99. rész

(Liz)

Másnap reggel eléggé kótyagosan ébredtem. Az ágyban feküdtem egyedül, de gondosan betakargatva. Fülelni kezdtem, de a fürdőben is csend honolt.  Felkeltem, s magam köré tekertem a lepedőmet, mert nem volt kedvem a ruhákkal bajlódni. Mezítláb lépkedtem lefelé, s indultam a keresésére életem másik felének. A földszintre érve a konyhába neszezésre lettem figyelmes. Egy szál boxerben sürgölődött nagy gonddal az aprónak nem igazán mondható helyiségben. 

- Héééé… - tűnt kissé morcosnak, ahogy meglátott – ez így nem meglepetés…

- Sziaaaa… - suttogtam – reggelit csináltál? – boldog voltam.

- De ez így nem meglepetés… - szomorodott el.

- Akkor felmegyek… - fordultam volna meg, de azonnal megfogta a karomat.

- Jó reggelt Szépségem! – húzott magához, s csókolt meg. – Gyönyörű vagy… - nézett végig rajtam.

- Én most felmegyek, de ne várakoztass meg nagyon… Bajnok… - húztam végig a kezem a mellkasán, s a boxer dudorán.

- Eszem ágában sincs…

- Éhes vagyok… szóval siess! – sürgettem.

- A világért se váratnám meg, drága kis családomat… - simított végig a hasamon.

- Ez tetszik… - gondolkodtam mosolyogva – siess… - buzdítottam egy csókkal, majd felfelé vettem az utamat, vissza a szobába.

A lépcsőn felhaladtam, de egyáltalán nem siettem, hagyni akartam neki elegendő időt a reggeli készítéséhez. A lépcső legtetején azonban egy kicsit eltöprengtem, s úgy döntöttem, hogy kissé húzni akarom az agyát. A lepedőmet elengedtem, s hagytam, hogy szabadon a lábaimhoz essen. Már előre nevetnem kellett, az ábrázatán, így kacéran még a lábammal becsuktam az ajtót, úgy, hogy egy kis rés maradjon, és az ágy felé sétáltam, majd a takarót magamra húztam, nehogy megfázunk.

Furcsa belegondolni, hogy pár hónap múlva már négyen leszünk. Egy valaminek azonban örültem. Előbb békültünk ki Sebbel, minthogy megtudta volna, hogy útban vannak a trónörökösök. Nem lettem volna biztos abban, hogy csak azért jövünk ismét össze, mert szeret… lehet akkor már a gyerekek is benne lettek volna a békülésben, azt pedig nagyon nem akartam…

Valószínűleg elszenderedhettem, mert apró pici csókokra eszméltem fel. Kinyitottam a szemeimet, s egy szerelmesen mosolygó szőkével találtam magam.

- Jó reggelt… - suttogott.

- Szia te szőke… - vigyorogtam.

- Te is az vagy! – háborodott fel nevetve.

- És? Tán zavar? – tettem felháborodásomat.

- A világért se! – bújt azonnal hozzám – Egyébként nem ér húzni a ház urát, holmi elhagyott ruhadarabokkal…

- Elhagytam volna valamit? – kacérkodtam vele – Nem emlékszem rá… igazán emlékeztethetnél… - húztam magamhoz, hogy megcsókoljam.

-  Szeretlek!! Számomra te vagy a legszebb!!

- Kíváncsi leszek, hogy ezt mondod-e mondjuk úgy négy-öt hónap múlva is, amikor majd akkora leszek, mint egy víziló. – görbült lefelé a szám.

- Nekem akkor is a legszebb víziló leszel… - suttogta szerelmesen.

