22. rész

(Gina)

-Nem érdekel a szalagcíme, az exkluzív fotója, és az egyedülálló interjúja sem, érti? Sem-mi nem ér-de-kel!-szótagoltam a mondatot.-Keressen máshol szenzációt!-kiabáltam már vagy a tizedik szerkesztőség főnökével. Képtelen voltam elhinni, hogy ennyire tapintatlanok, és még az sem érdekli őket, hogy át kell gázolniuk más, így is összetört szívén és lelkén, nekik csak az a nyamvadt cikk vagy fotó a lényeg, na meg a verseny, amit egymással folytatnak a különböző kiadók. A hócipőm tele volt az összes értetlen fotóssal, újságíróval, a főnökeikkel meg aztán pláne, és legszívesebben rájuk csaptam volna a telefont, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg, mert Kimiéknek szükségük van a nyugalomra és ezt csak úgy kaphatják meg, ha én, illetve mi ezt megteremtjük nekik.
-Ugye nem gondolja komolyan, hogy lemondok erről a cikkről, amikor ezzel a bevételünk ugrásszerűen megnőhet?-emelte fel a hangját a férfi is.
-Maga meg ugye nem gondolja komolyan, hogy hagyni fogom azt, hogy ilyen tapintatlan, pénzéhes alakok kiforgassák egy család tragédiáját?-feleseltem vissza ugyanabban az otromba stílusban, amiben ő az előbb kérdezett.
-Nem érdekel hogy mit mond, akkor is elkészíttetem a cikket az embereimmel!-makacskodott továbbra is.
-Na most jól figyeljen Mr Jenkins! Ha tudomást szerzek arról, vagy esetleg meglátom, hogy a Räikkönen család bármelyik tagja körül ólálkodik valamelyik újságírója, vagy a fotósa, netán cikket, képet látok meg az újságjában, a honlapjukon, vagy bármely médiafelületen, akkor megesküszöm, hogy még a szívecskés fecskéjét is leperelem magáról. Világos voltam?-ordítottam magamból kikelve, és bár ezt ő nem láthatta, dühömben már az ágyat ütöttem.
-Maga most fenyeget engem?-emelkedett a hangja egy oktávval magasabb hangtartományba.
-Neeem, dehogy!-adtam az ártatlant.-Csak burkolt célzást közöltem Önnel!-mondtam gúnyosan.-De azt azért jegyezze meg, hogy én mindig állom a szavam!-tettem hozzá keményen.-Ja, és csak hogy tudja, ismerem az információszerzési módjaikat!-jegyeztem meg roppant gonosz módon.
-Maga egy nagyon rafinált fruska!-sziszegte dühösen.-Ért ahhoz, hogyan kell az embereket sarokba szorítani. Ilyen emberek kellenének nekem is!-kezdett el fűzni engem. Azt hittem, hogy az állam a padlón köt ki.
-Még akkor sem mennék ahhoz a szennylaphoz, ha az utolsó munkahely lenne a földön. És ezeket a módszereket csak az ilyen kártevők eltávoláíásánál alkalmazom!-tettem hozzá szarkasztikusan. Szó, mi szó előtört belőlem a ravasz, kiszámíthatatlan, és kissé alantas énem, de más módot nem találtam a média leszerelésére.-De térjünk vissza az eredeti témára Mr Jenkins! Ön takarékra teszi magát, és az embereit, cserébe én nem fogom beperelni. Nos, áll az alku?-kérdeztem fensőségesen.
-Ezért egyszer még nagyon meg fog fizetni Kisasszony!-puffogott a telefon másik végén.
-Öröm volt Önnel tárgyalni Mr Jenkins! A soha viszont nem hallásra!-köszöntem el roppant „bájosan”, és mielőtt még bármit mondhatott volna a férfi, kinyomtam a telefont, aztán kihúztam a listámról az ő és az újságja nevét is.-Ez lerendezve!-tettem a papírra egy nagy pipát, aztán sóhajtottam egyet, és miután megjártam a mosdót, elindultam a hotel tárgyalójába, ahova „meghívtam” az összes Espoo-ban tartózkodó médiást.
