2012. április 27., péntek

97. rész



Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem volt rész az elmúlt néhány napban, de nagyon-nagyon kevés időnk van, és azt kell mondjam, az elkövetkezendő időszak is ilyen lesz! Igyekszünk folytatást hozni, de elég sok fontos elfoglaltságunk van, remélem megértitek ezt, és nem pártoltok el tőlünk! :) Szép hétvégét és jó olvasást mindenkinek! :) 


Puszi,
Szabus& Gina


Gina
Az ájulásomat követően úgy éreztem, mintha minden felgyorsult volna körülöttem. Hirtelen mindenki velem kezdett foglalkozni, vizsgálatokra vittek, kérdezgettek, egy pillanatra sem lélegezhettem fel. Az agyam vadul kattogott, úgy éreztem, hogy testben talán ott vagyok, de a gondolataim egész máshol jártak. Rettegés fogott el a gondolatra, hogy a baleset és a Kimivel való veszekedésem miatt esetleg a baba meghalt, és ahogy erre gondoltam, úgy éreztem, mintha két erős kéz a nyakamat szorongatta volna. Hosszú-hosszú percek teltek el, míg én ott feküdtem az ágyon és az orvos a hasamat ultrahangozta. Kicsordult néhány könnycsepp a szememből, ahogy megláttam, a picikém életben van, majd az orvos is megnyugtatott, hogy jól van, és szerencsére nem esett semmi baja. Miután mindennel végeztek, visszatoltak a szobába, ahol Liz, Seb és Leena már aggódva vártak, én azonban néhány szónál többet nem tudtam nekik elmondani, ugyanis ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság a gyógyszerek, és az elmúlt percekben kapott nyugtató hatására, így rövidesen álomba merültem. Az éjszaka közepén ébredtem fel újra, csend honolt a szobában, csupán a gépek csipogását lehetett hallani. Hallottam, hogy barátnőm mélyen alszik, így én is megpróbálkoztam újra ezzel, de egyszerűen nem ment. Az agyamat ellepte az a sok-sok gondolat, és hiába is akartam ideiglenesen száműzni őket, nem tudtam. Ez után végigjátszottam az agyamban az elmúlt időszak eseményeit, és mire feleszméltem, már reggel volt, én pedig egy átsírt éjszakát tudhattam a hátam mögött. Még hajnal volt, amikor bejött egy ápolónő, megnézni, hogy minden rendben van-e, ám miután felrakott nekem egy újabb infúziót, elhagyta a szobát, így én újra a gondolataimba mélyedhettem. Már úgy a fele lecsepeghetett a folyadéknak, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, és Sebet láttam belopakodni a szobába.-Jó reggelt!-mosolygott rám, amint meglátta, hogy ébren vagyok.
-Neked is Seb!-suttogtam, miután letöröltem az arcomról a friss könnyeket.
-Nézd csak, ezt Neked hoztam!-lépett oda hozzám, egy csokor tulipánnal a kezében.
-Óhh Seb!-suttogtam meghatottan.-Ez nagyon…nagyon kedves tőled…-csuklott el a hangom a mondat végére. Őszintén meghatott ez a kedvesség amit irányomba is mutatott.-Köszönöm!-rebegtem hálásan.
-Ugyan! Nem tesz semmit! Csak reméltem, hogy ha rájuk nézel, az legalább csal egy kis mosolyt az arcodra!-tette hozzá, majd az éjjeliszekrényen álló vázába vizet eresztett a szobában lévő fürdőszobai csapból és visszahozta oda mellém.-Hogy vagy?-kérdezte figyelmesen, miközben leült mellém, de azért fél szemét az édesen alvó barátnőjén pihentette.
-Őszintén?-néztem rá kérdőn.-Pocsékul!-súgtam kimerülten, és újra a könnyeimet törölgettem.
-Hát Gina, hogy őszinte legyek, tényleg nem festesz valami fényesem!-húzta el a száját.
-Hogy is lehetnék Seb, amikor a férfi, kit teljes szívemből szeretek, azt mondja, hogy felelőtlen csitri vagyok?-gyűltek könnyek ismét a szemembe.
-Kimi makacs! Nem akarja látni az igaza!-sóhajtott.
