37. rész

Gina

-Kimi, te annyira lökött vagy!-nevettem vidáman, amikor a szerencsétlenkedése után majdnem mindketten pofára esve érkeztünk meg a házba, és csak annak volt köszönhető, hogy elkerültük ezt  a balesetet, hogy a Jégember reflexei a helyükön voltak, és mielőtt még zuhanó „repülést” vettem volna  a padló felé, elkapta a derekam és visszarántott egyenesbe, igaz ezt csak úgy sikerült, hogy teljesen nekipréselődtem a mellkasának és ismét nagyon közel kerültünk egymáshoz.

-Igen ezt mondtad már párszor!-kacagott ő is, és elengedett engem, majd bezárta a bejárati ajtót és levetett kabátját a sapkával, sállal, kesztyűvel együtt a fogasra akasztotta. Ez után így tettem én is.-És most gyere!-fogta meg  a kezem és kezdett el húzni a nappali felé.

-Miért? Minek? Mit akarsz?-soroltam a kérdéseket.

-Szeretnék mutatni Neked valamit!-mosolygott rám, és a nappali kicsit kiugró, eddig számomra felfedezetlenül maradt részéhez lépdelt. Lassan követtem őt, és amint megláttam az ott álló csodát, a szám elé kaptam a kezem, és meglepetten pislogtam Kimire.

-Ez gyönyörű!-suttogtam teljesen megbabonázva.-Megérinthetem?-kérdeztem kicsit bátortalanul.

-Persze!-bólintott mosolyogva, én pedig közelebb léptem és a mutatóujjamat finoman végighúztam a látszólag már régen lakkozott, de még mindig csillogó fa felületen.

-Játszanál nekem valamit, kérlek?-kérdezte kicsit akadozva, halk hangszínen. Felkaptam a fejem, és meglepetten fürkésztem az arcát, de azt hiszem, hogy a mosoly már ott bujkált a szám szegletében.

-De…….de én már nem tudok semmit!-mondtam szomorúan és lehajtottam a fejem. Kimi óvatosan az állam alá nyúlt, és újra felemlte azt.

-De igen, képes vagy rá! Én tudom!-suttogta, mélyen a szemembe nézve.-Hiszek benned!-súgta a fülembe, majd gyengéden megpuszilta az arcom. Lassan bólintottam, majd leültem a hangszer előtt álló székre, és egy nagy levegőt véve óvatosan, minden mozdulatot átgondolva felnyitottam a billentyűket védő fedőt.Végigsimítottam a fekete-fehér billentyűkön és egy pillanatra behunytam a szemem, amikor hirtelen megrohamoztak az emlékek. Elmosolyodtam, majd ismét egy nagyot sóhajtva, játszani kezdtem. Azt hittem, hogy már rég elfelejtettem mindent, de nem így volt. A rég elfeledettnek hitt hangjegyek ismét eszembe jutottak, és olyan könnyedén, olyan szívből játszottam, ahogy mindig is szerettem volna. A Guns’N Roses November Rain c. dala mindig is nagy kedvencem volt, és ezen a hangszeren játszani maga volt a csoda. Imádtam a zongorázás minden pillanatát. Az utolsó akkordok leütése után behunytam a szemem és hagytam, hogy a zene utórezgései még egyszer elvarázsoljanak.

-Ez……ez egyszerűen gyönyörű volt!-suttogta Kimi a meglepettség és az áhítat keveredésével a hangjában. Elmosolyodtam, és a szemeimet kinyitva, felé fordítottam a fejem. Picit meglepődtem, amikor látta, hogy könnyek csillognak a szemében.

-Köszönöm, hogy megadtad nekem azt az örömöt, hogy ennyi év után újra hódolhassak a szenvedélyemnek!-mondtam hálásan, és bólintottam egy aprót.

-Én köszönöm neked! Amióta a nagyi meghalt, nem hallottam ilyen gyönyörű zongoraszót! Már hiányzott! És most végre nosztalgiázhattam kicsit, és tudom, hogy még mindig emlékszem azokra a szép napokra, amikor játszott magának, vagy nekünk!-mondta kicsit elmerengve. Odaléptem hozzá, és megsimogattam a vállát, majd a kezemet az övébe csúsztattam, és felhúztam őt  a székről, amin ült.

