47. rész

Kimi

Idegesen forgattam a mobilom az ujjaim között, a lábaimmal azon a padon doboltam, amelynek a háttámláján néhány nappal ezelőtt még Ginával üldögéltem. Már vagy milliószor végigpörgettem a fejemben a beszélgetéseinket, és mindig másra jutottam. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez a Kislány ennyire összezavart. Úgy éreztem, hogy nevetnem kellene magamon és a viselkedésemen. Ez a fajta bizonytalanság soha nem volt jellemző rám, pláne nem, ha egy nőről volt szó. Nő? Hmm……hiszen ő a szíve mélyén igazából egy kislány. És ki tudja, lehet hogy épp ezért aggódom miatta ennyire? Nem tudom, tényleg nem, de ki kell derítenem, hogy hol van és hogy jól van-e, muszáj tudom róla valamit! Eldöntöttem végre, hogy mit teszek. Kikerestem a barátom nevét a telefonmemóriából és egy nagyot sóhajtva már hívtam is őt.
-Szia Haver! Mi újság?-szólt bele néhány csörgés után.
-Semmi extra, csak gondoltam felhívlak!-válaszoltam szűkszavúan.-Jól megvagytok Lizzel?-érdeklődtem, és reméltem, hogy ha felhozom a barátnőjét, akkor közelebb kerülök ahhoz is, hogy Gináról beszéljen nekem a barátom.
-Igen, nagyon szeretjük egymást. Boldog vagyok, hogy újra rátaláltam, mert tudom, hogy mellette tényleg boldog lehetek!-még a telefonból is hallottam a hangján, hogy mosolygott, miközben a barátnőjéről beszélt.-Ő most éppen a konyhában van. Főz nekünk és…….a vendégünknek!-tette hozzá némi habozás után.
-Vendég?-kérdeztem vissza, felkapva a fonalat.-„Mondd hogy Gina az, mondd hogy ő, kérlek!”
-Markus, tudd a kisfiú a szomszéd utcából.-vágta rá meglepően gyorsan. Kezdett ez elég gyanús lenni nekem.-Még a múltkoriban megígértem neki, hogy az elvesztett tollasmeccsért cserébe meghívom ebédre.-magyarázta
-Ezek szerint már Baarban vagytok. Nem úgy volt hogy hazautaztok Heppenheimbe?-kérdezgettem tovább, remélve, hogy sikerül behúznom a csőbe, és elmond nekem ezt-azt, legfőképpen amire kíváncsi vagyok.
-De igen, voltunk is otthon, csak aztán volt egy kis zűr, és Liz kitalálta, hogy családostul jöjjünk el ide hozzánk.-sóhajtott.
-Mi történt?-vontam fel a szemöldököm meglepetten.
-Hanna, úgy gondolta, hogy az új év kedvéért jelenetet kel rendeznie.-válaszolt morcosan.
-Mit csinált már megint az a hisztis liba?-morogtam.
-Átcsörtetett hozzánk, és mikor meglátta, hogy Liz is ott van, berontott a házba és megtépte őt!
-Mit csinált?-kiáltottam fel döbbenten.-Ez a nőszemély teljesen megkattant?! Hát ennek kezeltetnie kellene magát!-háborogtam.
-Nekem mondod Haver? Hirtelen azt sem tudtam, hogy nyugtathatnám meg Lizt. Teljesen kiborult.-mesélte szomorúan.
-Hát nem csodálom. Nem irigyellek Haver, hogy ilyen őrült excsajod van!-húztam el a számat.
-Én sem magamat!-felelt vissza kissé durcásan.-És miatta kellett előbb eljönnünk otthonról. De ezt még nagyon megkeserüli, az biztos.-tette hozzá fenyegetően, de ahogy elképzeltem az arckifejezését, mosolyra húzódott a szám.-Na de mesélj te is.-lágyult el újra a hangja.- Gina ott van még?-kérdezte kíváncsian, nekem viszont még az arcizmom is megrándult, ahogy meghallottam ennek a lánynak a nevét.
-Nem, nincs már itt! Hazament!-válaszoltam lassan.-Anyától már meg is kaptam a letolást ezért!-szóltam el magam hirtelen, és kicsit megszívtam a fogam.
-Miért? Csináltál valamit?-lepődött meg hirtelen.
-Hagyjuk Seb…….hosszú, és nem telefontéma!-rendeztem le a legegyszerűbben a dolgot.-Amúgy én is elmegyek itthonról a hétvégén!-tereltem a témát más mederbe.
-Na igen? És hova?-harapott rá egyből a dologra.
-Porkallába, meglátogatni a…….
-Óhh remélem, hogy tudod mit kell odaadod Neki!-vágott hirtelen a szavamba lelkesen.
-Igen, tudom!-nevettem.-Odaadom, és megmondom neki amit kell!-tettem még hozzá.
-Helyes!-vágta rá elégedetten.-Baarba mikor jössz?-kérdezte.
-Még nem tudom. Valósínűleg néhány napot Porkallában leszek, aztán hazajövök Espoo-ba, összepakolok, és megyek Baarba.-vázoltam fel a terveimet.
-Szóval akkor egy héten belül utazol?-kérdezgetett tovább, ami nekem elég fura volt. Nem szokta őt ennyire érdekelni, hogy mikor megyek haza.
-Talán, de miért vagy erre ennyire kíváncsi?-kérdeztem meg tőle nyíltan és egyenesen.
-Csak úgy…..-felelte egy kis habozás után.-Gondoltam, összefuthatnánk, ha visszajössz Baarba.-vágta ki magát.
-De máskor is szoktunk találkozni, nem értelek!-húztam még kicsit az agyát.
-Tudom, de aggódunk érted édesapád miatt…..-
-Köszönöm, rendesek vagytok, de jól vagyok. Szörnyen nehéz nélküle, de nem tudok mást tenni, mint beletörődni abba, hogy ő már nincs többé.-mondtam neki elhalkulva, és éreztem, hogy megremegett a hangom a mondat közben, ezért gyorsan megköszörültem a tokrom.
-Őszintén sajnálom Haver!-válaszolt együttérzően.
-Kössz Seb!-mosolyodtam el fájdalmasan.-Most mennem kell, még csomó dolgom van indulás előtt. Össze kell készítenem mindent, mert aztán bevasalják rajtam, ha nem viszem el amit ígértem!-nevettem egy aprót.
-Abban biztos lehetsz!-kacarászott ő is.-Add át üdvözletem, Anyukádat puszilom, vigyázz magadra Haver!-köszönt el.
-Meglesz!-bólintottam.-Ti is vigyázzatok magatokra! Szia!-búcsúztam el tőle, aztán kinyomtam a telefont, és tanácstalanul a kezembe hajtottam a fejem. Már nem volt ötletem, hol kereshetném ezt a lányt, pedig rettenetesen aggódtam érte……

