Kedves Mindenki!

Szeretném  megköszönni, hogy ennyien visszajeleztetek az előző bejegyzésünkre, de ezúton is tisztáznék néhány, a véleményemmel ütköző álláspontot.
Ne haragudjatok, hogy név szerint emelek ki néhány embert, de az ő megjegyzéseikre reagálnék most legfőképpen.
Kedves Mia! Köszönöm, hogy megtiszteltél minket azzal, hogy leírtad a véleményed. Sokszor mondtuk, hogy várjuk a kritikákat is bármilyen téren, így nem bántottál meg minket. De azért szeretnék néhány dolgot tisztázni.
1.: Az utolsó részek, amik felkerültek a blogra, nem öt perces kreálmányok, hanem hosszas gondolkodás után születtek meg. Ezek szerint nem látszik rajtuk, de sokszor órákat ültünk a gépeink előtt, azon gondolkodva, hogy miként is alakítsuk a történet szálait. Ezen kívül pedig a megírás is sok munkát igényelt. Ezt nem azért írom le, hogy sajnáljatok minket sem azért, hogy magyarázkodjak, mert ez nem áll szándékomban. Azt a véleményt, hogy Nektek ezek a részek összecsapottnak tűnnek, elfogadom, de őszintén szólva kíváncsi lenék egy pontos indoklásra, hogy miért? Hiszen ez alapján tudjuk az elkövetkezendő részeket átírni. Előre is köszönöm.
2. Nem felejtettük el a sztorit, nem akartuk így abbahagyni, és a legkevésbé sem akartunk Titeket cserben hagyni. Ne haragudjatok, ha csalódást okoztunk ezzel. És most jöhetnék az üres kifogásokkal, de nem teszem, mert felesleges. A kicsavartnak nevezett magyarázathoz pedig annyit fűznék, hogy ez az én magyarázatom igazából, és nem oktalanul mondom. Ugyanakkor ez magánügy, ezért nem folynék bele részletesebben. Remélem, hogy megérted.
3.: Ami szemet szúrt még, az az, hogy úgy gondolod, túl sablonos lett a sztori, és összecsapott, ha pedig annyira le akartuk zárni, miért nem írtunk egy visszaemlékezős részt. Őszintén szólva, azt gondolom, hogy az is eléggé sablonos lenne, és mivel nem így terveztük a történet végét, ezért nem folyamodnánk ilyen módszerhez.

Kedves Suzane! Annyit fűznék ehhez csak, hogy minden rész igenis szívből lett írva, és ha itt a kötelesség szóról kell beszélni, akkor az egész írásnak nincs semmi értelme. De köszönöm, hogy írtál megjegyzést. Fejben fogom tartani, ha odajutok, hogy átdolgozzam a részeket.

A többiekhez is szeretnék szólni, méghozzá csak annyit írnék, hogy köszönjük Mindenki támogatását. Ez igazán sokat jelent nekünk. Nem szeretnénk Titeket cserben hagyni, és remélem, hogy meg tudjuk valahogyan hálálni a bizalmatokat!

Bízom benne, hogy nem volt senki számára bántó a bejegyzésem. Igyekszünk hamarosan jelentkezni!

Gina

Kedves Olvasóink!

Úgy hisszük, itt az ideje, hogy megtörjük ezt a hosszú ideig tartó hallgatást, és tisztázzuk, hogy miért nem posztoltunk már nyár óta. Tudjuk, hogy magyarázkodásnak fog tűnni az egész, és nem tagadhatjuk, hogy valójában az is. Tudjátok, az elmúlt időszakban Szabus életében hatalmas változás következett be, amiből fakadóan egyáltalán nincs ideje írni, nekem pedig (természetesen eddig is) de most már különösen az iskola, és a tanulás lett az elsődleges, emellett pedig rengeteg plusz elfoglaltságom van. Nos, be kell vallanunk, hogy nem csak az időhiány az oka  az eltűnésnek hanem talán az is, hogy nincs már annyi ihletünk, mint régen. Mi ezt az írást nem úgy fogtuk fel, mintha a főhősnők mi lennénk, de eljött egy pont, amikor úgy érzetük, hogy jó szórakozás fiktív történeteket írni ezekről az emberekről, de valahogy, mégsem akarjuk megmásítani a valóságot, és "beleavatkozni" a valós életükbe. Őszintén szólva, csak bízni tudok benne, hogy sikerült megértetnünk, hogy mi mit érzünk és ez által kicsit érthetőbbé válik, hogy miért is hagytuk abba.
DE nem teljesen!
Beszélgettünk Szabussal, és arra a döntésre jutottunk, hogy ha igényt tartotok rá, akkor a megírt részeket mindenképpen kitesszük, aztán majd meglátjuk. Talán lesz folytatás is egyszer...

Remélem, hogy megértitek, hogy miért nem jelentkeztünk, leírjátok a véleményeteket, és hogy szeretnétek-e a ki nem tett részeket! :)

Sikerekben, örömökben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! :)

Puszi,
Szabus & Gina

102. rész

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy kicsit sokára, de meghoztuk az új részt! :) Reméljük tetszeni fog Nektek! Puszi Szabus & Gina

Gina

-Hát újra itthon!-sóhajtottam hatalmasat, amikor a házunk nappalijába belépve,  ledobtam a kezemben lévő táskát és kíváncsian néztem körbe, hogy változott-e valami amíg nem itt.voltam

-Nélküled üres volt ez a ház!-ölelt át hátulról a párom, és az egyelőre még lapos hasamat kezdte óvatosan simogatni.-Hiába járkáltam itt fel-alá, egyszerűen nem találtam a helyem, mert te nem voltál itt velünk.-hajtotta a fejét a vállamra.

-Úgy érzem, le akarsz venni engem a lábamról ezekkel a bókokkal.-sandítottam rá, de azért elvigyorodtam.

-Én csak az igazat mondom.-mosolygott rám szerelmesen és gyengéden megcsókolt.

-Leenat mikor hozza haza Elza néni?-kérdeztem hirtelen, témát váltva ezzel. Szerencsénkre, a szomszédunkban egy tündéri idő hölgy lakott, így amikor nekünk valami dolgunk volt, Lizék pedig nem voltak otthon, akkor is tudtuk kire bízni a kis hercegnőt.

-Hát, szerintem úgy két óra múlva. Miért?-pislogott rám értetlenkedve.

-Akkor meglepem őt azzal, hogy elkészítem a kedvenceit!-mosolyodtam el.-Csak kérlek hívd fel Elza nénit és mondd meg neki, hogy ne adjon ma neki ebédet, mert szeretném ha itthon enne.-adtam a páromnak egy kis feladatot, ő pedig helyesően bólogatott, és már kereste is elő a telefonját.

-Szólok nekik, aztán felviszem a cuccaidat a hálóba és jövök segíteni!-vázolta fel a programját, aztán egy röpke csókot nyomott a számra, majd a dolgára indult, én pedig a konyhába mentem, hogy feltérképezzem a terepet, majd nekilássak a főzésnek. Meg kellett állapítanom, hogy Kimi igencsak felforgatta a konyhát a főzési kísérletei során, de nem bántam, mert ez is csak azt mutatta számomra, hogy milyen gondoskodó apuka, hiszen ha sikertelenség koronázta a próbálkozásait, a szándék akkor is meg volt benne hogy meleg ételt tegyen a lánya elé. Szerencsére minden alapanyag megtalálható volt otthon, így máris nekifogtam az ételeknek, amik az én kis drágáim kedvencei. Időközben Kimi is csatlakozott hozzám és mivel kukta üzemmódban jobban üzemel, mint főszakácsként, hasznomra vált a ténykedése. Bő másfél óra múlva már minden a tűzhelyen rotyogott, vagy a sütőben sült, és bár kicsit elfáradtam, izgatottan vártam már, hogy Leena végre hazaérjen. Éppen a sütit vettem ki a sütőből, amikor csengettek, majd hallottam hogy nyílott az ajtó, de hamarosan be is csukódott.

-Apuciiiiiiiiiiiiiii! Segíts lehúzni a cipzáromat!-hallottuk meg hirtelen a kislány kiabálását, mire mindketten elnevettük magunkat, és Kimi már indult volna, de én megállítottam.

