83. rész

Gina

Napok óta hiába hívtam Lizt, vagy nem volt elérhető, vagy nem volt hajlandó felvenni a készüléket. Seb házához is elmentem már, azonban ott sem találtam soha senkit, és feleslegesen hívtam a barátnőm párját, ő sem volt elérhető. Kimondhatatlanul ideges voltam attól, hogy nem tudtam mi lehet velük és ezt az aggodalmat Kimi is észrevette rajtam. Próbált meggyugtatni, elterelni a figyelmemet erről az egészről, de a törekvéseit nem koronázta siker. Nagyon ki voltam borulva, és a helyzetemet az sem könnyítette meg, hogy az állandó rosszullétek nem akartak szűnni. Reggelente mindig úgy keltem fel, hogy az első utam a mosdóba vezetett, de a napom további része sem volt valami verőfényes, ugyanis hol elfogyott az erőm, és összeestem, hol sírni kezdtem, vagy nevetni kezdtem, teljesen indokolatlanul, és szokatlan módon még olyan ételeket is megettem, amiked eddig nem. A legrosszabb pedig az volt, hogy Kimi parfümének illatát egyenesen meggyűlöltem, holott előtte a lábaim is megremegtek, ha megéreztem ezt. Egyik délután éppen a fürdőszobában rostokoltam, a WC fölé görnyedve, mikor hangfoszlányokat hallottam a nappali irányából. Füleltem egy kicsit, hogy vajon ki jött hozzánk, és amikor felismertem Seb hangját, nagyon megörültem. Összeszedtem magam egy kicsit, megmostam az arcom, és kimentem hozzájuk, hogy a barátnőm felől érdeklődjek tőle.

-Sebastian!-szólítottam meg hirtelen és mit sem törődve azzal, hogy szédölögtem, odasiettem hozzá.-Hála az égnek! Már annyiszor kerestelek titeket, de soha nem vettétek fel, és nem találtalak titeket otthon, amikor mentem.-hadartam el egy szuszra.

-Láttam!-vetette oda félvállról, nekem meg az állam a padlón kötött ki a stílusától.

-És nem lett volna annyi erőd, hogy visszahívj? Már halálra aggódtam magam miattatok!-rivalltam rá düösen.-Mi van Lizzel? Miért nem vette fel a telefont? Jól van? Ugye nem esett semmi baja?-soroltam a kérdéseket.
-Megvan neked is a dolgod, meg nekünk is. Látod itt vagyok és élek!-válaszolta flegmán.

-De én nem ezt kérdeztem Sebastian! Hol van Liz, miért nem jött most Veled?-ismételtem meg a kérdést.

-Mit tudom én, hogy hol van! Nem látod, hogy beszélgetünk Kimivel?

-Először is, te velem ne beszélj így, másodszor, most legkevésbé sem érdekel, hogy az imént még Kimivel társalogtál, harmadszor pedig összevesztetek Lizzel?-nézem rá szigorúan.

-Kérdezd meg tőle, hogy miért lépett le!-vonta meg a vállát.

-Hogy mit csinált?-nyíltak tágra a szemeim.

-Fogta magát, összepakolt és elemet! Szóval ne rajtam keresd a drága barátnődet!

-Mit műveltél vele Vettel? Nekem ne mond, hogy magától ment el, mert ezt nem veszem be! Ismerem már Lizt annyira, hogy tudjam, ő ilyet nem csinál!-ment fel bennem a pumpa a stílusától.

- Én nem csináltam semmit!!! Kérdezd a barátnődet, és különben is nem azért jöttem ide, hogy a téged és a barátnődről szóló kérdéseket hallgassam!!! Kimihez jöttem!!!-vágta oda nekem roppant szemtelenül.

-De Kimi most nem ér rá, és különben is én beszélek!-kiabáltam idegesen.-Megcsaltad őt, vagy mégis mi a fenét mondtál neki Vettel?

- Én ezt nem hallgatom, és nincs jogod kiabálni velem! Ha Kimi nem ér rá, majd keresem Őt!-kiabálta dühösen.

-Hééé, nyugi, ne ordítsatok már!-szólt ránk a párom.-Leena alszik, és nem akarom, hogy a ti kiabálásotokra ébredjen fel!-csitított minket.-Nem igaz, hogy normálisan nem tudjátok ezt megbeszélni?

- Én ezt nem hallgatom, elmegyek! Majd hívlak Kimi! - vett vissza azonnal a hangerőből, s kinyitotta az ajtót, majd az autójához sétált.

