70. rész

Gina

Másnap reggel előbb ébredtem fel, mint Kimi, és miután hosszú percekig néztem őt, ahogy békésen szuszogva aludt, megsimogattam az arcát, és az öleléséből kihámozva magam, elindultam, hogy lezuhanyozzak, majd készítsek magunknak valami reggelit. Még csak fél 8 volt, ennek ellenére én boldogan és az életkedvtől majd kicsattanva sürögtem-forogtam a konyhában, palacsintát sütöttem, pirítóst készítettem, narancsot facsartam és magamban már a közös kis életünket tervezgettem. Éppen két üvegpoharat vettem ki a konyhaszekrényből, amikor két erős kar fonódott a derekam köré, és a hasam előtt összekulcsolódtak.

-Jó reggelt Szépségem!-csókolt bele a nyakamba a párom, mire nekem megremegett a testem, ő pedig nevetni kezdett.

-Jó reggelt Kims!-mosolyogtam rá, megfordulva a karjaiban és egy gyengéd csókot leheltem az ajkaira.

-Hogy aludtál Kedves?-cirógatta meg az arcom, majd a karját újra a derekam köré fonta.

-Remekül, de melletted csakis szép lehet az álmom, nemde?-küldtem felé egy csillogó mosolyt, és forrón megcsókoltam őt. Egyszerűen nem tudtam most ellenállni neki és minden adandó alkalmat kihasználtam arra, hogy megérinthessem, hogy megcsókolhassam, hogy vele lehessek.

-Mmm, finom illatok terjengenek itt. Csak nem palacsintát sütöttél?-vigyorgott rám.

-Csak de, bár tudtommal te diétázol, és nem ehetsz édességet!-pislogtam rá ártatlanul.

-Hát jó, ha nincs palacsinta, akkor nincs közös szaunázás!-vágott vissza nagyon alattomosan.

-Ez nem ér, megígérted!-durcáztam, és az öleléséből kibontakozva újra a konyhapult felé fordultam.

-Na jó, adsz egy falatot és cserébe tiéd vagyok egész este!-suttogta buján a fülembe, egészen hozzám simulva.

-Csak este?-mosolyodtam el, én is kezdtem élvezni a kis kötekedésünket.

-Ha ügyes leszel, akkor az éjszaka is!-búgta a nyakamba és éreztem, hogy elvigyorodott.

-Holnap reggel Marknak kell kirugdosnia az ágyból!-közöltem magabiztosan, és az egyik tányérra tettem neki egy fél palacsintát, majd a kezébe nyomtam azt.

-Majd meglátjuk kit kell kiráncigálni onnan!-szúrta még oda, hogy övé legyen az utolsó szó, aztán megcsókolt és majszolni kezdte az édességet.

-Arra gondoltam……-kezdtem bele már más témába.-hogy elmehetnénk ma nézelődni, vásárolni egy kicsit. Az egy hét nem túl sok idő, és addig ki kell festenünk egy szobát, beszerezni a bútorokat, játékokat, és mindent előkészíteni, mire Leena megérkezik.-mondtam lelkesen.-Szeretném, ha nem lenne neki olyan rossz, ez a hirtelen változás, és hogy ha hamar megszokná az új otthonát.-tettem hozzá.

-Csodás anyuka leszel, már most látom!-adott egy puszit a homlokomra.-Egyébként jó ötlet ez a vásárlás, úgysem tudom hogy mit hol kell keresni.-szomorodott el egy picit.

-De én azért vagyok itt melletted, hogy segítsek Együtt majd megoldjuk Drágám!-bújtam hozzá a mellkasához.

-Köszönöm!-suttogta a fülembe, majd az arcát a hajamba temette és így álltunk ott egy kis ideig, aztán megreggeliztünk, és miután összekészülődtünk, elindultunk Zürichbe, hogy elkezdjük beszerezni a kislány szobájának kialakításához szükséges dolgokat. Első utunk egy festékesboltba vezetett, és hosszas tanakodás után végül maradtunk az eredeti tervünknél, miszerint rózsaszín falfestéket veszünk, de végül megállapodtunk abban, hogy sötétebb rózsaszín és fehér festékkel pillangókat is pingálunk a falra, ugyanis Kimi elkotyogta, hogy a lánya imádja őket.

-Nos, most hova?-kérdezte kíváncsian, miután lecsukta a csomagtartó fedelét, és kinyitotta előttem az anyósülés felőli ajtót.

-Köszönöm!-mosolyogtam rá.-Szerintem keressünk valami jó lakberendezési boltot, ahol tudunk nézni ágyat, szekrényt, szőnyeget, függönyt, párnákat…..

-Jó-jó, ne sorold tovább!-intett le, de vigyorgott, mint a vadalma.-Tudom hova kell mennünk!-kacsintott rám, aztán beindította a motort, és már indultunk is a következő úticélunk felé. Számomra egy Paradicsom volt ahova vitt, ugyanis minden megvolt abban az áruházban, amire csak vágytam. Nem győzött nevetni rajtam, ugyanis mindent tátott szájjal néztem végig, mintha egy öt éves kislány lettem volna, és egyszerűen nem is tudtam eldönteni, hogy mit kellene vennünk Leena szobájába. A csillárosztályon sétálgatva azonban megakadt a szemem egy pillangós csilláron és éjjelilámpán, amelyek igaz nem passzoltak annyira egymáshoz, de tudtam, hogy a szobában csodásan fognak kinézni, így ezeket rögtön bele kellett tenni a bevásárlókocsiba. Kimi nem ellenkezett, azt hiszem tudta, hogy ebben most én vagyok a főnök. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én vegyem meg a lámpákat, és ebből nem engedtem, még ha a párom erőltette is, hogy ő majd fizet. Sokáig jártattam a számat, mire sikerült valahogyan meggyőznöm, de mire a pénztárhoz értünk, beletörődött abba, hogy neki most nem lehet ebben igaza.

