51. rész

Gina

-Gina!-fogta meg a kezem Liz, és visszahúzott az előtérbe, hogy nyugodtan beszélhessünk. Addig Sebet és Markot magukra hagytuk a ház előtt.-Kérlek, ne hagyd, hogy kikészítsenek a Kimi felé irányuló érzéseid, vagy éppen ő maga.-nézett rám komolyan a barátnőm.

-De én nekem nincsenek felé érzelmeim!-ágáltam kissé elkeseredetten.

-Látom amit látok, és tudom amit tudok, de ezt ne itt és ne most vitassuk meg!-felelte határozottan.-Ha valamit szeretnél elmondani, vagy szükséged van rám, akkor gyere, vagy hívj bátran. Nem számít, ha ez éjszaka van, akkor is keress engem. Érted?-pislogott rám gondoskodóan.

-Köszönöm Liz!-néztem rá hálásan, könnyektől csillogó szemekkel.-Nem is tudom mi lenne velem nélküled!-öleltem meg őt hirtelen.

-Jajj Kislány!-sóhajtott.-Annyira féltelek attól ami most fog jönni!-vallotta be őszintén.-De ha Kimi csinál veled valamit, megesküszöm, hogy azt megkeserüli. Akkor megtudja milyen az, ha Liz Strassberg dühös valakire!-jelentette ki akaratosan, de elmosolyodtam azon, hogy mennyire félt engem.

-Ne aggódj, majd én megoldom! Minden rendben lesz!-próbáltam ő megnyugtatni, ha már magamat nem sikerült.

-Na ez a beszéd!-ragyogott fel az arca.-Nagyon vigyázz magadra!-ölelt szorosan magához.-És aztán helyzetjelentést kérek ám!-próbálta viccesre venni a figurát, de így sem tudta leplezni az arcán végigcsorgó könnyeket.

-Rendben!-nevettem, de én is sírtam.-Köszönök mindent!-pusziltam meg az arcát, aztán megtöröltem a szemeimet és kimentem az ajtó előtt várakozó srácokhoz. Liz követett engem.

-Indulhatunk?-mosolygott rám Mark.Lassan bólintottam, aztán odaléptem Sebhez.

-Köszönök mindent!-pillantottam rá hálásan, és megöleltem őt.

-Vigyázz magadra, és ne csinálj butaságot!-súgta a fülembe úgy, hogy azt csak mi halljuk.

-Hát akkor köszönöm mégegyszer, remélem hamarosan újra látjuk egymást! Vigyázzatok egymásra és legyetek boldogok!-búcsúztam el tőlük.

-Vigyázz magadra! Sziasztok!-köszönt egyszerre a szerelmespár, aztán Markkal elindultunk Kimi házához.

-Hát akkor, fáradj beljebb!-nyitotta ki előttem a hatalmas ház bejárató ajtaját, én azonban még haboztam kicsit, mielőtt betettem volna a lábam ide újra. Nagyot sóhajtva néztem körbe a nappaliban, ami most is ugyanannyira taszított, mint amikor először láttam. Az a sok fém és üveg az egész helyiséget, sőt a házat is hideggé tették, és számomra volt ebben valami rémisztő is. Soha nem szerettem ezeket a jeges színeket, a merev és rideg anyagokat, pedig kénytelen voltam megszokni őket.

-Jól vagy?-húzta el a kezét az arcom előtt a személyi edző, mire én megráztam kicsit a fejem, és felé fordítottam a figyelmem.

-Persze, csak……-bizonytalanodtam el.

-Csak?-kérdezett vissza.-Valami baj van?-kérdezte kedvesen.

-Annyira rideg minden ebben a házban. Olyan mintha valami elszigetelt, lefertőtlenített hely lenne. Félek itt bármihez is hozzáérni!-borzongtam meg.

-Nekem sem ez a stílusom, és tudom mire gondolsz, de…….-a telefonja hirtelen megszólalt, így megszakította a mondatot.-Ne haragudj, de fel kell vennem. Kimi az!-nézett rám komolyan, én pedig megértően bólintottam, de a szívem a torkomban dobogott.

-Szia Kimi. Mi újság?-fogadta a hívást,  közben folyamatosan engem figyelt. Szerintem attól félt, hogy bármelyik pillanatban megrogyhatnak a lábaim, mert való igaz, hogy elég bizonytalanul álltam ott a nappaliban. –Éppen itt vagyok a házadban, beengedtem az új sajtósodat.-újságolta egészen jókedvűen a Jégembernek.

-A kicsdámat?-kiáltott bele úgy a telefonba, hogy még én is jól hallottam.

-Jajj ne legyél már ilyen lökött.-nevetett Mark.-Hát Ginát.-tette hozzá gyorsan.

-Mi az hogy beengedted és mit keres nálam?-kiabálta idegesen.

-Itt fog lakni veled, azt keresi itt.-válaszolt vissza higgadtan az edzője.-Benne áll a szerződsében, ha nem tudnád.

-Na neee! Nem, nem, nem!-hadarta teljesen kikelve magából.

-Kimi ne hisztizz már!-szólt rá Mark mérgesen.-Gina itt marad és kész!-szögezte le gyorsan a ház urának. –Nem, nem mondok meg neki semmit! Ezt felejtsd is el!-közölte határozottan Kimivel, én viszont felvont szemöldökkel néztem a férfira. –Azt üzeni hogy ne verd szét  a házát mire hazaér, és hogy örülne ha mindent úgy találna ahogy hagyta!-adta át a Jégember üzenetét Mark, de közben forgatta  szemeit, és legyintett is, jelezve nekem, hogy ne vegyem ezt komolyan.

-Mondd meg neki, hogy pedig azt terveztem, hogy idehívom az összes barátnőmet, és rendezünk egy rohadt nagy bulit, és majd ha hazajön, akkor ő fogja eltakarítani a piás üvegeket. Sőt, még a barátnőimet is neki kell egyenként kitámogatni a házából.-vágtam vissza mérgesen, és karba tett kézzel vártam, hogy Mark heves fájrázogatás közben átadja az üzenetemet.

-Nagyon vicces!-hallottam a nevetését a vonal végén.-Mondd meg ennek a kis libának, hogy majd ha hazamegyek, akkor megmutatom én neki, hogy milyen egy igazi buli!-Mark meg akart szólalni, de leintettem, hiszen én is jól hallottam amit Kimi mondott.

-Nyugodtan közölheted vele, hogy én nem süllyedek le arra a szintre, amelyiken ő bulit rendez.-feleseltem vissza egyre inkább felpaprikázódva.-Akkor inkább fogom magam, és beülök a moziba egy jó filmre, vagy eszek valami elegáns étteremben.-üzentem neki kissé fennhéjázó stílusban.

-Erről jutott eszébe, hogy ne edd fel az összes tartalékát, amíg hazaér.-válaszolt Mark a Jégember nevében, de szegényen láttam már, hogya hócipője tele van velünk.

-Én nem konzerveken élek, mert tudok magamnak főzni is. De megnyugodhat, mert ebben neki biztosan nem lesz része.-mondtam olyan hangosan, hogy meghallja ő is, és ne Marknak kelljen üzengetnie.

-Azt mondja…..-sóhajtott.-örül neki, hogy nem kell ennie azokból az összetákolt köleskásákból, diétás cuccokból, meg egyéb vackokból. És amúgy sem akar belefulladnia a salátatengerbe.

-Hehe!-grimaszoltam.

-És még annyit mondott, hogy nehogy betedd a lábad a szobájába, mert ha megtudja, hogy mégis akkor nagyon meg fogod bánni.-tolmácsolta az edző az üzenetet, és a mondat végén picit bearapta az alsó ajkát.

