53.rész

Gina

Egész nap alig ettem valamicskét, így aztán délutánra már igencsak megéheztem, és mivel a hűtő és a konyha telis tele volt a Mark által vásárolt friss élelmiszerekkel, úgy döntöttem, hogy összedobok magamnak némi vacsorát. A csirkemelleket gyorsan bedobtam a sütőbe, és amíg azok pirultak, nekiláttam a zöldséges rizottónak is. A főzés valahogy mindig kikapcsolt és ellazított kicsit és ilyenkor olyan dolgokon is tudtam gondolkodni, amelyekre amúgy nem jutott túl sok időm. Így voltam most is, hiszen miközben a zöldségeket pucolgattam, eszembe jutott az a kis cetli és a rajta szereplő dátum, valamint helyszín. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért megy ő Porkallába egy gyermekotthonba? Mi dolga lehet neki ott? Megfordult a fejemben már vagy ezer féle lehetőség, de valahogy egyik sem klappolt  igazán. A legegyszerűbb dolognak persze az tűnt, hogy azért jár oda, mert szívügyénekk érzi az otthon támogatását, ám valahogy ennek sem akartak összeállni a darabkái a fejemben. Tudtam, hogy ha nem kérdezem meg tőle, akkor magamtól nem jövök rá erre. Csupán abban nem voltam biztos, hogy miként is kezdhetném ezt a beszélgetést.

Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben egy répa karikázása közben, mikor éreztem, hogy két kar fonódott a derekam köré. Ijedten ugortam kicsit hátra, ám az ölelés ettől nem szűnt meg, inkább erősödött. Felemeltem a kést és azzal együtt megfordultam.

-A fogásodon még van mit javítani Kislány! Ha gondolod, adok különleckéket!-suttogta a fülembe Kimi rekedten, miközben a kezei kalandozni kezdtek a testemen és először a pólóm alá nyúlva a derekamat kezdte simogatni. Válaszolni akartam a megjegyzésére, de az érintései olyan hatást gyakoroltak rám, hogy még a kigondolt mondataimat is elfelejtetem, és csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat.-Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet?-vigyorgott rám negédesen, a kezei pedig egyre több területet simogattak végig, és már a fenekemnél kalandoztak. Egy óvatlan pillanatban felemelt, és a konyhapultra ültetett, majd csókolgatni kezdte a nyakam, mire nekem kihullott a konyhakés a kezemből, egyenesen a mosogatóba.

-Kimi….hagyd….abba….-suttogtam levegő után kapkodva, és az egyik kezemmel megtámaszkodtam a pulton.

-Miért Kicsikém, amikor mindketten akarjuk?-a nyakamon éreztem, hogy elmosolyodott, majd tovább csókolgatott.

-Nem szabad…..-leheltem vágytól fűtött hangon és kicsit kinyomtam a mellkasom, így összesimultam vele.

-Ugyan, egy röpke óra senkinek nem fogja a világvégét jelenteni…..-kajánkodott tovább, és amikor a felsőm alatt a melleimet kezdte simogatni, én is észbe kaptam és eltoltam őt magamtól.

-Te faragatlan mamlasz!-vágtam oda neki morcosan.

-Kislány, tudom, hogy vágysz rám, most minek tagadni?-kérdezte széttárt kezekkel, és élénken vigyorogva.

-Mégis mit hiszel, ki vagy te?-kiabáltam mérgesen.

-Óhh…..hát bebizonyítanám én, hogy ki vagyok, ha hagynád magad!-suttogta a fülembe kéjesen, és végighúzta a kezét a combomon.

-Te idióta barom!-löktem el őt magamtól dühösen, aztán leugrottam a pultról és az ajtóhoz robogtam, de még mielőtt kimentem volna a konyhából, pattant a fejemben a szikra és visszafordultam.

-Mi dolgod van Neked Porkallában?-szegeztem neki a kérdést hirtelen.

-Semmi közöd hozzá.-válaszolta flegmán és megrántotta a vállát.

-A sajtósod vagyok, ergo van közöm.-vágtam rá hetykén.

-Én meg eldöntöttem, hogy nincs. Engem sem érdekel a ciklusod, téged se érdekeljen az én dolgom.-közölte, karbatett kézzel.

-Akkor minek adtad oda a papírt?-tettem fel a keresztkérdést.

-Hogy tudd a dátumot a többiről viszont nem kell, hogy tudomásod legyen!-mondta, közelebb lépve hozzám.

-Még a ciklusomról sem?-kérdeztem költőien, hogy tovább húzzam az agyát.

-Nőőők…..-forgatta meg  a szemeit és még közelebb araszolt.

-De ha nagyon szeretnéd, tudatom veled mikor volt, így már te tudod ezt. És semmi akadálya nincs, hogy elmond, hogy...

-Nem fogom elmondani bármennyire is kíváncsi vagy rá. Tudod aki kíváncsi, annak megnő az orra.-grimaszolt, és fél kézzel a konyhapultra támaszkodott.

-Az hamar megöregszik!!!! A megnőtt orrú az PINOKKIÓ!!!! De mit is várok tőled? Hogy tudj egy-két gyerekmesét?  Gyereket is csak képről látsz...-legyintettem, és én is úgy tettem, mint ő az imént.

- Érdekes, pedig most is itt áll velem szemben egy nagyra nőtt!-zsörtölődött tovább.

-Most meg már gyerek vagyok? Úgy két órával ezelőtt még meg akartál döngetni!-vontam fel a szemöldököm.

-Ez most sem változott.-válaszolta szárazon, azonban a karja a derekam köré fonódott és odarántott magához.

-Te jégcsap!-sziszegtem dühösen és megpróbáltam eltolni őt magamtól, de ez nem igazán ment.

-Most mit játszod itt az álszent szüzet? Neked is és nekem is jó lesz... levezetjük a felesleges feszültséget, és te sem leszel már hárpia....gondoskodom róla....-vigyorgott rám pimaszul, és megcirógatta az arcom, majd a nyakam is.

-Nem is vagyok hárpia!-durcáztam.

-Ha összebújnánk, nem is lennél az……-súgta a fülembe érzéki hangon.

-Ahhh……Veled nem lehet normálisan beszélgetni!-fordítottam el a fejem és mérgesen dobbantottam a lábammal.

-Én nem is azt mondtam, hogy beszélgessünk... ahová én hívlak ott nem kell beszélni... habár azt nem mondtam, hogy a szádat és a nyelvedet nem kell használni....-folytatta tovább az elmés gondolatmenetét.

-Neked csak a szex körül járnak a gondolataid????-kérdeztem idegesen, amikor már kezdett tényleg elfogyni a türelmem.

- Te tehetsz róla...-válaszolt szemrebbenés nélkül.

-ÉN????-kiáltottam fel, közben magamra mutatva.

- Igen... te vettél fel kivágott felsőt, és egy olyan pici nadrágot, hogy ha rád nézek már állok, mint a  cövek. Segíthetnél megszabadítani ettől a szűk nadrágtól...és ha már ott vagy mástól is...-bújt hozzám.

