76. rész

Gina

Hétfő reggel korán keltünk, hiszen aznap érkeztek Lauráék, és még utoljára mindent végig akartunk nézni, valamint volt egy olyan érzésem, hogy Kimi még egyszer szeretné velem is megbeszélni a dolgokat. A délelőtt gyorsan elszaladt, ugyanis én főztem az ebédet, a párom pedig már 11 órakor elment Zürichbe, hogy elintézzen még valamit, mielőtt a lányáék megérkeznek. A konyhából kiszabadulva lefürödtem gyorsan, átöltöztem, aztán idegesen kezdtem fel-alá járkálni a házban. Már vagy 10-szer megigazítottam a díszpárnákat a nappaliban, és ugyanennyiszer megnéztem Leena szobáját is, mégsem tudtam lenyugodni. Úgy éreztem szétrobbanok az idegességtől, ami az egész bensőmet feszítette és néhány pillanatig még az is átfutott a fejemben, hogy most legszívesebben elrohannék, azonban gyorsan el is hessegettem onnan ezeket a gondolatokat, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Vettem egy mély levegőt, aztán lassú léptekkel az előtérbe indultam, hogy fogadjam őket. Amikor megláttam Kimi lányát, nagyra nyíltak a szemeim. Korábban nem gondoltam, hogy gyerek ennyire hasonlíthat a szülőjére, de ez most bebizonyosodott számomra. Leena szőke, göndörkés tincsei, az arcvonásai, az orrocskája mind-mind olyanok voltak mint az apjáé. És amikor rám nézett, nagyot dobbant a szívem a gyönyörű kék szemei láttán. Gyengéden rámosolyogtam, ő azonban megijedhetett, ugyanis elbújt az anyukája mögé és annak kabátját szorongatta. Leaura meglepődött a lánya reakcióján, de amikor felemelte a fejét, rájött, hogy miért ijedt meg a kislány.

-Szia!-köszönt kedvesen, és közelebb lépett hozzám. Iszonyatosan zavarban voltam, nem tudtam, hogy mit tegyek, mert attól féltem, minden mozdulatommal megsértem őt. Ha nem tudtam volna, hogy milyen súlyos beteg, akkor nem is jöttem volna rá erre, mert azt leszámítva, hogy rettenetesen le volt fogyva, és sápadt volt, nem látszott rajta semmi.

-Szia!-suttogtam.-Georgina Hamilton!-nyújtottam felé a kezem mosolyogva.

-Laura Vantanen.-rázott kezet velem.-Nagyon örülök!-mosolygott.

-Én úgy szintén!-bólintottam.-Szia Hercegnő!-köszöntem a kislánynak is, leguggolva hozzá, de ő még mindig az anyukája kabátját szorongatta.-Az én nevem Gina. Na és téged hogy hívnak?-próbáltam meg szóra bírni őt.

-Leena.-válaszolta halkan, egy kis idő múlva.

-Óhh hát Neked bizony gyönyörű neved van!-mosolyogtam á kedvesen, amikor végre előbújt a rejtekhelyéről. Lassan közelebb lépdelt hozzám, de azért a három lépés távolságot továbbra is tartotta. Hosszasan fürkészte az arcomat, majd hirtelen felkapta a fejét és Laura nézett.

-Anyucii! Éhesz vagyok!-pislogott fel rá.

-Figyelj csak.-szólítottam meg gyengéden, mire ő ismét rögtön rám nézett.-Szereted a gyümölcslevest?-kérdeztem mosolyogva.

-Nagyon!-csillantak fel a szemei.-Epresz?-kérdezte meglepően bátran és lelkesen.

-Igen, epres!-bólogattam.

-Ezt honnan?-nézett rám meglepetten az anyukája.

-Kimi!-biccentettem a párom felé, aki eddig is csendben volt és mosolyogva figyelte a még kicsit csetlő-botló ismerkedésünket.

-Áháá!-világosodott meg egyszerre és melegen rámosolygott a lánya édesapjára.