-Seb, az a baba az övé, soha nem hazudnék neki…..és nem csalnám meg őt a világ összes kincséért sem!-sírtam el magam ismét.
-Tudom, én hiszek Neked! És Liz is!-fogta meg bátorítóan a kezem.-Csak az a baj, hogy Kimi nagyon kemény dió. Ha a fejébe vesz valamit, arról egyszerűen lehetetlenség lebeszélni!-rázta a fejét lemondóan.
-De akkor mégis mit mondhatnék neki? Hogyan tudnám őt meggyőzni az igazamról?-sírdogáltam csendesen, majd oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy a barátnőm lassan ébredezni kezd.
-Nem tudom, de kell lennie valami módnak!-gondolkodott el hangosan, miközben követte a pillantásom.- Liz... - ült át azonnal hozzá, és apró csókokkal halmozta el a még ébredező barátnőmet..
- Seb? - nyitotta ki szemeit.
- Szép jó reggelt a világ legszebb Hölgyének. - csókolta meg - Hoztam neked valamit! - fordult meg, és egy csokor vörös rózsát adott át Liznek.
- Ez gyönyörű... - simogatta meg az arcát - Gina? - fordult felém.
-Jó reggelt!-köszöntem halkan a barátnőmnek.
-Hogy érzed magad?-érdeklődött kedvesen.
-Remekül...-fanyalogtam.-És te? Fáj nagyon a bordád?
-Nem... ilyen gyönyörű reggelen csak jól érezheti magát az ember. - nézett csillogó szemekkel Párjára, aki a rózsáit vázába helyezte - Látom te is kaptál virágot...
-Igen, Seb nekem is hozott.-mosolyodtam el egy pillanatra.-Nagyon rendes tőle, hogy gondolt rám.-néztem hálásan rá.
- Bizony... - fogta meg a kezét - de látom te semmit sem aludtál az éjszaka.-váltott Liz hangja aggódóra.
-Nem számít...-legyintettem.
- De igenis számít! - ült fel, s láttam egy pillanatra a fájdalmat az arcán, de a vonásait azonnal rendezte. Seb azonnal megigazgatta mögötte a párnákat.
-Ne erőltesd meg magad, kérlek!-néztem rá aggódva.
-Nem erőltetem. Látom, hogy nyomja valami a szíved. Tessék beszélni. - dorgált meg.
-Mit mondjak Liz?-ráztam meg a fejem.-A férfi, akit szeretek, tegnap úgy ordított velem, mintha a kutyája lennék. Gyűlöl, levegőnek néz, és hiába is akarom megmagyarázni neki az igazamat, nem tudom! Nem hajlandó meghallgatni!-sírtam el magam.
- Kiminek beton kemény feje van... - jegyezte meg Seb elhúzott szájjal, mialatt Liz mellé telepedett.
-Rájöttem.-sóhajtottam nagyot.-De tudjátok, ami a legjobban fáj, hogy Leenaval is ezt teszi. Pedig imádja őt, tudom, mégis így viselkedik a kislányával is.-suttogtam szomorúan, miközben én is ülő pozícióba tornáztam magam, noha ez az infúzió miatt kissé nehéz feladat volt.
- Ha valaki engem kérdez, akkor azt mondom, hogy Kimi nem normális. - szúrta oda Liz.
-Nem tudom mit gondoljak róla, tényleg nem...szeretem őt, tiszta szívemből, de...-csuklott el a hangom.
-Hidd el megértünk, de... az a baj, hogy nem is tudom mit mondhatnék neked bátorításképpen. Nem akar senkit meghallgatni. – magyarázott nekem Seb, mialatt Liz kezét cirógatta.
-De mondjátok, akkor mégis kire hallgat? Kivel tudnék beszélni, akinek a szavára ad?-buggyantak ki a könnyek a szememből.
-Liz felvesse, hogy beszél vele?-nézett rám Seb kérdően.
-Úgysem hallgatna rá. Csökönyös, mint egy szamár...-legyintettem újfent.-Még az is kétséges, hogy Paulára hallgatna-e...-tettem hozzá halkan
- Gina nem tudhatod, hogy most ez a baleset mennyire változtatta meg a gondolkodását. - bíztatott Liz.
-Soroljam?-kérdeztem vissza gúnyosan.-Azt gondolja, hogy egy felelőtlen liba vagyok, aki még a gyerekére sem tud vigyázni! Ja, majdnem elfelejtettem, hogy aki amúgy az övé is, de ő ezt nem hiszi el, inkább a szemem közé vágja, hogy vigyázzak a kölyökre, akinek hol is van az apja?-hergeltem fel magam teljesen.