-Van két kezed, úgyhogy könnyíts magadon....-feleltem félvállról és a mai napon már sokadszorra is eltoltam magamtól.

-Jobban szeretném, ha te könnyítenél. És hidd el te is nagyon élvezni fogod. –mosolygott olyan álszent módon, hogy szívesen ágyékon rúgtam volna.

-Te nem vagy ép! Azt se tudod miről beszélsz... Menj és keress egy útszélit ő biztos segítene neked...-vágtam a fejéhez most már teljesen begurulva.

-Ne folytasd, nem akarom tudni!!!!-emeltem fel a kezem.

-Miért nem? Talán ha hallanád, kedvet kapnál hozzá!

-Akkor kapnék kedvet hozzád, amikor majd Seb az egerekhez...-feleltem könnyedén.

-Ahhhh... vennem kell a Kölyöknek egy egész egércsaládot.-sóhajtott fel színpadiasan.

-Ja szegény majd a világ végére futna....

-SZEGÉNY LIZ....-szólaltunk meg teljesen egyszerre, majd elnevettük magunkat.

-Ez nem lehet igaz! Komolyan ilyen hülyeségekről társalgok Veled?-kérdeztem morcosan, hogy eltereljem a figyelmet a zavaromról, amit az arcom színe is hűen tükrözött.-Na jó, erre nekem nincsen időm!-vágtam rá gyorsan, aztán kibújtam az öleléséből és a nappaliba siettem, hogy végre fellélegezhessek. Aonban túl korai volt az örömöm.

-Olyan gyorsan elrohantál, még nem is fejeztük be a beszélgetést!-hallottam meg magam mögött Kimi hangját.

-Tudod…..-fordultam meg.-Nem akartam több időt eltölteni veled egy légtérben.-mosolyogtam rá bájosan.-Főleg nem abban a laboratóriumban.-borzongtam meg.

-Hol?-emelkedett a Jégember hangja egy oktávval magasabb hangtartományba.

-Ez az egész ház olyan, mint valami lefertőtlenített hely. Bárhova nézek is, itt minden olyan steril!-fintorogtam és újra hátat fordítottam neki.

-Az ágyamat is megnézheted Baby, de az nem lesz steril……-búgta a fülembe vágytól fűtött hangon.-……főleg utánad nem.-tette hozzá szemtelenül, majd végigsimított a fenekemen.

-Te pimasz disznó!-sziszegtem dühösen a képébe, miután megpördültem, hogy a szemébe mondhassam ezt. Legszívesebben felpofoztam volna a beszólásáért és a tapizásért, de tudtam, hogy nekem kell az okosabbnak lennem és nem lealacsonyodnom az ő szintjére. Szikrákat lövellő szemekkel fürkésztem az arcát, aztán fogtam magam és a szobámba rohantam. Még nem is telt el az első nap, amit vele kellett töltenem, mégis sikerült annyira kikezdenie, hogy az ágyamra dőlve sírdogálni kezdtem. Reménykedhettem volna abban, hogy majd jobb lesz a helyzet, de tudtam, hogy erről még csak álmodozni sem lehet……

52. rész

Gina

A következő két napot nagyrészt a szobámban töltöttem, ugyanis a ház többi részével egyszerűen képtelen voltam megbarátkozni. Ideje volt végre, hogy a munkának is nekilássak, mert még semmit nem csináltam, és az e-mailek, sms-esek, és faxok már teljesen elborítottak. Szelektálnom kellett a különböző programok között, mert nem szervezhettünk minden hétvégére valami szponzori rendezvényt, az már tényleg túlzás lett volna. A nap nagy részében szinte csak ezt csináltam, és a második nap délutánjára egy majdnem kész beosztás feküdt előttem az ágyon. Kicsit megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, aztán összedobtam kicsit a cuccaimat és elindultam a fürdőbe, hogy vegyek egy forró zuhanyt, azt remélve, hogy ez majd ellazít kicsit.

Hosszú percekig folyattam magamra a kellemesen meleg vizet, majd amikor végeztem a zuhanyzással, elzártam a csapokat, kicsavartam a hajamból a vizet, és kiléptem a kabinból. A törölközőm után nyúltam éppen, amikor észrevettem, hogy nyílik az ajtó. Gyorsan magam elé kaptam azt, mielőtt az igencsak szemtelen illető belépett volna a helyiségbe. Már szólásra nyitottam a számat, hogy letorkolljam azért, hogy kopogás nélkül betoppant a fürdőbe, azonban a torkom akadt a hang, amikor egyenesen a ház urát találtam magammal szemben. Csodálkozva fürkésztük a másik arcát néhány másodpercig, aztán észrevehettem, hogy Kiminek lassú, kaján vigyorra húzódott a szája. Nyeltem egyet, majd nagy zavaromban valahogy azért magam köré csavartam a törölközőmet, ám eléggé idegesített, hogy minden mozdulatomat követte a pillantásával.

-Neked is hello Räikkönen! Kopogni luxus "finnek gyöngye"?-kérdeztem ironikusan, amint végre megint visszataláltam a hangomhoz.

-Áhh Hamilton! Kedvességed továbbra sem tűr határokat! De fel kell, hogy  világosítsalak  Drágám, ez az én házam, oda megyek ahova és amikor csak akarok!-mosolyodott el gúnyosan.-Amúgy meg kell jegyezzem, bár a modorodon van még mit csiszolni, a lábaid elképesztően szexiek!-vigyorgott rám negédesen, majd alaposan végig mért a tekintetével.

-Menj ki innen Kimi!-szóltam rá erélyesen, ám nagy figyelmet igényelt, hogy ne engedjem megremegni a hangomat.

-Mert mi lesz ha nem?-nézett rám kihívóan és közelebb lépett hozzám, én pedig azonnal hátrálni kezdtem.-Te menekülsz?-vonta fel az egyik szemöldökét, és továbbra is határozott lépésekkel haladt felém, én pedig hátráltam, ám amikor éreztem, hogy valami nem hagy helyet a további curikkolásban, hátranyújtottam a kezem és ijedten tapogattam ki, hogy a fal előtt állok, és mire észbekaptam, Kimi már nekipréselt annak.

-Eressz el!-sziszegtem a képébe akaratosan, aztán megpróbáltam őt eltolni magamtól, de megfeszítette az izmait, így esélyem sem volt arra, hogy szabaduljak a karjai közül.

-Miért is?-kérdezte vigyorogva, majd kicsit eltávolodott, ám az egyik kezét a falra szegezte, a fejem mellé.

-Mert……mert sikítok, ha nem eresztesz!-vágtam rá némi hebegés-habogás után. Kimi hangosan felnevetett.

-Nem fogsz vele semmire se menni Hamilton!-súgta a fülembe rekedten, közben pedig a törölközőm alá nyúlt és simogatni kezdte a combomat. A fejemet a csempéhez támasztottam és egy pillanatra behunytam a szemeimet.

-Ne csináld ezt velem!-suttogtam remegő hangon és az egész testem összerázkódott.

