32. rész

(Gina)

Sokáig csak álmatlanul forgolódtam az ágyban és fogalmam sem volt arról, hogy mit gondoljak, vagy mitévő legyek. Egyszerűen nem értettem, a viselkedését, hogy miért rivallt rám ilyen szigorúan. Bíztam abban, hogy a kapcsolatunk szépen lassan helyre áll, ám ez a „beszélgetés” nem erről tanúskodott. Olyan egyedül éreztem magam és csak arra vágytam, hogy valaki magához öleljen, megvigasztaljon és azt súgja a fülembe, minden rendbe fog jönni. Legszívesebben a kezembe vettem volna a telefonom és felhívtam volna Lizt, de tudtam, hogy a barátnőmet mostmár nem zargathatom folyton az aprócseprő gondjaimmal, hagynom kell, hogy végre megtalálja a boldogságot, méghozzá Seb mellett.

Ilyen gondolatok közepette ért utol az álom, ám nem volt ez egy mély és pihentető alvás, szinte minden apró neszt hallottam és az éjszaka közepén már nem bírva tovább ezt az áldatlan állapotot, kimásztam a takaró alól, belebújtam a papucsomba és egy vékony selyemköntöst magamra véve elindultam a konyhába, hogy igyak egy pohár gyümölcslevet. Szinte lábujjhegyen lépkedtem a folyosón, hogy nehogy felébresszek bárkit is, így ebben a nagy csendben rögtön meghallottam, hogy valaki kétségbeesetten nyöszörög. Megálltam, hogy rájöjjek, honnan jön a hang és egyértelműen megállapíthattam, hogy Kimi szobájából. Elfelejtkezve az este történtekről, azonnal visszafordultam és a szobájához siettem. Kopogás nélkül, halkan benyitottam a helyiségbe és azonnal az ágyon akadt meg a szemem. Räkka verejtéktől csillogó arccal forgott jobbra-balra és közben finnül motyogott valamit, amiből persze egy kukkot sem értettem, de észrevehettem, hogy ez egy elkeseredett és segélykérő nyöszörgés. Közelebb léptem hozzá, majd leültem az ágya szélére és keltegetni kezdtem őt.

-Kimi, ébresztő, Kimi!-simogattam a karját, ám ez semmit nem használt, inkább még görcsösebb lett és a motyogása inkább kiabálásba csapott át. –Kimi, kelj fel, Kimi!-ráztam meg őt kicsit, ám most sem reagált. Kicsit én is kezdtem pánikba esni, de nem adtam fel, utolsó lehetőségként finoman pofozgatni kezdtem őt. Ismét az anyanyelvén motyogott kiabált valamit, ám hirtelen megszorította a karom, aztán felpattantak a szemei és zihálva felült az ágyban.

-Áúú!-szisszentem fel a fájdalomtól.

-Gina!-suttogta a nevem és kétségbeesetten pillantott rám, de látszott rajta, hogy azt sem tudja hol van, ám a könnyek patakként folytak le az arcán.. –Ne haragudj! Sajnálom!-rázta meg a fejét és elengedte a karom, amikor rájött, hogy nekem fájdalmat okoz a szorítása.

-Csss, semmi baj! Nincs semmi baj!-simogattam meg az arcát és magamhoz öleltem őt.

-Ezt én már nem bírom így tovább!-súgta elhalóan és szinte szorított magához engem.

-Tudom, tudom, hogy nagyon nehéz Kimi, de erősnek kell lenned, hallod?-toltam el magamtól kicsit és a kezeim közé fogtam az arcát.

-De olyan nehéz úgy erősnek lenni, ha még azokat az embereket is elmarom magam mellől, akik segíteni szeretnének!-hajtotta le  a fejét szomorúan.

-Most miről beszélsz, hmm?-néztem rá kedvesen, miközben kisimítottam egy tincset a homlokából.

-Rólad Kicsilány, rólad!-simított végig ezúttal ő az én arcomon.-Bocsáss meg az esti viselkedésemért, kérlek!-pillantott rám bűnbánó szemekkel.