46. rész

 Gina

Nagyon fáradt voltam, hiszen napok óta alig aludtam valamit, ennek ellenére képtelen voltam álomba szenderülni, egyszerűen nem jött álom a szememre, és egész éjszaka csak forgolódtam. Az agyam vadul kattogott, de Kimi mellett, most a gondolataimat az is foglalkoztatta, hogy tudtam, nem a legjobbkor jöttem Lizékhez, és ezt Seb viselkedése tökéletesen mutatta. Reggel 7 felé már nem bírtam tovább ezt az álmatlanságot, és az ágyból kimászva belebújtam a puha, és meleg kutyusos mamuszomba, majd a folyosókon csoszogva a konyhába mentem, és remélve, hogy nem lesznek nagyon mérgesek a „magánakcióm” miatt, készítettem egy kancsó teát. Töltöttem magamnak egy bögrébe a gőzölgő italból, és a konyhapultnak támaszkodva, ismét a gondolataimba mélyedtem. Egyszer csak egy halk köhintést hallottam az ajtóból, mire én azonnal felkaptam a fejem, és a hang irányába fordultam. Meglepődtem, és el is pirultam kicsit, amikor megpillantottam ott a ház urát.
-Jó reggelt!-köszönt először ő, a tegnapi hangszínéhez képest egészen halkan.
-Jó reggelt!-köszöntem én is ugyanolyan csendesen. Ez után hosszú másodpercekig nem is szóltunk egymáshoz, csak fürkésztük a másik arcát.
-Főztél teát?-kérdezte meg a nyilánvalónak tűnő tényt, bár véleményem szerint ez csak arra volt jó, hogy megtörje a közünk beálló kínos csendet.
-Igen!-bólintottam lassan.-Kérsz te is?-kérdeztem halkan.
-Igen, köszönöm!-intézett felém egy apró mosolyt. Bólintottam, aztán levettem a polcról egy sötétkék bögrét, és töltöttem bele a gőzölgő, citromos teából, majd Seb kezébe nyomtam. Kicsit tétova léptekkel odasétált mellém, aztán ő is nekitámaszkodott a konyhapultnak és ismét csendbe burkolózott ő is.
-Kérlek, ne haragudj rám a tegnapi viselkedésem miatt!-kezdett bele hirtelen, én pedig azonnal felkaptam a fejem, és belenéztem a szemeibe, amelyekben a tegnapi dühnek már nyoma sem volt, helyette inkább a bűnbánás kapott ott helyet.-Nem lett volna szabad olyan gorombán beszélnem Veled, főleg, hogy láttam mennyire magad alatt vagy.-folytatta.-Nem tudom, hogy mi történt köztetek, és nem is tisztem erre fényt deríteni, vagy ezt firtatni, de azt hiszem, hogy akaratomon kívül is sikerült beletenyerelnem valami olyanba, ami neked nagyon fáj. Igaz?-nézett rám pironkodva
-Miért is tagadnám?-vontam vállat és újra a földre szegeztem a tekintetm.-Igazad van!-tettem hozzá, és igen nagy erőkifejtést követelt, hogy ne adjak szabad utat a kikívánkozó könnyeimnek.
-Sajnálom!-tette a vállamra a kezét, mire én kicsit összerezzentem, de aztán felemeltem a fejem és hálásan néztem rá.-Biztosan minden helyre fog jönni!-mosolygott rám bátorítóan.
-Bár úgy lenne!-suttogtam elhalóan, és annak ellenére, hogy nem akartam sírni Seb előtt, már nem tudtam tovább gátat szabni a könnyeimnek, amik könyörtelenül utat követeltek maguknak, majd kendőtelneül peregtek le az arcomon. Sebastian kedvesen megfogta a kezem, finoman közelebb húzott, és magához ölelt engem. Átkaroltam a nyakát, az arcomat pedig a vállába fúrtam, és hangosan zokogtam tovább. Seb türelmes volt, és csendesen hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
-Csss, nincs semmi baj! Sírj csak nyugodtan, ha ettől jobb lesz!-suttogta gyengéden a fülembe.-Minden rendbe fog jönni, hidd el!-simogatta meg a hátam.
-Rendbe mert mostmár mi is itt vagyunk Veled!-hallottam meg hirtelen a barátnőm hagját, de mire felocsúdtam volna, már Liz karjai is körém fonódtak, és szorosan öleltek engem. Olyan hatalmas boldogság költözött a mellkasomba ekkor, hiszen tudtam, ogy csodálatos barátaim vannak, akikre bármikor, bármiben számíthatok, és akik mindig velem vannak, történjék bármi.
Délután Seb elment otthonról, mondván, hogy dolga akadt Zürichben, de szerintem csak azért hagyott minket magunkra Lizzel, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. A barátnőm készített forrócsokit, és egy-egy bögrével a kezünkben leültünk a nappaliban a kanapéra. Elgondolkodva néztem a kandallóban pattogó tüzet, egészen addig amíg Liz vissza nem érkezett, és lehupant mellém. Felhúzta a lábait törökülésbe, és kíváncsian, várva, hogy elkezdjem a mesélést, nézett rám.
-Nos, mit akarsz hallani?-kérdeztem, megvonva a vállam, és belekortyoltam a még gőzölgő italba.
-Mindent.-vágta rá azonnal.
-Hát akkor azt hiszem sokáig itt fogunk ülni!-sóhajtottam.
-Nem számít! Csak az, hogy elmondd, ami a szívedet nyomja, és hogy jobban érezd magad!-fogta meg bátorítón a kezem.
-Szóval……-kezdtem el, ismét nagyot sóhajtva.-……miután felraktunk titeket a repülőre, hazavittük a kocsit, és elmentünk sétálni. Vettünk gesztenyét, meg forró csokit, és a parkban leültünk az egyik padra. Rengeteget beszélgettünk, nevetgéltünk, minden olyan meghitt volt, nyugodt és romantikus.-merengtem el kicsit a mondandóm közben.-Meséltem neki a zongoráról, meg a táncról is, aztán képzeld, amikor hazamentünk, megmutattaa mamája régi zongoráját, és megkért rá, hogy játszak neki valamit. –Liz elmosolyodott, de semmit nem szólt, csak hagyta, hog kibeszéljem magamból az elmúlt napok, hetek történéseit.-Haboztam egy kicsit, de végül eljátszottam neki a November Rain-t, tudva, hogy szereti a Guns’N Rosest, utána pedig rávettem, hogy üljön ő is oda, és megtanítok neki egy dalocskát. Rengeteget nevettem, és egyszerűen csodálatosan éreztem vele mgam, és annyira nem figyeltem már arra, hogy mit teszek, hogy még egy apró puszit is adtam a szájára, és mielőtt mentem a szobámba, ő is megtette ezt.-meséltem tovább, és az emlékek hatására most is elpirultam kicsit.-A következő napok fantasztikusan teltek, rengeteget játszottunk a fiúkkal, folyton ugrattuk egymást, nevetgéltünk, úgy éreztem, Kimit is sikerült kicsit kizökkentenem abból a letargiából, amelybe az édesapja halála miatt került. És amellett, hogy hozzá egyre közelebb kerültem, a családjával, és a barátaival is kezdtem közelebbről megismerkedni. A sógornőjével például eltöltöttem majdnem egy egész napot, vásárolgattunk, nézelődtünk, és nagyokat beszélgettünk. Kriisti csodálatos nő, az biztos. Nagyon megkedveltem őt.-ahogy belelendültem a mesélésbe, már abba sem bírtam hagyni, egyszerűn csak megállíthatatln áradatként ömlöttek belőlem a szavak, amelyek hűen tükrözték a lelkem mélyén lakozó érzéseket.-Aztán eljött a szilveszter este is.-sóhajtottam fel ismét, ahogy a mondandóm lényeges részéhez értem, és tudtam, hogy erről már nehezebb lesz beszélnem.-Azt gondoltam, hogy vacsora után majd beszélgetünk kicsit, de a fiúk kitalálták, hogy hógolyózni szeretnének, én pedig mondtam nekik, hogy majd kimegyek velük, és persze Kimitkinnt játszottunk a hidegben, de ez mit sem számított, hiszen fantasztikusan éreztük magunkat. Miután a hógolyózásnak és a srácok csikizésének végeszakadt, megnéztük a tűzijátékot, majd a kicsiket behívták Kriistiék, mi viszont Kimivel még kinnt maradtunk. Valami hirtelen felindulásb folytán kitaláltam, hogy hóangyalt akarok csinálni, és Räkka minden ellenkezés ellenére, őt is lehúztam magammal a hóra. Annyira boldog voltam, hogy folyton csak nevettem, de a torkomon akadt a kacagás, mikor Kimi fölém hajolt. Megkérdeztem tőle, hogy miért néz rám így, mire ő azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. Végigsimított az arcomon, aztán gyengéden megcsókolt.
-Hogy?-lepődött meg a barátnőm.-Mit csinált?-nézett rám nagy szemekkel.
-Megcsókolt!-ismételtem meg halkabban, és közben éreztem, hogy az első könnycsepp már áttörte a gátat, és lassan csordogált le az arcomon.
- És te? Eltoltad? Visszautasítottad?
-Nem!-ingattam a fejem.-Liz, férfi engem úgy még soha nem csókolt meg, mint Kimi azon az éjszakán!-suttogtam.-Egyszerűen képtelen voltam neki ellenállni.
-És mi törtnt ezután?-kérdezgetett tovább a barátnőm.
-Ezután?-mosolyodtam el fájdalmasan.-Ez után megszakította a csókot, se szó, se beszéd felállt a földről, és bement a házba.-mondtam halkan, és az arcomon már patakokban folytak a könnyek.-De azt a tekintetet, amit az előtt láttam, hogy ott hagyott. Abban egyszerre volt benne a döbbenet, a csalódottság, és a düh. De nem értem, miért haragszik?!
- És utána mentél? Megkérdezted tőle, hogy miért csinálta ezt?
-Nem!-hajtottam le a fejem.-Nagynehezen felocsúdtam, bementem a szobámba, összepakoltam, írtam Paulának egy levelet, és elindultam haza.
-DE te csak így se szó se beszéd leléptél? Úgyhogy nem is tudod, hogy izagából mi történt?-háborodott fel a legjobb baátnőm.
-Mondd Liz, mégis mi a fenét tehetem volna? Mentem volna utána hisztérikusan kiabálva, hogy miért taposta a földbe a becsületem, hogy miért alázott meg?-kaptam fel a vizet
egyből.
- Legalább megkérdezted volna! Gina, azt se tudod, hogy miért menekültél el Espooból? És mi van akkor, ha neki mindez korai volt még az apukája halála után? -ha nem is rád irányult! Erre nem is gondoltál?
-Nem, ez eszembe se jutott!-ingattam a fejem.-De ha korai volt neki, akkor egyáltalán miért csókolt meg? Tudta jól, hogy mit tesz!-próbáltam menteni a menthetőt, mert kezdtem azt érezni, hogy az egészet én szúrtam el.
- De Gina, gondolj bele egy kicsit az ő helyzetébe. Most veszítette el az egyik biztos talapzatát! Érthető, hgy fél, mi van ha gondolsz egyet és te is lelépsz. Hisz mg alíg ismeritek egymást, ahogy elmesélted nekem az jön le, hogy nem sokat volt alkalmatok kettesben lenni.
-De......-ágáltam volna, azonban rá kelett jönnöm, hogy ez felesleges lenne. Az egész az én hibám, és fogalmam sem volt hogyan hozhatnám helyre.

