2012. december 30., vasárnap

Kedves Olvasóink!

Úgy hisszük, itt az ideje, hogy megtörjük ezt a hosszú ideig tartó hallgatást, és tisztázzuk, hogy miért nem posztoltunk már nyár óta. Tudjuk, hogy magyarázkodásnak fog tűnni az egész, és nem tagadhatjuk, hogy valójában az is. Tudjátok, az elmúlt időszakban Szabus életében hatalmas változás következett be, amiből fakadóan egyáltalán nincs ideje írni, nekem pedig (természetesen eddig is) de most már különösen az iskola, és a tanulás lett az elsődleges, emellett pedig rengeteg plusz elfoglaltságom van. Nos, be kell vallanunk, hogy nem csak az időhiány az oka  az eltűnésnek hanem talán az is, hogy nincs már annyi ihletünk, mint régen. Mi ezt az írást nem úgy fogtuk fel, mintha a főhősnők mi lennénk, de eljött egy pont, amikor úgy érzetük, hogy jó szórakozás fiktív történeteket írni ezekről az emberekről, de valahogy, mégsem akarjuk megmásítani a valóságot, és "beleavatkozni" a valós életükbe. Őszintén szólva, csak bízni tudok benne, hogy sikerült megértetnünk, hogy mi mit érzünk és ez által kicsit érthetőbbé válik, hogy miért is hagytuk abba.
DE nem teljesen!
Beszélgettünk Szabussal, és arra a döntésre jutottunk, hogy ha igényt tartotok rá, akkor a megírt részeket mindenképpen kitesszük, aztán majd meglátjuk. Talán lesz folytatás is egyszer...

Remélem, hogy megértitek, hogy miért nem jelentkeztünk, leírjátok a véleményeteket, és hogy szeretnétek-e a ki nem tett részeket! :)

Sikerekben, örömökben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! :)

Puszi,
Szabus & Gina

13 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Én imádtam , ezt a történetet igaz eleinte a Sebes részek voltak a kedvenceim, de általatok megszerettem Kimit is, amit köszönök nektek. Én személy szerint örülnék a folytatásnak :)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok. :)
    Szerettem a storyt, úgy hogy remélem fel teszitek a megírt részeket, illetve egyszer lesz majd folytatás. :D
    Puszii.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Szerintem is tegyétek fel a megírt részeket, mert nagyon jó az egész.
    Nekem Kimi a nagy kedvencem, de a Seb-es részeket is szívesen olvasam. Alapból is szimpatikus ember, a ti történetetekben pedig kifejezetten imádom.
    Remélem sikerül titeket meggyőznünk!!!
    Már nagyon várom a folytatást! <3

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Én mindent szerettem tőletek, remélem felrakjátok a részeket.

    Köszönjük a munkátok.:)

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok! :)
    Én is nagyon szeretném ha felraknátok a megírt részeket :)nagyon imádom ezt a történetet és remélem egyszer lesz folytatás is :)
    Puszy

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Az egyik kedvenc történetem ez, mindig örömmel jöttem olvasni, hiszen nagyon jól írtok lányok. Szívemhez nőtt ez a kis sztori, úgyhogy természetesen érdekelnek a megírt részek :)
    és boldog új évet nektek :)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztoook :D
    E'n ima'dtam ezt a to:rte'netet :)
    Nya'r o'ta szinte minden nap u'jra felne'ztem nem-e volt me'gis u'j re'sz :) ...E's nagyon nagyon o:ru:lne'k, ha a meglevo'' re'szeket feltenne'tek :D ...
    Nektek is Nagyon Boldog U'j E'vet :D
    Pusziii :D ...

