27. rész

(Gina)

Másnap reggel döbbenten vettem észre, hogy egy számomra teljesen idegen ágyban fekszem, ám ahogy végigpörgettem az agyamban az elmúlt 24 óra eseményeit, rájöttem, hogy Kimi szobájában vagyok. Néhány pillanaton belül eszembe jutott az este folytatott beszélgetés is és jól emlékeztem arra, hogy én az ágy támlájának vetettem a hátamat, úgy próbáltam elaludni, a „Jégember” feje pedig az ölemben pihent, most azonban én is az ágyban feküdtem, méghozzá Kimi ölelésében. Óvatosan, hogy ne ébresszem fel őt, megfordultam a karjai között, így mostmár jól láthattam az arcát. Egyszerűen nem tudtam levenni a tekintetem róla, és valahogy olyan megnyugtató volt nézni őt. Az arcvonásai egyszerre férfiasan kemények, és kisfiúsan bájosak is, és ettől valahogy még azt kisrácot is láttam ebben a felnőtt férfiban, aki akkoriban kezdett kamaszodni, mikor én még csak az ovit kezdtem…Talán érezhette, hogy néztem őt, ugyanis hirtelen felpattant a szemhéja és egy gyönyörű jégkék szempár nézett vissza rám.
-Jó Reggelt!-köszöntem halkan, és teljesen átgondolatlanul, egy apró puszit nyomtam az arcára. Eddig is zavarban voltam, ám ez után a megmozdulásom után azt hiszem az arcom igen élénk bíborvörös színben pompázott. Megpróbáltam felülni, hogy lehetőleg ne lássa ezt, ám azzal nem számoltam, hogy az egyik karja továbbra is a hasamon nyugodott, így tulajdonképpen elképzelhetetlennek tűnt a függőleges testhelyzetbe való kerülés.
-Jó reggelt!-suttogta kissé rekedten, és amikor rájött, hogy a karja hátráltat a felülésben, kicsit arrébb csúszott és leemelte rólam a kérdéses testrészét.-Köszönöm, hogy itt maradtál velem az éjszaka!-pislogott fel rám hálásan.
-Nem kell megköszönöd semmit se!-mosolyogtam rá kedvesen.-Örülök, hogy ennyire megnyíltál előttem, és hogy merted kimutatni az érzelmeidet.-mondtam neki a legőszintébben, mélyen belenézve a szemeibe.
-Úgy éreztem, megbízhatok benned eléggé ahhoz, hogy elmeséljem ezeket!-vonta meg a vállát.
-Köszönöm, hogy megtisztelsz a bizalmaddal. Igyekezni fogok, hogy bebizonyítsam, a jövőben is elmondhatsz nekem mindent, ami a szívedet nyomja!-néztem rá a lehető legkomolyabban. Néhány másodpercig kérdő pillantásokkal fürkészte az arcomat, majd hirtelen felült mellém és odahajolt a fülemhez.
-Ígérem, hogy én is így fogok tenni!-súgta, aztán gyengéden megpuszilta az arcom és visszafeküdt a párnájára. Egy apró mosolyt küldtem felé, aztán gyorsan kipattantam a takaró alól és elindultam vissza a szobámba, hogy ő ne láthassa az arcom halványrózsaszínről vörös színre való változását.
Mire a zuhanyzás, öltözködés, fésülködés és egy gyors sminkelés után a földszintre értem, a család és Kimi barátai, valamint Mark is az étkezőben ültek, és csendesen reggeliztek.
-Jó reggelt!-köszöntem kedvesen, amint beléptem a helyiségbe.
-Neked is Kedvesem!-mosolyodott el Paula egy pillanatra, amit megpillantott.-Hogy aludtál?-érdeklődött.
-Jól, köszönöm szépen Mrs Räikkönen!-bólintottam mosolyogva, és reméltem, hogy most nem fogok elpirulni. Kimire pillantottam, és láttam, hogy engem figyel, így aztán a tervemet megvalósítani lehetetlennek bizonyult.
-Gyere Drágám, ülj le és reggelizz velünk!-invitált kedvesen a ház asszonya.-És hívj csak nyugodtan Paulának!-tette még hozzá.
-Köszönöm Mrs….illetve Paula!-mosolyodtam el, és az alsó ajkamat beharapva leültem az egyetlen üres székre, Kimi és Mark közé. A két pirítóssal megrakott tányér a pont a srácoktól egy-egy karnyújtásra volt és amikor észrevették, hogy szükségem lenne valamelyikre, szinte teljesen egyszerre nyújtották nekem. Tanácstalanul ingattam a fejemet közöttük, hiszen a világért sem akartam megbántani egyikőjüket sem. Miközben azon filóztam, hogy miként is döntsem el a kérdést, fél szemmel az asztaltársaság többi részére sandítottam, és láttam, hogy suttyomban minket figyelnek. Gondoltam egyet, és mindkét tányérról leemeltem egy kisebb szelet kenyeret.