-Jó napot kívánok!-köszönt kedvesen az eladóhölgy, mikor végre mi kerültünk sorra.

-Jó napot!-mosolyogtam rá.

-Készpénzzel vagy kártyával fizetnek?-érdeklődött, miután beütötte a tételek árait a gépbe és kijött a végösszeg.

-Kártyával!-válaszoltam, és közben felé nyújtottam a sajátomat. Lehúzta a gépben, és ahelyett hogy felém nyújtotta volna a kódom beírására alkalmas eszközt, furcsán méregetni kezdte a kijelzőt.

-Valami gond van?-kérdeztem óvatosan.

-Elnézését kérem kisasszony, de ezen a számlán nincs pénz, vagy pedig zárolták!-nézett rám értetlenkedve.

-Óh….én….-dadogtam zavaromban.-Megpróbálná még egyszer, kérem?-néztem rá esdeklően, és éreztem, hogy kezdek vörösödni, és a szokásos pánik is már felütötte fejét.

-Sajnálom, de nem tudok a számlájáról pénzt levenni!-rázta a fejét lemondóan, a második próbálkozás után.

-Itt van tessék, ez biztosan működni fog!-halásztam elő a másik bankkártyámat a pénztárcámból. Lehúzta ezt is, de az arckifejezése ismét olyan lett, mint az imént.

-Sajnálom, de ezen a kártyán sincsen meg a megfelelő összeg!-ingatta fejét, én pedig azt hiszem teljesen lesápadtam.

-Én…..ez nem lehet, hogy nincsen pénz a kártyáimon!-ellenkeztem kicsit elkeseredetten.

-Tessék, itt van az enyém.-nyújtotta át Kimi a vállam fölött a sajátját, én pedig lehajtott fejjel vártam, amíg végeztünk a pénztárnál, aztán a párom előtt sétálva indultam el a parkoló felé, de éreztem a tekintetét a hátamon. Nem szólt hozzám semmit, én pedig nem akartam magyarázkodni, amíg nem volt muszáj, így egész hazaúton nem beszéltünk egymással egy szót sem. A ház elé érve leállította az autót, én pedig rögtön ki akartam szállni, de megragadta a csuklóm, mire döbbenten fordítottam felé a fejem és félve néztem rá.

-Miért nincs pénz a számláidon?-kérdezte keményen, és továbbra is erősen bámult ki a szélvédőn.

-Ez az én ügyem Kimi!-válaszoltam csendesen.

-Arról volt szó, hogy nincsenek titkaink egymás előtt!-felelte diplomatikusan, nekem pedig be kellett látnom, hogy igaza van.

-Minden egyes szponzori rendezvény után, amelyekre nem jöttél el, fizetnem kellett. Keményen fizetni!-suttogtam szomorúan, és lehajtottam a fejem.

-Szóval miattam van, ez is?!-szűrte a fogai között dühösen, de nem tudtam eldönteni, hogy most kire is mérges igazán.

-Nem, Kimi, én…..-kezdtem volna, ő azonban fogta magát, kiszállt az autóból, majd egyenesen a házba ment. Szomorúan dőltem neki az ülés háttámlájának, és máris átfutott az agyamon, hogy még csak körülbelül fél napja vagyunk együtt, máris összevesztünk valamin. Elkeseredetten tördeltem a kezeimet, és nem sokkal később már egy könnycsepp pottyant oda, majd lassan a többi is követte azt.

Egész délután egy szót sem szóltunk egymáshoz, úgy éreztem, Kimi szándékosan kerül engem, ha a közelébe mentem, rögtön távozott onnan. Mérhetetlen szomorúság költözött a szívembe, amiért nem volt hajlandó beszélni velem, hogy még csak rám se nézett. Egyedül vacsoráztam, aztán lezuhanyoztam, felvettem a krémszínű, szatén hálóingemet, és a hajamat átkefélve, a hálóba mentem. Kimi éppen matatott valamit a szekrényben, csupán egy fehér törölköző volt a derekára tekerve, és a vizes tincseiről a mellkasára csöpögött a víz. Nyelnem kellett. Meglepetten nézett rám, majd végigmért a tekintetével, aztán újra a szekrény felé fordult, mintha én ott se lettem volna. Vettem egy nagy levegőt, aztán határozott léptekkel felé indulam és odaálltam elé.

-Miért nem vagy hajlandó beszélni velem?-kérdezem meg mindenféle kertelés nélkül.

-Mert nem bírok a szemedbe nézni!-válaszolta, és közben oldalra fordította a fejét.

-De mégis miért nem?-nyíltak tágra a szemeim.

-Mert nem és kész!-felelt vissza flegmán, ezzel elérve, hogy teljesen felmenjen bennem a pumpa.

-Kimi!-fogtam meg két ujjammal az állát és egy határozott mozdulattal magam felé fordítottam a fejét.-Az Istenért! Ha ilyen gyerekesen viselkedünk, akkor tényleg nem fog a kapcsolatunk egy napnál tovább tartani, de ha így lesz, nem vághatod az arcom közé, hogy azért van, mert én 23 vagyok, te meg 31!-kiabáltam vele dühösen.

-Hát jó!-oldalra rántotta a fejét, hogy lerázza az álláról az ujjaimat, majd újra rám nézett.-Ha annyira tudni akarod, elmondom, hogy cseszettül  mardos a lelkiismeretem, amiért miattam készültél ki az elmúlt egy hónap alatt, hogy éjszakákat sírtál át, és mindennek a tetejébe még az összes pénzed, a SAJÁT kereseted is miattam ment a kukába!-ordította teljesen kikelve magából, nekem pedig könnyesek lettek a szemeim a monológja hallatán.-És tessék, megint ott tartunk, hogy miattam fogsz sírni!-halkult el egy kicsit.-Ezért mondtam tegnap, hogy nem vagyok jó hozzád, hogy nem kellene újrakezdenünk, mert megint csak te fogsz ebben az egészben sérülni!-tette hozzá akaratosan.