-Ész kapok belőle?-kérdezte Leena halkan, kicsit szégyenlősen.

-Persze hogy kaphatsz, hiszen a kedvedét csináltam!-kacsintottam rá. Végre megjelent az első igazán őszinte mosoly az arcán, ami tudom, csak nekem szólt. Kicsit félve emeltem fel a kezem, hogy megsimogassam az arcát, de ő nem húzta el a fejét, inkább még egyszer rám mosolygott, Az apró kis gesztusai csak úgy melengették a szívemet, és annyira meghatottak, hogy ettől könnyek szöktek a szemembe.

-Lau, felviszem Leena csomagjait, addig nyugodtan beszélgessetek, mossatok kezet és utána akkor ebédelünk, jó?-mosolygott Kimi a lányra.

-Rendben, köszönöm!-bólintott.

-Te nem maradsz itt éjszakára sem?-kérdeztem meglepetten, amikor feltűnt, hogy a párom csak azt mondta, a lánya csomagjait viszi fel.

-Nem maradhatok itt Gina!-hajtotta le a fejét.-Minél előbb menni akarok, hogy Leena helyzetét legalább ennyivel megkönnyítsem!-suttogta olyan halkan, hogy azt csak én halljam. Nem tudtam mit mondhatnék, vagy mit tehetnék, de éreztem, hogy gombóc nő a torkomban, előtte azonban erősnek kellett lennem.

-Ahogy szeretnéd!-tettem a kezét a vállára, mire ő felemelte a fejét és hálásan rám mosolygott, aztán megfogta a lánya kezét és a nappali felé indult.

-Csodálatosan csinálod!-suttogta a párom a fülembe, és egy gyengéd puszit adott a homlokomra.

-Nagyon félek!-mondtam remegő hangon.

-Ha Leena egy-két percen belül rád mosolyog és kérdezget tőled, akkor jó úton jársz, hidd el. Ismerem a lányomat!-mosolygott rám.

-Szeretlek!-hajtottam a fejemet egy picit a nyakhajlatához, aztán megcsókoltam és a lányok után indultam.

Amíg ők a mosdóban voltak, Kimi pedig a csomagokat pakolászta, megterítettem az étkezőben és kicsit lehűtött gyümölcslevest is kivittem az asztalra.

-Epreeesz!-csacsogott a kislány lelkesen, amikor beszökdelve az étkezőbe, meglátta az átlátszó tálban lévő levest.

-Igen!-nevettem.-Szedhetek Neked?-kérdeztem kedvesen.

-Nanáá!-vágta rá izgatottan, miközben az emeletről visszatérő apukája segített neki az asztalhoz ülni.

-Tessék! Jó étvágyat!-tettem le elé a tányért, amiben szép nagy, egész szem eprek voltak.

-Jó étvágyat!-csacsogta, aztán nem várva ránk tovább, nekilátott az evésnek. Szedtem Launak, Kiminek és magamnak is, de én még nem fogtam hozzá az evéshez, ugyanis kíváncsian figyeltem, hogy a kislány mit kezd a főztömmel, de boldog voltam, hogy láttam, ízlik neki.

-Na?-néztem rá kíváncsian, amikor letette a kanalat.

-Ez nagyon fincsi volt!-pislogott rám csillogó szemekkel, amitől nekem megint megdobbant  a szívem.

-Örülök, hogy ízlett.-mosolyogtam rá.-Nincs kedved segíteni nekem egy kicsit? Összeszedjük a koszos edényeket, aztán kihozzuk a főételt, de te lehetsz az első aki megkóstolja a husit, na?-ajánlottam fel neki, hogy kicsit ezzel is közelebb kerülhessek hozzá.

-Okész, benne vagyok!-lelkesedett és a székről lecsusszanva, máris mellettem termett.

-Ugye nem baj?-néztem a szüleire kérdőn.

-Nem, dehogy. Menjetek csak!-mosolygott Lau és Kimi is így tett.

-Milyen huszit csináltál?-nézett rám nagy szemekkel, miközben lehuppant az egyik konyhai székre.

