30. rész

(Gina)

A fantasztikusra sikerült délelőtti programnak, úgy két óra tájt az vetett véget, hogy Juustu és Titus, na és bevallom töredelmesen, én is nagyon fáztam, ezért aztán Kimi és Rami úgy döntöttek, hogy ideje hazamenni. Már nem voltunk messze a háztól, amikor Kriisti rátelefonált a férjére, hogy menjünk be a közeli bevásárlóközpontba, és vegyünk néhány dolgot, így megváltoztattuk az útirányt és a közeli áruházba mentünk. Az idősebbik Räikkönen-testvérek kedélyesen elcseverésztek, és sokszor jót nevettek rajtam, amint a fiúkat próbáltam a helyes irányba terelgetni, közben pedig meg-megálltam a polcoknál, hogy a kocsiba tegyem a szükséges élelmiszereket. A kissrácokat egyre jobban megkedveltem, és azt hiszem, talán ők is így voltak velem, hiszen sokszor nem is az édesapjukat, vagy a keresztapjukat kérték meg, hogy segítsenek bármiben is, hanem engem, tőlem kérdezgettek és még egy-egy puszit is kaptam tőlük, köszönetként azért, hogy „suttyomban” megvettem nekik a csokit, amit Rami nem engedélyezett. Na persze, ezért én kaptam, az idősebbik Räikkönen testvértől……egy szerinte csúnyának titulált pillantást. Véleményem szerint inkább volt ez cuki, mint „fenyegető”.
Amint a szatyrok egész hadával hazaértünk, Kriisti azonnal „letámadott” és a konyha felé húzott engem, mondván segítségre van szüksége a vacsifőzéshez. És igaza is volt, ugyanis kissé elképedtem, amikor felvázolta nekem, hogy mi mindent szándékozik készíteni. A fiúkkal becipeltettük a szatyrokat, aztán „kizavartuk” őket a „felségterületünkről” és nekiláttunk elkészíteni a vacsorát.
-Mesélj! Milyen volt a délelőtti gokartozás?-érdeklődött kedvesen Kriisti, miután a levest felraktuk főni, és nekifogtunk a főétel elkészítésének.
-Áhh, remekül éreztem magam! A fiaid valóságos örökmozgók, és imádnivalóan édesek! Egész délelőtt úgy pörögtek, mint a ringlispi, és képzeld még a keresztapjukat is legyőzték!-meséltem lelkesen, az arcomon óriási mosollyal.
-Apropó Kimi, mi újság a sógorommal és Veled?-nézett rám egy kissé érdekes mosollyal.
-Kicsit nehezen indult a megismerkedésünk, de talán mostmár helyre rázódik a kapcsolatunk. Azt hiszem, hogy lassan kezdjük elfogadni egymást!-vontam vállat, miközben egy burgonyát hámoztam.
-Igen, ezt én is így látom!-mosolyodott el ismét.-A sógorom igazán kedvel téged!-jegyezte meg és jelentőségteljes pillantásokat intézett felém.
-Ezt hogy érted?-néztem rá meglepetten.
-Sehogy drága Gina, sehogy!-legyintett Kriisti, de az az furcsa mosoly továbbra is ott volt a szája szegletében.
Nem szóltam erre már semmit, mert féltem, hogy ebből mindenhogyan Kriisti jönne ki jobban, és csak csendesen pucolgattam tovább a zöldségeket. Az idő gyorsan haladt, de mi is nagyon tempósan haladtunk az ételek készítésével. 5-kor már minden a tűzön rotyogott, vagy a sütőben pirult, a konyhában pedig finom illatok terjengtek. Kriisti és én is egyre inkább kezdtük megismerni egymást, és nagyon sokat megtudtunk a másikról. Igazán jól éreztem magam vele.
-Hello Lányok, mi újság?-jelent meg egyszer csak Kimi a konyhában.
-Na, olyat se láttam még, hogy te drága sógorom, a konyha körül ólálkodsz!-vigyorodott el Kriistina.
-Olyan csodás illatok terjengenek a házban, gondoltam benézek már hozzátok!-mosolyodott el a Jégember is.
-Áhh gondolhattam volna, hogy a hasad vezetett, nem pedig segíteni jöttél!-sóhajtott fel lemondóan a nő, és megrázta a fejét. Annyira aranyos volt ez a kis jelenet, hogy akarva-akaratlanul, de elnevettem magam.
-Mmm, ez a leves nagyon jól néz ki. Ugye megkóstolhatom?-pislogott ránk kiskutya szemekkel.
-Nem, nem eszünk bele az ételbe!-emelte fel az ujját Kriisti, és rosszallóan rázta a fejét.
-Gina, kérlek!-fordult most felém Räkka, és könyörgő tekintettel nézett rám.
-De csak egy nyalintást!-esett meg rajta a szívem, aztán Kriisti rosszalló pillantásától, és kissé csalafinta mosolyától övezve kivettem egy kanalat a tartóból, majd szedtem ki vele picit a gőzölgő levesből, és a tenyeremet a kanál alá tartva közelítettem Kimi felé, közben pedig szorgosan fújogattam a levet, hogy ne legyen olyan forró. Nem akartam, hogy esetleg megégesse vele a nyelvét…….
-Csak óvatosan!-suttogtam, és finoman a szájába tettem a kanalat, közben a kezemet az álla alá emeltem. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy most ez a felnőtt férfi olyan, mintha egy kisgyerek lenne, aki a boci szemeivel bárkit, bármikor le tud venni a lábáról……
-Mmm, ez nagyon fincsi!-dicsérte meg a közös főztünket, miután lenyelte azt a csepp kis levest és hagyta, hogy kihúzzam a kanalat a szájából.
-Örülünk, hogy ízlik drága sógorom, de mostmár vonszold ki azt a formás feneked a konyhából!-csipkelődött vele ismét Kriistina, és hogy nyomatékosítsa is a felszólítást, kifelé kezdte tolni Räkkát. Annyira aranyosak voltak, hogy ismét nevetnem kellett rajtuk, ám a torkomon akadt a kacagás, amikor Kimi váratlanul visszajött hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.
-Köszi!-mosolygott, aztán rám kacsintott és kiment a konyhából.
-Na tessék, erről beszéltem!-vigyorodott el Kriisti sokat sejtetően, majd visszafordult a pulthoz, én pedig értetlenül, és kissé csodálkozva pislogtam rá. Már nem szóltam inkább semmit, és nem magyarázkodtam, annak ellenére sem, hogy kezdtem kapisgálni, mire is célozgat a finn hölgyemény.
A délutáni, konyhai „találka” után már nem is láttam Kimit és az esti vacsoránál sem beszéltem vele egy szót sem, hiszen Kriisti és én folyton a konyha és az étkező között járkáltunk, és amikor lett volna néhány szabad percem, hogy odamenjek kicsit a Jégemberhez, Paula hívott oda magához, hogy váltsunk néhány szót. Már az első pillanatban, ahogy megláttam az asszonyt, tudtam, hogy egy nagyon barátságos, messzemenőkig jószívű, és nem utolsó sorban kitartó nő, és ez még inkább be bizonyosodott számomra. Egyre jobban megkedveltem őt, és félve mondom, talán ő is így volt velem.
A vacsora után még elmosogattunk Kriistivel, így már fél 9 körül járt az idő, amikor végre el tudtam indulni fürödni. A zuhanyzás után egy kicsit rendbe szedtem magam, aztán gondoltam egyet és elindultam Kimi szobájához. Nem akartam illetlen lenni, és csak úgy bemenni hozzá, így bekopogtam az ajtón.