Ajándék :)

Sziasztok! :)

Ez úton szeretnénk nagyon boldog 24. szültésnapot kívánni Sebnek! Sok sikert és kitartást az elköetkezendő futamokra! :) ALLES GUTE ZUM GEBURTSTAG SEB! :)

Emellett én még szeretnék Szabusnak nagyon sok boldogságot kívánni, és még sok-sok szép évet! :) Szeretlek drága barátnőm! :) ♥

45. rész

(Liz)

Az ajtót halkan becsuktam magam mögött, s nagyon kellett uralkodom magamon, hogy ne akarjam a mai viselkedéséért felpofozni a páromat. Nem értem, hogy ez mégis mire volt jó. Ma reggel Tommi jelent meg az ajtóban, s elrángatta Sebet edzeni, hisz el kell kezdeni a felkészülést. Látszott rajta, hogy már ez nem tetszett neki túlzottan. Míg a fiúk távol voltak, addig felhívtam Ginát, hisz mostanában annyira eltűnt.

Egyszerűen alig jutottam szóhoz mikor kiderül Ő már nincsen Espooban, hanem szépen csendben hazautazott Berlinbe. S az is kiderült, hogy ebben a finnek gyöngyének nagy szerepe volt. Telefonban nem akarta elmondani az utazása igazi okát, így meggyőztem, hogy jobb lesz, ha hozzánk jön pár napra, hisz ismertem magában gubbasztana, nem enne, nem inna, s a vége depresszió lenne. Így is mindent nagyon a szívére vesz…

Sebék hazaértek, s én boldogan közöltem a fiúkkal, hogy barátnőm pár napot velünk fog tölteni. Páromtól, csak egy „Olééé… de jó… hurrá…” morgolódást kaptam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert Tommi négyszemközt a tudtomra adta, hogy kicsit pipa, mert kikapott tollasban. Aztán mikor kimentük Gina elé, és szegény barátnőm megjött, olyan bunkó volt vele, hogy legszívesebben én is csomagoltam volna, és a következő járattal indulunk barátnőmmel Berlinbe. Mégsem így tettem, mert ahhoz túlságosan szeretem ezt az ovist, s neki ez a legnagyobb szerencséje. Vettem pár mély lélegzetet, hogy valamennyire lenyugodjak, s iránynak vettem a szobánkat, ahol Seb épp tartózkodott, hogy választ követeljek a mai magatartására.

A szobába lépve Sebet a tévé előtt találtam meg, de nem tetszett az, hogy még mindig a bunkó álarcát viseli. Valahogy ez nemhogy megnyugtatott volna, még jobban hergelt.

- Miért kellett Ginával így viselkedned? – kezdtem bele azonnal, amikor becsuktam a szobaajtót. Nem akartam ugyanis, hogy barátnőm fültanúja legyen mindennek. Még ezért is magát fogja hibáztatni.

- Nem viselkedtem vele sehogy. – vágta oda.

- Hát épp ez az! Nem ismerek rád?! Ki vagy te és mit csináltál az én Sebemmel, míg az edzeni ment? Mert az sose viselkedett volna így a legjobb barátommal…

- Liz értsd meg. Egy kis nyugalmat szerettem volna, ha nyugodtan tölthetünk el pár napot. És Tommi is már ma el akarta kezdeni az edzést! Még szerencse, hogy erről elfelejtett értesíteni?!

- Ha annyira nyugi vágysz, akár én is elmehetek, nem akarok én sem "belerondítani" a nagy nyugalmadba! – hergeltem magam egyre jobban.

- Liz, ne mondj ilyet. Kérlek, Liz...  – nézett rám könyörgően.

- Ne Lizezz itt nekem! – akadtam ki teljesen.

- De most mi bajod van? – ment fel benne is a pumpa.

- Hogy nekem mi bajom van??? HOGY NEKEM MI BAJOM VAN????? – ordítottam már vele - Pont ezt kérdezem én is tőled. – próbáltam meg lenyugodni egy kicsit.

- De Kicsim… én kettesben akartam veled lenni, nyugiba, mindentől, és mindenkitől távol. – vett ő is vissza egy kicsit.

- És Gina annyira nagyon zavar? – lágyult el a hangom, amikor bánatosan nézett rám.

- De ha ő itt van, nem tudunk kettesben lenni. – makacskodott velem, mint egy durcás ovis.

- Most is abban vagyunk, mert ha jól látom nincs itt rajtunk kívül senki! – néztem rá hitetlenkedve.

- Tudom… – adta meg magát.                          

- Akkor? Miért kellett vele bunkón viselkedned? Azt se tudjuk miért jött el Espooból!? – néztem rá. - De mindenesetre nekem nagyon gyanús a dolog és ki fogom belőle szedni akár tetszik ez neked, akár nem. – fenyegettem meg az ujjammal.

- Ne haragudj…– állt oda elém lehajtott fejjel.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned! – adtam meg egyenesen a választ.

- De igen, tőled is, és Ginától is. Bunkó és faragatlan voltam vele. Megérteném azt is, ha vele akarnál inkább lenni, mint velem… – nézett rám fájdalmas szemekkel.

- Jaj, Seb. Ne legyél ilyen. Ha vele akarnék lenni, akkor vele lennék, és nem veled. - simítottam végig az arcán.

- Liz… – nézett fel rám.

- Én ott vagyok, ahol lennem kell, és ezt vésd bele abba a szőke fejedbe, kérlek. – mosolyogtam rá.

- Szeretlek Gyönyörűm… – fogta két kezébe az arcomat.

- Én is szeretlek Bajnokom… – majd forrón megcsókolt.

Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy párom távozik a szobából. Nem akartam utána menni, mert biztos voltam abban, hogy Gina már fenn van, s hagytam nekik időt, hogy tisztázni tudják a tegnapi dolgot. Remélem, Gina jól fejbe kólintja, mondjuk az egyik fakanállal, megérdemelné. Tudom, hogy ő nem olyan, Sebnek elég lesz csak rá néznie, s már minden rendben van. Túl jó szíve van a csajnak, tudom én ezt már régóta.

Tegnap nem akartam felhozni neki a Kimis dolgot, de ma, ha lesz rá lehetőségem mindenképp sort akarok keríteni erre a beszélgetésre. Látszik rajta, hogy történt valami, ezt le se tudja előttem tagadni. Nagyon remélem, hogy Seb nem ront még jobban az állapotán. Tegnap meghagytam neki, hogy legyen vele nagyon kíméletes, mert Gina nagyon is hajlamos arra, hogy mindent túlkomplikáljon, és túlgondoljon. Olyasmiket lát a dolgokba, amik nincsenek is. Nagyon bízom abban, hogy most sem ilyesmi történt, mert akkor téphetem egy ideig a számat, mire meggyőzöm, hogy nem is olyan szörnyű a helyzet. Ha pedig Kimi bántotta meg, akkor velem gyűlik meg a baja. A fakanál rá is lecsap, ebben biztos lehet.

Úgy gondoltam, hogy elég időt hagytam nekik, így felöltöztem, és elindultam lefelé. A konyhából hangokat hallottam, így arra vettem az irányt. Boldogan vettem tudomásul, hogy a két számomra annyira fontos személy ott tartózkodik…

44. rész

(Gina)

A zürichi reptér már nem volt ismeretlen számomra, bár őszintén szólva, nem voltak túl szép és kellemes emlékeim az első svájci látogatásomról. Nagyot sóhajtottam, amikor megláttam a terminálban hömpölygő emberáradatot, aztán erőt vettem magamon és elindultam, hogy megkeressem a csomagjaimat. Ez a procedúra nem ment olyan könnyen és bő negyed órámba tellett, mire sikerült kiszabadítanom a bőröndömet a többi táska alól. Amint ez sikerült, a magam után húzva a parkoló felé vettem az irányt, remélve, hogy a rám várakozó Lizre és Sebre már könnyebb lesz ráakadnom, azonban tévedtem, ez sem volt egy egyszerű dolog. Végre aztán, amikor megláttam a barátnőm, boldogságtól csillogó mosolygós arcát, nekem is apró, ám fájdalmas mosolyra húzódott a szám. Lassan közelebb lépkedtem hozzá, és amint újra ott álltunk egymással szemben, Liz karjai körém fonódtak és szorosan átöleltek engem.

-Szia drága barátnőm!-suttogta a fülembe szelíden csengő hangon.

-Annyira hiányoztál Liz!-mondtam egészen halkan, és éreztem, hogy az összeszorított szemeimen gátját is áttörték a könnyeim, és csendesen peregtek le az arcomon.

-Mi a baj Kicsilány? Mi történt?-kérdezte aggódva a baránőm, miközben hátrébb lépett és letörölte a könnyeimet.

-Hosszú Liz, nagyon hosszú…..-suttogtam magam elé, és szomorúan lehajtottam a fejem.

-Gyere!-fogta meg  a  szabad kezem.-Elmegyünk hozzánk, vacsorázunk, aztán lezuhanyzol, közben én készítek magunknak kakaót, leülünk a kandalló elé és elmesélsz mindent, rendben?-mosolygott rám.

-Rendben!-bólintottam lassan és a bőröndömet magam után húzva követtem őt. –Szia Seb!-köszöntem halkan a szőke srácnak, aki éppen akkor szállt ki az autóból, mikor mi odaléptünk.

-Hello!-vetette oda a köszönést félvállról, és ahogy futólag elkaptam a tekintetét, láthattam, hogy kék szemeiben düh csillan meg. Hirtelen kikapta a kezemből a fogantyút, aztán a bőröndömet bedobta a csomagtartóba, ő pedig bevágódott a kormány mögé.-Ma még elindulhatnánk haza?-szólt ki az autóból durcásan, és válaszra sem várva, beindította a motort. Ijedten és tanácstalanul néztem Lizre, azonban ő is csak megvonta a vállát, de azért egy bíztató mosolyt intézett felém.

-Srácok, köszönöm, hogy meghívtatok engem, de én tényleg nem szeretnék it zavarkodni, és…….

-Figyelj Gina! Mi lenne, ha a nyávogást későbbre halasztanád és becsatolnád azt a nyavajás övet, hogy indulhassunk végre?!-teremtett le Seb mérgesen, én pedig nagyot nyelve tettem amit kért, és közben próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire rosszul esett, amit mondott és amilyen stílusban beszélt velem. Láttam, hogy Liz szigorú szemekkel néz rá, Seb azonban csak megvonta a vállát, és elindult. Nem szóltam semmit, mert nem akartam imét felhergelni Sebastiant, ám Liz nem foglalkozott különösebben a párja problémájával, inkább felém fordult, és az arcán hatalmas mosollyal kezdett el beszélni hzzám.

-Aggódtam érted, hogy nem hívtál ilyen sokáig, megijedtem, hogy történt veled valami!-szomorodott el picikét.

-Egyszerűen csak zsúfoltak voltak a napjaim, és őszintn szólva, eszembe se jutott, hogy a kezembe vegyem a mobilom!-szabadkoztam, és kicsit elpirultam, hogy füllentenem kellett Liznek.

-Nézd el neki Kicsim, biztosan volt jobb dolga is!-jegyezte meg Seb kissé gúnyosan.

-Hagyd már abba légy szíves! Inkább maradj csendben és vezess!-szólt rá a barátnőm mérgesen.-Ne foglalkozz vele! Biztosan rossz napja van ma!-legyintett Liz, ismét felém fordulva.

-Végülis, így is fogalmazhatunk!-mormogta ismét a szöszi, és a világért sem nézett volna ránk, megmaradt a saját kis világában és onnan küldözgette a kedvesebbnél kedvesebb üzeneteit.

-Seb, én tényleg nem akarlak zavarni titeket, és csak egy szavadba kerül, én pedig máris megyek haza.-mondtam halkan, de számomra is meglepő módon, az elmúlt néhány nap óta először ismét határozottan.

-Mondtam én ilyet Georgina?-csapott rá mérgesen a kormányra, mire Liz és én is hátrahőköltünk kicsit.-Csak rohadtul unom már a folyamatos nyafogásodat, és hogy valamit százszor elismételsz! Nem csodálom, hogy ha Kiminek is elege lett ebből!-ripakodott rám teljesen kikelve magából. Attól amit mondott és ahogy beszélt velem még a hideg is kirázott, és éreztem, hogy megint könyek gyűlnek a szemeimbe. Liz megszorította a kezem, és bíztatóan mosolygott rám, de fél szemét a vzetésre koncentráló párján tartotta. A hátamat az ülés támlájának vetettem és az út hátralévő részében csendesen üldögéltem  a helyemen, és egy halk nyikkanás sem hagyta el a számat, mert nem akartam felidegesíteni ezzel a házigazdámat.

A tágas, de meglehetősen otthonosnak tűnő ház elé érve Seb lehúzodott a járda mellé, aztán kiszállt az autóból, és hátulról szinte szó szerint kidobta a csmagomat a betonra. Tanácstalanul néztem Lizre, ő azonban megrázta a fejét, és mutatta, hogy mi is induljunk Sebastian után.

-Már megágyaztam Neked az egyik szobában, ha esetleg szeretnél ledőlni vacsi előtt!-mosolygott rám kedvesen a barátnőm, már az előtérben állva.

-Köszönöm, kedves vagy! De nem kellett volna fáradnod miattam!-vontam meg a vállam.

-Nem volt fáradtság, és érted bármikor, bármit szívesen megteszek!-puszilta meg az arcomat Liz.

-Köszönöm!-pislogta rá hálásan.-Hűű, de szép nappali!-csodálkoztam el a helyiség berendezésén, amint beléptünk oda. Őszintén szólva, meglepett, hogy milyen ízlésesen vannak elrendezve a dolgok, de nagyon tetszett nekem.