-Sebastian!-ment utána Kimi.-Gyere vissza és nyögd ki, hogy mi akarsz, utána meg legyél olyan kedves és normál hangerővel beszéld  meg Ginával a dolgokat!-parancsolt rá kissé erélyesen a finnem.

- Te is kezded? - nézett rá elesetten - Jó, rendben van... fogd nyugodtan a pártját, és nem kell meghallgatnod... - nyitotta ki az ajtót, és beszállni készült.

Ekkor lett végképp elegem, és mit sem törődve azzal, hogy ki hallja és ki nem, egyenesen a némethez robogtam és becsaptam előtte a kocsi ajtaját, még mielőtt be tudott volna szállni.

-Tudod Sebastian! Fogalmam sincs, hogy Liz miért ment el, de teljesen megértem őt. Én sem maradtam volna egy olyan férfi mellett, aki csak hátat fordít a problémáknak, és ahelyett, hogy megbeszélné őket valakivel, eljátssza a sértődött kisfiút és elrohan!-vágtam a szeme közé a lehető legőszintébben.

- Tudod mit Gina??? Pokolian elegem van belőled!! Nem tudsz mást csak nyafogni, és mindenkinek az életébe bele akarsz szólni, holott ha jól tudom egyikőnk sem kért meg rá! Fogalmad sincs, hogy mi történt, hisz mással sem vagy elfoglalva, mint a te is csodálatos életeddel!!! Csak akkor hívod fel Lizt, ha már nem tudsz másba belekotyogni!-ordította magából kikelve, nekem pedig minden mondata után nagyobbra nyíltak a szemeim.

-Seb, álljon meg a menet! Ne beszélj így Ginával, még akkor sem, ha esetleg igazad van…-jegyezte meg Kimi, mire én dühös pillantásokkal illettem őt.

-Mi?? Hogy mit mondtál? Elfogadod, hogy azt mondta, folyton csak nyafogok? És hogy jön ő ahhoz, hogy a Lizzel való kapcsolatomat megkérdőjelezze?! Évek óta vele vagyok, és nem tűröm sem Tőled.....-mutattam Sebre.-sem pedig tőled.-néztem a páromra, hogy ilyenekkel vádaskodjatok!-ordítottam dühösen.

- Nekem ebből az egészből nagyon elegem van! Nem fogom ezt hallgatni, bocs Kimi, de én most elmegyek! - szállt be a kocsiba.

-Persze, menj csak, végre már, hogy…-hirtelen úgy éreztem, hogy kimegy az erő a lábaimból, és forogni kezdett velem minden. Nem tudtam másba kapaszkodni, ezért Seb autójának támaszkodtam, és csak reménykedtem, hogy nem akar elindulni.

-Kimi szedd össze a barátnődet! - parancsolt rá a német - Nem akarok végigmenni rajta! Liz meg is ölne... -suttogta a végét alíg hallhatóan.

-Ne aggódj, nem piszkolom

- Nekem ebből nagyon elegem van! Bocs Kimi, de egyszerűen a csajod elviselhetetlen...   szólt még a  páromhoz, majd nagy port kavarva elhajtott.

-Beképzelt majon....-kiáltottam utána, persze ezt ő már nem hallotta, majd dühösen a lépcsőhöz sétáltam, de ahogy felléptem az első lépcsőfokra, a maradék erő is elszállt a lábaimból.

-Gina!-hallottam még Kimi ijedt kiáltását, aztán minden elsötétült előttem.

Valami nedveset éreztem az arcomon, aztán egy gyengéd simogatást is. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és pislognom kellett néhányat, hogy felmérjem hol is vagyok, és mi történt egyáltalán. Kimi mellettem ült, és ahogy felemeltem a fejem, meglepetten vettem észre, hogy Sebastian is ott járkál fel-alá a házunk nappalijában.

-Kimi!-suttogtam, és fel akartam ülni, de ő finoman visszanyomott az ágyra.-Mi történt?-kérdeztem kissé kábám és a tenyeremet a homlokomra szorítottam.

-Veszekedtetek Sebbel, aztán be akartál jönni a házba, de elájultál.-mondta el tömören, nekem pedig kezdtek derengeni a dolgok.

-És ő mit keres most itt?-érdeklődtem, az említett felé biccentve.

-Visszahívtam, mert valakinek vigyáznia kell Leenara, amíg mi elmegyünk az orvoshoz!-magyarázta, nekem viszont magasra szaladt a szemöldököm.

