102. rész

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy kicsit sokára, de meghoztuk az új részt! :) Reméljük tetszeni fog Nektek! Puszi Szabus & Gina

Gina

-Hát újra itthon!-sóhajtottam hatalmasat, amikor a házunk nappalijába belépve,  ledobtam a kezemben lévő táskát és kíváncsian néztem körbe, hogy változott-e valami amíg nem itt.voltam

-Nélküled üres volt ez a ház!-ölelt át hátulról a párom, és az egyelőre még lapos hasamat kezdte óvatosan simogatni.-Hiába járkáltam itt fel-alá, egyszerűen nem találtam a helyem, mert te nem voltál itt velünk.-hajtotta a fejét a vállamra.

-Úgy érzem, le akarsz venni engem a lábamról ezekkel a bókokkal.-sandítottam rá, de azért elvigyorodtam.

-Én csak az igazat mondom.-mosolygott rám szerelmesen és gyengéden megcsókolt.

-Leenat mikor hozza haza Elza néni?-kérdeztem hirtelen, témát váltva ezzel. Szerencsénkre, a szomszédunkban egy tündéri idő hölgy lakott, így amikor nekünk valami dolgunk volt, Lizék pedig nem voltak otthon, akkor is tudtuk kire bízni a kis hercegnőt.

-Hát, szerintem úgy két óra múlva. Miért?-pislogott rám értetlenkedve.

-Akkor meglepem őt azzal, hogy elkészítem a kedvenceit!-mosolyodtam el.-Csak kérlek hívd fel Elza nénit és mondd meg neki, hogy ne adjon ma neki ebédet, mert szeretném ha itthon enne.-adtam a páromnak egy kis feladatot, ő pedig helyesően bólogatott, és már kereste is elő a telefonját.

-Szólok nekik, aztán felviszem a cuccaidat a hálóba és jövök segíteni!-vázolta fel a programját, aztán egy röpke csókot nyomott a számra, majd a dolgára indult, én pedig a konyhába mentem, hogy feltérképezzem a terepet, majd nekilássak a főzésnek. Meg kellett állapítanom, hogy Kimi igencsak felforgatta a konyhát a főzési kísérletei során, de nem bántam, mert ez is csak azt mutatta számomra, hogy milyen gondoskodó apuka, hiszen ha sikertelenség koronázta a próbálkozásait, a szándék akkor is meg volt benne hogy meleg ételt tegyen a lánya elé. Szerencsére minden alapanyag megtalálható volt otthon, így máris nekifogtam az ételeknek, amik az én kis drágáim kedvencei. Időközben Kimi is csatlakozott hozzám és mivel kukta üzemmódban jobban üzemel, mint főszakácsként, hasznomra vált a ténykedése. Bő másfél óra múlva már minden a tűzhelyen rotyogott, vagy a sütőben sült, és bár kicsit elfáradtam, izgatottan vártam már, hogy Leena végre hazaérjen. Éppen a sütit vettem ki a sütőből, amikor csengettek, majd hallottam hogy nyílott az ajtó, de hamarosan be is csukódott.

-Apuciiiiiiiiiiiiiii! Segíts lehúzni a cipzáromat!-hallottuk meg hirtelen a kislány kiabálását, mire mindketten elnevettük magunkat, és Kimi már indult volna, de én megállítottam.

-Majd én.-mosolyogtam rá, aztán letettem a sütőkesztyűt a pultra és egy nagy levegőt véve elindultam az előtér felé. Ahogy megláttam az én kis drágámat, egy kis ideig meg sem tudtam szólalni. A falhoz támaszkodtam és csak figyeltem a ténykedését. Olyan jó érzés volt nézni őt, ahogy a kabátjának cipzárjával játszadozott, és a göndör szőke fürtjei közben önálló életet élve ide-oda himbálóztak, és a száját éppen úgy tartotta, ahogy az apukája, amikor éppen morcos. Mindez a sok kedves dolog mosolyt csalt a arcomra.