-Értsd már meg te agyatlan barom, hogy csak te kellesz nekem!-dobbantottam a lábammal  dühösen, aztán a nyaka köré kulcsoltam a karjaimat és mohón megcsókoltam őt.-Szeretlek te értetlen kölyök, vésd már bele abba a kemény fejedbe!-suttogtam az ajkai közé. Hirtelen a karjaiba kapott, az ágyhoz vitt és óvatosan ráfektetett, ő pedig fölém térdelt.

-Bocsáss meg nekem, kérlek! Nem akarlak elveszteni!-nézett mélyen a szemembe.

-Megbocsátok, csak hagyd már abba a dumálást, és inkább csókolj meg!-mosolyogtam rá kacéran, ő pedig nem tudott tovább ellenállni a nyílt felhívásomnak, szenvedélyesen megcsókolt és kényeztetni kezdett engem.

Sziasztok!

Szabussal úgy gondoltuk, hogy talán ideje lenne egy újításnak, váltásnak, ezért készítettünk egy új, szerintem fiatalos és friss dizit! :) Remélem, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését és a véleményeteiteket nagyon szívesen várjuk! :) A szereplők sorába egy új hölgyemény is csatlakozott, akinek a karakterét, mi nagyon szeretjük és bízunk benne, hogy Ti is így lesztek majd vele! :)

Továbbra is nagyon várjuk a kommentárokat, chat bejegyzéseket, mert érdekel minket a véleményetek, benyomásotok! :) Mindenkinek további kellemes időtöltést kívánunk a blogon! :)

Szabus& Gina

69. rész

(Gina)

Nem olyan sokára már Kimiéknél voltunk ismét, és miután lepakoltuk a csomagjaimat, letelepedtünk a szobámban az ágyra és egymát ölelve, néztük a másik arcát, váltottunk néhány hosszabb, rövidebb csókot és csak élveztük ezt a nyugalmat, ami végre körülvett minket. Megsimogattam Kimi arcát, mire ő lehajtotta a fejét, és lassan, puhán megcsókolt engem. Óvatosan a hátamra fektetett, majd fölém hajolt, és a kezét a pólóm alá csúsztatva, simogatni kzdte a hasam, aztán a hátam is.

-Gyöyörű vagy!-suttogta az ajkaim közé, kicsit elhúzódva tőlem, de én nem bírtam nélküle és újra megcsókoltam őt. Felbátorodott a rekacióm hatására, és most már a simogatásnál nem állt meg, feltűrte a felsőmet, és aprócska csókokkal borította be a hasamat, majd haladt egyre feljebb, ezzel egy halk sóhajt előcsalogatva a mellkasomból. Az ajkai már a dekoltászomnál jártak, ekkor azonban hirtelen abbahagyta a kényeztetést, és zavaros tekintettel ült fel az ágyban. Lehúztam a pólómat, aztán a karjaimra támaszkodva, kicsit megemeltem magam. Értetlenkedve fürkésztem az arcát.

-Gina…..-suttogta a nevemet zihálva.-Ez nem fog menni!-rázta meg a fejét.

-Micsoda? Mi nem fog menni?-kérdeztem vissza teljesen ledöbbenve.

-Ez az egész…….te és én.-dadogta.

-Kimi!-néztem a szemébe könnyektől csillogó tekintettel.-Az előbb még te akartál mindent újrakezdei!-suttogtam reményvesztetten.

-Tudom, de kérlek, értsd meg, ez nekünk nem fog működni. Idősebb vagyok nálad 8 évvel, egyszerűen te még kislány vagy hozzám képest.

-A korom miatt, csak azért nem adsz nekünk egy esélyt sem?-suttogtam elhűlve.

-Kicsim, még előtted áll az egész élet, álmaid vannak, vágyaid, építeni akarod a karriered, és ez így helyes. Na de én? Amire annyira vágytam, azt megkaptam, és most még versenyzek, de ki tudja, néhány év múlva én már lehet, hogy visszavonulok. Te pedig akkor már valószínűleg a csúcson leszel, és nem akarom, hogy azt miattam kelljen elhagynod.-magyarázta türelmesen, de nekem egyre zavarosabbá vált a dolog.

-De nekem attól nem kellene feláldoznom a munkámat, mert a párom visszavonul. A kettő nem függ össze Kimi!-akadékoskodtam.

-Lehet, de attól még fiatalabb vagy, sokkal, és erre az évek múlásával fogsz rájönni, amikor te még vígen élnéd az életed, de nem tudod, mert én magamhoz láncollak. És nem akarom, hogy a párom miattam szenvedjen. Jobb lesz mindkettőnknek, ha elfelejtjük egymást, és megpróbálunk új lappal kezdeni, valaki más oldalán.-a mondat végére elhalkult a hangja, és az ágyról felállva, az ajtó felé indult, én pedig sírva néztem utána.

-De Kimi, én……-rájöttem, hogy felesleges lenne befejezni a mondatot, már nem számítana neki.-…….szeretlek.-suttogtam magam elé, ekkor azonban megfordult és reményteljes pillantásokkal nézett rám.

-Ismételd meg, kérlek!-mondta halkan, és lassan közelebb lépett.

-Szeretlek!-néztem mélyen a szemébe, és letöröltem a könnyeket az arcomról.

-Ezt…..ezt miért nem mondtad nekem eddig?-kérdezte kissé akadozva, de azért némi vádaskodást is éreztem a hangjában.