-De hiszen nem is csinálok semmit!-vigyorgott.-És ha csinálnék is, mi okom lenne abbahagyni?-kérdezte mosolyogva és a mutatóujját végighúzta az államon.

-Boldog vagy, hogy még jobban a földbe tiporhatod a becsületem, hogy még jobban megalázhatsz?-kérdeztem kicsit elkeseredetten és azt hiszem a fájdalom és a düh keveréke csilloghatott szemeimben, miközben néztem őt. Erre már nem szólt semmit, de kitartóan fürkészte az arcom, én azonban büszkén álltam a pillantását.

-Öltözz fel, szedd össze a cuccaidat és gyere le a nappaliba. Van 5 perced, hogy elrizsáld amit akarsz!-mondta nyersen és ridegen, közben hátrébb lépve tőlem. Még egyszer végignézett rajtam, aztán sarkon fordult és az ajtó felé indult, ám mielőtt kilépett volna a fürdőből, még visszafordult.

-És intézd el, hogy kivegyék ezt a szemetet ebből a szennylapból!-parancsolt rám keményen, miközben odadobott elém egy újságot.-Elvégre is ez a dolgod!-tette hozzá kissé lekicsinylően, majd elhagyta a helyiséget, én pedig nekivetettem a hátamat a falnak és a szemeimet behunyva próbáltam megnyugodni kicsit. Eddig sem értettem a viselkedését, de ezek után minden reményemet feladtam, mert tudtam hogy én őt nem tudom kiismerni Tisztában voltam azzal, hogy nem sírhatok, hogy erősnek kell lennem, így aztán vettem egy mély levegőt, majd lehajoltam, hogy felvegyem a földről az odahajított újságot. Nem tudtam, hogy Kimi miről beszél, de amikor elolvastam a címet, és megláttam a képet, iszonyatosan dühös lettem. Villámgyorsan megtörölköztem, magamra kapkodtam a ruháimat és cseppet sem törödőve azzal, hogy a hajam csurom víz, a nappaliba robogtam, egyenesen Kimihez. Levágtam elé az üvegasztalra az újságot, mire ő felemelte a fejét és csodálkozva nézett rám.

-Megmondanád, hogy mégis mióta vagyok a szeretőd?-kérdeztem felemlt hanggal, majd csípőre vágtam a kezem és választ várva fürkésztem az arcát.

-Nem tudom.-vonta meg a vállát.-De ha már az újságban is ez van, akkor igazán tehetnénk érte, hogy az legyél.-eresztett meg felém egy kaján vigyort.

- Hogy én??????? - sipítottam magas hangon.

- Látsz itt mást is Csillagom? - kérdezte mindentudó mosolyával, és látványosan végigmért.

-Akkor sem feküdnék veled össze, ha Te lennél...

-Ne mondj olyat amit esetleg később megbánsz. - vigyorgott rám, úgy, hogy legszívesebben bemostam volna neki.

- Nem lenne hozzád gusztusom. - válaszoltam flegmán.

-Ohhh Kicském... nekem nagyon is lenne hozzád... - állt fel a kanapéról közvetlen elém, s a fülembe suttogta. Tudtam, hogy direkt ingerel... de egy baj volt, túl nagy hatással van rám.

- De ha ennyire zavar, akkor tüntesd el. - indult meg a keze a derekamon, de továbbra is a fülembe suttogott. - Ha azonban úgy döntesz, hogy mégis lenne kedved, én készen állok…- ajkai a nyakhajlatomnál jártak, alíg érintve azt - minden értelemben... - s egy határozott mozdulattal a csípőmnek nyomta az alfelét.

- TE... te... te SZEMÉT DISZNÓ!!! - löktem el magamtól, míg ő csak nevetett rajtam.- Téged egyáltalán nem zavar? - kérdeztem meg már normális hangerővel.

- Miért zavarna?! Engem nem... Seb az már más kérdés... - húzta el a száját.

-Seb……-suttogtam.-Óhh Istenem és Liz!-kaptam a szám elé a keze.-El kell intéznem, hogy kivegyék azt a nyamvadt cikket!-mondtam ezt inkább saját magamnak és már indultam is volna vissza a szobámba, ha Kimi nem ragadja meg a csuklóm és ránt vissza magához.

-A-a!-rázta a fejét.-Először én!-vigyorodott el negédesen, majd végigsimított az arcomon, én azonban elfordítottam a fejem és kihúztam a kezem az övéből.

-Nincs mit megbeszélnem Veled. Már kész a programod, szóval végeztünk is!-vontam meg a vállam, aztán faképnél hagytam őt, és az emeletre siettem a papírért. Miközben előkerítettem azt és a határidőnaplómat, lebonyolítottam gyorsan két hívást, és elintéztem, hogy kivegyék azt mocskot az újságból.-Tessék, itt a beosztásod. Ha lenne valami hozzáfűznivalód-de persze nem lesz-akkor azt most mondd!-közöltem vele teljes lelki nyugalommal, miközben a kezébe nyomtam a lapot.

-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy erre a csomó baromságra el fogok menni?-vonta fel a szemöldökét.

-Te meg ugye nem gondoltad komolyan, hogy van beleszólásod, hogy hova mész és hova nem?-grimaszoltam.-Ezt én mondom meg Neked, remélem tisztában vagy vele.-tettem hozzá, és ismét csípőre vágtam a kezeimet.

-Hát Kicsikém, te nagyon el vagy tévedve.-közölte szemrebbenés nélkül, miközben felállt velem szemben.-Remélem tudod!-mondta gúnyosan, majd felvett az asztalról egy papírfecnit, felemelte a kezem és a tenyerembe nyomta azt.-Ha már annyira belejöttél a szervezkedésbe, akkor ezt is tedd a programhoz!-nézett rám szigorúan, aztán sarkon fordult és az emeletre sétált. Hosszasan néztem utána, aztán a figyelmem a kezemben lévő cetlire koncentrálódott. Amikor elolvastam a papíron álló írást, nagyon meglepődtem, és fogalmam sem volt arról, hogy hova tegyem ezt a dolgot. Egész délután ezen járt az agyam, és tudtam, ha nem kérdezek rá Kiminél, akkor nem fogok rájönni az igazságra. 

51. rész

Gina

-Gina!-fogta meg a kezem Liz, és visszahúzott az előtérbe, hogy nyugodtan beszélhessünk. Addig Sebet és Markot magukra hagytuk a ház előtt.-Kérlek, ne hagyd, hogy kikészítsenek a Kimi felé irányuló érzéseid, vagy éppen ő maga.-nézett rám komolyan a barátnőm.

-De én nekem nincsenek felé érzelmeim!-ágáltam kissé elkeseredetten.

-Látom amit látok, és tudom amit tudok, de ezt ne itt és ne most vitassuk meg!-felelte határozottan.-Ha valamit szeretnél elmondani, vagy szükséged van rám, akkor gyere, vagy hívj bátran. Nem számít, ha ez éjszaka van, akkor is keress engem. Érted?-pislogott rám gondoskodóan.

