44. rész

(Gina)

A zürichi reptér már nem volt ismeretlen számomra, bár őszintén szólva, nem voltak túl szép és kellemes emlékeim az első svájci látogatásomról. Nagyot sóhajtottam, amikor megláttam a terminálban hömpölygő emberáradatot, aztán erőt vettem magamon és elindultam, hogy megkeressem a csomagjaimat. Ez a procedúra nem ment olyan könnyen és bő negyed órámba tellett, mire sikerült kiszabadítanom a bőröndömet a többi táska alól. Amint ez sikerült, a magam után húzva a parkoló felé vettem az irányt, remélve, hogy a rám várakozó Lizre és Sebre már könnyebb lesz ráakadnom, azonban tévedtem, ez sem volt egy egyszerű dolog. Végre aztán, amikor megláttam a barátnőm, boldogságtól csillogó mosolygós arcát, nekem is apró, ám fájdalmas mosolyra húzódott a szám. Lassan közelebb lépkedtem hozzá, és amint újra ott álltunk egymással szemben, Liz karjai körém fonódtak és szorosan átöleltek engem.

-Szia drága barátnőm!-suttogta a fülembe szelíden csengő hangon.

-Annyira hiányoztál Liz!-mondtam egészen halkan, és éreztem, hogy az összeszorított szemeimen gátját is áttörték a könnyeim, és csendesen peregtek le az arcomon.

-Mi a baj Kicsilány? Mi történt?-kérdezte aggódva a baránőm, miközben hátrébb lépett és letörölte a könnyeimet.

-Hosszú Liz, nagyon hosszú…..-suttogtam magam elé, és szomorúan lehajtottam a fejem.

-Gyere!-fogta meg  a  szabad kezem.-Elmegyünk hozzánk, vacsorázunk, aztán lezuhanyzol, közben én készítek magunknak kakaót, leülünk a kandalló elé és elmesélsz mindent, rendben?-mosolygott rám.

-Rendben!-bólintottam lassan és a bőröndömet magam után húzva követtem őt. –Szia Seb!-köszöntem halkan a szőke srácnak, aki éppen akkor szállt ki az autóból, mikor mi odaléptünk.

-Hello!-vetette oda a köszönést félvállról, és ahogy futólag elkaptam a tekintetét, láthattam, hogy kék szemeiben düh csillan meg. Hirtelen kikapta a kezemből a fogantyút, aztán a bőröndömet bedobta a csomagtartóba, ő pedig bevágódott a kormány mögé.-Ma még elindulhatnánk haza?-szólt ki az autóból durcásan, és válaszra sem várva, beindította a motort. Ijedten és tanácstalanul néztem Lizre, azonban ő is csak megvonta a vállát, de azért egy bíztató mosolyt intézett felém.

-Srácok, köszönöm, hogy meghívtatok engem, de én tényleg nem szeretnék it zavarkodni, és…….

-Figyelj Gina! Mi lenne, ha a nyávogást későbbre halasztanád és becsatolnád azt a nyavajás övet, hogy indulhassunk végre?!-teremtett le Seb mérgesen, én pedig nagyot nyelve tettem amit kért, és közben próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire rosszul esett, amit mondott és amilyen stílusban beszélt velem. Láttam, hogy Liz szigorú szemekkel néz rá, Seb azonban csak megvonta a vállát, és elindult. Nem szóltam semmit, mert nem akartam imét felhergelni Sebastiant, ám Liz nem foglalkozott különösebben a párja problémájával, inkább felém fordult, és az arcán hatalmas mosollyal kezdett el beszélni hzzám.

-Aggódtam érted, hogy nem hívtál ilyen sokáig, megijedtem, hogy történt veled valami!-szomorodott el picikét.

-Egyszerűen csak zsúfoltak voltak a napjaim, és őszintn szólva, eszembe se jutott, hogy a kezembe vegyem a mobilom!-szabadkoztam, és kicsit elpirultam, hogy füllentenem kellett Liznek.

-Nézd el neki Kicsim, biztosan volt jobb dolga is!-jegyezte meg Seb kissé gúnyosan.

-Hagyd már abba légy szíves! Inkább maradj csendben és vezess!-szólt rá a barátnőm mérgesen.-Ne foglalkozz vele! Biztosan rossz napja van ma!-legyintett Liz, ismét felém fordulva.

-Végülis, így is fogalmazhatunk!-mormogta ismét a szöszi, és a világért sem nézett volna ránk, megmaradt a saját kis világában és onnan küldözgette a kedvesebbnél kedvesebb üzeneteit.

-Seb, én tényleg nem akarlak zavarni titeket, és csak egy szavadba kerül, én pedig máris megyek haza.-mondtam halkan, de számomra is meglepő módon, az elmúlt néhány nap óta először ismét határozottan.

-Mondtam én ilyet Georgina?-csapott rá mérgesen a kormányra, mire Liz és én is hátrahőköltünk kicsit.-Csak rohadtul unom már a folyamatos nyafogásodat, és hogy valamit százszor elismételsz! Nem csodálom, hogy ha Kiminek is elege lett ebből!-ripakodott rám teljesen kikelve magából. Attól amit mondott és ahogy beszélt velem még a hideg is kirázott, és éreztem, hogy megint könyek gyűlnek a szemeimbe. Liz megszorította a kezem, és bíztatóan mosolygott rám, de fél szemét a vzetésre koncentráló párján tartotta. A hátamat az ülés támlájának vetettem és az út hátralévő részében csendesen üldögéltem  a helyemen, és egy halk nyikkanás sem hagyta el a számat, mert nem akartam felidegesíteni ezzel a házigazdámat.

A tágas, de meglehetősen otthonosnak tűnő ház elé érve Seb lehúzodott a járda mellé, aztán kiszállt az autóból, és hátulról szinte szó szerint kidobta a csmagomat a betonra. Tanácstalanul néztem Lizre, ő azonban megrázta a fejét, és mutatta, hogy mi is induljunk Sebastian után.

-Már megágyaztam Neked az egyik szobában, ha esetleg szeretnél ledőlni vacsi előtt!-mosolygott rám kedvesen a barátnőm, már az előtérben állva.

-Köszönöm, kedves vagy! De nem kellett volna fáradnod miattam!-vontam meg a vállam.

-Nem volt fáradtság, és érted bármikor, bármit szívesen megteszek!-puszilta meg az arcomat Liz.

-Köszönöm!-pislogta rá hálásan.-Hűű, de szép nappali!-csodálkoztam el a helyiség berendezésén, amint beléptünk oda. Őszintén szólva, meglepett, hogy milyen ízlésesen vannak elrendezve a dolgok, de nagyon tetszett nekem.

-Igen, szerintem is. És a ház többi része is, de majd mindjárt meglátod!-kacsintott rám a barátnőm.-Szeretnél lezuhanyozni, és ledőlni mielőtt vacsorázunk, vagy lepakolsz és hozzállássunk a kajának?-vázolta Liz a lehetőségeket.

-Tudom, hogy készültél, és hogy mennyit fáradoztál miattam, de megharagudnál, ha ma kihagynám a vacsorát, azt a traccspartit pedig inkább holnapra halasztanánk?-kérdeztem pironkodva.- Nem vagyok túlzottan éhes, és most csak arra vágyom, hogy bedőlhessek az ágyba, és pihenhessek. Nagyon kimerültnek érzem magam!-indokoltam meg az iménti kérdésemet.

