102. rész

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy kicsit sokára, de meghoztuk az új részt! :) Reméljük tetszeni fog Nektek! Puszi Szabus & Gina

Gina

-Hát újra itthon!-sóhajtottam hatalmasat, amikor a házunk nappalijába belépve,  ledobtam a kezemben lévő táskát és kíváncsian néztem körbe, hogy változott-e valami amíg nem itt.voltam

-Nélküled üres volt ez a ház!-ölelt át hátulról a párom, és az egyelőre még lapos hasamat kezdte óvatosan simogatni.-Hiába járkáltam itt fel-alá, egyszerűen nem találtam a helyem, mert te nem voltál itt velünk.-hajtotta a fejét a vállamra.

-Úgy érzem, le akarsz venni engem a lábamról ezekkel a bókokkal.-sandítottam rá, de azért elvigyorodtam.

-Én csak az igazat mondom.-mosolygott rám szerelmesen és gyengéden megcsókolt.

-Leenat mikor hozza haza Elza néni?-kérdeztem hirtelen, témát váltva ezzel. Szerencsénkre, a szomszédunkban egy tündéri idő hölgy lakott, így amikor nekünk valami dolgunk volt, Lizék pedig nem voltak otthon, akkor is tudtuk kire bízni a kis hercegnőt.

-Hát, szerintem úgy két óra múlva. Miért?-pislogott rám értetlenkedve.

-Akkor meglepem őt azzal, hogy elkészítem a kedvenceit!-mosolyodtam el.-Csak kérlek hívd fel Elza nénit és mondd meg neki, hogy ne adjon ma neki ebédet, mert szeretném ha itthon enne.-adtam a páromnak egy kis feladatot, ő pedig helyesően bólogatott, és már kereste is elő a telefonját.

-Szólok nekik, aztán felviszem a cuccaidat a hálóba és jövök segíteni!-vázolta fel a programját, aztán egy röpke csókot nyomott a számra, majd a dolgára indult, én pedig a konyhába mentem, hogy feltérképezzem a terepet, majd nekilássak a főzésnek. Meg kellett állapítanom, hogy Kimi igencsak felforgatta a konyhát a főzési kísérletei során, de nem bántam, mert ez is csak azt mutatta számomra, hogy milyen gondoskodó apuka, hiszen ha sikertelenség koronázta a próbálkozásait, a szándék akkor is meg volt benne hogy meleg ételt tegyen a lánya elé. Szerencsére minden alapanyag megtalálható volt otthon, így máris nekifogtam az ételeknek, amik az én kis drágáim kedvencei. Időközben Kimi is csatlakozott hozzám és mivel kukta üzemmódban jobban üzemel, mint főszakácsként, hasznomra vált a ténykedése. Bő másfél óra múlva már minden a tűzhelyen rotyogott, vagy a sütőben sült, és bár kicsit elfáradtam, izgatottan vártam már, hogy Leena végre hazaérjen. Éppen a sütit vettem ki a sütőből, amikor csengettek, majd hallottam hogy nyílott az ajtó, de hamarosan be is csukódott.

-Apuciiiiiiiiiiiiiii! Segíts lehúzni a cipzáromat!-hallottuk meg hirtelen a kislány kiabálását, mire mindketten elnevettük magunkat, és Kimi már indult volna, de én megállítottam.

-Majd én.-mosolyogtam rá, aztán letettem a sütőkesztyűt a pultra és egy nagy levegőt véve elindultam az előtér felé. Ahogy megláttam az én kis drágámat, egy kis ideig meg sem tudtam szólalni. A falhoz támaszkodtam és csak figyeltem a ténykedését. Olyan jó érzés volt nézni őt, ahogy a kabátjának cipzárjával játszadozott, és a göndör szőke fürtjei közben önálló életet élve ide-oda himbálóztak, és a száját éppen úgy tartotta, ahogy az apukája, amikor éppen morcos. Mindez a sok kedves dolog mosolyt csalt a arcomra.

-Én nem leszek jó?-kérdeztem csendesen, mire ő hirtelen felemelte a buksiját és nagyra nyíltak a gyönyörű kék szemei.

-Anyuciiii!-kiáltotta boldogan, miközben hozzám rohant és szorosan átölelte a derekam.

-Éde kicsikém!-simogattam a fejecskéjét, majd leguggoltam az ölelésében, ő pedig átkarolta nyakam.

-Annyira hiányoztál Anyuci!-szipogta.

-Te is nekem Csöppségem! Te is nekem…-öleltem őt magamhoz jó szorosan és behunytam egy kicsit a szemeimet, hogy az emlékezetemben mélyen elraktározhassam ezeket a csodás pillanatokat.-Most már itt vagyok, és soha-soha többet nem hagylak magadra!-suttogtam a fülébe gyengéden. Lassan eleresztett engem és a két csöpp keze közé fogta az arcomat.

-Miért sírsz Anyuci? Szomorú vagy? Vagy megbántottalak?-szomorodott el.

-Nem vagyok szomorú, inkább boldog vagyok Kicsim, nagyon boldog, mert végre megint itt lehetek veletek.-simogattam meg az arcát.-Ezek csak örömkönnyek!-mosolyogtam rá.

-Olyan jó, hogy megint itt vagy, és hogy a kistesóm is itt van!-bújt oda a hasamhoz hirtelen, de akkora volt a lendülete, hogy én fenékre csüccsentem, Leena pedig rám esett. Mindketten vidáman nevettünk fel.

-Kicsim!-hallottam meg magunk mögött Kimi hangját.-Azért picit óvatosabban szeresd a kistestvéredet és Anyucit!-korholta finoman a lányát, de azért ő is elnevette magát a csetlő-botló magánszámunkon.

-Bocsi Apu!-sütötte le a szemeit a mi kis drágánk.-Csak úgy örülök hogy Anyuci itthon van!-ragyogott fel ismét az arca.

-Hát ennek én is nagyon örülök!-mosolygott ránk kedvesen, miközben a kezét nyújtotta és felsegített engem a taposóról. Leena eközben már felpattant onnan.

-Ne ülj ott a hideg kövön olyan sokáig. Nem akarom, hogy baj legyen!-nézett rám Kimi aggódva.

-Igaza van Apucinak, nem szabad hogy itt ülj, mert még bajod lesz. És nem akarom hogy te vagy a kistestvérem betegek legyetek!-jelentette ki határozottan.-Úgyhogy tessék szépen aludni menni!-parancsolt rám roppant erélyesen, és azt hiszem kijelenthetem a páromnak és nekem is a padlón kötött ki az állunk. Mire feleszméltem, a lányom már a lépcső felé tolt engem, én azonban megállítottam.

-Na jó, kössünk alkut.-álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

-Az mi?-nézett rám nagy szemekkel.-Nem, akkor sem!!-legyintett, holott nem is tudta miről beszélek, majd felvette ő is azt a pozíciót, amelyiken én álltam.

-Hmm, akkor sem ha egy isteni ebéd csak rád vár az étkezőben?-eresztettem meg felé egy bájos mosolyt.

-De ugye nem Apuci főzött?-kérdezett vissza gyanakodva.

-Ő csak kuktáskodott, becsszó, én voltam a főszakács.-nevettem, a párom viszont felhorkant a lánya megjegyzésén.

-Na jó, akkor talán…-játszotta hogy gondolkodik. De utána alszol!-tette hozzá szigorúan.

-Veled?-pislogtam rá bájosan.

-Na jó, legyen!-adta meg magát végül.

üzletasszony.-nevettem és a kezét megfogva, előbb a mosdóba vittem, hogy lecsutakoljuk a mancsait, aztán az étkezőbe mentünk, ahol időközben Kimi már megterített hármunknak. A gyümölcsleves és a sült husi burgonyakrokettel persze megint és még mindig a trónról letaszíthatatlan kedvenceknek bizonyultak a mi kis hercegnőnknél. Láttam Kimin, megkönnyebbült, hogy Leena újra rendesen eszik és még az utolsó morzsaszemet is villám tempóban eltűnteti a tányérjáról.

-Anyuci, ez nagyon finom volt. -közölte kifújva a levegőt, miután az utolsó falat husit és krumplit is eltűntette a tányérjáról.

-Ennek örülök, de azért remélem még tudsz felszabadítani egy kis helyet a pocidban, mert van itt még egy kis meglepetés számodra!-kacsintottam rá.

-Micsoda?-nézett rám kíváncsian.

-Mindjárt megtudod, csak előbb összeszedjük a piszkos tányérokat.-mosolyogtam rá kedvesen, és mire én felálltam, hogy elkezdjem ezt megtenni, addigra Kimi már nagyon figyelmesen megtette ezt helyettem és a konyhába vitte az edényeket.

-Anyuciiii, mi az? Milyen meglepi?-harsogta a kérdést türelmetlenül.

-Remélem szereted még az eperkrémes csokitortát, mert egy szép nagy csak rád vár!-léptem be az étkezőbe az említett édességgel és leraktam elé az asztalra.

-Juhééééé! Epres csokitorta, nyamiii!-nyalta meg a száját, amin mi ismét csak nevetni tudtunk Kimivel.

-Szóval van még hely egy szeletnek?-kérdeztem, mintha nem tudnám a választ.

-Nanááá!-pislogott ártatlanul és már tartotta is a tányérját. Kuncogva vettem a kezembe a kést, aztán vágtam neki egy darabot, amit rögtön habzsolni kezdett.-Ez nagyon fincsi!-mondta teli szájjal miután belapátolt néhány falatot.