-Igen, szerintem is. És a ház többi része is, de majd mindjárt meglátod!-kacsintott rám a barátnőm.-Szeretnél lezuhanyozni, és ledőlni mielőtt vacsorázunk, vagy lepakolsz és hozzállássunk a kajának?-vázolta Liz a lehetőségeket.

-Tudom, hogy készültél, és hogy mennyit fáradoztál miattam, de megharagudnál, ha ma kihagynám a vacsorát, azt a traccspartit pedig inkább holnapra halasztanánk?-kérdeztem pironkodva.- Nem vagyok túlzottan éhes, és most csak arra vágyom, hogy bedőlhessek az ágyba, és pihenhessek. Nagyon kimerültnek érzem magam!-indokoltam meg az iménti kérdésemet.

-Dehogy haragszom Drága. Ha pihenni szeretnél én nem foglak megakadályozni ebben, és majd holnap beszélgetünk. De tényleg szavadon foglak!-fenyegetett meg viccesen.

-Rendben!-sóhajtottam és egy apró mosolyt azért az arcomra erőltettem, majd követtem őt az emeletre, a szobám felé.

-Hát akkor érezd magad otthon minálunk.-mosolygott rám Liz kedvesen, miután bevezetett a szobába, és hagyta, hog a csomagom lepakolása után kicsit szétnézhessek.

-Köszönöm Liz, hálásan köszönöm!-öleltem meg őt.-Kedves tőled, hogy idehívtál, de én nem akarom, hogy miattam ti összevesszetek Sebbel!-hajtottam le a fejem.-Láttam rajta, hogy zavarja, hogy itt vagyok, ezért holnap inkább hazamegyek.-mondtam halkan.

-Nem mész te sehova! Itt maradsz, elmeséled mi történt, és hagyod, hogy kicsit felvidítsunk téged. Oksi?-simogatta meg az arcom.-És Seb miatt ne aggódj, majd elbeszélgetek vele egy kicsit!-változott komolyabbra az arckifejezése.

-De ne veszekedjetek, kérlek!-néztem rá könyörgő pillantással.

-Nem fogunk, ígérem!-szorította meg a kezem.-Most megyek, pihend ki magad Drága! Jó Éjt! Szép álmokat!-puszilta meg az arcom.

-Köszönök mindent. Aludjatok jól! Jó Éjt!-mosolyogtam rá fáradtan, aztán megvártam, hogy elhagyja a szobát, utána pedig előkerestem a pizsim, és a fürdő cuccomat, majd a fürdőbe mentem, és gyorsan lezuhanyoztam. Nagyon fáradt voltam, ezért a fürdőszobai „kirándulás” után bebújtam az ágyba, és nyakig magamra húzva a takarót, megpróbáltam minél előbb álomba szenderülni.

43. rész

Gina 

A Helsinkiből Berlinbe vezető út hosszú volt, ráadásul nem aludtam már majdnem egy napja, ennek ellenére nem bírtam álomra hajtani a fejem. Csak a történteken kattogott az agyam és a kérdőjelek tucatjával sorakoztak a fejemben. Egyszerűen nem értettem, hogy miként omolhatott össze ilyen gyorsan és hirtelen az lerombolhatatlan szilárdságúnak hitt vár, amely ez alatt a néhány nap alatt körbevett minket minden rossztól. A gondolataim az elindulásom előtt írt levélre terelődtek, és felderengtek az emlékezetemben a soraim, amelyet már talán olvas a címzettje, miközben én hazafelé tartok Berlinbe.

„Kedves Paula!

Kérem ne haragudjon rám, amiért ilyen váratlanul és búcsúzás nélkül hagytam ott Önöket, de sajnos közbejött valami otthon, és sürgősen haza kellett sietnem! Hálásan köszönöm az elmúlt majdnem egy hetet, a példátlan vendégszeretetüket, a remek programokat, és azt is, hogy már az első pillanattól fogva engedte, hogy betekintést nyerjek egy rendkívüli család életének egyik legnehezebb szakaszába, és köszönöm, hogy hagyta, kicsit én is próbáljak enyhíteni a szívükben lakozó égető fájdalmon. Mindig szeretettel fogok visszagondolni ezekre a napokra, és örömmel tölt el a tudat, hogy ilyen csodálatos embereket ismerhetek. Kérem adja át üdvözletemet Raminak, Kriistinának és persze a két kicsinek is. Sokszor puszilom őket és sok sikert kívánok nekik a gokartos és később talán az autóversenyzői karrierükhöz is. Tonit és Attet is üdvözlöm, kérem mondja meg nekik, hogy annak ellenére is, hogy sokszor hangoztattam, hogy már unom a lököttségeiket, azért nagyon jól szórakoztam ezeken! És végezetül, köszönök Önnek mindent, sok erőt, és kitartást kívánok, és remélem, hogy bár nagyon nehéz, minél előbb sikerül túllendülnie ezen a nehéz időszakon! Puszilok mindenkit, és köszönöm ezt a csodálatos hat napot, amit ott tölthettem Önöknél Espooban.

                                                             

                                                                                                                 Szeretettel,
                                                                                                             Gina Hamilton

Amikor a gép megérkezett a berlini reptérre, kicsit fáradtan, és kimerülten léptem be a terminálba, és miután magamhoz vettem a csomagjaimat, fogtam egy taxit és az új évben, először ébredező Berlin utcáin át suhanva hazafelé indultunk. A lehető legcsendesebb módon próbáltam bejutni a házunkba, hogy nehogy véletlenül is felkeltsem a szüleimet, és lábujjhegyen lépkedve topogtam el az emeleten lévő szobámba. Vettem egy hosszú, forró zuhanyt, remélve, hogy ez majd ellazít, ám egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni az agyam. A kabin falához dőltem, és akaratlanul is végigsimítottam az ajkaimat, ám ahogy a csókra és az utána történtekre gondoltam, ismét előtört belőlem a zokogás. Most nem tudtam erős lenni, és őszintén szólva nem is akartam az lenni, csak ki akartam adni magamból azt az égető fájdalmat, ami már az egész szívemet felperzselte. A testemen végigfolyt vízcseppek sokaságával párhuzamban a könnyeim lassan elapadtak, én pedig elzártam a csapot, aztán megtörölköztem, és magamra kaptam egy kényelmes melegítőt, és pólót, a vizes hajamat kifésültem, aztán lementem a konyhába, hogy mielőtt még ledőlök pihenni kicsit, iszom egy pohár gyümölcslevet. Testben már Németországban voltam, a gondolataim azonban még mindig Finnországban kalandoztak, ezért történhetett meg az is, hogy miközben kivettem a szekrényből egy poharat, vele együtt másikakat is kirántottam, és azok hatalmas csattanással érkeztek le  a taposóra , persze mindegyik ezer meg ezer apró darabkára törött.

-Ez nem lehet igaz! Miért van még ez is ellenem?-sírtam el magam ismét elkeseredésemben és lehajoltam, hogy elkezdjem összeszedegetni a szilánkokat, de figyelmetlen és óvatlan voltam, így az egyik darabka megvágta az ujjam, abból pedig ömleni kezdett a vér. Felszisszentem a kezembe nyilalló fájdalomtól, és fel akartam állni, de ez nem ment olyan könnyen, ugyanis szédülni kezdtem a vér látványától. Csak pillanatokon múlott, hogy ne üljek bele a szilánkokba, két erős kar még éppen az utolsó pillanatban kapott utánam, és  állított fel.

-Ginuska, drágám!-szólított meg Anyu, én pedig a hangja hallatán rögtön felkaptam a fejem.

-Édesem, mit keresel te itt? És mi történt Veled?-kérdezgetett tovább apukám is, és továbbra is szorosan tartott, tudva, hogy bármikor elveszthetem az egyensúlyom.

-Én csak……csak hazajöttem!-hajtottam le  a fejem.-Ne haragudjatok, hogy felkeltettelek titeket az ügyetlenségemmel!-szabadkoztam.

-Dehogy haragszunk Kicsim! Csak aggódunk érted! Miért nem Espooban vagy most Kimivel? Hiszen úgy volt, hogy csak holnap jössz haza!-rázta a fejét értetlenkedve Anya.