-Sült husit, csirkemellett. Remélem szereted.-adtam meg a választ kedvesen, majd megfújtam egy kis darabot és neki adtam.

-Nyami!-majszolgatta a húst.-Te olyan ügyesz vagy!-pislogott meglepetten, mire én elnevettem magam, aztán kiszedtem a tányérokra az ételt, és egy kicsit megdíszítettem azt.

-Gyere, te kis Hercegnő!-mosolyogtam rá, ő pedig felpattant a székről és mellettem ugrándozva visszajött az étkezőbe.

-Anyuuu, tudod milyen finomat főzött Gina?-újságolta lelkesen Launak, én meg nevetve ráztam a fejem.

-Úgy látom skerült őt teljesen elbűvölnöd!-suttogta a fülembe a párom, miközben leraktam elé a tányért. Hálám képpen egy puszit nyomtam az arcára, és visszaültem a helyemre. Mosolyogva hallgattam a kislány önfeledt csacsogását, és boldog voltam, hogy ilyen rövid idő alatt velem is kezdett megbarátkozni. Szerettem volna a kedvében járni, ezért sütöttem is, és kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni hozzá.

-Nézd csak Leena, mi van még itt!-kacsintottam a kislányra, amikor letettem az asztalra egy kisebb tortát, amit a délelőtti nagy rohanás közepette sütöttem.

-Csokisz?-csillogott a szeme.

-Igen, és epres krém van benne. Kérsz?-mosolyogtam rá.

-Kaphatok?-kérdezte szégyenlősen.

-Hát persze, miattad sütöttem!-simogattam meg az arcát aztán egy vékony kis szeletet a tányérjára tettem, ő pedig rögtön falatozni kezdte.

-Jajj Gina, nem kellett volna ennyit fáradnod miattunk!-sóhajtott Lau, és hálásan pillantott rám.

-Nem volt fáradtság, nagyon szívesen csináltam!-viszonoztam a gesztust.-Ez a legkevesebb amit megtehetek érted, értetek.-tettem hozzá halkabban.

-Köszönöm!-nézett rám könnyektől csillogó szemekkel. Próbáltam bíztatóan mosolyogni rá, és óvatosan megfogtam az asztalon fekvő kezét.

-Megettem!-kiáltott fel Leena vidáman, mit sem sejtve a körülötte zajló dolgokból.-Ehetek még?-nézett rám boci szemekkel.

-Kicsim, szerintem most egyszerre elég volt.-szólt rá gyengéden az apukája.-Mi lenne, ha kimennénk játszani az udvarra? Ajax már nagyon hiányol ám téged.-mosolygott rá szeretetteljesen a kislányra.

-AJAX!-kiabálta lelkesen.-Juuuj megint visszahajthatom a füleit?-nézett az apukájára csillogó szemekkel.

-Nem.-nevetett Kimi.-És nem is pacizhatsz rajta.-kacagott tovább.-De megsimogathatod.-tette hozzá nagyon „bőkezűen”.

-Okkkéééé!-kiabálta Leena izgatottan, és máris ott állt Kimi előtt. A párom mosolyogva állt fel az asztaltól aztán megfogta a lánya kezét és az udvarra vitte.

-Édes kislány!-néztem hosszasan utána.

-Az!-sóhajtott Lau.-Az én kis Hercegnőm marad, örökre…….

Miután Laura segítségével bepakoltuk a piszkos edényeket a konyhába, leültünk a nappaliban álló kanapéra és onnan figyeltük apa és lány vidám és önfeledt játékát, na meg szegény kutya menekülését. Hiába, Leenat nem lehetett lebeszélni a fülhúzogatásról.

-Nagyon elcsendesedtél. Minden rendben?-érintette meg a karomat Lau, mire én összerezzentem, és felé fordítottam a fejem.

-Igen, persze, csak elgondolkodtam. Furcsa érzés, hogy pont Neked mondom el ezt, de nagyon félek. Leena tündéri kislány, nagyon barátságos, és már most imádom őt, de rettenetesen tartok attól, hogy nem fog elfogadni.-hajtottam le a fejem szomorúan.-Ne értsd félre, én nem akarom átvenni a szereped, egyszerűen csak jó anyukája szeretnék lenni.-suttogtam.

