93. rész

Sziasztok! :)

Köszönjük szépen azt a sok-sok komit, nagyon jól esett olvasni őket! :) Úgy gondoltuk, hogy hálánk jeléül, meglepünk Titeket ma egy újabb résszel! :) Reméljük, hogy tetszeni fog Nektek, és szeretnénk mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánni! :)

Sok puszi,
Szabus& Gina

Ui.: A 92. részből már nincs kettő, ugyanis a 91.-nek volt egy első fele, és egy második. Számozás szerint is átjavítottam. :) Ez így mindenkinek érthető remélem! :)

(Liz)
Ébredeztem, de éreztem, hogy a fejem nagyon fáj, és csipogást hallottam magam mellől. Kinyitottam a szemem, és egy fehér kórteremben feküdtem az ágyon, Seb rám borulva aludt, és szorongatta az egyik kezem. Teljesen megdöbbentem, és akkor beugrott… a baleset…
Oldalra néztem és Gina engem nézett, s rám mosolygott. Egy kósza kis könnycsepp utat tört magának az arcán, de gyorsan letörölte. Vettem egy mély levegőt, de abban a pillanatban meg is bántam, mert az oldalamba belenyilallt a fájdalom. Moccantam egy aprót, de mindez elég volt arra, hogy felkeltsem az ágyamon alvó Sebet, aki kómásan nézett szét. Rám kapta a tekintetét, s kikerekedtek a szemei…
- LIZ!!!! Hála Istennek! – sóhajtott egy hatalmasat. – Már annyira aggódtam…
- Azt gondolom… - válaszoltam flegmán, mialatt nagyon szúrt az oldalam. Fel is szisszentem, és odakaptam a kezemet.
- Fáj??? – aggódott ismét – Azonnal megyek az orvosért… - rohant is ki az ajtón.
- Remek… - válaszoltam ridegen, de már csak a csukott ajtónak.
- Liz, annyira sajnálom. Az én hibám az egész, a baleset, hogy most itt vagy, hogy megsérültél… ne haragudj, kérlek, bocsáss meg! - fogta meg a kezem hirtelen, aztán elcsuklott a hangja és sírni kezdett.
- Ne beszélj butaságokat! - dorgáltam meg azonnal - Nem tehetsz róla, az az idióta sofőr a hibás…
- De Liz, nem! - válaszolta akaratosan. - Ha nem megyek olyan gyorsan, akkor nem megyünk össze és akkor nem történik meg ez az egész. És még örülhetek, hogy Leenanak nem lett semmi baja! Kimi meg is fojtott volna! - hajtotta le a fejét szomorún.
- Nem mentél gyorsan! Azaz őrült szánkázott át a piroson, nem te. TE szabályosan közlekedtél, és ne ostorozd magad, kérlek! - győzködtem. - A lényeg, hogy senki sem sérült meg…
- De te igen, ráadásul súlyosan. Őszintén csodálkozom, hogy Seb még nem is szidott le. Pedig igazán megérdemelném. - jegyezte meg halkan, a kezeit tördelve közben.
- SEB??? Ne viccelj… szerintem miattatok van itt… Leena a keresztlánya… - suttogtam.
- Liz, Drágám, ne beszélj butaságokat! Tudod, hogy aggódik érted? Itt járkált fel-alá, és körülbelül 10 másodpercenként megkérdezett valakit, hogy mikor hoznak már ki téged a vizsgálatokról. Seb nagyon szeret, és bármit megtenne azért, hogy neked semmi bajod ne legyen, hidd el! - nézett rám komolyan, de azért egy apró mosoly ott bujkált a szája szegletében.
- Én nem tudom… - bizonytalanodtam el, mert eszembe jutotta a tegnapi telefonbeszélgetésünk.
