87. rész

Gina

-Én…..hát tudod, nem aludtam túl sokat. Aggódtam miattad. Biztos ezért tűnök ilyen fáradtnak.-nem számítottam erre a kérdésre, ezért aztán hirtelen nem is tudtam mit válaszolhatnék Liznek. Őszintén szólva féltem kissé ettől a beszélgetéstől, habár tudtam, hogy a barátnőm mellettem áll mindenben.

-Persze, és szerinted én ezt be is veszem?-vonta fel a szemöldökét.-Ne nézz már olyan hülyének, hogy azt hiszed, beveszem, hogy miattam nem aludtál semmit sem!-vágta oda teljesen felháborodva.

-Pedig így van. Nincs semmi más.-feleltem félvállról, majd hátat fordítottam és az ablakhoz léptem, hogy ne kelljen találkoznom a lelkemig hatoló pillantásával.

-Na jó, most már biztos, hogy rejtegetsz előlem valamit. Halljam, mi az?-lépett mögém.

-Ugyan Liz! Mit titkolnék én előled?-kérdeztem vissza, hogy eltereljem a gyanút, bár tudtam, hogy a barátnőm ennek sem fog bedőlni.

-Halljam!-szólt rám határozottan, mire én meglepődve fordultam vele szembe.

-Jól van, rendben!-adtam meg magam végül, amikor láttam, hogy hiába is próbálkozom, tudja hogy történt valami.-Biztosan emlékszel még, hogy mostanában elég sokat voltam rosszul, szédültem, hányingerem volt, a hangulatom is nagyon ingadozott. Még téged is megbántottalak, amikor Leena szobáját festettük.-hajtottam le a fejem szomorúan.

-Az már régen volt, nem számít. Mondd tovább!-bíztatott türelmesen.

-Szóval valamelyik nap Seb átjött hozzánk, én pedig ki akartam faggatni, hogy hol vagy, mi történt köztetek, azonban csak hatalmas ordítás lett az egészből, és amikor elment, én annyira ideges voltam, hogy elájultam.-folytattam, Liz pedig szorgosan bólogatott.-Kimi ekkor azt mondta, hogy nem csinálja ezt így tovább, és inkább elvisz orvoshoz.-tettem még hozzá.

-Igen? És mit mondott?-faggatott Liz kitartóan.

-Az egyik barátjához mentünk, nagyon rendes srác, rendelési időn kívül is fogadott minket.-teljesen félrebeszéltem, és egyáltalán nem arra válaszoltam, amit a barátnőm kérdezett, de még nem akartam neki elmondani a babát. Valahogy féltem ettől az egésztől.

-Remek, ennek örülök, de mondd már, hogy mi volt? Mi lett az eredmény?-kérdezte most már elveszítve a türelmét.

-Megvizsgált, aztán kiküldött minket, sokáig vártunk, utána pedig visszamentünk, és…..-egyszerűen elcsuklott a hangom, nem voltam képes befejezni a mondatot.

-És?-nézett rám Liz kedvesen.

-Szóval az eredmény az lett, hogy…..Liz, én tudom, hogy csalódni fogsz ezek után, de én tényleg, nem tudom…..-kezdtem el összefüggéstelenül beszélni, és az ajkamat harapdálva álltam ott a barátnőmmel szemben.

-Mondd már, mi lett az eredmény?-fogta meg a kezem hirtelen.

-Én.....terhes vagyok.-suttogtam alig hallhatóan, és lehajtottam a fejem, hogy ne láthassa a szemeimben megjelenő könnyeket.

-MICSODA?-szaladt a hangja a normálisnál egy oktávval magasabbra.

-Tudom, hogy most csalódtál és…

-JÉZUSOM! GINA! EZ CSODÁLATOS KISBABÁD LESZ!-ugrott a nyakamba boldogan, és szorosan magához ölelt.

-Legalább te örülsz ennek!-suttogtam szomorúan, miközben elhúzódtam tőle, és megtöröltem a könnyes szemeimet.

-De várjunk csak! Kimi ezért dobott ki?-nyíltak tágra a szemei.

-Azt hiszi, hogy nem lehet gyereke.-adtam meg a választ csendesen, miközben nekitámaszkodtam a falnak.

-Tudok róla!-felelt Liz.

-Honnan?-ezúttal rajtam volt a csodálkozás sora.