-Figyelj Gina!-szorította meg a kezem.-Én most elmegyek, és soha nem fogok már visszajönni ide, soha többet nem fogom látni a lányomat, mégis van a lelkemben némi kis boldogság, hogy tudom, csodálatos embrekre bízom őt.-mosolygott rám kedvesen. Csodáltam őt azért, hogy ennyire őszintén, és erősen tudott beszélni minderről.

-Kimi mindig kérdezi, hogy jól vagyok-e, minden rendben van-e velem, és tudom, hogy elmondhatnám, de nem merem neki bevallani, hogy félek ettől a gyerekneveléstől. Félek attól, hogy igaza volt, amikor azt mondta, túl fiatal, és talán éretlen is vagyok még ehhez.-súgtam elhaló hangon, és éreztem, hogy gombóc nő a torkomban.

-Nézz rám kérlek.-emelte fel a fejem Laura-Most jól figyelj rám Kislány! Igen, igazad van, amikor azt mondod, hogy fiatal vagy, de ez most semmit nem számít, mert akkora szíved van, hogy azzal az egész világot szeretni tudnád, és olyan törődés, és gondoskodás csillog a szemeidben, amelyre Leenanak és Kiminek is szüksége van és lesz is mindig. Elég volt meglátnom téged, és már tudtam, hogy életem értelme jó kezekbe kerül. Én is féltem, annak ellenére is, hogy tudom, Kiminél jobb helye nem is lehetne, de most, hogy tudom, te leszel az, aki helyettem is édesanyja lesz, nyugodtan megyek el. Csak bízz magadban, bízz Kimiben, és abban, hogy képes vagy felnevelni őt, mert én tudom, hogy így van. És csak annyit kérek, hogy szeresd őt helyettem is, és vigyázd minden lépését.-nézett mélyen a szemembe, és akármennyire is erős volt eddig, most már neki is kicsordultak a könnyek a szeméből.

-Így fogok tenni, ígérem Neked!-suttogtam a sírástól fojtott hangon, ő pedig szorosan magához ölelt engem…..

75. rész

(Liz)

Annyi minden történt velünk mostanában, hogy Seb úgy látta a legjobbnak, ha pár napot szülővárosunkban, Heppenheimben töltünk. Nem ellenkeztem, mert én is úgy éreztem, hogy kell nekünk egy kicsi pihenő a család társaságában.

A reptérről kocsival mentünk a kisvárosba, ahol sokan megnéztek minket. Seb boldogan mosolygott az emberekre, de a kezemet folyamatosan simogatta. A családi házhoz érve Heikke már az ajtó előtt várt minket széles mosollyal.

- Gyerekek! – futott elénk, ahogy kiszálltunk az autóból. – Annyira hiányoztatok nekem! – ölelt meg mindkettőnket.

- Anya! – csontropogtató ölelésbe zárta Anyukáját. – Hiányoztál… - vallotta be.

- Kisfiam! – borult a nyakába, s engem nagyon meghatott ez a szeretet, amely körbeölelte őket. – Liz, kislányom… - fordult felém - úgy ki vagy virulva! – állapította meg mosolyogva.

- Köze van a fiadnak hozzá. – mosolyogtam rá, Seb pedig átkarolt, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Gyertek be… ne ácsorogjuk idekinn… – terelt be minket a házba – remélem, éhesek vagytok…

- Sziasztok!!! – szaladt felénk Fabi. – Anya egy egész hadseregnek főzött… - újságolta.

- Szia Öcskös! – ölelte meg a legkisebb Vettelt –Mi újság? Suli hogy megy?

- Dög unalom. – legyintett – Szia Liz! Hogy megy a munka? A bátyám nagyon megdolgoztat? – kíváncsiskodott.