- Gina nyugodj meg! - mondták nekem kórusban.
-Mégis hogy nyugodhatnék meg?-emeltem fel a hangom.-Nem hogy nem bocsát meg nekem, a semmiért egyébként, de ez után még azt sem fogja engedni, hogy Leenat lássam!-potyogtak a könnyeim.-De én azt nem fogom kibírni, értitek? Nekem szükségem van rá, muszáj, hogy mellettem legyen!-zokogtam.
- Leenát, láthatod, ebben biztos lehetsz! Majd nálunk ellesztek, nem lesz semmi baj. - győzködött Seb.
- Igaza van az én Bajnokomnak - nézett szerelme szemébe - mindenben segíteni fogunk nektek! És ha ehhez az kell, hogy nálunk lásd a lányod, akkor az lesz. - vigyorgott rám.
-Én már abban sem vagyok biztos, hogy azt megengedné. Most bezárt minden kaput, nem akar elfogadni semmi más véleményt, csak azt a hülyeséget, amit a fejébe vett!-csaptam rá dühösen az ágyra.
Ekkor egy pillanatra fájdalom nyilallt a hasamba és összeszorítottam a szemeimet, de nem akartam, hogy Lizék lássák, ezért rögtön rendeztem a vonásaimat.
- Seb, szólj az orvosnak! Azonnal! - szólt Párjára Liz - Gina rosszul van!
-Nem, nem Liz! Jól vagyok!-igyekeztem őt rögtön megnyugtatni, miközben mély levegőket próbáltam venni.
-Dehogy vagy jól!-csattant fel mérgesen, miközben a párja már egy orvos keresésére indult.
-De Liz…-kezdtem volna újra az akadékoskodást, azonban a torkomon akadt a hang, amikor megláttam belépni Kimit a helyiségbe, és Leena is követte őt.
-Sziasztok!-köszönt csendesen, és szinte mindvégig Lizt nézte, rám csupán egy kósza pillantást vetett.
-Anyuci!-kiáltotta Leena önfeledten, és máris hozzám rohant.
-Szia Hercegnőm!-öleltem őt magamhoz meghatottan, már amennyire az infúzió engedte azt.-Hogy vagy Kicsikém?-simogattam meg az arcát.
-Jól vagyok Anyuci, de te hogy érzed magad? Nééézd, hoztunk Neked virágot Apával. Ő mondta, hogy a rózsának biztos örülnél!-csacsogta lelkesen, én pedig meglepetten kaptam a tekintetem Kimire.
-Leena rágta a fülem, hogy be akar jönni hozzád.-rántott meg a vállát flegmán.-Hol van Sebastian? Azt hittem már rég itt taporog!-jegyezte meg kissé gúnyosan.
-Éppen orvost hív Ginához!-vágta rá Liz azonnal, mire Kimi összeráncolta a szemöldökét.
-Jó reggelt! Mi történt?-toppant be a szobába egy orvos Seb mögött, és rögtön a hogylétünk felől kérdezősködött.
-Nincs semmi gond doktor úr, csak a barátnőmék kissé megijedtek!-próbáltam rögtön megnyugtatni.
-Ez nem igaz, láttuk, hogy rosszul lettél, és nagyon le is sápadtál!-kontrázott rögtön Liz.
-Minden rendben, tényleg!-vágtam rá rögtön.
-Azt hiszem, hogy egy kicsit sokat idegeskedik kisasszony! Kérem, nyugodjon meg, nem tesz jót önnek és a picinek sem a folytonos aggodalmaskodás!-nézett rám komolyan.
-Tudom, de ez nem olyan könnyű doktor úr. De megteszek mindent annak érdekében, hogy minden rendben legyen -bólogattam.
-Helyes!mosolyodott el.-Hívok egy nővért, ő majd az infúziót is kiköti, de maradjon ágyban kérem, mert pihenésre van szüksége!
-Úgy lesz és köszönöm!-rebegtem hálásan, ő pedig bólintott és az elnézésünket kérve már rohant is tovább.-Látjátok? Semmi gond nincsen! Felesleges volt iderángatni őt!-zsörtölődtem, ekkor azonban egy ápolónő jött be és végre lekötötte az infúziót, így most már szabadabban mozoghattam, és Leena is odamászhatott az ölembe.
-Megijesztettél, és ez így volt rendjén, hogy idehívtuk!-válaszolt Liz türelmesen, majd nem kerülte el a pillantásom, hogy egy jelentőségteljes pillantást váltott Kimivel, ám ez semmin nem változtatott a helyzeten, ami elég kilátástalannak tűnt…