Két nap telt el, az ismételt egymásra találásunk óta, s én egyre jobban aggódtam Gina miatt. Nem jelentkezett, nem vette fel a telefont sem. Kimi annyival elintézte a dolgot, hogy Őt nem érdekli, ha nagyon izgat, nézzek rá. Én Gina miatt aggódtam, Seb pedig miattam. Szerinte egyáltalán nem egy iker terhes kismamának való a folyamatos feszültség, és idegesség. Én azonban mindezt nem tudtam elkerülni…

Miután megnyugtattam magam, hogy barátnőm jól van Seb unszolására vele tartottam a következő futamra, de csak, mint kísérője. Nem akarta, hogy dolgozzam, s ez ügyben mindent megtett, ugyanis Norbert is velünk tartott, akinek Seb kiadta, hogy tartson szemmel. Úgy gondoltam, hogy minden bizonnyal majd unatkozni fogok, azonban erről a csapat minden tagja tett, hogy ne így legyen.

A sajtó azonnal ránk szállt, ahogy kézen fogva megjelentünk a paddock csekkolló kapujában. Mint egy méhkas indultak meg felénk, de Seb azonnal felém mozdult, s a kezemet szorongatta, Tommi meg a másik irányból tett egy lépést felém. Steve, Seb egyik mérnöke is velünk tartott, ő ment hátul, közvetlenül mögöttem. Minden bizonnyal szívszerelmem beszélte meg velük, mert, ahogy felbukkantunk, ők, mint egy tánccsoportban megkoreografált lépéseket tették mindezt.

- Seb… - suttogtam neki, nagyon megijedtem, ahogy a gépek mellettem kattogtak, és a fotósok saját testi épségüket sem féltve lökődték egymást a minél jobb képek miatt.

- Nem lesz baj… - húzott magához, s karolt át, majd egy puszit nyomott a homlokomra, persze ezt azonnal a hiénák megörökítették. Tudtam, hogy neki mindez nagyon fontos, hisz a sajtónál mostanában mi voltunk a sláger, és a szakításunk…

Nagy nehezen bejutva a Homeba, mindenki úgy köszöntött, mintha nem is hagytam volna ki pár futamot. Kedvesemnek azonnal interjúkra kellett mennie, de nem unatkoztam, Helmut Marko mellém telepedett a büfében.

- Szia! – köszöntött – Leülhetek?

- Persze! – mosolyogtam azonnal rá.

- Mi újság? Látom szent a béke! – vigyorgott – Jól vagy? Hallom volt egy baleseted…

- Igen, sajnos volt egy, de már jól vagyok. – nyugtattam meg – És igen, nagyon jól látod, szent a béke.

- Ennek nagyon örülök, s mindez meglátszik Sebastianon is, most boldog. Nagyon szeret téged… - fogta meg a kezem.

- Én is nagyon szeretem Őt. – szorítottam meg a kezét.

- Örülök, hogy itt vagy… ez a pár hét, míg nem voltatok együtt maga volt a pokol, és nem csak Sebastiannak. Az egész csapat megsínylette a különéléseteket.

- Ne haragudj, hogy ennyi problémát okoztunk neked és a csapatnak is… - éreztem, ahogy az asztal alatt a kezem a hasamra kúszik. Még Seb anyukája és többi családtagja sem tudják, hogy mi a helyzet… még nem láttuk elérkezettnek az időt, majd most a Török nagydíj után mondjuk nekik el.

- Felejtsük el… - legyintett mosolyogva. – Egyébkén Seb mesélte, hogy nem dolgozol…

- Hát igen… - jöttem zavarba, fogalmam sem volt róla, hogy mennyit mondott el neki életem másik fele.

- Mesélte, hogy az orvos nem tanácsolta a fejed miatt, mivel volt egy enyhe agyrázkódásod. – csacsogott tovább.

- Igen… - mosolyogtam zavartan – egy így van, úgyhogy most csak kísérő vagyok.

- Én örülök neki, hogy közöttünk vagy.

- Ugye nem baj, ha elrabolom pár percre ezt a szépséget? – jelent meg mögöttem Seb.

- Dehogy! – nevetett – Habár, épp a családalapításról beszélgettünk… - vigyorgott.

