62. rész

(Liz)

Pár nap múlva ismét Svájcban voltunk. Őszintén szólva, én már nem is bántam mindezt. Amit a cikk után kaptunk a sajtótól… bele is borzongtam, nem kívánom senkinek sem. Fáradtan huppantam le a kanapéra, míg Seb behordta a kocsiból a bőröndöket. Ő szorgalmazta, hogy jöjjünk el, mert idáig még a sajtó sem merészkedik el. Látta rajtam, hogy az újságcikk óta teljesen rám szálltak azok a hiénák, és egy perc nyugtot sem hagytak, főleg nekem.

Barcelona után átmentünk Jerezbe, hisz a teszt időszak most Spanyolországra korlátozódott. Nem mondom azt, hogy nem voltak problémáink, de összességében nézve azt mondták a fiúk, hogy eddig nagyon jól állunk. Még egy teszt helyszín van ismét Barcelonában, de addig tudunk pár napot pihenni. Jerezbe eljöttek Párom szülei is minket meglátogatni. Aggódtak, hogy a cikk mindent megváltoztatott közöttünk, de fellélegezhettek, mert a kapcsolatunkon ez csak erősített. Láttam Seben, mennyire boldog volt attól, hogy a szülei is velünk voltak, így megpróbáltam őket láthatatlanná tenni, és mindezt sikerült is megvalósítani.

Hazafelé tartva abban maradtunk, hogy erre a kis időre nem szervezünk semmilyen programot, most az aktív pihenésé lesz a főszerep. Tommi is hazament Finnországba a szüleihez látogatóba, mielőtt még elkezdődnének a futamok. Seb trénere utazását csak azzal kommentálta, hogy végre ő is pihenhet egy kicsit.

Ginával is beszéltem telefonon párszor, természetesen aggódott értem, értünk. A cikk megjelenése olyan volt, mintha egy bozótba dobsz be egy gyufaszálat. Mindent feléget… körülbelül ez is olyan volt, mint egy futótűz. Mindenki tudni akarta mi van most Hannával, hogy ismerkedtünk meg Sebbel, mikor jöttünk össze, hol lakunk… és még sorolhatnám. Az interjúk is szinte csak erre korlátozódtak a Párommal, és már a második napon elszakadt nála a cérna. Azt mondta, hogy aki csak rólunk hajlandó kérdezni, annak nem fog interjút adni, mert nem ezért vagyunk most itt. A magánéletünk csak ránk tartozik, és megtiltotta a fotósoknak, hogy rólam képeket készítsenek futamon kívül. Több sem kellett nekik. Németországban az összes címlapon mi díszelegtünk, az új álompárként. Ekkor döntöttünk úgy, hogy az utolsó teszt előtt visszavonulunk Svájcba.

Halántékomat masszíroztam, mert négy napja nem bírok a fejfájásommal. A csapat orvosa szerint idegi alapon van.

- Megint fáj? – kérdezte mellettem ülve aggódó tekintettel Kedvesem.

- Annyira most nem. – nyugtattam meg azonnal, s összefűztem az ujjainkat.

- Sajnálom, amit el kellett viselned miattam. – a tekintete szomorú volt.

- Ha ez az ára annak, hogy veled lehetek, akkor elviselem. Szeretlek. És nem érdekel, ki akar ebbe belerondítani, mert azt nem fogom hagyni. – a hangom elszántságot tükrözött.

- Köszönöm, hogy ennyire könnyen veszed ezt az egészet. – nézett rám gyengéden.

- Ez is a csomagod tartozéka, most mit tehetnék!? – nevettünk mind a ketten.

- Éhes vagyok, és fáradt. – simogatta a hasát.

- Ha leviszed a mosókonyhába a ruhás bőröndöket, akkor megnézem a konyhában, hogy mit tehetnék az ellen, nehogy éhen halj nekem. – vigyorogtam rá.

A vacsora elkészítésében is segédkezett, és nem bírta ki, hogy ne csipegessen közben. Evés után elmosogattam, addig Seb elkészítette a fürdővizet a fent az emeleten. Az este csendesen telt, szinte félájultan zuhantam az ágyba…

Másnap délután a nappaliban feküdtünk a kanapén összebújva, s néztünk egy filmet. Csengettek. Meglepetten néztem Sebre, hogy vár-e valakit, de értetlenül nézett Ő is rám. Felkelt a kanapéról, hogy megnézze a látogatónkat. Kíváncsian tekingettem én is de már a kanapén ülve. Pár percre rá a barátnőmmel tért vissza.

- Gina!!! – szinte úgy borultam a nyakába.

- Hékás! Ha tudtam volna, hogy ennyire hiányzom, előbb jövök. – vigyorgott.

- Én akkor nem is zavarom meg a nagy összeborulást, inkább megnézem a tegnapi meccset! – vigyorgott Párom is. – Ha valami kell csajok fenn vagyok. – s azzal felsétált az emeletre.

- Hogy érzed magad? – telepedtünk le a kanapéra, s barátnőm aggódón szemlélte az arcomat.

- Elég rosszul. – vallottam be őszintén. – De előtte próbálom lazán venni a dolgokat.

- Nem tudod ám becsapni, és szerintem ne is akard. – dorgált meg azonnal.

- Tudom… csak így is állandóan látom rajta, hogy lelkiismeret furdalása van az egész miatt. – lettem egyre elkeseredettebb.

- De akkor sem titkolózhatsz előtte.

- Tudom… csak attól félek… mi lesz, ha elege lesz ebből az egész hajcihőből? És egyúttal belőlem is… - mutattam rá arra, amitől a legjobban féltem.

- Liz… ne beszélj butaságokat. Imád téged, szerelmes beléd. És hidd el, megértené a félelmeidet, ha elmondanád neki őszintén. Persze, hogy aggódik, mert látja rajtad, hogy valami baj van. Itt vagytok egymásnak, és én nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy meg fogtok birkózni a média nyomásával, és erősebbek lesztek. Hidd el Drága, ne akarj rágódni ezen egymagad. - fogta meg a kezem, s egy könnycseppem ekkor gördült le az arcomról – Itt vagytok ehhez ketten. Már nem vagy egymagad, ne akard ellökni magadtól, mert ez lesz a vége.

- Gina… - sírtam el magam – annyira jó, hogy te megértesz. Köszönöm. – öleltem át.

- Jaj te! Hidd el Seb is megfogja érteni, csak beszélj vele! – nézett a szemembe – Szeretitek egymást, és nagyon összeilletek. Boldog vagy Liz, ne lökd el magadtól.

- Beszélni fogok vele. – ígértem meg a barátnőmnek. – Már nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Ahhoz túlságosan szeretem Őt.

- Ez a beszéd! – lelkesedett be – Mi lenne, ha ma tartanánk egy csajos estét?

- Hogy? – lepődtem meg.

- Csapunk egy görbe estét csak te meg én, mint a régi szép időkben. – a lelkesedése átragadt rám.

- Oké… mire legyek kész? – vigyorogtam rá.

- Ez a beszéd! Kilencre itt leszek, és csípd ki magad! – kacsintott rám, majd kikísértem barátnőmet… már most vártam az estét…