Az üvegajtón át már láttam, hogy több tucat újságíró, riporter, és fotós zsúfolódott be a terembe, és már csak arra az emberre-vagyis rám-vártak, akik végre valamiféle tájékoztatást adhatott nekik. Azt hiszem, csalódottan fognak távozni…….
-Jó napot hölgyeim és uraim!-léptem be a helyiségbe hangosan és határozottan köszönve. A morajlás egyből eltűnt, csend állt be a teremben.-A nevem Georgina Hamilton, Kimi Räikkönen sajtósa vagyok! Köszönöm, hogy eljöttek!-beszéltem tovább határozottan és rezdülés nélkül.
-Kisasszony! Ön rokona Lewis Hamiltonnak?-tette fel szemtelenül a kérdést az egyik férfi.
-Kérem, most ne velem foglalkozzunk! Nem azért vagyunk itt!-torkolltam le őt azonnal.-Gondolom mindenkit tájékoztatta a főnöke, vagy ha nem, akkor most közlöm Önökkel, hogy az itteni munkájuk ezennel végetért. A főnökeikkel már megbeszéltem a részleteket, de úgy gondoltam, hogy tudatnom kell magukkal is ezt az információt.
-Már megbocsásson Kisasszony, de maga nem mondhatja azt, hogy menjünk el innen!-csattant fel egy idősebb fotós.
-Kérem, próbáljanak meg magánszemélyként tekinteni a Räikkönen-család helyzetére. Úgy gondolom, hogy mióta Mr Räikkönen az autósportban van, számtalan interjút készíthettek vele, képek ezreit készíthették róla, ám ez nem az a helyzet, amikor megzavarhatják őt ilyen, számára most felesleges stresszt okozó dolgokkal. Kérek szépen mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család érzéseit, és néhány hétig ne zavarják Mr Räikkönent se, hagyják őt nyugodtan és csendesen gyászolni.-fejeztem be a monológomat, a végén már egészen elhalkulva.
-Azt hiszem-szólalt meg az egyik hölgy-még egyikünk sem gondolt bele magánemberként a helyzetükbe.-merengett.
-Igaza van Miss Hamilton! Talán úgy tudnánk a leginkább kifejezni együttérzésünket, ha most mindannyian hazamennénk és hagynánk őket nyugodtan gyászolni!-fejezte be az imént felszólaló hölgy gondolatmenetét egy másik újságíró.
-Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy megértik a család helyzetét. Hidjék el, ez nekik is sokat jelent!-mondtam egészen meghatottan.-Kellemes utat kívánok Önöknek, és nagyon boldog új évet!-mosolyogtam az engem figyelő emberekre.
-Kitartást kívánunk Mr Räikkönenéknek!-mondták többen is.
-Köszönjük!-bólintottam mosolyogva, aztán félre álltam, hogy el tudják hagyni a helyiséget.-Viszontlátásra!-visszhangoztam sokszor a szót, aztán amikor az utolsó fotós és újságíró is elhagyta a termet, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és egy pillanatra behunyva a szemem, hálát adtam az égnek azért, hogy megértő szívekre találtam, és nem kellett hadakoznom a saját igazamért. Még nem mertem bevállani a hoteltől, Kimi szüleinek házához vezető utat egyedül, ezért felhívtam Markot, aki máris elindult értem.
Az egész autóút alatt telefonáltam, és intézkedtem, így mire odaértünk a házhoz, sikerült az utolsó listámon szereplő dolgot is megoldanom. Mivel Marknak szabad bejárása volt a házba, ezért őt követve én is bementem Kimiékhez.
-Sziasztok! Megjöttünk!-köszönt Mark a nappaliban üldögélő kisebb társaságnak.
-Jó napot!-köszöntem én is halkan, és kicsit a személyi edző mögé húzódtam.
pillanatza Paula.
-Georgina, hadd mutassam be neked a bátyámat Ramit, a feleségét Kriistinát, valamint a keresztfiaimat Juustut és Titust!-mutatott végig a kis családon.
