Sziasztok!

Miután mostanság csak elvétve kapunk egy-egy hozzászólást és nincsenek visszajelzések, az a "merész" ötletünk támadt, hogy lehetőséget adunk nektek, hogy elmondhassátok, mit gondoltok a történetről, a hozzáállásunkról, a karakterekről, az irományok stílusáról, vagy bármiről, amiről csak szeretnétek! :) Szívesen várunk mindenféle megjegyzést, legyen az bíráló, kritizáló, vagy éppen buzdító! Kérünk Titeket, hogy ne fogjátok vissza magatokat és most az egyszer legalább írjátok le, amit gondoltok! Nagyon hálásak lennénk érte, és ez által tudnánk, hogy milyen irányba kellene elmozdítani a történéseket, hogy Nektek elnyerje a tetszéseteket! :)

Köszönjük szépen előre is,
Szabus & Gina

91. rész/1.

Gina

-Igen, tessék?-szóltam bele álmosan, és az éjjeliszekrényen álló órára pillantva láttam, hogy hajnali fél 3 van.
-Felébresztettelek?-hallottam meg Kimi hideg hangját a vonal végén.
-Nem, én ilyenkor még egy szórakozóhelyen bulizok.-válaszoltam vissza kissé cinikusan. -Mit akarsz?-kérdeztem ridegen, miközben a lassan ébredező Lizre terelődött a figyelmem.
-Leena felriadt az éjszaka, és téged keres.-válaszolt halkan.
-Add neki a telefont!-kértem csendesebben.
-Anyuciiii!-hallottam meg a lányom csillogó hangját néhány másodperc múlva, amitől görcsbe rándult a gyomrom és könnyek szöktek a szemembe.
-Szia Kicsikém! Jajj de örülök, hogy hallom a hangodat!-próbáltam minél előbb összeszedni magam, hogy legalább a kislány ne vegyen észre semmit abból, hogy az apjával milyen a viszonyunk. Láttam, hogy Liz közben felült az ágyban és nagy szemekkel nézett rám.
- Mi történt? - kérdezte barátnőm még kótyagosan.
-Leena az!-suttogtam úgy, hogy azt a lányom ne hallja.
-Anyuci mikor jössz? Annyira, de annyira hiányzol!-súgta a telefonba kicsit bátortalanul, de nekem legördültek az első könnycseppek az arcomon.
- Jaj Istenem... - suttogta barátnőm is, de láttam neki is nehéz visszatartani a könnyeit.
-Nem tudom Kicsim, de tudod te is, hogy nagyon hiányzol nekem!-súgtam a telefonba immáron sírva. Liz odaült mellém, és bíztatóaan átkarolta a vállaimat.
- Te is nekem Anyuci! - hallotam, hogy pityergett a kicsikém.
-Én most nem tudok odamenni hozzád, de Apuci ott van Veled és vigyáz rád!-összeszorítottam a szemeimet, és már az egész testem rázkódott a sírástól mégis úgy kellett beszélnem, hogy Leena azt hidje, erős vagyok.
- Tudom, és Szebi báci is itt van! Képzeld ma elvittek az Állatkertbe! Láttam elefántot, és bevittek a pillangóházba is! - mesélte lelkesen.
-Tényleg? Hát ez nagyon szuper! És volt olyan szép rózsaszín is, amilyen a szobád falán van?-kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmét. Liz eközben felállt és a konyhába ment, láttam hogy vizet forral, gondoltam teát készít. Szerintem ő is tudta, hogy ezen az éjszakán mi már nem nagyon fogunk aludni.
- Igen!!! És képzeld Szebi báci is itt lakik ám nálunk...Azt mondta, hogy Ő tehet arról, hogy Lizy néni elment. Tényleg Ő tehet róla Anyuci?
-Sebi bácsi is ott lakik?-kérdeztem meglepetten, és láttam hogy Liz felém kapta a fejét.-És ilyet mondott Neked, hogy ő tehet az egészről?-direkt visszakérdeztem, hogy ezt a barátnőm is hallja.
- Igen, és képzeld nagyon bánatos...
-Jajj Kicsikém, hidd el tudom, de nem tudunk mit tenni, amíg ő nem határozza el magát!- válaszoltam vissza. Liz közelebb jött és nagy szemekkel nézett rám
- DE én sajnálom Őt Anyuci. És azt is modta, hogy még szereti Lizy nénit.-akadékoskodott Leena, véleményem szerint roppant aranyosan.
- Mit mondott Leena?-kérdezte Liz kíváncsian.
-Azt, hogy Seb ott lakik náluk, és hogy nagyon bánatos, és ő tehet arról, hogy nem vagy ott, és hogy még mindig szeret téged.-lágyult el a hangom és láttam, hogy Liznek könnyesek lettek a szemei.
- Én is szeretm Őt... és nagyon hiányzik... - suttogta cérnavékony hangon, majd a könnyei utat törtek magunknak.
-Megmondjam ezt Leenanak?-néztem rá gyengéden.
- Igen... - suttogta úgy, ha nem figyelek, nem is hallom meg.
-Lizy néni azt mondja Kicsim, hogy neki is hiányzik, és szereti Sebi bácsit, de most ő sem mehet haza ahogy én sem.-suttogtam a telefonba.
- De neeeeeeeeeeem. Gyertek haza, én nem értem. Miért nem jöttök haza?-akadékoskodott az én kis drágám.
-Kicsim, kérlek, ne hisztizz, mert azt Apuci nem szereti!-kértem csendesen, miközben Lizre néztem és láttam, hogy rázza a fejét. Tudtam, hogy az jár a fejében, miért Kimire gondolok még ilyenkor is?!
- De neeeem.. Szebi báci!!! Anyuci és Lizy néni sem jönnek haza!!!! Én azt akarom, hogy hazajöjjenek!!!!! - zokogott a kicsi lány.
-Leena, kérlek Kicsim!-sírtam ismét.-Ne pityeregj, mert fáj a szívem, ha hallom hogy sírdogálsz Kincsem!-suttogtam erőtlenül.
- Leena... kivel beszélsz?-hallottam meg Seb hangját.-Szebi báci Anyuci az... - pityergett a kicsi lány.
-Kérdezd meg Anyucit, hogy jól vannak-e?-hallottam Seb hangját a vonal túlsó végéről, ami nekem egy nagyon apró, és nagyon halovány mosolyt csalt az arcomra.
- Mit mond Leena? - kérdezte barátnőm.
-Seb kérdezte a hogylétünkről!-vontam vállat.
- Mi? - ejtette ki a kanalat a kezéből.
- Szebi báci képzeld azt mondta Anyuci, hogy hiányzol Lizy néninek, és ő is szeret téged. - csacsogta a kislány.
-Mondd meg Anyucinak, hogy üzenje meg Lizy néninek, rettenetesen sajnálok mindent, és azt kívánom nap, mint nap, hogy bárcsak visszacsinálhatnám az egészet.
- Anyuci azt mondta Szebi báci, hogy....
-Hallottam Kicsim, és Lizy néni is hallotta!-mosolyogtam rá a barátnőmre, aki sírva ült mellettem, ugyanis kihangosítottam a telefont, hogy ő is halljon mindent.
- Szebi báci Lizy néni is hallotta! - kiáltotta önfeledten Leena.
-Leena Kicsim, Apuci hogy van?-kérdeztem kicsit félve, és megint a barátnőmre pillantottam, de ő roszallóan rázta a fejét.
- Apuci itt van velem szemben. - adta meg az egyenes választ. - De hallottam ám valamelyik nap azt mondta, hogy hiányzol neki.
-Tényleg ezt mondta?-kérdeztem akadozva és nagyra nyíltak a szemeim.
- Igen... Anyuci én tudom, hogy Ő szeret... Szebi bácinak elmondta!-suttogta Tündérke.
-Nem Kicsim, Apuci nem szeret engem!-suttogtam lemondóan és a kezembe hajtottam a fejemet.