- Hogy miről? – szaladtak magasba Párom szemöldökei, én meg kikerekedett szemekkel néztem az osztrákra.

- Jaj, látom, nem értitek a poént. – legyintett – Na, menjetek már…

Azonnal felálltam a székről, Seb pedig húzni kezdett a pihenője felé. Szinte rohamléptekben haladtunk, pár csapattag még utánunk is fordult, én pedig zavartan mosolyogtam mindenkire, de Sebet ez sem érdekelte. Ahogy odaértünk a szobája elé, lendületesen kinyitotta azt, majd azonnal behúzott maga után, és a lábával belökte. Meg se tudtam szólalni, de valahogy mégis felcsigázott a dolog. Azonnal az ajkaimra tapadt…

98. rész

Sziasztok!

Először is, hadd mondjam el, hogy nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy nem jelentkeztünk, de mostanság Szabusnak és nekem is nagyon húzós időszakunk van, és ez így is lesz a továbbiakban is! Az elmúlt napokban, hetekben még a blogra felnézni se volt időm, így kérlek Titeket, hogy nézzétek el, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Nem tudom megmondani, hogy a folytatás mikorra várható, de mindenképpen szeretnénk azt néhány napon belül kitenni! Még egyszer, elnézést a hosszú szünetért! Reméljük azért a folytatás tetszeni fog! Kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek! Jó olvasást! :)

Puszi,

Szabus& Gina

(Liz)

A beszélgetést nem folytathattuk tovább, mert az ajtón egy fehérköpenyes orvos lépett be. Kimi is figyelte a dolgokat, persze csak messziről, de azért fél szemmel barátnőmet kísérte figyelemmel. A doki egyszerre hozzám jött oda. Seb idegesen szorongatta a kezemet.

- Miss Strassberg… megnéztük az eredményeit, és meg kell nyugtatnom Önöket, hogy minden rendben van. – nézett ránk kedvesen.

- Hála Istennek… - suttogta mellettem Seb.

- Sok pihenésre lesz szüksége, de a babák is jól vannak… - ez volt az a pont, amikor nem értettem semmit.

- Babák??? – kérdeztük egyszerre Sebbel.

- Igen… megnéztük őket, ikrek. Kétpetéjű ikrek. – mosolygott ránk továbbra is.

- Babák… - suttogta Seb, elengedte a kezem, és falfehér arccal kisétált a kórteremből. Ekkor éreztem azt, hogy a lábam alól ismét elvesztettem a biztos talajt.

- Biztos ez doktor Úr? – kérdeztem tőle, közben a sírás kerülgetett.

- Igen Hölgyem a legbiztosabb. Egy képet tudok is róluk mutatni. Itt is van. Önöknek adom. – nyújtott felém egy ultrahangos képet. – A papírjaik készen vannak – nyújtotta át Ginának őket – bármikor haza is mehetnek. De nagyon kérem, vigyázzanak magukra. Nekem most mennem kell… várnak már rám.

- Természetes doktor Úr! Köszönünk mindent! – válaszolt helyettem barátnőm, mert én még mindig a képet szorongattam, amin két kis pacát lehetett látni, melyek jól kivehetőek voltak.

- Babák… - suttogtam, és az első könnycseppen lefolyt az arcomon.

- Jaj Liz! Gratulálok! És egyszerre kettő! – lelkendezett barátnőm mellettem. Azt se tudtam mikor jött ide.

- De Seb… - sírdogáltam – Hol van Kimi? – néztem körbe.

- Kiment Seb után. Szerintem most téríti észhez… - kuncogott barátnőm – vagy mossa fel a padlóról.

- Nem örül nekik… - zokogtam.

- Jaj, te… ne beszélj butaságokat. Egyébként érdekes, hogy még semmilyen jele nem volt annak, hogy állapotos legyél. Én minden nap rosszul vagyok, nálad meg semmi. Téged annyira sem zavar a kettő kicsi, mint engem az egy. – biztatgatott.