-Köszönöm Liz!-néztem rá hálásan, könnyektől csillogó szemekkel.-Nem is tudom mi lenne velem nélküled!-öleltem meg őt hirtelen.

-Jajj Kislány!-sóhajtott.-Annyira féltelek attól ami most fog jönni!-vallotta be őszintén.-De ha Kimi csinál veled valamit, megesküszöm, hogy azt megkeserüli. Akkor megtudja milyen az, ha Liz Strassberg dühös valakire!-jelentette ki akaratosan, de elmosolyodtam azon, hogy mennyire félt engem.

-Ne aggódj, majd én megoldom! Minden rendben lesz!-próbáltam ő megnyugtatni, ha már magamat nem sikerült.

-Na ez a beszéd!-ragyogott fel az arca.-Nagyon vigyázz magadra!-ölelt szorosan magához.-És aztán helyzetjelentést kérek ám!-próbálta viccesre venni a figurát, de így sem tudta leplezni az arcán végigcsorgó könnyeket.

-Rendben!-nevettem, de én is sírtam.-Köszönök mindent!-pusziltam meg az arcát, aztán megtöröltem a szemeimet és kimentem az ajtó előtt várakozó srácokhoz. Liz követett engem.

-Indulhatunk?-mosolygott rám Mark.Lassan bólintottam, aztán odaléptem Sebhez.

-Köszönök mindent!-pillantottam rá hálásan, és megöleltem őt.

-Vigyázz magadra, és ne csinálj butaságot!-súgta a fülembe úgy, hogy azt csak mi halljuk.

-Hát akkor köszönöm mégegyszer, remélem hamarosan újra látjuk egymást! Vigyázzatok egymásra és legyetek boldogok!-búcsúztam el tőlük.

-Vigyázz magadra! Sziasztok!-köszönt egyszerre a szerelmespár, aztán Markkal elindultunk Kimi házához.

-Hát akkor, fáradj beljebb!-nyitotta ki előttem a hatalmas ház bejárató ajtaját, én azonban még haboztam kicsit, mielőtt betettem volna a lábam ide újra. Nagyot sóhajtva néztem körbe a nappaliban, ami most is ugyanannyira taszított, mint amikor először láttam. Az a sok fém és üveg az egész helyiséget, sőt a házat is hideggé tették, és számomra volt ebben valami rémisztő is. Soha nem szerettem ezeket a jeges színeket, a merev és rideg anyagokat, pedig kénytelen voltam megszokni őket.

-Jól vagy?-húzta el a kezét az arcom előtt a személyi edző, mire én megráztam kicsit a fejem, és felé fordítottam a figyelmem.

-Persze, csak……-bizonytalanodtam el.

-Csak?-kérdezett vissza.-Valami baj van?-kérdezte kedvesen.

-Annyira rideg minden ebben a házban. Olyan mintha valami elszigetelt, lefertőtlenített hely lenne. Félek itt bármihez is hozzáérni!-borzongtam meg.

-Nekem sem ez a stílusom, és tudom mire gondolsz, de…….-a telefonja hirtelen megszólalt, így megszakította a mondatot.-Ne haragudj, de fel kell vennem. Kimi az!-nézett rám komolyan, én pedig megértően bólintottam, de a szívem a torkomban dobogott.

-Szia Kimi. Mi újság?-fogadta a hívást,  közben folyamatosan engem figyelt. Szerintem attól félt, hogy bármelyik pillanatban megrogyhatnak a lábaim, mert való igaz, hogy elég bizonytalanul álltam ott a nappaliban. –Éppen itt vagyok a házadban, beengedtem az új sajtósodat.-újságolta egészen jókedvűen a Jégembernek.

-A kicsdámat?-kiáltott bele úgy a telefonba, hogy még én is jól hallottam.

-Jajj ne legyél már ilyen lökött.-nevetett Mark.-Hát Ginát.-tette hozzá gyorsan.

-Mi az hogy beengedted és mit keres nálam?-kiabálta idegesen.

-Itt fog lakni veled, azt keresi itt.-válaszolt vissza higgadtan az edzője.-Benne áll a szerződsében, ha nem tudnád.

-Na neee! Nem, nem, nem!-hadarta teljesen kikelve magából.

-Kimi ne hisztizz már!-szólt rá Mark mérgesen.-Gina itt marad és kész!-szögezte le gyorsan a ház urának. –Nem, nem mondok meg neki semmit! Ezt felejtsd is el!-közölte határozottan Kimivel, én viszont felvont szemöldökkel néztem a férfira. –Azt üzeni hogy ne verd szét  a házát mire hazaér, és hogy örülne ha mindent úgy találna ahogy hagyta!-adta át a Jégember üzenetét Mark, de közben forgatta  szemeit, és legyintett is, jelezve nekem, hogy ne vegyem ezt komolyan.

-Mondd meg neki, hogy pedig azt terveztem, hogy idehívom az összes barátnőmet, és rendezünk egy rohadt nagy bulit, és majd ha hazajön, akkor ő fogja eltakarítani a piás üvegeket. Sőt, még a barátnőimet is neki kell egyenként kitámogatni a házából.-vágtam vissza mérgesen, és karba tett kézzel vártam, hogy Mark heves fájrázogatás közben átadja az üzenetemet.

-Nagyon vicces!-hallottam a nevetését a vonal végén.-Mondd meg ennek a kis libának, hogy majd ha hazamegyek, akkor megmutatom én neki, hogy milyen egy igazi buli!-Mark meg akart szólalni, de leintettem, hiszen én is jól hallottam amit Kimi mondott.

-Nyugodtan közölheted vele, hogy én nem süllyedek le arra a szintre, amelyiken ő bulit rendez.-feleseltem vissza egyre inkább felpaprikázódva.-Akkor inkább fogom magam, és beülök a moziba egy jó filmre, vagy eszek valami elegáns étteremben.-üzentem neki kissé fennhéjázó stílusban.

-Erről jutott eszébe, hogy ne edd fel az összes tartalékát, amíg hazaér.-válaszolt Mark a Jégember nevében, de szegényen láttam már, hogya hócipője tele van velünk.

-Én nem konzerveken élek, mert tudok magamnak főzni is. De megnyugodhat, mert ebben neki biztosan nem lesz része.-mondtam olyan hangosan, hogy meghallja ő is, és ne Marknak kelljen üzengetnie.

-Azt mondja…..-sóhajtott.-örül neki, hogy nem kell ennie azokból az összetákolt köleskásákból, diétás cuccokból, meg egyéb vackokból. És amúgy sem akar belefulladnia a salátatengerbe.

-Hehe!-grimaszoltam.

-És még annyit mondott, hogy nehogy betedd a lábad a szobájába, mert ha megtudja, hogy mégis akkor nagyon meg fogod bánni.-tolmácsolta az edző az üzenetet, és a mondat végén picit bearapta az alsó ajkát.