- Liz… - sóhajtott fel. - Tudom, hogy te az a nő vagy, akit szinte minden esetben a józan esze vezérel, de kérlek, most hallgass a szívedre, ne hagyd, hogy a boldogságod azért ússzon el, mert az eszed diktál a szíved helyett. A vak is látja, hogy szeretitek egymást, és hidd el, hogy Sebastian nagyon megbánta, hogy úgy viselkedett veled. Tudom, hogy nehéz Neked, kétségek között vergődsz azzal kapcsolatban, hogy mit is tegyél. De legalább egy esélyt adj neki arra, hogy beszélhessen Veled, hogy elmondhassa Neked, ő mit érez!
- Gina… én szeretem Őt, de… - folyt végig az első könnyem az arcomon - Ő nagyon megbántott. A ridegsége, ahogy kezelte, hogy nekem közöm lehet ahhoz az emberhez… de… ő ellökött… pedig azt mondta nem változik semmi. És most meg azzal jössz, hogy szeret… nem akarom elhinni… - könnyeztem.
- Liz… - fogta meg a kezem hirtelen. - Tudod te is, hogy nem kell bizonygatnom nekem sem, neki pedig főleg nem, hogy szeret téged. Biztos vagyok abban, hogy megbánta, amit csinált, és te is tudod, hogy képes vagyok átérezni azt is, ami most a lelkedben lejátszódik… - nyelte vissza a könnyeit. - De könyörgöm Neked, legalább beszélj vele, ne dobd el magadtól a boldogságot, csak mert volt egy ballépése. Nem mondom, hogy helyesen tette, amit tett, de ő is ember, hibázhat, de megérdemli, hogy kapjon egy új esélyt. Te pedig megérdemled, hogy annyi szenvedés után végre boldog legyél. És tudom, hogy ezt a boldogságot csakis Seb oldalán tudod megtalálni.
- Gina… - zokogtam fel, s az oldalamba ismét fájdalom szúrt be… - ááááá - kaptam oda a kezem - Én… akkor lökött el, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá… De most lehet egy fájdalomcsillapítóra nagyobb lenne… Hová ment orvosért, Németországba???? Remélem nem lett rosszul valahol… - esett le, hogy mennyi ideje eltűnt.
- Lehet, hogy összetalálkozott Leenaval a folyosón, és a lányom most szóval tartja! -mosolyodott el. - Szóljak valakinek, vagy kérjek Neked valami gyógyszert?
- Lehet ha… - gondolkodtam el - hagyjuk…
- Mondd csak, mit szerettél volna? - mosolygott rám bíztatóan.
- Szóval… - éreztem, hogy elpirulok - Nem néznél ki, hogy itt van-e még? Csak annyi, hogy jól van-e… kérlek…
- Hát persze, már repülök is! - pattant fel a székről fürgén és az ajtóhoz robogott, ami éppen akkor nyílott ki előtte.
- Kimi? - szólaltam én meg, hisz barátnőm dermedten állt meg az ajtóban
- Én csak, gondoltam benézek hozzád, és Leena is látni akart már! - felet csendesen, közben mindvégig a barátnőmet nézve.
- Milyen rendes, ugye Gina? - mosolyodtam el halványan.
- Az, hát persze! - válaszolt szárazon és kicsit félre állt, hogy a két férfi és a kis hercegnő be tudjanak jönni a helyiségbe.
- Oh… - néztem Sebre, aki célirányosan az ágyamhoz jött, és segélykérően nézett rám. Eszembe jutott az, amit Gina mondott nekem az előbb. Ha az eszemre hallgatok. elküldöm, de ha a szívemre, akkor tudom, hogy csak vele lehetek boldog. Arrébb tettem a kezem, hogy le tudjon ülni az ágyamra, mellém. Zavarban volt, látszott rajta.
- Sajnálom… - suttogta rekedten - ha tehetném… - a kezemet az övére tettem.
- Megbeszéljük… - mosolyogtam rá, de a könnyek gyűltek a szememben, ahogy le akartak folyni azonnal letörölte.
- Szeretlek… nem megy nélküled… - csókolta meg a kezemet - Hiányzol…
- Te is nekem…