-Dehogy haragszom Drága. Ha pihenni szeretnél én nem foglak megakadályozni ebben, és majd holnap beszélgetünk. De tényleg szavadon foglak!-fenyegetett meg viccesen.

-Rendben!-sóhajtottam és egy apró mosolyt azért az arcomra erőltettem, majd követtem őt az emeletre, a szobám felé.

-Hát akkor érezd magad otthon minálunk.-mosolygott rám Liz kedvesen, miután bevezetett a szobába, és hagyta, hog a csomagom lepakolása után kicsit szétnézhessek.

-Köszönöm Liz, hálásan köszönöm!-öleltem meg őt.-Kedves tőled, hogy idehívtál, de én nem akarom, hogy miattam ti összevesszetek Sebbel!-hajtottam le a fejem.-Láttam rajta, hogy zavarja, hogy itt vagyok, ezért holnap inkább hazamegyek.-mondtam halkan.

-Nem mész te sehova! Itt maradsz, elmeséled mi történt, és hagyod, hogy kicsit felvidítsunk téged. Oksi?-simogatta meg az arcom.-És Seb miatt ne aggódj, majd elbeszélgetek vele egy kicsit!-változott komolyabbra az arckifejezése.

-De ne veszekedjetek, kérlek!-néztem rá könyörgő pillantással.

-Nem fogunk, ígérem!-szorította meg a kezem.-Most megyek, pihend ki magad Drága! Jó Éjt! Szép álmokat!-puszilta meg az arcom.

-Köszönök mindent. Aludjatok jól! Jó Éjt!-mosolyogtam rá fáradtan, aztán megvártam, hogy elhagyja a szobát, utána pedig előkerestem a pizsim, és a fürdő cuccomat, majd a fürdőbe mentem, és gyorsan lezuhanyoztam. Nagyon fáradt voltam, ezért a fürdőszobai „kirándulás” után bebújtam az ágyba, és nyakig magamra húzva a takarót, megpróbáltam minél előbb álomba szenderülni.

43. rész

Gina 

A Helsinkiből Berlinbe vezető út hosszú volt, ráadásul nem aludtam már majdnem egy napja, ennek ellenére nem bírtam álomra hajtani a fejem. Csak a történteken kattogott az agyam és a kérdőjelek tucatjával sorakoztak a fejemben. Egyszerűen nem értettem, hogy miként omolhatott össze ilyen gyorsan és hirtelen az lerombolhatatlan szilárdságúnak hitt vár, amely ez alatt a néhány nap alatt körbevett minket minden rossztól. A gondolataim az elindulásom előtt írt levélre terelődtek, és felderengtek az emlékezetemben a soraim, amelyet már talán olvas a címzettje, miközben én hazafelé tartok Berlinbe.

„Kedves Paula!

Kérem ne haragudjon rám, amiért ilyen váratlanul és búcsúzás nélkül hagytam ott Önöket, de sajnos közbejött valami otthon, és sürgősen haza kellett sietnem! Hálásan köszönöm az elmúlt majdnem egy hetet, a példátlan vendégszeretetüket, a remek programokat, és azt is, hogy már az első pillanattól fogva engedte, hogy betekintést nyerjek egy rendkívüli család életének egyik legnehezebb szakaszába, és köszönöm, hogy hagyta, kicsit én is próbáljak enyhíteni a szívükben lakozó égető fájdalmon. Mindig szeretettel fogok visszagondolni ezekre a napokra, és örömmel tölt el a tudat, hogy ilyen csodálatos embereket ismerhetek. Kérem adja át üdvözletemet Raminak, Kriistinának és persze a két kicsinek is. Sokszor puszilom őket és sok sikert kívánok nekik a gokartos és később talán az autóversenyzői karrierükhöz is. Tonit és Attet is üdvözlöm, kérem mondja meg nekik, hogy annak ellenére is, hogy sokszor hangoztattam, hogy már unom a lököttségeiket, azért nagyon jól szórakoztam ezeken! És végezetül, köszönök Önnek mindent, sok erőt, és kitartást kívánok, és remélem, hogy bár nagyon nehéz, minél előbb sikerül túllendülnie ezen a nehéz időszakon! Puszilok mindenkit, és köszönöm ezt a csodálatos hat napot, amit ott tölthettem Önöknél Espooban.

                                                             

                                                                                                                 Szeretettel,
                                                                                                             Gina Hamilton

Amikor a gép megérkezett a berlini reptérre, kicsit fáradtan, és kimerülten léptem be a terminálba, és miután magamhoz vettem a csomagjaimat, fogtam egy taxit és az új évben, először ébredező Berlin utcáin át suhanva hazafelé indultunk. A lehető legcsendesebb módon próbáltam bejutni a házunkba, hogy nehogy véletlenül is felkeltsem a szüleimet, és lábujjhegyen lépkedve topogtam el az emeleten lévő szobámba. Vettem egy hosszú, forró zuhanyt, remélve, hogy ez majd ellazít, ám egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni az agyam. A kabin falához dőltem, és akaratlanul is végigsimítottam az ajkaimat, ám ahogy a csókra és az utána történtekre gondoltam, ismét előtört belőlem a zokogás. Most nem tudtam erős lenni, és őszintén szólva nem is akartam az lenni, csak ki akartam adni magamból azt az égető fájdalmat, ami már az egész szívemet felperzselte. A testemen végigfolyt vízcseppek sokaságával párhuzamban a könnyeim lassan elapadtak, én pedig elzártam a csapot, aztán megtörölköztem, és magamra kaptam egy kényelmes melegítőt, és pólót, a vizes hajamat kifésültem, aztán lementem a konyhába, hogy mielőtt még ledőlök pihenni kicsit, iszom egy pohár gyümölcslevet. Testben már Németországban voltam, a gondolataim azonban még mindig Finnországban kalandoztak, ezért történhetett meg az is, hogy miközben kivettem a szekrényből egy poharat, vele együtt másikakat is kirántottam, és azok hatalmas csattanással érkeztek le  a taposóra , persze mindegyik ezer meg ezer apró darabkára törött.

-Ez nem lehet igaz! Miért van még ez is ellenem?-sírtam el magam ismét elkeseredésemben és lehajoltam, hogy elkezdjem összeszedegetni a szilánkokat, de figyelmetlen és óvatlan voltam, így az egyik darabka megvágta az ujjam, abból pedig ömleni kezdett a vér. Felszisszentem a kezembe nyilalló fájdalomtól, és fel akartam állni, de ez nem ment olyan könnyen, ugyanis szédülni kezdtem a vér látványától. Csak pillanatokon múlott, hogy ne üljek bele a szilánkokba, két erős kar még éppen az utolsó pillanatban kapott utánam, és  állított fel.

-Ginuska, drágám!-szólított meg Anyu, én pedig a hangja hallatán rögtön felkaptam a fejem.

-Édesem, mit keresel te itt? És mi történt Veled?-kérdezgetett tovább apukám is, és továbbra is szorosan tartott, tudva, hogy bármikor elveszthetem az egyensúlyom.

-Én csak……csak hazajöttem!-hajtottam le  a fejem.-Ne haragudjatok, hogy felkeltettelek titeket az ügyetlenségemmel!-szabadkoztam.

