86. rész

(Liz)

A történteket egyszerűen képtelen voltam felfogni. Nem elég, hogy teljesen elhidegült tőlem, semmibe veszi az érzéseimet, és még meg is aláz mások előtt. Ha mindez még mindig csekély dolog, akkor még azt is sikerült elintéznie, hogy szabadságra küldjenek bizonytalan időre.

Gina boldog, nem akarom zavarni a történtekkel, vagyis lehet, már tudja, hiszen Kimit már minden bizonnyal drága barátja értesítette. Barátnőmet mondjuk megértem, hogy nem jelentkezett, hiszen nagy most náluk a boldogság az ő finnjével, és nem akar veszekedni egy olyan lány miatt, mit én.

Mégis… annyira szenvedek a viszonzatlan szerelem miatt. életemben még nem adtam senkinek sem a szívemet és az életemet így, mint neki. De ez sem volt elég… minden megváltozott egy olyan hírtől, amire azt hiszem, egyikőnk sem számított.

Nem tudom megmondani, hogy hány napja is vagyok a berlini lakásomban, azt meg főleg, hogy mikor ettem utoljára. Egész nap csak sírok, vagy bolyongok a lakásban, mint egy zombi. Fáj, hogy ezt tette velem, mégis… még mindig ugyanúgy szeretem Őt…

Ismét az ablakkal szemben ülök, és várok valamire. Fogalmam sincs igazából mire, hallgatom a csendet, és nézek ki a fejemből. A nagy merengésemet a csengőszó szakítja félbe. Megdöbbenve fordulok a bejárati ajtó felé, mint egy lassított felvétel. Felkeltem a kanapéról, s odasétáltam. Kinyitottam az ajtót, és a legnagyobb megdöbbenésemben, ott állt velem szemben a legjobb barátnőm, Gina.

- Gina? – suttogtam halkan – Hát te?

- Szia Liz – köszönt elhaló hangon – Bejöhetek?

- Persze gyere csak… - álltam félre az ajtóból, míg ő lepakolt az előszobában. Komótosan a nappaliba mentem, és elfoglaltam az előző helyemet a kanapén, s néztem újra ki az ablakon.

- Örülök, hogy az elmúlt években annyira már megismertelek, hogy tudjam, hol kell keresnem téged, ha elmész egy szó, egy hívás, vagy üzenet nélkül! - beszélt hozzám, miközben a nappaliba jött. Alapesetben talán kissé sértőnek érezhettem volna a megjegyzését, de most valami más volt.

- Örülök, hogy legalább valaki ismer… - mondtam halkan, de nem szakítottam el a pillantásomat a kinti tájról.

- Nem festesz valami jól. - ült le mellém a kanapéra, és ahogy egy pillanat erejéig felé fordítottam a fejem, láthattam, hogy ő is a tájat kezdte bámulni.

- Pedig jól vagyok... - egyáltalán nem akartam erőltetni a meggyőzésben.

- Liz. - fogta meg a kezem hirtelen, meglepve ezzel engem. - Mi történt? Miért jöttél el Baarból, és mi az amit Sebastian annyira titkol, hogy hiába üvöltöttük szét a házat, még akkor sem tudtam kiszedni belőle?

- Azt hittem majd büszkén fogja újságolni a hírt, hogy megszabadult tőlem. - buggyant ki egy könnycsepp ismét, a szívem már darabokban volt. - Nem bírtam tovább vele egy fedél alatt lakni... értsd meg. Az utolsó csepp az volt, amikor a vendégszobában aludt... - sírtam el magam visszagondolva.

- Az Istenért Liz! - állt fel hirtelen a kanapéról. - Mondd már el, hogy mi történt? - förmedt rám idegesen. Nagyon megdöbbentem ezen a hangvételen, és nagy szemekkel néztem őt. - Én... én, ne haragudj. Sajnálom… csak nem bírom kontrollálni ezt... mindegy. Ne haragudj! Mondd el kérlek, hogy miért vesztetek össze? De töviről-hegyire mindent!

- Én... én... nem is tudom, hogy hol kezdjem...

- Az elején Liz... az elején...

- Sebastiannal... - facsarodott össze a szívem a név kimondásakor - úgy döntöttünk, hogy felkutatjuk a szüleimet... Sikerült egy ilyen férfit találni, aki ilyen ügyekkel foglalkozik. - vágtam egy grimaszt - És meg is találta az anyámat, na meg az apámat is...

- Óhh Liz de hát ez remek. - csillantak fel egy pillanatra a szemei. - Vagy mégsem? - fagyott le az arcáról azaz aprócska mosoly is hirtelenjében.

- Nem gondolod, hogy akkor itt tartanánk? - kérdeztem kissé ironikusan - Persze az élet nekem még ezen a téren sem könnyű. Az anyám meghalt. Valami kis könnyűvérű nőcske volt egy bárban...

- Nem gondolkodtam mielőtt beszéltem, ne haragudj. - hajtotta le a fejét szégyenlősen. - És a magánnyomozó még mit derített ki róla? És az édesapádról mit tudni? - sorolta a kérdéseket.

- Az apám... hát az a történet legkényesebb része... de tudod azt mondta, hogy semmi nem fog megváltozni... mégis minden megváltozott... - sírtam el magam.

- Ezt így nem értem Liz. Szóval mi van az apáddal?

- Az apám... szóval ő... Hanna apja is... - nyökögtem ki.

- Hogy kinek az apja? - nyíltak tágra a szemei.

- Hanna... az ex... úgy néz ki, hogy mostohatestvérek vagyunk... - sóhajtottam egy hatalmasat.

- Az a Hanna? Az a szemét kis kígyó, aki a középiskolában mindig téged bántott? - kérdezett vissza teljesen ledöbbenve.