- Ez nem igaz! Azt mondta, hogy aggódik érted és a kicsiért is.-ellenkezett rögtön.-Tényleg Anyuci, mi lesz? Fiú vagy lány?-kérdezte kíváncsian.
-Még nem tudom Kicsim, de biztos, hogy nagyon aranyos lesz, és hasonlítani fog az ő ügyes, okos és gyönyörű nővérkéjére!-mosolyodtam el.
-Hallod Apuci? Anyuci azt mondta, hogy okos, és ügyes vagyok!-újságolta lelkesen Kiminek.- Szebi báci
-És ha fiú lesz, akkor is pillangókat fest majd Szebi bácsi?-kérdeztem mosolyogva.
- Anyuci kérdezi, ha...
-Hallottam, mondd meg neki, hogy akkor autókat festek neki.-válaszolt Seb.
-Ez biztosan nagyon szép lesz majd!-feleltem.-Kicsim akarsz Lizy nénivel beszélni?
- Igen!!!!! - lelkesedett be a kislány - Szebi báci Lizy nénivel fogok beszélni!-kiáltotta a srácnak.
-Hallod? Veled akar beszélni!-nyújtottam a telefont a barátnőmnek.
- Velem? - riadt volt a hangja de elvette a telefont - Szia Leena! Ilyenkor már ágyban lenne a helyed Kicsikém!
- Tudom, de nem tudtam aludni Lizy néni. Gyertek haza... itt van mellettem Szebi báci is.-folytatta tovább a lelkes csacsogást.
- Ott van melletted? Hát miért nem tesz már ágyba? - mosolygott.
-Mert nem tud, nem engedem neki, amíg nem beszélek Veletek!-akaratoskodott az én kis drágám, amit jól hallhattam én is.
- Nem engeded meg nekik? Már látom, hogy ki a főnök!-nevetett egy aprót Liz.- Mesélj mi újság van?
-Hát, képzeld, voltunk ma Állatkertben Apucival meg Szebi bácival, és.....és megengedték hogy megetessem a tevét!-olyan édesen mondta, hogy ettől nekem nevethetnékem támadt.
-Tényleg? És melyiket etetted meg vele?-kacagott Liz.
-Hát, Apuci vett neki Zoo csemegét, csak ő olyan ügyetlen volt, hogy majdnem leharapta a fejét a teve!-itt már én sem bírtam, és nem érdekelt, hogy hallják-e Kimiék, hangosan felnevettem.
- A fejét??? - kacagott barátnőm, de a háttérbe Seb nevetését is lehetett hallani.
- De te bátor kislány létedre megmentetted Apucit!-mosolygott a barátnőm.
-Iiiigen! Képzeld el, hogy azt kellett mondanom neki, adjon puszit, és csak így tudott megmenekülni a teve elől! De olyan aranyos volt ám, mert utána megölelgetett és azt mondta, jó hogy vagyok neki.-a gyomrom megint kicsi gombóccá szorult össze, ahogy hallottam ezeket a mondatokat és nagyokat kellett lélegeznem, hogy ne sírjam el magam.
- Persze, hogy jó, hogy vagy neki te kicsi lány. Jaj elnézést nagy és okos Nővérke! - mosolygott Liz.
-Igen, az vagyok!-mondta büszkén.-És majd én segítek Anyucinak, meg vigyázok a kicsire!
- Rád legalább számíthat! Mi csajok tartsunk össze! Igaz?-nevetett Liz.
-Lizy néni, megkérdezed Anyucit, hogy mikor láthatom?
- A lányod azt kérdezi, hogy mikor láthat? – suttogta a barátnőm a kislány kérdését.
-Most erre mégis mit feleljek?-suttogtam elhalóan.-Az apja dönt!
- Azt üzeni Anyuci, hogy Apuci dönti ezt el! Rajta múlik, hogy mikor találkoztok.
-Apuciii, Azt mondja Anyuci hogy rajtad múlik mikor találkozhatunk!-hallottam az én kis drágám csilingelő hangját.
- Szeretnéd látni Anyucit? - hallottam meg a hőn szerett férfihangot.
-Iggggeeeen! Nagyon szeretném!-lelkesedett Leena.
- Akkor semmi akadálya! De mondd meg Anyucinak, hogy legyetek nagyon óvatosak, rendben?-felelt neki gyengéden.
-Jupíí! Találkozhatom Anyucival!-kiabálta vidáman, amin én nevettem csak, de jól esett hallani, hogy boldog.
- Add ide Anyucit kicsikét légyszíves!-szólt kedvesen Kims a lányának.
Megdobant a szívem, de ezzel egyidejűleg ijedten néztem Lizre, aki bátortóan mosolygott rám, így aztán a kezembe vettem a telefont és kinyomtam a hangszórót, hogy ezt csak mi halljuk.
-Igen?-szóltam bele olyan halkan, hogy azt szinte még én sem hallottam.
-Gina? Kimi vagyok....
-Tudom.....-suttogtam.
- Nem gond akkor neked holnap mindez?-kérdezte gyengéd hangon.
-Nekem Leena soha nem jelent gondot és rettenetesen hiányzik.....-halkultam el a mondat végére.
- Tudom... te is hiányzol neki és....-elharapta a mondatot és csendbe burkolózott.
-Tudom Kimi, tudom, de nem akarom azt hallani, hogy sír a telefonban!-mondtam pityeregve.
- Én sem szeretem hallani, ezért is hívtalak fel.. tudom nem épp a legjobb ídő ez neked vagyis nektek...-javította magát figyelmesen.
-Nem számít, a lényeg, hogy ő ne érezzen ebből az egészből semmit. Ezért szeretném, ha holnap eljöhetne velem az…-egyszerűen nem mertem kimondani amit akartam, mert nem tudtam mit reagál.
- Mire?-kérdezett vissza.
-Az ultrahangra…-mondtam ki nagynehezen.
- Ultrahangra mész? - suttogta.
-Igen, holnap kettőre.-akaratlanul, de elmondtam neki, mert egyszerűen azt éreztem, hogy tudnai kell.- Értem. - halkult el a hngja - Leena szeretnél holnap Anyával ultranagra menni?-kérdezte a lányunkat.
-Jajj láthatom az öcsit vagy a hugit? Juuuj de jóóó! Igeeen!-kiabálta lelkesen.
- Akkor el van döntve. Gina egyet kérek.. Vigyázz magatokra... rájuk...-halk volt, gyengéd, de kissé megtört a hangja.
-Így lesz, ígérem. Szeretem őket, és megvédeném akár az életem árán is, ha azon múlna.-suttogtam.
- Tudom... akkor majd holnap. Én vigyem vagy ti jöttök?
-Neked hogy jobb?-kérdeztem vissza.
- Mindegy, elvihetem... ne fáradj... akkor majd én viszem. Egykor jó?-kérdezte előzékenyen.
-Tökéletes. Akkor holnap.
- Oké, akkor holnap. Gyere Leena köszönj el szépen Anyucitól, holnap megyünk hozzájuk, úgyhogy alvás van leányzó.-még így telefonon keresztül is tudtam hogy mosolyog, hiszen Leenanak mindig ezt az arcát mutatta.
-Kimi?-szóltam még utána.
- Igen?
-Köszönöm!-suttogtam hálásan.
- Én köszönöm Gina! Gyere te okos Nővérke!-szólt újfent a lányának.
-Olyan jó hogy láthatlak téged Anyuci! És ugye Lizy néni is jön? És ott van még, mert Szebi bácsi szeretne ám beszzélni vele!-hadarta Leena.
-Itt-itt, bizony ám. Akkor aadom neki a telefont. Te viszont indíts az ágyba kishölgy, sipirc.-nevettem. Legyél ügyes kislány!-szóltam rá kedvesen.
-Oké-oké, de akkor holnap látlak!
-Igen Kincsem! Aludj jól! Szép álmokat Hercegnőm!-köszöntem el tőle.
-Szép álmokat Anyuci!-búcsúzott el ő is, majd átadta a telefont.
-Parancsolj, Seb Veled akar beszélni!-nyújtottam mosolyogva a telefont barátnőm felé…