-Dehogy haragszunk Kicsim! Csak aggódunk érted! Miért nem Espooban vagy most Kimivel? Hiszen úgy volt, hogy csak holnap jössz haza!-rázta a fejét értetlenkedve Anya.

-Változott a program!-rántottam meg a vállam.-Viszont, bocsássatok meg, de most felmennék a szobámba pihenni kicsit! Lassan már egy napja nem aludtam egy szemhunyásnyit sem!-mondtam alig hallhatóan, még mindig lehajtott fejjel.

-Rendben Kicsim, de előtte még lefertőtlenítem az ujjadon ezt a vágást, és Apa összeszedi a szilánkokat!-suttogta Anya szelíden csengő hangon, miközben magához ölelt. Lassan bólintottam, és hagytam, hogy leültessenek az egyik székre, majd elkezdje lekezelni a sérülést. Nem beszéltünk már semmit, és nem is kérdezgettek, és így ment ez tovább az elkövetkezendő három napban is. Hálás voltam nekik amiért nem forszírozták a történteket, és hogy hagytak engem a szobám magányában. Egész nap csak ültem az ágyamban, és hiába próbáltam meg bármit is csinálni, egyszerűen képtelen voltam elvonatkoztatni a történtekről. Nem mozdutam ki, nem ettem, hiába hozott fel Anyu kaját, nem kapcsoltam be  a gépet, és nem vettem a kezembe  a telefonomat sem, csak gubbasztottam a négy fal között, egészen addig a pillanatig amíg meg nem szólalt a mobilomnak azon csengőhangja, amely a lejobb barátnőm hívására figyelmeztetett. Meglepetten kaptam fel a fejem, és sokáig haboztam azon, hogy mit csináljak, de végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem bánthatom meg Lizt, így kényszerűen, de megnyomtam az Elfogad gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket.

-Szia Liz!-szóltam bele halk, elgyötört hangon.

-Boldog Új Évet kívánok Fräulein Hamilton! Mi történt Önnel? Elnyelte a föld?-hallottam meg a barátnőm boldogságtól kicsattanó hangját a vonal végén, amitől még inkább összeszorult  a gyomrom.

-Boldog Új Évet!-mondtam neki gépiesen.-Már itthon vagyok, de nem hívtalak, nem akartam zavarni!-füllentettem neki aprót.

-Te soha nem zavarsz! És amúgy meg nem csapsz be! Mi történt? Miért vagy ilyen kedvetlen?-hiába, őt nem tudtam semmivel megvezetni.

-Semmi, csak kicsit fáradt vagyok!-próbálkoztam meg ismét egy kis füllentéssel.

-Ne hazudj már nekem!-csattant fel Liz váratlanul.-Mi történt? Kimi csinált valamit?-kérdezősködött meglepően helyes irányban.

-Nem!-vágtam rá.-Illetve…….-bizonytalanodtam el! Nem, semmit!-hadartam idegesen.

-Nem hiszek Neked! Látni akarom, hogy minden rendben Veled, úgyhogy most azonnal hazautazom!-jelentette ki határozottan.

-Alig találtatok egymásra Sebbel, ne hagyd most őt ott egyedül. Annyit én igazán nem érek, hogy neki hányolnia kelljen téged!-mondtam halkan.

-Héé Drágám, miket mondasz? Ezt azonnal hagyd abba! Ne beszélj így magadról!-suttogta szomorúan.-Ha nem akarod, hogy én menjek oda, akkor gyere el hozzánk Baarba!-ajánlotta fel.

-Kedves tőled Liz, de most nem mehetek oda!-ráztam meg a fejem, és éreztem, hogy újra könnyek szöknek a szemembe. Lassan már azt sem tudtam, hogy miért is sírok.

-De miért nem? És azt ne mondd nekem, hogy nem akarsz zavarni! Mert ha csak ennyit tudsz felhozni kifogásként, akkor itt le is zártuk a vitát, pakolsz és indulsz! Én pedig foglalok Neked jegyet! Megbeszéltük?-mindig elcsodálkoztam, amikor ilyen határozott volt a fellépése, de sokszor ez kellett is nekem.

-De……-próbáltam meg ismét ellentmondani.

-Nincsen de! Nincsenek kifogások! Csomagolsz és jössz! Értve vagyok?-parancsolt rám.

-Igen Liz!-suttogtam.-Pakolok, és megyek hozzátok!-sóhajtottam.

-Na végre! Ez a beszéd!-változott ismét csillogóra a hangja.-Lefoglalom a jegyed, és majd visszaszólok! Szia!-köszönt el gyorsan, és már le is rakta a telefont, én pedig kelletlenül felkeltem az ágyamról, és elkezdtem összepakolni a cuccom. Szóltam a szüleimnek, hogy Baarba megyek Lizékhez, ők pedig meglepetésemre ezt örömmel fogadták, és rögtön ajánlkoztak, hogy kivisznek a reptérre engem. Elbúcsúztam tőlük, aztán becsekkoltam, és a három órási géppel Svájc felé vettem az irányt…ismét…..

42. rész

(Liz)         

Két nappal később távozott a család többi tagja, mert Fabi sí táborba megy, és elő kell rá készülni, meg beszerezni még egy csomó dolgot Heikke szerint. Ha bárki az én véleményemre lett volna kíváncsi, szerintem féltette a legkisebb fiát, hátha ránk nyit, és nem épp az ő életkorának megfelelő dolgokkal szembesül. Drága párom nagyon kanos volt, s ezt szerintem már mindenkinek feltűnt. Habár talán megbocsátható neki, hisz szerelmes, s ezt a nap nagy részében valamilyen módon mindig tudatta velem.

Brandon meg is jegyezte a reptéren nekünk, hogy máskor is eljönnek hozzánk, mert Melre jótékony hatással van a svájci levegő. Szegény lány nagyban pirult, a fiúk meg kivették. Seb azért odabökte, hogy nyugodjon meg a srác, nem csak a nővérével van ez így, hanem velem is. Lehet, van valami a svájci levegőben, ami a lányokra kedvező hatással van bizonyos helyzetekben. Azért hozzátette, bármikor szívesen látjuk őket, de azért előtte szóljanak, hátha nem leszünk szalonképesek, hogy fogadjuk őket. Ekkor már nem csak Mel vette fel a pipacs színét, hanem én is. Seb még a búcsúzkodás alatt, sem tudta elrejteni a vigyorát…

Hazafelé külön kocsival mentünk, ez Sebnek egyáltalán nem tetszett. Tudtam, hogy sokkal lassabban megy, mint szeretne, de tisztában voltam vele, hogy aggódik értem. Sokszor nézett rám a visszapillantó tükörben. Most nem volt sürgős a hazajutás, de az agyamban már megszületett, hogy a reptéri beszólásért még megkapja a méltó büntetését. A terv már kirajzolódott a fejemben…

Délután volt, mire hazaértünk, és nekem még el kellett intéznem egy-két telefont, hisz nem sokára elkezdődik a hajtás. Tévéfelvételek, különböző interjúk, megjelenések, ez vár most Sebre és ezzel együtt rám is. S ne felejtsük el, hogy ott van a reklámfelvétel is. Szóval nekem mindezt úgy kéne elrendeznem, hogy a gyárba is el kell menni az autó fejlesztése miatt, és talán ha ebben a rengeteg programban egymásra is jutna még egy kis időnk, az lenne csak a mennyország mindkettőnknek. Tartok azonban tőle, ha beindul a szezon a legkevesebb egymásra lesz majd. Így ki kell használni ezeket a csendes napokat, tartalmasan…