-Ahh, tudtam én hogy szereted!-legyintettem színpadiasan, majd én is tovább folytattam az evést.

-Köszönöm Anyuci, minden nagyon fincsi volt!-pislogott rám hálásan, amikor végzett a tortaszelet elpusztításával is.

-Boldog vagyok hogy örömet szerezhettem neked Kicsim!-simogattam meg az arcát, miközben ő éppen egy hatalmasat ásított.

-Azt hiszem a hercegnőnek ideje lenne aludni egy kicsit!-jegyezte meg mosolyogva a büszke apuci.

-De csak akkor ha Anyu is jön! Megígérte!-ingatta közöttünk a tekintetét

-Menj csak Te is nyugodtan Szívem!-fogta meg a kezem gyengéden.-Leenanak igaza van, szükséged van a pihenésre. Ezt meg bízd csak rám, majd elmosogatok!-bökött a fejével a piszkos edények felé.

-Hát jól van, legyen, nem tudok nektek ellenállni!-öltöttem rájuk a nyelvem.-Aztán majd a délutáni szieszta után elmondjuk neki ezt is.-súgtam a páromnak, és megmozgattam a gyűrűsujjam, hogy tudja miről beszélek.

-Mindenképpen!-csókolt meg.-Na indulás Lányok!-terelgetett miket a lépcső felé.-Szép álmokat Nektek! Aludjatok jól!-először Leenanak adott egy hatalmas, cuppanós puszit, majd én kaptam tőle egy forró csókot és utunkra engedett minket. Kivételesen a hálóba vittem a kis hercegnőt is, mert szerettem volna már a kényelmes kis ágyunkban aludni, másrészt meg aztán így kényelmesebben elfértünk. Mindketten bevackolódtunk a párnák és a takarók közé, és ahogy egymással szemben feküdtünk, Leena szorosan hozzám bújt.

-Szeretlek Anyuci!-suttogta álmosan.

-Én is szeretlek téged kicsim! Szép álmokat! Aludj jól hercegnőm!-pusziltam meg a pofiját, aztán én is lehunytam a szemeimet és nemsokára már a boldogság csodálatos felhőjén ülve repültem Álomországba.

101. rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok a  kihagyás miatt, és nem is akarunk túlságosan szabadkozni a miértek miatt. Tudjunk, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltunk titeket, amit nagyon sajnálunk.

Itt van most a nyár,és megpróbálunk egy kis rendszerességet vinni a dologba, hiszen már nincs oly sok, s vége ennek a történetnek. Túlságosan húzni sem akarjuk, hogy úgy tűnjön nektek, mint aminek sosem lesz vége...

Bízunk abban, hogy elnyeri a tetszéseteket.

Pusz: szabus&Gina
Ui: bocsánat, amiért rossz részt tettem ki köszönöm, hogy szóltál. Úgy látszik nekem is megárt a  meleg. Bocsi még egyszer. szabus

(Liz)

Szombaton szabadedzés után, már eléggé hiányoltam Sebet, s úgy döntöttem megnézem, merre kószál, vagy épp melyik újságírót borítja ki a válaszaival, amelyek rám vonatkoznak. Több csapattagot kérdeztem merre látták, mire Tommi tudott csak felvilágosítást adni, hogy Christian irodája felé mászkált. Ahogy odaértem az iroda ajtaja elé megtorpantam, mert nyitva volt, s beszélgetések foszlányai szűrődtek ki.

- Seb figyelj rám, tudom, hogy szereted Lizt, de azért gondolkodj. – lapultam továbbra is meg az ajtó mögött, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar ebből az egészből Christian kihozni. Tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, és én nem is szoktam. Lehet a kicsik a bűnösök ezért. – Hány hónapja ismered? Seb… terhes, gyerekeitek lesznek! Innen nem lesz már visszaút! 23 éves vagy… most leszel 24. Nem hiszem, hogy Anyukád azt szerette volna, hogy ilyen fiatalon legyél Apuka!

- De Christian… - kezdett bele a Párom, de a főnökünk leintette.

- Most hallgass végig! Nekem is van egy lányom, aki egy vad szerelemből született, te is tudsz róla. – ekkor szaladt magasba a szemöldököm – De kérlek, gondold végig! Nagyon fiatal vagy, és én megértem, hogy nagy most a szerelem, de mi lesz 5 év múlva?! Liznek teljesen mások már az igényei, mint neked. Ő, közel a harminchoz…

- Christian ezt most fejezd be! – csattant fel Seb. – Én soha nem szóltam bele a te életedbe, és én sem szeretném, hogy az enyémbe beleszólj. Szeretem ezt a lányt. – lágyult el a hangja – És nem fogom megengedni senkinek, hogy tiszteletlenül beszéljen arról az emberről, aki nekem az életet, a jövőt jelenti! Még neked sem! Gyerekeink lesznek… igen… és akkor mi van? Mi változik meg a csapatnál? Mert szerintem semmi! Azon kívül, hogy nekem lesz egy stabil pont az életemben, mégpedig Ők! Nézz rám! Magadnak is hazudsz, ha azt mondod nem változtam! Sokkal összeszedettebb vagyok… talán még soha nem voltam mentálisan ennyire erős! Ezt mind neki köszönhetem… és nem fogom engedni, hogy bántsátok Őt…

- Seb félreértesz! Én csak segíteni szeretnék neked. – lett megbánó a hangja.

- Ha segíteni akarsz, akkor készíts fel mindenkit, hogy jövőre lehet, hogy egy szuper szexi Anyuka, és két kis törpe teszi nálunk a tiszteletét. – hallottam a hangján, hogy vigyorog.

Bennem azonban csak Christian monológja maradt meg. Tönkreteszem Seb életét, nálam sokkal jobbat érdemel. Ráakaszkodom, én is és a gyerekek is. Sírásomat alig bírtam visszafogni, az aprócska tárgyalóig. Tudtam, hogy ritkán járnak erre délelőttönként, hisz mindenki már az időmérőre összpontosít. Seb is mindjárt elmegy öltözni, és már koncentrál.

Ahogy leültem az egyik székre, nem bírtam már türtőztetni a sírásomat. Az asztalra borulva zokogtam. Folyamatosan az kattogott az agyamban, hogy terhére vagyunk Sebnek, mind a hárman. Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! Nem érdemlem meg Őt! Sokkal jobbat érdemel nálam!

Éhes és szomjas is voltam, meg tudtam, hogy mennem kellene, mert keresni fognak, de semmi kedvem nem volt kibújni a rejtekhelyemről. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje is lehettem benn, de egyszer csak kivágódott a tárgyaló ajtaja, és Tommi robbant be.

- Hála az égnek Liz, hogy megvagy! Seb már az egész paddockot fel akarta forgatni… - jött közelebb, de csak akkor látta vörös szemeimet. – Miért sírsz? – döbbent meg. – Ki bántott? Mi a baj? Rosszul vagy? A kicsikkel van valami? – lett aggódó egyszerre, hisz Ő az egyetlen jelenleg, persze Norberten kívül, aki tud róluk.

- Én… én… - nem tudtam, hogy elmondjam-e Tomminak – én tudom, hogy terhére vagyunk mind a hárman Sebnek! – bukott ki belőlem – Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! – zokogtam fel hangosan. Tommi meg csak állt ott döbbenten.

- Honnan vetted ezt az őrültséget? – nézett rám csodálkozva.

- Hallottam… hallottam, hogy Christian is ezt mondja neki. – néztem rá könnymaszatos arccal. – És tudom, hogy igaza van. A kicsikkel együtt jobb lenne, ha elmennénk, és hagynánk, hogy építse tovább a karrierjét!

- Liz… ezt te sem gondolod komolyan… – nézett rám gyengéden.

- Ha itt mersz hagyni, én utánatok megyek! – szólalt meg Seb Tommi mögött.

- Seb… - suttogtam.

- Tommi menj ki légy szíves, Liznek most a fejébe kell vésnem, hogy Ő a legnagyobb csoda, ami történt velem eddigi életem során. – nézett barátjára, aki egy bólintás után magunkra hagyott minket.

- Hallottam, amit Christian mondott neked. – suttogtam, mialatt a kanapéhoz vezetett, majd az ölébe ültetett engem – Igaza van! A kapcsolatunk nincs erre még felkészülve. – simítottam végig a még lapos hasamon.

- Itt az a kérdés, te készen állsz-e erre. – fonódtak össze az ujjaink a pocimon. – Engem nem érdekel, hogy ki mit gondol a kapcsolatunkról… engem, azaz egy dolog érdekel, hogy szeretsz-e?

- Teljes szívemből… - suttogtam – és a két kis Vettelt is a szívem alatt. – gördült le egy könnycsepp az arcomon, de az ő mosolya egyre szélesebb lett.

- Én is szeretlek titeket. – adott egy csókot az ajkamra, majd a pocimra. – Neked köszönhetem azt, hogy ennyire magabiztos vagyok. Hisz itt körülöttünk, az otthonunkban minden a legnagyobb rendben van. Szeretjük egymást és csak ez számít. És nem érdekel, hogy mit beszélnek a hátunk mögött! Én csak veled tudom elképzelni az életemet. Egyszer már majdnem elveszítettelek, és nem akarom többször azt a fájdalmas, mindent elsöprő érzést, amely a hiányod okozza.

- Seb… - bújtam hozzá – szeretlek.

- Én is téged Kicsikém. – csókolt bele a nyakamba, s az egyik kezével végigsimított a pocimon. – És a két sejtkupacot is.

- Olyan leszek, majd, mint egy bálna. – panaszoltam neki legörbülő szájjal.