90. rész

Gina
Amint megérkeztünk a lakáshoz, kivettem Leenat a gyerekülésből, és a megpakolt szatyrokkal együtt elindultunk a Lizzel közös kis „rezidenciánk” felé. Leena izgatottan szorongatta a barátnőmnek vásárolt ajándékot, miközben vidáman csacsaogott. Boldogan hallgattam ezt az önfeledt beszédet, és sokszor észre sem vettem, hogy egészen meghatódtam ezen. Olyan átéléssel, gyermeki tisztasággal beszélt mindenről, hogy az nekem könnyeket csalt a szemembe.
A lakásba belépve csendesség fogadott minket, bár ahogy jobban fülelni kezdtem, valami zene hangfoszlányait hallottam kiszűrődni a konyhából. Gondoltam, hogy Liz még az utolsó simításokat gzi az ebéden, és ahogy mindig is szokta, kedvenc dalait hallgatta közben. Valüszínűleg észrevehette, hogy megérkeztünk, ugyanis rövidesen léptek nesze ütötte meg a fülünket, jelezvén, hogy a barátnőm közeledik hozzánk.
-Lizy nééééééni!-kiáltot fel egyszerre Leena, ezzel a frászt hozva rám.
-Szia Leena!-nevetett a barátnőm, és felkapta akarjába a csöppnyi kislányt, majd megölelgette őt, és elhalmozták egymást puszival. Elmosolyodtam ezen a jeleneten, habár még mindig kapkodtam a levegőt, az én kis hercegnőmiménti magánakciója után.
-Nééézd Lizy néni! Vettünk Neked ajándékot Anyucival!-újságolta lelkesen tündérkém, majd a barátnőm kezébe nyomta a bevásárlóközpontban kiválasztott gyertyás szettet.
-Jajj de szép, és milyen finom illata van! Nagyon köszönöm! Kedvesek vagytok, hogy gondoltatok rám!-simogatta meg a kislány arcát, és melegen rám mosolygott.
-Leena választotta.-mutattam a kishölgyre, aki büszkén kihúzta magát.
-Képzeld Lizy néni Sze…..-tudtam mit akar mondani Leena, de ezt most meg kellett akadályoznom, mert nem akartam, hogy a barátnőm derűs hangulata a ködbe vesszen ettől.
-Szerdán jön majd levendulás is!-vágtam rá gyorsan, mire Liz rám kapta a tekintetét.-De úgy emlékszem az epreset is szereted….-tettem hozzá gyorsan, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, annak ellenére is, hogy a barátnőm igencsak gyanúsan méregetett.-Tudjátok mit?-tettem fel a kérdést gyorsan, mielőtt még Liz megszólalhatott volna.
-Miiiiit?-nézett rám Leena kíváncsian.
-Mi lenne, ha mi most szépen menénk, és lecsutakolnánk ezeket az apró mancsokat, utána pedig ennénk abból a sok-sok finomságból, amit Lizy néni csinált, amíg mi vásároltunk?-mosolyogtam a lányokra.
-Juuuuj de jóóó!-lelkendezett a kishölgy, majd a kezét nyújtotta, én pedig megfogtam azt, és a fürdő felé vezettem őt, ahol alaposan megmostam a kis kezecskéit.
Vígan ebédeltünk éppen, amikor megcsörrent a mobilom. Nem tudtam, hogy ki keres, lehetett fontos hívás is, ezért elnézést kérve a lányoktól, felálltam az asztraltól és a telefonnal együtt az erkélyre vonultam.
-Gina Hamilton, tessék!-szóltam bele udvariasan, miután láttam, hogy számomra ismeretlen számról hív valaki.
-Szia Gina! Kimi vagyok!-hallottam meg a vonal túlsó végén a szívemnek olyan nagyon kedves férfihangot.
-Miben segíthetek? Valami gond van?-kérdeztem, kissé túlzottan is aggódó hangon.
-Nem, más miatt hívlak.-válaszolt szűkszavúan.
-Hallgatlak!-feletem én is hasonlóan.
-Arról van szó, hogy Seb az imént ment el tőlem, és volt a beszélgetésünknek egy igen érdekes pontja. Mikor előhoztam neki, hogy Leena nálatok van, nagyon lelkesen bíztatni kezdett, hogy ez igazán remek, és hagyjam hogy a lányom nálatok töltse az éjszakát. Nos, ha engem kérdezel, Seb próbált kijátszani, és azt hitte, hogy nem övök rá, ez nem csak valami spontán ötlet volt. Biztos vagyok benne, hogy beszélgettetek.-közölte tárgyilagos.
-Igen!-vallottam be sóhajtva.-Találkoztunk délután, de én egy szóval sem mondtam neki, hogy beszéljen rá téged erre.-ellenkeztem rögtön, hiszen el volt az igazság.-Ő csak felajánlotta a segítségét, én pedig elfogadtam. Ezért talán nem kövezhetsz meg!-tettem hozzá kissé csípősen.
-Oké, mondjuk elhiszem. De ha te ezt kérni akartad, igazán mondhattad volna előbb is.-felelte vádlóan.
-Minek Kimi? Úgyis nemet mondtál volna.-vontam meg a vállam.
-Talán. Nem tudhatod.-válaszolt nyugodtan.
-Most tényleg ezért hívtál fel, hogy ismételten kiossz engem, és rabold azt a a kevés, de drága időt is, amit Leenaval tölthetek?-kérdeztem tőle kissé ingerülten.
-Gina, kérlek!-szólt rám eréyesen.-Nyugodj meg, higgadj le! Erre semmi szükségem, neked pedig pláne nem!-tette hozzá diplomatikusan.-Nem azért hívtalak fel, hogy veszekedjünk, hanem, hogy értelme, felnőtt emberek módjára beszéljük meg a dolgot!
-Rendben! Igazad van!-ismertem be, majd kifújtam azt a régóta benntartott levegőt.
-Remek! Akkor most már talán elmondanám, hogy akárhogy is volt ez a történet, az engem most nem érdekel, de megengedem, hogy Leena ma éjszaka nálatok aludjon. Persze a feltételem továbbra is az, hogy vigyázznotok kell rá!
-Micsoda?-kérdeztem vissza döbbenten.-Megengeded?-szaladt magasra a szemöldököm.
-Igen!-válaszolt higgadtan.
-Úristen! Most mit mondjak? Kimi, én…..-hebegtem.
-Egy köszönöm elég lesz.-felelte csendesen.
-Én, én nagyon hálás vagyok. Köszönöm. Ez nagyon rendes tőled, tényleg. Hálás vagyok ezért, tényleg köszönöm.-nem győztem elmondani ezt neki, és bár tulajdonképpen természetes dolog volt az, hogy Leena nálunk alszik, valamiért muszáj volt meghálálnom ezt neki ilyen sokszor.
-Vigyázzatok a lányomra, és kérlek ne túl későn hozd őt haza! Szia!-köszönt el gyorsan, és mire elbúcsúzhattam volna tőe, már letette a telefont. Repkedni tudtam volna a boldogságtól Kimi döntése nomán, és azt hiszem ezt hűen tükrözte az arcmon megjelenő hatalmas mosoly ia. Vissza akartam menni, hogy elújságoljam ezt a remek hírt a lányoknak, amikor eszembe jutott, hogy Sebnek meg kell ezt köszönnöm. Tárcsáztam tehát, és néhány csörgést követően fel is vette.
-Szia Gina!-szólt bele kedvesen. Biztosan tudta már miért keresem.
-Seeeeb! Annyira szuper vagy! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-hadartam el nagy boldogan, mire ő nevetni kezdett.
-Ezek szerint belement?-nevetett továbbra is.
-Igen! Képzeld most hívott az imént! Ahhoz képest amilyen mostanság a viszonyunk, egész kedves volt!-újságoltam lelkesen.
-Hiányzol neki ám, csak nem akarj bevallani mgának sem.-mondta ismételten halk, színtelen hangon.
-Nem hinném Seb.-szomorodtam el egy pillanatra.-De most nem is ez a fontos, hanem, hogy Leena velünk lehet! Hálám üldözzön ezért Sebastian! Köszönöm!-hálálkodtam neki.
-Igazán nincs mit! Ez a legkevesebb amit megtehetek értetek!-hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Na menj, ne velem trécselj, hanem érezd jól magad a lányokkal!
-Rendben! Nagyon köszönöm! Szia Seb!-köszöntem.
-Mondd meg kérlek L….-áhh mindegy. Szia Gina!-búcsúzott el ő is, majd letettük a telefont.
-Na mi újság? Ki volt az, akivel ilyen sokáig beszéltél?-érdeklődött Liz, amint az étkezőbe mentem.
-Lányok! Órási hírem van! Leena itt aludhat ma este!-kiáltottam boldogan, mire önfeledt kacagás hangzott tőlük is.
-Hurrá! Lizy néni hallod ezt? De szupeeeeer!-kiáltozott a kishölgy lelkesen.
-Hogy tudtad ezt elintézni?-mosolygott Liz kíváncsian.
-Sebastiannak köszönhetően.-mosolyodtam el ismét.
-Az én Sebastianom?-szaladt ki a kérdés Liz száján, mire fülig pirult.-Mármint az a Sebastian…..?-tette fel a kérdést újra, finomabban fogalmazva.
-Hát, én nem nagyon ismerek másikat. Nem tudom Te hogy vagy vele!-kacsintottam rá, mire megint elvörödöött.-Találkoztunk délután, és felajánlotta, ogy megkérdezi. Úgy tűnik, sikerült is neki.-magyaráztam meg Liznek a helyzetet.
-Ez rendes volt tőle!-jegyezte meg halkan, és bár láttam, hogy mosoly bújkál a szája szegletében, nem volt hajlandó ezt kimutatni.
-Igen az!-bólogattam helyeslően.
-Anyuciiii! Gyere már! Kihűl a huszi!-hasított bele Leena hangja a csendbe, mire Lizzel mindketten elnevettük magunkat, és azt hiszem ugyanarra gondoltunk: arra a csodálatos délutánra, és estére, amit együtt fogunk tölteni, csak Leena és mi.