-Légy olyan kedves, mondd meg ennek a tuskónak, hogy ő engem ne fenyegessen, mert még megüti a bokáját a végén!-szólaltam meg olyan hangerővel, hogy Kimi biztosan hallotta ezt.-Amúgy meg nem szoktam medvebarlangban járni, úgyhogy ne aggójon, még az odúja közelébe sem megyek!-tettem hozzá idegesen, és csípőre vágtam a kezem. Mark átadta az üzenetem, majd pár másodperccel később minden szó nélkül elemelte  a fülétől a telefont.

-Letette!-mondta rám nézve.-Gyerekesen viselkedtek!-rázta a fejét.

-Ő kezdte! Én pedig nem fogom hagyni magam!-feleltem indulatosan.-Utálom, hogy azt hiszi, övé az egész világ, és mindenki úgy ugrál ahogy ő fütyül.-dobbantottam a lábammal mérgesen.

-Ez a te ügyetek. Ebbe én nem szólok bele.-vonta meg a vállát.-Inkább gyere, megmutatom a szobád.-indult el az emeletre, én pedig csendesen követtem őt. Előtte szégyelltem magam, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak a Jégember bunkó üzeneteire.-Nos, azt hiszem ez a szoba megfelelő lesz neked.-mosolygott rám Mark a helyiség elé érve, aztán miután kinyitotta az ajtót, még haboztam kicsit, de végül bementem oda. A szobába  lépve meglepetés fogadott, hiszen itt nyoma sem volt annak a ridegégnek, ami az egész házon tükröződött. Az a fal, amely előtt az ágy feküdt, csokibarrna színűre volt feste, a többi három pedig lágy krémszínűre. Az ablakokon szintén halovány függöny lógott, és ízlésesen, oldalra elkötött sötétítőfüggönyök voltak előtte. A sötétbarna hajópadlón egy csíkos, a szoba falaihoz és berendezéséhez illő szőnyeg terült el, és ehhez tökéletesen passzolt az ágytakaró is, amely szintén csokibarna volt, és jól harmonizált a rajta lévő világos párnákkal is. Az éjjeliszekrényre pillantva megakadt a szemem az ott álló kicsi éjjelilámpán, és a mellette, karcsú vázában lévő halvány, krémszínű tulipánon. Elmosolyodtam, és közelebb lépve, megszagoltam az apró kis virágot, amely így januárban igen csak ritkaságszámba ment.

-Mikor Baarba értem, megláttam az egyik virágüzletet, és gondoltam beszaladok, veszek Neked valami virágot, és mielőtt elmennék érted, gyorsan beugrok, és kiteszem őket vázába. Remélem, hogy így legalább egy kicsit otthonosabbnak találod a helyet!-mosolygott rám.

-Óhh Mark, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!-néztem rá egészen meghatottan. Szerettem benne, hogy ennyire figyelmes, udvarias és még akkor is mosolyt tud csalni az arcomra, ha szomorú vagyok.

-Ugyanmár Gina!-legyintett nevetve.-Ez csak egy kis apróság.-vonta meg a vállát.

-Lehet, de nekem sokat jelent, és tényleg nagyon jól esik!-erősítettem meg az imént mondottakat.

-Örülök neki!-mosolyodott el ismét.-Most megyek, mert el kell intéznem ezt-azt Zürichben, szerintem majd csak este jövök vissza.

-Rendben van!-bólintottam.-Miattam semmiképpen se siess!-vontam vállat.-Főzzek valami vacsorát?-kérdeztem kedvesen.-Már ha van miből……-tettem hozzá pusmogva.

-Miattam nem kell, ne fáradj. Érezd magad otthon!-mosolygott rám.

-Hát akkor azt hiszem mégis csak főznöm kell valamit!-kacsintottam rá, mire ő felnevetett.

-Ha valóban így akarod. Ki nem hagynám!-vigyorgott.

-Akkor hétre legyél itt. És ne késs!-fenyegettem meg viccesen az ujjammal.

-Értettem!-szalutált nevetve.

-Pihenj!-kiáltottam el magam, de már én is nevettem. Mark meg követte a parancsomat.-Leléphet katona!-mondtam neki komolyan, mire ő megfordult és kilépdelt a szobából.-Vacsinál találkozunk!-dugta még vissza a fejét azért, majd ment is.

-Mark!-szóltam utána.-Köszönöm!-néztem rá hálásan amikor újra benézett a szobába. Elmosolyodott, aztán még egyet intett, és távozott, én pedig egy nagyot sóhajtva léptem oda a bőröndömhöz, hogy kipakoljam belőle a cuccaimat, és aztán megpróbáljom kicsit az én ízlésemre formálni legalább a saját szobámat. 

50. rész

Gina

Másnap, reggeli után útrakeltünk, és Seb idegenvezetésével körbejártuk az egész várost. Nagyon sokat nevettem a bohóckodásain, és a próbálkozásaikon, amelyek az én felvidításomra irányultak. Hálás voltak nekik, és hogy ezt a lehető legjobban kifejezzem, amikor este fáradtan hazaestünk,  még főztem nekik vacsit, aztán kettesben hagytam őket, én pedig a szobámba mentem, bedőltem az ágyba és már el is aludtam. Néhány nap óta végre először ki tudtam pihenni magam.

A következő napon úgy gondoltam, hogy elmegyek Zürichbe nézelődni kicsit, és így legalább kettesben tudtam hagyni a szerelmeseket is. Örültem, hogy ennyit foglalkoztak velem, és hogy sikerült kicsit felvidítaniuk, de nem lehettem annyira szemtelen, hogy minden áldott percben a nyakukon lógjak. A városközpontban lévő plázában sétálgattam, már néhány papírtáskával a kezemben, amikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a táskámból a készüléket, és igencsak meglepődtem, amikor a kijelzőn Mark nevét olvastam.

-Szia Gina! Nem zavarlak most?-kérdezte udvariasan, miután fogadtam  a hívást.

-Szia Mark, egyáltalán nem zavarsz. Épp vásárolgatok!-válaszoltam kedvesen.-Segíthetek valamiben?

-Hát, igazság szerint nem biztos, hogy örülni fogsz annak, amit mondani fogok!-egészen elhalkult a hangja, ami kissé megrémített.

-Mi történt már megint?-sóhajtottam fel gondterhelten és leültem az egyik üresen álló padra.

-Változott a program, és úgy néz ki, hogy Kimi két nap múlva hazamegy!-felelte, mire nekem hirtelen még a vér is megfagyott az ereimben, és eltartott egy kis időbe, mire sikerült felfognom amit mondott.

-De akkor ez azt jelenti, hogy nekem oda kell költöznöm hozzá?!-a hangomban volt némi kérdő hanglejtés is, holott tudtam én jól a választ.

-Mivel a szerződésedben ez áll…..-sóhajtott.-Te mondtad nekem!-tette hozzá.

-Tudom Mark, tudom…..-bólogattam.

-Ha holnap Baar-ba tudsz utazni, akkor én is odamegyek, adok neked kulcsot, körbevezetlek a házban, hogy mire Kimi is odaér, ne legyen neked olyan ismeretlen a hely.

-Miattam ne aggódj, mert én most is itt vagyok Baar-ban, Sebéknél. Liz meghívott magukhoz néhány napra.-vázoltam fel a helyzetet.

