34. rész

(Liz)

A másnap reggel nagyon lassan kúszott el a tudatomig. Éreztem, hogy valaki apró csókokkal borít be, és simogat a takaró alatt. Eszem ágában sem volt kinyitni a szemeimet, ahhoz túlságosan élveztem a kényeztetést. A keze fel és le, vándorolt a testemen, de nem bírtam sokáig az ajkamat egy apró sóhaj hagyta el.

- Jó reggelt Gyönyörűm! – suttogta a fülembe. S mindennek nyomatékot is adjon megcsókolt. Eszem ágában sem volt megválni tőle, hisz élveztem ennek a reggelnek minden percét.

- Neked is jó reggelt Bajnok! – néztem rá, mosolyogva.

- Veled csak szép és jó lehet. – nyomta a csípőjét nekem.

- Érzem, hogy mennyire szép és jó… - nevettem rá kacéran, ahogy megéreztem a merevedését odalenn.

- Mi lenne, ha zuhanyoznánk egyet közösen? – indítványozta, de nem hagyta abba simogatást.

- Hogy végre befejezzük, amit tegnap elkezdünk ott? – néztem rá kihívóan.

- Bizony-bizony… nem szabad semmi félbehagyni. - vett a karjaiba, s a fürdőbe sétált velem. A nap máris sokkal szebben indul…

Pár órával később nekiállunk pakolni, hisz indultunk vissza Németországba. A mosolyunkat nem tudtunk elrejteni, de nem is nagyon akartuk. Megpróbáltam rendesen összepakolni mind a kettőnknek, mert, ahogy Seb pakol az katasztrófa. Mindent beledobál a bőröndbe, és kész. Elhessegettem onnan, hogy majd én megcsinálom, Ő azonban végig méregetett egy-egy karcér, mindentudó pillantással. Csak nevetni tudtam rajta, bár simogatta a lelkemet, hogy ilyesmit váltok ki belőle.

- Hazaérünk, ki sem engedlek a szobából. – nézett végig rajtam. Már a szálloda előtt álltunk, s vártunk Ginára és Kimire, mert ők visznek ki minket a reptérre. Örültem neki, hogy végre találkozom a barátnőmmel.

- Csak a szobából? – néztem rá kacéran.

- Megnyugtatlak Gyönyörűm… az ágyból sem. – suttogta a fülembe, a keze pedig végigsimított a popsimon.

- Már alig várom… - suttogtam vissza. Nem tudtuk folytatni ezen eszmecserét, mert megérkeztek a barátaink. Gina, ahogy megállt az autó már szállt is, ki és a nyakamba ugrott.

- LIZ!!! De jó, hogy látlak! – kiabált a fülembe.

- Azért megvárhattad volna, míg megállunk. – szállt ki a híres - neves Jégember a túloldalon. – Seb! – ment oda hozzá – Mi újság?

- Hello Haver! – egy gyors pacsi, ők is üdvözölték egymást. – Hadd mutassam be neked az én szépségemet. – mentem oda a barátom mellé, miután Gina elengedett. – Ő Liz Strassberg. Kicsim Ő pedig Kimi Raikkonen.

- Nagyon örülök Liz. – fogtunk kezet, és rám mosolygott.

- Én is Kimi. – somolyogtam vissza. Láttam Kimi nagyon jókat derül Seb elszólásán, szerintem csak neki nem tűnt fel, ahogy Ginára néztem ő is egyszerre értett mindent. – Kimi apukádat nagyon sajnálom… - fordultam ismét a finnhez.

- Köszönöm Liz. Nagyon aranyos vagy. – láttam az arcán egy röpke pillanatig átsuhant a fájdalom, de Gina megszorította a kezét, és bátorítóan mosolygott rá.

Bepakoltak a fiúk a kocsiba, de én folyamatosan szemmel Ginát és Kimit néztem. Gyanúsak nekem. Itt már nem pusztán egy munkakapcsolatról van szó. Ennél ez sokkal több. Mondjuk az is igaz, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagy a füle. Velem és Sebbel ugyan ez a helyzet. Nekünk is pusztán munka téren kellene találkoznunk, de az élet másként akarta, s én nem bánom mindezt. A fiúk még hátul pepecseltek, így barátnőmhöz fordultam.

- Mi újság van veletek? – mutattam Kimire.

- Velünk? – kerekedtek ki a szemei – Semmi… - pirult el.

- Persze-persze, szerinted én ezt elhiszem? – néztem rá mindentudóan.

- Csak barátok vagyunk. – válaszolt szűkszavúan, és még a pillantásomat is kerülte. Egyre gyanúsabb.

- Majd ez az újságíróknak előadhatod, de nem nekem. Ismerlek, mint a tenyeremet. Szóval hallani akarom! – fenyegettem meg az ujjammal. – Mi van köztetek?

- Nem tudom. Fogalmam sincs. Néha úgy érzem, hogy közel enged magához, hogy megnyílik nekem. A következő pillanatban pedig a kapukat újra bezárja előttem. – nézett rám tanácstalanul. – De azt látom, hogy Sebbel mind a ketten ki vagytok virulva. – mosolygott rám sejtelmesen.

- Hogy mi ketten? – pirultam el, s néztem a barátom irányába, ő nagyban gesztikulált Kiminek és mind a ketten nevettek. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Igen, igen. Jó hallottam, hogy Seb Kicsimnek nevez… - nézett rám továbbra is vigyorogva.

- Aj, semmi sem kerüli el a figyelmedet. – nevettem már én is a zavaromon.

- De nem ám. – vigyorgott. – Na, részleteket akarok! – nézett rám kíváncsian.

- Biztos vagy abban, hogy részleteket akarsz tudni? – vigyorogtam rá

- Ajaj. Most hogy mondod nem! – nevettünk mind a ketten. – De egyet árulj el. Jó volt?

- Fantasztikus…