-Mégis mikor, vagy hogyan? Mondtam volna hogy szeretlek, amikor te csak játszadoztál velem?-hajtottam le a fejem szomorúan. Néhány másodperc múlva a mutatóujját az állam alá csúsztatva óvatosan felemelte a fejem, és egy gyengéd csókot kaptam tőle, majd magához ölelt.-Mondd el, hogy miért nem akarod velem újrakezdeni?-súgtam a fülébe a kérdést.-Tudom, hogy amiket felhoztál, csak üres kifogások.-eltolt magától, és rám mosolygott.

-Túl jól ismersz már. Könnyedén átlátsz rajtam!-cirógatta meg az arcom, aztán egy nagyot sóhajtott, és megfogva a kezemet, az ágyra húzott, majd átkarolta a vállam. Nekidőltem az ágy támlájának és kíváncsian pislogtam rá.-Nem akarom, hogy velem maradj, mert ha egyszer úgy döntesz, hogy családot akarsz, én…..én ezt nem tudom megadni neked.-hajtotta le a fejét szomorúan. Szíven ütöttek a szavai, és hirtelen nem is tudtam mit mondhatnék, csak bambán néztem rá.-Tudom, a következő kérdésed a miért lenne.-folytatta.-Így hát elmondom azt is. Egy orvosi műhiba miatt nem lehet gyerekem.-suttogta, és láttam, hogy könnyesek a szemei.

-Óhh Kimi!-súgtam szomorúan, és vigasztalóan simogattam a mellkasát, majd hozzá bújtam.

-Érted már, miért nem akarom, hogy velem maradj?-kérdezte olyan elkeseredetten, hogy nekem abba majd a szívem szakadt meg.

-De attól lehetünk boldogok Drágám, és azok is leszünk. Itt vagyunk egymásnak, és ez a lényeg!-próbáltam meg őt bátorítani.

-Most ezt mondod, na de mi lesz 5 vagy 10 év múlva, amikor már anyaságra fogsz vágyni? És nekem a szívem sajog majd, hogy látom, mennyire fáj neked, hogy nem kaphatod meg  a legcsodásabb dolgot, amit nő megkaphat az életben.-mondott ellent ismételten.

-Kims, mindenre van megoldás, erre is. Ha úgy döntünk, hogy családot akarunk, akkor fogadunk örökbe egy kisbabát, és a sajátunkként fogunk rá tekiteni, ugyanúgy szeretjük majd és óvjuk minden rossztól!-magyaráztam neki türelmesen, közben pedig megsimogattam az arcát.

-Hogy vigyázhatnék más gyerekére, amikor még az enyémre sem tudok?-kérdezte felháborodottam, mire én odakaptam a pillantásom és láthattam, hogy beharapta az ajkát, így biztos voltam abban, hogy ez a mondat csak kicsúszott a száján.

-Mit mondtál?-kérdeztem akadozva, és tágra nyílt szemekkel néztem őt.

-Nekem van egy lányom!-nézett rám kissé félénken, de mosolyra húzódott a szája, a mondat végére érve.

-De-de hogy, hol, hány éves és…..és én ezt nem értem…..-hadartam teljesen összezavarodva.

-A neve Leena Anélia Räikkönen, tavaly október 16.-án lett 3 éves, és az édesanyjával él Finnországban.-foglalta össze tömören, én pedig tátott szájjal hallgattam ezt.

-Óhh Istenem!-mosolyodtam el.-Akkor ő 2007-ben született a születésnapod előtt egy nappal, igaz?-kérdeztem vissza lelkesen.

-Igen, így van!-bólintott.-Olyan boldog voltam, emlékszem, mintha valami rózsaszín felhőn ültem volna, amikor Lau felhívott, hogy lányunk született.-nevetett boldogan.-Én sajnos nem lehettem ott vele, mert akkor már Brazíliában voltam, de október 21.-én a lányomért nyertem meg a versenyt és a világbajnoki címet!-mesélte távolba révedő tekintettel, én pedig éreztem, hogy legördült egy könnycsepp az arcomon.

-Nagyon szép neve van, és biztosan tündéri kislány!-mosolyodtam el.

-Egy tünemény, az életem! Próbálok minél többet utazni hozzájuk, és azért volt az a sok telefonhívás is, mert egyszerűen nem bírom ki, ha nem láthatom őt.-rázta a fejét szomorúan.-Tudod, ő nem Jennitől, a volt feleségemtől van, és nem is tudott róla szerencsére, azt meg főleg nem akartam, hogy a média is kiszagolja a dolgot, mert féltem, hogy akkor szétszedik Laut és Leenat is. Az édesanyjával csak egy futó kalandom volt, soha nem voltunk egy pár, nem volt a szeretőm, de amikor elmondta, hogy gyereket vár tőlem, nem haboztam, és biztosítottam arról, hogy velük leszek, és mindent megkapnak tőlem, amire csak szükségük van. És hát ezért jártam én Porkallába……-fejezte be nagyot sóhajtva, és rám mosolygott.

-Hűű,, én nem is tudom mit mondjak. Olyan butának érzem most magam.-pirultam el csöppet.

-De ne érezd magad annak, mert nem vagy az!-nevetet egy aprót, és megpuszilta az arcom.-Csak tudod, még most jön a rossz része a történetnek.-szomorodott el pillanatok alatt.

-Mi van még, amiről nem tudok?-kérdeztem egy kicsit türelmetlenül.

-Azért nem tudtam előbb menni hozzád Sebékhez, mert csak ma délután jöttem otthonról.-sóhajtott.

-Te Finnországba utaztál?-nyíltak tágra a szemeim.