89. rész

-Kimi, szeretném Leenat elvinni magunkhoz ma délután, mert nekem és Liznek is hiányzik!-közöltem a kívánságomat meglepő határozottsággal a volt páromnak, miután hosszú percekig vitatkoztunk azon, hogy mit keresek az ő házában?
-Nem, nem viheted el! Nem engedem meg!-vágta rá azonnal, miközben mérges pillantásokkal méregetett.
-Mégis mi jogon tiltod meg nekem, hogy láthassam őt, és velem lehessen néhány órát?-akadtam ki rögtön.
-Olyan jogon, hogy én vagyok az apja!-kiabálta dóhösen.
-Én meg az édesanyja, ha már elfelejtetted volna ezt a nyilvánvaló tényt!-ripakodtam rá én is ugyanolyan idegesen.
-Te nem vagy a lányom anyja, az ő anyukája Laura volt!-olyan kíméletlenül vágta ezt az arcomba, hogy egy pillanat erejéig még a hideg is végigfutott a hátamon.
-És mégis mi mondasz majd a három éves lányodnak? Hogy az édesanyja meghalt, és a nőt, akit mostanra megszeretett, felejtse el, törölje ki örökre az emlékezetéből? –néztem rá szomorúan, és lemondóan megráztam a fejem.
-Ha ezt kell, akkor ezt teszem.-szűrte a fogai között, és mélyen a szemembe nézett.
-Kimi, hogy lehetsz ilyen szívtelen...?-szaladt ki a számon az eddig olyan mélyre elfojtott kérdés, ami láthatóan szíven ütötte őt.
-Nehezen ismerem be, de igazad van. Leenat nem kínozhatom ilyesmivel.-suttogta maga elé, miközben leült a kanapéra.
-Ez azt jelenti, hogy elvihetem magunkhoz ma délután?-néztem rá kérdően.
-Igen.-bólintott.-De!-emelte fel a mutatóujját.-Nagyon vigyázzatok rá!-nézett rám szigorúan.
-Azt hiszem eddig mindig rám bízhattad őt.-suttogtam.-De köszönöm.-tettem hozzá hálásan.
-Felmegyek, és szólok neki!-áll fel a kanapéról.-Addig ülj le!-szólt még vissza az emelet felé menet. Megfogadtam a „tanácsát” és helyet foglaltam a nappaliban, sokat azonban nem kellet várnom, ugyanis hamarosan meghallottam az én pöttöm hercegnőm apró lábainak topogását a lépcsőn. Rögtön felpattantam, és elémentem, ő pedig ahogy meglátott, meggyorsította a lépteit, és szinte úgy rohant a karjaim közpé.
-Anyuciiiiii!-kiáltotta boldogan, és átölelte a derekam.
-Szia Hercegnőm!-puszilgattam meg az arcát, és leguggolva hozzá, szorosan magamhoz öleltem.-Jajj úgy hiányoztál Tündérkém!-suttogtam a fülébe meghatottan.
-Te is nekem Anyuci! Úgy örülök, hog itt vagy megint!-átkulcsolta a nyakam, aztán kaptam tőle egy hatalmas cuppanós puszit. Boldogan mosolyogtam rá, majd felkaptam őt a karomba, Leena pedig rögtön hozzámbújt.-Tudod mit csinálunk most?-kérdeztem tőle mosologva.
-Micsodát?-csillantak fel a szemei.
-Elmegyünk Lizy nénihez és hozzám, és az egész délutánt együtt fogjuk tölteni!-mondtam neki lelkesen.
-Jujjj de jó!-nevetett vidáman.-Hallod ezt Apuci?-fordult Kimi felé. Most vettem csak észre, hogy eddig a lépcső aljánál állt, és minket nézett.- Nem is tudom miért, talán csak hálás voltam, de óvatosan elmosolyodtam, miközben rápillantottam. Nem tudom, hogy amit ő akart produkálni, annak is egy mosoly lett volna-e az eredménye, de ez inkább egy szájhúzás lett. Végülis, többet nem várhattam.-Akkor este hozom Leenat. Legkésőbb nyolcra itthn van!-szóltam ezúttal az ex-barátomhoz.
-De az tényleg a legkésőbbi időpont legyen!-nézett ránk szigorúan.-Vigyázzatok magatokra!-lassan bólintottam, aztán elvettem tőle a kislány hátizsákját, majd felöltöztettem őt, én is felvettem a cipőmet, és már indultunk is.-Köszönöm!-szóltam még vissza Kiminek az ajtóból, mire ő csak bólintott egyet, aztán a tarkóját masszírozva hátat fordított. Nagyot sóhajtottam, majd ismét Leenara összepontosította minden igyekezetemmel.
-Arra gondoltam, mi lenne, ha elmennénk vásárolni, mielőtt még hazamegyünk? Veszünk a hűtőbe, és a konyhára néhány dolgot, és talán még Lizy néninek is találunk valami szépet. Mit szólsz?-kérdeztem a kis Hercenőt, az áruház felé vezető úton.
-Jujj ez nagyon szuper lesz! Úgy örülök, hogy veletek lehetek Anyuci!-csacsogta lelkesen, élénken csillogó szemekkel.
-Mi is nagyon örülünk, hogy velünk leszel Hercegnőm. Már nagyon hiányoztál ám anyának és Lizy nénink is!-mosolyogtam rá. Leena szája ez után be sem állt, de egy pillanatig sem untam meg hallgati őt, sőt inkább élveztem ezt a folyamatos csacsogást, amiből mostanában nagyon keveset kaphattam. Amint megérkeztünk a bevásárlóközponthoz, kicsatoltam Leenat a gyerekülésből, aztán hoztam egy kocsit, és miután a kishölgy kikönyörögte magának, hogy hadd ülhessen bele, megtettem neki ezt a szívességet. Lelkesen sétálgattunk a sorok között, megnéztünk mindent, ami Leenanak tetszett, és szinte már minden szükséges dolog megvolt, már csak Liz ajándékát válogattuk, amikor megláttuk Sebet, amint a sor végén tologatta a bevásárlókocsit, és unottan nézelődött.
-Szebi bááááci!-kiáltott fel Leena lelkesen, mire az említett rögtön megpördült, és miután felocsúdott az első megdöbbenéséből, felénk indult.
-Szia Hercegnőm!-puszilta meg a keresztlányát, és megsimogatta a pofiját.-De jó dolga van valakinek!-nevetett, amint laposabban szemüvgyre vette a bevásárlókocsiban, lábait lógató kislányt. –Szia Gina!-eresztett meg felém is egy gyenge mosolyt.
-Hello Seb!-köszöntem kissé kimérten. Nem volt kedvem bájcseverészni vele, hiszen Liz miatt, és a saját veszekedésünk miatt is bennem volt még a tüske.
-Hogy vagy?-érdeklőött nagyon udvariasan.
-Megvagyok, kössz!-vontam meg a vállam.
-Na és Liz?-kérdezte fülig pirulva.
-A körülményekhez képest egész jól van!-jegyeztem meg kissé szárazon.-Miért érdekel?
-Én…..csak tudni akartam, hogy jól van-e…-suttogta maga elé.
-Miért? Csak nem lelkiismeret-furdalásod van?-vontam fel a szemöldököm.
-Anyuci az micsoda?-kotyogott közbe Leena kíváncsian.
-Majd elmagyarázom később Kicsim!-simogattam meg az arcát.-Mindjárt megyünk, csak még beszélek Sebi bácsival. Addig nézd ki Lizy néninek az ajándékot!-mosolyogtam rá.
-Kimi elengedte hozzátok?-próbált témát váltani.
-Miután meggyőztam. De kérdeztem valamit, amire még nem válaszoltál.
-Gina!-sóhajtott fel.-Ez nem olyan könnyű! Talán nem így kellett volna reagálnom! És…..nem tudom…..-suttogta.
-Én tudom Seb!-tettem a kezem a vállára. Olayn elkeseredettnek tűnt, és talán a hormonok miatt is, de megsajnáltam őt.-Nem akarod bevallani még magadnak sem, de szükséged van Lizre, és szereted őt. Csak nem vagy képes megbírkózni a helyzettel, és ezért hibát hibára halmozol.-próbáltam körbeírni a saját helyzetét.
-Igen, talán így van.-súgta elhalóan.
-Figyelj Sebastian!-sóhajtottam ezúttal én.-Ha alaposan végiggondolsz mindent, összeszeded magad, és minden kétséget kizáróan eldöntötted, hogy szeeted Lizt, és kell neked, akkor én megígérem, hogy segíteni fogok Neked!-néztem rá komolyan.
-Miért vagy ilyen jó hozzám?-rázta a fejét hitetlenkedve.
-Liz a legjobb barátnőm, sokat köszönhetek neki, és szeretném, hogy visszataláljon a helyes útra, és újra boldog legyen. És tudom, hogy ezt a boldogságot csak melletted találhatja meg!-mosolyogtam rá.
-Köszönöm!-nézett rám hálásan.-Remélem tudod, hogy remek lány vagy, és Kimi egy hülye, hogy kidobott téged!-mosolyodott el.
-Kössz, hogy te legaláb látsz bennem valamit.-jegyeztem meg keserűen.-De inkább hagyjuk most Kimit. Az előbb volt vele egy hosszú vitám, úgyhogy talán most nem beszélnék róla.-suttogtam szomorúan, majd Leenara pillantottam. Meglepett, hogy milyen lelkesen nézegette a színes ajándéktágyakat.
-Látom, hogy mennétek már, úgyhogy nem is rabolom tovább az idődet.-mosolygott rám Seb.
-Igazán nem tartasz fel, csak nincs túl sok időnk. Este haza kell vinnem Leenat.-szomorodtam el.
-És mi lenne, ha mégsem?-jelent meg egy rejtélyes mosoly a szája szegletében.
-Hogy érted ezt?-néztem rá gyanakodva.
-Most megyek Kimihez, talán beszélhetnék a fejével. Ki tudja, lehet, hogy még sikerülne is a lelkére beszélnem?-vonta meg a vállát.
-Óhh Seb, ez remek lenne. Nagyon hálás lennék érte.-lelkesedtem rögtön.-De várj! Biztos azt hinné, hogy én beszéltelek rá, hogy mondd neki ezt!-ráztam ismét lemondóan a fejem.
-Nem fogja ezt hinni. Majd kitalálok valamit! És igazán semmiség ez. Ennyit már én is megtehetek értetek, főleg, ha hajlandó leszel segíteni nekem.-nézett rám hálásan.
-Ha eldöntötted, hogy mit akarsz, akkor igen!-bólintottam.-Leena Kicsim, mennünk kell, búcsúzz el szépen Sebi bácsitól!-simítottam végig az ajándékok között keresgélő kislány hátán.
-Ez tetszeni fog Lizy néninek!-nyomott a kezembe egy színes, különböző gyertyákból, fürdősóból, és tovább hasznos dolgokból álló csomagot.
-Igen, azt hiszem igazad van! Ügyes vagy!-nevettem.
-Szebi báci mikor jössz el hozzánk?-nézett a keresztapjára kíváncsian.
-Hát, most éppen apához megyek, de majd valmelyik nap téged is meglátogatlak!-mosolygott rá a kislányra.-Addig is ügyes legyél ám, és érezd jól magad anyáékkal!-simogatta meg az arcát, aztán adtak egymásnak egy-egy puszit. –Beszélek Kimi fejével, ne aggódj. Megpróbálom meggyőzni!-mosolygott rám.
-Hálás vagyok a fáradozásodért!-néztem rá meghatottan.
-Majd jelentkezem! Vigyázzatok magatokra! Sziasztok!-búcsúzott.
-Szia Seb!-mosolyogtam rá.
-Puszi Szebi báci! Sziaa!-integetett neki Leena lelkesen.
-Na kishölgy, mehetünk?-mosolyogtam rá, miközben beleraktam a bevásárlókocsiba a kiválasztott ajándékot.
-Ühüm!-bólogatott lelkesen, így aztán fizettünk, majd mindenféle finomsággal megpakolva az autót, elindultunk a Lizzel közös lakásunkba. Az úton Leena picit elbóbiskolt, így én gondolkodhattam a Sebastiannal való beszélgetésünkön. Meg kellett állapítanom, hogy rendes srác ő, csak ő is eltévedt, de tudtam, hogy ha rájön, hogy mit szeretne, akkor könnyebb lesz megtalálnunk az utat, ami visszazeveti őt Lizhez. Igaz, hogy Kimivel közelről sem volt valami fényes a viszonyunk, mégis boldog voltam most, mert tudtam, hogy Lizék megtalálhatják a fényt az alagút végén, arról meg nem is beszélve, hogy ez a kis tünemény az egész délutánt velünk tölthette.

