33. rész

(Gina)

A fiúk beszólogatásával, és célozgatásával teli reggeli után kicsit lefáradt aggyal indultam vissza a szobámba, azzal a szándékkal, hogy lecserélem a pólómat, amin Toni és Atte hathatós segítségének köszönhetően egy csodás eperlekvár folt díszelgett, aztán megkeresem Kimit és beavatom a mai napi terveimbe. Ám azzal nem számoltam, hogy előbb fogok találkozni a Jégemberrel…..Éppen a szobám kilincsét akartam lenyomni, de ő gyorsabb volt nálam, és még előttem rátette arra a kezét, engem pedig „kényszerített” ezzel arra, hogy felé forduljak.
-Kedves Uram, lesz szíves beengedni a szobámba?-kérdeztem kíváncsian, csípőre vágott kézzel és egy csillogó mosolyt intéztem felé.
-Hát persze Drága hölgyem!-viszonozta a gesztust, és picit meghajolva előttem kinyitotta az ajtót.-Parancsoljon!-mutatott a szoba belseje felé.
-Köszönöm kedvességét!-emeltem meg a nem létező szoknyámat. Mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki.-Készülődj össze, 20 perc múlva indulunk!-adtam ki az utasítást, amint végre újra visszataláltam a hangomhoz.
-Hova?-nézett rám csodálkozva.
-Meglepetés!-öltöttem rá a nyelvem.-Szeretnélek kiengesztelni amiért tegnap kicsit elhanyagoltalak téged!-mosolyogtam.
-Ginus, ez nem igaz! Csak én voltam a hülye, hogy ilyen butaságokat a fejedhez vágtam!-szabadkozott pironkodva.
-Kimi, kérlek! Ne vitatkozzunk!-néztem rá könyörgő tekintettel.
-Oké-oké!-sóhajtott.-20 perc múlva a nappaliban!
-Igen! Ne késs!-viccelődtem vele, aztán gyorsan nyomtam még egy puszit az arcára, majd a szobámba mentem és visszacsuktam magam után az ajtót. Gyorsan felöltöztem, magamhoz vettem a telefonom, és még néhány számomra szükséges dolgot, aztán már siettem is le a földszintre. Kimi már ott volt lennt, felöltözve, menetre készen. Rámosolyogtam, majd én is magamra kaptam a csizmám, a kabátom, a sapkám, a sálam és elindultam kifelé, Kimi pedig követett engem. Előtte még soha nem voltam Espoo-ban és ez a néhány nap sem volt elég ahhoz, hogy kiismerjem a várost, így kissé bizonytalanul „vezettem” Kimit a célunk felé, ám ő jól szórakozott azon, hogy néha navigációs nehézségeim adódtak. Amikor megláttam végre a fákat, amik a keresett parkot eltakarták, megnyugodtam, hogy azért még képes vagyok odatalálni az alig ismert helyekre is.
-Megjöttünk!-jelentettem ki vidáman, amint pár méter sétálás után a látószögünkbe került a park és az ott lévő hatalmas szabadtéri jégpálya is.
-Ne nee!-nevetett fel.-Te komolyan korizni hoztál engem?-kérdezte, és izgalomtól csillogó szemekkel nézett rám.
-Igen, gondoltam örülnél neki!-vontam meg a vállam picit szégyenlősen. Kicsit elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet volt-e ez a program.
-Fantasztikus vagy!-nevetett ismét és mire észbekaptam, a lábaim már nem voltak a földön, és Kimi szorosan tartott engem. Most rajtam volt, a sor, hogy kacagjak.
-Ugyan, semmiség! Örülök, ha azt látom rajtad, hogy boldog vagy!-mosolyogtam rá, amint újra a havas utacskán álltam, szemben Rakkával.
-Gyere menjünk!-fogta meg hirtelen a kezem és elkezdett húzni engem a pálya felé.
-Ugye nem gondoltad, hogy én……én is rámegyek erre a jégre?-kérdeztem hebegve, amikor Kimi felém nyújtott egy pár fehér korcsolyát. Ő már felvette a sajátját, és azt hiszem, hogy már csak rám várt.
-Szépségem, te meg ugye nem gondoltad, hogy itt fogsz ülni és hagyod, hogy egyedül csúszkáljak ?!-kérdezte költőien, ám mielőtt válaszolhattam volna, ő finoman lenyomott az egyik székre, és nemes egyszerűséggel levette a csizmám, majd a korcsolyákat elkezdte felszerelni a lábamra.
-De……-kezdtem volna el akadékoskodni, ám rá kellett jönnöm, hogy ezt a csatát már elvesztettem. Hátradőltem a széken és hagytam, hogy szakszerűen rám adja a korikat. Jó szorosan megkötötte őket, és a csatot is meghúzta, így biztos lehettem abban, hogy nem fogom őket elhagyni még a csetlés-botlás közben sem.
-Így ni! Ez tutira tartani fogja a lábad!-paskolta meg a lábbeliket, majd felállt és kicsit feltérképezte a terepet. Rajtunk kívül alig voltak, csupán néhány kisgyerek, egy-két párocska, de nem volt tömeg. Ez nekünk így pont megfelelő volt. –Megyek, megnézem milyen a jég, kicsit bemelegítem a lábaimat, aztán jövök vissza érted!-kacsintott rám.
-Ne siess!-szóltam utána még, mire ő a fejét csóválva nevetni kezdett és a pályára ment.
Olyan jó érzés volt nézi őt, ahogy a jégen is otthonosan mozgott, és profi jégkorongosokat, valamint jégtáncosokat meghazudtoló módon korizott. Ám nagyon hamar végzett a bemelegítéssel, az volt az érzésem, hogy túl hamar. Visszacsúszott a pálya széléhez, aztán élvédők nélkül, kicsit nehézkesen, de odatotyogott hozzám, és felállított a helyemről. Ezt én csak hagytam, nem tettem semmit, hogy megakadályozzam ebben.
-Kimi, ezt én tényleg nem szeretném!-kezdtem el nyöszörögni, amint egyre közelebb kerültünk a jéghez.
-Gina! Ezt nem hiszem el! Gyere már Kicsilány! Nem lesz semmi baj!-nézett rám könyörgő pillantással.