- Úgy, ahogy mondod...

- Te Jó Ég! - suttogta maga elé, miközben hátradőlt a kanapén. - Várj! - ült fel hirtelen, néhány másodperc múlva. - Akkor most ez a balga német azért dobott ki, mert...

- Mert Hanna a féltestvérem. - fejeztem be a mondatát - Gina, közöttünk mindennek vége. Ő már nem szeret... - sírtam el magam ismét.

- Óhh Istenem Liz! - húzott magához, hogy megölelhessen.

- Túlteszem magam rajta... majd valahogy túlélem. - távolodtam el tőle.

- Liz, ez nem ilyen egyszerű. Nem fogod tudni magad mögött hagyni, ezt te is tudod. De nem szabadna feladnotok ezt a kapcsolatot pont amiatt a lány miatt. Muszáj ezt megbeszélnetek!

- Mit beszéljek meg vele, amikor megalázott engem!? Még annak a szerelőnek is bemosott egyet, csak azért, mert beszélt velem! - csattantam fel.

- Milyen szerelőnek? - nézett rám értetlenkedve.

- Az egyik csapatnál dolgozik, és csak egy italra akart meghívni, erre ő, mint egy dúvad odajött, és bemosott egyet neki. Ezért is szabadságoltak engem. - dühöngtem.

- Liiiz, Drágám. Hát nem veszed észre, hogy majd belepusztul a féltékenységbe? Szerinted mi másért csinálta volna ezt, ha nem emiatt?

- A féltékenységbe? Jó vicc!! Inkább nem bírta elviselni, hogy néhány percig jól éreztem magam... - nem akartam elmondani Ginának az egész történetet, hogy igazából megmentett tőle.

- Összevesztetek, nem viselkedett szépen, és te ott hagytad, ez tény, és igazad is van. De Liz, azt neked is be kell látnod, hogy ő soha nem akarna neked rosszat. És ezt te is nagyon jól tudod! - felelt erre kissé szigorúan.

- Nem akarna rosszat?? Akkor miért verte be az orrát annak a férfinak??? - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Elmondtál te nekem mindent erről a férfiról? Biztos, hogy oktalan volt az a pofon? Mert, hogy őszinte legyek, nem igazán úgy ismerem Sebastiant, mint aki mindennap beleköt valakibe, és az elagyabugyálja. - kezdett el gyanakodni.

- Nem hiszel nekem?

- Nem erről van szó Liz!

- Hanem? Akkor miről? - fordultam el tőle.

- Csak tudod, kicsit furcsa nekem ez az egész. - kezdte, miközben felállt a kanapéról, és az üvegfalhoz sétált. - Ha Sebastian annyira gyűlölne, és rosszat akarna Neked, akkor minden kapcsolatot megszakított volna Veled, követelte volna, hogy bocsássanak el téged, és hadd ne soroljam tovább. Ez az ügy pedig, ezzel a rejtélyes férfival… kicsit azaz érzésem, hogy te nem akarsz elmondani valamit, mert akkor rá kellene jönnöd, hogy valójában Seb nem bántani akart téged, csak esetleg megvédeni. No meg persze, valószínűleg nem bírta nézni, hogy másik pasival beszélgetsz. - fejtegette a feltevéseit.

- De bántott Gina, igenis bántott!! - keltem fel a kanapéról - Ő kérte azt, hogy ne legyek a sajtósa, és így tettek át Adrian Neweyhoz, de ez sem volt elég. El is távolítatott egy kis beszélgetés miatt!- vettem át egy durcás stílust.

- Na látod, így már más a helyzet! - húzta el a száját. - De én ezt akkor sem értem Liz! Ennyire nem lehet szűk látókörű, és makacs! Hiszen mi közöd lenne neked ehhez a Hannahoz? - kapta fel a vizet.

- Annyi, hogy a féltestvére vagyok... - sóhajtottam egy hatalmasat, s a tekintetem a kék foltomra esett, amit az a bizonyos szerelő okozott.

- Ez micsoda? - kérdezte a barátnőm döbbenten, és követte a pillantásomat.

- Semmi... - feleltem zavartan.

- Liz! - nézett rám szigorúan. - Halljam!

- Én... szóval... hazudtam neked! - ültem vissza a kanapéra - Az a férfi, a szerelő, erőszakoskodott velem, és ekkor lépett közbe Sebastian...

- És ezt miért nem tudtad rögtön elmondani? Én azt hittem, hogy a barátnőd vagyok! - méltatlankodott rögtön, és karba tett kézzel járkálni kezdett előttem. – Megmondtam, hogy Sebastian nem olyan, aki csak úgy szétveri valakinek a képét!

- Én... csak... - sírtam el magam ismét.

- Jajj, Drágám, gyere ide! - ült le mellém, és átölelt. - Ne haragudj, hogy így beszéltem Veled. Nem akartalak még én is megbántani téged. Úgy sajnálom, ami történt. De hidd el, majd minden rendeződni fog, és újra boldogok lesztek! - simogatta a hátam.

- Én nem akarom Őt soha többé látni! - csattantam fel.

- Liz, ne mondj ilyet! Most csak a csalódottság, és a düh beszél belőled, de szereted őt, és ha lenyugszol, erre te is rá fogsz jönni. Idő kell ahhoz, hogy a sebeid begyógyuljanak, de bármi történjék is, én itt leszek veled, ha szükséged lesz valakire!

- Köszönöm Gina. - néztem rá lágyan, de ekkor beugrott valami - Álljunk csak meg! Te, mit keresel itt? És hol van Kimi? És miért van ennyire kisírt szemeid, és karikák a szemed alatt? Azt hiszem, erre most én szeretnék magyarázatot kapni...