-Majd én.-mosolyogtam rá, aztán letettem a sütőkesztyűt a pultra és egy nagy levegőt véve elindultam az előtér felé. Ahogy megláttam az én kis drágámat, egy kis ideig meg sem tudtam szólalni. A falhoz támaszkodtam és csak figyeltem a ténykedését. Olyan jó érzés volt nézni őt, ahogy a kabátjának cipzárjával játszadozott, és a göndör szőke fürtjei közben önálló életet élve ide-oda himbálóztak, és a száját éppen úgy tartotta, ahogy az apukája, amikor éppen morcos. Mindez a sok kedves dolog mosolyt csalt a arcomra.

-Én nem leszek jó?-kérdeztem csendesen, mire ő hirtelen felemelte a buksiját és nagyra nyíltak a gyönyörű kék szemei.

-Anyuciiii!-kiáltotta boldogan, miközben hozzám rohant és szorosan átölelte a derekam.

-Éde kicsikém!-simogattam a fejecskéjét, majd leguggoltam az ölelésében, ő pedig átkarolta nyakam.

-Annyira hiányoztál Anyuci!-szipogta.

-Te is nekem Csöppségem! Te is nekem…-öleltem őt magamhoz jó szorosan és behunytam egy kicsit a szemeimet, hogy az emlékezetemben mélyen elraktározhassam ezeket a csodás pillanatokat.-Most már itt vagyok, és soha-soha többet nem hagylak magadra!-suttogtam a fülébe gyengéden. Lassan eleresztett engem és a két csöpp keze közé fogta az arcomat.

-Miért sírsz Anyuci? Szomorú vagy? Vagy megbántottalak?-szomorodott el.

-Nem vagyok szomorú, inkább boldog vagyok Kicsim, nagyon boldog, mert végre megint itt lehetek veletek.-simogattam meg az arcát.-Ezek csak örömkönnyek!-mosolyogtam rá.

-Olyan jó, hogy megint itt vagy, és hogy a kistesóm is itt van!-bújt oda a hasamhoz hirtelen, de akkora volt a lendülete, hogy én fenékre csüccsentem, Leena pedig rám esett. Mindketten vidáman nevettünk fel.

-Kicsim!-hallottam meg magunk mögött Kimi hangját.-Azért picit óvatosabban szeresd a kistestvéredet és Anyucit!-korholta finoman a lányát, de azért ő is elnevette magát a csetlő-botló magánszámunkon.

-Bocsi Apu!-sütötte le a szemeit a mi kis drágánk.-Csak úgy örülök hogy Anyuci itthon van!-ragyogott fel ismét az arca.

-Hát ennek én is nagyon örülök!-mosolygott ránk kedvesen, miközben a kezét nyújtotta és felsegített engem a taposóról. Leena eközben már felpattant onnan.

-Ne ülj ott a hideg kövön olyan sokáig. Nem akarom, hogy baj legyen!-nézett rám Kimi aggódva.

-Igaza van Apucinak, nem szabad hogy itt ülj, mert még bajod lesz. És nem akarom hogy te vagy a kistestvérem betegek legyetek!-jelentette ki határozottan.-Úgyhogy tessék szépen aludni menni!-parancsolt rám roppant erélyesen, és azt hiszem kijelenthetem a páromnak és nekem is a padlón kötött ki az állunk. Mire feleszméltem, a lányom már a lépcső felé tolt engem, én azonban megállítottam.

-Na jó, kössünk alkut.-álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

-Az mi?-nézett rám nagy szemekkel.-Nem, akkor sem!!-legyintett, holott nem is tudta miről beszélek, majd felvette ő is azt a pozíciót, amelyiken én álltam.

-Hmm, akkor sem ha egy isteni ebéd csak rád vár az étkezőben?-eresztettem meg felé egy bájos mosolyt.

-De ugye nem Apuci főzött?-kérdezett vissza gyanakodva.

-Ő csak kuktáskodott, becsszó, én voltam a főszakács.-nevettem, a párom viszont felhorkant a lánya megjegyzésén.

-Na jó, akkor talán…-játszotta hogy gondolkodik. De utána alszol!-tette hozzá szigorúan.

-Veled?-pislogtam rá bájosan.

-Na jó, legyen!-adta meg magát végül.

üzletasszony.-nevettem és a kezét megfogva, előbb a mosdóba vittem, hogy lecsutakoljuk a mancsait, aztán az étkezőbe mentünk, ahol időközben Kimi már megterített hármunknak. A gyümölcsleves és a sült husi burgonyakrokettel persze megint és még mindig a trónról letaszíthatatlan kedvenceknek bizonyultak a mi kis hercegnőnknél. Láttam Kimin, megkönnyebbült, hogy Leena újra rendesen eszik és még az utolsó morzsaszemet is villám tempóban eltűnteti a tányérjáról.

-Anyuci, ez nagyon finom volt. -közölte kifújva a levegőt, miután az utolsó falat husit és krumplit is eltűntette a tányérjáról.

-Ennek örülök, de azért remélem még tudsz felszabadítani egy kis helyet a pocidban, mert van itt még egy kis meglepetés számodra!-kacsintottam rá.

-Micsoda?-nézett rám kíváncsian.

-Mindjárt megtudod, csak előbb összeszedjük a piszkos tányérokat.-mosolyogtam rá kedvesen, és mire én felálltam, hogy elkezdjem ezt megtenni, addigra Kimi már nagyon figyelmesen megtette ezt helyettem és a konyhába vitte az edényeket.

-Anyuciiii, mi az? Milyen meglepi?-harsogta a kérdést türelmetlenül.

-Remélem szereted még az eperkrémes csokitortát, mert egy szép nagy csak rád vár!-léptem be az étkezőbe az említett édességgel és leraktam elé az asztalra.

-Juhééééé! Epres csokitorta, nyamiii!-nyalta meg a száját, amin mi ismét csak nevetni tudtunk Kimivel.

-Szóval van még hely egy szeletnek?-kérdeztem, mintha nem tudnám a választ.

-Nanááá!-pislogott ártatlanul és már tartotta is a tányérját. Kuncogva vettem a kezembe a kést, aztán vágtam neki egy darabot, amit rögtön habzsolni kezdett.-Ez nagyon fincsi!-mondta teli szájjal miután belapátolt néhány falatot.

-Ahh, tudtam én hogy szereted!-legyintettem színpadiasan, majd én is tovább folytattam az evést.

-Köszönöm Anyuci, minden nagyon fincsi volt!-pislogott rám hálásan, amikor végzett a tortaszelet elpusztításával is.

-Boldog vagyok hogy örömet szerezhettem neked Kicsim!-simogattam meg az arcát, miközben ő éppen egy hatalmasat ásított.

-Azt hiszem a hercegnőnek ideje lenne aludni egy kicsit!-jegyezte meg mosolyogva a büszke apuci.

-De csak akkor ha Anyu is jön! Megígérte!-ingatta közöttünk a tekintetét

-Menj csak Te is nyugodtan Szívem!-fogta meg a kezem gyengéden.-Leenanak igaza van, szükséged van a pihenésre. Ezt meg bízd csak rám, majd elmosogatok!-bökött a fejével a piszkos edények felé.

-Hát jól van, legyen, nem tudok nektek ellenállni!-öltöttem rájuk a nyelvem.-Aztán majd a délutáni szieszta után elmondjuk neki ezt is.-súgtam a páromnak, és megmozgattam a gyűrűsujjam, hogy tudja miről beszélek.

-Mindenképpen!-csókolt meg.-Na indulás Lányok!-terelgetett miket a lépcső felé.-Szép álmokat Nektek! Aludjatok jól!-először Leenanak adott egy hatalmas, cuppanós puszit, majd én kaptam tőle egy forró csókot és utunkra engedett minket. Kivételesen a hálóba vittem a kis hercegnőt is, mert szerettem volna már a kényelmes kis ágyunkban aludni, másrészt meg aztán így kényelmesebben elfértünk. Mindketten bevackolódtunk a párnák és a takarók közé, és ahogy egymással szemben feküdtünk, Leena szorosan hozzám bújt.

-Szeretlek Anyuci!-suttogta álmosan.

-Én is szeretlek téged kicsim! Szép álmokat! Aludj jól hercegnőm!-pusziltam meg a pofiját, aztán én is lehunytam a szemeimet és nemsokára már a boldogság csodálatos felhőjén ülve repültem Álomországba.

101. rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok a  kihagyás miatt, és nem is akarunk túlságosan szabadkozni a miértek miatt. Tudjunk, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltunk titeket, amit nagyon sajnálunk.