-Nagyon örülök, a nevem Georgina Hamilton!-nyújtottam feléjük a kezem, majd amikor bemutatkoztunk, a két kissrác arcát megsimogattam és rájuk mosolyogtam.
-Fogadják őszinte részvétem!-mondtam nekik szomorúan.
-Köszönjük!-mosolyodott el Rami szomorúan.-Tegezzen minket nyugodtan Georgina!-tette még hozzám, én pedig bólintottam egy aprót.
-Minket már be sem mutatsz ennek a gyönyörű hölgynek?-jött be a nappaliba még két srác.
-Dehogynem!-sóhajtott Kimi.-Ők itt a barátaim, Toni Villander és Atte Mustonen, ő pedig itt Gerogina Hamilton, a sajtósom!-mutatott be minket egymásnak.
-Hello!-mosolyogtam rájuk, miközben kezet ráztam mindegyőjükkel.
-Nagyon örülünk a találkozásnak Gina!-viszonozta a gesztust Toni.
-Remélem nem fognak haragudni, de a lakástelefonjuknak másik számot kértem és titkosíttattam is, hogy biztosan ne érje el Önöket olyan ember, aki csak gondot okozna!-pillantottam Paulára, akinek az arcán a meglepettség és a köszönet egyszerre jelent meg.
-Ezért igazán hálásak vagyunk!-szólalt meg Kimi, azt hiszem az édesanyja helyett is.-Mondja, köze van ahhoz is, hogy egyszerre megszűntek az újságoktól érkező hívások?-jelent meg a szája szegletében egy aprócska mosoly.
-Hát……-pirultam el rögtön.
-Kérlek, ne szerénykedj! A te érdemed, hogy végre nyugalom lehet!-mosolygott rám Mark.
-Köszönjük Kedvesem!-bólintott Paula hálásan.
-Ez a dolgom Mrs Räikkönen!-mosolyogtam rá kedvesen.-Most viszont mennék, ha nem haragszanak, mert nagyon fárasztó napom volt és nem vágyom másra csak egy kényelmes ágyra!-szabadkoztam.
-Georgina!-szólított meg Kimi.-Mi lenne, ha itt maradna nálunk amíg Espoo-ban van?-kérdezte és egy meglehetősen halovány mosolyt erőltetett az arcára.
-Ez nagyon kedves Öntől Kimi, de nem szeretnék itt zavarkodni Önöknél. Tudom, hogy szükségük van egymásra, és úgy érzem, ha én itt lennék, csak belerondítanék ebbe az összetartásba!-hárítottam rögtön az ajánlatát.
-Kedvesem! Én is nagyon örülnék, ha itt maradnál. Hidd el, nem zavarnál meg semmit, és legalább lenne még valaki, egy kis színt vissza ebbe a hervasztóan szürke hangulatba!-vonta meg picit a vállát Paula. Ahogy néztek rám, egyszerűen nem volt szívem azt mondani, hogy nem maradok náluk. Úgy éreztem, az igazán tiszteletlen dolog lenne észemről.
-Ha valóban ezt szeretnék!-sóhajtottam.-Itt maradok! Köszönöm az invitálást!-mosolyogtam rájuk.-De a holmimért még visszamennék a hotelbn!-tettem hozzá gyorsan.
-Elviszlek, illetve bocsánat viszem, rendben?-mosolyodott el Kimi zavartan és némi kis pírt véltem felfedezni az arcán.
-Tegezz nyugodtan!-mosolyogtam rá bátorítóan.-És köszönöm az ajánlatod, de majd megkérem Markot. Szegény már így is egész nap engem fuvaroz!-pillantottam a férfira kissé elpirulva.
-Ne aggódj, én nem bánom!-kacsintott rám.
-Ha visszajössz majd megmutatom a szobádat Kedvesem!-mondta halkan Paula.
-Rendben, köszönöm!-mosolyogtam rá hálásan.-Sietünk vissza!-intettem gyorsan a nappaliban „táborozó” családnak és a barátoknak, majd Markkal karöltve elindultunk a hotelbe a cuccaimért.