Este a fürdőben már tudtam, hogy egy kicsit gonosz leszek vele, s húzom az agyát, a repteres dolog miatt. Ő már végzett itt, és már az ágyban fekszik, s ha jól tudom, épp egy focimeccset nézz. Így nem követte figyelemmel, hogy mit is matatok a szekrényben. Ginával még Espoo-i kirándulásunk alatt vettük, ezt a csipkecsodát, az egyik fehérnemű boltban. Vagyis ő rám sózta, hogy higgyem el, hasznát veszem majd. Akkor nem akartam, de most áldom érte. Arra gondoltam, hogy megtorlom azt, hogy beégetett… csak bírjam ki, és ne veszítsem el a fejem…

Kinyitottam az ajtót, hogy lássak valamit, s lekapcsoltam a villanyt, majd lassan, komótosan sétáltam be a szobánkba. Természetesen nem hagytam ki, hogy a csípőmet ne ringassam. Az ágyig sétáltam, majd pakolásztam, de nem figyelt, lekötötte a meccs. Majd visszamentem a fürdőbe összepakolni, s az ajtóban még meg is álltam, s felé fordultam, de épp akció volt, így izgatottan szuggerálta kitartóan a televíziót. Saját magamon nevettem, hogy miatta csinálom ezt az egészet, mégis magamat a kínzom, hogy tudom mit is fogok művelni vele, ha végre észrevesz.

Úgy döntöttem, ha nem vesz észre, majd teszek róla, hogy bizony akadjon meg rajtam az a csodálatos kék szempár. Felszegett fejel sétáltam vissza, s úgy mintha semmi különleges nem történne.

- Meddig tart? – néztem én is a képernyőre.

- Ez még csak az első félidő, mindjárt… - de itt abbahagyta. Odasandítottam rá, hogy bejött-e a tervem, s már láttam, hogy igen. Kikerekedett szemekkel bámult rám.

- Baj van? – pillantottam rá kíváncsian, de majdnem felnevettem a meglepődött ábrázatán.

Választ nem kaptam, de azonnal felpattant az ágyról, s felém vette az irányt. Én továbbra is az ágy mellett álltam, s figyeltem Őt.

- Liz… te jó ég! Nagyon szexi vagy… - húzott szorosan magához, és suttogta az ajkaim közé. – Mi lenne, ha segítenék megszabadulni tőle? – s az egyik keze felfedezőútra indult a testemen.

- Nem úgy volt, hogy focit nézel? – kérdeztem tőle ártatlanul.

- Sokkal jobb programot találtam ki most annál, s nagyon szívesen belevonlak téged is. – kényeztette közben a nyakamat, de észnél kellett lennem, hogy a tervemet véghez tudjam vinni.

- Sokkal jobb programot? – kacérkodtam vele.

- Igen… engedd, hogy bebizonyítsam. – markolta meg a popsimat, amitől felnyögtem.

- Mi lenne, ha nem te bizonyítanád be? – néztem rá kihívóan, de egy pillanat alatt kapcsolt, s az ágyra feküdt s onnan vigyorgott rám.

- Azt teszel velem, amit akarsz. – kajánkodott, még nem is tudta, hogy mire készülök. Hiba az ilyen könnyelmű kijelentés, nagy hiba…

Nagyon lassan indultam meg felé az ágyban, négykézláb, s popsimat kinyomtam, és a „hálóingem” a dekoltázs részen eléggé kivágott volt, így nem takart szinte semmit. Falt a szemeivel. Tudtam, hogy most én irányítok, s nem menekül. Egy ördögi mosolyra húztam az ajkam, ahogy mellé értem szenvedélyes csókban forrtunk össze nem teketóriáztam sokat, és a csípőjére ültem. A kezei automatikusan fonódtak körém, le egyenesen a popsimig. Mikor elváltak az ajkaink a szemeiben felismerést véltem felfedezni, ahogy rájött bugyi bizony nincs rajtam. A kínzás első foka kezdetét vette, mikor lefogtam a kezeit, habár tudtam, hogy sokkal nagyobb erő van benne, mint bennem, bármikor szabadulhatna, mégis belement a játékba.

A nyakával kezdtem, csókolgattam, szívogattam. Egy centiméterét sem hagytam ki. Ezt követte a kidolgozott mellkas. Tudtam nem szabad elveszíteni a józan eszem, mégis nagyon penge élen táncoltam. Hisz itt van alattam az a férfi, aki nekem a jövőt, az életet jelenti, nehéz így önuralmat gyakorolni…

A mellkasánál, nagy gondot fordítottam a bimbók kényeztetésére, szívogattam, harapdáltam őket, a nyelvemmel ingereltem. Sóhajok, nyögések voltak kényeztetésemre a válaszok, s a legnagyobb bizonyíték a nagyon, de nagyon szűk boxer.

- Liz… nem bírom tovább. – nyögte, s én nem hagytam abba az ajkammal elindultam a boxer

Feleszmélni sem volt ideje, mert ráültem, s magamba fogadtam őt. Tudtam, hogy most nem szabad az önkontrollomat végképp elveszíteni. Lassú, nagyon lassú ringatózásba kezdtem. A szemei teljesen elfelhősödtek, s tudtam már nem képes józanul gondolkozni, már csak a vágy, a gyönyör hajtja előre. A kezei a popsimra kúsztak, s izgatóan masszírozni kezdte őket. Akaratlanul is egy halk sóhaj hagyta el az ajkamat. Kezdtem egyre jobban élvezni. Az ajkammal a nyakát és a mellkasát csókokkal borítottam be, de közben figyeltem őt. Finoman megmarkolta a popsimat, tudtam, hogy most jött el az én időm. Mindjárt ráköszönt a gyönyör, de azt már nem vártam meg. Felpattantam róla, s besétáltam a fürdőbe. Az ajtóból még visszapillantottam, értetlenül nézett rám az ágyból fekve, de én vigyorogtam rajta.

- Ezt a repteres beszólásodért kaptad… Bajnok… - vigyorogtam továbbra is, s bevonultam a fürdőbe felfrissíteni magam. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, de nem tudtam abbahagynia mosolygást. Most megkapta, legközelebb majd nem éget be. A mosdókagylóhoz léptem, s megengedtem a csapot, majd megmostam az arcomat. Törölközővel, pedig finoman megtörölgettem. Ahogy felnéztem, a tükörben találkozott a tekintetünk. Az övé, szinte perzselt. A csípőjét az enyémnek nyomta, s hogy tudassa ő még mindig harcra készen áll.

- Mit szeretnél? – incselkedtem vele, továbbra is a mosdó fölé hajolva.

- Téged. – fordított magával szembe, s azonnal felültetett a mosdóra, majd egy erőteljes lökéssel belém csusszant.

- Most nem fogom hagyni, hogy megszökj, ahogy túlságosan felhúztál. És ezt a ruhácskát le fogom szedni rólad. – nézett rám kihívóan, s kezdett bennem mozogni lassan. – Szóval megbüntettél… - nyögte.