- A legszebb bálna, akit valaha is láttam… - suttogta ajkaim közé, majd szenvedélyesen megcsókolt…

97. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem volt rész az elmúlt néhány napban, de nagyon-nagyon kevés időnk van, és azt kell mondjam, az elkövetkezendő időszak is ilyen lesz! Igyekszünk folytatást hozni, de elég sok fontos elfoglaltságunk van, remélem megértitek ezt, és nem pártoltok el tőlünk! :) Szép hétvégét és jó olvasást mindenkinek! :) 


Puszi,
Szabus& Gina


Gina

Az ájulásomat követően úgy éreztem, mintha minden felgyorsult volna körülöttem. Hirtelen mindenki velem kezdett foglalkozni, vizsgálatokra vittek, kérdezgettek, egy pillanatra sem lélegezhettem fel. Az agyam vadul kattogott, úgy éreztem, hogy testben talán ott vagyok, de a gondolataim egész máshol jártak. Rettegés fogott el a gondolatra, hogy a baleset és a Kimivel való veszekedésem miatt esetleg a baba meghalt, és ahogy erre gondoltam, úgy éreztem, mintha két erős kéz a nyakamat szorongatta volna. Hosszú-hosszú percek teltek el, míg én ott feküdtem az ágyon és az orvos a hasamat ultrahangozta. Kicsordult néhány könnycsepp a szememből, ahogy megláttam, a picikém életben van, majd az orvos is megnyugtatott, hogy jól van, és szerencsére nem esett semmi baja. Miután mindennel végeztek, visszatoltak a szobába, ahol Liz, Seb és Leena már aggódva vártak, én azonban néhány szónál többet nem tudtam nekik elmondani, ugyanis ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság a gyógyszerek, és az elmúlt percekben kapott nyugtató hatására, így rövidesen álomba merültem. Az éjszaka közepén ébredtem fel újra, csend honolt a szobában, csupán a gépek csipogását lehetett hallani. Hallottam, hogy barátnőm mélyen alszik, így én is megpróbálkoztam újra ezzel, de egyszerűen nem ment. Az agyamat ellepte az a sok-sok gondolat, és hiába is akartam ideiglenesen száműzni őket, nem tudtam. Ez után végigjátszottam az agyamban az elmúlt időszak eseményeit, és mire feleszméltem, már reggel volt, én pedig egy átsírt éjszakát tudhattam a hátam mögött. Még hajnal volt, amikor bejött egy ápolónő, megnézni, hogy minden rendben van-e, ám miután felrakott nekem egy újabb infúziót, elhagyta a szobát, így én újra a gondolataimba mélyedhettem. Már úgy a fele lecsepeghetett a folyadéknak, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és Sebet láttam belopakodni a szobába.-Jó reggelt!-mosolygott rám, amint meglátta, hogy ébren vagyok.
-Neked is Seb!-suttogtam, miután letöröltem az arcomról a friss könnyeket.
-Nézd csak, ezt Neked hoztam!-lépett oda hozzám, egy csokor tulipánnal a kezében.
-Óhh Seb!-suttogtam meghatottan.-Ez nagyon…nagyon kedves tőled…-csuklott el a hangom a mondat végére. Őszintén meghatott ez a kedvesség amit irányomba is mutatott.-Köszönöm!-rebegtem hálásan.
-Ugyan! Nem tesz semmit! Csak reméltem, hogy ha rájuk nézel, az legalább csal egy kis mosolyt az arcodra!-tette hozzá, majd az éjjeliszekrényen álló vázába vizet eresztett a szobában lévő fürdőszobai csapból és visszahozta oda mellém.-Hogy vagy?-kérdezte figyelmesen, miközben leült mellém, de azért fél szemét az édesen alvó barátnőjén pihentette.
-Őszintén?-néztem rá kérdőn.-Pocsékul!-súgtam kimerülten, és újra a könnyeimet törölgettem.
-Hát Gina, hogy őszinte legyek, tényleg nem festesz valami fényesem!-húzta el a száját.
-Hogy is lehetnék Seb, amikor a férfi, kit teljes szívemből szeretek, azt mondja, hogy felelőtlen csitri vagyok?-gyűltek könnyek ismét a szemembe.
-Kimi makacs! Nem akarja látni az igaza!-sóhajtott.
-Seb, az a baba az övé, soha nem hazudnék neki…..és nem csalnám meg őt a világ összes kincséért sem!-sírtam el magam ismét.
-Tudom, én hiszek Neked! És Liz is!-fogta meg bátorítóan a kezem.-Csak az a baj, hogy Kimi nagyon kemény dió. Ha a fejébe vesz valamit, arról egyszerűen lehetetlenség lebeszélni!-rázta a fejét lemondóan.
-De akkor mégis mit mondhatnék neki? Hogyan tudnám őt meggyőzni az igazamról?-sírdogáltam csendesen, majd oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy a barátnőm lassan ébredezni kezd.
-Nem tudom, de kell lennie valami módnak!-gondolkodott el hangosan, miközben követte a pillantásom.- Liz... - ült át azonnal hozzá, és apró csókokkal halmozta el a még ébredező barátnőmet..

- Seb? - nyitotta ki szemeit.

- Szép jó reggelt a világ legszebb Hölgyének. - csókolta meg - Hoztam neked valamit! - fordult meg, és egy csokor vörös rózsát adott át Liznek.

- Ez gyönyörű... - simogatta meg az arcát - Gina? - fordult felém.

-Jó reggelt!-köszöntem halkan a barátnőmnek.

-Hogy érzed magad?-érdeklődött kedvesen.

-Remekül...-fanyalogtam.-És te? Fáj nagyon a bordád?

-Nem... ilyen gyönyörű reggelen csak jól érezheti magát az ember. - nézett csillogó szemekkel Párjára, aki a rózsáit vázába helyezte - Látom te is kaptál virágot...

-Igen, Seb nekem is hozott.-mosolyodtam el egy pillanatra.-Nagyon rendes tőle, hogy gondolt rám.-néztem hálásan rá.

- Bizony... - fogta meg a kezét - de látom te semmit sem aludtál az éjszaka.-váltott Liz hangja aggódóra.

-Nem számít...-legyintettem.

- De igenis számít! - ült fel, s láttam egy pillanatra a fájdalmat az arcán, de a vonásait azonnal rendezte. Seb azonnal megigazgatta mögötte a párnákat.

-Ne erőltesd meg magad, kérlek!-néztem rá aggódva.

-Nem erőltetem. Látom, hogy nyomja valami a szíved. Tessék beszélni. - dorgált meg.

-Mit mondjak Liz?-ráztam meg a fejem.-A férfi, akit szeretek, tegnap úgy ordított velem, mintha a kutyája lennék. Gyűlöl, levegőnek néz, és hiába is akarom megmagyarázni neki az igazamat, nem tudom! Nem hajlandó meghallgatni!-sírtam el magam.

- Kiminek beton kemény feje van... - jegyezte meg Seb elhúzott szájjal, mialatt Liz mellé telepedett.

-Rájöttem.-sóhajtottam nagyot.-De tudjátok, ami a legjobban fáj, hogy Leenaval is ezt teszi. Pedig imádja őt, tudom, mégis így viselkedik a kislányával is.-suttogtam szomorúan, miközben én is ülő pozícióba tornáztam magam, noha ez az infúzió miatt kissé nehéz feladat volt.

- Ha valaki engem kérdez, akkor azt mondom, hogy Kimi nem normális. - szúrta oda Liz.

-Nem tudom mit gondoljak róla, tényleg nem...szeretem őt, tiszta szívemből, de...-csuklott el a hangom.

-Hidd el megértünk, de... az a baj, hogy nem is tudom mit mondhatnék neked bátorításképpen. Nem akar senkit meghallgatni. – magyarázott nekem Seb, mialatt Liz kezét cirógatta.

-De mondjátok, akkor mégis kire hallgat? Kivel tudnék beszélni, akinek a szavára ad?-buggyantak ki a könnyek a szememből.

-Liz felvesse, hogy beszél vele?-nézett rám Seb kérdően.

-Úgysem hallgatna rá. Csökönyös, mint egy szamár...-legyintettem újfent.-Még az is kétséges, hogy Paulára hallgatna-e...-tettem hozzá halkan

- Gina nem tudhatod, hogy most ez a baleset mennyire változtatta meg a gondolkodását. - bíztatott Liz.

-Soroljam?-kérdeztem vissza gúnyosan.-Azt gondolja, hogy egy felelőtlen liba vagyok, aki még a gyerekére sem tud vigyázni! Ja, majdnem elfelejtettem, hogy aki amúgy az övé is, de ő ezt nem hiszi el, inkább a szemem közé vágja, hogy vigyázzak a kölyökre, akinek hol is van az apja?-hergeltem fel magam teljesen.

- Gina nyugodj meg! - mondták nekem kórusban.

-Mégis hogy nyugodhatnék meg?-emeltem fel a hangom.-Nem hogy nem bocsát meg nekem, a semmiért egyébként, de ez után még azt sem fogja engedni, hogy Leenat lássam!-potyogtak a könnyeim.-De én azt nem fogom kibírni, értitek? Nekem szükségem van rá, muszáj, hogy mellettem legyen!-zokogtam.

- Leenát, láthatod, ebben biztos lehetsz! Majd nálunk ellesztek, nem lesz semmi baj. - győzködött Seb.

- Igaza van az én Bajnokomnak - nézett szerelme szemébe - mindenben segíteni fogunk nektek! És ha ehhez az kell, hogy nálunk lásd a lányod, akkor az lesz. - vigyorgott rám.