-Hogy hova? Orvoshoz? Mégis mi a fenének?

-Mert már unja, hogy a nyafogás mellett még azt is el kell viselnie, hogy lépten-nyomon összeesel.-dörmögte Seb.

-Téged senki nem kérdezett!-rivalltam rá rögtön.

-Úgy látom, hogy semmi baja nincsen a barátnőcskédnek. Nem tudom, hogy minek kellett idehínod!-zsörtölődött tovább.

-Képzeld el, kivételesen egyet kell, hogy értsek Veld! Minden rendben, teljesen jól vagyok, és fogalmam nincs Kimi miért hívott ide! Semmi szükség nincsen rád, szóval EL IS MEHETSZ!-vágtam a képébe, odaállva elé, majd rácáfolva az imént mondottakra, ismét megszédültem.

-Az Isten áldjon meg!-fogta meg váratlanul a karom, mielőtt elestem volna.-Ne legyél már ennyire önfejű még amellett, hogy rettentően kiállhatatlan vagy! Hallgass végre egyszer Kimire és menj el vele az orvoshoz!-parancsolta mérgesen, de meglepő volt, hogy azért az aggodalmat is éreztem a hangjában.

-Vigyázni fogsz Leenara?-kérdeztem halkabban.

-Attól még, hogy mi leordítjuk egymás fejét, a keresztlányomra még ugyanolyan szívesen vigyázok!-bökte oda szúrósan.

-Kössz!-suttogtam lesütött szemekkel.-Kimi, ha annyira menni akarsz, akkor ne húzd az időt, induljunk!-néztem a Jégemberre.

-Anyuci!-szaladt le Leena a lépcsőn hirtelen.-Hova mentek?-kérdezte, miközben odaszökdellt hozzám.

-Kicsikém, most van egy kis dolgunk Apucival, de sietük haza Drágám! Addig Sebi bácsi vigyáz rád, rendben?-mosolyogtam a kis hercegnőre.

-De Ti hova mentek? Miért mentek? És Szebi báci miért ilyen mérges? És Anyuci te olyan sápadt vagy!-tette a kis kezét az arcomra.

-Drágám, most nincs időm mindent elmagyarázni, de hidd el, velem minden rendben, Sebi bácsi pedig nem mérges, és biztosan szívesen játszik Veled, amit csak szeretnél!-igyekeztem megnyugtatni, de a hangom remegett.

-Szebi báci, Lizy nénit nem hoztad?-fordult  felé a kishölgy. Seb felkapta a fejét, én pedig hirtelen rá néztem. Egy pillanatra összekapcsolódotta tekintetünk, de ő gyorsan elkapta az övét, és lehajolt Leenahoz.

-Most ő…..hát tudod……szóval dolga volt…..úgyhogy, hát most…..nem tudott jönni!-dadogta, majd lesütötte a szemeit.

-Kár, hogy ő nem tudott jönni! Pedig megmutattam volna neki az új babámat!-görbült lefelé a kis szája.

-Majd máskor megmutatod neki Kicsim!-próbáltam őt megvigasztalni, holott ennek semmi alapja nem volt sajnos, mert én sem tudtam semmit a barátnőmről.

-Igaz van Anycinak Kicsim.-simogatta meg Kimi a pofiját, és adott neki egy puszit.-Menjünk, rendben?-nézett rám kedvesen. Lassan bólintottam, aztán az emeletre mentem, hogy összeszedjem a holmimat, átöltözzek és indulhassunk. Semmi kedvem nm volt ehhez az orvoshoz menéshez, de tudtam, hogy Kimit nem tdom erről lebeszélni.

-Na menjünk!-sóhajtottam hatalmasat, miután összekészülődtem és az előtérbe siettem, ahol még gyorsan felkaptam a kabátomat, és a cipőm is felvettem.-Leena, sietünk!-kiáltottam vissza neki a nappaliba.

-Szia Anyuci!-dobált nekem néhány puszit, amitől azt hittem, hogy teljesen elolvadok. Imádtam ezt a hercegnőt, egyre inkább.

-Menjünk Kicsim és tegyünk egyszer s végre pontot ezeknek a rosszulléteknek a végére!-fogta meg a kezemet a párom, és az autóhoz indultunk.

-Tegyünk!-sóhajtottam nagyot, és követtem őt, azonban a gondolataim nem saját magam, hanem a barátnőm körül forogtak.