58. rész

(Liz)

Fogalmam sincs arról, hogy tegnap miképp érhetett véget a buli. Gina remélem azért helyén tartotta az eszét. Seb kitalálta, hogy ma menjünk el autósmoziba, s felhívta Kimit is, hozza magával barátnőmet. Felvilágosítottam Páromat, hogy február van, nem biztos, hogy most kellene ezt a programot választani, mire ő közölte velem, van ruha és fűtés. Azonban ha nagyon fáznék, majd összebújunk, és egy kaján mosoly után hozzátette, hogy ő majd felmelegít.

Azt se tudtam, hogy mit kéne felvennem, mert akárhogy nézzük, odakinn tombol a téli évszak. Sebet elnézve azonban, csak mosolyogni tudok, annyira be van zsongva. Tegnap adtam neki egy kis ízelítőt az autós együttlétekkel, és úgy vélem, meghatározó élményben volt része, úgyhogy repetázni akar.

Délelőtt főzőcskézéssel telt. Boldog voltam, hogy végre én készíthetek magunknak valamit. Nagyon hiányzott már. Pucoltam, szeltem, aprítottam. Mikor mindezekkel végeztem és a kaja is kész lett, gondoltam megnézem mit is csinál Seb. A kanapén ült, s a tévén nézett valami angol-sorozatot. Az egyik kedvence az angol humor, úgyhogy most az RB6-tal sem lehetne elráncigálni onnan. Gondban is van a kocsijával, ugyanis még nem adott neki nevet… hála az égnek Liz már volt, így ezt már megúsztam.

Fogalmam sem volt, hogy miről is van szó a tévében, sokkal jobban lekötött Párom szemmel tartása. Szinte feküdt a kanapén, a lábai fenn az asztalon. Az elmaradhatatlan kedvenc, az almalé is ott foglalt helyet. Mosolyogva néztem Őt. Szemeimmel végigtekintettem rajta, és a testemen egy jól eső borzongás futott végig. Hálát adok Ginának a mai napig, hogy rávett arra, hogy elmenjek Heppenheimbe. Nem is hittem volna, hogy az a nap teljesen felborítja az egész addigi egyhangú kis életemet. Nem hittem az igaz szerelemben, hisz nem találkoztam még vele, egészen addig a napig. A csillogó kék szemek teljesen levettek a lábamról. Nem hittem magamban… el se tudtam képzelni, hogy egyáltalán lehet nála esélyem. Azért is tudtam nehezen elhinni, amikor azt mondta, hogy szerelmes belém…

Észrevehette, hogy az ajtóból figyelem, mert rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, s ilyenkor a lábaim is megremegnek.

- Gyere ide Kicsim… - nyújtotta felém a kezét.

Szívből rámosolyogtam, s a kötényemtől próbáltam megszabadulni. A hátamnál nem tudtam kioldani, így a csípőmnél letoltam, egy kis rázás következtében. Ahogy végeztem a fotelbe dobtam, s Párom felé fordultam. Még a mozdulatban is megállt, tátott szájal nézett rám.

- Te teljesen meg akarsz bolondítani. – húzott maga mellé. – Lassan minden gondolatom rólad szól. – súgta a fülembe. – Még egy ilyen magánműsor nekem, és ma nem megyünk sehová.

- Jaj Bajnok, ne légy ilyen – simogattam a mellkasát, majd az ölébe ültem – még azt se tudom, hogy mit kéne felvennem.

- Ha rám hallgatsz semmit. – vigyorgott, majd a combjaimat kezdte cirógatni.

- És Kimi mit fog szólni, hogy meztelen vagyok? – néztem rá ártatlanul.

- Felöltözöl! – vágta rá azonnal – Majd ha ketten maradunk segítek megszabadulni tőle, s felmelegítelek… - suttogta pár milliméterre az ajkamtól.

- Akkor miért is megyünk el? Hisz itthon is tudnának tartalmasan tölteni az estét… kettesben… Bajnok… - nyomtam meg direkt az utolsó szót, s közben simogattam a mellkasát.