Itt van most a nyár,és megpróbálunk egy kis rendszerességet vinni a dologba, hiszen már nincs oly sok, s vége ennek a történetnek. Túlságosan húzni sem akarjuk, hogy úgy tűnjön nektek, mint aminek sosem lesz vége...

Bízunk abban, hogy elnyeri a tetszéseteket.

Pusz: szabus&Gina
Ui: bocsánat, amiért rossz részt tettem ki köszönöm, hogy szóltál. Úgy látszik nekem is megárt a  meleg. Bocsi még egyszer. szabus

(Liz)

Szombaton szabadedzés után, már eléggé hiányoltam Sebet, s úgy döntöttem megnézem, merre kószál, vagy épp melyik újságírót borítja ki a válaszaival, amelyek rám vonatkoznak. Több csapattagot kérdeztem merre látták, mire Tommi tudott csak felvilágosítást adni, hogy Christian irodája felé mászkált. Ahogy odaértem az iroda ajtaja elé megtorpantam, mert nyitva volt, s beszélgetések foszlányai szűrődtek ki.

- Seb figyelj rám, tudom, hogy szereted Lizt, de azért gondolkodj. – lapultam továbbra is meg az ajtó mögött, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar ebből az egészből Christian kihozni. Tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, és én nem is szoktam. Lehet a kicsik a bűnösök ezért. – Hány hónapja ismered? Seb… terhes, gyerekeitek lesznek! Innen nem lesz már visszaút! 23 éves vagy… most leszel 24. Nem hiszem, hogy Anyukád azt szerette volna, hogy ilyen fiatalon legyél Apuka!

- De Christian… - kezdett bele a Párom, de a főnökünk leintette.

- Most hallgass végig! Nekem is van egy lányom, aki egy vad szerelemből született, te is tudsz róla. – ekkor szaladt magasba a szemöldököm – De kérlek, gondold végig! Nagyon fiatal vagy, és én megértem, hogy nagy most a szerelem, de mi lesz 5 év múlva?! Liznek teljesen mások már az igényei, mint neked. Ő, közel a harminchoz…

- Christian ezt most fejezd be! – csattant fel Seb. – Én soha nem szóltam bele a te életedbe, és én sem szeretném, hogy az enyémbe beleszólj. Szeretem ezt a lányt. – lágyult el a hangja – És nem fogom megengedni senkinek, hogy tiszteletlenül beszéljen arról az emberről, aki nekem az életet, a jövőt jelenti! Még neked sem! Gyerekeink lesznek… igen… és akkor mi van? Mi változik meg a csapatnál? Mert szerintem semmi! Azon kívül, hogy nekem lesz egy stabil pont az életemben, mégpedig Ők! Nézz rám! Magadnak is hazudsz, ha azt mondod nem változtam! Sokkal összeszedettebb vagyok… talán még soha nem voltam mentálisan ennyire erős! Ezt mind neki köszönhetem… és nem fogom engedni, hogy bántsátok Őt…

- Seb félreértesz! Én csak segíteni szeretnék neked. – lett megbánó a hangja.

- Ha segíteni akarsz, akkor készíts fel mindenkit, hogy jövőre lehet, hogy egy szuper szexi Anyuka, és két kis törpe teszi nálunk a tiszteletét. – hallottam a hangján, hogy vigyorog.

Bennem azonban csak Christian monológja maradt meg. Tönkreteszem Seb életét, nálam sokkal jobbat érdemel. Ráakaszkodom, én is és a gyerekek is. Sírásomat alig bírtam visszafogni, az aprócska tárgyalóig. Tudtam, hogy ritkán járnak erre délelőttönként, hisz mindenki már az időmérőre összpontosít. Seb is mindjárt elmegy öltözni, és már koncentrál.

Ahogy leültem az egyik székre, nem bírtam már türtőztetni a sírásomat. Az asztalra borulva zokogtam. Folyamatosan az kattogott az agyamban, hogy terhére vagyunk Sebnek, mind a hárman. Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! Nem érdemlem meg Őt! Sokkal jobbat érdemel nálam!

Éhes és szomjas is voltam, meg tudtam, hogy mennem kellene, mert keresni fognak, de semmi kedvem nem volt kibújni a rejtekhelyemről. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje is lehettem benn, de egyszer csak kivágódott a tárgyaló ajtaja, és Tommi robbant be.

- Hála az égnek Liz, hogy megvagy! Seb már az egész paddockot fel akarta forgatni… - jött közelebb, de csak akkor látta vörös szemeimet. – Miért sírsz? – döbbent meg. – Ki bántott? Mi a baj? Rosszul vagy? A kicsikkel van valami? – lett aggódó egyszerre, hisz Ő az egyetlen jelenleg, persze Norberten kívül, aki tud róluk.

- Én… én… - nem tudtam, hogy elmondjam-e Tomminak – én tudom, hogy terhére vagyunk mind a hárman Sebnek! – bukott ki belőlem – Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! – zokogtam fel hangosan. Tommi meg csak állt ott döbbenten.

- Honnan vetted ezt az őrültséget? – nézett rám csodálkozva.

- Hallottam… hallottam, hogy Christian is ezt mondja neki. – néztem rá könnymaszatos arccal. – És tudom, hogy igaza van. A kicsikkel együtt jobb lenne, ha elmennénk, és hagynánk, hogy építse tovább a karrierjét!

- Liz… ezt te sem gondolod komolyan… – nézett rám gyengéden.

- Ha itt mersz hagyni, én utánatok megyek! – szólalt meg Seb Tommi mögött.

- Seb… - suttogtam.

- Tommi menj ki légy szíves, Liznek most a fejébe kell vésnem, hogy Ő a legnagyobb csoda, ami történt velem eddigi életem során. – nézett barátjára, aki egy bólintás után magunkra hagyott minket.

- Hallottam, amit Christian mondott neked. – suttogtam, mialatt a kanapéhoz vezetett, majd az ölébe ültetett engem – Igaza van! A kapcsolatunk nincs erre még felkészülve. – simítottam végig a még lapos hasamon.

- Itt az a kérdés, te készen állsz-e erre. – fonódtak össze az ujjaink a pocimon. – Engem nem érdekel, hogy ki mit gondol a kapcsolatunkról… engem, azaz egy dolog érdekel, hogy szeretsz-e?

- Teljes szívemből… - suttogtam – és a két kis Vettelt is a szívem alatt. – gördült le egy könnycsepp az arcomon, de az ő mosolya egyre szélesebb lett.

- Én is szeretlek titeket. – adott egy csókot az ajkamra, majd a pocimra. – Neked köszönhetem azt, hogy ennyire magabiztos vagyok. Hisz itt körülöttünk, az otthonunkban minden a legnagyobb rendben van. Szeretjük egymást és csak ez számít. És nem érdekel, hogy mit beszélnek a hátunk mögött! Én csak veled tudom elképzelni az életemet. Egyszer már majdnem elveszítettelek, és nem akarom többször azt a fájdalmas, mindent elsöprő érzést, amely a hiányod okozza.

- Seb… - bújtam hozzá – szeretlek.

- Én is téged Kicsikém. – csókolt bele a nyakamba, s az egyik kezével végigsimított a pocimon. – És a két sejtkupacot is.

- Olyan leszek, majd, mint egy bálna. – panaszoltam neki legörbülő szájjal.