88. rész

Seb

Otthon a négy fal között eléggé unatkoztam, nem igazán volt mit tennem, ezért úgy döntöttem megnézem Kimi miképp is boldogul Leenával. Kiszálltam előttük a kocsiból, de már akkor is hallottam, hogy a finn ordít a házban a kislánnyal. Lenyomtam a bejárati ajtó kilincset, és azonnal a férfi keresésére indultam. A nappaliban találtam meg, hol épp a megszeppent kislánnyal állt szembe, nem bírtam szó nélkül…

- Most mi a franc ütött beléd? Miért ordítasz a lányoddal? – estem neki egyszerre.

- Most mit osztod itt nekem az észt?-fordult meg ledöbbenve.-Amúgy meg neked is hello, de törődj inkább a saját dolgoddal, és szerezd vissza Lizt, mert elég hülye vagy, mióta nincs melletted!-vágta oda nyersen.

-Nem vagyok hülye!!!! Az a bajod, hogy Gina nincs itt és nincs aki helyretegyen!!! Azóta vagy ilyen idióta!-közöltem vele a véleményemet kevésbé finom stílussal.

-Engem ő soha nem tett helyre, nem irányított és semmi közöm hozzá, világos?-ordította, a kislány pedig egyre kisebbre húzta össze magát mellette.

-Ohhh persze a nappalid az világos...de te azóta nem!-vetettem oda félvállról.

-Menj innen most, ha nem akarod, hogy én hajítsalak ki innen!-mutatott az ajtó felé.-A lányomnak sincsen szüksége arra, hogy ezt hallgassa!-közölte ellentmondást nem tűrően, és a szemei csak úgy szórták a szikrákat.-Leena ekkor sírni kezdett, mire mindketten felé fordultunk.

-Apuci!-nézett Kimire megszeppenve.-Ne kiabáljatok!-suttogta pityeregve.-Inkább hozd haza Anyucit. Ő soha nem veszekedett velem.-hajtotta le a kis fejét szomorúan.

-Leena, Kicsim!-kapta őt Kimi a karjába, kislány pedig rögtön hozzábújt. Annyira vágyott már arra a szeretetre, és a törődésre, amit az utóbbi időben nem kapott meg sem az édesapjától, sem Ginától, és én is nagyon szégyelltem magam, hogy így beszéltem az apjával az ő jelenlétében.-Ne haragudj, hogy kiabáltam Veled Csöppségem!-puszilta meg a kis ujjait, majd az arcát is.-Gyere, felviszlek a szobádba, és alszol kicsikét, rendben?-mosolygott rá szeretetteljesen, és elindult vele az emeletre, magamra hagyva engem a nappaliban.

-Apuci!-suttogta Leena egészen csendesen.

-Tessék Hercegnőm!-ölelte magához őt szorosabban Kimi.

-Szeretsz még engem?-kérdezte a kishölgy olyan szívszaggató hangon, hogy attól még nekem is gombóc nőtt a torkomban.

-Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot Csöppségem? Nagyon szeret téged Apa, és ez mindig is így lesz!-simogatta a szőke fürtjeit, miközben Leena elszenderedett a karjai között. Elgondolkozva ültem le a kanapéra, de sokáig nem töprenghettem, hiszen Kimi hamarosan visszajött.

-Hát te? Még mindig itt vagy?-kérdezte kissé flegmán, de már halkabban, valószínűleg a lánya miatt.-Vagy arra vártál, hogy kikísérjelek?-fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

-Megyek magamtól is...képzeld tudom, hogy merre van a  kijárat!!!!! Párszor már használtam!!-válaszoltam elég ironikusan.

-Menj is és vissza se gyere, amíg nem édesgeted vissza magadhoz Lizt, mert különben hülye vagy!-nyomatta tovább a süket szöveget.

-Nem vagyok hülye! Ahelyett, hogy segítenél bunkó és sötét vagy Gina nélkül!-közöltem vele  a véleményem, nem hagyva magam.

-Hagyj már békén azzal a nőszeméllyel! –csattant fel hirtelen.

-NEM! Amíg nem beszélsz vele, nem hagylak békén!-vágtam rá harciasan.

-Nem gondolod, hogy beszélni fogok vele?!

-És miért te finnek szépsége???-grimaszoltam.

-Én azzal a nővel nem beszélek, aki tudott rólam mindent, aki ismeri a gyenge pontjaimat és kihasználta őket!-hadarta egy szuszra.

-Már megint mit tett te szerencsétlen? Azon kívül, hogy fülig szerelmes beléd, és elfogadott olyannak amilyen vagy!-sóhajtottam egy hatalmasat, és én is összefontam magam előtt a karjaimat.

-Azt, te szerencsétlen, hogy miközben velem enyelgett, azért szabad idejében felcsináltatta magát valakivel!

-Még mindig ezzel a hülyeséggel jössz?-kérdeztem vissza unottan.-Miért nem vagy képes elhinni neki, hogy az a baba a tiéd?-ráztam meg a fejemet mérgesen.

-Mert nem lehet az enyém, hidd már el te kemény fejű német!-csapott rá dühösen a lépcsőkorlátra.

-Nem vagyok kemény fejű... csak el vagyok keseredve...-hajtottam a fejemet a kezeim közé, miután lehuppantam a kanapéra.

-Haver, hülyeséget csináltál! Nem hagyhatod kicsúszni a kezeid közül a nőt, akit szeretsz, csak mert annak a szemét libának a testvére? Legyen eszed Sebastian!-beszélt hozzám türelmesebben, és sokkal halkabban is.

-Nem tudom Kimi... csak...

-Nincs csak Seb! Kérlek, adj magatoknak még egy esélyt, és próbáld meg őt visszaszerezni! Szükséged van rá, szereted őt!-igyekezett a lelkemre beszélni.

-Én... én...

-Kérlek, gondold meg. És próbálj meg beszélni vele! Legalább te legyél boldog!-sóhajtott.

-De várj... ne terelj... honnan veszed, hogy nem a te gyereked? Kinézed te azt Ginából, hogy megcsalt????-kanyarodtam vissza az ő problémájához.

-Mivel az a gyerek az enyém nem lehet, ezért más lehetőség nincsen. Ez van, így jártam. Megmondtam, hogy nem szabadna engednem, hogy az eszem alulmaradjon a szívem ellen.-közölte tényszerűen a hülyeséget, amit a fejébe vett. Legszívesebben kupán vertem volna egy vodkás üveggel.

- Te egy idióta vagy! Fel sem merül benned, hogy esetleg a diagnózisod megváltozhatott??? Én hiszek Ginának, és szerintem te is jobban tennéd, és elmennél orvoshoz. Különben az utolsó esélyedet veszted el, hogy boldog legyél, és Leena családban nőjön fel... Gondolj a  kislányodra...imádják egymást...-próbáltam a lelkére beszélni és meggyőzni őt.

-Tudom Seb, tudom, de félek, hogy újra megégetem magam. Hiszen te tudod legjobban, hogy mi volt Jennivel…..-hozakodott elő megint a régi históriával.