- Hááát… - küldtem egy kaján mosolyt Seb felé, míg ő elpirult – annyira nem vészes… tudnám még bírni a tempót! –vigyorogtam töretlenül.

- Anya! Felmegyünk kipakoltunk, elrendezkedünk, s jövünk le, oké? – fordult Seb Heikke felé.

- Rendben, de nem kell sietni, addig én megterítek. – mosolygott ránk, s mi elindultunk fel a csomagokkal az emeletre.

A szobába érve letettük a csomagokat, és Seb becsukta az ajtót és azonnal felém fordult, és a karjaiba zárt.

- Hogy bírnád még??? Annyira nem vészes? – kajánkodott azonnal velem, és az ágyra döntött, ő pedig fölém gördült.

- Most miért? Én így gondolom… - vigyorogtam rá.

- Olyan gyönyörű vagy… - suttogta, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.

- Seb… - sóhajtottam fel, amikor érzékeny területre kalandozott ajkaival.

- Shhh… halkak leszünk… - nyögött fel, s a keze máris a pulcsim alatt indult el, a melltartóm alá benyúlt, s megmarkolta az egyik mellemet.

- Istenem… - nyögtem fel, s a vágy elborította az egész elmémet.

- Kívánlak… - suttogta a fülembe, a pulcsimtól szabadított már meg, s csatolta ki a melltartómat, ezzel szabaddá váltak halmaim előtte. Felkelt az ágyról, s engem is magával húzott, egyenesen a fürdőbe…

Másnap telefonált Christian Horner, hogy a Bahrein-i futamot törölni fogják, így van még két hét az igazi kezdésig. Annyira nem voltunk elkeseredve, hisz együnk sem akart egy olyan országba menni, ahogy belpolitikai harcok folynak.  Pár nappal így meg tudtuk hosszabbítani Heppenheim-i tartózkodásunkat, aminek a család nagyon örült.

Stephanie is sokat volt otthon, és tudtunk így egy kicsit beszélgetni. Ő a legidősebb testvér, már külön él, férjhez is ment már pár éve. A legnagyobb vágyuk azonban nem jön össze…

- Szeretnénk egy kisbabát… - meséli vágyakozó hangon. – De nem akar összejönni…

- Voltál orvosnál? – kérdeztem tapogatózva.

- Igen, és mind a kettőnknél mindent rendben talált. Ő sem érti, hogy miért nem jön össze… - vált keserűvé a hangja. – Mindenki azt mondja, hogy ne görcsöljek rá… de könnyű ezt mondani…

- El se tudom képzelni, hogy mit érzel most…

- Anya is azt mondja, hogy ne járjon mindig ezen az eszem… de ő könnyen beszél, hisz van neki négy gyereke?! – folyt le az első könnycsepp az arcáról.

- Ő szerintem csak segíteni próbál… - simogattam meg a hátát.

- Tudom… és Seb is…

- Hogy? – lepődtem meg.

- Azt mondta, hogy váltsak orvost. Keressem meg a legjobb specialistát, és ő mindent kifizet… - a szívembe valami megfoghatatlan melegség költözött, büszke voltam rá… nagyon.

- És sikerült már megtalálni? – kérdeztem tőle barátságosan.

- Igen… de nagyon drága… - panaszolta – én ezt nem fogadhatom el…

- Steph ne mondj ilyet. Ő ajánlotta fel…

- De akkor sem mehetek oda, hogy fizessen mindent Ő. Hisz már itt vagy neki te… - nézet rám könnyes szemmel.

- Én hogy jövök a képbe? – lepődtem meg.

- Gondolom majd ti is családot akartok… nem várhatom el tőle…

- Stephanie Vettel! – mosolyogtam rá – Ne legyél ennyire makacs, mint az öcséd! Felajánlotta, hogy segít, és hidd el, ismerem Őt annyira, valószínűleg nem akarja felhozni a dolgot, nehogy fájdalmat okozzon neked ezzel… - magyaráztam neki türelmesen – Erre még nem is gondoltál?