- A legszebb bálna, akit valaha is láttam… - suttogta ajkaim közé, majd szenvedélyesen megcsókolt…

100. rész

Sziasztok! :)


El sem tudom hinni, hogy elérkezett ez a pillanat! Drága Szabusommal,  első közös történetünk 100. részéhez érkeztünk! Már több, mint egy év közös munka van mögöttünk, több mint egy éve élvezzük a szereteteket, a bizalmatokat, és ilyen hosszú ideje halmoztok már el minket, sok-sok kedves szóval! :) Köszönjük a 99 212 oldalmegjelenítést, a több tíz, vagy talán több száz hozzászólást, az ajándékokat,  a dicsérő szavakat, építő kritikákat! :) Való igaz, hogy többször volt már olyan időszakunk, amikor úgy gondoltuk, a történet senkit nem érdekel már, talán abba kellene hagyni, de aztán mindig jöttetek Ti, és megmutattátok nekünk, hogy érdemes ezt folytatni! :) Most, a 100. részhez érkezvén, én személy szerint, nagyon meg vagyok hatódva, és őszinte szívvel köszönöm Mindannyiótoknak a támogatását! :) Már a célegyenesben van a történet, innen már nincs olyan sok a végéig, de remélem, hogy tudunk mg Nektek meglepetést szerezni, és velünk maradtok a továbbiakban is! :) Megsúgom, valamit a történet után is tervezünk, de hogy mit, azt még nem szeretném elárulni! :)
Úgy érzem, ez a 100. rész talán méltó lehet arra, hogy megünnepeljük ezt az "évfordulót" vele, mert végre olyas valamit hozott el, amire azt hiszem,  már régóta várt mindenki! :)


Szeretnénk még egyszer megköszönni mindenkinek a támoogatást, reméljük a rész tetszeni fog Nektek! :) Jó olvasást kívánunk Mindenkinek! :)


Puszi,


Szabus& Gina

Gina

Három nap telt el amióta Liz újra hazaköltözött. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy a barátnőm kibékült a szerelmével, és hogy az örömüket még az a két kis csöppség is megkoronázta, amelyek Liz pocakjában indultak fejlődésnek. Sokat hívott engem, de nekem most nem volt még ahhoz se kedvem, hogy beszéljek vele, pedig tudtam, hogy mennyire aggódik. Mégis úgy éreztem, nem vagyok képes felvenni a telefont, vagy bárkinek is ajtót nyitni. Lelkileg jobban össze voltam törve mint bármikor. Egyedül voltam, mint a kisujjam, magányos voltam abban a zürichi lakásban és a fájdalmamat még az sem mérsékelte, hogy a napok nagy részében a kisbabámról készült ultrahangképet nézegettem. Csak sírtam és sírtam hoszzú-hosszú órákon át, és bár tudtam hogy a vetélést lehetőségét maga után vonja a vizsgálat, amire bejelentkeztem, mégis meg akartam csináltatni, hogy Kimi elhiggye nekem, a szívem alatt növekvő pici tényleg az övé. Hétfő délelőtt, izgatottan, de az idegességtől remegve készülődtem össze, magamhoz vettem az összes papíromat, a táskámat, és miután a lábamra húztam a tavaszi cipellőmet, kinyitottam az ajtót, ám azt hittem, hogy rosszul látok, amikor megpillantottam a velem szemben álló illetőt.

-Kimi!-suttogtam elhalóan a hőn szeretett férfi nevét, és nagy szemekkel néztem őt, amint az ajtófélfának támaszkodva, látszólag fáradtan lihegett.

-Gina!-suttogta a nevem.-Ugye még nem késtem el? Még csak most indulsz, ugye?-hadarta.

-Mit keresel te itt?-kérdeztem akadozva és éreztem, hogy gombóc nő a torkomban.

-Ne menj el arra a vizsgálatra, kérlek, könyörgöm!-nézett rám fájdalmasan.

-Engedj ki a lakásból légyszíves, már vár rám a taxi!-kértem csendesen, eleresztve a fülem mellett az imént elhangzott mondatokat.

-Tudok mindent Gina! Tudom, hogy mégis lehet gyerekem, hogy nem csaltál meg, hogy nem hazudtál, és ez a kicsi itt a pocakodban az enyém!-lágyult el a hangja a mondat végére, és megfogta a kezem, ám én gyorsan ki is húztam azt az övéből.

-És erre most jöttél rá?-kérdeztem vissza színtelen hangon, közben a könnyeimmel küszködve.

-Voltam orvosnál, megvizsgált és azt mondta, valami tévedés, hogy a felállított diagnózis szerint nem lehet gyerekem!-magyarázta türelmesen. Éreztem, hogy a lábaim cserben hagynak, az egész helyiség forgott velem, és én ösztönösen Kimi karja után kaptam, mielőtt összeestem volna.-Jézusom! Jól vagy?-nézett rám aggódva, miközben átkarolt és a nappaliba vezetett, majd leültetett a kanapéra.

-Csak a szokásos rosszullét!-vontam meg a vállam.

-Mi az, hogy a szokásos? Miért nem mész el orvoshoz, ha nem vagy jól? Kockáztatni akarod az egészségeteket?-sorolta a kérdéseket aggodalmaskodva.

-Nem fontos Kimi. Ez Neked úgysem számít!-válaszoltam csendesen, és igyekeztem minél mélyebbeket lélegezni, hogy elmúljon az időközben felerősödő hányingerem is.

-De…..én…..

-Nem Kimi!-ráztam meg a fejem szigorúan.-Azért jöttél ide, hogy elmondd, most egy csapásra elhinnél mindent amit mondok Neked?-tettem fel a kérdést, igyekezve közben erős maradni.

-Én…tudom hogy egy hülye barom vagyok, hiszen meg sem hallgattalak, a fejedhez vágtam egy csomó szemétséget, és minden rosszért téged okoltalak. De nem gondolkodtam, ellepte az agyam a lila köd, és még csak nem is akartam hinni Neked. De én tényleg megbántam ezt, és sajnálom. Bocsáss meg nekem kélek!-suttogta maga elé a mondat végét, de aztán rám emelte a tekintetét, és a szemeiből valóban a bűnbánatot olvashattam ki.

-És nekem ennyitől a karjaidba kellene omlanom Kimi?-kérdeztem vissza felszegett fejjel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg az iménti vallomása, de nem gyengülhettem el, ezt a büszkeségem nem engedte volna.

-Nem Gina.-rázta a fejét szomorúan.-Igazad volt, és én nem hallgattalak meg, de egyszerűen annyira felfoghatatlan hogy babánk lesz, közös gyerekünk, és egy gyönyörű család lehetnénk ha  egyszer meg tudnál bocsátani nekem.-nézett rám gyengéden.-Tudom, hogy nem érdemlem meg hogy szeress engem, hogy adj nekem, nekünk még egy esélyt, de kérlek, próbáljuk meg újra. Szeretnék vigyázni rád, rátok…-lágyult el a hangja és óvatosan a hasamra tette a kezét, én pedig meglepő módon nem tiltakoztam, hagytam neki mindezt.

-Kimi!-suttogtam elhalóan.-Nem akarok minden nap úgy ébredni melletted, hogy tudom, kétségeid vannak affelől hogy egyáltalán tiéd-e az a baba. Értsd meg, ezért kell elmennem a vizsgálatra, hogy bebizonyítsam, igazat mondok.-válaszoltam csendesen, de közben már nagyon erősen küzdöttem a kikívánkozó könnyeimmel.

-Soha többet nem fogok kételkedni benned. Ez túl fájdalmas lecke ahhoz, hogy még egyszer elkövessem ezt a hibát.-nézett rám szomorúan.-Tudom hogy ez a kicsi itt  a pocakodban az enyém, és nem akarom, hogy a születendő gyermekünk életét miattam kockáztasd.-simított végig a hasamon, mire nekem remegés futott végiga testemen.

-Kims, ez olyan nehéz…..-csordultak  ki a szememből az első könnycseppek.-Néhány nappal ezelőtt, azt mondtad ott a kórházban, hogy hisztis, felelőtlen csitri vagyok, hogy már túlléptél rajtam, és se a pici, se én nem érdeklünk téged…-elcsuklott a hangom, és elfordítottam a fejem, hogy ne láthassa a könnyeimet.

-Dehogy léptem túl rajtatok!-pattant fel hirtelen a szőnyegről, amelyen egész eddig térdelt, majd odaült mellém a kanapéra, és gyengéden a kezei közé fogta az arcomat. –Nem voltam Veled őszinte, amit mondtam abból egy szó sem volt igaz, mert minden nappal egyre nagyobb űr keletkezett a szívemben. Úgy éreztem, hogy megbolondulok nélküled. De rájöttem, hogy be kell vallanom magamnak, és Neked is végre, hogy tiszta szívemből beléd szerettem Egyetlenem!-suttogta, mélyen a szemembe nézve.

-Kimi!-csuklott el a hangom ismételten.-Azt mondtad, hogy…hogy…

-Szeretlek, igen és szükségem van Rád, ahogy Leenanak is. Annyira hiányzol neki, hogy azt mondta tegnap, ha nem jössz haza, akkor nem fog enni a kotyvalékból amit elé teszek. Mióta Liz otthon van, csak náluk eszik, de azt is csak azért, mert Seb valahogyan belekönyörög egy kis ebédet, és azt mondta a barátnőd, hogy a kislányom közölte velük, odaköltözik, ha nem jössz haza. Rááadásul sokszor ébredt fel éjszaka, sírva, és téged keresett.