-Légy olyan kedves, mondd meg ennek a tuskónak, hogy ő engem ne fenyegessen, mert még megüti a bokáját a végén!-szólaltam meg olyan hangerővel, hogy Kimi biztosan hallotta ezt.-Amúgy meg nem szoktam medvebarlangban járni, úgyhogy ne aggójon, még az odúja közelébe sem megyek!-tettem hozzá idegesen, és csípőre vágtam a kezem. Mark átadta az üzenetem, majd pár másodperccel később minden szó nélkül elemelte  a fülétől a telefont.

-Letette!-mondta rám nézve.-Gyerekesen viselkedtek!-rázta a fejét.

-Ő kezdte! Én pedig nem fogom hagyni magam!-feleltem indulatosan.-Utálom, hogy azt hiszi, övé az egész világ, és mindenki úgy ugrál ahogy ő fütyül.-dobbantottam a lábammal mérgesen.

-Ez a te ügyetek. Ebbe én nem szólok bele.-vonta meg a vállát.-Inkább gyere, megmutatom a szobád.-indult el az emeletre, én pedig csendesen követtem őt. Előtte szégyelltem magam, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak a Jégember bunkó üzeneteire.-Nos, azt hiszem ez a szoba megfelelő lesz neked.-mosolygott rám Mark a helyiség elé érve, aztán miután kinyitotta az ajtót, még haboztam kicsit, de végül bementem oda. A szobába  lépve meglepetés fogadott, hiszen itt nyoma sem volt annak a ridegégnek, ami az egész házon tükröződött. Az a fal, amely előtt az ágy feküdt, csokibarrna színűre volt feste, a többi három pedig lágy krémszínűre. Az ablakokon szintén halovány függöny lógott, és ízlésesen, oldalra elkötött sötétítőfüggönyök voltak előtte. A sötétbarna hajópadlón egy csíkos, a szoba falaihoz és berendezéséhez illő szőnyeg terült el, és ehhez tökéletesen passzolt az ágytakaró is, amely szintén csokibarna volt, és jól harmonizált a rajta lévő világos párnákkal is. Az éjjeliszekrényre pillantva megakadt a szemem az ott álló kicsi éjjelilámpán, és a mellette, karcsú vázában lévő halvány, krémszínű tulipánon. Elmosolyodtam, és közelebb lépve, megszagoltam az apró kis virágot, amely így januárban igen csak ritkaságszámba ment.

-Mikor Baarba értem, megláttam az egyik virágüzletet, és gondoltam beszaladok, veszek Neked valami virágot, és mielőtt elmennék érted, gyorsan beugrok, és kiteszem őket vázába. Remélem, hogy így legalább egy kicsit otthonosabbnak találod a helyet!-mosolygott rám.

-Óhh Mark, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!-néztem rá egészen meghatottan. Szerettem benne, hogy ennyire figyelmes, udvarias és még akkor is mosolyt tud csalni az arcomra, ha szomorú vagyok.

-Ugyanmár Gina!-legyintett nevetve.-Ez csak egy kis apróság.-vonta meg a vállát.

-Lehet, de nekem sokat jelent, és tényleg nagyon jól esik!-erősítettem meg az imént mondottakat.

-Örülök neki!-mosolyodott el ismét.-Most megyek, mert el kell intéznem ezt-azt Zürichben, szerintem majd csak este jövök vissza.

-Rendben van!-bólintottam.-Miattam semmiképpen se siess!-vontam vállat.-Főzzek valami vacsorát?-kérdeztem kedvesen.-Már ha van miből……-tettem hozzá pusmogva.

-Miattam nem kell, ne fáradj. Érezd magad otthon!-mosolygott rám.

-Hát akkor azt hiszem mégis csak főznöm kell valamit!-kacsintottam rá, mire ő felnevetett.

-Ha valóban így akarod. Ki nem hagynám!-vigyorgott.

-Akkor hétre legyél itt. És ne késs!-fenyegettem meg viccesen az ujjammal.

-Értettem!-szalutált nevetve.

-Pihenj!-kiáltottam el magam, de már én is nevettem. Mark meg követte a parancsomat.-Leléphet katona!-mondtam neki komolyan, mire ő megfordult és kilépdelt a szobából.-Vacsinál találkozunk!-dugta még vissza a fejét azért, majd ment is.

-Mark!-szóltam utána.-Köszönöm!-néztem rá hálásan amikor újra benézett a szobába. Elmosolyodott, aztán még egyet intett, és távozott, én pedig egy nagyot sóhajtva léptem oda a bőröndömhöz, hogy kipakoljam belőle a cuccaimat, és aztán megpróbáljom kicsit az én ízlésemre formálni legalább a saját szobámat. 

50. rész

Gina

Másnap, reggeli után útrakeltünk, és Seb idegenvezetésével körbejártuk az egész várost. Nagyon sokat nevettem a bohóckodásain, és a próbálkozásaikon, amelyek az én felvidításomra irányultak. Hálás voltak nekik, és hogy ezt a lehető legjobban kifejezzem, amikor este fáradtan hazaestünk,  még főztem nekik vacsit, aztán kettesben hagytam őket, én pedig a szobámba mentem, bedőltem az ágyba és már el is aludtam. Néhány nap óta végre először ki tudtam pihenni magam.

A következő napon úgy gondoltam, hogy elmegyek Zürichbe nézelődni kicsit, és így legalább kettesben tudtam hagyni a szerelmeseket is. Örültem, hogy ennyit foglalkoztak velem, és hogy sikerült kicsit felvidítaniuk, de nem lehettem annyira szemtelen, hogy minden áldott percben a nyakukon lógjak. A városközpontban lévő plázában sétálgattam, már néhány papírtáskával a kezemben, amikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a táskámból a készüléket, és igencsak meglepődtem, amikor a kijelzőn Mark nevét olvastam.

-Szia Gina! Nem zavarlak most?-kérdezte udvariasan, miután fogadtam  a hívást.

-Szia Mark, egyáltalán nem zavarsz. Épp vásárolgatok!-válaszoltam kedvesen.-Segíthetek valamiben?

-Hát, igazság szerint nem biztos, hogy örülni fogsz annak, amit mondani fogok!-egészen elhalkult a hangja, ami kissé megrémített.

-Mi történt már megint?-sóhajtottam fel gondterhelten és leültem az egyik üresen álló padra.

-Változott a program, és úgy néz ki, hogy Kimi két nap múlva hazamegy!-felelte, mire nekem hirtelen még a vér is megfagyott az ereimben, és eltartott egy kis időbe, mire sikerült felfognom amit mondott.

-De akkor ez azt jelenti, hogy nekem oda kell költöznöm hozzá?!-a hangomban volt némi kérdő hanglejtés is, holott tudtam én jól a választ.

-Mivel a szerződésedben ez áll…..-sóhajtott.-Te mondtad nekem!-tette hozzá.

-Tudom Mark, tudom…..-bólogattam.

-Ha holnap Baar-ba tudsz utazni, akkor én is odamegyek, adok neked kulcsot, körbevezetlek a házban, hogy mire Kimi is odaér, ne legyen neked olyan ismeretlen a hely.

-Miattam ne aggódj, mert én most is itt vagyok Baar-ban, Sebéknél. Liz meghívott magukhoz néhány napra.-vázoltam fel a helyzetet.

-Óhh értem! Akkor majd odamegyek hozzájuk, ha megérkeztem és segítek átcuccolni Kimihez!-ajánlotta fel roppant figyelmesen.

-Rendben Mark, köszönöm a segítséget!-hálálkodtam.-De ugye nem kell kitakarítanom mire Őméltósága hazatolja a fenekét?-kérdeztem kissé gyanakvóan.

-Dehogy kell!-nevetett fel jókedvűen.-Az nem a te dolgod.

