76. rész

Gina

Hétfő reggel korán keltünk, hiszen aznap érkeztek Lauráék, és még utoljára mindent végig akartunk nézni, valamint volt egy olyan érzésem, hogy Kimi még egyszer szeretné velem is megbeszélni a dolgokat. A délelőtt gyorsan elszaladt, ugyanis én főztem az ebédet, a párom pedig már 11 órakor elment Zürichbe, hogy elintézzen még valamit, mielőtt a lányáék megérkeznek. A konyhából kiszabadulva lefürödtem gyorsan, átöltöztem, aztán idegesen kezdtem fel-alá járkálni a házban. Már vagy 10-szer megigazítottam a díszpárnákat a nappaliban, és ugyanennyiszer megnéztem Leena szobáját is, mégsem tudtam lenyugodni. Úgy éreztem szétrobbanok az idegességtől, ami az egész bensőmet feszítette és néhány pillanatig még az is átfutott a fejemben, hogy most legszívesebben elrohannék, azonban gyorsan el is hessegettem onnan ezeket a gondolatokat, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Vettem egy mély levegőt, aztán lassú léptekkel az előtérbe indultam, hogy fogadjam őket. Amikor megláttam Kimi lányát, nagyra nyíltak a szemeim. Korábban nem gondoltam, hogy gyerek ennyire hasonlíthat a szülőjére, de ez most bebizonyosodott számomra. Leena szőke, göndörkés tincsei, az arcvonásai, az orrocskája mind-mind olyanok voltak mint az apjáé. És amikor rám nézett, nagyot dobbant a szívem a gyönyörű kék szemei láttán. Gyengéden rámosolyogtam, ő azonban megijedhetett, ugyanis elbújt az anyukája mögé és annak kabátját szorongatta. Leaura meglepődött a lánya reakcióján, de amikor felemelte a fejét, rájött, hogy miért ijedt meg a kislány.

-Szia!-köszönt kedvesen, és közelebb lépett hozzám. Iszonyatosan zavarban voltam, nem tudtam, hogy mit tegyek, mert attól féltem, minden mozdulatommal megsértem őt. Ha nem tudtam volna, hogy milyen súlyos beteg, akkor nem is jöttem volna rá erre, mert azt leszámítva, hogy rettenetesen le volt fogyva, és sápadt volt, nem látszott rajta semmi.

-Szia!-suttogtam.-Georgina Hamilton!-nyújtottam felé a kezem mosolyogva.

-Laura Vantanen.-rázott kezet velem.-Nagyon örülök!-mosolygott.

-Én úgy szintén!-bólintottam.-Szia Hercegnő!-köszöntem a kislánynak is, leguggolva hozzá, de ő még mindig az anyukája kabátját szorongatta.-Az én nevem Gina. Na és téged hogy hívnak?-próbáltam meg szóra bírni őt.

-Leena.-válaszolta halkan, egy kis idő múlva.

-Óhh hát Neked bizony gyönyörű neved van!-mosolyogtam á kedvesen, amikor végre előbújt a rejtekhelyéről. Lassan közelebb lépdelt hozzám, de azért a három lépés távolságot továbbra is tartotta. Hosszasan fürkészte az arcomat, majd hirtelen felkapta a fejét és Laura nézett.

-Anyucii! Éhesz vagyok!-pislogott fel rá.

-Figyelj csak.-szólítottam meg gyengéden, mire ő ismét rögtön rám nézett.-Szereted a gyümölcslevest?-kérdeztem mosolyogva.

-Nagyon!-csillantak fel a szemei.-Epresz?-kérdezte meglepően bátran és lelkesen.

-Igen, epres!-bólogattam.

-Ezt honnan?-nézett rám meglepetten az anyukája.

-Kimi!-biccentettem a párom felé, aki eddig is csendben volt és mosolyogva figyelte a még kicsit csetlő-botló ismerkedésünket.

-Áháá!-világosodott meg egyszerre és melegen rámosolygott a lánya édesapjára.

-Ész kapok belőle?-kérdezte Leena halkan, kicsit szégyenlősen.