-Igen!-bólintott.-Oda kellett utaznom, mert Laura sürgősen beszélni akart velem. Éreztem a hangján már a telefonban is, hogy valami nincs rendben, de amikor elmondta, hogy miért hívott, egyszerűen lefagytam.-suttogta.-A lányom édesanyja beteg….

-Óhh ne!-kaptam a szám elé a kezem.-És mi a baja?-kérdeztem óvatosan, félve a választól.

-Rákos.-ettől féltem, hogy ezt fogja mndani, és azt hiszem, lesápadva dőltem neki ismét az ágy támlájának.

-Melyik stádiumban van? Gyógyítható? Mit mondtak neki az orvosok?-soroltam a kérdéseket idegesen.

-A végsőben!-hunyta le a szemeit és nagyokat lélegzett.-Túl későn derült ki és már nem tudnak semmit tenni ellene, már csak hetei vannak hátra.-mondta erőtlenül, majd gyorsan letörölte azt  a könnycseppet ami véggurult az arcán.

-Istenem, miért ilyen igazságtalan az élet?-suttogtam értetlenkedve, és nekem is eleredtek a könnyeim.-Kimi!-szólítottam meg hirtelen, mire felém kapta a fejét.-Magunkhoz kell vennünk Leenat, hiszen te vagy az édesapja.-egy pillanatra elmosolyodott és nem egészen értettem miért, de szorosan megölelt engem.

-Erre kért Lau, hogy viseljem gondját a lányunknak, neveljem fel, és próbáljam meg betölteni kicsit az űrt, ami az ő távozásával keletkezik.Túl kilátástalannak tűnt  a helyzet, hiszen hogy tölthetném én be egy anyuka szerepét, de azzal, hogy te itt vagy mellettem, sokkal könnyebbnek érzem ezt  a terhet ami a vállaimra nehezedik.-támasztotta a homlokát az enyémnek.

-Soha nem pótolhatom az édesanyját, és nem is akarom, de ha szeretnéd, akkor lányomként fogom őt szeretni, és mindent megtanítok neki, amit én Anyukámtól tanultam!-suttogtam az ajkai közé.

-Mondd Gina, mivel érdemeltelek én ki téged?-fogta a kezei közé az arcomat és egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra.

-Szeretlek!-suttogtam a fülébe, magamhoz ölelve őt. Gyengéden eldöntött az ágyon, aztán fölém hajolva forrón megcsókolt. Csak ízlelgettük a másik ajkait, ráérősen csókolóztunk, hiszen még mi is csak ismerkedtünk egymással, és ehhez más mód nem is volt, csak ha lassan, türelmesen kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Boldog voltam Kimivel, noha rengeteg legyőzésre váró akadály állt is még előttünk, de ezekkel most bátran néztem szembe, mert ott volt mellettem a férfi, akit teljes szívemből szeretek, és akinek a közelében mindig biztonságban érezhetem magam...

68. rész

(Gina)

Lassan másfél napja jóformán nem csináltam semmi mást, csak feküdtem az ágyban és a plafont bámulva gondolkodtam a történteken. Hiába is próbált Liz rábeszélni arra, hogy egyek kicsit, vagy beszélgessünk, én nem akartam semmit csinálni és senkivel találkozni, így lassan ő is belátta, hogy most hagynia kel engem a magam kis világában. Annyira szerencsétlennek és elhagyatottnak éreztem magam, mintha rám szakadt volna a világ összes terhe, és nekem az utolsó leheletemmel is azt kellett volna megtartanom. Egyszerűen már nem bírtam tovább harcolni, úgy éreztem , elfogyott az erőm, és csak arra vágytam, hogy valaki magához öleljen engem, hogy biztonságban érezhessem magam a karjai között és hogy szeressen engem.  Annyi nehéz nap után végre boldog lehettem, de hiába is ábrándoztam arról, hogy ez a varázslat most már mindig körül fog venni engem, rá kellett jönnöm, hogy tényleg igaz a mondás, minden csoda három napig tart, és az én esetemben még rövidebb ideig. Azon az éjszakán odaadtam mindenem Kiminek, megbíztam benne, és hittem abban, hogy őszinte velem. Azonban ez az álomkép is szertefoszlott, amikor megtudtam, hogy felesége van, aki végülis már nem is a felesége. Nem tudtam róla semmit, hiszen soha nem beszélt nekem az életéről, mégis képes voltam lefeküdni vele, mert úgy éreztem, megbízhatok benne, de csalódnom kellett ismét és ezek után végképp nem tudtam, hogy mit gondolhatok róla. Lehet hogy ez a kedvesség is csak ámítás volt, hogy megkaphasson engem, hogy elérje a célját? És ahogy az egy hónap alatt végig, azon az éjszakán is csak kihasznált?! Ezen merengésemből kopogás hangja rántott ki, és bár nem akartam beszélni se a barátnőmmel, se a párjával, úgy döntöttem, hogy mégis kinyitom, hiszen befogadtak engem, és én nem lehettem olyan illetlen, hogy még csak ajtót sem nyitok nekik. A sírástól kimerülten lépkedtem oda  a bejárathoz, és amikor kinyitottam, a szemeim tágra nyíltak.

-Kimi!-suttogtam erőtlenül, amikor sikerült kicsit felocsúdnom a döbbenetből.

-Szia Gina!-köszönt halkan.

-Mit keresel te itt?-kérdeztem akadozva.

-Szeretnék beszélni Veled.-válaszolt határozottan.

-Én viszont nem akarok Veled társalogni!-közöltem hidegen, és nekitámasztottam a fejem az ajtó élének.

-Tudom, de végig kell hallgatnod!-jelentette ki ellent mondást nem tűrően, azonban a hangjában rengeteg gyengédség volt.

-De csak néhány perc!-enyhültem meg egy kicsit és beengedtem őt a szobámba, majd egy nagyot sóhajtva utána mentem, és leültem az ágyamra.