-Én nem leszek jó?-kérdeztem csendesen, mire ő hirtelen felemelte a buksiját és nagyra nyíltak a gyönyörű kék szemei.

-Anyuciiii!-kiáltotta boldogan, miközben hozzám rohant és szorosan átölelte a derekam.

-Éde kicsikém!-simogattam a fejecskéjét, majd leguggoltam az ölelésében, ő pedig átkarolta nyakam.

-Annyira hiányoztál Anyuci!-szipogta.

-Te is nekem Csöppségem! Te is nekem…-öleltem őt magamhoz jó szorosan és behunytam egy kicsit a szemeimet, hogy az emlékezetemben mélyen elraktározhassam ezeket a csodás pillanatokat.-Most már itt vagyok, és soha-soha többet nem hagylak magadra!-suttogtam a fülébe gyengéden. Lassan eleresztett engem és a két csöpp keze közé fogta az arcomat.

-Miért sírsz Anyuci? Szomorú vagy? Vagy megbántottalak?-szomorodott el.

-Nem vagyok szomorú, inkább boldog vagyok Kicsim, nagyon boldog, mert végre megint itt lehetek veletek.-simogattam meg az arcát.-Ezek csak örömkönnyek!-mosolyogtam rá.

-Olyan jó, hogy megint itt vagy, és hogy a kistesóm is itt van!-bújt oda a hasamhoz hirtelen, de akkora volt a lendülete, hogy én fenékre csüccsentem, Leena pedig rám esett. Mindketten vidáman nevettünk fel.

-Kicsim!-hallottam meg magunk mögött Kimi hangját.-Azért picit óvatosabban szeresd a kistestvéredet és Anyucit!-korholta finoman a lányát, de azért ő is elnevette magát a csetlő-botló magánszámunkon.

-Bocsi Apu!-sütötte le a szemeit a mi kis drágánk.-Csak úgy örülök hogy Anyuci itthon van!-ragyogott fel ismét az arca.

-Hát ennek én is nagyon örülök!-mosolygott ránk kedvesen, miközben a kezét nyújtotta és felsegített engem a taposóról. Leena eközben már felpattant onnan.

-Ne ülj ott a hideg kövön olyan sokáig. Nem akarom, hogy baj legyen!-nézett rám Kimi aggódva.

-Igaza van Apucinak, nem szabad hogy itt ülj, mert még bajod lesz. És nem akarom hogy te vagy a kistestvérem betegek legyetek!-jelentette ki határozottan.-Úgyhogy tessék szépen aludni menni!-parancsolt rám roppant erélyesen, és azt hiszem kijelenthetem a páromnak és nekem is a padlón kötött ki az állunk. Mire feleszméltem, a lányom már a lépcső felé tolt engem, én azonban megállítottam.

-Na jó, kössünk alkut.-álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

-Az mi?-nézett rám nagy szemekkel.-Nem, akkor sem!!-legyintett, holott nem is tudta miről beszélek, majd felvette ő is azt a pozíciót, amelyiken én álltam.

-Hmm, akkor sem ha egy isteni ebéd csak rád vár az étkezőben?-eresztettem meg felé egy bájos mosolyt.

-De ugye nem Apuci főzött?-kérdezett vissza gyanakodva.

-Ő csak kuktáskodott, becsszó, én voltam a főszakács.-nevettem, a párom viszont felhorkant a lánya megjegyzésén.

-Na jó, akkor talán…-játszotta hogy gondolkodik. De utána alszol!-tette hozzá szigorúan.

-Veled?-pislogtam rá bájosan.

-Na jó, legyen!-adta meg magát végül.