-Én már abban sem vagyok biztos, hogy azt megengedné. Most bezárt minden kaput, nem akar elfogadni semmi más véleményt, csak azt a hülyeséget, amit a fejébe vett!-csaptam rá dühösen az ágyra.

Ekkor egy pillanatra fájdalom nyilallt a hasamba és összeszorítottam a szemeimet, de nem akartam, hogy Lizék lássák, ezért rögtön rendeztem a vonásaimat.

- Seb, szólj az orvosnak! Azonnal! - szólt Párjára Liz - Gina rosszul van!

-Nem, nem Liz! Jól vagyok!-igyekeztem őt rögtön megnyugtatni, miközben mély levegőket próbáltam venni.

-Dehogy vagy jól!-csattant fel mérgesen, miközben a párja már egy orvos keresésére indult.

-De Liz…-kezdtem volna újra az akadékoskodást, azonban a torkomon akadt a hang, amikor megláttam belépni Kimit a helyiségbe, és Leena is követte őt.

-Sziasztok!-köszönt csendesen, és szinte mindvégig Lizt nézte, rám csupán egy kósza pillantást vetett.

-Anyuci!-kiáltotta Leena önfeledten, és máris hozzám rohant.

-Szia Hercegnőm!-öleltem őt magamhoz meghatottan, már amennyire az infúzió engedte azt.-Hogy vagy Kicsikém?-simogattam meg az arcát.

-Jól vagyok Anyuci, de te hogy érzed magad? Nééézd, hoztunk Neked virágot Apával. Ő mondta, hogy a rózsának biztos örülnél!-csacsogta lelkesen, én pedig meglepetten kaptam a tekintetem Kimire.

-Leena rágta a fülem, hogy be akar jönni hozzád.-rántott meg a vállát flegmán.-Hol van Sebastian? Azt hittem már rég itt taporog!-jegyezte meg kissé gúnyosan.

-Éppen orvost hív Ginához!-vágta rá Liz azonnal, mire Kimi összeráncolta a szemöldökét.

-Jó reggelt! Mi történt?-toppant be a szobába egy orvos Seb mögött, és rögtön a hogylétünk felől kérdezősködött.

-Nincs semmi gond doktor úr, csak a barátnőmék kissé megijedtek!-próbáltam rögtön megnyugtatni.

-Ez nem igaz, láttuk, hogy rosszul lettél, és nagyon le is sápadtál!-kontrázott rögtön Liz.

-Minden rendben, tényleg!-vágtam rá rögtön.

-Azt hiszem, hogy egy kicsit sokat idegeskedik kisasszony! Kérem, nyugodjon meg, nem tesz jót önnek és a picinek sem a folytonos aggodalmaskodás!-nézett rám komolyan.

-Tudom, de ez nem olyan könnyű doktor úr. De megteszek mindent annak érdekében, hogy minden rendben legyen -bólogattam.

-Helyes!mosolyodott el.-Hívok egy nővért, ő majd az infúziót is kiköti, de maradjon ágyban kérem, mert pihenésre van szüksége!

-Úgy lesz és köszönöm!-rebegtem hálásan, ő pedig bólintott és az elnézésünket kérve már rohant is tovább.-Látjátok? Semmi gond nincsen! Felesleges volt iderángatni őt!-zsörtölődtem, ekkor azonban egy ápolónő jött be és végre lekötötte az infúziót, így most már szabadabban mozoghattam, és Leena is odamászhatott az ölembe.

-Megijesztettél, és ez így volt rendjén, hogy idehívtuk!-válaszolt Liz türelmesen, majd nem kerülte el a pillantásom, hogy egy jelentőségteljes pillantást váltott Kimivel, ám ez semmin nem változtatott a helyzeten, ami elég kilátástalannak tűnt…

95. rész

Sziasztok!

Köszönjük szépen a rengeteg kommentet, amivel az utóbbi időben elhalmoztok bennünket! Nagyon jól esik mindez nekünk, ebből tudjuk, hogy tetszik-e nektek amit írunk vagy sem. Ne féljetek negatívat mondani, hiszen ez is az írás része. Nem vagyunk egyformák, nem nyerheti el minden rész mindenki tetszését.
S íme itt a következő rész!

Pusz: Szabus&Gina

(Liz)

-A lányom utál! - suttogta maga elé, és ahogy rám nézett láthattam a könnyeket megcsillanni a szemében.

- Kimi, nem akarlak bántani, de őszintén megmondom, minden oka megvan rá. Ő csak azt látja, hogy Ginával, az ő imádott Anyucijával undorító módon viselkedsz. - próbáltam finoman beszélni vele.

- Nem léptem túl rajta, dehogy léptem, sőt, egyre jobban fáj a hiánya! - suttogta.

- Akkor miért akarod tönkretenni Őt? Komolyan elhiszed, hogy mástól terhes? Kimi... kérlek... őszintén válaszolj.

- Nem tudom. - ingatta a fejét. - Végülis, miért ne keresett volna valaki mást? Aki gyengéd volt vele és vigyázott rá.

-KIMI!!! Az agyadra ment valami, vagy huzatot kaptál??? Szerinted azért csinált végig mindent vele Gina, hogy mástól legyen terhes??? Ne beszélj itt nekem butaságokat...

- De Liz, nekem nem lehet már gyerekem! Akkor hogy lehetne az enyém? - csattant fel egyszeriben, és fel-alá kezdett járkálni a helyiségben.

 - És nem gondoltál még arra a csökevényes agyaddal, hogy meggyógyulhattál???? - tettem fel neki a kérdést, ami a legegyértelműbb volt.

 - De... de Liz... ha esetleg ez így van, és tényleg nincs semmi bajom, ami elég érdekes lenne, akkor is, már soha nem kapnám vissza őt. Ahhoz túlságosan utál már engem. - állt meg hirtelen és rátámaszkodott az ágy végére.

 - Kimi, figyelj rám. Menj el, és vizsgáltasd ki magad, mert azt, hiszem, míg nem tudod biztosan, hogy lehet gyermeked, nem fogsz hinni neki. Ha ez megvan, és igazam lesz, már pedig tudom, hogy az van - vigyorogtam rá - akkor segíteni fogok neked, hogy újra egymásra találjatok. Sebre is számíthaszt, bármennyire is be akarja verni a képed... - kacarásztam.

- Hát ez roppant bíztató. És miért is akarja beverni a képem? - vonta fel a szemöldökét, továbbra is az ágyam végénél támaszkodva.

- Hát nem is értem... Először is leordítod a fejét. Másodszor, az enyémet. Harmadszor kiabálsz a keresztlányával. Negyedszer kidobod az állapotos kedvesedet, aki az ÉN barátnőm... folytassam tovább Drágaság? - vágtam gúnyos pofát.

- Először is, ne haragudj, hogy kiabáltam veled, másodszor, majd tőle is elnézést kérek, harmadszor, legyetek már olyan kedvesek és ne szóljatok bele abba, hogy nevelem a lányomat, negyedszer pedig nem kidobtam, csak azt mondtam neki, hogy fejezzük be ezt a színészkedést. Soroljam még... Drágaság? - futott végig egy gúnyos fintor az arcán.

- Még van képed azt mondani, hogy ne színészkedjen, hisz te hordasz állandóan Jégember-maszkot. És Leena... egy három éves kislánnyal nem hiszem, hogy ordítani kéne, míg az zokogva kapaszkodik másba...Drágaság... – folytattam.

- Most mi a büdös francot csináljak? - csapott rá dühösen a fém ágkeretre, aztán újra fel-alá kezdett járkálni. Tudod, hogy imádom a lányomat és, hogy utálom, ha kiabálnom kell vele. Hidd el, majd a szívem szakad meg ahogy látom hogy sír, de nem tudom megvigasztalni, mert nem hagyja és én sem vagyok biztos abban, hogy meg tudnám ezt tenni, amikor teljesen el vagyok keseredve. - sóhajtott a végére szomorúan.

- Mind a kettőtöknek ugyanarra az emberre lenne szüksége, akit TE ellöktél magatoktól: GINA. Kimi ne légy csökönyös, és ne akard csak az érem egyik oldalát látni. Miért nem hiszel abban, hogy lehet gyereked? - néztem rá együtt érzően.

- Nem tudom Liz. - sóhajtott ismét - Félek...- vallotta be..

- Mitől? Attól, hogy tiéd a gyerek vagy attól, hogy nem?

- Félek, hogy ha nem az enyém, akkor mindenképpen vége a kapcsolatunknak, mert én nem fogom őt visszafogadni. De ebben az esetben Leena örökre meggyűlölne és én is újra a padlóra kerülnék. A másik félelmem viszont az, hogy mi van, ha mégis az enyém a gyerek és én nem hagytam lehetőséget Ginának arra, hogy egyáltalán meghallgassam őt. Félek, hogy elhagy minket. És erre elég nagy az esély, de én azt nem bírnám ki, és Leena sem. - magyarázta csendesen.

- Akkor mire vársz te nagy mamlasz??? Csináld meg a tesztet, hogy láthassa, hogy igazán tudni akarod az igazat. Figyelj Kimi, én hiszek Ginának. Régebbről ismerem, mint te. Hidd el mindent el fog követni, hogy bebizonyítsa, hogy tiéd a gyerek. Én azonban nem várnám meg a helyedben, hogy ő lépjen. Mind a ketten rámennétek, és soha nem bocsátana meg... már ha túléli a kicsi... – gondolkodtam el.