- Minden az én hibám… - nézett rám fájdalmasan.
- Talán a világbéke hiányáról nem te tehetsz. – próbáltam viccesre venni a figurát.
- Talán nem. – mosolyodott el halványan – De neked fájdalmat okoztam… - nézett rám fájdalmasan csillogó szemekkel.
- Csókolj meg… - kértem. Ő döbbenten nézett rám, de eleget tett a kérésemnek.
Gyengéden csókolt meg, ízlelgetett. Olyan volt, mintha ismét átélném az első csókunkat, de én többet akartam, sokkal többet. Kezeimmel a mellkasát érintettem meg, mire egy sóhaj csúszott ki a száján, és elmélyítette a csókot. A nyelve utat tört ajkaim között, és vad táncot járt az enyémmel. Szédítő volt, mellette még azt is elfelejtettem, hogy egy kórházban vagyok, ahol illő lenne viselkedni. A kezeimmel a mellkasán simítottam végig fel egészen az arcáig. Megéreztem a több napos borostát, de ez sem zavart. Egy dolog érdekelt, hogy itt van, mellettem és… szeret. Levegő hiányában azonban el kellett válnunk. Mámortól megrészegülve nyitottam ki a szemeimet…
- Szeretlek… - suttogtam el az édes titkot, melyet már nemcsak a szívem, hanem az eszem is diktált. S végre a szemei a boldogságtól csillogtak, és a szája széles mosolyra húzódott.
- Szeretlek Gyönyörűm… szükségem van rád… szeretlek… - ölelt meg szorosan, és a nyakhajlatomhoz bújt, de vigyázott, hogy ne nehezedjen rám. - Hiányoztál Kicsim… szeretlek… kérlek, bocsáss meg… - suttogta a fülembe.
Ahogy ölelt, és az illatát jó mélyen beszippantva jöttem rá, hogy barátnőmnek igaza volt. Az igazi boldogságot csak Seb tudja nekem megadni, senki más. Mellette vagyok teljes… A szívem őrült tempóba lüktetett a mellkasomban, és egy könnycseppem utat tört magának, de ez nem a fájdalomtól. Hetek óta először éreztem azt, hogy boldog vagyok… hogy újra egész vagyok. Rossz érzés volt, ahogy eltávolodott tőlem. Azonnal az arca után nyúltam.
- Seb… - suttogtam - ugye többet nem hagysz el?
- Soha többet… - suttogta vissza - Meg tudod nekem bocsájtani, hogy büszke, együgyű, és idióta voltam? - simított végig azon a kezemen, mely az arcán volt.
- De csak akkor, ha te is nekem… - vágtam rá azonnal.
- Nincs mit megbocsátanom neked Gyönyörűm. - puszilta meg a kezemet. - Ha nem vagyok egy idióta, akkor ez nem történt volna meg.
- Én is követtem el hibákat, hisz meghallgathattalak volna… de nagyon fájt… - szorult össze még mindig a torkom.
- Tudom… - puszilta meg az arcomat, majd nyomott egy röpke csókot a számra - Nem tudok elégszer bocsánatot kérni… egy élet is kevés hozzá. - ostorozta tovább magát.
- Seb… kérlek, ne csináld ezt! - húztam közel magamhoz az arcát - Szeretlek, és szeretsz… ez az egy számít. Nem tudok nélküled élni…
- Kicsim… - bújt hozzám ismét, s én beletúrtam az egyik kezemmel a szőke fürtökbe, a másikkal végigsimítottam a hátát. Behunytam a szemeim, és a megnyugtató illat, amely körbe ölelt, s a tudat, hogy ismét velem van, és szeret, hozta meg azt a lelki békét, amelyre hetek óta vágytam...
- Te vagy a hibás! Te tehetsz az egészről!!! Ha Leenával valami történt volna, sose bocsájtom meg neked!!!!! - ordította magán kívül a finn. Mi azonnal szétrebbentünk, s megdöbbenve néztünk barátainkra…