-Persze hogy kaphatsz, hiszen a kedvedét csináltam!-kacsintottam rá. Végre megjelent az első igazán őszinte mosoly az arcán, ami tudom, csak nekem szólt. Kicsit félve emeltem fel a kezem, hogy megsimogassam az arcát, de ő nem húzta el a fejét, inkább még egyszer rám mosolygott, Az apró kis gesztusai csak úgy melengették a szívemet, és annyira meghatottak, hogy ettől könnyek szöktek a szemembe.

-Lau, felviszem Leena csomagjait, addig nyugodtan beszélgessetek, mossatok kezet és utána akkor ebédelünk, jó?-mosolygott Kimi a lányra.

-Rendben, köszönöm!-bólintott.

-Te nem maradsz itt éjszakára sem?-kérdeztem meglepetten, amikor feltűnt, hogy a párom csak azt mondta, a lánya csomagjait viszi fel.

-Nem maradhatok itt Gina!-hajtotta le a fejét.-Minél előbb menni akarok, hogy Leena helyzetét legalább ennyivel megkönnyítsem!-suttogta olyan halkan, hogy azt csak én halljam. Nem tudtam mit mondhatnék, vagy mit tehetnék, de éreztem, hogy gombóc nő a torkomban, előtte azonban erősnek kellett lennem.

-Ahogy szeretnéd!-tettem a kezét a vállára, mire ő felemelte a fejét és hálásan rám mosolygott, aztán megfogta a lánya kezét és a nappali felé indult.

-Csodálatosan csinálod!-suttogta a párom a fülembe, és egy gyengéd puszit adott a homlokomra.

-Nagyon félek!-mondtam remegő hangon.

-Ha Leena egy-két percen belül rád mosolyog és kérdezget tőled, akkor jó úton jársz, hidd el. Ismerem a lányomat!-mosolygott rám.

-Szeretlek!-hajtottam a fejemet egy picit a nyakhajlatához, aztán megcsókoltam és a lányok után indultam.

Amíg ők a mosdóban voltak, Kimi pedig a csomagokat pakolászta, megterítettem az étkezőben és kicsit lehűtött gyümölcslevest is kivittem az asztalra.

-Epreeesz!-csacsogott a kislány lelkesen, amikor beszökdelve az étkezőbe, meglátta az átlátszó tálban lévő levest.

-Igen!-nevettem.-Szedhetek Neked?-kérdeztem kedvesen.

-Nanáá!-vágta rá izgatottan, miközben az emeletről visszatérő apukája segített neki az asztalhoz ülni.

-Tessék! Jó étvágyat!-tettem le elé a tányért, amiben szép nagy, egész szem eprek voltak.

-Jó étvágyat!-csacsogta, aztán nem várva ránk tovább, nekilátott az evésnek. Szedtem Launak, Kiminek és magamnak is, de én még nem fogtam hozzá az evéshez, ugyanis kíváncsian figyeltem, hogy a kislány mit kezd a főztömmel, de boldog voltam, hogy láttam, ízlik neki.

-Na?-néztem rá kíváncsian, amikor letette a kanalat.

-Ez nagyon fincsi volt!-pislogott rám csillogó szemekkel, amitől nekem megint megdobbant  a szívem.

-Örülök, hogy ízlett.-mosolyogtam rá.-Nincs kedved segíteni nekem egy kicsit? Összeszedjük a koszos edényeket, aztán kihozzuk a főételt, de te lehetsz az első aki megkóstolja a husit, na?-ajánlottam fel neki, hogy kicsit ezzel is közelebb kerülhessek hozzá.

-Okész, benne vagyok!-lelkesedett és a székről lecsusszanva, máris mellettem termett.

-Ugye nem baj?-néztem a szüleire kérdőn.

-Nem, dehogy. Menjetek csak!-mosolygott Lau és Kimi is így tett.

-Milyen huszit csináltál?-nézett rám nagy szemekkel, miközben lehuppant az egyik konyhai székre.

-Sült husit, csirkemellett. Remélem szereted.-adtam meg a választ kedvesen, majd megfújtam egy kis darabot és neki adtam.

-Nyami!-majszolgatta a húst.-Te olyan ügyesz vagy!-pislogott meglepetten, mire én elnevettem magam, aztán kiszedtem a tányérokra az ételt, és egy kicsit megdíszítettem azt.

-Gyere, te kis Hercegnő!-mosolyogtam rá, ő pedig felpattant a székről és mellettem ugrándozva visszajött az étkezőbe.