-Istenem!-emeltem a szám elé a kezem.-Az én okos, és ügyes kislányom…-súgtam elhalóan, aztán nem bírva már tovább tartani magam, egyszerűen Kimi nyakába borultam és zokogni kezdtem.

-Shhh…jól van Kicsim, jól van. Most már minden rendben lesz, minden rendbe fog jönni Babám!-suttogta a fülembe gyengéden és közben a hátamat simogatta, hogy megnyugodjak kicsit, de ez csak hosszú percek múlva sikerült. Annyira sok volt már nekem mindez, ami rám zúdult az elmúlt időszakban, hogy a súlya alatt teljesen összeroppantam, és hiába is akartam erős maradni, rá kellett jönnöm, hogy ehhez én túlságosan le vagyok már gyengülve.

-Tudom jól, hogy nem érdemlem meg, de adsz nekem, nekünk még egy utolsó esélyt?-kérdezte mélyen a szemembe nézve, amikor sikerült kicsit megnyugtatnia.

-Szeretlek te lökött finn. Szeretlek és szeretni is foglak bármit is tegyél!-mosolyogtam rá a könnyeim között, és megsimogattam az arcát. Kimi megfogta ezt a kezemet, a szájához húzta, és belepuszilt a tenyerembe, amitől nekem az egész testemben végigfutott az a jóleső remegés.

-Én is szeretlek téged!-ölelt meg, aztán megcirógatta az arcomat és lassan közelebb hajolt hozzám. Az ajkaink centinként lopták a távolságot, és amikor végre egy lágy csókban egyesültek, mindkettőnk mellkasából egy boldog sóhaj szakadt fel. Annyira hiányoztak a csókjai, az érintései, hogy most amennyire csak lehetett hozzábújtam és addig csókoltam, amíg levegő hiányában nem kellett egymástól elszakadnunk.

-Annyira hiányoztál Kimi! Úgy éreztem, hogy már belepusztulok a magányba, és abba a kegyetlen sóvárgásba, ami hozzátok húzott.-súgtam az ajkai közé, de a szemeimet még mindig behunyva tartottam, hogy örökre elraktározhassam ezeket a pillanatokat az emlékezetemben.

-De most már itt vagyok megint, vigyázok rátok, és ígérem, hogy soha többet nem hagylak elmenni! Nagyon szeretlek!-csókolt meg ismét, de ez most csak egy röpke pillanatig tartott.-Gina!-ejtette ki a száján a nevemet, még mindig olyan csendes, de nyugodt hangon, mint amilyenen az imént is beszélt.

-Hmm?-mosolyogtam rá.

-Lenne hozzád még egy röpke kérdésem!-cirógatta meg az arcom gyengéden, majd egy puszit is kaptam oda. Mindeközben előhúzott valamit a kabátja zsebéből, és a tenyerébe rejtette a valószínűleg aprócska tárgyat, és még az ujjait is összecsukta, hogy ne láthassam ezt.

-És mi lenne az?-kérdeztem vissza kíváncsian.

-Csupán csak annyi, hogy hozzám jönnél feleségül?-tette fel életem egyik legnagyobb kérdését számomra, majd felfedte előttem a csodát, amely egy gyönyörű eljegyzési gyűrű volt, apró kis gyémántokkal. Azt hittem, hogy egy tündérmese kellős közepébe csöppentem, egyszerűen nem tudta elhinni azt, ami történik velem. Hitetlenkedve ráztam a fejem, de akaratlanul is, kiült az arcomra az a boldog mosoly.

-Igen!-suttogtam a választ elcsukló hangon.-Igen, igen, igen, persze, hogy hozzád megyek!-sírtam el magam ismét, és a nyakába borultam. Gyengéden simogatta a hátam, én pedig a légvételéből is éreztem, hogy megnyugodott, és ez a nyugalom az én bensőmet is eltöltötte.-Óhh Istenem! Ez gyönyörű!-suttogtam teljesen megbabonázva, miközben az ujjamra húzta a gyűrűt.

-Köszönöm, hogy igent mondtál, és a feleségem leszel.-csókolt meg.-Szeretlek Gina és most már tudom, megérte, hogy vártam Rád és adtam még egy esélyt annak hogy boldog lehessek, mert így rátalálhattam arra a nőre, aki mellett végre önmagam lehetek, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és ami a legfontosabb, hogy  kitűntet a bizalmával és a szerelmével.-mosolygott rám.

-Én is szeretlek téged!-öleltem meg őt hosszasan.-De most már nekem is lehetne egy kérdésem?-mosolyogtam rá.

-Persze Egyetlenem!-simogatta meg a karom.

-Hazamegyünk?-kérdeztem halkan, közben az alsó ajkamat beharapva.-Látni szeretném már az én kis hercegnőmet.-vontam meg a vállam egészen kislányosan.

-Hazamegyünk!-válaszolt mosolyogva, és ahogy a szemébe néztem, láthattam hogy az könnyektől csillog, és ez engem is nagyon meghatott. Összepakoltuk a holmimat, aztán kézenfogva, újra boldogan és szerelmesen indultunk el abba a házba, amelyik mindkettőnknek egyet jelentett, az otthont…

99. rész

(Liz)

Másnap reggel eléggé kótyagosan ébredtem. Az ágyban feküdtem egyedül, de gondosan betakargatva. Fülelni kezdtem, de a fürdőben is csend honolt.  Felkeltem, s magam köré tekertem a lepedőmet, mert nem volt kedvem a ruhákkal bajlódni. Mezítláb lépkedtem lefelé, s indultam a keresésére életem másik felének. A földszintre érve a konyhába neszezésre lettem figyelmes. Egy szál boxerben sürgölődött nagy gonddal az aprónak nem igazán mondható helyiségben. 

- Héééé… - tűnt kissé morcosnak, ahogy meglátott – ez így nem meglepetés…

- Sziaaaa… - suttogtam – reggelit csináltál? – boldog voltam.

- De ez így nem meglepetés… - szomorodott el.

- Akkor felmegyek… - fordultam volna meg, de azonnal megfogta a karomat.

- Jó reggelt Szépségem! – húzott magához, s csókolt meg. – Gyönyörű vagy… - nézett végig rajtam.

- Én most felmegyek, de ne várakoztass meg nagyon… Bajnok… - húztam végig a kezem a mellkasán, s a boxer dudorán.

- Eszem ágában sincs…

- Éhes vagyok… szóval siess! – sürgettem.

- A világért se váratnám meg, drága kis családomat… - simított végig a hasamon.

- Ez tetszik… - gondolkodtam mosolyogva – siess… - buzdítottam egy csókkal, majd felfelé vettem az utamat, vissza a szobába.

A lépcsőn felhaladtam, de egyáltalán nem siettem, hagyni akartam neki elegendő időt a reggeli készítéséhez. A lépcső legtetején azonban egy kicsit eltöprengtem, s úgy döntöttem, hogy kissé húzni akarom az agyát. A lepedőmet elengedtem, s hagytam, hogy szabadon a lábaimhoz essen. Már előre nevetnem kellett, az ábrázatán, így kacéran még a lábammal becsuktam az ajtót, úgy, hogy egy kis rés maradjon, és az ágy felé sétáltam, majd a takarót magamra húztam, nehogy megfázunk.

Furcsa belegondolni, hogy pár hónap múlva már négyen leszünk. Egy valaminek azonban örültem. Előbb békültünk ki Sebbel, minthogy megtudta volna, hogy útban vannak a trónörökösök. Nem lettem volna biztos abban, hogy csak azért jövünk ismét össze, mert szeret… lehet akkor már a gyerekek is benne lettek volna a békülésben, azt pedig nagyon nem akartam…

Valószínűleg elszenderedhettem, mert apró pici csókokra eszméltem fel. Kinyitottam a szemeimet, s egy szerelmesen mosolygó szőkével találtam magam.

- Jó reggelt… - suttogott.

- Szia te szőke… - vigyorogtam.

- Te is az vagy! – háborodott fel nevetve.

- És? Tán zavar? – tettem felháborodásomat.

- A világért se! – bújt azonnal hozzám – Egyébként nem ér húzni a ház urát, holmi elhagyott ruhadarabokkal…

- Elhagytam volna valamit? – kacérkodtam vele – Nem emlékszem rá… igazán emlékeztethetnél… - húztam magamhoz, hogy megcsókoljam.

-  Szeretlek!! Számomra te vagy a legszebb!!