-Na azért!-pusmogtam, mire ő megint csak nevetett.

-Akkor holnap!-búcsúzott.

-Holnap!-sóhajtottam.-Szia!-köszöntem el tőle.

-Szia Gina!-köszönt ő is, majd bontottuk a vonalat. Néhány percig csendesen, a fejemet a kezeim közé hajtva üldögéltem ott a padon, aztán erőt vettem magamon és elindultam vissza Baarba, hogy összepakoljak és felkészítsem magam a holnapi és az az utáni rengeteg, kemény napra.

A nappaliban csak Lizt találtam, amint egy boros poharat forgatott az ujjai között, és valami roppant érdekfeszítő műsort nézhetett a tévében, ugyanis látszott rajta, hogy nagyon elvoltak kalandozva a gondolatai.

-Szia!-közöntem egészen halkan, ő azonban rögtön felém fordította a fejét és érdeklődve pislogott rám.

-Szia drágám! Gyere, csüccs ide mellém, és mutasd mit vettél!-kacsintott rám, és már arrébb is húzódott, hogy leülhessek.

-Most nincs rá idő Liz!-sóhajtottam.-Megyek pakolni. Holnap költözöm!-tettem hozzá fanyar arckifejezéssel.

-Hova?-nézett rám nagy szemekkel.

-Kimihez!-sóhajtottam.

-Jól vagy Gina?-nézett rám furcsán.-Mi az, hogy Kimihez költözöl?-rázta a fejét értetlenkedve.

-Úgy néz ki, hogy két nap múlva hazajön, és tudod jól te is, hogy a munka miatt oda kell költöznöm hozzá.-húztam el a számat.

-És ezt ő is tudja?-kérdezte óvatosan.

-Nem tudom!-vontam meg a vállam.-De hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel! Majd rájön!-tettem hozzá kissé flegmán.-De most tényleg megyek, mert erre nekem még lelkileg is fel kell készítenem magam!-grimaszoltam, majd elindultam a lépcső felé.

-Szólj, ha szükéged va valamire, vagy beszélgetni szeretnél!-szól utánam Liz.

-Oké!-intettem vissza, már a lépcsőfordulónál járva.

A szobámba belépve nem várt meglepetés fogadott, ugyanis Seb ott állt az ágyam mellett és láthatóan az ott fekvő papírjaimat olvasgatta.

-Seb, te mégis mit csinálsz itt?-kérdezte számonkérően, miután visszacsuktam magam után az ajtót, és ledobtam a szatyrokat a szőnyegre. Meglepetten kapta fel a fejét, és az arca színének változásából tudhattam, hogy zavarba jött.

-Én csak…..-nyelt egyet.-…….csak Liz küldött ezekkel a törölközőkkel.-mutatta fel az említett dolgokat.

-Én nem erről beszélek!-feleltem idegesen.-Mégis mi jogon olvasgatod te az én papírjaimat?-vontam fel a szemöldököm, és kérdő tekintettel páztáztam az arcát.

-Ne haragudj, nem szabadott volna ezt tennem!-hajtotta le szégyenlősen a fejét.

-Nem, valóban nem!-vágtam rá erélyesen, majd az ágyhoz léptem, összecsaptam a papírokat tartalmazó mappát és a kezembe vettem.-Akkor? Van még itt valami dolgod?-néztem rá jelentőségteljesen.

-Nem, nincs!-rázta meg a fejet.-Megyek!-indult el az ajtó felé, ám mielőtt lenyomta volna a kilincset, visszafordult.-Gina!-vett egy nagy levegőt.-Tudom, hogy nem kellett volna beleolvasnom abba a szerződésbe, és azt is tudom, hogy ez nem az én dolgom, de miért csinálod ezt? Miért fogadtad el így ezt az állást?-nézett rám aggódó pillantással.

-Hogy miért?-kérdeztem vissza erőteljes hangon.-Mert bizonyítani akarok. Meg akarom muatni, hogy képes vagyok megcsinálni, még ha senki nem hisz bennem, akkor is!-válaszoltam, a mondat végére egészen elhalkulva.

-Tudom miről beszélsz, hidd el, de amit csinálsz, az kész őrültség!-rázta a fejét döbbenten.

-Tisztában vagyok vele!-feleltem őszintén.-De muszáj ezt végigcsinálnom!-tettem hozzá eltökélten.

-De ez akkor is butaság!-ágált továbbra is kitartóan.-És biztos vagyok benne, ogy Lizanak tartaná! Erről neki is tudnia kell!

-Seb!-léptem oda elé, és hirtelen megfogtam a kezét.-Kérlek, könyörgöm Neked, ne szólj erről Liznek!-néztem rá könnyektől csillogó szemekkel.

-De ő talán meg tudna akadályozni abban, hogy belemenj ebbe az őrültségbe!-pillantott rám elbizonytalanodva.

-Kérlek, Sebastian, kérlek!-kapcsoldott össze a pillantásom az övével.-Nem tudhat erről, soha nem tudhatja meg!-ráztam meg a fejem.-Könyörgöm, ne mondd el neki, és senki másnak sem!

-Gina miért csinálod ezt magaddal és velem is?-dörzsölte meg a tarkóját, miután lerakta végre az eddig szorongatott törölközőket.

-Muszáj ezt tennem, különben soha senki nem fogja elhinni nekem, hogy képes vagyok megálli a saját lábamon is, hogy lehetek még valaki, annak ellenére, hogy alig vagyok 23.-suttogtam megtörten.-Könyörgöm neked, hogy add meg ezt a lehetőséget!

-Jajj Gina!-sóhajtott fel.-Megteszem, mert nem akarom, hogy miattam szenvedj, de akkor is őrültségnek tartom amit csinálsz.-rázta a fejét lemondóan.

-Megesküszöl, hogy nem mondod el?-kérdeztem tőle komolyan.

-Megesküszöm!-jelentette ki határozottan közben mélyen a szemeimbe nézve.

-Köszönöm!-súgtam elfulló hangon, és gyorsan megöleltem őt.

-Nem mondom, hogy szívesen, mert tényleg nem úgy teszem ezt meg!-húzta el a száját.-Most pedig pihenj, szükséged lesz rá azt hiszem!-indult újra az ajtó felé.-Jó Éjt Gina!-köszönt el.

-Seb!-szólítottam meg, mire ő megpördült.-Hálásan kszönöm!-mosolyogtam rá fájdalmasan. Lassan bólintott, aztán magamra hagyott engem. Szomorúan rogytam le az ágyamra, és csak félve próbáltam belegondolni abba, hogy milyen is lesz életem elkövetkezendő időszaka…… 

49. rész

(Liz)

A tegnapi nap Gina bejelentette, hogy ma elmegy vásárolni, mert egy-két dologra nagy szüksége van, és mindenképp be akarja szerezni. Szerintem azonban csak kettesben akart minket hagyni egy kicsit, így párom sem szólhat egy szót se. Tegnap ennek a hírnek hallatán Seb felhívta Tommit, és mondta neki, hogy ma mindenképp pihenőt akar tartani, és csak velem foglalkozni. Ő már nem volt ennek a hírnek hallatán annyira boldog, de szerintem, nem mert ellenkezni Sebbel, mert beígérte neki, hogy a mai edzést holnap bepótolják.

Délelőtt együtt főztünk, bolondoztunk. Így került Seb szőke fürtjeibe egy kis tejszín, s lettem én nyakig lisztes. Miután összetakarítottunk a konyhát, a zuhanyzóban töltöttünk el pár forró órácskát. Sajnos néhány hivatalos telefont el kellett intéznem, de ahogy ezzel kész lettem indultam el megkeresni páromat. A nappaliban találtam meg a kanapén ülve, s az ablakon bámult ki. Látszott, hogy nem itt van… gondolatban semmiképp. Leültem mellé, s a kezemet a combjára csúsztattam. Az érintésre egy kicsit megugrott, de ahogy rám emelte tekintetét, elmosolyodott.