- Mit akar tenni? - kérdezte meg mindenféle kertelés nélkül.

- DNS tesztet. Magzatvízből... – suttogtam.

- És ez veszélyes? - kérdezgetett tovább. Látszott rajta, hogy fogalma sincs. miről beszélek.

- Kimi nagy a valószínűsége, hogy ilyen korai stádiumban... elvetél...

- Istenem! – suttogta - Nem hagyhatom, hogy elmenjen a baba... abba beleroppanna...

- Mind a ketten... Kimi és mi lesz, ha kiderül, hogy a tiéd... és ő... elvetél?

- Azt soha nem bocsátaná meg nekem, és én sem magamnak. – nézett rám nagy szemekkel.

- Akkor mire vársz még? – sürgettem.

- Mikorra van időpontja? Ugye tudod? Mondd, hogy tudod! – esdekelt.

- Hááát... azt hiszem a  héten... - gondolkodtam - Várj... tudom... mondta...

- Liz, kérlek! - sürgetett.

- Azt hiszem holnap után... – próbáltam meg emlékezni az időpontra.

- De lehet, hogy időt nyersz, mivel holnap engednek csak ki minket...

- Holnap után, holnap után... – ismételgette - Valamit csinálnom kell! - kezdett el újra járkálni. Már komolyan szédültem tőle.

- Mit akarsz csinálni?

- Elmegyek orvoshoz. De kérlek, ne szólj neki erről! – döntött.

- Oké, de a helyedben megsürgetném a dolgot... – osztottam meg vele a véleményemet.

- Majd kitalálok valamit! - vonta meg a vállát - De most mit csináljak? Menjek vagy maradjak? - habozott.

- Mire vársz még??? Leenára vigyáz az imádott keresztapuci. Ginát meg majd én szemmel tartom, és falazok neked! Siess!!! – sürgettem még jobban.

- Köszönöm Liz, egyszer még meghálálom ezt Neked! - ölelt meg engem hirtelen, aztán egyet intve elrohant.

- Sebnek is meg kell!!! - kiabáltam még nevetve utána - Csak térj észhez te nagy gyerek…

94. rész

Sziasztok! :)

Hát igen, az ünnepnek már a vége felé járunk, de mi még úgy gondoltuk, hogy megajándékozunk Titeket még egy résszel. :) Remélem, hogy tetszeni fog Nektek és a sok-sok ajándék, piros tojás, és locsolóvers mellett ez is helyet kaphat majd. :) Tudom, hogy nem feltétlenül erre számítottatok, de túl könnyű lett volna, ha szépen, nyugodtan mindenki kibékül, szóval igyekeztünk még egyet csavarni a dolgokon. :) Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi,
Szabus& Gina

Gina
Nem is emlékszem hogy történt ez az egész. Az egyik pillanatban még boldog mosollyal, örömkönnyeket hullatva néztem a barátainkat, ahogy végre, annyi szenvedés után kibékültek egymással, a következőben pedig már nagy szemekkel Kimire, aki ordított velem. Éreztem, hogy az egész testem reszket, a könnyeim pedig lassan csorogtak le az arcomon, és a volt párom minden egyes szava után úgy éreztem, mintha kést döftek volna a szívembe.
- Te vagy a hibás! Te tehetsz az egészről!!! Ha Leenával valami történt volna sose bocsájtom meg neked!!!!! - ordította magán kívül, én pedig ijedtemben Lizék felé kaptam a pillantásom, de csak annyit láttam, hogy hatalmas szemekkel bámulnak ránk.
-Tudom, hogy az én hibám!-suttogtam akadozva.-Hidd el, én sem bocsátottam volna meg soha magamnak! Arról is én tehetek, hogy Liz itt van!-hajtottam le szomorúan a fejem.
- Gina! Ez nem igaz! Nem te tehetsz erről! - szólt közbe azonnal barátnőm.
-Lgalább beismered, hogy te tehetsz az egészről!-felelte szárazon.-A lányomat látta egyáltalán orvos?-fortyogott.
-Amint behotak minket, rögtön megvizsgálták őt is. Kutya baja, csak megijedt.-feleltem halkan.
-És azt a gyereket?-kérdezgetett tovább. A mondatot hallva rögtön felkaptam a fejem, de sírásra görbült a szám, ahogy megláttam a fintort, ami végigfutott az arcán.
- KIMI! - csattant Seb hangja vészesen a kórteremben. - Tiszteletben tarthatnád, hogy Leena is itt van! - vette vissza egy kicsit a hangjából.
-Fogd be a szád, neked senki nem osztott lapot!-vetette oda neki harapósan.
-Én, amikor…-kezdtem volna a mondatot, ő azonban nem hallgatta végig, helyette félbe szakított.
-Istenem! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?-emelte fel a hangját ismét.-Legalább gondolkodj már egy kicsit. Nem egy élettelen valami, egy báb van a hasadban, hanem egy gyerek, legalább azzal törődj már!-kiabált velem dühösen.
- Vidd ki a a gyereket! - szólt barátnőm Sebnek, aki megfogta a megszeppent kislányt, és kisétált vele, de előtte még Kimire vetett egy gyilkos pillantást.
-Kimi, kérlek, kicsit azért finomabban beszélj már vele!-próbálta meg ezúttal Liz a nyugtatását.
-Te engem ne oktass, semmi közöd hozzánk!-ugatta le a barátnőmet is rögtön. Teljesen ki volt magából fordulva, így még soha nem láttam őt, és ez megrémített. Remegve húztam össze magam és a világért sem néztem rá, attól tartottam, még ebbe is belekötne.-Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, hogy hülye voltam, amiért felelőtlen, kelekótya csitrinek neveztelek, de most megint rájöttem, hogy akkor is igazam volt.-vetett rám egy lenéző pillantást.
- Én vagyok csitri???? A te megrögzött idiótaságod az, hogy mindenkit ellöksz magadtól, aki egy kicsit is szeret!!!!-ment fel bennem is a pumpa, és nem bírva tovább ezt a hallgatást, kifakadt belőlem minden, ami eddig a szívemet nyomta.-Ha igazán fontos lettem volna, hinnél nekem!!! Nem kételkednél a szavamban!!! Nem vettél soha, semmibe, csak játszadoztál velem, pedig én mindenemet neked adtam!!!!!-kiabáltam vele idegesen.
-Gina, kérlek, nyugodj meg. Nem tesz jót a picinek, ha idegeskedsz!-próbált megnyugtatni a barátnőm.
- Olyan vagy, mint a pasid! Mindenbe beleütöd az orrod!! Neked sem osztottam lapot szőkeség!!! VILÁGOS VOLTAM?????-förmedt rá Lizre is Kimi. Tényleg nem értettem, hogy mi ütött belé, de azokban a percekben megkérdőjeleztem, hogy teljesen ép.
- Én a helyedben jobban tenném, ha nem üvöltöznél Lizzel, mert Seb visszajön és szétveri a fejed!! VILÁGOS VOLTAM??? SZŐKESÉG!!!!!!-csattantam fel dühösen.
-Te csak ne engem osztogass Kislány, amikor még annyi eszed sincs hogy megnézesd a gyereket! Ja, amúgy az apja ilyenkor hol van?-vetette oda gúnyosan.
- Képzeld! ITT ÁLL VELEM SZEMBEN!!! És éppen totál idiótát csinál magából!!!!! És képzeld te NAGYOKOS MEGNÉZTÉK A PICIT, ÉS JÓL VAN!!! Nem kell aggodalmaskodnod miatta!!!!!!!!-ordítottam vele torkom szakadtából, de éreztem, hogy a sírás már nagyon erősen fojtogat.
-Aggódni? Miért aggódnék én más gyereke miatt? Nem érdekel, érted? Ahogy te sem érdekelsz! Túlléptem rajtad! Rájöttem, hogy egy felelőtlen, könnyen kapható kis csitri vagy! Nem vagy hozzám való!-szinte csak úgy köpte a szavakat, számomra pedig ez volt a a pont, amikor megforgatta a szívemben azt a tőrt.

