46. rész

 Gina

Nagyon fáradt voltam, hiszen napok óta alig aludtam valamit, ennek ellenére képtelen voltam álomba szenderülni, egyszerűen nem jött álom a szememre, és egész éjszaka csak forgolódtam. Az agyam vadul kattogott, de Kimi mellett, most a gondolataimat az is foglalkoztatta, hogy tudtam, nem a legjobbkor jöttem Lizékhez, és ezt Seb viselkedése tökéletesen mutatta. Reggel 7 felé már nem bírtam tovább ezt az álmatlanságot, és az ágyból kimászva belebújtam a puha, és meleg kutyusos mamuszomba, majd a folyosókon csoszogva a konyhába mentem, és remélve, hogy nem lesznek nagyon mérgesek a „magánakcióm” miatt, készítettem egy kancsó teát. Töltöttem magamnak egy bögrébe a gőzölgő italból, és a konyhapultnak támaszkodva, ismét a gondolataimba mélyedtem. Egyszer csak egy halk köhintést hallottam az ajtóból, mire én azonnal felkaptam a fejem, és a hang irányába fordultam. Meglepődtem, és el is pirultam kicsit, amikor megpillantottam ott a ház urát.
-Jó reggelt!-köszönt először ő, a tegnapi hangszínéhez képest egészen halkan.
-Jó reggelt!-köszöntem én is ugyanolyan csendesen. Ez után hosszú másodpercekig nem is szóltunk egymáshoz, csak fürkésztük a másik arcát.
-Főztél teát?-kérdezte meg a nyilánvalónak tűnő tényt, bár véleményem szerint ez csak arra volt jó, hogy megtörje a közünk beálló kínos csendet.
-Igen!-bólintottam lassan.-Kérsz te is?-kérdeztem halkan.
-Igen, köszönöm!-intézett felém egy apró mosolyt. Bólintottam, aztán levettem a polcról egy sötétkék bögrét, és töltöttem bele a gőzölgő, citromos teából, majd Seb kezébe nyomtam. Kicsit tétova léptekkel odasétált mellém, aztán ő is nekitámaszkodott a konyhapultnak és ismét csendbe burkolózott ő is.
-Kérlek, ne haragudj rám a tegnapi viselkedésem miatt!-kezdett bele hirtelen, én pedig azonnal felkaptam a fejem, és belenéztem a szemeibe, amelyekben a tegnapi dühnek már nyoma sem volt, helyette inkább a bűnbánás kapott ott helyet.-Nem lett volna szabad olyan gorombán beszélnem Veled, főleg, hogy láttam mennyire magad alatt vagy.-folytatta.-Nem tudom, hogy mi történt köztetek, és nem is tisztem erre fényt deríteni, vagy ezt firtatni, de azt hiszem, hogy akaratomon kívül is sikerült beletenyerelnem valami olyanba, ami neked nagyon fáj. Igaz?-nézett rám pironkodva
-Miért is tagadnám?-vontam vállat és újra a földre szegeztem a tekintetm.-Igazad van!-tettem hozzá, és igen nagy erőkifejtést követelt, hogy ne adjak szabad utat a kikívánkozó könnyeimnek.
-Sajnálom!-tette a vállamra a kezét, mire én kicsit összerezzentem, de aztán felemeltem a fejem és hálásan néztem rá.-Biztosan minden helyre fog jönni!-mosolygott rám bátorítóan.
-Bár úgy lenne!-suttogtam elhalóan, és annak ellenére, hogy nem akartam sírni Seb előtt, már nem tudtam tovább gátat szabni a könnyeimnek, amik könyörtelenül utat követeltek maguknak, majd kendőtelneül peregtek le az arcomon. Sebastian kedvesen megfogta a kezem, finoman közelebb húzott, és magához ölelt engem. Átkaroltam a nyakát, az arcomat pedig a vállába fúrtam, és hangosan zokogtam tovább. Seb türelmes volt, és csendesen hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
-Csss, nincs semmi baj! Sírj csak nyugodtan, ha ettől jobb lesz!-suttogta gyengéden a fülembe.-Minden rendbe fog jönni, hidd el!-simogatta meg a hátam.