- Kicsim!!! – csapódott ki az ajtó, és Seb úgy közelített felém, mint egy tornádó – Babáink lesznek!!! – ült le mellém és a karjaiba zárt – El se hiszem! Ráadásul kettő! – távolodott el tőlem, s az arcán egy boldog mosoly ült, a szemei, azok a gyönyörű mélykék szemei pedig csillogtak.

- Ezt kaptuk a dokitól. – nyújtottam felé a képet.

- Ó… - vette a kezébe a felvételt, mint egy kis kincset – Ők azok? – mutatott a két kis foltra.

- Igen… - suttogtam, és végigsimítottam az arcán.

- Szeretlek… - nézett rám, s csókolt meg, lágyan, puhán, szerelmesen. A csók közben éreztem, hogy az egyik keze a hasamra kúszik, és végigsimít rajta. – És titeket is apróságok… - puszilgatta meg a hasamat, miután ajkaink elváltak egymástól. Még nem látszott semmi, de mi tudtuk, hogy ott vannak benn.

A rövid kórházi túra után, Ginával közös kis lakásukba mentük Sebbel, összeszedni a cuccaimat. Fájó szívvel hagytam magára barátnőmet, de bíztam abban, hogy Kimi megfogadja a tanácsomat, és elmegy dokihoz. Tudtam, hogy Gina tőle várja a babát, hisz annyira szerelmes az ő finnjébe. Egy pillanatig sem kételkedtem barátnőm szavahihetőségében. Kimi meg… elhiszem, hogy ezt mondták neki pár éve… de csodák még azért történhetnek. Hinni kell benne, és akkor valósággá válik.

Újra belépve a HÁZ ajtaján, valami különleges érzés kerített hatalmába. Szeretem ezt az épületet, melynek minden centiméteréből az otthon sugárzik. Letelepedtem a kanapéra, s megvártam, míg Párom becipeli a bőröndöket. Körbenéztem, s olyan volt, mintha csak tegnap mentem volna el, s nem hetekkel ezelőtt. Mély levegőt vettem, s az otthon illata, mely keveredett Sebével töltötte ki az érzékeimet.

- Fáradt vagy? – telepedett le mellém Párom.

- Egy kicsikét, tudod nem olyan kényelmesek a kórházi ágyak – húztam el a számat.

- Akkor felkísérlek és lepihensz. Később meg segítek majd kipakolni. – simogatta az arcomat.

- De éhes is vagyok. – panaszoltam el neki bánatomat.

- Hát igen… a vacsora. Tudom, hogy megígértem, hogy főzök neked de… - kezdte azonnal a magyarázkodást.

- Semmi baj. – simogattam az arcát.

- Rendelek valamit, addig vegyél egy forró fürdőt. Vacsorázunk, és ha nem vagy elég fáradt, akkor nézünk valami jó kis filmet. – vázolta fel azonnal a terveit.

- Oké! – lettem azonnal lelkes – Én akkor kérek valami csirkét, vaaagy nem is… inkább halat… vaaagy legyen inkább mégis csirke. De egy steaket is rendelhetsz mellé, de legyen jól átsütve. Meg valami desszertet is, mondjuk valami krémest… nem is! Inkább legyen torta! Csoki, meg epres túrótorta…

- Ezt kettőnknek vagy magadnak kéred? – kacarászott rajtam.

- Éhes vagyok. – panaszkodtam.

- Jó-jó… azonnal rendelem is. Szeretne még valamit a Szép Hölgy? – kelt fel a kanapéról, s a telefonja keresésére indult. Én azonban követtem őt.

- Igen… szeretnék…- bújtam bele az ölelésébe. – Kaja után… téged… ruha nélkül…- suttogtam az ajkai közé.

- Hölgyem, kívánsága számomra parancs… - s kaptam kezdésnek egy szenvedélyes csókot…