Liz

- Én... - zokogott fel Gina, majd a következő pillanatban, mint egy rongybaba esett össze a kórterem közepén.
- GINA!!!!- kiáltottunk mindketten Kimivel. Én nehezen tudtam felkelni, de a finn már ott volt mellette, így én a nővérhívót nyomkodtam sűrűn. - Ha valami baja lesz... beverem a képed! - vetettem oda a finnek, de tudomást sem vett rólam.
-Gina, Gina, hallasz, Gina, nyisd ki a szemeidet, kérlek!-próbálta meg felébreszteni barátnőmet, ő azonban élettelenül feküdt a padlón.
- Gina... - értem én is oda, de kissé szédültem - térj magadhoz!-térdeltem le mellé, és kétségbeesetten néztem az ájult testét.
-Liz, ezt-ezt én nem akartam.....-nézett rám összezavarodva a finn.
-De mégis mindenért Őt okolod! Kimi...én megértem, hogy akkor ezt mondták, de nem gondoltál már arra, hogy a dolgok... hogy is mondjam megváltoztak azóta? - kérdeztem tőle, miközben barátnőmet a karjaiba vette és visszafektette az ágyára.
-De Liz, én......-kezdett volna magyarázkodni, de félbehagyta a mondatot, amikor az orvos s egy nővér a kórterembe léptek. A barátnőm körül sürögtek-forogtak, és közben visszatért Seb is Leenával, és döbbenten nézett ránk. Gina ágya mellett álltam, s ahogy a Párom felé fordultam megszédültem...
-Liz, jól vagy? Mi történt itt? Mi van Ginával?-kérdezte aggódva, miközben visszakísért az ágyhoz és óvatosan lefektetett. Közben hallottam, hogy Leena
- Gina elájult! - szorongatam Seb kezét.
-Dehát miért? Ugye a kicsi nem…-nézett rám félve.
-Most elvisszük a vizsgálatra a Hölgyet. Kérem Uram, álljon félre...-hallottam ahogy az orvos Kimihez beszél.
-Igen, persze…bocsánat.-motyogta. Vele mehetnék?-nézett rá kérlelően.
- Nem.jöhet. Kérem Uram, engedje, hogy végezzük a munkánkat!-szólt rá türelmesen a finnre.
- Anyuciiiii.... - zokogott fel Leena.
-Nyugodj meg Kicsim, nem lesz semmi baja!-ölelte át Kimi a lányát, de az arcáról leolvashattam, hogy nem biztos, hogy ő is így gondolja ezt.
- HAGYÁL! BÁNTOTTAD ANYUCIT! SZEBI BÁCIT ÉS LIZY NÉNIT AKAROM!!!!!!!!!!! - kiabálta a kislány.
-Leena, kérlek! Kicsm, ne kiabálj!-próbálta csitítani a lányát.
-Szebi báci! – szabadította ki magát az édesapja karjai közül és ment oda a Páromhoz, aki lehajolt hozzá és felemelte.
-Mondd Kicsikém!-mosolygott rá Seb.
- Lizy néni... - nyújtotta oda kicsi kezét hozzám. Seb odahozta, és bebújt mellém az ágyba, én pedig szorosan öleltem magamhoz, így éreztem, hogy a kis teste rázkódik a sírástól.
-Seb, ha megnyugszik, vidd el fagyizni, vagy csinálj vele valamit, csak kösd le a figyelmét. Nem akarom, hogy valami gond legyen vele is.-sóhajtottam gondterhelten, miközben nyugtatóan simogattam a hátát.
- Persze, de te is nyugodj meg... - suttogta, s egy röpke csókot adott ajkaimra.
-Nehéz lesz, főleg azzal a tudattal, hogy Gina esetleg…-nem akartam és nem is tudtam befejezni, mert a sírás fojtogatott már.
- Nem szabad a legrosszabbra gondolni. - suttogta lágyan, majd végigsimított az arcomon.
-Tudom, de ha mégis…akkor teljesen össze fog roppanni. Kimi elhagyta, Leena nincs vele és ha még a pici sem lesz…-gurult le néhány könnycsepp az arcomon.
- Tudom... - suttogta letörten. - De lehet csak az idegesség miatt volt ez az egész. Nem tudom, hogy Kimi miért esett neki... nem itt kellett volna...sőt sehol sem... - suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. Majd egy röpke puszit adott Leena kis buksijára, aki felemelte a fejét és csillogó szemekkel nézte az én bajnokomat.
-Szebi báci ugye Anyuci jól van és a kistesónak sincsen semmi baja, ugye?-nézett nagy szemekkel Sebre.
- Nem lesz Tündérke. Senkinek nem lesz semmi baja. - simogatta meg a hátát. - M lenne, ha elmennék és ennénk egy fagyit, míg Anyucira várunk? - nézett rá mosolyogva Seb.
-Fagyi!-csillantak fel a szemei a szó hallatán.-Kapok rá csokiöntetet is?-kérdezte izgatottan, és már le is ugrott az ágyamról.
-Igen, persze, hogy kapsz. - mosolyogtam rá - Nekem is hoztok? - néztem páromra nagy szemekkel.
-A szokásosat?-vigyorgott, s közben felállva az ágyról, megfogta Leena kezét.
- Igen! - néztem rá csillogó szemekkel. - Kapok egy csókot is?
-Hát persze!-mosolygott és lehajolva hozzám forrón megcsókolt.-Ne idegesítsd fel magad! Nem sokára jövünk!-simogatta meg az arcom.
- Vigyázzatok magatokra! - mosolyogtam rájuk, míg Seb be nem csukta az ajtót. Akkor Kimi felé fordultam aki mozdulatlanul ült a Gina ágya melletti széken.

93. rész

Sziasztok! :)

Köszönjük szépen azt a sok-sok komit, nagyon jól esett olvasni őket! :) Úgy gondoltuk, hogy hálánk jeléül, meglepünk Titeket ma egy újabb résszel! :) Reméljük, hogy tetszeni fog Nektek, és szeretnénk mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánni! :)

Sok puszi,
Szabus& Gina

Ui.: A 92. részből már nincs kettő, ugyanis a 91.-nek volt egy első fele, és egy második. Számozás szerint is átjavítottam. :) Ez így mindenkinek érthető remélem! :)