-Változott a program!-rántottam meg a vállam.-Viszont, bocsássatok meg, de most felmennék a szobámba pihenni kicsit! Lassan már egy napja nem aludtam egy szemhunyásnyit sem!-mondtam alig hallhatóan, még mindig lehajtott fejjel.

-Rendben Kicsim, de előtte még lefertőtlenítem az ujjadon ezt a vágást, és Apa összeszedi a szilánkokat!-suttogta Anya szelíden csengő hangon, miközben magához ölelt. Lassan bólintottam, és hagytam, hogy leültessenek az egyik székre, majd elkezdje lekezelni a sérülést. Nem beszéltünk már semmit, és nem is kérdezgettek, és így ment ez tovább az elkövetkezendő három napban is. Hálás voltam nekik amiért nem forszírozták a történteket, és hogy hagytak engem a szobám magányában. Egész nap csak ültem az ágyamban, és hiába próbáltam meg bármit is csinálni, egyszerűen képtelen voltam elvonatkoztatni a történtekről. Nem mozdutam ki, nem ettem, hiába hozott fel Anyu kaját, nem kapcsoltam be  a gépet, és nem vettem a kezembe  a telefonomat sem, csak gubbasztottam a négy fal között, egészen addig a pillanatig amíg meg nem szólalt a mobilomnak azon csengőhangja, amely a lejobb barátnőm hívására figyelmeztetett. Meglepetten kaptam fel a fejem, és sokáig haboztam azon, hogy mit csináljak, de végül arra az elhatározásra jutottam, hogy nem bánthatom meg Lizt, így kényszerűen, de megnyomtam az Elfogad gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket.

-Szia Liz!-szóltam bele halk, elgyötört hangon.

-Boldog Új Évet kívánok Fräulein Hamilton! Mi történt Önnel? Elnyelte a föld?-hallottam meg a barátnőm boldogságtól kicsattanó hangját a vonal végén, amitől még inkább összeszorult  a gyomrom.

-Boldog Új Évet!-mondtam neki gépiesen.-Már itthon vagyok, de nem hívtalak, nem akartam zavarni!-füllentettem neki aprót.

-Te soha nem zavarsz! És amúgy meg nem csapsz be! Mi történt? Miért vagy ilyen kedvetlen?-hiába, őt nem tudtam semmivel megvezetni.

-Semmi, csak kicsit fáradt vagyok!-próbálkoztam meg ismét egy kis füllentéssel.

-Ne hazudj már nekem!-csattant fel Liz váratlanul.-Mi történt? Kimi csinált valamit?-kérdezősködött meglepően helyes irányban.

-Nem!-vágtam rá.-Illetve…….-bizonytalanodtam el! Nem, semmit!-hadartam idegesen.

-Nem hiszek Neked! Látni akarom, hogy minden rendben Veled, úgyhogy most azonnal hazautazom!-jelentette ki határozottan.

-Alig találtatok egymásra Sebbel, ne hagyd most őt ott egyedül. Annyit én igazán nem érek, hogy neki hányolnia kelljen téged!-mondtam halkan.

-Héé Drágám, miket mondasz? Ezt azonnal hagyd abba! Ne beszélj így magadról!-suttogta szomorúan.-Ha nem akarod, hogy én menjek oda, akkor gyere el hozzánk Baarba!-ajánlotta fel.

-Kedves tőled Liz, de most nem mehetek oda!-ráztam meg a fejem, és éreztem, hogy újra könnyek szöknek a szemembe. Lassan már azt sem tudtam, hogy miért is sírok.

-De miért nem? És azt ne mondd nekem, hogy nem akarsz zavarni! Mert ha csak ennyit tudsz felhozni kifogásként, akkor itt le is zártuk a vitát, pakolsz és indulsz! Én pedig foglalok Neked jegyet! Megbeszéltük?-mindig elcsodálkoztam, amikor ilyen határozott volt a fellépése, de sokszor ez kellett is nekem.

-De……-próbáltam meg ismét ellentmondani.

-Nincsen de! Nincsenek kifogások! Csomagolsz és jössz! Értve vagyok?-parancsolt rám.

-Igen Liz!-suttogtam.-Pakolok, és megyek hozzátok!-sóhajtottam.

-Na végre! Ez a beszéd!-változott ismét csillogóra a hangja.-Lefoglalom a jegyed, és majd visszaszólok! Szia!-köszönt el gyorsan, és már le is rakta a telefont, én pedig kelletlenül felkeltem az ágyamról, és elkezdtem összepakolni a cuccom. Szóltam a szüleimnek, hogy Baarba megyek Lizékhez, ők pedig meglepetésemre ezt örömmel fogadták, és rögtön ajánlkoztak, hogy kivisznek a reptérre engem. Elbúcsúztam tőlük, aztán becsekkoltam, és a három órási géppel Svájc felé vettem az irányt…ismét…..

42. rész

(Liz)         

Két nappal később távozott a család többi tagja, mert Fabi sí táborba megy, és elő kell rá készülni, meg beszerezni még egy csomó dolgot Heikke szerint. Ha bárki az én véleményemre lett volna kíváncsi, szerintem féltette a legkisebb fiát, hátha ránk nyit, és nem épp az ő életkorának megfelelő dolgokkal szembesül. Drága párom nagyon kanos volt, s ezt szerintem már mindenkinek feltűnt. Habár talán megbocsátható neki, hisz szerelmes, s ezt a nap nagy részében valamilyen módon mindig tudatta velem.

Brandon meg is jegyezte a reptéren nekünk, hogy máskor is eljönnek hozzánk, mert Melre jótékony hatással van a svájci levegő. Szegény lány nagyban pirult, a fiúk meg kivették. Seb azért odabökte, hogy nyugodjon meg a srác, nem csak a nővérével van ez így, hanem velem is. Lehet, van valami a svájci levegőben, ami a lányokra kedvező hatással van bizonyos helyzetekben. Azért hozzátette, bármikor szívesen látjuk őket, de azért előtte szóljanak, hátha nem leszünk szalonképesek, hogy fogadjuk őket. Ekkor már nem csak Mel vette fel a pipacs színét, hanem én is. Seb még a búcsúzkodás alatt, sem tudta elrejteni a vigyorát…

Hazafelé külön kocsival mentünk, ez Sebnek egyáltalán nem tetszett. Tudtam, hogy sokkal lassabban megy, mint szeretne, de tisztában voltam vele, hogy aggódik értem. Sokszor nézett rám a visszapillantó tükörben. Most nem volt sürgős a hazajutás, de az agyamban már megszületett, hogy a reptéri beszólásért még megkapja a méltó büntetését. A terv már kirajzolódott a fejemben…

Délután volt, mire hazaértünk, és nekem még el kellett intéznem egy-két telefont, hisz nem sokára elkezdődik a hajtás. Tévéfelvételek, különböző interjúk, megjelenések, ez vár most Sebre és ezzel együtt rám is. S ne felejtsük el, hogy ott van a reklámfelvétel is. Szóval nekem mindezt úgy kéne elrendeznem, hogy a gyárba is el kell menni az autó fejlesztése miatt, és talán ha ebben a rengeteg programban egymásra is jutna még egy kis időnk, az lenne csak a mennyország mindkettőnknek. Tartok azonban tőle, ha beindul a szezon a legkevesebb egymásra lesz majd. Így ki kell használni ezeket a csendes napokat, tartalmasan…

Este a fürdőben már tudtam, hogy egy kicsit gonosz leszek vele, s húzom az agyát, a repteres dolog miatt. Ő már végzett itt, és már az ágyban fekszik, s ha jól tudom, épp egy focimeccset nézz. Így nem követte figyelemmel, hogy mit is matatok a szekrényben. Ginával még Espoo-i kirándulásunk alatt vettük, ezt a csipkecsodát, az egyik fehérnemű boltban. Vagyis ő rám sózta, hogy higgyem el, hasznát veszem majd. Akkor nem akartam, de most áldom érte. Arra gondoltam, hogy megtorlom azt, hogy beégetett… csak bírjam ki, és ne veszítsem el a fejem…

Kinyitottam az ajtót, hogy lássak valamit, s lekapcsoltam a villanyt, majd lassan, komótosan sétáltam be a szobánkba. Természetesen nem hagytam ki, hogy a csípőmet ne ringassam. Az ágyig sétáltam, majd pakolásztam, de nem figyelt, lekötötte a meccs. Majd visszamentem a fürdőbe összepakolni, s az ajtóban még meg is álltam, s felé fordultam, de épp akció volt, így izgatottan szuggerálta kitartóan a televíziót. Saját magamon nevettem, hogy miatta csinálom ezt az egészet, mégis magamat a kínzom, hogy tudom mit is fogok művelni vele, ha végre észrevesz.