-Csalódtál bennem és megbántottnak érzed magad, igaz?-nézett a szemembe. Lassan bólintottam.-Tudom, és igazad is van!-sóhajtott.

-Miért nem mondtad el, hogy házas voltál?-kérdeztem kicsit vádaskodóan.

-Mert nem gondoltam, hogy rád tartozna, és amúgy is, soha nem került szóba.-vonta meg a vállát.

-Persze! Rám végülis semmi nem tartozik. Én csak arra vagyok jó, hogy játszadozz velem, hogy kihasználj, és végül az ágyadba csábíts, nemde bár?-emeltem fel a hangom.

-Nem akartalak kihasználni, és nem csak egy éjszakára kellettél!-tagadta rögtön a vádjaimat.-Te ennél sokkal többet jelentesz nekem!-lágyult el a hangja.

-Ekkor is így gondoltad, amikor hallottad, hogy éjszakákat sírtam át miattad és a beszólásaid miatt?-buggyantak ki a könnyek a szememből.

-Én nem akartalak bántani, én csak……

-Nem akartál bántani?-kiáltottam fel sírva.-Akkor mégis mit csináltál velem egy hónapig? Minden nap odaszúrtál valamit, minden nap megaláztál egy kicsit, és elérted, hogy megutáljam a munkámat, téged, és még a saját életemet is szépen lassacskán!-zokogtam fájdalmasan.

-Annyira sajnálom, de én csak nem akartam, hogy közelebb kerülj hozzám!-hajtotta le a fejét szomorúan.

-Micsoda? De hát miért?-ráztam a fejem értetlenkedve.

-Mert éreztem, hogy kezdelek megkedvelni.-suttogta, közben mélyen a szemembe nézve, és leült mellém az ágyra.

-És ez miért baj?-kérdeztem döbbenten.

-Mert nem akartam bárkihez is kötődni, mert félek, hogy újra megégetem magam!-vallotta be őszintén, és megfogta a kezem.

-Kimi!-tettem a kezem az arcára.-Nem tudom, hogy a volt feleséged mit csinált Veled, de én soha nem tenném azt!-suttogtam könnyektől fojtott hangon.

-Tudom Gina, tudom jól!-támasztotta a homlokát az enyémnek.-Kérlek, ha valaha is meg tudsz, bocsáss meg nekem! Szükségem van rád, most jöttem rá, hogy mennyire, nem akarlak elveszteni téged is!-suttogta egészen közel hajolva az ajkaimhoz, és behunyta a szemét. Megsimogattam az arcát, ő pedig felbátorodott egy kicsit, és gyengéden, egészen óvatosan megcsókolt engem. Nem tiltakoztam, nem húzódtam el, mert olyan szükségem volt erre, mint a levegőre. Lassan, ráérősen, de szenvedélyesen csókolt engem, közben a nyakamat simogatta, aztán egészen közel húzott magához. –Hazajössz velem?-kérdezte zihálva, amikor levegő után kapkodva elváltunk egymástól.

-Igen!-válaszoltam remegő hangon, de hogy megerősítsem a dolgot, bólintottam egy aprót.

-Köszönöm, hogy megpróbálod újrakezdeni velem a rengeteg szemét húzásom ellenére is.-nézett rám hálásan.

-Nem lesz könnyű Kimi, és érzem, hogy még nem tudok teljességgel megbízni benned, de hiszem, hogy képesek vagyunk mindketten változni és lassan majd újra megerősödhet a bizalmunk egymás iránt.-magyaráztam türelmesen.

-Rajtam nem fog múlni a dolog, és ígérem Neked, bebizonyítom, hogy olyan férfi vagyok, aki megérdemel téged!-csókolt meg óvatosan és a kezemet megfogva, felhúzott az ágyról.-Csak ennyi cuccod van?-mutatott rá hirtelen a fal mellett álló bőröndre.

-Igen, mert nem hoztam el tőled mindent. Csak gyorsan el akartam tűnni, mert megalázva éreztem magam amellett a nő mellett.-borzongtam meg kicsit és lehajtottam a fejem.

-Ne aggódj, már eltűnt onnan, illetve én tettem ki, és ígérem, soha többet nem kell találkoznod vele!-simogatta meg az arcom, aztán megfogta a kezem, és a bőröndömet maga után húzva elindultunk a földszintre a barátainkhoz. Amikor meghallották a jöttünket, egyszerre álltak fel a kanapéról, és láthattam, hogy Liz arcára széles mosoly ült ki, amint megpillantotta az összekulcsolt ujjainkat.

-Azt hiszem nem is kell kérdeznem semmit!-harapta be picit az alsó ajkát, mire én boldogan felnevettem.

-Mondjuk úgy, hogy megpróbálunk mindent előről kezdeni, kiborulások, veszekedések és titkok nélkül!-mondtam megfontoltan, és egy pillanatra Kimire néztem.

-Érzem, hogy most menni fog! Kelletek egymásnak ahhoz, hogy igazán boldogok lehessetek!-mosolygott Liz és hozzám lépve egy puszit nyomott az arcomra.

-Minden köszönök nektek!-ingattam a szemem közte és a párja között.-Hálás vagyok hogy már sokadszorra is elviseltetek!-nevettem.

-Ne köszönj semmit, nem szívességből csináljuk, hanem mert a barátunk vagy!-mosolygott Liz kedvesen.-Te pedig vigyázz rá, és semmi susmus, értve vagyok?-fenyegette meg viccesen Kimstert.

-Igenis asszonyom!-vágta magát haptákba, ezzel újabb nevetést kicsalva tőlünk.-Vigyázok rá, és óvni fogom minden rossztól!-váltott komolyabbra, majd megpuszilta az arcom.