- Kíváncsi leszek, hogy ezt mondod-e mondjuk úgy négy-öt hónap múlva is, amikor majd akkora leszek, mint egy víziló. – görbült lefelé a szám.

- Nekem akkor is a legszebb víziló leszel… - suttogta szerelmesen.

Két nap telt el, az ismételt egymásra találásunk óta, s én egyre jobban aggódtam Gina miatt. Nem jelentkezett, nem vette fel a telefont sem. Kimi annyival elintézte a dolgot, hogy Őt nem érdekli, ha nagyon izgat, nézzek rá. Én Gina miatt aggódtam, Seb pedig miattam. Szerinte egyáltalán nem egy iker terhes kismamának való a folyamatos feszültség, és idegesség. Én azonban mindezt nem tudtam elkerülni…

Miután megnyugtattam magam, hogy barátnőm jól van Seb unszolására vele tartottam a következő futamra, de csak, mint kísérője. Nem akarta, hogy dolgozzam, s ez ügyben mindent megtett, ugyanis Norbert is velünk tartott, akinek Seb kiadta, hogy tartson szemmel. Úgy gondoltam, hogy minden bizonnyal majd unatkozni fogok, azonban erről a csapat minden tagja tett, hogy ne így legyen.

A sajtó azonnal ránk szállt, ahogy kézen fogva megjelentünk a paddock csekkolló kapujában. Mint egy méhkas indultak meg felénk, de Seb azonnal felém mozdult, s a kezemet szorongatta, Tommi meg a másik irányból tett egy lépést felém. Steve, Seb egyik mérnöke is velünk tartott, ő ment hátul, közvetlenül mögöttem. Minden bizonnyal szívszerelmem beszélte meg velük, mert, ahogy felbukkantunk, ők, mint egy tánccsoportban megkoreografált lépéseket tették mindezt.

- Seb… - suttogtam neki, nagyon megijedtem, ahogy a gépek mellettem kattogtak, és a fotósok saját testi épségüket sem féltve lökődték egymást a minél jobb képek miatt.

- Nem lesz baj… - húzott magához, s karolt át, majd egy puszit nyomott a homlokomra, persze ezt azonnal a hiénák megörökítették. Tudtam, hogy neki mindez nagyon fontos, hisz a sajtónál mostanában mi voltunk a sláger, és a szakításunk…

Nagy nehezen bejutva a Homeba, mindenki úgy köszöntött, mintha nem is hagytam volna ki pár futamot. Kedvesemnek azonnal interjúkra kellett mennie, de nem unatkoztam, Helmut Marko mellém telepedett a büfében.

- Szia! – köszöntött – Leülhetek?

- Persze! – mosolyogtam azonnal rá.

- Mi újság? Látom szent a béke! – vigyorgott – Jól vagy? Hallom volt egy baleseted…

- Igen, sajnos volt egy, de már jól vagyok. – nyugtattam meg – És igen, nagyon jól látod, szent a béke.

- Ennek nagyon örülök, s mindez meglátszik Sebastianon is, most boldog. Nagyon szeret téged… - fogta meg a kezem.

- Én is nagyon szeretem Őt. – szorítottam meg a kezét.

- Örülök, hogy itt vagy… ez a pár hét, míg nem voltatok együtt maga volt a pokol, és nem csak Sebastiannak. Az egész csapat megsínylette a különéléseteket.

- Ne haragudj, hogy ennyi problémát okoztunk neked és a csapatnak is… - éreztem, ahogy az asztal alatt a kezem a hasamra kúszik. Még Seb anyukája és többi családtagja sem tudják, hogy mi a helyzet… még nem láttuk elérkezettnek az időt, majd most a Török nagydíj után mondjuk nekik el.

- Felejtsük el… - legyintett mosolyogva. – Egyébkén Seb mesélte, hogy nem dolgozol…

- Hát igen… - jöttem zavarba, fogalmam sem volt róla, hogy mennyit mondott el neki életem másik fele.

- Mesélte, hogy az orvos nem tanácsolta a fejed miatt, mivel volt egy enyhe agyrázkódásod. – csacsogott tovább.

- Igen… - mosolyogtam zavartan – egy így van, úgyhogy most csak kísérő vagyok.

- Én örülök neki, hogy közöttünk vagy.

- Ugye nem baj, ha elrabolom pár percre ezt a szépséget? – jelent meg mögöttem Seb.

- Dehogy! – nevetett – Habár, épp a családalapításról beszélgettünk… - vigyorgott.

- Hogy miről? – szaladtak magasba Párom szemöldökei, én meg kikerekedett szemekkel néztem az osztrákra.

- Jaj, látom, nem értitek a poént. – legyintett – Na, menjetek már…

Azonnal felálltam a székről, Seb pedig húzni kezdett a pihenője felé. Szinte rohamléptekben haladtunk, pár csapattag még utánunk is fordult, én pedig zavartan mosolyogtam mindenkire, de Sebet ez sem érdekelte. Ahogy odaértünk a szobája elé, lendületesen kinyitotta azt, majd azonnal behúzott maga után, és a lábával belökte. Meg se tudtam szólalni, de valahogy mégis felcsigázott a dolog. Azonnal az ajkaimra tapadt…

98. rész

Sziasztok!

Először is, hadd mondjam el, hogy nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy nem jelentkeztünk, de mostanság Szabusnak és nekem is nagyon húzós időszakunk van, és ez így is lesz a továbbiakban is! Az elmúlt napokban, hetekben még a blogra felnézni se volt időm, így kérlek Titeket, hogy nézzétek el, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Nem tudom megmondani, hogy a folytatás mikorra várható, de mindenképpen szeretnénk azt néhány napon belül kitenni! Még egyszer, elnézést a hosszú szünetért! Reméljük azért a folytatás tetszeni fog! Kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek! Jó olvasást! :)

Puszi,

Szabus& Gina

(Liz)

A beszélgetést nem folytathattuk tovább, mert az ajtón egy fehérköpenyes orvos lépett be. Kimi is figyelte a dolgokat, persze csak messziről, de azért fél szemmel barátnőmet kísérte figyelemmel. A doki egyszerre hozzám jött oda. Seb idegesen szorongatta a kezemet.

- Miss Strassberg… megnéztük az eredményeit, és meg kell nyugtatnom Önöket, hogy minden rendben van. – nézett ránk kedvesen.

- Hála Istennek… - suttogta mellettem Seb.

- Sok pihenésre lesz szüksége, de a babák is jól vannak… - ez volt az a pont, amikor nem értettem semmit.

- Babák??? – kérdeztük egyszerre Sebbel.

- Igen… megnéztük őket, ikrek. Kétpetéjű ikrek. – mosolygott ránk továbbra is.

- Babák… - suttogta Seb, elengedte a kezem, és falfehér arccal kisétált a kórteremből. Ekkor éreztem azt, hogy a lábam alól ismét elvesztettem a biztos talajt.

- Biztos ez doktor Úr? – kérdeztem tőle, közben a sírás kerülgetett.

- Igen Hölgyem a legbiztosabb. Egy képet tudok is róluk mutatni. Itt is van. Önöknek adom. – nyújtott felém egy ultrahangos képet. – A papírjaik készen vannak – nyújtotta át Ginának őket – bármikor haza is mehetnek. De nagyon kérem, vigyázzanak magukra. Nekem most mennem kell… várnak már rám.

- Természetes doktor Úr! Köszönünk mindent! – válaszolt helyettem barátnőm, mert én még mindig a képet szorongattam, amin két kis pacát lehetett látni, melyek jól kivehetőek voltak.

- Babák… - suttogtam, és az első könnycseppen lefolyt az arcomon.

- Jaj Liz! Gratulálok! És egyszerre kettő! – lelkendezett barátnőm mellettem. Azt se tudtam mikor jött ide.

- De Seb… - sírdogáltam – Hol van Kimi? – néztem körbe.

- Kiment Seb után. Szerintem most téríti észhez… - kuncogott barátnőm – vagy mossa fel a padlóról.

- Nem örül nekik… - zokogtam.

- Jaj, te… ne beszélj butaságokat. Egyébként érdekes, hogy még semmilyen jele nem volt annak, hogy állapotos legyél. Én minden nap rosszul vagyok, nálad meg semmi. Téged annyira sem zavar a kettő kicsi, mint engem az egy. – biztatgatott.