Úgy döntöttem, ha nem vesz észre, majd teszek róla, hogy bizony akadjon meg rajtam az a csodálatos kék szempár. Felszegett fejel sétáltam vissza, s úgy mintha semmi különleges nem történne.

- Meddig tart? – néztem én is a képernyőre.

- Ez még csak az első félidő, mindjárt… - de itt abbahagyta. Odasandítottam rá, hogy bejött-e a tervem, s már láttam, hogy igen. Kikerekedett szemekkel bámult rám.

- Baj van? – pillantottam rá kíváncsian, de majdnem felnevettem a meglepődött ábrázatán.

Választ nem kaptam, de azonnal felpattant az ágyról, s felém vette az irányt. Én továbbra is az ágy mellett álltam, s figyeltem Őt.

- Liz… te jó ég! Nagyon szexi vagy… - húzott szorosan magához, és suttogta az ajkaim közé. – Mi lenne, ha segítenék megszabadulni tőle? – s az egyik keze felfedezőútra indult a testemen.

- Nem úgy volt, hogy focit nézel? – kérdeztem tőle ártatlanul.

- Sokkal jobb programot találtam ki most annál, s nagyon szívesen belevonlak téged is. – kényeztette közben a nyakamat, de észnél kellett lennem, hogy a tervemet véghez tudjam vinni.

- Sokkal jobb programot? – kacérkodtam vele.

- Igen… engedd, hogy bebizonyítsam. – markolta meg a popsimat, amitől felnyögtem.

- Mi lenne, ha nem te bizonyítanád be? – néztem rá kihívóan, de egy pillanat alatt kapcsolt, s az ágyra feküdt s onnan vigyorgott rám.

- Azt teszel velem, amit akarsz. – kajánkodott, még nem is tudta, hogy mire készülök. Hiba az ilyen könnyelmű kijelentés, nagy hiba…

Nagyon lassan indultam meg felé az ágyban, négykézláb, s popsimat kinyomtam, és a „hálóingem” a dekoltázs részen eléggé kivágott volt, így nem takart szinte semmit. Falt a szemeivel. Tudtam, hogy most én irányítok, s nem menekül. Egy ördögi mosolyra húztam az ajkam, ahogy mellé értem szenvedélyes csókban forrtunk össze nem teketóriáztam sokat, és a csípőjére ültem. A kezei automatikusan fonódtak körém, le egyenesen a popsimig. Mikor elváltak az ajkaink a szemeiben felismerést véltem felfedezni, ahogy rájött bugyi bizony nincs rajtam. A kínzás első foka kezdetét vette, mikor lefogtam a kezeit, habár tudtam, hogy sokkal nagyobb erő van benne, mint bennem, bármikor szabadulhatna, mégis belement a játékba.

A nyakával kezdtem, csókolgattam, szívogattam. Egy centiméterét sem hagytam ki. Ezt követte a kidolgozott mellkas. Tudtam nem szabad elveszíteni a józan eszem, mégis nagyon penge élen táncoltam. Hisz itt van alattam az a férfi, aki nekem a jövőt, az életet jelenti, nehéz így önuralmat gyakorolni…

A mellkasánál, nagy gondot fordítottam a bimbók kényeztetésére, szívogattam, harapdáltam őket, a nyelvemmel ingereltem. Sóhajok, nyögések voltak kényeztetésemre a válaszok, s a legnagyobb bizonyíték a nagyon, de nagyon szűk boxer.

- Liz… nem bírom tovább. – nyögte, s én nem hagytam abba az ajkammal elindultam a boxer

Feleszmélni sem volt ideje, mert ráültem, s magamba fogadtam őt. Tudtam, hogy most nem szabad az önkontrollomat végképp elveszíteni. Lassú, nagyon lassú ringatózásba kezdtem. A szemei teljesen elfelhősödtek, s tudtam már nem képes józanul gondolkozni, már csak a vágy, a gyönyör hajtja előre. A kezei a popsimra kúsztak, s izgatóan masszírozni kezdte őket. Akaratlanul is egy halk sóhaj hagyta el az ajkamat. Kezdtem egyre jobban élvezni. Az ajkammal a nyakát és a mellkasát csókokkal borítottam be, de közben figyeltem őt. Finoman megmarkolta a popsimat, tudtam, hogy most jött el az én időm. Mindjárt ráköszönt a gyönyör, de azt már nem vártam meg. Felpattantam róla, s besétáltam a fürdőbe. Az ajtóból még visszapillantottam, értetlenül nézett rám az ágyból fekve, de én vigyorogtam rajta.

- Ezt a repteres beszólásodért kaptad… Bajnok… - vigyorogtam továbbra is, s bevonultam a fürdőbe felfrissíteni magam. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, de nem tudtam abbahagynia mosolygást. Most megkapta, legközelebb majd nem éget be. A mosdókagylóhoz léptem, s megengedtem a csapot, majd megmostam az arcomat. Törölközővel, pedig finoman megtörölgettem. Ahogy felnéztem, a tükörben találkozott a tekintetünk. Az övé, szinte perzselt. A csípőjét az enyémnek nyomta, s hogy tudassa ő még mindig harcra készen áll.

- Mit szeretnél? – incselkedtem vele, továbbra is a mosdó fölé hajolva.

- Téged. – fordított magával szembe, s azonnal felültetett a mosdóra, majd egy erőteljes lökéssel belém csusszant.

- Most nem fogom hagyni, hogy megszökj, ahogy túlságosan felhúztál. És ezt a ruhácskát le fogom szedni rólad. – nézett rám kihívóan, s kezdett bennem mozogni lassan. – Szóval megbüntettél… - nyögte.

- Igen… - sóhajtottam fel, s lettek a döfései egyre keményebbek, s én már sikongattam a kéjtől, s tudtam mindjárt átjárja a testemet a jól ismert gyönyör, ő azonban egy lépést hátrált.

- Ezt az előbbiért kapod. – suttogta visszafogottan, vágytól izzó tekintettel. Egy pillanat alatt eljutott a tudatomig, hogy most meg akart leckéztetni, de azonnal kapcsoltam.

Lemásztam a mosdóról, s a fejemen áthúztam a ruhácskámat. A szemeivel követte a mozdulataimat, és a mellkasa nagyon gyorsan emelkedett. Beléptem a zuhany alá, s megnyitottam a csapot. Felé fordultam, ő még mindig ott állt, minden tekintetben, s engem nézett.