-Nem haragszom Bajnok!-mosolyogtam rá bíztatóan.-Való igaz, hogy nem értettem miért mondtad azt amit mondtál, de tisztában vagyok azzal, hogy össze vagy zavarodva, így nincsen okom arra, hogy bármiért is mérges legyek!-vontam meg picit a vállam.

-Velem maradsz ma éjjel?-kérdeze picit elpirulva.

-Ha ezt szeretnéd, akkor itt maradok!-bólintottam.-De előtte még hozok Neked egy pohár vizet, rendben?

-Köszönöm!-suttogta.

-Mindjárt jövök vissza, addig cseréld át a pólód, mert ez teljesen vizes lett!-parancsoltam rá szelíden, majd gyorsan a konyhába mentem és magamhoz vettem egy üveg ásványvizet és két poharat, aztán visszasiettem a szobába, és töltöttem neki és magamnak is a vízből. Miután leraktuk a poharakat, én is bebújtam mellé a takaró alá, ő pedig hátulról átölelt engem, és a fejét a vállamra hajtotta.

-Mindent köszönök!-súgta a fülembe.

-Nincs mit köszönnöd!-simogattam meg az arcát a hátranyújtott kezemmel.

-Jó Éjt Gina!-köszönt halkan, és belepuszilt a nyakamba, amitől az egész testemben remegés futott végig.

-Jó Éjt Kimi!-rebegtem kissé megilletődve, és nagyokat lélegezve próbáltam nyugtatni a szívemben dúló érzéseket. A karjaiba simultam és vártam, hogy a szememre jöjjön az álom…..

Másnap reggel igen kellemetlenül ért, hogy az édes álmot, két a szobába berontó, akkori álláspontom szerint nem egészen normális finn férfiegyed űzte el.

-Jó Reggelt!.-harsogták, én pedig elfelejtve, hogy Kimi karjaiban aludtam, azonnal felültem az ágyban, persze vigyázva arra, hogy ne keltsem fel őt.

-Cssss. Mit kiabáltok itt hajnalok hajnalán?-pirítottam rájuk egyből, de még az én arcom lett piros, amikor megláttam azt a mindenttudó vigyort az arcukon.

-Hoppá! Kit látnak szemeink?-kurjantott teli torokból Toni.

-Ez nem az amire gondoltok! Teljesen félreértitek a helyzetet!-magyarázkodtam nekik, azt hiszem, hogy már vöröslő fejjel.

-Óhh hát persze, hogy nem az amire gondolunk!-nevetett Atte.

-De tényleg, mi……mi…..nem…..-dadogtam teljesen zavarban, ám a torkomon akadtak a szavak, amikor éreztem, hogy Kimi mocorogni kezdett mellettem.

-Kicsim, kérlek, adj még pár percet!-motyogta álmosan, én pedig azt kívántam, hogy maradt volna inkább csendben. Félve néztem a fiúkra, és amikor megláttam az arckifejezésüket, azt hittem hogy a föld alá süllyedek. Nem akartam őt felkelteni, de a takaró alatt löködni kezdtem őt, mire  hirtelen felült és értetlenül pislogott rám majd a fiúkra. Ők pedig hangos nevetésben törtek ki.

-To…..Toni, Atte ti meg mit kerestek itt?-kérdezte még kicsit rekedten és persze rajta is láttam, hogy milyen zavarban van.

-Csak gondoltuk felébresztünk téged, de úgy látom, hogy nem találtuk el az időzítést!-vigyorgott a fiatalabbik finn.

-Mi nem csináltunk semmit!-jelentettem ki akadozva, és pironkodva ingattam a szemem a három srác között.

-Hát persze hogy nem…….Kicsim!-ült ki egy kaján mosoly ezúttal Toni arcára.

-Na jó, nem fogok nektek magyarázkodni!-durcáztam be, persze részben azért, mert más utat nem találtam  a menekvésre. Kikászálódtam az ágyból, aztán elviharozva mellettük kivágtam az ajtót, és kirohantam a szobából.

-Elfuthatsz Kicsim, de nem menekülsz!-kiabált utánam Toni barátom, mire én megálltam a szobám előtt és nevetve támasztottam neki a fejemet az ajtónak…….