40. rész

Gina

A következő nap hasonlóképp fantasztikusan telt, bár a nagyrészét nem Kimivel, hanem Kriistivel töltöttem az egyik bevásárlóközpontban. Órákat töltöttünk ruhapróbálgatással, beszélgetéssel, beültünk kávézni egy hangulatos kis cukrászdába, és rengeteget meséltünk egymásnak magunkról. A srácokról nagyon sok mindent megtudhattam, és élvezettel hallgattam Kriisti meséit a férjéről és a sógoráról. A nap minden egyes percét élveztem, és úgy éreztem magam, mintha otthon lettem volna, mintha már teljesen beleilleszkedtem volna ebbe a csodás környezetbe.
Este, a vacsora után, a fiúk-Juustu és Titus-kitalálták, hogy játszunk valamit, így együtt, közösen. Meglepetésemre, még Paula is beszállt a mókázásba, és örömmel láttam, hogy voltak pillanatok, amikor őszinte nevetést csalt ki belőle az unokái, vagy éppen a fiai bohóckodása. A kicsik fáradhatatlannak bizonyultak, így már tizenegy óra is volt, amikor még mindig nevetve a szobáink felé vettük az irányt. Én hogy hogy hogysnem, Kimi ágyában kötöttem ki, de erre igazándiból csak reggel jöttem rá, amikor a karjai között ébredtem fel. Nem mondom, szép kezdése ez az év utolsó napjának.
Nem akartunk nagy szilveszteri bulit tartani, hiszen ez nem lett volna illendő, és amúgy sem lett volna hozzá senkinek sem kedve, ám Kriistivel úgy döntöttünk, hogy készítünk vacsorát és sütünk valami süteményt és rágcsálnivalót, amit majd mindenki szívesen fogyaszt az esti beszélgetésnél, tévézésnél. Az ötletemből, miszerint üljünk le kicsit trécselni, az lett, hogy a kicsik nem tudtak nyugton ülni a fenekükön, és mindenképpen ki akartak menni az udvarra játszani. Láttam Ramin és Kriistin, hogy ők inkább most Pulával beszélgetnének, így én vállalkoztam arra, hogy majd kimegyek velük, és kis noszogatás után Kimit is sikerült kicsalnom az udvarra.
-Na fiúk mit akartok csinálni?-érdeklődtem mosolyogva, miközben mg az öltözködés „utómunkálatait” végeztem, ugyanis a srácok gyorsasága miatt még a csizmámat sem tudtam rendesen felvenni.
-Hógolyózunk!-jelentették ki teljes összhangban.-Te leszel egyedül, Kimi bácsi velünk!-tették hozzá ellentmondást nem tűrően, mire én nagy szemekkel pislogtam rájuk.
-Na de fiúk! Ez nem valami lovagias gesztus részetekről!-feddte meg őket játékosan a keresztapjuk.
-Na jó! Lehetsz Ginával!-legyintett félvállról Juustu.-Bár sokra úgysem mész vele!-tette hozzá rám nézve, én pedig felnevettem, ám rögtön abba is hagytam, amikor megláttam Räkka arckifejezését.
-Ezért még számolunk!-fenyegetett meg Kimi a szája szegletében igen ravasz, és kissé kaján mosollyal. Azt hiszem, megint sikerült elérnie, hogy a fülem tövéig elpiruljak.
-Harcra fel Juustu!-hallottam Titus kiáltását, és amire sikerült észbekapnom, az arcomba már egy bazi nagy hógolyót vágtak. Prüszkölve szedtem le az arcomon maradt havat, amin Kimi csak röhögött.
-Ne nevess ki! Inkább torold meg!-mondtam morcosan, és máris elkezdtem gyúrni egy hógolyót, és Kimi is követte a példámat. Ez után pedig ádáz küzdelem kezdődött a fiúk és közöttünk. Valahogy úgy alakult, hogy Kimi a srácokhoz csapódott, így én egyedül maradtam, de még így is ikerült legyőznöm a fiúkat. Nevetve ugrabugráltam az udvar közepén, örülve a győzelmemnek, egészen addig, míg a fiúk rohamot nem indítottak ellenem. Egyszerre hárman indultak meg felém, és hiába is próbáltam meg hátrálni, letepertek a földre, és elkezdtem csikizni engem. Segítségért kiáltozva kapálóztam, közben hangosan nevetve, de egyszerűen esélyem sem volt a srácok ellen. Fogalmam sincs hogyan csinálták, de mire befejezték ezt a „kínzást”, már Kimi is ott feküdt mellettem a hóban, és ugyanúgy lihegett, mint én. Ebből arra következtethettem, ő is kapott abból a rengeteg csikizésből.