- Min gondolkodsz ennyire? – mosolyogtam rá.

- Csak kettőnkön gondolkodtam. Hogy mennyire a véletleneknek köszönhetjük, hogy most együtt vagyunk, és boldogok. Tudod én már mielőtt te jöttél azon gondolkodtam, hogy szakítok Hannával.

- Igen? – néztem rá meglepetten, s ő megfogta a kezem, s a szemembe nézett.

- Igen. Mindenki előtt titkolni akartam, hogy baj van a kapcsolatunkban. Nem akartam elismerni, hogy nekem valami nem mehet jól. Maximalista vagyok, és nem csak a pályán, egyszerűen mindenhol.

- Nem tudtam ezeket. – fordultam szembe vele teljesen, de a kezét nem engedtem el.

- Ah… annyira mások vagytok. Ahogy megláttalak az igazgatói ajtóban, már akkor elbűvöltél. Amikor rájöttem ki vagy… alig hittem el. A kedvességed, a szépséged, a bájod, a meleg szíved, teljesen levett a lábamról. Azt akartam, hogy velem legyél. Hannát meg szépen elküldtem…

- Akkor ezért nem találkoztam vele. – ugrott be a felismerés. – Tudod, fura is volt, hogy nincs ott.

- Azt akartam, hogy így legyen. Nem akartam, hogy megzavarjon minket. Tudom milyen Hanna, és mekkora patáliát csapott volna ezért.

- Hannával sosem voltunk… mondhatni egy hullámhosszon. – hajtottam le a fejem szomorúan.

- Tudom, hogy sosem bírt téged.  – emelte fel a fejem, s csókolt meg.

- Az, hogy nem bírt, nagyon enyhe kifejezés. – húztam el a számat. – Gondolom nem volt oda, hogy szakítottál vele.

- Emlékszel, amikor hazamentem decemberben? – én csak bólogattam – Akkor döntöttem el véglegesen, hogy szakítok vele. Rájöttem, hogy beléd szerettem, végérvényesen, és visszavonhatatlanul.

- Én is többet éreztem már akkor irántad. – pirultam bele.

- Tudod annyira megváltoztam, én is érzem ezt, és mások is mondják. – mosolygott rám.

- Én nem vettem észre, hogy megváltoztál.

- Azért nem, mert mindezt te okozod. Az egész életem felbolydult, és igazából minden most került teljesen egyensúlyba. És mindez neked köszönhető.

- Hékás, a végén még teljesen zavarba hozol. – pirultam tovább, és temettem a kezeimbe az arcomat zavaromban. Ő azonban átölelt és az ölébe ültetett.

- Nem akartalak zavarba hozni Gyönyörűm. Nézz rám… nézz rám Kicsim. – emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézzek. – Szeretlek… - csókolt meg szerelmesen.

- Szeretlek Seb… - suttogtam, amikor az ajkaink elválltak egymástól, s ő újra megcsókolt, majd a kanapéra fektetett, s rám feküdt.

Az ajkai bebarangolta az egész arcomat, s onnan a nyakamra vándorolt. A pólómat levette rólam, és a dekoltázsomat csókolgatta, a melltartómtól szabadított meg, majd a melleimet kényeztette, becézgette. Megmarkoltam a pólóját a hátán, s lehúztam róla, majd simogatni kezdtem, ahol elértem.

- Liz… Kicsim… annyira szeretlek… - suttogta a fülembe. Fordítani akartam magunkon, de nem számoltam azzal, hogy kanapén vagyunk, s ezzel a hirtelen mozdulattal a szőnyegen kötöttünk ki, hatalmas nevetés közepette.

- Seb, jól vagy? – nevettem.

- Igen… - kacagott. – Nem tudtam, hogy ennyire heves vagy, hogy még a kanapé se legyen elég?!

- Te! – csaptam a mellkasára, s ráültem a csípőjére, hogy a pólómat magamhoz vegyem.

- Nem-nem… ez nem kell… - vette ki a kezemből a ruhadarabot, majd félrehajította, majd felült hozzám. – Erre most nem lesz szükséged.

- Nem? – kacérkodtam vele.

- Nem-nem… - rázta a fejét továbbra is mosolyogva, s én felálltam a szőnyegről, ő kikerekedett szemekkel nézett rám. – Hová mész?

- Gyere velem Bajnok, és bebizonyíthatod, hogy miért nem kell az a póló. – nyújtottam felé a kezem, ő azonban gyorsan felpattant a padlóról.

- Nagyon szívesen bebizonyítom Gyönyörűm… csak érjünk fel. – kacérkodott velem, s a keze a popsimra kúszott.

- Már alig várom… gyere… - nyújtottam ismét felé a kezem, ő e helyett, inkább a karjaiba kapott.

- Hidd el, most be fogom bizonyítani neked, ha kettesben vagyunk, nem kell rád semmi… - és felsétált velem az emeletre, hogy pár órácskát töltsünk el szerelmesen…

48. rész

(Liz)

Fáradtan és nyúzottan indultam el a közös szobánk felé. Gina már egy órája elköszönt, hogy nyugovóra tér. Seb is fenn van, minden bizonnyal valami focit néz. Valahogy semmihez sem volt kedvem. Még benéztem a konyhába, s mosolyogva állapítottam, meg hogy barátom rendet tett. Christian nem olyan rég rám telefonált, hogy jó lenne, ha egy hét múlva tiszteletünket tennénk a gyárban, mert kezdődik az idény. Seb pedig jó lenne, ha nem zökkenne túlságosan ki a vezetésből. Nagyon rendes, hogy mindezt majdnem este közli, s egy órán keresztül hallgathattam, hogy mennyi mindent kell megcsinálni a jövő héten. Beszámolók, éves értékelések, megbeszélések, értekezletek… ha belegondolok, már ettől fejfájás kap el.

Barátnőm szobája előtt elhaladva mindezt egy röpke pillanat alatt eltűnik a gondolataim közül. Most ő a fontos, s hogy minél előbb rádöbbentsem arra, hogy nem megfutamodni kell a problémák elől, hanem igenis szembe kell velük nézni. Nem lehet neki könnyű, hisz Kimi és közte bizony ott van 9 év… a férfi javára. Más gondolkodásmód, más szükségletek… más világ. Azt hiszem, már eddig is jól gondoltam, barátnőm beleszeretett a finnbe, de nem tudom, hogy a férfinek milyen érzései vannak Gina irányába. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a kis félreértés is ebből fakad.

Szobánkba belépve páromat ott találom az ágyon, s épp focit néz. Beléptemre rám néz, és szerelmesen rám mosolyog. A szívem ki akar törni a mellkasomból minderre. Odamegyek hozzá, egy röpke csókot adok ajkára, majd magamhoz veszem az alvós ruhámat, s a fürdőbe megyek egy frissítő zuhanyra. Mindezek elvégzése után Seb mellé telepedek az ágyra, mire Ő magához húz.

- Felhívott ma Kimi… - kezdett bele azonnal.

- Hogy? És mit mondott? – ültem fel az ágyon vele szemben.

- Azt hogy Gina hazament, és Paulától kapott érte egy nagy adag letolást. És körülbelül egy hét múlva jön haza. – kezdte simogatni a combomat, mialatt magyarázott nekem.

- Hazament? – kerekedtek ki a szemeim.

- És még hozzátette, hogy mindez nem telefontéma.

- Nem értem én ezt az egészet. – dőltem a mellkasára.

- Gina mit mondott? – simogatott tovább.