üzletasszony.-nevettem és a kezét megfogva, előbb a mosdóba vittem, hogy lecsutakoljuk a mancsait, aztán az étkezőbe mentünk, ahol időközben Kimi már megterített hármunknak. A gyümölcsleves és a sült husi burgonyakrokettel persze megint és még mindig a trónról letaszíthatatlan kedvenceknek bizonyultak a mi kis hercegnőnknél. Láttam Kimin, megkönnyebbült, hogy Leena újra rendesen eszik és még az utolsó morzsaszemet is villám tempóban eltűnteti a tányérjáról.

-Anyuci, ez nagyon finom volt. -közölte kifújva a levegőt, miután az utolsó falat husit és krumplit is eltűntette a tányérjáról.

-Ennek örülök, de azért remélem még tudsz felszabadítani egy kis helyet a pocidban, mert van itt még egy kis meglepetés számodra!-kacsintottam rá.

-Micsoda?-nézett rám kíváncsian.

-Mindjárt megtudod, csak előbb összeszedjük a piszkos tányérokat.-mosolyogtam rá kedvesen, és mire én felálltam, hogy elkezdjem ezt megtenni, addigra Kimi már nagyon figyelmesen megtette ezt helyettem és a konyhába vitte az edényeket.

-Anyuciiii, mi az? Milyen meglepi?-harsogta a kérdést türelmetlenül.

-Remélem szereted még az eperkrémes csokitortát, mert egy szép nagy csak rád vár!-léptem be az étkezőbe az említett édességgel és leraktam elé az asztalra.

-Juhééééé! Epres csokitorta, nyamiii!-nyalta meg a száját, amin mi ismét csak nevetni tudtunk Kimivel.

-Szóval van még hely egy szeletnek?-kérdeztem, mintha nem tudnám a választ.

-Nanááá!-pislogott ártatlanul és már tartotta is a tányérját. Kuncogva vettem a kezembe a kést, aztán vágtam neki egy darabot, amit rögtön habzsolni kezdett.-Ez nagyon fincsi!-mondta teli szájjal miután belapátolt néhány falatot.

-Ahh, tudtam én hogy szereted!-legyintettem színpadiasan, majd én is tovább folytattam az evést.

-Köszönöm Anyuci, minden nagyon fincsi volt!-pislogott rám hálásan, amikor végzett a tortaszelet elpusztításával is.

-Boldog vagyok hogy örömet szerezhettem neked Kicsim!-simogattam meg az arcát, miközben ő éppen egy hatalmasat ásított.

-Azt hiszem a hercegnőnek ideje lenne aludni egy kicsit!-jegyezte meg mosolyogva a büszke apuci.

-De csak akkor ha Anyu is jön! Megígérte!-ingatta közöttünk a tekintetét

-Menj csak Te is nyugodtan Szívem!-fogta meg a kezem gyengéden.-Leenanak igaza van, szükséged van a pihenésre. Ezt meg bízd csak rám, majd elmosogatok!-bökött a fejével a piszkos edények felé.

-Hát jól van, legyen, nem tudok nektek ellenállni!-öltöttem rájuk a nyelvem.-Aztán majd a délutáni szieszta után elmondjuk neki ezt is.-súgtam a páromnak, és megmozgattam a gyűrűsujjam, hogy tudja miről beszélek.

-Mindenképpen!-csókolt meg.-Na indulás Lányok!-terelgetett miket a lépcső felé.-Szép álmokat Nektek! Aludjatok jól!-először Leenanak adott egy hatalmas, cuppanós puszit, majd én kaptam tőle egy forró csókot és utunkra engedett minket. Kivételesen a hálóba vittem a kis hercegnőt is, mert szerettem volna már a kényelmes kis ágyunkban aludni, másrészt meg aztán így kényelmesebben elfértünk. Mindketten bevackolódtunk a párnák és a takarók közé, és ahogy egymással szemben feküdtünk, Leena szorosan hozzám bújt.

-Szeretlek Anyuci!-suttogta álmosan.

-Én is szeretlek téged kicsim! Szép álmokat! Aludj jól hercegnőm!-pusziltam meg a pofiját, aztán én is lehunytam a szemeimet és nemsokára már a boldogság csodálatos felhőjén ülve repültem Álomországba.

101. rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok a  kihagyás miatt, és nem is akarunk túlságosan szabadkozni a miértek miatt. Tudjunk, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltunk titeket, amit nagyon sajnálunk.

Itt van most a nyár,és megpróbálunk egy kis rendszerességet vinni a dologba, hiszen már nincs oly sok, s vége ennek a történetnek. Túlságosan húzni sem akarjuk, hogy úgy tűnjön nektek, mint aminek sosem lesz vége...

Bízunk abban, hogy elnyeri a tetszéseteket.

Pusz: szabus&Gina
Ui: bocsánat, amiért rossz részt tettem ki köszönöm, hogy szóltál. Úgy látszik nekem is megárt a  meleg. Bocsi még egyszer. szabus

(Liz)

Szombaton szabadedzés után, már eléggé hiányoltam Sebet, s úgy döntöttem megnézem, merre kószál, vagy épp melyik újságírót borítja ki a válaszaival, amelyek rám vonatkoznak. Több csapattagot kérdeztem merre látták, mire Tommi tudott csak felvilágosítást adni, hogy Christian irodája felé mászkált. Ahogy odaértem az iroda ajtaja elé megtorpantam, mert nyitva volt, s beszélgetések foszlányai szűrődtek ki.

- Seb figyelj rám, tudom, hogy szereted Lizt, de azért gondolkodj. – lapultam továbbra is meg az ajtó mögött, mert kíváncsi voltam, hogy mit akar ebből az egészből Christian kihozni. Tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, és én nem is szoktam. Lehet a kicsik a bűnösök ezért. – Hány hónapja ismered? Seb… terhes, gyerekeitek lesznek! Innen nem lesz már visszaút! 23 éves vagy… most leszel 24. Nem hiszem, hogy Anyukád azt szerette volna, hogy ilyen fiatalon legyél Apuka!

- De Christian… - kezdett bele a Párom, de a főnökünk leintette.

- Most hallgass végig! Nekem is van egy lányom, aki egy vad szerelemből született, te is tudsz róla. – ekkor szaladt magasba a szemöldököm – De kérlek, gondold végig! Nagyon fiatal vagy, és én megértem, hogy nagy most a szerelem, de mi lesz 5 év múlva?! Liznek teljesen mások már az igényei, mint neked. Ő, közel a harminchoz…

- Christian ezt most fejezd be! – csattant fel Seb. – Én soha nem szóltam bele a te életedbe, és én sem szeretném, hogy az enyémbe beleszólj. Szeretem ezt a lányt. – lágyult el a hangja – És nem fogom megengedni senkinek, hogy tiszteletlenül beszéljen arról az emberről, aki nekem az életet, a jövőt jelenti! Még neked sem! Gyerekeink lesznek… igen… és akkor mi van? Mi változik meg a csapatnál? Mert szerintem semmi! Azon kívül, hogy nekem lesz egy stabil pont az életemben, mégpedig Ők! Nézz rám! Magadnak is hazudsz, ha azt mondod nem változtam! Sokkal összeszedettebb vagyok… talán még soha nem voltam mentálisan ennyire erős! Ezt mind neki köszönhetem… és nem fogom engedni, hogy bántsátok Őt…

- Seb félreértesz! Én csak segíteni szeretnék neked. – lett megbánó a hangja.

- Ha segíteni akarsz, akkor készíts fel mindenkit, hogy jövőre lehet, hogy egy szuper szexi Anyuka, és két kis törpe teszi nálunk a tiszteletét. – hallottam a hangján, hogy vigyorog.

Bennem azonban csak Christian monológja maradt meg. Tönkreteszem Seb életét, nálam sokkal jobbat érdemel. Ráakaszkodom, én is és a gyerekek is. Sírásomat alig bírtam visszafogni, az aprócska tárgyalóig. Tudtam, hogy ritkán járnak erre délelőttönként, hisz mindenki már az időmérőre összpontosít. Seb is mindjárt elmegy öltözni, és már koncentrál.