-Fiúk, fiúk, elég már!-tettem fel megadóan a kezeimet és amikor kicsit erőtlenül visszaengedtem őket, az egyik Kimi mellkasára „esett”. Gyorsan elakartam húzni onnan, de ő összekulcsolta az ujjainkat és felült, és engem is felhúzott ülő helyzetbe.
-Köszi!-mosolyogtam rá. Nem válaszolt semmit, csak felállt, és felsegített engem is.
-Mindjárt éjfél!-mondta néhány másodperc múlva, ránézve az órájára.
-Jujj de jó, akkor biztosan lesz tűzijáték is!-ujjongtak a fiúk, és máris a kapu felé futottak, mi pedig lassan követtük őket.
-5……-kezdtem el visszaszámolni, amikor ránéztem az órájára és láttam mennyi az idő.
-4……-folytatta.
-3…….-vettem vissza a szót.
-2…….-mondta ő.
-1…….-suttogtam.
-Boldog Új Évet!-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom.
.Boldog Új Évet!-viszonoztam a gesztust.-És nektek is fiúk!-simogattam meg a srácok buksiját, amikor odaértünk hozzájuk.
-Nektek is boldog új évet!-öleltek meg minket, és mindegyikőnk kapott tőlük két-két puszit, majd visszafordultak, és várták a tűzijátékot, amely nemsokára el is kezdődött. Valahogy, már reflex-szerűen hozzábújtam Kimihez, ő pedig rögtön átkarolta a vállaimat, és hagyta, hogy a fejemet a nyakához hajtsam. Így, ilyen idilli hangulatban néztük végig az újévi tűzijátékot, majd utána a srácok újra hógolyózni akartak, ám mindannyian a hirtelen kinyíló bejárati ajtó, és a házból kiszűrődő fény felé irányítottuk a figyelmünket.
-Boldog Új Évet!-hangoztt kórusban a házban lévők hangja.
-Nektek is boldog új évet!-válaszoltunk egyszerre, az arcunkon hatalmas mosollyal.
-Fiúk, azt hiszem ideje lenne lefeküdni!-szólalt meg Kriistina lágyan csengő hangon.
-De Anyuuuu! Még játszunk Kimi bácsiékkal!-nyafogott Titus.
-Srácok, hallgassatok anyátokra! Tényleg ideje lenne már aludni menni!-mondta ezúttal Rami.
-Menjetek fiúk, ígérem holnap majd bepótoljuk!-kacsintott rájuk a keresztapjuk, és finoman tolni kezdte őket a ház felé.
-Jó éjszakát!-integettek nekünk a ház felé menet.
-Jó Éjt fiúk! Aludjatok jól, és álmodjatok szépeket!-mosolyogtam rájuk, és én is integettem nekik.
-Gina drágám ti is bejöttök?-kérdezte Paula kedvesen. Kimire néztem, választ várva tőle.
-Azt hiszem, hogy maradunk még kicsit!-felelta fia, közben megerősítésre várva nézett rám, én pedig bólintottam egy aprót.
-Hát rendben, ahogy szeretnétek! De ne maradjatok kinnt olyan sokáig, hideg van, és nem szeretném, ha megfáznátok!-mondta Paula féltő gonddal.
-Jól van!-bólintott a kisebbik fia.-Jó éjt!-köszönt a családjának és a barátainak.

-Jó Éjt!-köszöntek ők is, majd visszamentek a házba és becsukták maguk mögött az ajtót.

-Mit mosolyogsz?-kérdezte Kimi kíváncsian, amikor meglátta, hogy kicsit bódult mosolyal nézem a csillogó havat.
-Csak eszembe jutott, hogy milyen régen csináltam már hóangyalt!-kuncogtam.
-Hát akkor most itt a lehetőség!-nevetett.