- Hogy… de ezt nem mondhatod el… se neki, se Kiminek, hogy tudsz róla. – fenyegettem meg az ujjammal.

- Tartom a számat. – húzta el a szája előtt a kezét, mint egy képzeletbeli cipzár lenne ott.

- Kimi megcsókolta…

- Hogy? – lepődött meg.

- Igen jól hallottad, megcsókolta Ginát. Majd szépen lelépett, otthagyta. Gina meg azt hiszi, hogy Kimi nem akarta, hogy megbánta, így elment, vagyis Berlinbe szökött, az első géppel.

- Tudod ez azért furcsa… - gondolkodott.

- Miért?

- Kimi nem szokott csak úgy megcsókolni akárkit!

- Mire célzol ezzel?

- Hát csak arra, hogy ha ilyet tett Kimi, akkor valami megfogta Ginában. Tudod, nagyon sokat szenvedett Jenni mellett. Az a nő csak kihasználta őt, minden értelemben, pedig Kimi nem akart mást, mindössze annyit, mint a többi ember… boldognak lenni. Az a nő tisztában volt vele, hogy Kiminek minden vágya egy család, egy gyerek… s egyfolytában hitegette vele… most ezért nem lehet, most azért nem. Pedig Kimi tényleg szerette őt… Jenni meg mindezt nagyon is jól tudta, s ki is használta ezt rendesen. Ez a lovaglásos dolog is. Tudta, hogy Kimi allergiás a lószőrre, s neki ez egy jó alibi, s a férje úgysem megy oda megnézni őt. Azt tehette a saját lovardájába, mert Kimi azt is vett neki, amit csak akart. Képzeld volt olyan, hogy hetekig kerestünk neki egy jó kancát. Fel tudod ezt fogni? Mi ketten Kimivel. – már nem bírtam tovább kuncognom kellett, ahogy elképzeltem ezt -  Na igen, gondolhatod mennyi tapasztalatunk van a lovakkal kapcsolatban. Mindezt azért, hogy boldognak lássa Jennit.

- Szegény…- bújtam még jobban páromhoz – Mi mindent képes volt vele megtenni ez a nő.

- De a legjobbat még nem is tudod.

- Miért? Van még tovább is? – simogattam a kockáit a pólóján keresztül.

- De van ám! Kimi végre eljutott arra a pontra, hogy neki mindez elég volt és beadja a válást – szólni akartam, de az ujját a számra tette, ezzel is mutatván még nem fejezte be, egy apró csókot adtam az ujjára, mire rám mosolygott – Aztán ennek a nőnek nem volt az elég, hogy Kimi igen szép summát fizet neki, meg házat kap, és egyebek, ő ennél tovább ment. Miután Kimi közölte vele, hogy elvállnak és elmondta neki, hogy mit kap az aláírásért ő közölte, gyermeket vár.

- Hogy mi? – kerekedtek ki a szemeim.

- Igen… azt a gyermeket, ami aztán sose született meg. Kimi fogta a drága kis feleségét és elvitte, mit elvitte elcipelte a legjobb nőgyógyászhoz. Már furcsa volt az is, hogy nagyon ágált ellene, hogy neki megvan a saját orvosa, és volt ellenőrzésen. Odavágtam neki, hogy ha igazán terhes, akkor nincs mitől félnie. Erre ő közölte velem, hogy kívül tágasabb nekem, és ne szóljak bele a boldog családi életükbe. Különben is ugyanolyan sikertelen vagyok, mint a férje… örök vesztesek vagyunk mind a ketten ezért is értjük meg egymást olyan jól. – lett szomorú a tekintete, mire én egy lágy csókot nyomtam az ajkára.

- Szeretlek… - bújtam oda hozzá, a karjaiba.

- Én is téged, Gyönyörűm. – ölelt meg szorosan, s lágyan megcsókolt.

- És mi lett a vége?

- Kiderült, hogy Jenni nem volt terhes, így Kimi beadta a válópert. Persze ez sem ment neki könnyen, Jenni rengeteg pénzt akart. Sőt… talán még annál is többet. Mondjuk sok alapja nem volt a követelésének, csak az a pár év, amit együtt töltöttek. Kiminek nagyon jó ügyvédje volt. Kiderített minden mocskosságot, amit Jenni elkövetett a házasságuk alatt. A szemét húzásokat, és a rengeteg szeretőt… természetesen mindezt bizonyítékokkal alátámasztva. Kimi nagyon tartotta magát, próbált nem összeomlani. A rózsaszín lufi számára a bíróságon pukkant ki teljesen, amikor mindezekkel szembesült. Apukája volt az, aki minden egyes tárgyalásra elkísérte, és ott tartotta benne a lelket… ezért is nagy csapás az elvesztése számára…

- Így már értem, hogy miért mondtad azt, hogy nagy dolog, hogy megcsókolta Ginát.

- Liz, Gyönyörűm… meg kell ígérned, hogy ezt nem mondod el Ginának. Ha akarja Kimi elmondja neki, ezt neki kell megtennie. – nézett mélyen a szemembe.

- Megígérem, és igazad van. Tartom a számat. Remélem Kimi és Gina is egyszer boldogok lesznek. Ha nem is egymás mellett, de valakinek az oldalán.