-Helyes!-bólintott a barátnőm.

-Menjetek és pihenjetek, rátok fér!-szólalt meg végre Seb is.

-Csak burkoltan közlöd, hogy húzzunk már el tőletek, mert lenne jobb dolgotok is, mi?!-vigyorgott Kimi a barátjára, mire annak igencsak piros lett az arca.

-Héé, ne legyél undok!-vágtam őt finoman oldalba a könyökömmel, mire elvigyorodott.

-Na jó, menjünk!-indult meg egyszeriben az ajtó felé, és engem is húzott magával.

-Majd hívlak!-szóltam még Liznek menet közben.-Köszönöm még egyszer, sziasztok!-búcsúztam el, Kimivel szinkronban.

-Sziasztok!-köszöntek utánunk Sebiék, mi pedig az autóhoz mentünk, és miután bepakoltuk a cuccomat, elindultunk vissza Kimihez. Most megint olyan szépnek tűnt minden, és én olyan boldog voltam…….

Sziasztok! :)

Először is szeretném megköszönni Nektek a kommentárokat, a chat hozzászólásokat, és az érdeklődést is, azonban a fő "ok" amiért írok  most, az, hogy NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNJAK AZ ÉN DRÁGA BARÁTNŐMNEK! ♥ :) Köszönöm Drága, hogy vagy Nekem, hogy számíthatok Rád, és hogy még írsz is velem! :) Isten éltessen nagyon sokáig! :) Puszi, Gina

67. rész

(Liz)

Seb kopogott az ajtón, és hallottuk odabentről vékony hangon egy ’Szabad!’-ot. Én szorongattam Párom kezét, féltem attól, hogy barátnőm megharagszik rám. Kinyitottuk az ajtót, barátnőm ott ücsörgött az ágyon egy zsebkendőt szorongatva. Seb szólalt meg először…

- Bejöhetünk? – kérdezte halkan.

- Seb, én nem akarok megint itt zavarkodni, és nyugodtan elküldhetsz, megértem, ha…

- Hékás Gina! Örülök neki hogy itt vagy. Ez a gyönyörű szőkeség itt mellettem meg is ölne, ha ilyesmi akár csak megfordulna a fejemben is. A barátunk vagy. - telepedtünk le a barátnőmmel szembe.

- Köszönöm, hogy ilyen rendesek vagytok hozzám. - próbált ő valami mosolyféleséget az arcára erőltetni, de hiába, csak a könnyek peregtek tovább az arcán.

- Gina, beszélünk kell! Őszintén. - vált komollyá Seb arca.

- Mi az, amiről még nem tudok? - kérdezte színtelen hangon.

- Gina, most elmondok valamit, de lehet, hogy Kimi ezért meg fog haragudni. - nézett szomorúan barátnőmre. Én nem tudtam mást, mint szorongattam a kezét.

- Hol érdekel engem már, hogy ő miért haragszik meg? - vonta meg a vállát közönyösen, és a fájdalom helyett néhány pillanatig a düh költözött a szemébe.

- Gina én most a barátságomat Kimivel teszem kockára, értsd meg. - lett komoly a hangja.

- Jó, persze, értem. - válaszolta kissé ironikusan.

- Gina Liz mesélte mi történt… - kezdte, s én egyre kisebbre próbáltam magam összehúzni barátnőm előtt.

- Igen? Akkor most gondolom, megvan a véleményed rólam. - hajtotta le a fejét szomorúan.

- Nem-nem! Félreértesz! Elmondta, hogy találkoztál Jennivel…

- Na igen. Szép nő, és hamarosan gyereke lesz. Kimitől. - szűrte a fogai között a finn nevét, én pedig megszorítottam kicsit a kezét, hogy tudja, itt vagyok mellette.

- Gina Jenni már NEM Kimi felesége. - nyomta meg a nem szót direkt. - Elváltak, még akkor Matti még élt. - mesélte nyugodtan párom, s közben simogatta a kezemet.

- Mi? - kérdezte teljesen megütközve és tágra nyíltak a szemei. – De hát azt mondta, hogy…

- Kit érdekel, hogy az a Perszóna mit beszél! - lett kemény a hangja. - Gina hidd el köztük már egy ideje nem volt semmi. Az a gyerek nem Kimitől van.

- De akkor… nem értem…- suttogta maga elé, és láttam, hogy teljesen összezavarodott.

- Gina az a Nő - mondta gúnyosan - mindent elkövet, hogy tönkretegye Kimit. Most is szerintem erről van szó.

- És engem kell felhasználnia hozzá? - kapta fel egy kicsit a vizet barátnőm és szúrósan nézett Sebre.

- Nem, most az van, hogy tönkretette azt, ami köztetek kezdett kialakulni. Kimi kezdte kimutatni feléd az érzéseit… és pont jókor kellett neki megjelenni. - ütött egyet a lábára mérgesen, és én azonnal megsimogattam az arcát, mire a szemében eltűnt a düh, ahogy rám nézett.

- Nem kezdett kialakulni köztünk semmi. - közölte a barátnőm dühösen. - Én csak egy éjszakára kellettem neki, azt megkapta, és ezzel befejeztük. - közölte ellentmondást nem tűrően, és elfordította a fejét.

- Gina, kérlek, ne csináld ezt. Te magad mondtad, hogy levelet hagyott és virágot… - szúrtam közbe türelmesen.

- Ez igaz… - ismerte be. - De attól még semmit nem mondott el és csak kihasznált. - sóhajtott.

- Gina hisz még alig ismeritek egymást! Te mindent elmeséltél magadról neki? - próbáltam meggyőzni.

- Nem, de mikor meséltem volna? Amikor minden áldott nap veszekedtünk, vagy próbáltam őt levakarni magamról? - kérdezte indulatosan.