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! :)
    Három napja találtam rá a történetetekre, szinte nem bírtam abbahagyni az olvasását annyira megtetszett. Ma elérkeztem a 102. részhez és szomorúan láttam, hogy nincsen több, ezért én is szeretném, ha felraknátok a megírt részeket! :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztoook :) ...Jajjj imádom a történetet. Az egyik kedvencem...En is nagyon örülnék, ha a megírt részeket feltennétek. Puszi:)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Nem rég találtam rá az oldalatokra és nagyon megszerettem a történetet.Ha a blogotokat olvasom, mindig kizárom a világot, és szinte teljesen beleélem magam az egyes szerepekbe.Főképp s Kimi és Gina részeket olvastam, de a Seb és Liz részek is tetszettek.Én is örülnék, ha feltennétek az előre megírt részeket, annak meg még inkább, ha a jövőben is összeállnátok írni, mert szerintem tehetségesek vagytok.
    Puszi: Łeila

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    régóta hűséges olvasótokként néha bekukkantok, és most örömmel láttam, hogy jelentkeztetek :)

    Mindenképpen száímaték rá, hogy a történet megírt részeit publikáljátok, és még ha csak akár havonta is jön egy fejezet, azt is nagy örömmel olvasnám, és boldoggá tennétek, ha nem is elhúzva a dolgokat, de befejeznétek a történeteteket. Oly rég óta, oly szeretettel írjátok, mi pedig hűségesen olvassuk, ne hagyjatok bennünket cserben,tegyétek meg, hogy megismertettek minket a teljes történettel, még ha csak rövidítve is :)

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Először is had mondjam el, hogy valószínűleg bántó lesz számotokra, az, amit írok. Pedig hidjétek el nem azért teszem. Csupán kimondom azt, ami régóta lóg a levegőben. És ha ezért megharagszotok, ám legyen.
    Először is, a történet maga jó kis alap sztori, de a az utolsó részeken érezni, hogy összecsaptátok.
    Biztos vannak fontosabb dologék, (és érthető is, hogy fontosabb dolgok) az életetekben , mint egy ilyen fick írása, de ennyi olvasó mellet hogy tehettétek azt meg, hogy nyáron hozok egy részt, eltelik egy fél év, és egy ilyen magyarázattal jöttök? Tényleg, nem szeretnélek megbántai egyikőtöket sem, mert kedvelem a történetet, de! Basszus, biztos nem egyik napról a másikra jött az ötlet, hogy abba hagyjátok. Egy részen belül el lehetett volna intézni a végjátékot, pl egy jövőképpel, amiben egy kicsit megemlékeznek a káosz utáni rendes életre. És mindketten élhetitek a valós életet, mert ismétlem biztos nem egyik percről a másikra döntöttetek a vég mellett.De nem. Mi volt? Eltüntetek. Mindketten. Ismételem, nem megbántani akarlak, de ennyi idő után jön egy ilyen bejegyzés? Ez nem így működik... az olvasóknak fontos a kontakt. Tényleg, nagyon kedvelem mindkettőtök stílusát, épp ezért írom le az őszintét, ahelyett, hogy itt himelnék-hámolnék, hogy légysziii tegyetek fel újat, csuda jó lesz. Mert az elég álszent dolog lenne. Ez pedig " Mi ezt az írást nem úgy fogtuk fel, mintha a főhősnők mi lennénk, de eljött egy pont, amikor úgy érzetük, hogy jó szórakozás fiktív történeteket írni ezekről az emberekről, de valahogy, mégsem akarjuk megmásítani a valóságot, és "beleavatkozni" a valós életükbe." egy eléggé sablonos, és ráadásul kicsavart magyarázat. Sajnálom a bántó szavakat, de, hogy őszinte legyek,azt még inkább, hogy ennyire cserben hagytatok mindenkit....
    Üdv:Mia.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!
    Már nagyon várom a történet befejezését, remélem hamarosan hozzátok. Elhiszem, hogy nagyon sok idő kell egy ilyen blog írásához, és iskola/egyetem mellett kevés ideje van az embernek.
    Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

    P.s.: Kedves Mia, ha ilyen kritikát írsz, akkor egy kicsit a helyesírásra is oda kéne figyelni. Most nem megbántani akarlak ezzel. :)

    VálaszTörlés