- Csak remélhetjük, hogy így lesz…

47. rész

Kimi

Idegesen forgattam a mobilom az ujjaim között, a lábaimmal azon a padon doboltam, amelynek a háttámláján néhány nappal ezelőtt még Ginával üldögéltem. Már vagy milliószor végigpörgettem a fejemben a beszélgetéseinket, és mindig másra jutottam. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez a Kislány ennyire összezavart. Úgy éreztem, hogy nevetnem kellene magamon és a viselkedésemen. Ez a fajta bizonytalanság soha nem volt jellemző rám, pláne nem, ha egy nőről volt szó. Nő? Hmm……hiszen ő a szíve mélyén igazából egy kislány. És ki tudja, lehet hogy épp ezért aggódom miatta ennyire? Nem tudom, tényleg nem, de ki kell derítenem, hogy hol van és hogy jól van-e, muszáj tudom róla valamit! Eldöntöttem végre, hogy mit teszek. Kikerestem a barátom nevét a telefonmemóriából és egy nagyot sóhajtva már hívtam is őt.
-Szia Haver! Mi újság?-szólt bele néhány csörgés után.
-Semmi extra, csak gondoltam felhívlak!-válaszoltam szűkszavúan.-Jól megvagytok Lizzel?-érdeklődtem, és reméltem, hogy ha felhozom a barátnőjét, akkor közelebb kerülök ahhoz is, hogy Gináról beszéljen nekem a barátom.
-Igen, nagyon szeretjük egymást. Boldog vagyok, hogy újra rátaláltam, mert tudom, hogy mellette tényleg boldog lehetek!-még a telefonból is hallottam a hangján, hogy mosolygott, miközben a barátnőjéről beszélt.-Ő most éppen a konyhában van. Főz nekünk és…….a vendégünknek!-tette hozzá némi habozás után.
-Vendég?-kérdeztem vissza, felkapva a fonalat.-„Mondd hogy Gina az, mondd hogy ő, kérlek!”
-Markus, tudd a kisfiú a szomszéd utcából.-vágta rá meglepően gyorsan. Kezdett ez elég gyanús lenni nekem.-Még a múltkoriban megígértem neki, hogy az elvesztett tollasmeccsért cserébe meghívom ebédre.-magyarázta
-Ezek szerint már Baarban vagytok. Nem úgy volt hogy hazautaztok Heppenheimbe?-kérdezgettem tovább, remélve, hogy sikerül behúznom a csőbe, és elmond nekem ezt-azt, legfőképpen amire kíváncsi vagyok.
-De igen, voltunk is otthon, csak aztán volt egy kis zűr, és Liz kitalálta, hogy családostul jöjjünk el ide hozzánk.-sóhajtott.
-Mi történt?-vontam fel a szemöldököm meglepetten.
-Hanna, úgy gondolta, hogy az új év kedvéért jelenetet kel rendeznie.-válaszolt morcosan.
-Mit csinált már megint az a hisztis liba?-morogtam.
-Átcsörtetett hozzánk, és mikor meglátta, hogy Liz is ott van, berontott a házba és megtépte őt!
-Mit csinált?-kiáltottam fel döbbenten.-Ez a nőszemély teljesen megkattant?! Hát ennek kezeltetnie kellene magát!-háborogtam.
-Nekem mondod Haver? Hirtelen azt sem tudtam, hogy nyugtathatnám meg Lizt. Teljesen kiborult.-mesélte szomorúan.
-Hát nem csodálom. Nem irigyellek Haver, hogy ilyen őrült excsajod van!-húztam el a számat.
-Én sem magamat!-felelt vissza kissé durcásan.-És miatta kellett előbb eljönnünk otthonról. De ezt még nagyon megkeserüli, az biztos.-tette hozzá fenyegetően, de ahogy elképzeltem az arckifejezését, mosolyra húzódott a szám.-Na de mesélj te is.-lágyult el újra a hangja.- Gina ott van még?-kérdezte kíváncsian, nekem viszont még az arcizmom is megrándult, ahogy meghallottam ennek a lánynak a nevét.
-Nem, nincs már itt! Hazament!-válaszoltam lassan.-Anyától már meg is kaptam a letolást ezért!-szóltam el magam hirtelen, és kicsit megszívtam a fogam.
-Miért? Csináltál valamit?-lepődött meg hirtelen.
-Hagyjuk Seb…….hosszú, és nem telefontéma!-rendeztem le a legegyszerűbben a dolgot.-Amúgy én is elmegyek itthonról a hétvégén!-tereltem a témát más mederbe.
-Na igen? És hova?-harapott rá egyből a dologra.
-Porkallába, meglátogatni a…….
-Óhh remélem, hogy tudod mit kell odaadod Neki!-vágott hirtelen a szavamba lelkesen.
-Igen, tudom!-nevettem.-Odaadom, és megmondom neki amit kell!-tettem még hozzá.
-Helyes!-vágta rá elégedetten.-Baarba mikor jössz?-kérdezte.
-Még nem tudom. Valósínűleg néhány napot Porkallában leszek, aztán hazajövök Espoo-ba, összepakolok, és megyek Baarba.-vázoltam fel a terveimet.
-Szóval akkor egy héten belül utazol?-kérdezgetett tovább, ami nekem elég fura volt. Nem szokta őt ennyire érdekelni, hogy mikor megyek haza.
-Talán, de miért vagy erre ennyire kíváncsi?-kérdeztem meg tőle nyíltan és egyenesen.
-Csak úgy…..-felelte egy kis habozás után.-Gondoltam, összefuthatnánk, ha visszajössz Baarba.-vágta ki magát.
-De máskor is szoktunk találkozni, nem értelek!-húztam még kicsit az agyát.
-Tudom, de aggódunk érted édesapád miatt…..-
-Köszönöm, rendesek vagytok, de jól vagyok. Szörnyen nehéz nélküle, de nem tudok mást tenni, mint beletörődni abba, hogy ő már nincs többé.-mondtam neki elhalkulva, és éreztem, hogy megremegett a hangom a mondat közben, ezért gyorsan megköszörültem a tokrom.
-Őszintén sajnálom Haver!-válaszolt együttérzően.
-Kössz Seb!-mosolyodtam el fájdalmasan.-Most mennem kell, még csomó dolgom van indulás előtt. Össze kell készítenem mindent, mert aztán bevasalják rajtam, ha nem viszem el amit ígértem!-nevettem egy aprót.
-Abban biztos lehetsz!-kacarászott ő is.-Add át üdvözletem, Anyukádat puszilom, vigyázz magadra Haver!-köszönt el.
-Meglesz!-bólintottam.-Ti is vigyázzatok magatokra! Szia!-búcsúztam el tőle, aztán kinyomtam a telefont, és tanácstalanul a kezembe hajtottam a fejem. Már nem volt ötletem, hol kereshetném ezt a lányt, pedig rettenetesen aggódtam érte……