-Hmm…..-vontam meg a vállam, és ismét beharaptam picit az alsó ajkam. Sikerült elérnem, hogy mindenki arcára kiüljön egy őszinte mosoly, ezért már megérte, nemde?
A kisebb közjáték után újra csendbe burkolózott mindenki, és szó nélkül folyt tovább a reggeli, mígnem a két kissrác rá nem kezdett egy kisebb „koncertre”. Mivel nem beszéltem finnül, fogalmam sem volt arról, hogy miért könyörögnek a szüleiknek-mert hogy nyilvánvaló volt, hogy azt csinálják. Kíváncsian néztem Kimire, remélve, hogy ő majd tolmácsolja a hallottakat.
-Azt mondják, hogy szeretnének kimenni a gokart pályára.-adta tudtomra a Jégember az információt.-De Rami most nem akar!-folytatta a tolmácsolást.-Ha engem kérdezel, nem kell 2 perc és beadja a derekát!-tette hozzá halkabban és egy cinkos kis vigyort küldött felém. Halkan kuncogni kezdtem, aztán nekifogtam a pirítósom megvajazásához, de persze továbbra is serényen figyeltem az események alakulását.
-Megmondtam, vagy megmondtam?-kérdezte Kimi költőien, közelebb hajolva a fülemhez, úgy bő fél perc múlva.
-Máris győztek a fiúk?-vigyorodtam el, miközben beleharaptam a kenyérbe.
-Méghozzá kiütéssel!-jelent meg egy őszinte mosoly végre a büszke keresztapuci arcán is.
-Kimi, neked nincs kedved velünk jönni? A fiúk örülnének neki!-fordult Rami az öccse felé, és immáron angolul beszélt, hogy Mark és én is értsük.
Láttam rajta, hogy nem tudja mit mondjon, kicsit mintha zavarba jött volna. Úgy éreztem, nem biztos abban, mi lenne a leghelyesebb döntés. Talán félt attól, hogy ha kimennek a pályára, akkor megrohamozzák az emlékek, és újra összezavarodik. Személy szerint én úgy éreztem, hogy jót tenne neki, ha kimozdulna kicsit, így hogy biztosítsam őt arról, hogy jól dönt, ha azt mondja velük megy, a kezemet az asztal alatt lévő kézfejére csúsztattam. Meglepetten kapta felém a fejét, de amikor kedvesen rámosolyogtam ő bólintott egy aprót, mintegy megköszönve, hogy segítek neki.
-Hát, végülis……miért ne?-bökte ki végül kissé nehézkesen.
-Jót fog tenni nektek, ha kicsit együtt lesztek! Úgyis olyan ritkán látjátok egymást!-szólalt meg halkan Paula.-És amúgy sem szeretném, ha itthon lennétek, mikor összepakolom édesapátok holmiját!-tette hozzá, ha lehet még halkabban, és mélyeket lélegzett, azt hiszem azért, hogy ne buggyannak elő újra a könnyei.
-Ahogy szeretnéd Anya!-mosolygott rá haloványan a kisebbik fia.
-Vigyétek magatokkal Ginát is, biztosan szívesen megnézné a helyet ahol ti régen a napjaitok nagy részét töltöttétek!-mosolygott rám kedvesen.
-Óhh, én tényleg nem szeretnék zavarkodni, vagy belerondítani bármibe is!-szabadkoztam azonnal.
-Nem zavarnál, tényleg örülnénk ha eljönnél te is!-szólalt meg Rami is. Az öccsére pislantottam, ő pedig csak mosolygott, de nem szólt volna semmit, ám mégis tudtam, ő is „beleegyezését” adja, sőt félve mondom, talán örülne is, ha ott lennék.
-Na jó, legyen! Veletek tartok!-néztem az idősebbik Räikkönen testvérre, és izgatottan dörzsöltem össze a tenyereimet.
-Szuper! Akkor mondjuk 20 perc múlva indulunk! Megfelel nektek fiatalok?-vigyorgott ránk Rami, kissé furán. Éreztem, hogy az arcom egyre pirosabb színt kezdett felvenni.
-Hmm, felőlem rendben!-vont vállat Kimi.
-Felőlem is!-tettem hozzá halkan, és mielőtt elindultam volna készülődni, még megettem a maradék pirítósomat…….