- Annyira hülye vagyok… – sírdogált – Anyának igaza van… csak a gyerek körül járnak a gondolataim…

- Ne mondj ilyet! Segítünk neked. – győzködtem – Beszélünk Sebbel, és elmondhatod neki, oké? – néztem rá lágyan.

- Miről kell velem beszélni? – jelent meg mosolyogva az ajtóba Párom.

74. rész

Gina

Már este hét óra volt, amikor Lizék hazamentek, és én még ez után felmostam a parkettát, megtisztítottam az ablakokat, így nem is vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra, és hogy befekhessek a jó meleg ágyikóba. A fürdés után, a hálószobába lépve meglepetés fogadott, ugyanis az éjjeliszekrényemen ott volt egy tálca, rajta pedig szépen kitálalva a hús és a zöldségek, amik az ebédből maradtak még, Kimi pedig éppen ekkor lépett be a szobába, az egyik kezében két poharat, míg a másikban egy pezsgőt tartva.

-Ünneplünk valamit?-kérdeztem az üveg felé biccentve, és az arcomon egy fáradt mosoly jelent meg.

-Hmm, nem kifejezetten, csak gondoltam megéheztél, és igazán rád fér már egy kis lazítás is!-adott egy puszit a homlokomra –Gyere!-fogta meg a kezem, miután letette a kezében lévő dolgokat, és az ágyhoz húzott. Odaült, nekivetette a hátát a háttámlának, aztán az ölébe húzott, és a tálcáért nyúlt.

-Hát, meg tudnám ezt szokni!-nevettem, mikor a párom a számhoz emelte a villát, én pedig levettem arról a húst.

-Micsodát?-kérdezett vissza mosolyogva, és közben bekapcsolta a tévét.

-Hogy ennyire elkényeztetsz engem!-csókoltam meg szerelmesen. Lassan, ráérősen eszegettünk, majd amikor elfogyott a kaja, Kimi letette a tálcát az éjjeliszekrényre, így én végre a mellkasára hajthattam a fejem. Fáradt voltam már, de az agyam folyton kattogott, és ahogy egyre közelebb volt a nap, amikor találkozom a lányával, félelem kerített a hatalmába. Nem tudtam mi a baj, de éreztem, hogy valami nincs rendben most velem sem. Talán attól tartottam, hogy nem fog elfogadni, de azt hiszem a legnagyobb félelmem az volt, hogy túl fiatal vagyok, túl tapasztalatlan és nem leszek képes betölteni az űrt, ami az édesanyja távozásával keletkezik majd a szívében.

-Valami baj van?-súgta a kérdést a fülembe a párom, miközben a karomat simogatta.-Nagyon elpilledtél!-puszilta meg az arcom.

-Csak fáradt vagyok!-vontam meg a vállam, és az éjjeliszekrényen lévő pohárért nyúltam, amiben még ott volt a kitöltött nedű jó része. Belekortyoltam, de úgy éreztem, hogy nem bírom lenyelni, nem kívántam.

-Jól vagy?-kérdezte gyorsan Kims, amint látta az arckifejezésemet.

-Igen, minden rendben!-igyekeztem megnyugtatni, és egy aprócska csókot nyomtam a szájára.

-Úgy érzem, valami bánt téged, igazam van?-nézett a szemembe, és úgy éreztem az a hideg, jeges pillantás a lelkem mélyéig hatol.

-Félek Kimi, nagyon félek!-fúrtam az arcom a mellkasába.

-Mitől Kincsem?-simogatta nyugtatóan a hátam.

-Attól, hogy nem leszek képes felnevelni ezt a kislányt! Illetve nem is attól, hanem hogy mindent el fogok rontani hogy minél jobban akarom őt szeretni, annál több hibát fogok majd elkövetni!-suttogtam sírástól fojtott hangon.