46. rész

 Gina

Nagyon fáradt voltam, hiszen napok óta alig aludtam valamit, ennek ellenére képtelen voltam álomba szenderülni, egyszerűen nem jött álom a szememre, és egész éjszaka csak forgolódtam. Az agyam vadul kattogott, de Kimi mellett, most a gondolataimat az is foglalkoztatta, hogy tudtam, nem a legjobbkor jöttem Lizékhez, és ezt Seb viselkedése tökéletesen mutatta. Reggel 7 felé már nem bírtam tovább ezt az álmatlanságot, és az ágyból kimászva belebújtam a puha, és meleg kutyusos mamuszomba, majd a folyosókon csoszogva a konyhába mentem, és remélve, hogy nem lesznek nagyon mérgesek a „magánakcióm” miatt, készítettem egy kancsó teát. Töltöttem magamnak egy bögrébe a gőzölgő italból, és a konyhapultnak támaszkodva, ismét a gondolataimba mélyedtem. Egyszer csak egy halk köhintést hallottam az ajtóból, mire én azonnal felkaptam a fejem, és a hang irányába fordultam. Meglepődtem, és el is pirultam kicsit, amikor megpillantottam ott a ház urát.
-Jó reggelt!-köszönt először ő, a tegnapi hangszínéhez képest egészen halkan.
-Jó reggelt!-köszöntem én is ugyanolyan csendesen. Ez után hosszú másodpercekig nem is szóltunk egymáshoz, csak fürkésztük a másik arcát.
-Főztél teát?-kérdezte meg a nyilánvalónak tűnő tényt, bár véleményem szerint ez csak arra volt jó, hogy megtörje a közünk beálló kínos csendet.
-Igen!-bólintottam lassan.-Kérsz te is?-kérdeztem halkan.
-Igen, köszönöm!-intézett felém egy apró mosolyt. Bólintottam, aztán levettem a polcról egy sötétkék bögrét, és töltöttem bele a gőzölgő, citromos teából, majd Seb kezébe nyomtam. Kicsit tétova léptekkel odasétált mellém, aztán ő is nekitámaszkodott a konyhapultnak és ismét csendbe burkolózott ő is.
-Kérlek, ne haragudj rám a tegnapi viselkedésem miatt!-kezdett bele hirtelen, én pedig azonnal felkaptam a fejem, és belenéztem a szemeibe, amelyekben a tegnapi dühnek már nyoma sem volt, helyette inkább a bűnbánás kapott ott helyet.-Nem lett volna szabad olyan gorombán beszélnem Veled, főleg, hogy láttam mennyire magad alatt vagy.-folytatta.-Nem tudom, hogy mi történt köztetek, és nem is tisztem erre fényt deríteni, vagy ezt firtatni, de azt hiszem, hogy akaratomon kívül is sikerült beletenyerelnem valami olyanba, ami neked nagyon fáj. Igaz?-nézett rám pironkodva
-Miért is tagadnám?-vontam vállat és újra a földre szegeztem a tekintetm.-Igazad van!-tettem hozzá, és igen nagy erőkifejtést követelt, hogy ne adjak szabad utat a kikívánkozó könnyeimnek.
-Sajnálom!-tette a vállamra a kezét, mire én kicsit összerezzentem, de aztán felemeltem a fejem és hálásan néztem rá.-Biztosan minden helyre fog jönni!-mosolygott rám bátorítóan.
-Bár úgy lenne!-suttogtam elhalóan, és annak ellenére, hogy nem akartam sírni Seb előtt, már nem tudtam tovább gátat szabni a könnyeimnek, amik könyörtelenül utat követeltek maguknak, majd kendőtelneül peregtek le az arcomon. Sebastian kedvesen megfogta a kezem, finoman közelebb húzott, és magához ölelt engem. Átkaroltam a nyakát, az arcomat pedig a vállába fúrtam, és hangosan zokogtam tovább. Seb türelmes volt, és csendesen hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
-Csss, nincs semmi baj! Sírj csak nyugodtan, ha ettől jobb lesz!-suttogta gyengéden a fülembe.-Minden rendbe fog jönni, hidd el!-simogatta meg a hátam.
-Rendbe mert mostmár mi is itt vagyunk Veled!-hallottam meg hirtelen a barátnőm hagját, de mire felocsúdtam volna, már Liz karjai is körém fonódtak, és szorosan öleltek engem. Olyan hatalmas boldogság költözött a mellkasomba ekkor, hiszen tudtam, ogy csodálatos barátaim vannak, akikre bármikor, bármiben számíthatok, és akik mindig velem vannak, történjék bármi.
Délután Seb elment otthonról, mondván, hogy dolga akadt Zürichben, de szerintem csak azért hagyott minket magunkra Lizzel, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. A barátnőm készített forrócsokit, és egy-egy bögrével a kezünkben leültünk a nappaliban a kanapéra. Elgondolkodva néztem a kandallóban pattogó tüzet, egészen addig amíg Liz vissza nem érkezett, és lehupant mellém. Felhúzta a lábait törökülésbe, és kíváncsian, várva, hogy elkezdjem a mesélést, nézett rám.
-Nos, mit akarsz hallani?-kérdeztem, megvonva a vállam, és belekortyoltam a még gőzölgő italba.
-Mindent.-vágta rá azonnal.
-Hát akkor azt hiszem sokáig itt fogunk ülni!-sóhajtottam.
-Nem számít! Csak az, hogy elmondd, ami a szívedet nyomja, és hogy jobban érezd magad!-fogta meg bátorítón a kezem.
-Szóval……-kezdtem el, ismét nagyot sóhajtva.-……miután felraktunk titeket a repülőre, hazavittük a kocsit, és elmentünk sétálni. Vettünk gesztenyét, meg forró csokit, és a parkban leültünk az egyik padra. Rengeteget beszélgettünk, nevetgéltünk, minden olyan meghitt volt, nyugodt és romantikus.-merengtem el kicsit a mondandóm közben.-Meséltem neki a zongoráról, meg a táncról is, aztán képzeld, amikor hazamentünk, megmutattaa mamája régi zongoráját, és megkért rá, hogy játszak neki valamit. –Liz elmosolyodott, de semmit nem szólt, csak hagyta, hog kibeszéljem magamból az elmúlt napok, hetek történéseit.-Haboztam egy kicsit, de végül eljátszottam neki a November Rain-t, tudva, hogy szereti a Guns’N Rosest, utána pedig rávettem, hogy üljön ő is oda, és megtanítok neki egy dalocskát. Rengeteget nevettem, és egyszerűen csodálatosan éreztem vele mgam, és annyira nem figyeltem már arra, hogy mit teszek, hogy még egy apró puszit is adtam a szájára, és mielőtt mentem a szobámba, ő is megtette ezt.-meséltem tovább, és az emlékek hatására most is elpirultam kicsit.-A következő napok fantasztikusan teltek, rengeteget játszottunk a fiúkkal, folyton ugrattuk egymást, nevetgéltünk, úgy éreztem, Kimit is sikerült kicsit kizökkentenem abból a letargiából, amelybe az édesapja halála miatt került. És amellett, hogy hozzá egyre közelebb kerültem, a családjával, és a barátaival is kezdtem közelebbről megismerkedni. A sógornőjével például eltöltöttem majdnem egy egész napot, vásárolgattunk, nézelődtünk, és nagyokat beszélgettünk. Kriisti csodálatos nő, az biztos. Nagyon megkedveltem őt.-ahogy belelendültem a mesélésbe, már abba sem bírtam hagyni, egyszerűn csak megállíthatatln áradatként ömlöttek belőlem a szavak, amelyek hűen tükrözték a lelkem mélyén lakozó érzéseket.-Aztán eljött a szilveszter este is.-sóhajtottam fel ismét, ahogy a mondandóm lényeges részéhez értem, és tudtam, hogy erről már nehezebb lesz beszélnem.-Azt gondoltam, hogy vacsora után majd beszélgetünk kicsit, de a fiúk kitalálták, hogy hógolyózni szeretnének, én pedig mondtam nekik, hogy majd kimegyek velük, és persze Kimitkinnt játszottunk a hidegben, de ez mit sem számított, hiszen fantasztikusan éreztük magunkat. Miután a hógolyózásnak és a srácok csikizésének végeszakadt, megnéztük a tűzijátékot, majd a kicsiket behívták Kriistiék, mi viszont Kimivel még kinnt maradtunk. Valami hirtelen felindulásb folytán kitaláltam, hogy hóangyalt akarok csinálni, és Räkka minden ellenkezés ellenére, őt is lehúztam magammal a hóra. Annyira boldog voltam, hogy folyton csak nevettem, de a torkomon akadt a kacagás, mikor Kimi fölém hajolt. Megkérdeztem tőle, hogy miért néz rám így, mire ő azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. Végigsimított az arcomon, aztán gyengéden megcsókolt.
-Hogy?-lepődött meg a barátnőm.-Mit csinált?-nézett rám nagy szemekkel.
-Megcsókolt!-ismételtem meg halkabban, és közben éreztem, hogy az első könnycsepp már áttörte a gátat, és lassan csordogált le az arcomon.
- És te? Eltoltad? Visszautasítottad?
-Nem!-ingattam a fejem.-Liz, férfi engem úgy még soha nem csókolt meg, mint Kimi azon az éjszakán!-suttogtam.-Egyszerűen képtelen voltam neki ellenállni.
-És mi törtnt ezután?-kérdezgetett tovább a barátnőm.
-Ezután?-mosolyodtam el fájdalmasan.-Ez után megszakította a csókot, se szó, se beszéd felállt a földről, és bement a házba.-mondtam halkan, és az arcomon már patakokban folytak a könnyek.-De azt a tekintetet, amit az előtt láttam, hogy ott hagyott. Abban egyszerre volt benne a döbbenet, a csalódottság, és a düh. De nem értem, miért haragszik?!
- És utána mentél? Megkérdezted tőle, hogy miért csinálta ezt?
-Nem!-hajtottam le a fejem.-Nagynehezen felocsúdtam, bementem a szobámba, összepakoltam, írtam Paulának egy levelet, és elindultam haza.
-DE te csak így se szó se beszéd leléptél? Úgyhogy nem is tudod, hogy izagából mi történt?-háborodott fel a legjobb baátnőm.
-Mondd Liz, mégis mi a fenét tehetem volna? Mentem volna utána hisztérikusan kiabálva, hogy miért taposta a földbe a becsületem, hogy miért alázott meg?-kaptam fel a vizet
egyből.
- Legalább megkérdezted volna! Gina, azt se tudod, hogy miért menekültél el Espooból? És mi van akkor, ha neki mindez korai volt még az apukája halála után? -ha nem is rád irányult! Erre nem is gondoltál?
-Nem, ez eszembe se jutott!-ingattam a fejem.-De ha korai volt neki, akkor egyáltalán miért csókolt meg? Tudta jól, hogy mit tesz!-próbáltam menteni a menthetőt, mert kezdtem azt érezni, hogy az egészet én szúrtam el.
- De Gina, gondolj bele egy kicsit az ő helyzetébe. Most veszítette el az egyik biztos talapzatát! Érthető, hgy fél, mi van ha gondolsz egyet és te is lelépsz. Hisz mg alíg ismeritek egymást, ahogy elmesélted nekem az jön le, hogy nem sokat volt alkalmatok kettesben lenni.
-De......-ágáltam volna, azonban rá kelett jönnöm, hogy ez felesleges lenne. Az egész az én hibám, és fogalmam sem volt hogyan hozhatnám helyre.