-Anyuuu, tudod milyen finomat főzött Gina?-újságolta lelkesen Launak, én meg nevetve ráztam a fejem.

-Úgy látom skerült őt teljesen elbűvölnöd!-suttogta a fülembe a párom, miközben leraktam elé a tányért. Hálám képpen egy puszit nyomtam az arcára, és visszaültem a helyemre. Mosolyogva hallgattam a kislány önfeledt csacsogását, és boldog voltam, hogy ilyen rövid idő alatt velem is kezdett megbarátkozni. Szerettem volna a kedvében járni, ezért sütöttem is, és kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni hozzá.

-Nézd csak Leena, mi van még itt!-kacsintottam a kislányra, amikor letettem az asztalra egy kisebb tortát, amit a délelőtti nagy rohanás közepette sütöttem.

-Csokisz?-csillogott a szeme.

-Igen, és epres krém van benne. Kérsz?-mosolyogtam rá.

-Kaphatok?-kérdezte szégyenlősen.

-Hát persze, miattad sütöttem!-simogattam meg az arcát aztán egy vékony kis szeletet a tányérjára tettem, ő pedig rögtön falatozni kezdte.

-Jajj Gina, nem kellett volna ennyit fáradnod miattunk!-sóhajtott Lau, és hálásan pillantott rám.

-Nem volt fáradtság, nagyon szívesen csináltam!-viszonoztam a gesztust.-Ez a legkevesebb amit megtehetek érted, értetek.-tettem hozzá halkabban.

-Köszönöm!-nézett rám könnyektől csillogó szemekkel. Próbáltam bíztatóan mosolyogni rá, és óvatosan megfogtam az asztalon fekvő kezét.

-Megettem!-kiáltott fel Leena vidáman, mit sem sejtve a körülötte zajló dolgokból.-Ehetek még?-nézett rám boci szemekkel.

-Kicsim, szerintem most egyszerre elég volt.-szólt rá gyengéden az apukája.-Mi lenne, ha kimennénk játszani az udvarra? Ajax már nagyon hiányol ám téged.-mosolygott rá szeretetteljesen a kislányra.

-AJAX!-kiabálta lelkesen.-Juuuj megint visszahajthatom a füleit?-nézett az apukájára csillogó szemekkel.

-Nem.-nevetett Kimi.-És nem is pacizhatsz rajta.-kacagott tovább.-De megsimogathatod.-tette hozzá nagyon „bőkezűen”.

-Okkkéééé!-kiabálta Leena izgatottan, és máris ott állt Kimi előtt. A párom mosolyogva állt fel az asztaltól aztán megfogta a lánya kezét és az udvarra vitte.

-Édes kislány!-néztem hosszasan utána.

-Az!-sóhajtott Lau.-Az én kis Hercegnőm marad, örökre…….

Miután Laura segítségével bepakoltuk a piszkos edényeket a konyhába, leültünk a nappaliban álló kanapéra és onnan figyeltük apa és lány vidám és önfeledt játékát, na meg szegény kutya menekülését. Hiába, Leenat nem lehetett lebeszélni a fülhúzogatásról.

-Nagyon elcsendesedtél. Minden rendben?-érintette meg a karomat Lau, mire én összerezzentem, és felé fordítottam a fejem.

-Igen, persze, csak elgondolkodtam. Furcsa érzés, hogy pont Neked mondom el ezt, de nagyon félek. Leena tündéri kislány, nagyon barátságos, és már most imádom őt, de rettenetesen tartok attól, hogy nem fog elfogadni.-hajtottam le a fejem szomorúan.-Ne értsd félre, én nem akarom átvenni a szereped, egyszerűen csak jó anyukája szeretnék lenni.-suttogtam.

-Figyelj Gina!-szorította meg a kezem.-Én most elmegyek, és soha nem fogok már visszajönni ide, soha többet nem fogom látni a lányomat, mégis van a lelkemben némi kis boldogság, hogy tudom, csodálatos embrekre bízom őt.-mosolygott rám kedvesen. Csodáltam őt azért, hogy ennyire őszintén, és erősen tudott beszélni minderről.