- Kicsim!!! – csapódott ki az ajtó, és Seb úgy közelített felém, mint egy tornádó – Babáink lesznek!!! – ült le mellém és a karjaiba zárt – El se hiszem! Ráadásul kettő! – távolodott el tőlem, s az arcán egy boldog mosoly ült, a szemei, azok a gyönyörű mélykék szemei pedig csillogtak.

- Ezt kaptuk a dokitól. – nyújtottam felé a képet.

- Ó… - vette a kezébe a felvételt, mint egy kis kincset – Ők azok? – mutatott a két kis foltra.

- Igen… - suttogtam, és végigsimítottam az arcán.

- Szeretlek… - nézett rám, s csókolt meg, lágyan, puhán, szerelmesen. A csók közben éreztem, hogy az egyik keze a hasamra kúszik, és végigsimít rajta. – És titeket is apróságok… - puszilgatta meg a hasamat, miután ajkaink elváltak egymástól. Még nem látszott semmi, de mi tudtuk, hogy ott vannak benn.

A rövid kórházi túra után, Ginával közös kis lakásukba mentük Sebbel, összeszedni a cuccaimat. Fájó szívvel hagytam magára barátnőmet, de bíztam abban, hogy Kimi megfogadja a tanácsomat, és elmegy dokihoz. Tudtam, hogy Gina tőle várja a babát, hisz annyira szerelmes az ő finnjébe. Egy pillanatig sem kételkedtem barátnőm szavahihetőségében. Kimi meg… elhiszem, hogy ezt mondták neki pár éve… de csodák még azért történhetnek. Hinni kell benne, és akkor valósággá válik.

Újra belépve a HÁZ ajtaján, valami különleges érzés kerített hatalmába. Szeretem ezt az épületet, melynek minden centiméteréből az otthon sugárzik. Letelepedtem a kanapéra, s megvártam, míg Párom becipeli a bőröndöket. Körbenéztem, s olyan volt, mintha csak tegnap mentem volna el, s nem hetekkel ezelőtt. Mély levegőt vettem, s az otthon illata, mely keveredett Sebével töltötte ki az érzékeimet.

- Fáradt vagy? – telepedett le mellém Párom.

- Egy kicsikét, tudod nem olyan kényelmesek a kórházi ágyak – húztam el a számat.

- Akkor felkísérlek és lepihensz. Később meg segítek majd kipakolni. – simogatta az arcomat.

- De éhes is vagyok. – panaszoltam el neki bánatomat.

- Hát igen… a vacsora. Tudom, hogy megígértem, hogy főzök neked de… - kezdte azonnal a magyarázkodást.

- Semmi baj. – simogattam az arcát.

- Rendelek valamit, addig vegyél egy forró fürdőt. Vacsorázunk, és ha nem vagy elég fáradt, akkor nézünk valami jó kis filmet. – vázolta fel azonnal a terveit.

- Oké! – lettem azonnal lelkes – Én akkor kérek valami csirkét, vaaagy nem is… inkább halat… vaaagy legyen inkább mégis csirke. De egy steaket is rendelhetsz mellé, de legyen jól átsütve. Meg valami desszertet is, mondjuk valami krémest… nem is! Inkább legyen torta! Csoki, meg epres túrótorta…

- Ezt kettőnknek vagy magadnak kéred? – kacarászott rajtam.

- Éhes vagyok. – panaszkodtam.

- Jó-jó… azonnal rendelem is. Szeretne még valamit a Szép Hölgy? – kelt fel a kanapéról, s a telefonja keresésére indult. Én azonban követtem őt.

- Igen… szeretnék…- bújtam bele az ölelésébe. – Kaja után… téged… ruha nélkül…- suttogtam az ajkai közé.

- Hölgyem, kívánsága számomra parancs… - s kaptam kezdésnek egy szenvedélyes csókot…

97. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem volt rész az elmúlt néhány napban, de nagyon-nagyon kevés időnk van, és azt kell mondjam, az elkövetkezendő időszak is ilyen lesz! Igyekszünk folytatást hozni, de elég sok fontos elfoglaltságunk van, remélem megértitek ezt, és nem pártoltok el tőlünk! :) Szép hétvégét és jó olvasást mindenkinek! :) 


Puszi,
Szabus& Gina


Gina

Az ájulásomat követően úgy éreztem, mintha minden felgyorsult volna körülöttem. Hirtelen mindenki velem kezdett foglalkozni, vizsgálatokra vittek, kérdezgettek, egy pillanatra sem lélegezhettem fel. Az agyam vadul kattogott, úgy éreztem, hogy testben talán ott vagyok, de a gondolataim egész máshol jártak. Rettegés fogott el a gondolatra, hogy a baleset és a Kimivel való veszekedésem miatt esetleg a baba meghalt, és ahogy erre gondoltam, úgy éreztem, mintha két erős kéz a nyakamat szorongatta volna. Hosszú-hosszú percek teltek el, míg én ott feküdtem az ágyon és az orvos a hasamat ultrahangozta. Kicsordult néhány könnycsepp a szememből, ahogy megláttam, a picikém életben van, majd az orvos is megnyugtatott, hogy jól van, és szerencsére nem esett semmi baja. Miután mindennel végeztek, visszatoltak a szobába, ahol Liz, Seb és Leena már aggódva vártak, én azonban néhány szónál többet nem tudtam nekik elmondani, ugyanis ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság a gyógyszerek, és az elmúlt percekben kapott nyugtató hatására, így rövidesen álomba merültem. Az éjszaka közepén ébredtem fel újra, csend honolt a szobában, csupán a gépek csipogását lehetett hallani. Hallottam, hogy barátnőm mélyen alszik, így én is megpróbálkoztam újra ezzel, de egyszerűen nem ment. Az agyamat ellepte az a sok-sok gondolat, és hiába is akartam ideiglenesen száműzni őket, nem tudtam. Ez után végigjátszottam az agyamban az elmúlt időszak eseményeit, és mire feleszméltem, már reggel volt, én pedig egy átsírt éjszakát tudhattam a hátam mögött. Még hajnal volt, amikor bejött egy ápolónő, megnézni, hogy minden rendben van-e, ám miután felrakott nekem egy újabb infúziót, elhagyta a szobát, így én újra a gondolataimba mélyedhettem. Már úgy a fele lecsepeghetett a folyadéknak, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és Sebet láttam belopakodni a szobába.-Jó reggelt!-mosolygott rám, amint meglátta, hogy ébren vagyok.
-Neked is Seb!-suttogtam, miután letöröltem az arcomról a friss könnyeket.
-Nézd csak, ezt Neked hoztam!-lépett oda hozzám, egy csokor tulipánnal a kezében.
-Óhh Seb!-suttogtam meghatottan.-Ez nagyon…nagyon kedves tőled…-csuklott el a hangom a mondat végére. Őszintén meghatott ez a kedvesség amit irányomba is mutatott.-Köszönöm!-rebegtem hálásan.
-Ugyan! Nem tesz semmit! Csak reméltem, hogy ha rájuk nézel, az legalább csal egy kis mosolyt az arcodra!-tette hozzá, majd az éjjeliszekrényen álló vázába vizet eresztett a szobában lévő fürdőszobai csapból és visszahozta oda mellém.-Hogy vagy?-kérdezte figyelmesen, miközben leült mellém, de azért fél szemét az édesen alvó barátnőjén pihentette.
-Őszintén?-néztem rá kérdőn.-Pocsékul!-súgtam kimerülten, és újra a könnyeimet törölgettem.
-Hát Gina, hogy őszinte legyek, tényleg nem festesz valami fényesem!-húzta el a száját.
-Hogy is lehetnék Seb, amikor a férfi, kit teljes szívemből szeretek, azt mondja, hogy felelőtlen csitri vagyok?-gyűltek könnyek ismét a szemembe.
-Kimi makacs! Nem akarja látni az igaza!-sóhajtott.
-Seb, az a baba az övé, soha nem hazudnék neki…..és nem csalnám meg őt a világ összes kincséért sem!-sírtam el magam ismét.
-Tudom, én hiszek Neked! És Liz is!-fogta meg bátorítóan a kezem.-Csak az a baj, hogy Kimi nagyon kemény dió. Ha a fejébe vesz valamit, arról egyszerűen lehetetlenség lebeszélni!-rázta a fejét lemondóan.
-De akkor mégis mit mondhatnék neki? Hogyan tudnám őt meggyőzni az igazamról?-sírdogáltam csendesen, majd oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy a barátnőm lassan ébredezni kezd.
-Nem tudom, de kell lennie valami módnak!-gondolkodott el hangosan, miközben követte a pillantásom.- Liz... - ült át azonnal hozzá, és apró csókokkal halmozta el a még ébredező barátnőmet..