- Igen… - sóhajtottam fel, s lettek a döfései egyre keményebbek, s én már sikongattam a kéjtől, s tudtam mindjárt átjárja a testemet a jól ismert gyönyör, ő azonban egy lépést hátrált.

- Ezt az előbbiért kapod. – suttogta visszafogottan, vágytól izzó tekintettel. Egy pillanat alatt eljutott a tudatomig, hogy most meg akart leckéztetni, de azonnal kapcsoltam.

Lemásztam a mosdóról, s a fejemen áthúztam a ruhácskámat. A szemeivel követte a mozdulataimat, és a mellkasa nagyon gyorsan emelkedett. Beléptem a zuhany alá, s megnyitottam a csapot. Felé fordultam, ő még mindig ott állt, minden tekintetben, s engem nézett.

- Ugye nem hagysz kielégítetlenül? – néztem rá csábítóan. Nem teketóriázott sokat, belépett hozzám, felemelt, a lábaimat a csípője köré fontam, s egy határozott mozdulattal belém lökte magát. Tudtam, hogy még izgalmas este elé nézünk…

41. rész

(Liz)

A nap hátralévő része aránylag csendesen telt. Seb megmutatta az egész házat, s közölte velem, hogy az udvar és a környék is igazából tavasszal és nyáron a legszebb, de most mindent hó borít, a tél miatt. Megnyugtattam, hogy nekem így is tetszik… így is gyönyörű. Vacsora után mindenki a saját szobájába tért, hisz fárasztó nap volt, ki kell pihenniük magukat, hisz holnap szilveszter. A közös szobánkba érve mind a ketten tudtuk, hogy meg kell beszélni a gépen és utána történteket, mert ez így nem lesz jó, ha nem adjuk ki magunkból. A szobába érve, leültem az ágy szélére, s megvártam, hogy Seb betegye maga mögött az ajtót. Jobb az ilyen dolgokat zárt ajtók között lerendezni. Nem hagyta, hogy elkezdjem, azonnal belevágott…

- Liz, Kicsim, szeretnék bocsánatot kérni tőled. – térdelt le elém, s fogta meg mindkét kezemet, s a szemembe nézett. – Tisztában vagyok vele, hogy neked még annyi új dologgal kell megküzdened, és itt vagyok neked még én is és…

- Hééé… ha most arra akarsz kilyukadni, hogy nekem terhet jelent vagy fog jelenteni ez a kapcsolat, akkor nagyon nagyot tévedsz! – vettem két kezembe az arcát, s ő rám nézett fájdalmasan kék szemeivel. – Seb! Még saját magammal is meg kellett küzdenem, hogy beismerjem, hogy szeretlek, és igen tudom, hogy csak pár napja vagyunk együtt, és… és hidd el, már most fizikai fájdalmat okoz, ha nem vagy velem. – vallottam be neki őszintén az érzéseimet.

- Liz. – ölelt azonnal szorosan magához – Én néha annyira idiótán tudok viselkedni. – távolodott el annyira tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni – De még mindig alig hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű lány, mint te velem van, és engem szeret.

- Te tényleg nagyon lökött vagy! - nevettem ki. – Seb én nem akarok semmit elkapkodni. – néztem rá komolyan, s ő csak bólintott egyet lehajtott fejjel.

- Tudom, hogy ez az egész költözéses dolog még korai. – folytatta lehajtott fejjel, és muszáj volt leülnöm mellé a szőnyegre, mert nem volt hajlandó rám nézni.

- Seb, nézz rám, kérlek. – kértem gyengéden, s nagy nehezen már emelte a tekintetét. – Azt akarom, hogy megismerjük egymást igazán, mint férfi, és mint nő…

- Azt hiszem Espooban valami ilyesmit kezdünk el… - válaszolta kajánkodva.

- Te… - csaptam a kezére, mire kacagott – ne legyél komolytalan. – nevettem már én is.

- Én??? A világért se. – nevetett tovább. – Én csak a tényeket mondtam. – vigyorgott, de egyszerre vált komollyá. – Akkor visszamész Berlinbe? Itt hagysz? – nézett rám könyörgő szemekkel.

- Nem - vágtam rá egyszerre – maradok, ameddig csak akarod. Ha pedig megunsz, akkor megyek Berlinbe.

- Az nem fog előfordulni. – hajolt közel az ajkamhoz – Nem tudok betelni veled… - csókolt meg, s a keze már a pólóm alatt kutakodott…

Felemeltem a kezeim, s megszabadított az említett ruhadarabtól. Seb felkelt a padlóról, s felém nyújtotta a kezét, azonnal elfogadtam, s magához húzott egy szerelmes csókra. Ez nem volt sürgető, nem volt vad… tele volt érzelmekkel, amit egymás iránt éreztünk. Lassan, kihasználva minden időnket szerettük és becézgettük egymást. Miénk volt a világ minden ideje, hová is siettünk volna?!

Lépésről-lépésre váltunk meg a ruhadarabjaiktól, és a zuhanyzó felé vettük az irányt. Én léptem be elsőként, s nyitottam meg a vizet, Seb mögöttem jött, s a hátamhoz bújt. Az ajkai a nyakamat, és a vállaimat kényeztette, míg az egyik keze a mellemet cirógatta óvatosan. A másik kezével a hasamon simított végig, majd eltűnt a lábaim között, mire én felnyögtem. Az összes gondolat távozott az agyamból, képtelen voltam a gondolkodásra. A száját az ajkamra tapasztotta, hogy ne legyünk túl hangosak. Körkörös mozdulatokkal kényeztetett odalenn, s a popsimat a férfiasságához nyomtam, mire belenyögött a csókunkba, s egy kicsit erősebben markolta meg a mellemet. Nem fájt, hanem a gyönyört, mely hullámokban borította be a testemet, még jobban felkorbácsolta. Meg kellett kapaszkodnom, hogy esek össze a rám törő élvezet miatt. S tudtam, hogy az este számunkra még csak most kezdődik…

Másnap reggel boldogságban úszva ébredtem. Seb mellettem aludt, szorosan hozzám bújva. Óvatosan fordultam meg az ölelésében, s egy ideig néztem az arcát, amin egy apró boldog mosoly pihent meg. Kibújtam a karjai közül, s a fürdő felé indultam. A padlóról felvettem a tegnap este elhagyott ruháinkat, s az arcomon egy szerelmes mosollyal fordultam a még ágyban alvó párom felé. A zuhany felé vettem az iránt. Belépve eszembe jutott a tegnap este, s az itt töltött fantasztikus percek. Először itt, majd az ágyban folytattuk egymás kényeztetését. Minden egyes együttlétünk alkalmával elvarázsol. Már a bűvkörébe kerültem, s oly nagy szükségem van rá, mint az éltető oxigénre. Már most előre rettegek, mi lesz, ha egyszer azt mondja, nem kér belőlem. Nekem az lesz a vég… a szívem akkor szűnik meg igazán dobogni…

A konyhában Heikkét találtam egyedül, amint szorgoskodik a reggeli elkészítésén. Valahogy meg se lepődtem ezen.

- Jó reggelt! – köszöntöttem mosolyogva.

- Neked is! – mosolygott rám vissza a Diktátor, ahogy Seb hívj anyukáját a háta mögött, csak meg ne hallja. – Látom jól telt az este. – fürkészte az arcomat.