Ahogy leültem az egyik székre, nem bírtam már türtőztetni a sírásomat. Az asztalra borulva zokogtam. Folyamatosan az kattogott az agyamban, hogy terhére vagyunk Sebnek, mind a hárman. Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! Nem érdemlem meg Őt! Sokkal jobbat érdemel nálam!

Éhes és szomjas is voltam, meg tudtam, hogy mennem kellene, mert keresni fognak, de semmi kedvem nem volt kibújni a rejtekhelyemről. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje is lehettem benn, de egyszer csak kivágódott a tárgyaló ajtaja, és Tommi robbant be.

- Hála az égnek Liz, hogy megvagy! Seb már az egész paddockot fel akarta forgatni… - jött közelebb, de csak akkor látta vörös szemeimet. – Miért sírsz? – döbbent meg. – Ki bántott? Mi a baj? Rosszul vagy? A kicsikkel van valami? – lett aggódó egyszerre, hisz Ő az egyetlen jelenleg, persze Norberten kívül, aki tud róluk.

- Én… én… - nem tudtam, hogy elmondjam-e Tomminak – én tudom, hogy terhére vagyunk mind a hárman Sebnek! – bukott ki belőlem – Tönkre fogjuk tenni a karrierjét! – zokogtam fel hangosan. Tommi meg csak állt ott döbbenten.

- Honnan vetted ezt az őrültséget? – nézett rám csodálkozva.

- Hallottam… hallottam, hogy Christian is ezt mondja neki. – néztem rá könnymaszatos arccal. – És tudom, hogy igaza van. A kicsikkel együtt jobb lenne, ha elmennénk, és hagynánk, hogy építse tovább a karrierjét!

- Liz… ezt te sem gondolod komolyan… – nézett rám gyengéden.

- Ha itt mersz hagyni, én utánatok megyek! – szólalt meg Seb Tommi mögött.

- Seb… - suttogtam.

- Tommi menj ki légy szíves, Liznek most a fejébe kell vésnem, hogy Ő a legnagyobb csoda, ami történt velem eddigi életem során. – nézett barátjára, aki egy bólintás után magunkra hagyott minket.

- Hallottam, amit Christian mondott neked. – suttogtam, mialatt a kanapéhoz vezetett, majd az ölébe ültetett engem – Igaza van! A kapcsolatunk nincs erre még felkészülve. – simítottam végig a még lapos hasamon.

- Itt az a kérdés, te készen állsz-e erre. – fonódtak össze az ujjaink a pocimon. – Engem nem érdekel, hogy ki mit gondol a kapcsolatunkról… engem, azaz egy dolog érdekel, hogy szeretsz-e?

- Teljes szívemből… - suttogtam – és a két kis Vettelt is a szívem alatt. – gördült le egy könnycsepp az arcomon, de az ő mosolya egyre szélesebb lett.

- Én is szeretlek titeket. – adott egy csókot az ajkamra, majd a pocimra. – Neked köszönhetem azt, hogy ennyire magabiztos vagyok. Hisz itt körülöttünk, az otthonunkban minden a legnagyobb rendben van. Szeretjük egymást és csak ez számít. És nem érdekel, hogy mit beszélnek a hátunk mögött! Én csak veled tudom elképzelni az életemet. Egyszer már majdnem elveszítettelek, és nem akarom többször azt a fájdalmas, mindent elsöprő érzést, amely a hiányod okozza.

- Seb… - bújtam hozzá – szeretlek.

- Én is téged Kicsikém. – csókolt bele a nyakamba, s az egyik kezével végigsimított a pocimon. – És a két sejtkupacot is.

- Olyan leszek, majd, mint egy bálna. – panaszoltam neki legörbülő szájjal.

- A legszebb bálna, akit valaha is láttam… - suttogta ajkaim közé, majd szenvedélyesen megcsókolt…