(Liz)
Ébredeztem, de éreztem, hogy a fejem nagyon fáj, és csipogást hallottam magam mellől. Kinyitottam a szemem, és egy fehér kórteremben feküdtem az ágyon, Seb rám borulva aludt, és szorongatta az egyik kezem. Teljesen megdöbbentem, és akkor beugrott… a baleset…
Oldalra néztem és Gina engem nézett, s rám mosolygott. Egy kósza kis könnycsepp utat tört magának az arcán, de gyorsan letörölte. Vettem egy mély levegőt, de abban a pillanatban meg is bántam, mert az oldalamba belenyilallt a fájdalom. Moccantam egy aprót, de mindez elég volt arra, hogy felkeltsem az ágyamon alvó Sebet, aki kómásan nézett szét. Rám kapta a tekintetét, s kikerekedtek a szemei…
- LIZ!!!! Hála Istennek! – sóhajtott egy hatalmasat. – Már annyira aggódtam…
- Azt gondolom… - válaszoltam flegmán, mialatt nagyon szúrt az oldalam. Fel is szisszentem, és odakaptam a kezemet.
- Fáj??? – aggódott ismét – Azonnal megyek az orvosért… - rohant is ki az ajtón.
- Remek… - válaszoltam ridegen, de már csak a csukott ajtónak.
- Liz, annyira sajnálom. Az én hibám az egész, a baleset, hogy most itt vagy, hogy megsérültél… ne haragudj, kérlek, bocsáss meg! - fogta meg a kezem hirtelen, aztán elcsuklott a hangja és sírni kezdett.
- Ne beszélj butaságokat! - dorgáltam meg azonnal - Nem tehetsz róla, az az idióta sofőr a hibás…
- De Liz, nem! - válaszolta akaratosan. - Ha nem megyek olyan gyorsan, akkor nem megyünk össze és akkor nem történik meg ez az egész. És még örülhetek, hogy Leenanak nem lett semmi baja! Kimi meg is fojtott volna! - hajtotta le a fejét szomorún.
- Nem mentél gyorsan! Azaz őrült szánkázott át a piroson, nem te. TE szabályosan közlekedtél, és ne ostorozd magad, kérlek! - győzködtem. - A lényeg, hogy senki sem sérült meg…
- De te igen, ráadásul súlyosan. Őszintén csodálkozom, hogy Seb még nem is szidott le. Pedig igazán megérdemelném. - jegyezte meg halkan, a kezeit tördelve közben.
- SEB??? Ne viccelj… szerintem miattatok van itt… Leena a keresztlánya… - suttogtam.
- Liz, Drágám, ne beszélj butaságokat! Tudod, hogy aggódik érted? Itt járkált fel-alá, és körülbelül 10 másodpercenként megkérdezett valakit, hogy mikor hoznak már ki téged a vizsgálatokról. Seb nagyon szeret, és bármit megtenne azért, hogy neked semmi bajod ne legyen, hidd el! - nézett rám komolyan, de azért egy apró mosoly ott bujkált a szája szegletében.
- Én nem tudom… - bizonytalanodtam el, mert eszembe jutotta a tegnapi telefonbeszélgetésünk.
- Liz… - sóhajtott fel. - Tudom, hogy te az a nő vagy, akit szinte minden esetben a józan esze vezérel, de kérlek, most hallgass a szívedre, ne hagyd, hogy a boldogságod azért ússzon el, mert az eszed diktál a szíved helyett. A vak is látja, hogy szeretitek egymást, és hidd el, hogy Sebastian nagyon megbánta, hogy úgy viselkedett veled. Tudom, hogy nehéz Neked, kétségek között vergődsz azzal kapcsolatban, hogy mit is tegyél. De legalább egy esélyt adj neki arra, hogy beszélhessen Veled, hogy elmondhassa Neked, ő mit érez!
- Gina… én szeretem Őt, de… - folyt végig az első könnyem az arcomon - Ő nagyon megbántott. A ridegsége, ahogy kezelte, hogy nekem közöm lehet ahhoz az emberhez… de… ő ellökött… pedig azt mondta nem változik semmi. És most meg azzal jössz, hogy szeret… nem akarom elhinni… - könnyeztem.
- Liz… - fogta meg a kezem hirtelen. - Tudod te is, hogy nem kell bizonygatnom nekem sem, neki pedig főleg nem, hogy szeret téged. Biztos vagyok abban, hogy megbánta, amit csinált, és te is tudod, hogy képes vagyok átérezni azt is, ami most a lelkedben lejátszódik… - nyelte vissza a könnyeit. - De könyörgöm Neked, legalább beszélj vele, ne dobd el magadtól a boldogságot, csak mert volt egy ballépése. Nem mondom, hogy helyesen tette, amit tett, de ő is ember, hibázhat, de megérdemli, hogy kapjon egy új esélyt. Te pedig megérdemled, hogy annyi szenvedés után végre boldog legyél. És tudom, hogy ezt a boldogságot csakis Seb oldalán tudod megtalálni.
- Gina… - zokogtam fel, s az oldalamba ismét fájdalom szúrt be… - ááááá - kaptam oda a kezem - Én… akkor lökött el, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá… De most lehet egy fájdalomcsillapítóra nagyobb lenne… Hová ment orvosért, Németországba???? Remélem nem lett rosszul valahol… - esett le, hogy mennyi ideje eltűnt.
- Lehet, hogy összetalálkozott Leenaval a folyosón, és a lányom most szóval tartja! -mosolyodott el. - Szóljak valakinek, vagy kérjek Neked valami gyógyszert?
- Lehet ha… - gondolkodtam el - hagyjuk…
- Mondd csak, mit szerettél volna? - mosolygott rám bíztatóan.
- Szóval… - éreztem, hogy elpirulok - Nem néznél ki, hogy itt van-e még? Csak annyi, hogy jól van-e… kérlek…
- Hát persze, már repülök is! - pattant fel a székről fürgén és az ajtóhoz robogott, ami éppen akkor nyílott ki előtte.
- Kimi? - szólaltam én meg, hisz barátnőm dermedten állt meg az ajtóban
- Én csak, gondoltam benézek hozzád, és Leena is látni akart már! - felet csendesen, közben mindvégig a barátnőmet nézve.
- Milyen rendes, ugye Gina? - mosolyodtam el halványan.
- Az, hát persze! - válaszolt szárazon és kicsit félre állt, hogy a két férfi és a kis hercegnő be tudjanak jönni a helyiségbe.
- Oh… - néztem Sebre, aki célirányosan az ágyamhoz jött, és segélykérően nézett rám. Eszembe jutott az, amit Gina mondott nekem az előbb. Ha az eszemre hallgatok. elküldöm, de ha a szívemre, akkor tudom, hogy csak vele lehetek boldog. Arrébb tettem a kezem, hogy le tudjon ülni az ágyamra, mellém. Zavarban volt, látszott rajta.
- Sajnálom… - suttogta rekedten - ha tehetném… - a kezemet az övére tettem.
- Megbeszéljük… - mosolyogtam rá, de a könnyek gyűltek a szememben, ahogy le akartak folyni azonnal letörölte.
- Szeretlek… nem megy nélküled… - csókolta meg a kezemet - Hiányzol…
- Te is nekem…
- Minden az én hibám… - nézett rám fájdalmasan.
- Talán a világbéke hiányáról nem te tehetsz. – próbáltam viccesre venni a figurát.
- Talán nem. – mosolyodott el halványan – De neked fájdalmat okoztam… - nézett rám fájdalmasan csillogó szemekkel.
- Csókolj meg… - kértem. Ő döbbenten nézett rám, de eleget tett a kérésemnek.
Gyengéden csókolt meg, ízlelgetett. Olyan volt, mintha ismét átélném az első csókunkat, de én többet akartam, sokkal többet. Kezeimmel a mellkasát érintettem meg, mire egy sóhaj csúszott ki a száján, és elmélyítette a csókot. A nyelve utat tört ajkaim között, és vad táncot járt az enyémmel. Szédítő volt, mellette még azt is elfelejtettem, hogy egy kórházban vagyok, ahol illő lenne viselkedni. A kezeimmel a mellkasán simítottam végig fel egészen az arcáig. Megéreztem a több napos borostát, de ez sem zavart. Egy dolog érdekelt, hogy itt van, mellettem és… szeret. Levegő hiányában azonban el kellett válnunk. Mámortól megrészegülve nyitottam ki a szemeimet…
- Szeretlek… - suttogtam el az édes titkot, melyet már nemcsak a szívem, hanem az eszem is diktált. S végre a szemei a boldogságtól csillogtak, és a szája széles mosolyra húzódott.
- Szeretlek Gyönyörűm… szükségem van rád… szeretlek… - ölelt meg szorosan, és a nyakhajlatomhoz bújt, de vigyázott, hogy ne nehezedjen rám. - Hiányoztál Kicsim… szeretlek… kérlek, bocsáss meg… - suttogta a fülembe.
Ahogy ölelt, és az illatát jó mélyen beszippantva jöttem rá, hogy barátnőmnek igaza volt. Az igazi boldogságot csak Seb tudja nekem megadni, senki más. Mellette vagyok teljes… A szívem őrült tempóba lüktetett a mellkasomban, és egy könnycseppem utat tört magának, de ez nem a fájdalomtól. Hetek óta először éreztem azt, hogy boldog vagyok… hogy újra egész vagyok. Rossz érzés volt, ahogy eltávolodott tőlem. Azonnal az arca után nyúltam.
- Seb… - suttogtam - ugye többet nem hagysz el?
- Soha többet… - suttogta vissza - Meg tudod nekem bocsájtani, hogy büszke, együgyű, és idióta voltam? - simított végig azon a kezemen, mely az arcán volt.
- De csak akkor, ha te is nekem… - vágtam rá azonnal.
- Nincs mit megbocsátanom neked Gyönyörűm. - puszilta meg a kezemet. - Ha nem vagyok egy idióta, akkor ez nem történt volna meg.
- Én is követtem el hibákat, hisz meghallgathattalak volna… de nagyon fájt… - szorult össze még mindig a torkom.
- Tudom… - puszilta meg az arcomat, majd nyomott egy röpke csókot a számra - Nem tudok elégszer bocsánatot kérni… egy élet is kevés hozzá. - ostorozta tovább magát.
- Seb… kérlek, ne csináld ezt! - húztam közel magamhoz az arcát - Szeretlek, és szeretsz… ez az egy számít. Nem tudok nélküled élni…
- Kicsim… - bújt hozzám ismét, s én beletúrtam az egyik kezemmel a szőke fürtökbe, a másikkal végigsimítottam a hátát. Behunytam a szemeim, és a megnyugtató illat, amely körbe ölelt, s a tudat, hogy ismét velem van, és szeret, hozta meg azt a lelki békét, amelyre hetek óta vágytam...
- Te vagy a hibás! Te tehetsz az egészről!!! Ha Leenával valami történt volna, sose bocsájtom meg neked!!!!! - ordította magán kívül a finn. Mi azonnal szétrebbentünk, s megdöbbenve néztünk barátainkra…

92. rész

Sziasztok! :)

Igaz, csak estére ígértük a részt, de úgy gondoltuk, hogy nem váratunk addig Titeket, szóval meghoztuk a folytatást! :) Reméljük, hogy tetszeni fog Nektek a rész, és kíváncsiak vagyunk, mit szóltok ehhez a váratlan "csavarhoz"! :) Jó szórakozást! :)
Puszi: Szabus& Gina

Ahogy azt Kimivel előző éjszaka megbeszéltem, másnap ebéd után elhozta hozzánk a kislányunkat, és miután ezredszerre is a lelkünkre kötötte hogy vigyázzunk rá, egy csendes sziasztokot köszönve távozott. Hiányzott, el sem tudom mondani, hogy mennyire. Szerettem volna, ha ő is velem jön, ha megfogta volna a kezem és ugyanolyan elfelhősödött tekintettel figyelte volna azt a monitort, amelyiken a pici babánkat láthattuk, de ezek a dolgok sajnos nem tűntek túl reálisnak az adott helyzetben. Annak is örülhettem, hogy Leena velem lehet, így aztán próbáltam nem a volt páromra fókuszálni a gondolataimat, hanem inkább Leenara, Lizre, na meg persze a kicsire, akit nem olyan sokára majd látni fogunk.

-Gyere Kicsim, becsatoljuk szépen az övedet és mindjárt indulunk is, rendben?-mosolyogtam a kis hercegnőre, miközben a gyerekülést igyekeztem a lehető legbiztonságosabban beállítani.

-Anyuci, és Lizy néni is velünk jön?-kérdezte nagy szemekkel.

-Jövök már! Itt is vagyok!-futott be barátnőm éppen a legtökéletesebb pillanatot választva.-Bocsi lányok, de éppen megszólalt a telefon, amikor elindultam, szóval még le kellett ráznom gyorsan az illetőt.-csacsogta lelkesen. Megepett, hogy ennyire lelkes volt, és már-már egész vidám, de ennek csak örültem.

-Ugyan ne viccelj, semmi gond!-legyintettem.-Úgysem indultunk volna el nélküled!-kacsintottam rá.

-Hát reméltem is!-nevetett egy aprót, majd beült az anyósülésre és az övét is becsatolta.

-Na, mehetünk?-kérdeztem körbepillantva, miután én is elfoglaltam a helyem és bekötöttem magam.

-Igen!-kiáltotta lelkesen Leena, Liz pedig nevetve rázta ezen a fejét.

-Biztos nem akarod, hogy én vezessek?-kérdezte meg sokadszorra is, igazán figyelmesen.

-Köszönöm Liz, kedves vagy, de nem szükséges. Nem beteg vagyok, csak babát várok, és nem szeretném, ha emiatt bármit is korlátoltabban kellene csinálni!-magyaráztam neki türelmesen.