- Én tudom, és ő is... Kimi... gondolkodj el rajta, de szerintem ne sokáig...késő ne legyen...-figyelmeztettem.

-Neked legalább van értelme, hogy miért harcolj...babátok lesz...mi Lizzel... látni sem akar...tudni sem rólam. Beadta a felmondását...-ráztam lemondóan a fejem.

-Seb, nem adhatod fel. Ha a pályán képes vagy harcolni, akkor a magánéletben miért menekülnél el? Beszélj Lizzel, mondd el neki, mit érzel, beszélj neki a félelmeidről, és mondd el neki sokadszorra is, hogy szereted őt. Nehéz lesz, de meg fog békélni, tudom. Szeret téged.-győzködött rendületlenül.

-Én nem vagyok benne biztos, hogy szeret... túllépett rajtam...-vontam meg szomorúan a vállam.

-Ezt honnan veszed?-vonta fel a szemöldökét kérdően.

-Láttam mással könnyeden beszélgetett, kacarászott, flörtölt... a pasi meg akarta csókolni... közbeléptem..nem bírtam volna végignézni... ő meg leordította a fejem, és otthagyott. Vége Kimi.... ő már túllépett... lehet nekem is ezt kéne...de...

-Hát nem veszed észre te ökör, hogy direkt csinálja, hogy lássa a reakcióidat? Liz fülig szerelmes beléd, és hidd el, senki nem fogja tudni elcsavarni a fejét. Ahhoz túlságosan beléd van habarodva.-emelte fel megint a hangját, és úgy pattogott előttem, mint egy gumilabda.

- Ja...persze...direkt csinálja, hogy totál idióta csináljak magamból előtte????-ugrottam fel a kanapéról hirtelen.

-Nem, hogy lássa, hogy még mindig szereted őt. Fáj neki, amit tettél vele, de hidd el, jól esik, ha azt látja, hogy féltékeny vagy.

- Nem is vagyok FÉLTÉKENY!!!!-kiáltottam fel dühösen.

-Ne ordíts! Leena alszik!-sziszegte dühösen.

-Csak nehezen viselem, ha mással van...-ismertem be csendesen.

-Persze Haver, ennyire ne nézz már palimadárnak! Ne szépítsd Öcsi, ismerlek mint a tenyeremet.-vágta rá gondolkodás nélkül és fel-alá kezdett járkálni a nappaliban.

- Szerinted, ha elmegyek hozzá... szóba fog állni velem?

-Nem. De meg kell próbálnod. Ha oda sem mész, akkor tényleg elfelejtheted Lizt. Ne legyél már ennyire nyámnyila!-ripakodott rám.

-DE ha nem is fog velem szóba állni? És ha már lecserélt???? Nem fogom tudni azt elviselni ép ésszel...

-Értsd már meg te barom, hogy nem cserélt le senkire! Fogd már fel, hogy nem vert ki téged a fejéből, csak nem akar veled szóba állni. de SZERET! ÉRTED Te agyament?-kiabált most ő is, nem lévén tekintettel a lányára.

-Értem... de jut eszembe ha jók az informátoraim akkor Gina is ott van... nem jössz velem?-próbáltam őt megfűzni.

-Nem. Nem akarom látni.-közölte haragosan.

-Kimi...osztod itt nekem az észt, hogy Liz szeret, miközben Gina állapotos...ha Liz lenne az...nem ácsorognék itt, hanem a küszöbén ülnék egész nap... de jó is lenne... egy baba Tőle...

-De Liz szeret téged, én meg mire kellettem Ginának? Csak egy dolgot mondj, hogy mire?-csapott rá dühösen a kanapéra támlájára, majd tovább rótta a köröket.

- Gina szeret téged, és mindenét neked adta. Leenának anyukája lett, és egy rossz szava nem volt, hogy itt lakik veletek. Családot adott... és most lesz egy közös babátok... lehet fiú lesz... Kimi lehet lesz egy fiad te ökör... erre gondolj...-ráztam meg kicsit a karjánál fogva.

-Szeret? Ugyan Haver, ez csak egy kis fellángolás volt részéről. Leen pedig bárkit levesz a lábáról, mindenki akar egy ilyen kislányt.-vont vállat, de azért elmosolyodott picit, mikor a lányát hozta szóba.

- Fellángolás? Te tiszta hülye vagy! DE egyre gondolj Leena kezeli Anyukájáak...nem Gina kérte erre... szereted, csak túl csökönyös vagy... családod van, és jön az új baba... túlságosan szereted magad kínozni, hogy meglásd, hogy valaki szeret.... remélem kinyílik a szemed...

-Szeretem a lányomat, rajongásig szeretem, és azt akarom, hogy legyen édesanyja, hogy családban nőjön fel, és azzal is tisztában vagyok, hogy imádja Ginát, és Gina is őt. De én nem vagyok biztos abban, hogy meg tudnék bízni abban a lányban.-rázta a fejét, és láttam rajta, hogy ő is teljesen össze van zavarodva.

- Meg sem próbálsz benne bízni. Mondjuk azzal kezdhetnéd, hogy dokihoz mész...

-És mi van, ha megint azt mondják, hogy nem lehet gyerekem? Akkor mit mondasz okostojás?-csattant fel ismételten.

-Majd akkor kitalálom...ha már itt lesz a papír, hogy tied a pici akkor te nem tudod majd mit mondj OKOSTOJÁS!-vágtam vissza. Még egy percig sem akartam hagyni magam.

-Majd meglátjuk kinek lesz igaza! De ha nekem, akkor ne is győzködj, nem fogom őt visszafogadni!-közölte kíméletlenül.

- És ha nekem lesz igazam????-szegeztem neki, ha nem is az egymillió dolláros, de az életét talán újra helyes irányba terelgető kérdést.

-Akkor mi lesz? Nem tudom.-tárta szét a kezeit tanácstalanul.

- Akkor fogsz egész nap majd a küszöbén üldögélni....-vigyorodtam el.

-És mire fogok vele menni? A fejemre önti a felmosóvizet?-jelent meg egy fanyar grimasz az arcán.

-Nekem is azt mondod, hogy beszéljek vele...akkor nekem sincs semmi értelme... tudom, hogy nem hallgat meg...nem kell magam ámítani...

-De az más!-vágta rá azonnal.

-Nem más!!!!!-kötöttem az ebet a karóhoz.

-De igen! Menj már és beszélj vele! Ne legyél már ilyen teszetoszta hülyegyerek! Most már komolyan én foglak téged odarugdosni hozzá!-rázta a fejét.

-NEM VAGYOK TESZE-TOSZA!!!!!!-kiáltottam fel.

-Sebastian, Leena alszik!-szűrte a fogai között.

-Csak mióta nincs velem...minden olyan....

-Üres!-fejezte be ő, helyettem a mondatot.

-Igen...a győzelmeket sem tudom kivel megosztani. Hazamegyek az üres lakásba...nem megy... nem tudok a közös ágyunkban aludni.... képtelen vagyok rá...-sóhajtottam fel hangosan.

-Tudom miről beszélsz Seb……

-Akkor tegyél ellene! Van kiért, és miért harcolnod!-lettem lelkes ismét.

-Neked is Haver! Ne hagyd őt elfutni!-nézett rám fájdalmas tekintettel.-Szükséged van rá, szereted őt, kell neked ez a lány!

-Elegem van...hazamegyek...nem hallgatom tovább...-ment fel bennem a pumpa teljesen és dühösen az előtér felé vágtattam.

-Menj, fuss el, menekülj el az érzéseid elől, az biztos megoldja a problémádat!-kiáltotta még utánam, de már nem érdekelt, egyszerűen csak becsaptam az ajtót magam mögött, és hazaindultam, hogy átgondoljak mindent.

 

87. rész

Gina

-Én…..hát tudod, nem aludtam túl sokat. Aggódtam miattad. Biztos ezért tűnök ilyen fáradtnak.-nem számítottam erre a kérdésre, ezért aztán hirtelen nem is tudtam mit válaszolhatnék Liznek. Őszintén szólva féltem kissé ettől a beszélgetéstől, habár tudtam, hogy a barátnőm mellettem áll mindenben.

-Persze, és szerinted én ezt be is veszem?-vonta fel a szemöldökét.-Ne nézz már olyan hülyének, hogy azt hiszed, beveszem, hogy miattam nem aludtál semmit sem!-vágta oda teljesen felháborodva.

-Pedig így van. Nincs semmi más.-feleltem félvállról, majd hátat fordítottam és az ablakhoz léptem, hogy ne kelljen találkoznom a lelkemig hatoló pillantásával.

-Na jó, most már biztos, hogy rejtegetsz előlem valamit. Halljam, mi az?-lépett mögém.

-Ugyan Liz! Mit titkolnék én előled?-kérdeztem vissza, hogy eltereljem a gyanút, bár tudtam, hogy a barátnőm ennek sem fog bedőlni.

-Halljam!-szólt rám határozottan, mire én meglepődve fordultam vele szembe.