-Te is jössz?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Nem hiszem, abból inkább lenne egy jeti, mintsem hóangyal!-közölte félvállról, én azonban hangosan nevetni kezdtem, és mielőtt még bármit is szólhatott volna, megfogtam a kezét és lehúztam magammal a hóra. Nevetgélve csinálgattuk a hóangyalokat, illetve Kimi véleménye szerint az ő esetében a jetiket. Már a hasamat fogva feküdtem a hóban, amikor Kimi odahajolt fölém, és vigyorogva nézett le rám.
-Na mi van?-kacarásztam tovább, ám amikor Räkka nem sólt semmit, csak megbabonázva nézett engem, hirtelen én is abbahagytam a nevetést, és csodálkozva fürkésztem az arcát.-Mi az? Miért nézel rám így?-kérdeztem halkan.
-Gyönyörű vagy!-suttogta, majd végigsimított az arcomon. Meglepetten pislogtam rá, de ösztön-szerűen a nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig lassan közelebb hajolt hozzám. Már éreztem az arcomon a forró lehelletét, és ez egyszerűen elvarázsolt. Úgy éreztem, hogy most csak rá van szükségem, csak őt akartam érezni, és amikor az ajkai finoman megérintették az enyéimet, halkan felsóhajtottam és megközelebb húztam őt magamhoz. Gyengéd volt, és türelmes, nem siettetett semmit, ám mégis határozottsággal csókolt, és amikor már tdta, hogy nem ütközik ellenállásba, elmélyítettea csókunkat. Ahogy a nyelveink szenvedélyes táncba kezdtek egymással, beletúrtam a hajába és ammennyire csak lehet közel húztam őt magahoz. Ahogy csókolt, úgy éreztem, mintha a boldogság csodálatos felhőjén ülnék, és azt gondoltam, ilyen varázslat csak az álmokban történhet meg. És én még nem akartam felébredni ebből az álomból. Azonban kénytelen voltam mégis ezt tenni, amikor Kimi hirtelen elhúzódott tőlem és zihálva nézett le rám. A szemében a zavarodottság, a bizonytalanság és kicsit talán a düh keveredését láthattam. Nem tudtam mit mondhatnék, és úgy éreztem, hogy a szívem darabokra törik, amikor felállt a földről, majd a házba ment, anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rám. Kábán, és még mindig értetlenül ültem fel, és úgy éreztem, hogy valami most megtort köztünk és bennem is. Iszonyatosan rosszul éreztem magam, és szörnyen fájt, hogy Kimi így, mindenféle magyarázat nélkül itt hagyott engem, hogy megalázott. Lassan, kicsit bizonytalan mozdulatokkal álltam fel, miküzben az arcomon már patakokban folytak le a könnyek. Teljesen összezavarodva ültem le a szobámban lévő ágyra, és a szívemben dúló érzéseket próbáltam lenyugtatni, nem túl sok sikerrel. Hosszú percek is eltelhettek így, és én továbbra is csak zokogtam, ám mostmár tudtam mit kell tennem. Az ölembe vettem a laptopom és a szemeimet eltakaró könnyfüggönytől alig látva próbáltam meg keresni egy helyet a legkorábbi, Berlibe tartó repülőn. Szerencsém volt, ugyanis találtam egy járatot, ami ötkor indult a helsinki reptérről. Gyorsan összepakoltam, elintéztem amit még szerettem volna, majd fájó szívvel elhagytam a házat, és gyalog elindultam a buszpályaudvarra. Csupán néhány percet kellett várnom a következő buszra, ám ez most egy örökkévalóságnak tűnt. Szabadulni akartam innen, amilyen csak hamar lehet, mert úgy éreztem, mintha egy kötél tekeredett volna a nyakamra, ami szörnyen fojtogatott. Hajnali fél 3-ra a helsinki reptéren voltam, és miután minden procedúrát végigcsináltam, leültem a váróban, és a gondolataimba süllyedve, a sírást próbálva visszatartani, vártam, hogy felszállhassak a gépre. Amikor ez megtörtént, bekötöttem magam, majd az ablak felé fordultam, és hagytam, hogy újra szabad utat kapjanak a könnyeim, miközben a gép felszállt és Berlin felé vette az irányt…….