-Kimi mindig kérdezi, hogy jól vagyok-e, minden rendben van-e velem, és tudom, hogy elmondhatnám, de nem merem neki bevallani, hogy félek ettől a gyerekneveléstől. Félek attól, hogy igaza volt, amikor azt mondta, túl fiatal, és talán éretlen is vagyok még ehhez.-súgtam elhaló hangon, és éreztem, hogy gombóc nő a torkomban.

-Nézz rám kérlek.-emelte fel a fejem Laura-Most jól figyelj rám Kislány! Igen, igazad van, amikor azt mondod, hogy fiatal vagy, de ez most semmit nem számít, mert akkora szíved van, hogy azzal az egész világot szeretni tudnád, és olyan törődés, és gondoskodás csillog a szemeidben, amelyre Leenanak és Kiminek is szüksége van és lesz is mindig. Elég volt meglátnom téged, és már tudtam, hogy életem értelme jó kezekbe kerül. Én is féltem, annak ellenére is, hogy tudom, Kiminél jobb helye nem is lehetne, de most, hogy tudom, te leszel az, aki helyettem is édesanyja lesz, nyugodtan megyek el. Csak bízz magadban, bízz Kimiben, és abban, hogy képes vagy felnevelni őt, mert én tudom, hogy így van. És csak annyit kérek, hogy szeresd őt helyettem is, és vigyázd minden lépését.-nézett mélyen a szemembe, és akármennyire is erős volt eddig, most már neki is kicsordultak a könnyek a szeméből.

-Így fogok tenni, ígérem Neked!-suttogtam a sírástól fojtott hangon, ő pedig szorosan magához ölelt engem…..

75. rész

(Liz)

Annyi minden történt velünk mostanában, hogy Seb úgy látta a legjobbnak, ha pár napot szülővárosunkban, Heppenheimben töltünk. Nem ellenkeztem, mert én is úgy éreztem, hogy kell nekünk egy kicsi pihenő a család társaságában.

A reptérről kocsival mentünk a kisvárosba, ahol sokan megnéztek minket. Seb boldogan mosolygott az emberekre, de a kezemet folyamatosan simogatta. A családi házhoz érve Heikke már az ajtó előtt várt minket széles mosollyal.

- Gyerekek! – futott elénk, ahogy kiszálltunk az autóból. – Annyira hiányoztatok nekem! – ölelt meg mindkettőnket.

- Anya! – csontropogtató ölelésbe zárta Anyukáját. – Hiányoztál… - vallotta be.

- Kisfiam! – borult a nyakába, s engem nagyon meghatott ez a szeretet, amely körbeölelte őket. – Liz, kislányom… - fordult felém - úgy ki vagy virulva! – állapította meg mosolyogva.

- Köze van a fiadnak hozzá. – mosolyogtam rá, Seb pedig átkarolt, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Gyertek be… ne ácsorogjuk idekinn… – terelt be minket a házba – remélem, éhesek vagytok…

- Sziasztok!!! – szaladt felénk Fabi. – Anya egy egész hadseregnek főzött… - újságolta.

- Szia Öcskös! – ölelte meg a legkisebb Vettelt –Mi újság? Suli hogy megy?

- Dög unalom. – legyintett – Szia Liz! Hogy megy a munka? A bátyám nagyon megdolgoztat? – kíváncsiskodott.

- Hááát… - küldtem egy kaján mosolyt Seb felé, míg ő elpirult – annyira nem vészes… tudnám még bírni a tempót! –vigyorogtam töretlenül.

- Anya! Felmegyünk kipakoltunk, elrendezkedünk, s jövünk le, oké? – fordult Seb Heikke felé.

- Rendben, de nem kell sietni, addig én megterítek. – mosolygott ránk, s mi elindultunk fel a csomagokkal az emeletre.

A szobába érve letettük a csomagokat, és Seb becsukta az ajtót és azonnal felém fordult, és a karjaiba zárt.

- Hogy bírnád még??? Annyira nem vészes? – kajánkodott azonnal velem, és az ágyra döntött, ő pedig fölém gördült.

- Most miért? Én így gondolom… - vigyorogtam rá.

- Olyan gyönyörű vagy… - suttogta, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.

- Seb… - sóhajtottam fel, amikor érzékeny területre kalandozott ajkaival.