-Jól van, rendben!-adtam meg magam végül, amikor láttam, hogy hiába is próbálkozom, tudja hogy történt valami.-Biztosan emlékszel még, hogy mostanában elég sokat voltam rosszul, szédültem, hányingerem volt, a hangulatom is nagyon ingadozott. Még téged is megbántottalak, amikor Leena szobáját festettük.-hajtottam le a fejem szomorúan.

-Az már régen volt, nem számít. Mondd tovább!-bíztatott türelmesen.

-Szóval valamelyik nap Seb átjött hozzánk, én pedig ki akartam faggatni, hogy hol vagy, mi történt köztetek, azonban csak hatalmas ordítás lett az egészből, és amikor elment, én annyira ideges voltam, hogy elájultam.-folytattam, Liz pedig szorgosan bólogatott.-Kimi ekkor azt mondta, hogy nem csinálja ezt így tovább, és inkább elvisz orvoshoz.-tettem még hozzá.

-Igen? És mit mondott?-faggatott Liz kitartóan.

-Az egyik barátjához mentünk, nagyon rendes srác, rendelési időn kívül is fogadott minket.-teljesen félrebeszéltem, és egyáltalán nem arra válaszoltam, amit a barátnőm kérdezett, de még nem akartam neki elmondani a babát. Valahogy féltem ettől az egésztől.

-Remek, ennek örülök, de mondd már, hogy mi volt? Mi lett az eredmény?-kérdezte most már elveszítve a türelmét.

-Megvizsgált, aztán kiküldött minket, sokáig vártunk, utána pedig visszamentünk, és…..-egyszerűen elcsuklott a hangom, nem voltam képes befejezni a mondatot.

-És?-nézett rám Liz kedvesen.

-Szóval az eredmény az lett, hogy…..Liz, én tudom, hogy csalódni fogsz ezek után, de én tényleg, nem tudom…..-kezdtem el összefüggéstelenül beszélni, és az ajkamat harapdálva álltam ott a barátnőmmel szemben.

-Mondd már, mi lett az eredmény?-fogta meg a kezem hirtelen.

-Én.....terhes vagyok.-suttogtam alig hallhatóan, és lehajtottam a fejem, hogy ne láthassa a szemeimben megjelenő könnyeket.

-MICSODA?-szaladt a hangja a normálisnál egy oktávval magasabbra.

-Tudom, hogy most csalódtál és…

-JÉZUSOM! GINA! EZ CSODÁLATOS KISBABÁD LESZ!-ugrott a nyakamba boldogan, és szorosan magához ölelt.

-Legalább te örülsz ennek!-suttogtam szomorúan, miközben elhúzódtam tőle, és megtöröltem a könnyes szemeimet.

-De várjunk csak! Kimi ezért dobott ki?-nyíltak tágra a szemei.

-Azt hiszi, hogy nem lehet gyereke.-adtam meg a választ csendesen, miközben nekitámaszkodtam a falnak.

-Tudok róla!-felelt Liz.

-Honnan?-ezúttal rajtam volt a csodálkozás sora.

-Sebtől.-suttogta halkan, és láttam, hogy megremegett a teste, miközben kimondta a nevét.

-Értem!-bólintottam.-Szóval most abban a hitben él, hogy megcsaltam őt, de Liz, esküszöm, hogy nem volt Kimin kívül senkim már legalább két éve.-bizonygattam a barátnőmnek.

-Tudom Drágám, és én hiszek Neked. Tudom, hogy nem csaltad meg őt, és soha nem is lennél képes erre!-simított végig a hátamon.

-De ő ezt hiszi, és kidobott. Most pedig ismét itt vagyok Berlinben, a családom, a munkám, és a párom nélkül, egy babával a szívem alatt.-sírtam el magam, miközben lecsúsztam a padlóra.

-Nem vagy egyedül, hiszen itt vannak a szüleid. Hozzájuk bármikor mehetsz.-próbált meg bíztatni, mialatt odaült mellém.

-Liz, hogy állíthatnék haza azzal, hogy terhes vagyok, a gyerekem apja pedig kidobott?-néztem rá könnyes szemekkel.-Anya még csak-csak beletörődne talán, de Apa…..ő kihajítani otthonról.-zokogtam.

-De akkor sem szabad azt mondanod, hogy egyedül vagy, hiszen neked, nektek itt van a pici, érte érdemes küzdenetek. De minket Sebbel mi tart össze? Csak az emlékek.-suttogta szomorúan

-Tudom, hogy most nem úgy tűnik, de rám és a Picire mindig számíthatsz.-mutattam a hasamra, és egy nagyon apró mosoly jelent meg az arcomon.

-Nem, nektek ott van Kimi és Leena, küzdenetek kell értük. De én teljesen egyedül vagyok. Seb is elhagyott, nem kellek már senkinek.-sírta el magát ő is.

-Ez nem igaz Liz!-öleltem át.-Talán most nem hiszed el, de Seb, Kimi, Leena, a szüleim, a pici, és én is nagyon szeretünk téged drága barátnőm!-simogattam meg a hátát.

-Köszönöm Gina!-suttogta a fülembe hálásan, és szorosan ölelt tovább ő is engem.

-Tudod….-kezdetm, amikor alaposan kibőgtük magunkat egymás vállán, és újra visszaültünk, a hátunkat a falnak támasztva.-Azt sajnálom nagyon, hogy nem lehetek Leena közelében.-szipogtam szomorúan.-Nem láttad hogy sírt, amikor eljöttem. Azt hittem a szívem szakad meg érte. Nem rég vesztette el Laurát, és mire megbarátkozott velem, nekem is ott kellett őt hagynom. Olyan kicsi még, és máris olyan sokat kellett szenvednie. Ez nem igazság.-ráztam meg a fejem szomorúan, és a szememből kibuggyant könnycseppeket törölgettem.

-Tudom, hogy nehéz nélküle.-simított végig a karomon együttérzően.-Nagyon hiányzik nekem is. Édes kislány.-mosolyodott el egy kicsit.

-Liz…..-fordultam felé egyszeriben, amint szöget ütött a fejemben egy ötlet.

-Tessék.-nézett rám kérdően.

-Arra gondoltam, mi lenne, ha…..

-Ne!-emelte fel a kezét.-Ki ne mondd, amit akarsz! Én nem megyek vissza Baarba. Nem akarok találkozni Sebastiannal!-rázta meg a fejét.

-De, ha nem Baarba költöznénk, hanem mondjuk Zürichbe? Bérelnénk ott egy kis lakást, és Leena akkor jönne el hozzánk, amikor csak szeretnénk!-lettem lelkes hirtelen.

-Na jó…-sóhajtott megadóan.-De csak egy feltétellel!-emelte fel a mutatóujját.

-És mi lenne az?-kérdeztem vissza kíváncsian.

-Az én szobám lila lesz.-mosolyodott el.

-Nem bánom!-nevettem fel halkan.-Ha azon múlik, még létrán is mászok, csak hogy lila lehessen a szobád!-mosolyogtam rá.

-Azt azért nem kell!-rázta meg a fejét.

-Köszönöm Liz! Nagyon köszönöm!-borultam hálásan a nyakába.-Annyira jó, hogy vagy nekem, és ígérem, megpróbáljuk átvészelni ezt….együtt. 

86. rész

(Liz)

A történteket egyszerűen képtelen voltam felfogni. Nem elég, hogy teljesen elhidegült tőlem, semmibe veszi az érzéseimet, és még meg is aláz mások előtt. Ha mindez még mindig csekély dolog, akkor még azt is sikerült elintéznie, hogy szabadságra küldjenek bizonytalan időre.

Gina boldog, nem akarom zavarni a történtekkel, vagyis lehet, már tudja, hiszen Kimit már minden bizonnyal drága barátja értesítette. Barátnőmet mondjuk megértem, hogy nem jelentkezett, hiszen nagy most náluk a boldogság az ő finnjével, és nem akar veszekedni egy olyan lány miatt, mit én.

Mégis… annyira szenvedek a viszonzatlan szerelem miatt. életemben még nem adtam senkinek sem a szívemet és az életemet így, mint neki. De ez sem volt elég… minden megváltozott egy olyan hírtől, amire azt hiszem, egyikőnk sem számított.

Nem tudom megmondani, hogy hány napja is vagyok a berlini lakásomban, azt meg főleg, hogy mikor ettem utoljára. Egész nap csak sírok, vagy bolyongok a lakásban, mint egy zombi. Fáj, hogy ezt tette velem, mégis… még mindig ugyanúgy szeretem Őt…

Ismét az ablakkal szemben ülök, és várok valamire. Fogalmam sincs igazából mire, hallgatom a csendet, és nézek ki a fejemből. A nagy merengésemet a csengőszó szakítja félbe. Megdöbbenve fordulok a bejárati ajtó felé, mint egy lassított felvétel. Felkeltem a kanapéról, s odasétáltam. Kinyitottam az ajtót, és a legnagyobb megdöbbenésemben, ott állt velem szemben a legjobb barátnőm, Gina.

- Gina? – suttogtam halkan – Hát te?

- Szia Liz – köszönt elhaló hangon – Bejöhetek?

- Persze gyere csak… - álltam félre az ajtóból, míg ő lepakolt az előszobában. Komótosan a nappaliba mentem, és elfoglaltam az előző helyemet a kanapén, s néztem újra ki az ablakon.