-Óhh értem! Akkor majd odamegyek hozzájuk, ha megérkeztem és segítek átcuccolni Kimihez!-ajánlotta fel roppant figyelmesen.

-Rendben Mark, köszönöm a segítséget!-hálálkodtam.-De ugye nem kell kitakarítanom mire Őméltósága hazatolja a fenekét?-kérdeztem kissé gyanakvóan.

-Dehogy kell!-nevetett fel jókedvűen.-Az nem a te dolgod.

-Na azért!-pusmogtam, mire ő megint csak nevetett.

-Akkor holnap!-búcsúzott.

-Holnap!-sóhajtottam.-Szia!-köszöntem el tőle.

-Szia Gina!-köszönt ő is, majd bontottuk a vonalat. Néhány percig csendesen, a fejemet a kezeim közé hajtva üldögéltem ott a padon, aztán erőt vettem magamon és elindultam vissza Baarba, hogy összepakoljak és felkészítsem magam a holnapi és az az utáni rengeteg, kemény napra.

A nappaliban csak Lizt találtam, amint egy boros poharat forgatott az ujjai között, és valami roppant érdekfeszítő műsort nézhetett a tévében, ugyanis látszott rajta, hogy nagyon elvoltak kalandozva a gondolatai.

-Szia!-közöntem egészen halkan, ő azonban rögtön felém fordította a fejét és érdeklődve pislogott rám.

-Szia drágám! Gyere, csüccs ide mellém, és mutasd mit vettél!-kacsintott rám, és már arrébb is húzódott, hogy leülhessek.

-Most nincs rá idő Liz!-sóhajtottam.-Megyek pakolni. Holnap költözöm!-tettem hozzá fanyar arckifejezéssel.

-Hova?-nézett rám nagy szemekkel.

-Kimihez!-sóhajtottam.

-Jól vagy Gina?-nézett rám furcsán.-Mi az, hogy Kimihez költözöl?-rázta a fejét értetlenkedve.

-Úgy néz ki, hogy két nap múlva hazajön, és tudod jól te is, hogy a munka miatt oda kell költöznöm hozzá.-húztam el a számat.

-És ezt ő is tudja?-kérdezte óvatosan.

-Nem tudom!-vontam meg a vállam.-De hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel! Majd rájön!-tettem hozzá kissé flegmán.-De most tényleg megyek, mert erre nekem még lelkileg is fel kell készítenem magam!-grimaszoltam, majd elindultam a lépcső felé.

-Szólj, ha szükéged va valamire, vagy beszélgetni szeretnél!-szól utánam Liz.

-Oké!-intettem vissza, már a lépcsőfordulónál járva.

A szobámba belépve nem várt meglepetés fogadott, ugyanis Seb ott állt az ágyam mellett és láthatóan az ott fekvő papírjaimat olvasgatta.

-Seb, te mégis mit csinálsz itt?-kérdezte számonkérően, miután visszacsuktam magam után az ajtót, és ledobtam a szatyrokat a szőnyegre. Meglepetten kapta fel a fejét, és az arca színének változásából tudhattam, hogy zavarba jött.

-Én csak…..-nyelt egyet.-…….csak Liz küldött ezekkel a törölközőkkel.-mutatta fel az említett dolgokat.

-Én nem erről beszélek!-feleltem idegesen.-Mégis mi jogon olvasgatod te az én papírjaimat?-vontam fel a szemöldököm, és kérdő tekintettel páztáztam az arcát.

-Ne haragudj, nem szabadott volna ezt tennem!-hajtotta le szégyenlősen a fejét.

-Nem, valóban nem!-vágtam rá erélyesen, majd az ágyhoz léptem, összecsaptam a papírokat tartalmazó mappát és a kezembe vettem.-Akkor? Van még itt valami dolgod?-néztem rá jelentőségteljesen.

-Nem, nincs!-rázta meg a fejet.-Megyek!-indult el az ajtó felé, ám mielőtt lenyomta volna a kilincset, visszafordult.-Gina!-vett egy nagy levegőt.-Tudom, hogy nem kellett volna beleolvasnom abba a szerződésbe, és azt is tudom, hogy ez nem az én dolgom, de miért csinálod ezt? Miért fogadtad el így ezt az állást?-nézett rám aggódó pillantással.

-Hogy miért?-kérdeztem vissza erőteljes hangon.-Mert bizonyítani akarok. Meg akarom muatni, hogy képes vagyok megcsinálni, még ha senki nem hisz bennem, akkor is!-válaszoltam, a mondat végére egészen elhalkulva.

-Tudom miről beszélsz, hidd el, de amit csinálsz, az kész őrültség!-rázta a fejét döbbenten.

-Tisztában vagyok vele!-feleltem őszintén.-De muszáj ezt végigcsinálnom!-tettem hozzá eltökélten.

-De ez akkor is butaság!-ágált továbbra is kitartóan.-És biztos vagyok benne, ogy Lizanak tartaná! Erről neki is tudnia kell!

-Seb!-léptem oda elé, és hirtelen megfogtam a kezét.-Kérlek, könyörgöm Neked, ne szólj erről Liznek!-néztem rá könnyektől csillogó szemekkel.

-De ő talán meg tudna akadályozni abban, hogy belemenj ebbe az őrültségbe!-pillantott rám elbizonytalanodva.

-Kérlek, Sebastian, kérlek!-kapcsoldott össze a pillantásom az övével.-Nem tudhat erről, soha nem tudhatja meg!-ráztam meg a fejem.-Könyörgöm, ne mondd el neki, és senki másnak sem!

-Gina miért csinálod ezt magaddal és velem is?-dörzsölte meg a tarkóját, miután lerakta végre az eddig szorongatott törölközőket.

-Muszáj ezt tennem, különben soha senki nem fogja elhinni nekem, hogy képes vagyok megálli a saját lábamon is, hogy lehetek még valaki, annak ellenére, hogy alig vagyok 23.-suttogtam megtörten.-Könyörgöm neked, hogy add meg ezt a lehetőséget!

-Jajj Gina!-sóhajtott fel.-Megteszem, mert nem akarom, hogy miattam szenvedj, de akkor is őrültségnek tartom amit csinálsz.-rázta a fejét lemondóan.

-Megesküszöl, hogy nem mondod el?-kérdeztem tőle komolyan.

-Megesküszöm!-jelentette ki határozottan közben mélyen a szemeimbe nézve.

-Köszönöm!-súgtam elfulló hangon, és gyorsan megöleltem őt.

-Nem mondom, hogy szívesen, mert tényleg nem úgy teszem ezt meg!-húzta el a száját.-Most pedig pihenj, szükséged lesz rá azt hiszem!-indult újra az ajtó felé.-Jó Éjt Gina!-köszönt el.