- Shhh… halkak leszünk… - nyögött fel, s a keze máris a pulcsim alatt indult el, a melltartóm alá benyúlt, s megmarkolta az egyik mellemet.

- Istenem… - nyögtem fel, s a vágy elborította az egész elmémet.

- Kívánlak… - suttogta a fülembe, a pulcsimtól szabadított már meg, s csatolta ki a melltartómat, ezzel szabaddá váltak halmaim előtte. Felkelt az ágyról, s engem is magával húzott, egyenesen a fürdőbe…

Másnap telefonált Christian Horner, hogy a Bahrein-i futamot törölni fogják, így van még két hét az igazi kezdésig. Annyira nem voltunk elkeseredve, hisz együnk sem akart egy olyan országba menni, ahogy belpolitikai harcok folynak.  Pár nappal így meg tudtuk hosszabbítani Heppenheim-i tartózkodásunkat, aminek a család nagyon örült.

Stephanie is sokat volt otthon, és tudtunk így egy kicsit beszélgetni. Ő a legidősebb testvér, már külön él, férjhez is ment már pár éve. A legnagyobb vágyuk azonban nem jön össze…

- Szeretnénk egy kisbabát… - meséli vágyakozó hangon. – De nem akar összejönni…

- Voltál orvosnál? – kérdeztem tapogatózva.

- Igen, és mind a kettőnknél mindent rendben talált. Ő sem érti, hogy miért nem jön össze… - vált keserűvé a hangja. – Mindenki azt mondja, hogy ne görcsöljek rá… de könnyű ezt mondani…

- El se tudom képzelni, hogy mit érzel most…

- Anya is azt mondja, hogy ne járjon mindig ezen az eszem… de ő könnyen beszél, hisz van neki négy gyereke?! – folyt le az első könnycsepp az arcáról.

- Ő szerintem csak segíteni próbál… - simogattam meg a hátát.

- Tudom… és Seb is…

- Hogy? – lepődtem meg.

- Azt mondta, hogy váltsak orvost. Keressem meg a legjobb specialistát, és ő mindent kifizet… - a szívembe valami megfoghatatlan melegség költözött, büszke voltam rá… nagyon.

- És sikerült már megtalálni? – kérdeztem tőle barátságosan.

- Igen… de nagyon drága… - panaszolta – én ezt nem fogadhatom el…

- Steph ne mondj ilyet. Ő ajánlotta fel…

- De akkor sem mehetek oda, hogy fizessen mindent Ő. Hisz már itt vagy neki te… - nézet rám könnyes szemmel.

- Én hogy jövök a képbe? – lepődtem meg.

- Gondolom majd ti is családot akartok… nem várhatom el tőle…

- Stephanie Vettel! – mosolyogtam rá – Ne legyél ennyire makacs, mint az öcséd! Felajánlotta, hogy segít, és hidd el, ismerem Őt annyira, valószínűleg nem akarja felhozni a dolgot, nehogy fájdalmat okozzon neked ezzel… - magyaráztam neki türelmesen – Erre még nem is gondoltál?

- Annyira hülye vagyok… – sírdogált – Anyának igaza van… csak a gyerek körül járnak a gondolataim…

- Ne mondj ilyet! Segítünk neked. – győzködtem – Beszélünk Sebbel, és elmondhatod neki, oké? – néztem rá lágyan.

- Miről kell velem beszélni? – jelent meg mosolyogva az ajtóba Párom.

74. rész

Gina

Már este hét óra volt, amikor Lizék hazamentek, és én még ez után felmostam a parkettát, megtisztítottam az ablakokat, így nem is vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra, és hogy befekhessek a jó meleg ágyikóba. A fürdés után, a hálószobába lépve meglepetés fogadott, ugyanis az éjjeliszekrényemen ott volt egy tálca, rajta pedig szépen kitálalva a hús és a zöldségek, amik az ebédből maradtak még, Kimi pedig éppen ekkor lépett be a szobába, az egyik kezében két poharat, míg a másikban egy pezsgőt tartva.

-Ünneplünk valamit?-kérdeztem az üveg felé biccentve, és az arcomon egy fáradt mosoly jelent meg.