6 megjegyzés:

  1. Sziasztok lányok! :)
    remek rész lett,már nagyon vártam a folytatást.:D
    Seb igazi lovag,ahogy hozott Ginának és Liznek virágot.szegény,2 nőért aggódik és még Leenara is kell ügyelnie.
    Gina tényleg vigyázhatna magára,idegeskedik rengeteget,pedig árta a babának ezzel.Kimi meg...tegye már helyre az eszét könyörgöm!!egyre dühösebb vagyok rá,amiért ennyire semmibe veszi Ginát.de jajj lesz neki,ha megtudja,hogy övé a gyerek.
    ha lehet egy kérésem,a következő részt kicsit nagyobb betűkkel írjátok,mert ezeket az apró betűket nehezen tudtam kiolvasni.remélem nem baj,hogy szóltam :)
    siessetek a folytatással.
    puszi:Reny

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Nagyon tetszett a rész! Seb nagyon aranyos volt a virágokkal, meg aztán Lizzel is olyan édesek együtt!
    Nagyon nem tesz jót Ginának ez a sok idegeskedés, úgyhogy remélem minél hamarabb kibékülnek Kimivel! :)
    Kíváncsian várom a folytatást! ;)
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Nagyon jó lett!!
    Seb egy igazi szőke herceg fehér lovon. :)
    Bár Kimi azt mondja Leena akart bemenni a kórházba szerintem őt sem kellett sokáig győzködni. Kimi viselkedése nem tesz jót sem Ginának sem a picinek. Most akkor kivizsgáltatja magát vagy sem??? Mert ha igen sietnie kéne,mert Ginát ezzel a viselkedéssel egyre jobban elmarja maga mellől. És akkor neki lesz a legrosszabb,hisz Gina az Ő gyerekével terhes... Szóval nagyon remélem mindhármuk (Gina,baba,Kimi) érdekében,hogy Kimi drága mihamarabb kivizsgáltassa magát,mert ennek így nagyon nem lesz jó vége!
    Várom a folytatást.
    puszy:Vivi

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Hát Kimi viselkedését elég zavarosra alakítjátok. o.O Az egyik előző részben Liz már rávette arra, hogy vizsgáltassa ki magát, meg gyötörte a bűntudat, most meg újra flegmázik? Ezen nem igazodok ki, kicsit összevissza.
    Seb viselkedése nagyon aranyos, kedves tőle, hogy Ginára is gondolt a virággal. Leena pedig most végre úgy viselkedett, mint egy kislány, nem játszattátok túl, ennek örülök. :)
    Gina viszont ne utasítsa el a segítséget és figyeljen jobban az ilyen apró jelekre. Könnyen lehet az ehhez hasonlókból komoly probléma. :(

    Siessetek a folytatással. :)

    Dya

    VálaszTörlés
  5. Egyet értek Dyával. Kimi karakterét eléggé elferdítitek, egyik részben bűnbánó, másikban flegma. Ennyi huzavona után végre jó felé terelhetnétek a törit. Az előző rész után én mostanra vártam egy kis normális hangvételű beszélgetést. Gina karaktere meg egy kicsit könnyelmű... remélem nem haragszotok meg a keményebb komiért, de öntsetek végre tiszta vizet a pohárba, Kimiék vagy menjenek szét végleg, vagy béküljenek már ki. A sok dráma sem jó olvasói szemmel. Tudom, hogy sok munkátok van egy-egy részben ezért sem akarlak megbántani titeket, és remélem nem is veszitek annak :) Várom a folytatást :)

    Ui: Gina, a másik blogoddal mi van most? Rég volt új feji, nem is várható már? :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!

      Köszönjük szépen a komikat mindenkinek, örülünk neki, hogy ennyien leírtátok a véleményeteket! :) Igaz, kissé már el van nyújtva az egész, de most már tényleg csak egy-két rész kérdése (és ez most szó szerint értendő :D)és kiderül, hogy mi lesz! Addig még bírjátok ki, ha szabad ilyet kérnem! :)

      A másik blogomra rátérve pedig, az az igazság, hogy van még egy-két rész, azokat lehet, hogy kiteszem akkor, ha szeretnétek, viszont az elkövetkezendő heteim nagyon-nagyon sűrűek lesznek, szóval nem tudok ígérni új részt! Azt hiszem, hogy nyári szünetben lesz csak időm írni ahhoz, talán! Ne haragudjatok!

      Sok puszi,
      Gina

      Törlés