- Seb? - nyitotta ki szemeit.

- Szép jó reggelt a világ legszebb Hölgyének. - csókolta meg - Hoztam neked valamit! - fordult meg, és egy csokor vörös rózsát adott át Liznek.

- Ez gyönyörű... - simogatta meg az arcát - Gina? - fordult felém.

-Jó reggelt!-köszöntem halkan a barátnőmnek.

-Hogy érzed magad?-érdeklődött kedvesen.

-Remekül...-fanyalogtam.-És te? Fáj nagyon a bordád?

-Nem... ilyen gyönyörű reggelen csak jól érezheti magát az ember. - nézett csillogó szemekkel Párjára, aki a rózsáit vázába helyezte - Látom te is kaptál virágot...

-Igen, Seb nekem is hozott.-mosolyodtam el egy pillanatra.-Nagyon rendes tőle, hogy gondolt rám.-néztem hálásan rá.

- Bizony... - fogta meg a kezét - de látom te semmit sem aludtál az éjszaka.-váltott Liz hangja aggódóra.

-Nem számít...-legyintettem.

- De igenis számít! - ült fel, s láttam egy pillanatra a fájdalmat az arcán, de a vonásait azonnal rendezte. Seb azonnal megigazgatta mögötte a párnákat.

-Ne erőltesd meg magad, kérlek!-néztem rá aggódva.

-Nem erőltetem. Látom, hogy nyomja valami a szíved. Tessék beszélni. - dorgált meg.

-Mit mondjak Liz?-ráztam meg a fejem.-A férfi, akit szeretek, tegnap úgy ordított velem, mintha a kutyája lennék. Gyűlöl, levegőnek néz, és hiába is akarom megmagyarázni neki az igazamat, nem tudom! Nem hajlandó meghallgatni!-sírtam el magam.

- Kiminek beton kemény feje van... - jegyezte meg Seb elhúzott szájjal, mialatt Liz mellé telepedett.

-Rájöttem.-sóhajtottam nagyot.-De tudjátok, ami a legjobban fáj, hogy Leenaval is ezt teszi. Pedig imádja őt, tudom, mégis így viselkedik a kislányával is.-suttogtam szomorúan, miközben én is ülő pozícióba tornáztam magam, noha ez az infúzió miatt kissé nehéz feladat volt.

- Ha valaki engem kérdez, akkor azt mondom, hogy Kimi nem normális. - szúrta oda Liz.

-Nem tudom mit gondoljak róla, tényleg nem...szeretem őt, tiszta szívemből, de...-csuklott el a hangom.

-Hidd el megértünk, de... az a baj, hogy nem is tudom mit mondhatnék neked bátorításképpen. Nem akar senkit meghallgatni. – magyarázott nekem Seb, mialatt Liz kezét cirógatta.

-De mondjátok, akkor mégis kire hallgat? Kivel tudnék beszélni, akinek a szavára ad?-buggyantak ki a könnyek a szememből.

-Liz felvesse, hogy beszél vele?-nézett rám Seb kérdően.

-Úgysem hallgatna rá. Csökönyös, mint egy szamár...-legyintettem újfent.-Még az is kétséges, hogy Paulára hallgatna-e...-tettem hozzá halkan

- Gina nem tudhatod, hogy most ez a baleset mennyire változtatta meg a gondolkodását. - bíztatott Liz.

-Soroljam?-kérdeztem vissza gúnyosan.-Azt gondolja, hogy egy felelőtlen liba vagyok, aki még a gyerekére sem tud vigyázni! Ja, majdnem elfelejtettem, hogy aki amúgy az övé is, de ő ezt nem hiszi el, inkább a szemem közé vágja, hogy vigyázzak a kölyökre, akinek hol is van az apja?-hergeltem fel magam teljesen.

- Gina nyugodj meg! - mondták nekem kórusban.

-Mégis hogy nyugodhatnék meg?-emeltem fel a hangom.-Nem hogy nem bocsát meg nekem, a semmiért egyébként, de ez után még azt sem fogja engedni, hogy Leenat lássam!-potyogtak a könnyeim.-De én azt nem fogom kibírni, értitek? Nekem szükségem van rá, muszáj, hogy mellettem legyen!-zokogtam.

- Leenát, láthatod, ebben biztos lehetsz! Majd nálunk ellesztek, nem lesz semmi baj. - győzködött Seb.

- Igaza van az én Bajnokomnak - nézett szerelme szemébe - mindenben segíteni fogunk nektek! És ha ehhez az kell, hogy nálunk lásd a lányod, akkor az lesz. - vigyorgott rám.

-Én már abban sem vagyok biztos, hogy azt megengedné. Most bezárt minden kaput, nem akar elfogadni semmi más véleményt, csak azt a hülyeséget, amit a fejébe vett!-csaptam rá dühösen az ágyra.

Ekkor egy pillanatra fájdalom nyilallt a hasamba és összeszorítottam a szemeimet, de nem akartam, hogy Lizék lássák, ezért rögtön rendeztem a vonásaimat.

- Seb, szólj az orvosnak! Azonnal! - szólt Párjára Liz - Gina rosszul van!

-Nem, nem Liz! Jól vagyok!-igyekeztem őt rögtön megnyugtatni, miközben mély levegőket próbáltam venni.

-Dehogy vagy jól!-csattant fel mérgesen, miközben a párja már egy orvos keresésére indult.

-De Liz…-kezdtem volna újra az akadékoskodást, azonban a torkomon akadt a hang, amikor megláttam belépni Kimit a helyiségbe, és Leena is követte őt.

-Sziasztok!-köszönt csendesen, és szinte mindvégig Lizt nézte, rám csupán egy kósza pillantást vetett.

-Anyuci!-kiáltotta Leena önfeledten, és máris hozzám rohant.

-Szia Hercegnőm!-öleltem őt magamhoz meghatottan, már amennyire az infúzió engedte azt.-Hogy vagy Kicsikém?-simogattam meg az arcát.

-Jól vagyok Anyuci, de te hogy érzed magad? Nééézd, hoztunk Neked virágot Apával. Ő mondta, hogy a rózsának biztos örülnél!-csacsogta lelkesen, én pedig meglepetten kaptam a tekintetem Kimire.

-Leena rágta a fülem, hogy be akar jönni hozzád.-rántott meg a vállát flegmán.-Hol van Sebastian? Azt hittem már rég itt taporog!-jegyezte meg kissé gúnyosan.

-Éppen orvost hív Ginához!-vágta rá Liz azonnal, mire Kimi összeráncolta a szemöldökét.

-Jó reggelt! Mi történt?-toppant be a szobába egy orvos Seb mögött, és rögtön a hogylétünk felől kérdezősködött.

-Nincs semmi gond doktor úr, csak a barátnőmék kissé megijedtek!-próbáltam rögtön megnyugtatni.

-Ez nem igaz, láttuk, hogy rosszul lettél, és nagyon le is sápadtál!-kontrázott rögtön Liz.

-Minden rendben, tényleg!-vágtam rá rögtön.

-Azt hiszem, hogy egy kicsit sokat idegeskedik kisasszony! Kérem, nyugodjon meg, nem tesz jót önnek és a picinek sem a folytonos aggodalmaskodás!-nézett rám komolyan.

-Tudom, de ez nem olyan könnyű doktor úr. De megteszek mindent annak érdekében, hogy minden rendben legyen -bólogattam.

-Helyes!mosolyodott el.-Hívok egy nővért, ő majd az infúziót is kiköti, de maradjon ágyban kérem, mert pihenésre van szüksége!

-Úgy lesz és köszönöm!-rebegtem hálásan, ő pedig bólintott és az elnézésünket kérve már rohant is tovább.-Látjátok? Semmi gond nincsen! Felesleges volt iderángatni őt!-zsörtölődtem, ekkor azonban egy ápolónő jött be és végre lekötötte az infúziót, így most már szabadabban mozoghattam, és Leena is odamászhatott az ölembe.

-Megijesztettél, és ez így volt rendjén, hogy idehívtuk!-válaszolt Liz türelmesen, majd nem kerülte el a pillantásom, hogy egy jelentőségteljes pillantást váltott Kimivel, ám ez semmin nem változtatott a helyzeten, ami elég kilátástalannak tűnt…