98. rész

Sziasztok!

Először is, hadd mondjam el, hogy nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy nem jelentkeztünk, de mostanság Szabusnak és nekem is nagyon húzós időszakunk van, és ez így is lesz a továbbiakban is! Az elmúlt napokban, hetekben még a blogra felnézni se volt időm, így kérlek Titeket, hogy nézzétek el, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Nem tudom megmondani, hogy a folytatás mikorra várható, de mindenképpen szeretnénk azt néhány napon belül kitenni! Még egyszer, elnézést a hosszú szünetért! Reméljük azért a folytatás tetszeni fog! Kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek! Jó olvasást! :)

Puszi,

Szabus& Gina

(Liz)

A beszélgetést nem folytathattuk tovább, mert az ajtón egy fehérköpenyes orvos lépett be. Kimi is figyelte a dolgokat, persze csak messziről, de azért fél szemmel barátnőmet kísérte figyelemmel. A doki egyszerre hozzám jött oda. Seb idegesen szorongatta a kezemet.

- Miss Strassberg… megnéztük az eredményeit, és meg kell nyugtatnom Önöket, hogy minden rendben van. – nézett ránk kedvesen.

- Hála Istennek… - suttogta mellettem Seb.

- Sok pihenésre lesz szüksége, de a babák is jól vannak… - ez volt az a pont, amikor nem értettem semmit.

- Babák??? – kérdeztük egyszerre Sebbel.

- Igen… megnéztük őket, ikrek. Kétpetéjű ikrek. – mosolygott ránk továbbra is.

- Babák… - suttogta Seb, elengedte a kezem, és falfehér arccal kisétált a kórteremből. Ekkor éreztem azt, hogy a lábam alól ismét elvesztettem a biztos talajt.

- Biztos ez doktor Úr? – kérdeztem tőle, közben a sírás kerülgetett.

- Igen Hölgyem a legbiztosabb. Egy képet tudok is róluk mutatni. Itt is van. Önöknek adom. – nyújtott felém egy ultrahangos képet. – A papírjaik készen vannak – nyújtotta át Ginának őket – bármikor haza is mehetnek. De nagyon kérem, vigyázzanak magukra. Nekem most mennem kell… várnak már rám.

- Természetes doktor Úr! Köszönünk mindent! – válaszolt helyettem barátnőm, mert én még mindig a képet szorongattam, amin két kis pacát lehetett látni, melyek jól kivehetőek voltak.

- Babák… - suttogtam, és az első könnycseppen lefolyt az arcomon.

- Jaj Liz! Gratulálok! És egyszerre kettő! – lelkendezett barátnőm mellettem. Azt se tudtam mikor jött ide.

- De Seb… - sírdogáltam – Hol van Kimi? – néztem körbe.

- Kiment Seb után. Szerintem most téríti észhez… - kuncogott barátnőm – vagy mossa fel a padlóról.

- Nem örül nekik… - zokogtam.

- Jaj, te… ne beszélj butaságokat. Egyébként érdekes, hogy még semmilyen jele nem volt annak, hogy állapotos legyél. Én minden nap rosszul vagyok, nálad meg semmi. Téged annyira sem zavar a kettő kicsi, mint engem az egy. – biztatgatott.

- Kicsim!!! – csapódott ki az ajtó, és Seb úgy közelített felém, mint egy tornádó – Babáink lesznek!!! – ült le mellém és a karjaiba zárt – El se hiszem! Ráadásul kettő! – távolodott el tőlem, s az arcán egy boldog mosoly ült, a szemei, azok a gyönyörű mélykék szemei pedig csillogtak.

- Ezt kaptuk a dokitól. – nyújtottam felé a képet.

- Ó… - vette a kezébe a felvételt, mint egy kis kincset – Ők azok? – mutatott a két kis foltra.

- Igen… - suttogtam, és végigsimítottam az arcán.

- Szeretlek… - nézett rám, s csókolt meg, lágyan, puhán, szerelmesen. A csók közben éreztem, hogy az egyik keze a hasamra kúszik, és végigsimít rajta. – És titeket is apróságok… - puszilgatta meg a hasamat, miután ajkaink elváltak egymástól. Még nem látszott semmi, de mi tudtuk, hogy ott vannak benn.

A rövid kórházi túra után, Ginával közös kis lakásukba mentük Sebbel, összeszedni a cuccaimat. Fájó szívvel hagytam magára barátnőmet, de bíztam abban, hogy Kimi megfogadja a tanácsomat, és elmegy dokihoz. Tudtam, hogy Gina tőle várja a babát, hisz annyira szerelmes az ő finnjébe. Egy pillanatig sem kételkedtem barátnőm szavahihetőségében. Kimi meg… elhiszem, hogy ezt mondták neki pár éve… de csodák még azért történhetnek. Hinni kell benne, és akkor valósággá válik.

Újra belépve a HÁZ ajtaján, valami különleges érzés kerített hatalmába. Szeretem ezt az épületet, melynek minden centiméteréből az otthon sugárzik. Letelepedtem a kanapéra, s megvártam, míg Párom becipeli a bőröndöket. Körbenéztem, s olyan volt, mintha csak tegnap mentem volna el, s nem hetekkel ezelőtt. Mély levegőt vettem, s az otthon illata, mely keveredett Sebével töltötte ki az érzékeimet.

- Fáradt vagy? – telepedett le mellém Párom.

- Egy kicsikét, tudod nem olyan kényelmesek a kórházi ágyak – húztam el a számat.

- Akkor felkísérlek és lepihensz. Később meg segítek majd kipakolni. – simogatta az arcomat.

- De éhes is vagyok. – panaszoltam el neki bánatomat.

- Hát igen… a vacsora. Tudom, hogy megígértem, hogy főzök neked de… - kezdte azonnal a magyarázkodást.

- Semmi baj. – simogattam az arcát.

- Rendelek valamit, addig vegyél egy forró fürdőt. Vacsorázunk, és ha nem vagy elég fáradt, akkor nézünk valami jó kis filmet. – vázolta fel azonnal a terveit.

- Oké! – lettem azonnal lelkes – Én akkor kérek valami csirkét, vaaagy nem is… inkább halat… vaaagy legyen inkább mégis csirke. De egy steaket is rendelhetsz mellé, de legyen jól átsütve. Meg valami desszertet is, mondjuk valami krémest… nem is! Inkább legyen torta! Csoki, meg epres túrótorta…

- Ezt kettőnknek vagy magadnak kéred? – kacarászott rajtam.

- Éhes vagyok. – panaszkodtam.

- Jó-jó… azonnal rendelem is. Szeretne még valamit a Szép Hölgy? – kelt fel a kanapéról, s a telefonja keresésére indult. Én azonban követtem őt.

- Igen… szeretnék…- bújtam bele az ölelésébe. – Kaja után… téged… ruha nélkül…- suttogtam az ajkai közé.

- Hölgyem, kívánsága számomra parancs… - s kaptam kezdésnek egy szenvedélyes csókot…