- Igen… - pirultam bele, szerintem fülig.

- Mindent meg is beszéltetek?- kíváncsiskodott tovább.

- Igen, és minden a legnagyobb rendben van. – mosolyogtam rá szívből. – Segíthetek? – inkább dolgozom, mint kérdezzen, nem akartam, hogy tudjon a félelmeimről, a félelmeinkről, csak ránk tartoznak.

- Igen, nagyon örülnék neki. – kezdünk szorgoskodni a nagy családi reggelin. Nem sokkal később párom jelent meg az ajtóban, kócosan és kissé még kómásan. Épp a kenyeret raktam a tányérra, mikor odajött hozzám, hátulról megölelt, majd belecsókolt a nyakamba. Automatikusan fordultam felé a reggeli csókomért.

- Szia Kicsim. – suttogta a fülembe – Hiányoztál mellőlem, de valahogy sejtettem, hogy a konyhában vagy. Mondjuk, kell is nekem az utánpótlás a tegnap este után. Teljesen kifacsartál. – suttogta továbbra is csak úgy, hogy én halljam, habár, Heikke

- Neked is jó reggelt Seb. – nyomtam egy újabb csókot a szájára. – Ülj asztalhoz, kész a reggeli. – figyeltem, ahogy Anyukája távozott, hogy összeszedje a család többi tagját, Párom fülébe suttogtam – Akkor ne is várjak semmit ma tőled? – kacérkodtam vele.

- Azt nem mondtam. – jelent meg egy kaján mosoly az arcán.

- Vigyázz Bajnok, szavadon foglak. – suttogtam az ajkai közé.

- Csak lennénk kettesben, bebizonyítanám, hogy nem beszélek a levegőbe. – csókolt meg szerelmesen.

A nap folyamán rengetegszer ugrattuk egymást Sebbel. Így történt meg, hogy „véletlenül” a mosókonyhába ránk zárta az ajtót, a gardróbba a ruhák helyett engem tett a szekrényre. Szexuálisan mind a ketten túlfűtöttek voltunk, s ki voltunk éhezve a másikra. Egymás húrjaival játszadoztunk, de Seb állt hozzá közelebb, hogy elszakadjon… állt… minden értelemben.

Éjfélkor a televízióból néztük meg a tűzijátékot, s pezsgőbontás után, koccintással, és két puszival kívántunk boldog újévet egymásnak. Seb félrevont, s egy hosszú, és szenvedélyes csókkal kívántunk egymásnak boldog újévet… egy közös újévet…

40. rész

Gina

A következő nap hasonlóképp fantasztikusan telt, bár a nagyrészét nem Kimivel, hanem Kriistivel töltöttem az egyik bevásárlóközpontban. Órákat töltöttünk ruhapróbálgatással, beszélgetéssel, beültünk kávézni egy hangulatos kis cukrászdába, és rengeteget meséltünk egymásnak magunkról. A srácokról nagyon sok mindent megtudhattam, és élvezettel hallgattam Kriisti meséit a férjéről és a sógoráról. A nap minden egyes percét élveztem, és úgy éreztem magam, mintha otthon lettem volna, mintha már teljesen beleilleszkedtem volna ebbe a csodás környezetbe.
Este, a vacsora után, a fiúk-Juustu és Titus-kitalálták, hogy játszunk valamit, így együtt, közösen. Meglepetésemre, még Paula is beszállt a mókázásba, és örömmel láttam, hogy voltak pillanatok, amikor őszinte nevetést csalt ki belőle az unokái, vagy éppen a fiai bohóckodása. A kicsik fáradhatatlannak bizonyultak, így már tizenegy óra is volt, amikor még mindig nevetve a szobáink felé vettük az irányt. Én hogy hogy hogysnem, Kimi ágyában kötöttem ki, de erre igazándiból csak reggel jöttem rá, amikor a karjai között ébredtem fel. Nem mondom, szép kezdése ez az év utolsó napjának.
Nem akartunk nagy szilveszteri bulit tartani, hiszen ez nem lett volna illendő, és amúgy sem lett volna hozzá senkinek sem kedve, ám Kriistivel úgy döntöttünk, hogy készítünk vacsorát és sütünk valami süteményt és rágcsálnivalót, amit majd mindenki szívesen fogyaszt az esti beszélgetésnél, tévézésnél. Az ötletemből, miszerint üljünk le kicsit trécselni, az lett, hogy a kicsik nem tudtak nyugton ülni a fenekükön, és mindenképpen ki akartak menni az udvarra játszani. Láttam Ramin és Kriistin, hogy ők inkább most Pulával beszélgetnének, így én vállalkoztam arra, hogy majd kimegyek velük, és kis noszogatás után Kimit is sikerült kicsalnom az udvarra.
-Na fiúk mit akartok csinálni?-érdeklődtem mosolyogva, miközben mg az öltözködés „utómunkálatait” végeztem, ugyanis a srácok gyorsasága miatt még a csizmámat sem tudtam rendesen felvenni.
-Hógolyózunk!-jelentették ki teljes összhangban.-Te leszel egyedül, Kimi bácsi velünk!-tették hozzá ellentmondást nem tűrően, mire én nagy szemekkel pislogtam rájuk.
-Na de fiúk! Ez nem valami lovagias gesztus részetekről!-feddte meg őket játékosan a keresztapjuk.
-Na jó! Lehetsz Ginával!-legyintett félvállról Juustu.-Bár sokra úgysem mész vele!-tette hozzá rám nézve, én pedig felnevettem, ám rögtön abba is hagytam, amikor megláttam Räkka arckifejezését.
-Ezért még számolunk!-fenyegetett meg Kimi a szája szegletében igen ravasz, és kissé kaján mosollyal. Azt hiszem, megint sikerült elérnie, hogy a fülem tövéig elpiruljak.
-Harcra fel Juustu!-hallottam Titus kiáltását, és amire sikerült észbekapnom, az arcomba már egy bazi nagy hógolyót vágtak. Prüszkölve szedtem le az arcomon maradt havat, amin Kimi csak röhögött.
-Ne nevess ki! Inkább torold meg!-mondtam morcosan, és máris elkezdtem gyúrni egy hógolyót, és Kimi is követte a példámat. Ez után pedig ádáz küzdelem kezdődött a fiúk és közöttünk. Valahogy úgy alakult, hogy Kimi a srácokhoz csapódott, így én egyedül maradtam, de még így is ikerült legyőznöm a fiúkat. Nevetve ugrabugráltam az udvar közepén, örülve a győzelmemnek, egészen addig, míg a fiúk rohamot nem indítottak ellenem. Egyszerre hárman indultak meg felém, és hiába is próbáltam meg hátrálni, letepertek a földre, és elkezdtem csikizni engem. Segítségért kiáltozva kapálóztam, közben hangosan nevetve, de egyszerűen esélyem sem volt a srácok ellen. Fogalmam sincs hogyan csinálták, de mire befejezték ezt a „kínzást”, már Kimi is ott feküdt mellettem a hóban, és ugyanúgy lihegett, mint én. Ebből arra következtethettem, ő is kapott abból a rengeteg csikizésből.
-Fiúk, fiúk, elég már!-tettem fel megadóan a kezeimet és amikor kicsit erőtlenül visszaengedtem őket, az egyik Kimi mellkasára „esett”. Gyorsan elakartam húzni onnan, de ő összekulcsolta az ujjainkat és felült, és engem is felhúzott ülő helyzetbe.
-Köszi!-mosolyogtam rá. Nem válaszolt semmit, csak felállt, és felsegített engem is.
-Mindjárt éjfél!-mondta néhány másodperc múlva, ránézve az órájára.
-Jujj de jó, akkor biztosan lesz tűzijáték is!-ujjongtak a fiúk, és máris a kapu felé futottak, mi pedig lassan követtük őket.
-5……-kezdtem el visszaszámolni, amikor ránéztem az órájára és láttam mennyi az idő.
-4……-folytatta.
-3…….-vettem vissza a szót.
-2…….-mondta ő.
-1…….-suttogtam.
-Boldog Új Évet!-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom.
.Boldog Új Évet!-viszonoztam a gesztust.-És nektek is fiúk!-simogattam meg a srácok buksiját, amikor odaértünk hozzájuk.
-Nektek is boldog új évet!-öleltek meg minket, és mindegyikőnk kapott tőlük két-két puszit, majd visszafordultak, és várták a tűzijátékot, amely nemsokára el is kezdődött. Valahogy, már reflex-szerűen hozzábújtam Kimihez, ő pedig rögtön átkarolta a vállaimat, és hagyta, hogy a fejemet a nyakához hajtsam. Így, ilyen idilli hangulatban néztük végig az újévi tűzijátékot, majd utána a srácok újra hógolyózni akartak, ám mindannyian a hirtelen kinyíló bejárati ajtó, és a házból kiszűrődő fény felé irányítottuk a figyelmünket.
-Boldog Új Évet!-hangoztt kórusban a házban lévők hangja.
-Nektek is boldog új évet!-válaszoltunk egyszerre, az arcunkon hatalmas mosollyal.
-Fiúk, azt hiszem ideje lenne lefeküdni!-szólalt meg Kriistina lágyan csengő hangon.
-De Anyuuuu! Még játszunk Kimi bácsiékkal!-nyafogott Titus.
-Srácok, hallgassatok anyátokra! Tényleg ideje lenne már aludni menni!-mondta ezúttal Rami.
-Menjetek fiúk, ígérem holnap majd bepótoljuk!-kacsintott rájuk a keresztapjuk, és finoman tolni kezdte őket a ház felé.
-Jó éjszakát!-integettek nekünk a ház felé menet.
-Jó Éjt fiúk! Aludjatok jól, és álmodjatok szépeket!-mosolyogtam rájuk, és én is integettem nekik.
-Gina drágám ti is bejöttök?-kérdezte Paula kedvesen. Kimire néztem, választ várva tőle.
-Azt hiszem, hogy maradunk még kicsit!-felelta fia, közben megerősítésre várva nézett rám, én pedig bólintottam egy aprót.
-Hát rendben, ahogy szeretnétek! De ne maradjatok kinnt olyan sokáig, hideg van, és nem szeretném, ha megfáznátok!-mondta Paula féltő gonddal.
-Jól van!-bólintott a kisebbik fia.-Jó éjt!-köszönt a családjának és a barátainak.