-Rendbe mert mostmár mi is itt vagyunk Veled!-hallottam meg hirtelen a barátnőm hagját, de mire felocsúdtam volna, már Liz karjai is körém fonódtak, és szorosan öleltek engem. Olyan hatalmas boldogság költözött a mellkasomba ekkor, hiszen tudtam, ogy csodálatos barátaim vannak, akikre bármikor, bármiben számíthatok, és akik mindig velem vannak, történjék bármi.
Délután Seb elment otthonról, mondván, hogy dolga akadt Zürichben, de szerintem csak azért hagyott minket magunkra Lizzel, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. A barátnőm készített forrócsokit, és egy-egy bögrével a kezünkben leültünk a nappaliban a kanapéra. Elgondolkodva néztem a kandallóban pattogó tüzet, egészen addig amíg Liz vissza nem érkezett, és lehupant mellém. Felhúzta a lábait törökülésbe, és kíváncsian, várva, hogy elkezdjem a mesélést, nézett rám.
-Nos, mit akarsz hallani?-kérdeztem, megvonva a vállam, és belekortyoltam a még gőzölgő italba.
-Mindent.-vágta rá azonnal.
-Hát akkor azt hiszem sokáig itt fogunk ülni!-sóhajtottam.
-Nem számít! Csak az, hogy elmondd, ami a szívedet nyomja, és hogy jobban érezd magad!-fogta meg bátorítón a kezem.
-Szóval……-kezdtem el, ismét nagyot sóhajtva.-……miután felraktunk titeket a repülőre, hazavittük a kocsit, és elmentünk sétálni. Vettünk gesztenyét, meg forró csokit, és a parkban leültünk az egyik padra. Rengeteget beszélgettünk, nevetgéltünk, minden olyan meghitt volt, nyugodt és romantikus.-merengtem el kicsit a mondandóm közben.-Meséltem neki a zongoráról, meg a táncról is, aztán képzeld, amikor hazamentünk, megmutattaa mamája régi zongoráját, és megkért rá, hogy játszak neki valamit. –Liz elmosolyodott, de semmit nem szólt, csak hagyta, hog kibeszéljem magamból az elmúlt napok, hetek történéseit.-Haboztam egy kicsit, de végül eljátszottam neki a November Rain-t, tudva, hogy szereti a Guns’N Rosest, utána pedig rávettem, hogy üljön ő is oda, és megtanítok neki egy dalocskát. Rengeteget nevettem, és egyszerűen csodálatosan éreztem vele mgam, és annyira nem figyeltem már arra, hogy mit teszek, hogy még egy apró puszit is adtam a szájára, és mielőtt mentem a szobámba, ő is megtette ezt.-meséltem tovább, és az emlékek hatására most is elpirultam kicsit.-A következő napok fantasztikusan teltek, rengeteget játszottunk a fiúkkal, folyton ugrattuk egymást, nevetgéltünk, úgy éreztem, Kimit is sikerült kicsit kizökkentenem abból a letargiából, amelybe az édesapja halála miatt került. És amellett, hogy hozzá egyre közelebb kerültem, a családjával, és a barátaival is kezdtem közelebbről megismerkedni. A sógornőjével például eltöltöttem majdnem egy egész napot, vásárolgattunk, nézelődtünk, és nagyokat beszélgettünk. Kriisti csodálatos nő, az biztos. Nagyon megkedveltem őt.-ahogy belelendültem a mesélésbe, már abba sem bírtam hagyni, egyszerűn csak megállíthatatln áradatként ömlöttek belőlem a szavak, amelyek hűen tükrözték a lelkem mélyén lakozó érzéseket.-Aztán eljött a szilveszter este is.-sóhajtottam fel ismét, ahogy a mondandóm lényeges részéhez értem, és tudtam, hogy erről már nehezebb lesz beszélnem.-Azt gondoltam, hogy vacsora után majd beszélgetünk kicsit, de a fiúk kitalálták, hogy hógolyózni szeretnének, én pedig mondtam nekik, hogy majd kimegyek velük, és persze Kimitkinnt játszottunk a hidegben, de ez mit sem számított, hiszen fantasztikusan éreztük magunkat. Miután a hógolyózásnak és a srácok csikizésének végeszakadt, megnéztük a tűzijátékot, majd a kicsiket behívták Kriistiék, mi viszont Kimivel még kinnt maradtunk. Valami hirtelen felindulásb folytán kitaláltam, hogy hóangyalt akarok csinálni, és Räkka minden ellenkezés ellenére, őt is lehúztam magammal a hóra. Annyira boldog voltam, hogy folyton csak nevettem, de a torkomon akadt a kacagás, mikor Kimi fölém hajolt. Megkérdeztem tőle, hogy miért néz rám így, mire ő azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. Végigsimított az arcomon, aztán gyengéden megcsókolt.