- Ugye nem hagysz kielégítetlenül? – néztem rá csábítóan. Nem teketóriázott sokat, belépett hozzám, felemelt, a lábaimat a csípője köré fontam, s egy határozott mozdulattal belém lökte magát. Tudtam, hogy még izgalmas este elé nézünk…

41. rész

(Liz)

A nap hátralévő része aránylag csendesen telt. Seb megmutatta az egész házat, s közölte velem, hogy az udvar és a környék is igazából tavasszal és nyáron a legszebb, de most mindent hó borít, a tél miatt. Megnyugtattam, hogy nekem így is tetszik… így is gyönyörű. Vacsora után mindenki a saját szobájába tért, hisz fárasztó nap volt, ki kell pihenniük magukat, hisz holnap szilveszter. A közös szobánkba érve mind a ketten tudtuk, hogy meg kell beszélni a gépen és utána történteket, mert ez így nem lesz jó, ha nem adjuk ki magunkból. A szobába érve, leültem az ágy szélére, s megvártam, hogy Seb betegye maga mögött az ajtót. Jobb az ilyen dolgokat zárt ajtók között lerendezni. Nem hagyta, hogy elkezdjem, azonnal belevágott…

- Liz, Kicsim, szeretnék bocsánatot kérni tőled. – térdelt le elém, s fogta meg mindkét kezemet, s a szemembe nézett. – Tisztában vagyok vele, hogy neked még annyi új dologgal kell megküzdened, és itt vagyok neked még én is és…

- Hééé… ha most arra akarsz kilyukadni, hogy nekem terhet jelent vagy fog jelenteni ez a kapcsolat, akkor nagyon nagyot tévedsz! – vettem két kezembe az arcát, s ő rám nézett fájdalmasan kék szemeivel. – Seb! Még saját magammal is meg kellett küzdenem, hogy beismerjem, hogy szeretlek, és igen tudom, hogy csak pár napja vagyunk együtt, és… és hidd el, már most fizikai fájdalmat okoz, ha nem vagy velem. – vallottam be neki őszintén az érzéseimet.

- Liz. – ölelt azonnal szorosan magához – Én néha annyira idiótán tudok viselkedni. – távolodott el annyira tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni – De még mindig alig hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű lány, mint te velem van, és engem szeret.

- Te tényleg nagyon lökött vagy! - nevettem ki. – Seb én nem akarok semmit elkapkodni. – néztem rá komolyan, s ő csak bólintott egyet lehajtott fejjel.

- Tudom, hogy ez az egész költözéses dolog még korai. – folytatta lehajtott fejjel, és muszáj volt leülnöm mellé a szőnyegre, mert nem volt hajlandó rám nézni.

- Seb, nézz rám, kérlek. – kértem gyengéden, s nagy nehezen már emelte a tekintetét. – Azt akarom, hogy megismerjük egymást igazán, mint férfi, és mint nő…

- Azt hiszem Espooban valami ilyesmit kezdünk el… - válaszolta kajánkodva.

- Te… - csaptam a kezére, mire kacagott – ne legyél komolytalan. – nevettem már én is.

- Én??? A világért se. – nevetett tovább. – Én csak a tényeket mondtam. – vigyorgott, de egyszerre vált komollyá. – Akkor visszamész Berlinbe? Itt hagysz? – nézett rám könyörgő szemekkel.

- Nem - vágtam rá egyszerre – maradok, ameddig csak akarod. Ha pedig megunsz, akkor megyek Berlinbe.

- Az nem fog előfordulni. – hajolt közel az ajkamhoz – Nem tudok betelni veled… - csókolt meg, s a keze már a pólóm alatt kutakodott…

Felemeltem a kezeim, s megszabadított az említett ruhadarabtól. Seb felkelt a padlóról, s felém nyújtotta a kezét, azonnal elfogadtam, s magához húzott egy szerelmes csókra. Ez nem volt sürgető, nem volt vad… tele volt érzelmekkel, amit egymás iránt éreztünk. Lassan, kihasználva minden időnket szerettük és becézgettük egymást. Miénk volt a világ minden ideje, hová is siettünk volna?!

Lépésről-lépésre váltunk meg a ruhadarabjaiktól, és a zuhanyzó felé vettük az irányt. Én léptem be elsőként, s nyitottam meg a vizet, Seb mögöttem jött, s a hátamhoz bújt. Az ajkai a nyakamat, és a vállaimat kényeztette, míg az egyik keze a mellemet cirógatta óvatosan. A másik kezével a hasamon simított végig, majd eltűnt a lábaim között, mire én felnyögtem. Az összes gondolat távozott az agyamból, képtelen voltam a gondolkodásra. A száját az ajkamra tapasztotta, hogy ne legyünk túl hangosak. Körkörös mozdulatokkal kényeztetett odalenn, s a popsimat a férfiasságához nyomtam, mire belenyögött a csókunkba, s egy kicsit erősebben markolta meg a mellemet. Nem fájt, hanem a gyönyört, mely hullámokban borította be a testemet, még jobban felkorbácsolta. Meg kellett kapaszkodnom, hogy esek össze a rám törő élvezet miatt. S tudtam, hogy az este számunkra még csak most kezdődik…

Másnap reggel boldogságban úszva ébredtem. Seb mellettem aludt, szorosan hozzám bújva. Óvatosan fordultam meg az ölelésében, s egy ideig néztem az arcát, amin egy apró boldog mosoly pihent meg. Kibújtam a karjai közül, s a fürdő felé indultam. A padlóról felvettem a tegnap este elhagyott ruháinkat, s az arcomon egy szerelmes mosollyal fordultam a még ágyban alvó párom felé. A zuhany felé vettem az iránt. Belépve eszembe jutott a tegnap este, s az itt töltött fantasztikus percek. Először itt, majd az ágyban folytattuk egymás kényeztetését. Minden egyes együttlétünk alkalmával elvarázsol. Már a bűvkörébe kerültem, s oly nagy szükségem van rá, mint az éltető oxigénre. Már most előre rettegek, mi lesz, ha egyszer azt mondja, nem kér belőlem. Nekem az lesz a vég… a szívem akkor szűnik meg igazán dobogni…

A konyhában Heikkét találtam egyedül, amint szorgoskodik a reggeli elkészítésén. Valahogy meg se lepődtem ezen.

- Jó reggelt! – köszöntöttem mosolyogva.

- Neked is! – mosolygott rám vissza a Diktátor, ahogy Seb hívj anyukáját a háta mögött, csak meg ne hallja. – Látom jól telt az este. – fürkészte az arcomat.

- Igen… - pirultam bele, szerintem fülig.

- Mindent meg is beszéltetek?- kíváncsiskodott tovább.

- Igen, és minden a legnagyobb rendben van. – mosolyogtam rá szívből. – Segíthetek? – inkább dolgozom, mint kérdezzen, nem akartam, hogy tudjon a félelmeimről, a félelmeinkről, csak ránk tartoznak.

- Igen, nagyon örülnék neki. – kezdünk szorgoskodni a nagy családi reggelin. Nem sokkal később párom jelent meg az ajtóban, kócosan és kissé még kómásan. Épp a kenyeret raktam a tányérra, mikor odajött hozzám, hátulról megölelt, majd belecsókolt a nyakamba. Automatikusan fordultam felé a reggeli csókomért.

- Szia Kicsim. – suttogta a fülembe – Hiányoztál mellőlem, de valahogy sejtettem, hogy a konyhában vagy. Mondjuk, kell is nekem az utánpótlás a tegnap este után. Teljesen kifacsartál. – suttogta továbbra is csak úgy, hogy én halljam, habár, Heikke

- Neked is jó reggelt Seb. – nyomtam egy újabb csókot a szájára. – Ülj asztalhoz, kész a reggeli. – figyeltem, ahogy Anyukája távozott, hogy összeszedje a család többi tagját, Párom fülébe suttogtam – Akkor ne is várjak semmit ma tőled? – kacérkodtam vele.

- Azt nem mondtam. – jelent meg egy kaján mosoly az arcán.

- Vigyázz Bajnok, szavadon foglak. – suttogtam az ajkai közé.

- Csak lennénk kettesben, bebizonyítanám, hogy nem beszélek a levegőbe. – csókolt meg szerelmesen.

A nap folyamán rengetegszer ugrattuk egymást Sebbel. Így történt meg, hogy „véletlenül” a mosókonyhába ránk zárta az ajtót, a gardróbba a ruhák helyett engem tett a szekrényre. Szexuálisan mind a ketten túlfűtöttek voltunk, s ki voltunk éhezve a másikra. Egymás húrjaival játszadoztunk, de Seb állt hozzá közelebb, hogy elszakadjon… állt… minden értelemben.

Éjfélkor a televízióból néztük meg a tűzijátékot, s pezsgőbontás után, koccintással, és két puszival kívántunk boldog újévet egymásnak. Seb félrevont, s egy hosszú, és szenvedélyes csókkal kívántunk egymásnak boldog újévet… egy közös újévet…