-Jó Éjt!-köszöntek ők is, majd visszamentek a házba és becsukták maguk mögött az ajtót.

-Mit mosolyogsz?-kérdezte Kimi kíváncsian, amikor meglátta, hogy kicsit bódult mosolyal nézem a csillogó havat.
-Csak eszembe jutott, hogy milyen régen csináltam már hóangyalt!-kuncogtam.
-Hát akkor most itt a lehetőség!-nevetett.
-Te is jössz?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Nem hiszem, abból inkább lenne egy jeti, mintsem hóangyal!-közölte félvállról, én azonban hangosan nevetni kezdtem, és mielőtt még bármit is szólhatott volna, megfogtam a kezét és lehúztam magammal a hóra. Nevetgélve csinálgattuk a hóangyalokat, illetve Kimi véleménye szerint az ő esetében a jetiket. Már a hasamat fogva feküdtem a hóban, amikor Kimi odahajolt fölém, és vigyorogva nézett le rám.
-Na mi van?-kacarásztam tovább, ám amikor Räkka nem sólt semmit, csak megbabonázva nézett engem, hirtelen én is abbahagytam a nevetést, és csodálkozva fürkésztem az arcát.-Mi az? Miért nézel rám így?-kérdeztem halkan.
-Gyönyörű vagy!-suttogta, majd végigsimított az arcomon. Meglepetten pislogtam rá, de ösztön-szerűen a nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig lassan közelebb hajolt hozzám. Már éreztem az arcomon a forró lehelletét, és ez egyszerűen elvarázsolt. Úgy éreztem, hogy most csak rá van szükségem, csak őt akartam érezni, és amikor az ajkai finoman megérintették az enyéimet, halkan felsóhajtottam és megközelebb húztam őt magamhoz. Gyengéd volt, és türelmes, nem siettetett semmit, ám mégis határozottsággal csókolt, és amikor már tdta, hogy nem ütközik ellenállásba, elmélyítettea csókunkat. Ahogy a nyelveink szenvedélyes táncba kezdtek egymással, beletúrtam a hajába és ammennyire csak lehet közel húztam őt magahoz. Ahogy csókolt, úgy éreztem, mintha a boldogság csodálatos felhőjén ülnék, és azt gondoltam, ilyen varázslat csak az álmokban történhet meg. És én még nem akartam felébredni ebből az álomból. Azonban kénytelen voltam mégis ezt tenni, amikor Kimi hirtelen elhúzódott tőlem és zihálva nézett le rám. A szemében a zavarodottság, a bizonytalanság és kicsit talán a düh keveredését láthattam. Nem tudtam mit mondhatnék, és úgy éreztem, hogy a szívem darabokra törik, amikor felállt a földről, majd a házba ment, anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rám. Kábán, és még mindig értetlenül ültem fel, és úgy éreztem, hogy valami most megtort köztünk és bennem is. Iszonyatosan rosszul éreztem magam, és szörnyen fájt, hogy Kimi így, mindenféle magyarázat nélkül itt hagyott engem, hogy megalázott. Lassan, kicsit bizonytalan mozdulatokkal álltam fel, miküzben az arcomon már patakokban folytak le a könnyek. Teljesen összezavarodva ültem le a szobámban lévő ágyra, és a szívemben dúló érzéseket próbáltam lenyugtatni, nem túl sok sikerrel. Hosszú percek is eltelhettek így, és én továbbra is csak zokogtam, ám mostmár tudtam mit kell tennem. Az ölembe vettem a laptopom és a szemeimet eltakaró könnyfüggönytől alig látva próbáltam meg keresni egy helyet a legkorábbi, Berlibe tartó repülőn. Szerencsém volt, ugyanis találtam egy járatot, ami ötkor indult a helsinki reptérről. Gyorsan összepakoltam, elintéztem amit még szerettem volna, majd fájó szívvel elhagytam a házat, és gyalog elindultam a buszpályaudvarra. Csupán néhány percet kellett várnom a következő buszra, ám ez most egy örökkévalóságnak tűnt. Szabadulni akartam innen, amilyen csak hamar lehet, mert úgy éreztem, mintha egy kötél tekeredett volna a nyakamra, ami szörnyen fojtogatott. Hajnali fél 3-ra a helsinki reptéren voltam, és miután minden procedúrát végigcsináltam, leültem a váróban, és a gondolataimba süllyedve, a sírást próbálva visszatartani, vártam, hogy felszállhassak a gépre. Amikor ez megtörtént, bekötöttem magam, majd az ablak felé fordultam, és hagytam, hogy újra szabad utat kapjanak a könnyeim, miközben a gép felszállt és Berlin felé vette az irányt…….