-Szia!-köszöntem kedvesen és kicsit közelebb léptem hozzá. A szekrény előtt állt, és a ruhái között keresett éppen valamit.
-Hello!-köszönt vissza, ám a hangjában semmi finomság nem volt, helyette ismét olyan rideg volt, mint amikor először találkoztunk. Megborzongtam kicsit.
-Igazán tartalmas nap volt ez mai! Nagyon elfáradtam!-próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele.
-Hát azt nem csodálom! Feltűnt, hogy mindenkire volt időd, csak rám nem!-nézett rám jelentőségteljesen, jeges pillantásokkal.
-De Kimi…….én nem……vagyis te, de hiszen……-kezdtem el össze-vissza dadogni.
-Ugyan, ne magyarázkodj! Pihenj csak!-mosolyodott el, de ez olyan gúnyos gesztus volt, hogy nem lehetett nem észrevenni.
-Én…….én sajnálom!-hajtottam le a fejem, és megpróbáltam visszanyeli a kikívánkozó könnyeimet.-Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek!-suttogtam kissé kiábrándultan. Azt hiszem, rá kellett jönnöm, hogy fel kell ébredni abból az álomból, ami olyan szépen indult. –Jó Éjt Kimi!-köszöntem el tőle, és egy fájdalmas pillantással intéztem még felé, majd az ajtó felé indultam.
-Jó Éjt Georgina!-szólt még utánam, de ez is csak egy keserű, és szarkasztikus mondat volt, amitől kirázott a hideg is. Szomorúan, és teljesen elkeseredetten mentem ki a helyiségből, és miután a szobámba siettem, ledőltem az ágyra, és szabad utat hagytam a könnyeimnek. Nem értettem Kimi viselkedését, úgy éreztem, hogy megint elvesztettem a fonal végét, ami a Jégember szívéhez vezető úton tartott engem.