- Arra gondoltam, hogy segíthetnénk nekik… - simogatta a popsimat.

- Nekik? Kiknek? – néztem rá, de közben a kezeim a mellkasán kalandoztak.

- Ginának és Kiminek… - suttogta miközben a keze a hátamon kúszott fel egészen a melltartóm csatjáig.

- És még a nőknek mondják, hogy kerítőket játszanak. – kacagtam, de ez a gesztus megdobogtatta a szívemet odabenn… 

(Gina)

A szobába beszűrődő vakító fény verte ki az álmot a szememből, de amikor hirtelenfelpattant a szemhéjam, iszonytató fájdalom nyilallt a fejembe. A homlokomra szorítottam a tenyeremet és pislogtam néhányat, hogy a homályos látásom kitisztuljon, aztán lassan körbefordítottam a fejem, és szokatlan látványban volt részem, ugyanis egy számomra ismeretlen szobában voltam. Lassan felültem az ágyban, majd ahogy lenéztem a ruhámra, máris a következő meglepetéssel találtam szembe magam. Nem emlékeztem semmire, de eléggé felkavart, hogy Kimi ruhái voltak rajtam, és persze rögtön kombinálni kezdtem. Össze voltam zavarodva, de tudtam, hogy nem fogom megfejteni a rejtvényt, ha nem beszélek vele, ezért aztán kipattantam az ágyból és nem törődve a rettenetes fejfájásommal kicsörtettem a szobából és végigrobogtam a házon, hogy Kimi hollétét felleljem, és nagy meglepetésemre a konyhában találtam rá.

-Kimi! Mit kerestem én a te szobádban, a te ágyadban a TE ruháidban?-kérdeztem teljesen felháborodva, közben a konyhapultot csapkodva. Meglepetten kapta fel a fejét, azonban a kérdéseim után ravasz vigyorra húzódott a szája.

-Jó reggelt Édes! Hát nem emlékszel?-vigyorgott rám olyan negédesen, hogy legszívesebben felpofoztam volna.-Bár nem is csodálom……ilyen éjszaka után.-jegyezte meg könnyedén, nekem azonban magasra szaladt a szemöldököm.

-Hogy mit mondtál?-emelkedett a hangom egy oktávval magasabb tartományba.-Mi……mi……mi……..-dadogtam össze-vissza.

-Mi micsoda Szivi?-kérdezett vissza pimaszul, és közben nekidőlt a pultnak.-Hogy lefeküdtünk-e? Igen, és nem is volt rossz.-közölte könnyedén. Úgy éreztem, mintha leforráztak volna, és azt hiszem lesápadva tántorodtam neki a hűtőszekrénynek.

-Ez nem lehet igaz!-suttogtam magam elé és hitetlenkedve ráztam a fejem.-Az nem lehet, hogy én lefeküdtem veled.

-Pedig így volt.-cirógatta meg az arom, majd a nyakam is.

-Hagyj békén!-fordítottam el a fejemet, és mielőtt még ott előtte sírtam volna el magam, kirohantam a konyhából, majd a szobámba sietve bőgni kezdtem. Nem hittem el, hogy ezt megtettem, hogy feladtam a becsületem és lefeküdtem vele. Óriási csalódtam magamban, amiért ezt csináltam múlt éjjel. És a legszörnyűbb az volt, hogy még csak nem is emlékeztem rá. Hosszú órákon át feküdtem az ágyamon, körülöttem pedig papír zsebkendő halmok épültek fel, de nem érdekelt semmi. Egyszer csak, kopogást hallottam az ajtón, de nem voltam hajlandó reagálni erre, azonban kezdett elfogyni a türelmem, amikor percekig kellett ezt hallgatnom.

-Menj el! Nem vagyok kíváncsi az önelégült képedre!-kiáltottam ki dühösen.