-Megértettem!-tette fel a kezeit megadóan.-Igazad van!-mosolygott rám. Bólintottam egyet, aztán beindítottam a motort, és már indultunk is. Útköben hangosan szólt a rádió, mi pedig vidáman énekeltünk, és amikor véletlenül egy mesedal akadt a rádiós uraság kezébe, Leena teli torokból dalolászta azt, mi pedig jókat derültünk rajta. Ez után egy rapre sikerült akadnia a műsorvezetőnek, mi pedig Lizzel egyöntetűen leszavaztuk ezt, sávot váltottunk, és egy pörgős számra sikerült ráakadnunk, amit mindannyian megint nagyon lelkesen hallgattunk. Hangosan énekeltük Lizzel a refrént, amikor zöldet kaptunk, én pedig máris indítottam, hiszen a sor elején álltunk. Azonban jobb lett volna, ha várok, vagy talán el sem indulok, ugyanis egy őrült, hatalmas sebességgel közelítette meg a kereszteződést, és én hiába fékeztem, ő belerohant az autónkba. Mindez a másodperc törtrésze alatt zajlott le, és még arra sem volt időm, hogy felocsúdjak az első döbbenetből, még egy autó belénk csapódott és aztán még egy. Éreztem, hogy a gerincemet, és a nyakamat óriási terhelés éri, a biztonsági öv pedig megfeszült, megnyomva ezzel a hasamat, mégse amiatt aggódtam, hogy velem mi történik, hanem, hogy Leena, Liz és a kicsi jól vannak-e. Amikor már biztos voltam abban, hogy nem lesz több becsapódás, valamint, hogy az autó nem fordult át a tetejére, vagy az oldalára, azonnal a lányokra néztem.

-Leena!-fordultam a kislányom felé, aki nagy szemekkel nézett rám. –Jól vagy tündérkém?-kérdeztem tőle pánikszerűen. Hevesen bólogatott, szólni azonban nem volt képes, és a kis szája is sírásra görbült. Ki akartam szállni, hogy odamehessek hozzá, megvigasztalni őt, de ekkor Lizre terelődött a pillantásom és ijedten láttam meg, hogy eszméletlenül ül az ülésen és egy keskeny kis vércsík csörgedezik le a homlokán.

-Liz! Liz! LIZ!-kiáltottam ijedten a nevét, és az arcát simogattam, remélve, hogy meghall engem és felébred.-Ne csináld ezt velem Liz! Kérlek! Nyisd ki a szemed! LIZ!-szólítgattam őt hisztérikus sírás közepette, mire ő nagyon lassan kinyitotta a szemeit.

-Gina!-suttogta a nevem erőtlenül.

-Itt vgyok Liz, itt vagyok!-fogtam meg a kezét.-Jól vagy? Mit érzel? Fáj valamid?-soroltam a kérdéseket.

-Nem tudom. Nehezen kapok levegőt!-suttogta halkan.

-Ne beszélj drágám, nyugodj meg!-simogattam az arcát.-Hívom a mentőket, bevisznek, és minden rendben lesz! Tarts ki!-próbáltam én erős maradni, de ez irgalmatlan nehezen ment ebben a helyzetben, és hiába is akartam, nem tudtam elfojtani a könnyeim záporát. A telefonomért núltam, ami szerencsére épségben megúszta a balesetet, és miközben a mentők számát tárcsáztam, ki akartam szállni, azonban az övem csatja nem nyílt.

-Miért nem tudok kiszállni? Miért nem nyílsz ki?-sírtam el magam ismét, de ahogy hátranéztem, láttam, hogy Leena sincsen jobb passzban. Ott volt mellettem két, az életemet jelentő személy, és egyikőjükkel sem tudtam foglalkozni, mert az a rohadt csat beszorult. Egyszerűen bepánikoltam, és úgy remegett a kezem, hogy még a telefon is kiesett belőle.

-Anyuci!-szipogta Leena megilletődve.

-Kicsim, minden rendben lesz, nyugodj meg!-prübáltam csillapítani a sírását, holott én is folyamatosan zokogtam. Fel akartam venni a telefont, hogy hívhassam végre a mentőket, de erre nem volt szükség, ugyanis éppen ekkor tépte fel az ajtót, két, mentős ruhába öltözött férfi.

-Hölgyeim! Jól vannak? Mindenki rendben van?-kérdezte egyikőjük.

-Azt hiszem…-rebegtem…azt hiszem, hogy a kislánynak az ijedtségen kívül nem esett baja, viszont a barátnőm nehezen kap levegőt, nincs jól.-sírtam el.

-És Ön?-tette fel a kérdést, mközben a társa már Lizzel foglalatoskodott, és mire észbekptam, már kiemelték őt az autóból. Leena segítségére pedig egy újabb mentőtiszt sietett.

-Én…..én….azt hiszem, hogy beszorult az övem, és nem tudom kicsatolni…-suttogtam remegő hangon.

-Nyugodjon meg kérem, azonnal kiszabadítjuk innen. Minden rendben lesz.-bíztatott türelmesen.

-Kérem, a kislányom és a barátnőm hogy vannak?-kérdeztem tőle idegesen.

barátnője talán bordatörést szenedhetett.

-Óhh Istenem!-suttogtam elhalóan és újra sírni kezdem.

-Nyugodjon meg Hölgyem! Minden rendben lesz! Már érkezik a segítség, csak ne idegeskedjen! Biztosan nem fáj semmije?-kérdezte újfent, gondolom ezzel is elterelve a figyelmem addig, míg meg nem érkezik az eszköz amivel ki tudnak szedni innen.

-Én…..én, a hasamat megnyomta az öv, és fáj kicsit a nyakam, de a baba….ugye a babának nem eshetett baja?-néztem rá segélykérően.

-Baba?-nyíltak ágra a szemei.-Ön terhes?-kérdezte idegesen.

-Igen!-feleltem csendesen.

-Úristen! Karl, hozzátok már a szerszámot, ki kell vágunk innen a hölgyet!-kiáltotta a társának, aki egy másik férfival együtt hozzák rohant. Nem tudtam, hogy mi történik, kavarogtak a gondolataim, de mire ismét visszatértem a valóságba, már nem szorított az öv, és az előbb még kitartóan nyugtató mentős óvatosan a karjaiba vett és odavitt a már előre kikészített hordágyhoz.

-Anyuci!-hallottam meg Leenat, mire a hang irányába fordítottam a fejem és láttam, hogy a kicsikém felém fut.-Jól vagy? És a kistesó jól van?-kérdezte aggódva, és szerencsére már úgy tűnt, nincs sokk alatt.

-Igen, kicsim.-bólintottam.-De Lizy néni hogy van?-kérdeztem őt a barátnőm hogyléte felől.

-Beszélt hozzám, azt mondta majd látogassam meg, de bevitték a kórházba és azt mondták a doktor bácsik, hogy kivizsgálják!-hadarta egy szuszra.

-Kérem Kisasszony, próbáljon megnyugodni, a baba egészésge miatt is. Bevisszük Önt is, és a kislányt is a kórházba kivizsgálásra.-szólt rám gyengéden a korábbn is nyugtatni próbáló mentőtiszt.

-De kérem, előtte még hadd telefonáljak…muszáj lenne…-néztem rá segélykérően.

-Rendben, de kérem csak gyorsan és tömören. A kollégáim már itt is vannak a telefonjávl!-adta a kezembe a készüléket.

-Kö…..köszönöm!-rebegtem hálásan, miközben nehézkesen, de előkerestem Seb számát a mobilomból és máris tárcsáztam őt. Csengett néhányat, majd recsegést hallottam a vonal túlsó végén.

-Gina! Szia! Mi újság?-szólt bele meglepetten.

-Seb…..Seb én…..én ezt nem…..ezt én tényleg nem…..nem akartam!-dadogtam össze-vissza, hiszen minden porcikám remegett, a könnyeim záporként hulltak alá és csak az járt a fejemben, hogy Lizzel mi lehet.

-Mi? Miről beszélsz? Nem értelek!-felelte tétován.

-A kocsi…..nem tudom, hogy honnan…..csak felbukkant…..és nem…..nem tudtam már megállni…..és ő meg száguldott felén és…..és én ezt nem akartam!-zokogtam hangosan.

-Micsodát? Gina! Nyugodj meg és mondd el szépen mi történt!?-lett ideges a hangja.

-De Seb…..kérlek bocsáss meg….nem akartam, hidd el……ne haragudj…..-hebegtem-habogtam teljesen sokkos állapotban.

-Mit nem akartál? Az Isten szerelmére! Mondd már!-rivallt rám, mire nekem még sűrűbb patakokban kezdtek folyni a könnyeim.

-Nekünk…..nekünk….itt most…..balesetünk volt…..-nyögtem ki nagy nehezen.

-MIII? HOGY VAGYTOK? HOL VAGYTOK? LIZ? LEENA? A PICI?-kiáltotta idegesen.

-Leena jól van, a pici is remélem, de Liz…..úgy sajnálom Seb…..-sírtam keservesen.

-MI TÖRTÉNT LIZZEL?-ordította magából kikelve.

-Liz…..Liz…..

-LIZ MI? MI VAN VELE?????

-Liz…..azt hiszem, hogy bordatörése van…..és bevitték a kórházba…..-halkult el a hangom, és a sírás teljesen átvette a testem fölött az uralmat.

-JÉZUSOM! Most hol vagytok? Hova visznek titeket?-sorolta a kérdéseket. Megráztam a fejem, bár ő ezt nem láthatta, és miután már egy hang sem jött ki a torkomon, inkább átnyújtottam a telefont a mentőtisztnek, hogy ő beszéljen inkább vele. Nem tudom, hogy mi történt ez után, forgott velem minden, az események felgyorsultak, mint ha egy ringlispin ültem volna és a körülöttem zajló történésekből csak annyi tudtam felfogni, hogy az autü lindult, én pedig az ágyra hajtottam a fejemet és a kórház felé vezető úton végig azért imádkoztam, hogy Lizzel, Leenaval és a kicsivel minden rendben legyen.