-Kicsim, Neked nem az lesz a dolgod, hogy Laura szerepét betöltsd, hanem az, hogy úgy szeresd Leenat, hogy közben saját magad maradsz, nem más bőrébe próbálsz belebújni. Megértem hogy félsz, hiszen fiatal vagy, még nem készültél fel az anyaságra és most hirtelen lesz egy 3 éves kislányod.-türelmes volt, odaadó, és hihetetlenül kedves. Annyira hálás voltam neki mindezért a sok törődésért, de nem tudtam kifejezni, mert a sírás eluralkodott rajtam.-Nézz rám Édes!-emelte fel a fejem, és a szemembe nézett.-Azt jegyezd meg, hogy attól még, hogy a lányom édesanyja leszel, az én szememben ugyanolyan okos, intelligens, gyönyörű és kívánatos nő leszel, mint eddig voltál. Neked nem kell semmin változtatnod, hiszen tudom, hogy könnyen megtalálod majd a közös hangot Leenaval, nekem viszont meg kell tanulnom, hogy miként lehet két ilyen csodát, amilyenek ti vagytok, a lehető legjobban szeretni, és megóvni őket minden rossztól.-mosolygott rám őszintén és gyengéden megcsókolt. Újra kibuggyantak a könnyek a szememből, és az arcomat a mellkasába temetve zokogtam tovább, Kimi azonban nyugtatóan simogatta a hátam és türelmesen várt, amíg nem apadtak el teljesen a könnyeim.

-Szeretlek!-pislogtam rá, miután felemeltem a fejem. Rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt, bennem azonban fellobbant a szenvedély, és a nyaka köré kulcsolva a karjaimat, közelebb húztam magamhoz. Megsimogatta az arcom, a nyakam, a karjaimat, aztán a keze megállapodott a nyakamon, és miközben csókolt engem, óvatosan maga alá fektetett. Nem bírtam már magammal, és miközben ő a nyakamat, a kulcscsontomat csókolgatta, a pólója alá csúsztattam a kezeimet, és először a hátán, majd a mellkasán simítottam végig. Belenyögött a csókunkba, és nekem sem kellett több bátorítás, egy határozott mozdulattal megszabadítottam a felsőjétől, aztán a hátára fordítottam. Lehajtottam a fejem és apró csókokkal kényeztettem a mellkasát, a hasát, és haladtam egyre lejjebb. A boxeréhez érkezve láttam, hogy már igencsak meredezik a férfiassága, én pedig még egy kicsit húzni akartam, így végigsimítottam a belső combján, ezzel egy hangos nyögést kicsalva a torkából. Hirtelen lefogta a kezeimet és lökve egyet magunkon, ismét fölém került. Ő sem tudott már tovább uralkodni magán, gyorsan lehúzta rólam a hálóingemet, és a melleimet kényeztette. Ahogy végigsimította, csókolta őket, és harapdálta a megkeményedett mellbimbóimat, a kéj hullámai máris átcsaptak a fejem fölött és nem akartam mást, csakis azt, hogy a magáévá tegyen, de minél előbb, ezért lehúztam róla a boxerét, és ahogy megláttam a harcra kész farkát, beharaptam az alsó ajkam. Felvonta az egyik szemöldökét és ravasz vigyor ült ki az arcára, de nem siettette a dolgokat, ugyanis a hasamat csókolgatta tovább, és csak nagyon lassan haladt lejjebb. Az aprócska bugyim csipkeszegélyénél elidőzött egy darabig, aztán végre nem várakozhatott tovább, lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is és finoman belém hatol.

-Kims!-sikítottam egy aprót, ahogy megéreztem őt magamban, de ő megcsókolt, belém fojtva ezzel a szót, majd lassan mozogni kezdett. Valahogy ráérzett, hogy nekem most mire van szükségem, hiszen nem gyorsított, csak amennyit én is megkívántam, mégis hamarosan éreztem, hogy a csúcsra érkeztünk, és ahogy szétáradt a gyönyör az egész testemben, a gerincem ívbe feszült, és felnyögtem. Olyan csodálatos és felemelő érzés volt, hogy ezzel egyidejűleg Kimireterítette a takarót. Nem kellettek szavak, hogy értsük egymást, hiszen a tetteink beszéltek helyettünk. Kimi átölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és így ért utol az álom.