-Köszönöm a bókot Kedves, de nem akarsz esetleg beengedni?-hallottam meg Mark hangját, mire én rögtön felpattantam az ágyról, és rohantam ajtót nyitni.-Hééé, mi történt?-kérdezte aggódva, amint egyből a nyakába borultam, miután kinyitottam az ajtót.

-Én annyira hülye vagyok!-zokogtam elkeseredetten, az arcomat a vállába fúrva.

-Miért mondasz ilyet?-kérdezte gyengéden.

-Mert…….mert lefeküdtem Kimivel. Pedig Liz megmondta, hogy legyen helyén az eszem.-szipogtam.

-Dehogy feküdtél! Ki mondott Neked ilyen butaságot?-kérdezte felháborodottan, én azonban rögtön felkaptam a fejem.

-Neeeem?-nyíltak tágra a szemeim.-De……de ő azt mondta…..-dadogtam.

-Hát akkor füllentett. Tegnap este teljesen leittad magad, ő meg felvitt a szobájába, beállított a hideg zuhany alá, aztán mikor kijózanodtál kicsit, átöltöztetett és lefeküdtetek aludni.-magyarázta türelmesen.

-Az az utolsó szemét! Ezt nagyon meg fogja bánni!-sziszegtem mérgesen és ökölbe szorul a kezem.-Hol van?-kérdeztem hirtelen.

-Hagyd, kérlek, ezért ne vesszetek össze.-próbált csitítani Mark.

-HOL VAN?-ripakodtam rá dühösen.

-A kondiban!-felelte óvatosan. Nekem sem kellett több, kirohantam a szobából, végig a házon, egyenesen az említett helyre. Kimi éppen egy súlyzóval a kezében emelkedett fel, én pedig rögtön odaviharoztam hozzá.-Te szemét!-kiabáltam dühösen, és azzal a lendülettel egy csattanós pofont is lekevertem neki.

-Ez mégis mi volt?-szótagolta a kérdést idegesen és szikrákat lövellő szemekkel nézett rám.

-Egy hazug disznó vagy, aki még hülye is. Azt hitted nem tudom meg, hogy nem is feküdtem le veled?-ordítottam dühösen.

-Azért megpróbálni érdemes volt, nem?-mosolygott ártatlanul.

-Bunkó vagy!-mondtam morcosan.-Te láttál engem meztelenül?-kérdeztem hirtelen, amikor eszembe jutott, hogy ő öltöztetett át.

-Hogy lehet egy nő ennyire értetlen?-emelte a plafonra a tekintetét.-Nem láttam semmidet, érted?-magyarázta az arcomba.

-Hát remélem is!-bólogattam helyeslően, majd mielőtt ő még bármit is tudott volna mondani, sarkon fordultam és elindultam vissza a szobámba.

-Állj csak meg!-szólt utánam szigorúan.

-Mit akarsz Räikkönen?-kérdeztem vissza flegmán, még csak vissza sem fordulva.

-Este moziba megyünk.-kzölte nemes egyszerűséggel, de erre már nekem is magasra szaladt a szemöldököm.

-Igen? Hát te lehet hogy mész, de nem velem.-válaszoltam, közben felé fordulva.

-Hidd el, nekem sincs kedvem egy hisztérikával végigülni az autómban egy filmet, de Sebék hívtak minket.-reagált  a megjegyzésemre közönyösen.

-Hát én akkor sem megyek!-fontam össze a kezeimet a mellkasom előtt.

-Képes lennél megbántani a barátnődéket, amikor így is olyan keveset találkozunk velük?-tette fel a keresztkérdést, amire egyértelműen nem mondhattam nemet, még ha nem volt kedvem Kimivel egy légtérben lenni, akkor sem.

-Mikor indulunk?-kérdeztem a fogamat szívva.

-Hétkor! És öltözz fel! Autós moziba megyünk!-vigyorodott el. Már megint úgy éreztem, hogy felrobbanok, de mélyeket lélegeztem, hogy ne szóljak neki vissza már semmit, majd a szobámba mentem, hogy még pihenjek egy kicsit az esti megpróbáltatás előtt.