-Hogy?-lepődött meg a barátnőm.-Mit csinált?-nézett rám nagy szemekkel.
-Megcsókolt!-ismételtem meg halkabban, és közben éreztem, hogy az első könnycsepp már áttörte a gátat, és lassan csordogált le az arcomon.
- És te? Eltoltad? Visszautasítottad?
-Nem!-ingattam a fejem.-Liz, férfi engem úgy még soha nem csókolt meg, mint Kimi azon az éjszakán!-suttogtam.-Egyszerűen képtelen voltam neki ellenállni.
-És mi törtnt ezután?-kérdezgetett tovább a barátnőm.
-Ezután?-mosolyodtam el fájdalmasan.-Ez után megszakította a csókot, se szó, se beszéd felállt a földről, és bement a házba.-mondtam halkan, és az arcomon már patakokban folytak a könnyek.-De azt a tekintetet, amit az előtt láttam, hogy ott hagyott. Abban egyszerre volt benne a döbbenet, a csalódottság, és a düh. De nem értem, miért haragszik?!
- És utána mentél? Megkérdezted tőle, hogy miért csinálta ezt?
-Nem!-hajtottam le a fejem.-Nagynehezen felocsúdtam, bementem a szobámba, összepakoltam, írtam Paulának egy levelet, és elindultam haza.
-DE te csak így se szó se beszéd leléptél? Úgyhogy nem is tudod, hogy izagából mi történt?-háborodott fel a legjobb baátnőm.
-Mondd Liz, mégis mi a fenét tehetem volna? Mentem volna utána hisztérikusan kiabálva, hogy miért taposta a földbe a becsületem, hogy miért alázott meg?-kaptam fel a vizet
egyből.
- Legalább megkérdezted volna! Gina, azt se tudod, hogy miért menekültél el Espooból? És mi van akkor, ha neki mindez korai volt még az apukája halála után? -ha nem is rád irányult! Erre nem is gondoltál?
-Nem, ez eszembe se jutott!-ingattam a fejem.-De ha korai volt neki, akkor egyáltalán miért csókolt meg? Tudta jól, hogy mit tesz!-próbáltam menteni a menthetőt, mert kezdtem azt érezni, hogy az egészet én szúrtam el.
- De Gina, gondolj bele egy kicsit az ő helyzetébe. Most veszítette el az egyik biztos talapzatát! Érthető, hgy fél, mi van ha gondolsz egyet és te is lelépsz. Hisz mg alíg ismeritek egymást, ahogy elmesélted nekem az jön le, hogy nem sokat volt alkalmatok kettesben lenni.
-De......-ágáltam volna, azonban rá kelett jönnöm, hogy ez felesleges lenne. Az egész az én hibám, és fogalmam sem volt hogyan hozhatnám helyre.