- Én nem ezekre az időkre gondolok… hanem Espoora… - próbáltam végre kinyitni a szemét.

- Espoo… - sóhajtott. - Akkor még azt hittem, hogy minden szép és jó lesz, és megint csak pofára esés lett a vége! - a mondat végére elhalkult és ismét könnyek szöktek a szemébe.

- Gina… kérlek. Tudom, hogy most ki fogsz nevetni, de próbáld meg Kimi szemszögéből nézni a dolgokat. Volt egy olyan felesége, hogy a jó Isten mentsen meg minden férfit egy ilyen nőtől. És akkor jöttél te. Jenni szöges ellentéte. A bájoddal, kedvességeddel levetted a lábáról. Gina nem tudom, mivel tudnálak meggyőzni, hogy ne gyűlöld Őt, de kérlek, ha valamit érzel iránta, akkor harcolj érte! Ne foszd meg magatokat, attól, hogy boldogok legyetek.

- Seb, én… én nem tudom… - sírta el magát újra. - Annyit kellett már eddig is küzdenem az életben és úgy érzem, nem bírnék talpon maradni egy újabb csatában. - zokogott fájdalmasa - Szeretném az ő szemével látni a dolgokat, sokszor kívántam, hogy bárcsak egy kicsit lehetnék a helyében, és rájöhetnék arra miért ilyen. Hogy megtudhassam, hogy kell őt szeretni… - suttogta, és egy kicsit felém mozdult, de aztán vissza akart táncolni, én azonban gyengéden megfogtam a vállait, és magamhoz öleltem őt.

- Gina most álltok még minden előtt! Tudom, hogy nem könnyű az élet, de senki sem mondta, hogy az! Tudom, én könnyen beszélek, hogy mellettem van egy olyan szépség, mint Liz, és minden nap hálát adok Istennek, hogy Ő szeret, és én szerethetem. - nézett rám gyengéden. - De hidd, el nektek is van jövőtök, csak akarnotok kell.

- Ezt mondod, ha rám nézel. De mit gondolsz akkor, ha Kimi szemébe nézel? - kérdeztem őszintén, Liz válla fölött pislogva rá.

- Ha az Ő szemébe nézek? Akkor azt mondanám, hogy kapja végre össze magát, mert ha nem figyel, akkor elveszíti élete szerelmét. Tessék, ezt mondanám neki. - válaszolt komolyan.

- Én… most mit mondjak erre Seb? - vonta meg a vállát szomorúan.

- Csak egy dolog érdekel. Szereted Őt? - nézett rá komolyan.

- Teljes szívemből! - suttogta, közben mélyen belenézve a párom szemébe.

- Akkor nem értelek titeket! Gina tessék harcolni a szerelemért! Ez nem jön könnyen, ezért harcolni kell! Nekem is meg kellett küzdenem Lizzel, hogy belássa ő is szeret, és nem számítanak a különböző tényezők körülöttünk. Egy dolog, ami számít, hogy szeretjük egymást! És nálatok is ez van. Gina, én nem akarlak győzködni, hanem arra kérlek, hogy gondold végig ami beszéltünk ma. - nézett rá gyengéden.

- Félek, hogy a szerelmem, az érzéseim viszonzatlanok maradnak, de nem felejtem el a szavaidat és ígérem, gondolkodni fogok rajtuk! - szipogta az ölelésemben.

- Köszönöm… én akkor megyek is… hagylak titeket beszélgetni, gondolom, van miről. - mosolygott ránk kedvesen. Mielőtt kiment kaptam egy röpke csókot és egy kacsintást.

- Olyan szerencsés vagy Liz! - sóhajtott fel a barátnőm.

- Tudom… - sóhajtottam nagyot. – Remélem, egyszer én is mondom ezt neked.

- Félek, hogy én soha nem fogom megtalálni ezt a fajta boldogságot. - pityergett.

- De megtalálod, csak jelenleg akadályok vannak előtte, amit le kell küzdeni, de nem egyedül. Ehhez két ember kell… Ugye tudod, hogy beszélned kell Kimivel? - néztem rá gyengéden.

- De nem most. Erre én még nem állok készen. - suttogta.

- Nem erőszak. Akkor beszélsz vele, amikor késznek érzed magad. - simogattam meg a hátát.

- Azt hiszem, haza kellene mennem néhány napra, hogy nyugodtan végiggondolhassak mindent. - bökte ki némi gondolkodás után.

- Ha úgy érzed, hogy ott jobb lenne, én nem állok utadba. Azt viszont tudnod kell, hogy nagyon fogsz hiányozni. - néztem rá szomorúan.

- Nem akarok most még a közelében se lenni, de nem mehetek haza, mert fontos elintézni valóim vannak a munkával kapcsolatban! - hajtotta le a fejét szomorúan.

- Akkor itt maradsz, nincs apelláta! Nem fogadok el kifogásokat. És még mielőtt elkezded, nem zavarsz! Seb örül neki, hogy nem vagyok egyedül, amikor nincs itthon. És én is örülök neki, hogy itt vagy velem. - néztem rá könyörgően.

- Hát, nem kezdek el még emiatt is kifogásokat keresni, mert tudom, megharagudnál érte, úgyhogy köszönöm. Nem lehetek nektek elég hálás ezért a sok jóért és kedvességért! - nézett rám meghatottan.

- Gina a barátunk vagy! Hát kiért tennénk meg mindent, ha nem a barátunkért? Drága… - néztem rá meghatottan.

- Köszönöm! - borult a nyakamba zokogva, én pedig nyugtatóan simogattam a hátát, aztán amikor a karjaim között elszenderedett, lefektettem, és betakargattam és reménykedve abban, hogy nyugodtan tud aludni, halkan kimentem a szobából és Lovagom keresésére indultam…