39. rész

(Liz)

A gépről leszálltunk, s bepakoltunk a kocsikba. Észrevettem, hogy Seb kerül, mondjuk elég feltűnően ténykedte mindezt, mert a vége az lett, hogy vele mentek a szülei és az öccse Fabi, én pedig Melanieval és Brandonnal. Ahogy elindultunk Melanie hátrafordult hozzám.

- Mi történt köztetek? – nézett rám kíváncsian.

- Őszintén, fogalmam sincs. – rántottam meg kissé elkeseredetten a vállamat.

- De valaminek csak kellett történnie, hogy Seb még fel sem ajánlotta, hogy menjetek egy kocsival, hanem anyuékat tuszkolta be magához, téged meg szépen kihagyott belőle? – kötötte az ebet a karóhoz.

- Nem tudom Mel… - sóhajtottam nagyot.

- Liz, ismerem az öcsémet és látszik rajta, hogy valami nincs köztetek rendben. Tudok segíteni? – kérdezte kedvesen.

- Mel… egyszerűen nem értem Őt. – néztem rá kétségbe esve.

- De Liz, mégis mi történt? Veszekedtetek? – próbálta kitalálni a bajom forrását.

- Nem. – adtam meg a választ gyorsan.

- Akkor? Valaminek csak történnie kellett? Liz én nem akarok kíváncsiskodni, hanem segíteni szeretnék. – nézett rám bátorítóan.

- A gépen azt mondta, hogy együtt fogunk lakni… - adtam meg a választ Seb szerintem vélt problémájára.

- És te ettől félsz. – nem kérdezte, egyszerűen mondta.

- Rátapintottál a lényegre. – néztem rá szomorúan. – Pár napja vagyunk együtt és nekem ez még… - gesztikuláltam nagyokat kínomban.

- Gyors. – fejezte be helyettem, s én egy aprót bólintottam rá. – És ezt megmondtad neki?

- Még időt sem hagyott rá. Egyszerűen otthagyott. – éreztem, hogy a torkomban egyre nagyobb lett a gombóc. A sírás fojtogatott. Hogy lehetséges az, hogy valaki még csak pár napja az életed része, mégis a hiánya felér egy kínzással?

Brandon egy gyönyörű ház udvarába kanyarodott be. Kavargó érzésekkel ültem az autóban. Mel rám pillantott, mire észbe kaptam, hogy ki kellene szállni. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a család többi tagjának fürkésző pillantásait, így csak az előttem álló látványra összpontosítottam. Ahogy kiszálltam az autóból, egy röpke másodpercre találkozott a pillantásunk Sebbel. Megbánás és fájdalom tükröződött belőle. Egy röpke mosolyt küldtem felé, ő azonban ekkor már Fabira figyelt. A könnyeimet próbáltam visszanyelni jelenleg még sikeresen. Seb mindenkit beterelt a házba, én azonban még Brandonnal a kocsi mellett álltam, s a bőröndömmel szerencsétlenkedtem. Nem is figyeltem rá, nem akartam tudni, hogy mennyire semmibe vesz. Sikerült Brandonnak kiszednie a csomagokat, és mi is elindultunk befelé…

A nappaliba érve, csak kapkodtam a fejem. A fa mindenhol megtalálható volt. A többiek már nekiálltak felhordani a csomagjaikat, én inkább körbenéztem egy kicsit. Az első ajtón, amit megláttam lassan, komótosan besétáltam rajta. Nem tudtam, hogy most mi lesz kettőnkkel, hogy egyáltalán fel kellene-e mennem a közös szobánkba. Összeszorult szívvel gondoltam az Espoo-i kirándulásunkra, hogy akkor azt mondta ki se enged majd onnan… lehet, hogy most be se enged…

A konyha nagy és barátságos volt, fa és világos színek, ez a kettő olyan összhangot adott, mely azt sugallta minden centiméteren, hogy otthon. Középen egy nagy asztallal, és hozzá tartozó székekkel. Végighúztam az ujjamat az asztal lapján, mely tükörsima volt. Az ablakhoz léptem, mely egy hatalmas kertre nézett. A nap épp lenyugvóban volt. A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt, ahogy az a fénylő égitest vörösre festi a horizontot. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem mikor valaki mögém lépett.

- Liz… - szólalt meg mögöttem, mire én megfordultam, s a szívem hatalmasat dobbant.

- Seb! A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez, és dőltem neki a pultnak.

- Nem akartalak megijeszteni. Sajnálom… sajnálom, hogy felkaptam a vizet. – nézett rám könyörgő tekintettel. – És tudom, hogy bántottalak. Én… - de nem tudta befejezni, mert az ujjamat a szájához tettem.

- Shhh… ezt nem itt és nem most fogjuk megbeszélni. Mind a ketten hibásak vagyunk. – simogattam meg az arcát.

- Szeretlek Liz. – ölelt meg azonnal, és belecsókolt a nyakamba, amitől megborzongtam.

- Én is téged, te ovis. – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott.

- Gyere velem, megmutatom a hálónkat. – lépett távolabb, de a kezemet nem engedte el.

- A bőröndjeimet fel kell vinnem. – akartam az ajtó felé indulni, mire megállított.

- Már fenn vannak. Felvittem őket a helyükre…

Lassan sétáltunk fel, kéz a kézben az emeletre. A lépcsők, és a korlát is fából volt, a falak itt is krémszínűek. Minden egyszerű, mégis otthonos. Az emeletre felérve egy folyosóra értünk, ahonnan ajtók nyíltak szobákra. Mi a folyosó végére sétáltunk, és Seb lazán kinyitotta az ajtót. Egy elefántcsontszínű szobába értünk, melynek közepén egy hatalmas franciaágy volt. A bútorok sötétbarnák, akárcsak a padló, melyen világosbarna szőnyegek voltak elhelyezve. Sebre néztem, aki végig az arcomat fürkészte, mióta kitárta a szoba ajtaját.

- Tetszik? – nézett mélyen a szemembe.

- Nagyon szép, és otthonos. – mondtam meg nyíltan.

- Örülök, hogy tetszik. – mosolyodott el végre őszintén. – Gyere beljebb, még nem is láttál szinte semmit.

A fürdőbe húzott, ahol egy hatalmas sarokkád volt, és legalább egy kétszemélyes zuhanyzó. A falakon kék színű csempék voltak, melyek egészen a plafonig voltak rakva. A tekintetem újra és újra a hatalmas kádra és zuhanyzóra kúsztak, s belepirultam a saját képzeletem által kreált képekbe.

- Miért pirultál el? – nézett rám, s a fejemet felé fordította, s kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Hogy én? – pirultam el még jobban, és tekintetem újra a kád és a zuhany között ingázott. Azt hiszem Sebnek egyből leesett, ahogy követte a pillantásom.

- Ó… már értem. – húzott közel magához, úgy, hogy az ajkunk már összeért. – Kipróbáljuk mindkettőt… lehet akkor is belepirulsz majd…