-Seb!-szólítottam meg, mire ő megpördült.-Hálásan kszönöm!-mosolyogtam rá fájdalmasan. Lassan bólintott, aztán magamra hagyott engem. Szomorúan rogytam le az ágyamra, és csak félve próbáltam belegondolni abba, hogy milyen is lesz életem elkövetkezendő időszaka…… 

49. rész

(Liz)

A tegnapi nap Gina bejelentette, hogy ma elmegy vásárolni, mert egy-két dologra nagy szüksége van, és mindenképp be akarja szerezni. Szerintem azonban csak kettesben akart minket hagyni egy kicsit, így párom sem szólhat egy szót se. Tegnap ennek a hírnek hallatán Seb felhívta Tommit, és mondta neki, hogy ma mindenképp pihenőt akar tartani, és csak velem foglalkozni. Ő már nem volt ennek a hírnek hallatán annyira boldog, de szerintem, nem mert ellenkezni Sebbel, mert beígérte neki, hogy a mai edzést holnap bepótolják.

Délelőtt együtt főztünk, bolondoztunk. Így került Seb szőke fürtjeibe egy kis tejszín, s lettem én nyakig lisztes. Miután összetakarítottunk a konyhát, a zuhanyzóban töltöttünk el pár forró órácskát. Sajnos néhány hivatalos telefont el kellett intéznem, de ahogy ezzel kész lettem indultam el megkeresni páromat. A nappaliban találtam meg a kanapén ülve, s az ablakon bámult ki. Látszott, hogy nem itt van… gondolatban semmiképp. Leültem mellé, s a kezemet a combjára csúsztattam. Az érintésre egy kicsit megugrott, de ahogy rám emelte tekintetét, elmosolyodott.

- Min gondolkodsz ennyire? – mosolyogtam rá.

- Csak kettőnkön gondolkodtam. Hogy mennyire a véletleneknek köszönhetjük, hogy most együtt vagyunk, és boldogok. Tudod én már mielőtt te jöttél azon gondolkodtam, hogy szakítok Hannával.

- Igen? – néztem rá meglepetten, s ő megfogta a kezem, s a szemembe nézett.

- Igen. Mindenki előtt titkolni akartam, hogy baj van a kapcsolatunkban. Nem akartam elismerni, hogy nekem valami nem mehet jól. Maximalista vagyok, és nem csak a pályán, egyszerűen mindenhol.

- Nem tudtam ezeket. – fordultam szembe vele teljesen, de a kezét nem engedtem el.

- Ah… annyira mások vagytok. Ahogy megláttalak az igazgatói ajtóban, már akkor elbűvöltél. Amikor rájöttem ki vagy… alig hittem el. A kedvességed, a szépséged, a bájod, a meleg szíved, teljesen levett a lábamról. Azt akartam, hogy velem legyél. Hannát meg szépen elküldtem…

- Akkor ezért nem találkoztam vele. – ugrott be a felismerés. – Tudod, fura is volt, hogy nincs ott.

- Azt akartam, hogy így legyen. Nem akartam, hogy megzavarjon minket. Tudom milyen Hanna, és mekkora patáliát csapott volna ezért.

- Hannával sosem voltunk… mondhatni egy hullámhosszon. – hajtottam le a fejem szomorúan.

- Tudom, hogy sosem bírt téged.  – emelte fel a fejem, s csókolt meg.

- Az, hogy nem bírt, nagyon enyhe kifejezés. – húztam el a számat. – Gondolom nem volt oda, hogy szakítottál vele.

- Emlékszel, amikor hazamentem decemberben? – én csak bólogattam – Akkor döntöttem el véglegesen, hogy szakítok vele. Rájöttem, hogy beléd szerettem, végérvényesen, és visszavonhatatlanul.

- Én is többet éreztem már akkor irántad. – pirultam bele.

- Tudod annyira megváltoztam, én is érzem ezt, és mások is mondják. – mosolygott rám.

- Én nem vettem észre, hogy megváltoztál.

- Azért nem, mert mindezt te okozod. Az egész életem felbolydult, és igazából minden most került teljesen egyensúlyba. És mindez neked köszönhető.

- Hékás, a végén még teljesen zavarba hozol. – pirultam tovább, és temettem a kezeimbe az arcomat zavaromban. Ő azonban átölelt és az ölébe ültetett.

- Nem akartalak zavarba hozni Gyönyörűm. Nézz rám… nézz rám Kicsim. – emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézzek. – Szeretlek… - csókolt meg szerelmesen.

- Szeretlek Seb… - suttogtam, amikor az ajkaink elválltak egymástól, s ő újra megcsókolt, majd a kanapéra fektetett, s rám feküdt.

Az ajkai bebarangolta az egész arcomat, s onnan a nyakamra vándorolt. A pólómat levette rólam, és a dekoltázsomat csókolgatta, a melltartómtól szabadított meg, majd a melleimet kényeztette, becézgette. Megmarkoltam a pólóját a hátán, s lehúztam róla, majd simogatni kezdtem, ahol elértem.

- Liz… Kicsim… annyira szeretlek… - suttogta a fülembe. Fordítani akartam magunkon, de nem számoltam azzal, hogy kanapén vagyunk, s ezzel a hirtelen mozdulattal a szőnyegen kötöttünk ki, hatalmas nevetés közepette.

- Seb, jól vagy? – nevettem.

- Igen… - kacagott. – Nem tudtam, hogy ennyire heves vagy, hogy még a kanapé se legyen elég?!

- Te! – csaptam a mellkasára, s ráültem a csípőjére, hogy a pólómat magamhoz vegyem.

- Nem-nem… ez nem kell… - vette ki a kezemből a ruhadarabot, majd félrehajította, majd felült hozzám. – Erre most nem lesz szükséged.

- Nem? – kacérkodtam vele.

- Nem-nem… - rázta a fejét továbbra is mosolyogva, s én felálltam a szőnyegről, ő kikerekedett szemekkel nézett rám. – Hová mész?

- Gyere velem Bajnok, és bebizonyíthatod, hogy miért nem kell az a póló. – nyújtottam felé a kezem, ő azonban gyorsan felpattant a padlóról.

- Nagyon szívesen bebizonyítom Gyönyörűm… csak érjünk fel. – kacérkodott velem, s a keze a popsimra kúszott.

- Már alig várom… gyere… - nyújtottam ismét felé a kezem, ő e helyett, inkább a karjaiba kapott.

- Hidd el, most be fogom bizonyítani neked, ha kettesben vagyunk, nem kell rád semmi… - és felsétált velem az emeletre, hogy pár órácskát töltsünk el szerelmesen…

48. rész

(Liz)

Fáradtan és nyúzottan indultam el a közös szobánk felé. Gina már egy órája elköszönt, hogy nyugovóra tér. Seb is fenn van, minden bizonnyal valami focit néz. Valahogy semmihez sem volt kedvem. Még benéztem a konyhába, s mosolyogva állapítottam, meg hogy barátom rendet tett. Christian nem olyan rég rám telefonált, hogy jó lenne, ha egy hét múlva tiszteletünket tennénk a gyárban, mert kezdődik az idény. Seb pedig jó lenne, ha nem zökkenne túlságosan ki a vezetésből. Nagyon rendes, hogy mindezt majdnem este közli, s egy órán keresztül hallgathattam, hogy mennyi mindent kell megcsinálni a jövő héten. Beszámolók, éves értékelések, megbeszélések, értekezletek… ha belegondolok, már ettől fejfájás kap el.