-Sebtől.-suttogta halkan, és láttam, hogy megremegett a teste, miközben kimondta a nevét.

-Értem!-bólintottam.-Szóval most abban a hitben él, hogy megcsaltam őt, de Liz, esküszöm, hogy nem volt Kimin kívül senkim már legalább két éve.-bizonygattam a barátnőmnek.

-Tudom Drágám, és én hiszek Neked. Tudom, hogy nem csaltad meg őt, és soha nem is lennél képes erre!-simított végig a hátamon.

-De ő ezt hiszi, és kidobott. Most pedig ismét itt vagyok Berlinben, a családom, a munkám, és a párom nélkül, egy babával a szívem alatt.-sírtam el magam, miközben lecsúsztam a padlóra.

-Nem vagy egyedül, hiszen itt vannak a szüleid. Hozzájuk bármikor mehetsz.-próbált meg bíztatni, mialatt odaült mellém.

-Liz, hogy állíthatnék haza azzal, hogy terhes vagyok, a gyerekem apja pedig kidobott?-néztem rá könnyes szemekkel.-Anya még csak-csak beletörődne talán, de Apa…..ő kihajítani otthonról.-zokogtam.

-De akkor sem szabad azt mondanod, hogy egyedül vagy, hiszen neked, nektek itt van a pici, érte érdemes küzdenetek. De minket Sebbel mi tart össze? Csak az emlékek.-suttogta szomorúan

-Tudom, hogy most nem úgy tűnik, de rám és a Picire mindig számíthatsz.-mutattam a hasamra, és egy nagyon apró mosoly jelent meg az arcomon.

-Nem, nektek ott van Kimi és Leena, küzdenetek kell értük. De én teljesen egyedül vagyok. Seb is elhagyott, nem kellek már senkinek.-sírta el magát ő is.

-Ez nem igaz Liz!-öleltem át.-Talán most nem hiszed el, de Seb, Kimi, Leena, a szüleim, a pici, és én is nagyon szeretünk téged drága barátnőm!-simogattam meg a hátát.

-Köszönöm Gina!-suttogta a fülembe hálásan, és szorosan ölelt tovább ő is engem.

-Tudod….-kezdetm, amikor alaposan kibőgtük magunkat egymás vállán, és újra visszaültünk, a hátunkat a falnak támasztva.-Azt sajnálom nagyon, hogy nem lehetek Leena közelében.-szipogtam szomorúan.-Nem láttad hogy sírt, amikor eljöttem. Azt hittem a szívem szakad meg érte. Nem rég vesztette el Laurát, és mire megbarátkozott velem, nekem is ott kellett őt hagynom. Olyan kicsi még, és máris olyan sokat kellett szenvednie. Ez nem igazság.-ráztam meg a fejem szomorúan, és a szememből kibuggyant könnycseppeket törölgettem.

-Tudom, hogy nehéz nélküle.-simított végig a karomon együttérzően.-Nagyon hiányzik nekem is. Édes kislány.-mosolyodott el egy kicsit.

-Liz…..-fordultam felé egyszeriben, amint szöget ütött a fejemben egy ötlet.

-Tessék.-nézett rám kérdően.

-Arra gondoltam, mi lenne, ha…..

-Ne!-emelte fel a kezét.-Ki ne mondd, amit akarsz! Én nem megyek vissza Baarba. Nem akarok találkozni Sebastiannal!-rázta meg a fejét.

-De, ha nem Baarba költöznénk, hanem mondjuk Zürichbe? Bérelnénk ott egy kis lakást, és Leena akkor jönne el hozzánk, amikor csak szeretnénk!-lettem lelkes hirtelen.

-Na jó…-sóhajtott megadóan.-De csak egy feltétellel!-emelte fel a mutatóujját.

-És mi lenne az?-kérdeztem vissza kíváncsian.

-Az én szobám lila lesz.-mosolyodott el.

-Nem bánom!-nevettem fel halkan.-Ha azon múlik, még létrán is mászok, csak hogy lila lehessen a szobád!-mosolyogtam rá.

-Azt azért nem kell!-rázta meg a fejét.

-Köszönöm Liz! Nagyon köszönöm!-borultam hálásan a nyakába.-Annyira jó, hogy vagy nekem, és ígérem, megpróbáljuk átvészelni ezt….együtt.