-De ismerem magam, tudom, hogy a második lépésnél hasra fogok vágódni!-ágáltam.

-Ne aggódj, akkor is csak az én lábaim előtt fogsz heverni!-jegyezte meg egy kaján vigyorral.
-Ez nem vicces!-vágtam rá durcásan.-Te könnyen hülyülsz, nem neked kellett egy hetet kórházban töltened korcsolyázásból származó lábtörés miatt!-vágtam oda kicsit mérgesen és karba tettem a kezeimet.
-Gina!-sóhajtott.-Megbízol bennem?-kérdezte, mélyen a szemembe nézve.
-Igen!-válaszoltam habozás nélkül és bólintottam egy aprót.
-Akkor nem lesz semmit baj, ígérem!-cirógatta meg az arcom, és lassan, a kezemet fogva a jégre lépett, én pedig nagyon bátortalanul, de követtem őt.-Eeez az, remekül csinálod!-dicsért meg máris, holott még csak az első lépést tettem meg, és azt is remegő lábakkal. Lassan elindulok, de fogom a kezed, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy lassan és óvatosan jössz felém, rendben?-mosolygott. Bólintottam, és tettem amit mondott. Miután megtettünk egy egész kört, azon a számomra hatalmas pályán, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
-Ez nem is volt olyan rossz!-mosolyodtam el félszegen, és hálásan megöleltem Rakkát.
-Na látod, mondtam én!-vigyorodott el.
-Megpróbálhatom egyedül is?-kérdeztem meg halkan, kissé szégyenlősen.
-Hát persze hogy meg! Megyek mögötted és vigyázok rád!-biztosított Kimikorcsolyázni. Egészen felszabadultan haladtam körről körre, és hihetetlenül jól éreztem magam, de azt hiszem, hogy kicsit elbíztam magam. Az egyik óvatlan pillanatban az egyensúlyom felborult, és a gyakorlatlanságomból kifolyólag rögtön landoló testhelyzetbe kerültem. Kimi utánam kapott, és megfogta a derekam, ám én akkora lendülettel haladtam a jég felé, hogy őt is magammal rántottam. Elég rosszul érintett ez a puffanás, és az sem volt túl kényelmes, hogy Räkka rajtam feküdt.
-Gina! Minden rendben?-kérdezte Kimi azonnal és ahogy ránéztem, láttam megcsillani az aggódást a szemében.
-Azt hiszem!-suttogtam.-Ne haragudj, hogy magammal rántottalak!-pironkodtam.
-Ne butáskodj már, a lényeg, hogy Neked ne essen semmi bajod!-simogatta meg az arcom.
-Köszönöm!-hálálkodtam ismét, és nem tudom milyen felindulásból, de megcirógattam az arcát, és a karomat a nyaka köré fontam. Elmosolyodott, de továbbra is kitartóan fürkészte az arcom. Lassan elkezdett közeledni hozzám, én pedig hagytam, hogy az érzéseim vezessenek, behunytam a szemem, és csak vártam……Éreztem a forró lehelletét az arcomon, amitől kicsit megremegtem és még jobban vágytam arra, amit bekövetkezni véltem, ám váratlanul Kimi visszakozott, én pedig rögtön kinyitottam a szemeimet és választ várva pillantottam körbe. Azonnal meg is kaptam őket.
-Kimi bácsi!-kocogtatta meg egy kisfiú Rakka vállát.
-Hannu!-mondta a kissrác nevét meglepetten.-Mi a helyzet Kispajtás?-vigyorgott rá a kisfiúra és megsimogatta a buksiját. Kimi feltápászkodott a jégről, aztán felsegített engem is, és miközben a kisgyerekkel beszélgetett, a pálya széléhez kísért engem. Hosszasan társalgott a kisfiúval, ám ezt én nem bántam, mert igazán bájos volt látni, hogy milyen jól el van Kimi a gyerekekkel. Amikor megérkeztek Hannuért a szülei, a Jégember szabadkozva visszajött hozzám és újra rávett, hogy jégre lépjünk. Egy kis ideig még csúszkáltunk ott, és igazán jól éreztük magunkat, ám lassan mennünk kellett, hiszen Kimi megígérte Sebnek és Liznek, hogy kiviszi őket a reptérre.
Csendesen sétáltunk egymás mellett a parkban, nem kellettek szavak, felesleges mondatok, vagy értelmetlen fecsegés, ezek nélkül is tökéletesen értettük egymást. Néha-néha egymásra néztünk, elmosolyodtunk, ám el is fordítottuk a fejünket és csak zavartan mosolyogtunk…… A havas tájat csodáltam éppen, amikor éreztem, hogy Kimi megfogta a kezem. Jól eső remegés futott végig a testemen, aztán a kezeinkre néztem, majd az arcára. Félszegen egymásra mosolyogtunk, majd Kimi összekulcsolta az ujjainkat, és az így egybefonódott kezeinket felemelte és egy gyengéd puszit adott a kézfejemre. Elpirultam, de az arcomon boldog mosollyal sétáltam tovább……mellette……