26. rész

(Liz)

Az aprócska is hotelba visszatérve, gyorsan vettünk mond a ketten, egy forró zuhanyt. Ezt követően kezdtem érezni, hogy végre vannak végtagjaim. Zuhany után pizsibe öltöztem, és bebújtam a jó meleg ágyikóba. Seben már észrevehető volt, hogy egy kicsit kezd felengedni, a délutáni feszült állapotából. Próbálkoztam a tévénézéssel, de rájöttem, hogy mindez felesleges, mert a csatornák ebben a hotelben csak finn nyelven voltak foghatóak.

Seb ekkor lépett ki a fürdőből, és jókat kuncogott az ábrázatomon, ahogy próbáltam kitalálni, hogy mégis miről lehet szó. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek én is, a kacagása eléggé ragadós. Mellém telepedett az ágyba, s Ő is nézte a televíziót. Ahogy rápillantottam észrevettem, hogy Ő sem fog fel belőle többet, mint én. A távirányítót a kezébe vette, és váltogatta a csatornákat. Próbáltam nem foglalkozni azzal a tudattal, hogy mellettem van Ő, egy pólóban és boxerban, s az illata, szédítő…

Minden idegszálammal a készülékre koncentráltam, azonban éreztem, hogy egy kéz nagyon finoman simogatni kezd. Ennek a kéznek a gazdája, pedig mellettem fekszik. Tekintetemet rá emeltem, azonban Ő, gondolatban teljesen máshol járt, szuggerálta a televíziót, mégis simogatott, ösztönösen cirógatta a kezemet fel és le… Megpróbálkoztam a dolog figyelmen kívül hagyásával a tévé által, de azért ez elég nehezen ment, tekintve, hogy a mellkasomból a szívem ki akart törni mindezen mozdulatokra.

Ismét Sebre emeltem a tekintettem, s a pillantása, ahogy engem fürkészett, szinte perzselt. Ahogy nézett, az már nagyon zavaró volt, bele is pirultam, s lesütöttem a szememet. Újra rászegeztem a tekintetemet, s akkor egy váratlan pillanatban… megcsókolt… Először puhán, félve, majd ahogy nem ütközött ellenállásba, egyre szenvedélyesebben. Először fel sem fogtam, hogy mi ketten mit is teszünk pontosan. Amikor végre eljutott a tudatomig, hogy mi történik velünk, már az ágyban feküdtem vízszintesen, Seb felettem, csókolt és gyengéden simogatott. A nyelve az enyémmel keringőzött, a keze gyengéden cirógatott ahol ért, és ez a kettő valami olyasmit indított el bennem, amit nem is hittem, hogy érezhetek, főleg nem iránta. Levegőnk hiányában azonban el kellett válnunk egymástól.

- Seb… ezt… nem… szabad… - próbáltam meg finoman eltolni magamtól.

- Miért nem? Szeretlek… szeretjük egymást, miért ne lenne szabad? – nézett rám gyengéden.

Egy pillanatra lefagytam… szeret… azt mondta, hogy szeret… engem… Csak néztem őt, tágra nyílt szemekkel. Az agyamba nagy nehezen jutottak el a szavai, melyek nagyon lassan értelmet nyertek. Én nem is gondoltam volna…

- Te szeretsz engem? – néztem rá hitetlenkedve.

- Liz… - csókolt meg gyengéden – Gyönyörűm… szeretlek, igen szeretlek téged. – simogatta meg az arcomat.

- De te nem szerethetsz engem!

- Miért is nem? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Mert… mert… - dadogtam össze-vissza.

- Talán te nem érzed ugyan ezt? – nézett rám félve. – Nem szeretsz engem? – ült fel az ágyban, a tekintete elárulta a belső vívódásait, félt a válaszomtól.

- Nem erről van szó… - ültem fel én is.

- De! Pontosan erről van szó! Liz… - fogta kezei közé az arcomat. – Itt csak egy kérdésre kell tudnom a választ, a körítés nem érdekel. Szeretsz vagy nem?

- De Seb… - hajtottam le a fejem, kerülni akartam a tekintetét, ő azonban nem eresztett, kényszerítette, hogy a szemébe nézzek.

- Igen vagy nem?

- De…

- Igen vagy nem? – kezdett elfogyni a türelme.

- Igen… szeretlek… - mondtam ki nagyon halkan, s ő megcsókolt. Két kezébe fogta az arcomat, úgy csókolt. Szenvedélyesen, mégis gyengéden… szerelmesen.

- Szeretlek Gyönyörűm… - döntötte a homlokát az enyémnek, s újra megcsókolt.

- De Seb… - kezdtem, ő meg vett egy nagy levegőt, s rám nézett.

- Mond, ne kínozz. Úgy sem bírod ki, hogy ne osztd meg velem, ahogy látom. – mosolygott rám szívből.

- Seb… szóval, te meg én… szóval mi… mi nem… - makogtam, ő meg úgy nézett rám, mintha ütődött lennék.

- Liz, én ebből egy kukkot sem értek. – cirógatta meg az arcomat.

- Ahhh… - csaptam a takaróra, Ő meg jót kuncogott rajtam, és a zavaromon.

- Mi a baj Liz? – nézett rám gyengéden.

- Szóval… te egy Forma 1-es pilóta vagy.

- Ki gondolná. – mulatott rajtam.

- És világbajnok.

- Valami olyasmi. – a mosolya még szélesebb lett.

- És nagyon fiatal…

- Mire akarsz kilyukadni? – nézett rám gyanakodva.

- Hogy én idősebb vagyok nálad. – mutattam rá a lényegre.

- Tudom… na és?

- Ez téged nem zavar? – néztem rá félve.

- Miért? Kellene, hogy zavarjon? Szeretlek, és nem érdekel, hogy idősebb vagy nálam. Azaz egy dolog fontos, hogy szeretlek, és te viszont szeretsz… - simogatta meg az arcomat. – A többi nem érdekel.

- De…

- Liz. Téged ez ennyire zavar?

- Nem, de majd ott lesz a sajtó, aki ezen fogja köszörülni a nyelvét, és… - tette az ujját a számra, hogy elhallgattasson.

- Kicsikém, állj le. Nem fogja senki ezen köszörülni a nyelvét, mert én ezt nem fogom hagyni. – nézett rám elszántan.

- De te híres vagy! Mindenki ismer! – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Ha arra akarsz ezzel célozni, hogy te egy senki vagy, akkor ezt most felejtsd el. Nekem minden vagy! Mindent jelentesz. Liz, hát nem érted? – fordította felé az arcomat, azt akarta, hogy a tekintetemet rá szegezzem - Ha rád nézek a napom máris sokkal szebb. Ha hozzám szólsz, a szívem ki akar törni a mellkasomból. A gyomromba pillangók repdesnek már egy mosolyodtól is. – ölelt meg szorosan, s én nem ellenkeztem, hisz minden falamat kezdi lebontani körülöttem. – Hányféleképpen mondjam el, hogy szeretlek? – nézett rám gyengéden. Egy kósza könnycseppem utat tört magának, de Seb lecsókolta mielőtt eltűnt volna a homályban.

- Szerelmes vagyok beléd Sebastian Vettel. – mosolyogtam rá teljes szívből.

- Fraulein Strassberg, szerelmes vagyok Önbe! – s a mosolya még szélesebb lett, majd szerelmesen megcsókolt…