Ajándék :)

Sziasztok! :)

Ez úton szeretnénk nagyon boldog 24. szültésnapot kívánni Sebnek! Sok sikert és kitartást az elköetkezendő futamokra! :) ALLES GUTE ZUM GEBURTSTAG SEB! :)

Emellett én még szeretnék Szabusnak nagyon sok boldogságot kívánni, és még sok-sok szép évet! :) Szeretlek drága barátnőm! :) ♥

45. rész

(Liz)

Az ajtót halkan becsuktam magam mögött, s nagyon kellett uralkodom magamon, hogy ne akarjam a mai viselkedéséért felpofozni a páromat. Nem értem, hogy ez mégis mire volt jó. Ma reggel Tommi jelent meg az ajtóban, s elrángatta Sebet edzeni, hisz el kell kezdeni a felkészülést. Látszott rajta, hogy már ez nem tetszett neki túlzottan. Míg a fiúk távol voltak, addig felhívtam Ginát, hisz mostanában annyira eltűnt.

Egyszerűen alig jutottam szóhoz mikor kiderül Ő már nincsen Espooban, hanem szépen csendben hazautazott Berlinbe. S az is kiderült, hogy ebben a finnek gyöngyének nagy szerepe volt. Telefonban nem akarta elmondani az utazása igazi okát, így meggyőztem, hogy jobb lesz, ha hozzánk jön pár napra, hisz ismertem magában gubbasztana, nem enne, nem inna, s a vége depresszió lenne. Így is mindent nagyon a szívére vesz…

Sebék hazaértek, s én boldogan közöltem a fiúkkal, hogy barátnőm pár napot velünk fog tölteni. Páromtól, csak egy „Olééé… de jó… hurrá…” morgolódást kaptam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert Tommi négyszemközt a tudtomra adta, hogy kicsit pipa, mert kikapott tollasban. Aztán mikor kimentük Gina elé, és szegény barátnőm megjött, olyan bunkó volt vele, hogy legszívesebben én is csomagoltam volna, és a következő járattal indulunk barátnőmmel Berlinbe. Mégsem így tettem, mert ahhoz túlságosan szeretem ezt az ovist, s neki ez a legnagyobb szerencséje. Vettem pár mély lélegzetet, hogy valamennyire lenyugodjak, s iránynak vettem a szobánkat, ahol Seb épp tartózkodott, hogy választ követeljek a mai magatartására.

A szobába lépve Sebet a tévé előtt találtam meg, de nem tetszett az, hogy még mindig a bunkó álarcát viseli. Valahogy ez nemhogy megnyugtatott volna, még jobban hergelt.

- Miért kellett Ginával így viselkedned? – kezdtem bele azonnal, amikor becsuktam a szobaajtót. Nem akartam ugyanis, hogy barátnőm fültanúja legyen mindennek. Még ezért is magát fogja hibáztatni.

- Nem viselkedtem vele sehogy. – vágta oda.

- Hát épp ez az! Nem ismerek rád?! Ki vagy te és mit csináltál az én Sebemmel, míg az edzeni ment? Mert az sose viselkedett volna így a legjobb barátommal…

- Liz értsd meg. Egy kis nyugalmat szerettem volna, ha nyugodtan tölthetünk el pár napot. És Tommi is már ma el akarta kezdeni az edzést! Még szerencse, hogy erről elfelejtett értesíteni?!

- Ha annyira nyugi vágysz, akár én is elmehetek, nem akarok én sem "belerondítani" a nagy nyugalmadba! – hergeltem magam egyre jobban.

- Liz, ne mondj ilyet. Kérlek, Liz...  – nézett rám könyörgően.

- Ne Lizezz itt nekem! – akadtam ki teljesen.

- De most mi bajod van? – ment fel benne is a pumpa.

- Hogy nekem mi bajom van??? HOGY NEKEM MI BAJOM VAN????? – ordítottam már vele - Pont ezt kérdezem én is tőled. – próbáltam meg lenyugodni egy kicsit.

- De Kicsim… én kettesben akartam veled lenni, nyugiba, mindentől, és mindenkitől távol. – vett ő is vissza egy kicsit.

- És Gina annyira nagyon zavar? – lágyult el a hangom, amikor bánatosan nézett rám.

- De ha ő itt van, nem tudunk kettesben lenni. – makacskodott velem, mint egy durcás ovis.

- Most is abban vagyunk, mert ha jól látom nincs itt rajtunk kívül senki! – néztem rá hitetlenkedve.

- Tudom… – adta meg magát.                          

- Akkor? Miért kellett vele bunkón viselkedned? Azt se tudjuk miért jött el Espooból!? – néztem rá. - De mindenesetre nekem nagyon gyanús a dolog és ki fogom belőle szedni akár tetszik ez neked, akár nem. – fenyegettem meg az ujjammal.

- Ne haragudj…– állt oda elém lehajtott fejjel.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned! – adtam meg egyenesen a választ.

- De igen, tőled is, és Ginától is. Bunkó és faragatlan voltam vele. Megérteném azt is, ha vele akarnál inkább lenni, mint velem… – nézett rám fájdalmas szemekkel.

- Jaj, Seb. Ne legyél ilyen. Ha vele akarnék lenni, akkor vele lennék, és nem veled. - simítottam végig az arcán.

- Liz… – nézett fel rám.

- Én ott vagyok, ahol lennem kell, és ezt vésd bele abba a szőke fejedbe, kérlek. – mosolyogtam rá.

- Szeretlek Gyönyörűm… – fogta két kezébe az arcomat.

- Én is szeretlek Bajnokom… – majd forrón megcsókolt.

Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy párom távozik a szobából. Nem akartam utána menni, mert biztos voltam abban, hogy Gina már fenn van, s hagytam nekik időt, hogy tisztázni tudják a tegnapi dolgot. Remélem, Gina jól fejbe kólintja, mondjuk az egyik fakanállal, megérdemelné. Tudom, hogy ő nem olyan, Sebnek elég lesz csak rá néznie, s már minden rendben van. Túl jó szíve van a csajnak, tudom én ezt már régóta.

Tegnap nem akartam felhozni neki a Kimis dolgot, de ma, ha lesz rá lehetőségem mindenképp sort akarok keríteni erre a beszélgetésre. Látszik rajta, hogy történt valami, ezt le se tudja előttem tagadni. Nagyon remélem, hogy Seb nem ront még jobban az állapotán. Tegnap meghagytam neki, hogy legyen vele nagyon kíméletes, mert Gina nagyon is hajlamos arra, hogy mindent túlkomplikáljon, és túlgondoljon. Olyasmiket lát a dolgokba, amik nincsenek is. Nagyon bízom abban, hogy most sem ilyesmi történt, mert akkor téphetem egy ideig a számat, mire meggyőzöm, hogy nem is olyan szörnyű a helyzet. Ha pedig Kimi bántotta meg, akkor velem gyűlik meg a baja. A fakanál rá is lecsap, ebben biztos lehet.

Úgy gondoltam, hogy elég időt hagytam nekik, így felöltöztem, és elindultam lefelé. A konyhából hangokat hallottam, így arra vettem az irányt. Boldogan vettem tudomásul, hogy a két számomra annyira fontos személy ott tartózkodik…