Barátnőm szobája előtt elhaladva mindezt egy röpke pillanat alatt eltűnik a gondolataim közül. Most ő a fontos, s hogy minél előbb rádöbbentsem arra, hogy nem megfutamodni kell a problémák elől, hanem igenis szembe kell velük nézni. Nem lehet neki könnyű, hisz Kimi és közte bizony ott van 9 év… a férfi javára. Más gondolkodásmód, más szükségletek… más világ. Azt hiszem, már eddig is jól gondoltam, barátnőm beleszeretett a finnbe, de nem tudom, hogy a férfinek milyen érzései vannak Gina irányába. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a kis félreértés is ebből fakad.

Szobánkba belépve páromat ott találom az ágyon, s épp focit néz. Beléptemre rám néz, és szerelmesen rám mosolyog. A szívem ki akar törni a mellkasomból minderre. Odamegyek hozzá, egy röpke csókot adok ajkára, majd magamhoz veszem az alvós ruhámat, s a fürdőbe megyek egy frissítő zuhanyra. Mindezek elvégzése után Seb mellé telepedek az ágyra, mire Ő magához húz.

- Felhívott ma Kimi… - kezdett bele azonnal.

- Hogy? És mit mondott? – ültem fel az ágyon vele szemben.

- Azt hogy Gina hazament, és Paulától kapott érte egy nagy adag letolást. És körülbelül egy hét múlva jön haza. – kezdte simogatni a combomat, mialatt magyarázott nekem.

- Hazament? – kerekedtek ki a szemeim.

- És még hozzátette, hogy mindez nem telefontéma.

- Nem értem én ezt az egészet. – dőltem a mellkasára.

- Gina mit mondott? – simogatott tovább.

- Hogy… de ezt nem mondhatod el… se neki, se Kiminek, hogy tudsz róla. – fenyegettem meg az ujjammal.

- Tartom a számat. – húzta el a szája előtt a kezét, mint egy képzeletbeli cipzár lenne ott.

- Kimi megcsókolta…

- Hogy? – lepődött meg.

- Igen jól hallottad, megcsókolta Ginát. Majd szépen lelépett, otthagyta. Gina meg azt hiszi, hogy Kimi nem akarta, hogy megbánta, így elment, vagyis Berlinbe szökött, az első géppel.

- Tudod ez azért furcsa… - gondolkodott.

- Miért?

- Kimi nem szokott csak úgy megcsókolni akárkit!

- Mire célzol ezzel?

- Hát csak arra, hogy ha ilyet tett Kimi, akkor valami megfogta Ginában. Tudod, nagyon sokat szenvedett Jenni mellett. Az a nő csak kihasználta őt, minden értelemben, pedig Kimi nem akart mást, mindössze annyit, mint a többi ember… boldognak lenni. Az a nő tisztában volt vele, hogy Kiminek minden vágya egy család, egy gyerek… s egyfolytában hitegette vele… most ezért nem lehet, most azért nem. Pedig Kimi tényleg szerette őt… Jenni meg mindezt nagyon is jól tudta, s ki is használta ezt rendesen. Ez a lovaglásos dolog is. Tudta, hogy Kimi allergiás a lószőrre, s neki ez egy jó alibi, s a férje úgysem megy oda megnézni őt. Azt tehette a saját lovardájába, mert Kimi azt is vett neki, amit csak akart. Képzeld volt olyan, hogy hetekig kerestünk neki egy jó kancát. Fel tudod ezt fogni? Mi ketten Kimivel. – már nem bírtam tovább kuncognom kellett, ahogy elképzeltem ezt -  Na igen, gondolhatod mennyi tapasztalatunk van a lovakkal kapcsolatban. Mindezt azért, hogy boldognak lássa Jennit.

- Szegény…- bújtam még jobban páromhoz – Mi mindent képes volt vele megtenni ez a nő.

- De a legjobbat még nem is tudod.

- Miért? Van még tovább is? – simogattam a kockáit a pólóján keresztül.

- De van ám! Kimi végre eljutott arra a pontra, hogy neki mindez elég volt és beadja a válást – szólni akartam, de az ujját a számra tette, ezzel is mutatván még nem fejezte be, egy apró csókot adtam az ujjára, mire rám mosolygott – Aztán ennek a nőnek nem volt az elég, hogy Kimi igen szép summát fizet neki, meg házat kap, és egyebek, ő ennél tovább ment. Miután Kimi közölte vele, hogy elvállnak és elmondta neki, hogy mit kap az aláírásért ő közölte, gyermeket vár.

- Hogy mi? – kerekedtek ki a szemeim.

- Igen… azt a gyermeket, ami aztán sose született meg. Kimi fogta a drága kis feleségét és elvitte, mit elvitte elcipelte a legjobb nőgyógyászhoz. Már furcsa volt az is, hogy nagyon ágált ellene, hogy neki megvan a saját orvosa, és volt ellenőrzésen. Odavágtam neki, hogy ha igazán terhes, akkor nincs mitől félnie. Erre ő közölte velem, hogy kívül tágasabb nekem, és ne szóljak bele a boldog családi életükbe. Különben is ugyanolyan sikertelen vagyok, mint a férje… örök vesztesek vagyunk mind a ketten ezért is értjük meg egymást olyan jól. – lett szomorú a tekintete, mire én egy lágy csókot nyomtam az ajkára.

- Szeretlek… - bújtam oda hozzá, a karjaiba.

- Én is téged, Gyönyörűm. – ölelt meg szorosan, s lágyan megcsókolt.

- És mi lett a vége?

- Kiderült, hogy Jenni nem volt terhes, így Kimi beadta a válópert. Persze ez sem ment neki könnyen, Jenni rengeteg pénzt akart. Sőt… talán még annál is többet. Mondjuk sok alapja nem volt a követelésének, csak az a pár év, amit együtt töltöttek. Kiminek nagyon jó ügyvédje volt. Kiderített minden mocskosságot, amit Jenni elkövetett a házasságuk alatt. A szemét húzásokat, és a rengeteg szeretőt… természetesen mindezt bizonyítékokkal alátámasztva. Kimi nagyon tartotta magát, próbált nem összeomlani. A rózsaszín lufi számára a bíróságon pukkant ki teljesen, amikor mindezekkel szembesült. Apukája volt az, aki minden egyes tárgyalásra elkísérte, és ott tartotta benne a lelket… ezért is nagy csapás az elvesztése számára…

- Így már értem, hogy miért mondtad azt, hogy nagy dolog, hogy megcsókolta Ginát.

- Liz, Gyönyörűm… meg kell ígérned, hogy ezt nem mondod el Ginának. Ha akarja Kimi elmondja neki, ezt neki kell megtennie. – nézett mélyen a szemembe.

- Megígérem, és igazad van. Tartom a számat. Remélem Kimi és Gina is egyszer boldogok lesznek. Ha nem is egymás mellett, de valakinek az oldalán.

- Csak remélhetjük, hogy így lesz…