- Örülök, hogy az elmúlt években annyira már megismertelek, hogy tudjam, hol kell keresnem téged, ha elmész egy szó, egy hívás, vagy üzenet nélkül! - beszélt hozzám, miközben a nappaliba jött. Alapesetben talán kissé sértőnek érezhettem volna a megjegyzését, de most valami más volt.

- Örülök, hogy legalább valaki ismer… - mondtam halkan, de nem szakítottam el a pillantásomat a kinti tájról.

- Nem festesz valami jól. - ült le mellém a kanapéra, és ahogy egy pillanat erejéig felé fordítottam a fejem, láthattam, hogy ő is a tájat kezdte bámulni.

- Pedig jól vagyok... - egyáltalán nem akartam erőltetni a meggyőzésben.

- Liz. - fogta meg a kezem hirtelen, meglepve ezzel engem. - Mi történt? Miért jöttél el Baarból, és mi az amit Sebastian annyira titkol, hogy hiába üvöltöttük szét a házat, még akkor sem tudtam kiszedni belőle?

- Azt hittem majd büszkén fogja újságolni a hírt, hogy megszabadult tőlem. - buggyant ki egy könnycsepp ismét, a szívem már darabokban volt. - Nem bírtam tovább vele egy fedél alatt lakni... értsd meg. Az utolsó csepp az volt, amikor a vendégszobában aludt... - sírtam el magam visszagondolva.

- Az Istenért Liz! - állt fel hirtelen a kanapéról. - Mondd már el, hogy mi történt? - förmedt rám idegesen. Nagyon megdöbbentem ezen a hangvételen, és nagy szemekkel néztem őt. - Én... én, ne haragudj. Sajnálom… csak nem bírom kontrollálni ezt... mindegy. Ne haragudj! Mondd el kérlek, hogy miért vesztetek össze? De töviről-hegyire mindent!

- Én... én... nem is tudom, hogy hol kezdjem...

- Az elején Liz... az elején...

- Sebastiannal... - facsarodott össze a szívem a név kimondásakor - úgy döntöttünk, hogy felkutatjuk a szüleimet... Sikerült egy ilyen férfit találni, aki ilyen ügyekkel foglalkozik. - vágtam egy grimaszt - És meg is találta az anyámat, na meg az apámat is...

- Óhh Liz de hát ez remek. - csillantak fel egy pillanatra a szemei. - Vagy mégsem? - fagyott le az arcáról azaz aprócska mosoly is hirtelenjében.

- Nem gondolod, hogy akkor itt tartanánk? - kérdeztem kissé ironikusan - Persze az élet nekem még ezen a téren sem könnyű. Az anyám meghalt. Valami kis könnyűvérű nőcske volt egy bárban...

- Nem gondolkodtam mielőtt beszéltem, ne haragudj. - hajtotta le a fejét szégyenlősen. - És a magánnyomozó még mit derített ki róla? És az édesapádról mit tudni? - sorolta a kérdéseket.

- Az apám... hát az a történet legkényesebb része... de tudod azt mondta, hogy semmi nem fog megváltozni... mégis minden megváltozott... - sírtam el magam.

- Ezt így nem értem Liz. Szóval mi van az apáddal?

- Az apám... szóval ő... Hanna apja is... - nyökögtem ki.

- Hogy kinek az apja? - nyíltak tágra a szemei.

- Hanna... az ex... úgy néz ki, hogy mostohatestvérek vagyunk... - sóhajtottam egy hatalmasat.

- Az a Hanna? Az a szemét kis kígyó, aki a középiskolában mindig téged bántott? - kérdezett vissza teljesen ledöbbenve.

- Úgy, ahogy mondod...

- Te Jó Ég! - suttogta maga elé, miközben hátradőlt a kanapén. - Várj! - ült fel hirtelen, néhány másodperc múlva. - Akkor most ez a balga német azért dobott ki, mert...

- Mert Hanna a féltestvérem. - fejeztem be a mondatát - Gina, közöttünk mindennek vége. Ő már nem szeret... - sírtam el magam ismét.

- Óhh Istenem Liz! - húzott magához, hogy megölelhessen.

- Túlteszem magam rajta... majd valahogy túlélem. - távolodtam el tőle.

- Liz, ez nem ilyen egyszerű. Nem fogod tudni magad mögött hagyni, ezt te is tudod. De nem szabadna feladnotok ezt a kapcsolatot pont amiatt a lány miatt. Muszáj ezt megbeszélnetek!

- Mit beszéljek meg vele, amikor megalázott engem!? Még annak a szerelőnek is bemosott egyet, csak azért, mert beszélt velem! - csattantam fel.

- Milyen szerelőnek? - nézett rám értetlenkedve.

- Az egyik csapatnál dolgozik, és csak egy italra akart meghívni, erre ő, mint egy dúvad odajött, és bemosott egyet neki. Ezért is szabadságoltak engem. - dühöngtem.

- Liiiz, Drágám. Hát nem veszed észre, hogy majd belepusztul a féltékenységbe? Szerinted mi másért csinálta volna ezt, ha nem emiatt?

- A féltékenységbe? Jó vicc!! Inkább nem bírta elviselni, hogy néhány percig jól éreztem magam... - nem akartam elmondani Ginának az egész történetet, hogy igazából megmentett tőle.

- Összevesztetek, nem viselkedett szépen, és te ott hagytad, ez tény, és igazad is van. De Liz, azt neked is be kell látnod, hogy ő soha nem akarna neked rosszat. És ezt te is nagyon jól tudod! - felelt erre kissé szigorúan.

- Nem akarna rosszat?? Akkor miért verte be az orrát annak a férfinak??? - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Elmondtál te nekem mindent erről a férfiról? Biztos, hogy oktalan volt az a pofon? Mert, hogy őszinte legyek, nem igazán úgy ismerem Sebastiant, mint aki mindennap beleköt valakibe, és az elagyabugyálja. - kezdett el gyanakodni.

- Nem hiszel nekem?

- Nem erről van szó Liz!

- Hanem? Akkor miről? - fordultam el tőle.

- Csak tudod, kicsit furcsa nekem ez az egész. - kezdte, miközben felállt a kanapéról, és az üvegfalhoz sétált. - Ha Sebastian annyira gyűlölne, és rosszat akarna Neked, akkor minden kapcsolatot megszakított volna Veled, követelte volna, hogy bocsássanak el téged, és hadd ne soroljam tovább. Ez az ügy pedig, ezzel a rejtélyes férfival… kicsit azaz érzésem, hogy te nem akarsz elmondani valamit, mert akkor rá kellene jönnöd, hogy valójában Seb nem bántani akart téged, csak esetleg megvédeni. No meg persze, valószínűleg nem bírta nézni, hogy másik pasival beszélgetsz. - fejtegette a feltevéseit.

- De bántott Gina, igenis bántott!! - keltem fel a kanapéról - Ő kérte azt, hogy ne legyek a sajtósa, és így tettek át Adrian Neweyhoz, de ez sem volt elég. El is távolítatott egy kis beszélgetés miatt!- vettem át egy durcás stílust.

- Na látod, így már más a helyzet! - húzta el a száját. - De én ezt akkor sem értem Liz! Ennyire nem lehet szűk látókörű, és makacs! Hiszen mi közöd lenne neked ehhez a Hannahoz? - kapta fel a vizet.

- Annyi, hogy a féltestvére vagyok... - sóhajtottam egy hatalmasat, s a tekintetem a kék foltomra esett, amit az a bizonyos szerelő okozott.

- Ez micsoda? - kérdezte a barátnőm döbbenten, és követte a pillantásomat.

- Semmi... - feleltem zavartan.

- Liz! - nézett rám szigorúan. - Halljam!

- Én... szóval... hazudtam neked! - ültem vissza a kanapéra - Az a férfi, a szerelő, erőszakoskodott velem, és ekkor lépett közbe Sebastian...

- És ezt miért nem tudtad rögtön elmondani? Én azt hittem, hogy a barátnőd vagyok! - méltatlankodott rögtön, és karba tett kézzel járkálni kezdett előttem. – Megmondtam, hogy Sebastian nem olyan, aki csak úgy szétveri valakinek a képét!

- Én... csak... - sírtam el magam ismét.

- Jajj, Drágám, gyere ide! - ült le mellém, és átölelt. - Ne haragudj, hogy így beszéltem Veled. Nem akartalak még én is megbántani téged. Úgy sajnálom, ami történt. De hidd el, majd minden rendeződni fog, és újra boldogok lesztek! - simogatta a hátam.

- Én nem akarom Őt soha többé látni! - csattantam fel.

- Liz, ne mondj ilyet! Most csak a csalódottság, és a düh beszél belőled, de szereted őt, és ha lenyugszol, erre te is rá fogsz jönni. Idő kell ahhoz, hogy a sebeid begyógyuljanak, de bármi történjék is, én itt leszek veled, ha szükséged lesz valakire!

- Köszönöm Gina. - néztem rá lágyan, de ekkor beugrott valami - Álljunk csak meg! Te, mit keresel itt? És hol van Kimi? És miért van ennyire kisírt szemeid, és karikák a szemed alatt? Azt hiszem, erre most én szeretnék magyarázatot kapni...