-Gyere! Próbáld ki te is!-küldtem felé egy csillogó mosolyt, és még mielőtt bármit is mondhatott volna, lenyomtam őt a zongoraszékre.

-Nagyon kedves tőled Ginus, hogy látsz bennem lehetőséget, de ki kell hogy ábrándítsalak, botfülem van!-vigyorodott el.

-Ugyanmár, ne mondj ilyet!-nevettem egy aprót.-Először is tedd a kezeidet a billentyűkre!-kezdtem el őt tanítgatni, és mögé állva, rásegítettem kicsit  a dologra.-Szuper, most pedig nyomd le azokat a billentyűket, amelyekre mutatok!-folytattam, és már el is kezdtem, Kimi pedig kis fáziskéséssel de követte az ujjaimat.

-Hát ez katasztrofálisan megy!-nevetett, amikor ötödszörre sem sikerült megtalálni a hangokat, amiket mutogattam neki.

-Ne add fel! Menni fog az!-bíztattam kitartóan, és közelebb léptem hozzá, majd a vállai fölött előre nyújtottam a kezeimet, és megpróbáltam lejátszani az egy soros kis darabot, de ez ebben a pozícióban elég nehéznek bizonyult. Mindenhogyan próbáltam már helyezkedni, de sehogy nem volt kényelmes, és egészen meglepődtem, amikor Kimi hirtelen megragadta a karom, és odahúzott az ölébe. Persze, rögtön fülig pirultam, és néhány másodpercig rá sem mertem nézni.

-Így talán könnyebb lesz!-suttogta a fülembe és hogy még inkább megnehezítse a dolgot, belepuszilt a nyakamba. Futólag rámosolyogtam, aztán lejátszottam a kis darabot, majd megfogtam a kezét, és így segítettem neki, hogy le tudja játszani. Rengeteget nevettünk, és igazán sokat küzdöttünk, mire megtanulta azt a rövid kis sorocskát, de nem bántuk, mert fantasztikusan érzetük magunkat.

-Áhh, olyan büszke vagyok rád!-nevettem vidáman, amikor sikerült eljátszania amit tanítgattam neki, és hogy nyomatékosítsam is a kijelentésemet, megöleltem át, és amikor húzódtam el, teljesen meggondolatlanul egy röpke kis puszit adtam a szájára. Azt még láttam, hogy elmosolyodott, de aztán lehajtottam a fejem, és felpattantam az öléből, hogy ne láthassa milyen zavarban vagyok.

-Elmész?-kérdezte egészen ijedt hangon, közben a kezem után nyúlva.

-Azt hiszem, ideje lenne aludni menni! És azt sem szeretném, ha a többiek felébrednének!-válaszoltam halkan.

-Haragszol?-kérdezte meg komolyan, belenézve  a szemembe.

-Nem, dehogy!-vágtam rá rögtön.-Csak szeretnék pihenni, mert nagyon elfáradtam. Csodálatosan éreztem magam ma Veled. Köszönöm ezt a napot! Fantasztikus volt!-mosolyogtam rá.

-Én is hasonlóképp érzek. És boldog vagyok, hogy itt vagy Velem!-viszonozta a gesztust, aztán felállt a székről, és odalépett elém, majd gyengéden megsimogatta az arcom, és egy puszit nyomott oda, majd ez után ő adott az én ajkaimra egy nagyon pici, szinte leheletnyi puszit.-Velem alszol ma is?-kérdezte halkan.

-Javaslom, inkább aludjon mindegyőnk a saját szobájában, mert nem akarok ismét olyan kínos szituációt, mint amilyen ma reggel is volt!-ingattam a fejem.

-Ahogy szeretéd

-Aludj jól! Jó Éjt!-mosolyogtam rá, majd elindultam az emeletre, hogy egy fárasztó, ám annál élménytelibb, és csodálatosabb nap után álomra hajtsam a fejem…….