-Hmm, nem kifejezetten, csak gondoltam megéheztél, és igazán rád fér már egy kis lazítás is!-adott egy puszit a homlokomra –Gyere!-fogta meg a kezem, miután letette a kezében lévő dolgokat, és az ágyhoz húzott. Odaült, nekivetette a hátát a háttámlának, aztán az ölébe húzott, és a tálcáért nyúlt.

-Hát, meg tudnám ezt szokni!-nevettem, mikor a párom a számhoz emelte a villát, én pedig levettem arról a húst.

-Micsodát?-kérdezett vissza mosolyogva, és közben bekapcsolta a tévét.

-Hogy ennyire elkényeztetsz engem!-csókoltam meg szerelmesen. Lassan, ráérősen eszegettünk, majd amikor elfogyott a kaja, Kimi letette a tálcát az éjjeliszekrényre, így én végre a mellkasára hajthattam a fejem. Fáradt voltam már, de az agyam folyton kattogott, és ahogy egyre közelebb volt a nap, amikor találkozom a lányával, félelem kerített a hatalmába. Nem tudtam mi a baj, de éreztem, hogy valami nincs rendben most velem sem. Talán attól tartottam, hogy nem fog elfogadni, de azt hiszem a legnagyobb félelmem az volt, hogy túl fiatal vagyok, túl tapasztalatlan és nem leszek képes betölteni az űrt, ami az édesanyja távozásával keletkezik majd a szívében.

-Valami baj van?-súgta a kérdést a fülembe a párom, miközben a karomat simogatta.-Nagyon elpilledtél!-puszilta meg az arcom.

-Csak fáradt vagyok!-vontam meg a vállam, és az éjjeliszekrényen lévő pohárért nyúltam, amiben még ott volt a kitöltött nedű jó része. Belekortyoltam, de úgy éreztem, hogy nem bírom lenyelni, nem kívántam.

-Jól vagy?-kérdezte gyorsan Kims, amint látta az arckifejezésemet.

-Igen, minden rendben!-igyekeztem megnyugtatni, és egy aprócska csókot nyomtam a szájára.

-Úgy érzem, valami bánt téged, igazam van?-nézett a szemembe, és úgy éreztem az a hideg, jeges pillantás a lelkem mélyéig hatol.

-Félek Kimi, nagyon félek!-fúrtam az arcom a mellkasába.

-Mitől Kincsem?-simogatta nyugtatóan a hátam.

-Attól, hogy nem leszek képes felnevelni ezt a kislányt! Illetve nem is attól, hanem hogy mindent el fogok rontani hogy minél jobban akarom őt szeretni, annál több hibát fogok majd elkövetni!-suttogtam sírástól fojtott hangon.

-Kicsim, Neked nem az lesz a dolgod, hogy Laura szerepét betöltsd, hanem az, hogy úgy szeresd Leenat, hogy közben saját magad maradsz, nem más bőrébe próbálsz belebújni. Megértem hogy félsz, hiszen fiatal vagy, még nem készültél fel az anyaságra és most hirtelen lesz egy 3 éves kislányod.-türelmes volt, odaadó, és hihetetlenül kedves. Annyira hálás voltam neki mindezért a sok törődésért, de nem tudtam kifejezni, mert a sírás eluralkodott rajtam.-Nézz rám Édes!-emelte fel a fejem, és a szemembe nézett.-Azt jegyezd meg, hogy attól még, hogy a lányom édesanyja leszel, az én szememben ugyanolyan okos, intelligens, gyönyörű és kívánatos nő leszel, mint eddig voltál. Neked nem kell semmin változtatnod, hiszen tudom, hogy könnyen megtalálod majd a közös hangot Leenaval, nekem viszont meg kell tanulnom, hogy miként lehet két ilyen csodát, amilyenek ti vagytok, a lehető legjobban szeretni, és megóvni őket minden rossztól.-mosolygott rám őszintén és gyengéden megcsókolt. Újra kibuggyantak a könnyek a szememből, és az arcomat a mellkasába temetve zokogtam tovább, Kimi azonban nyugtatóan simogatta a hátam és türelmesen várt, amíg nem apadtak el teljesen a könnyeim.

-Szeretlek!-pislogtam rá, miután felemeltem a fejem. Rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt, bennem azonban fellobbant a szenvedély, és a nyaka köré kulcsolva a karjaimat, közelebb húztam magamhoz. Megsimogatta az arcom, a nyakam, a karjaimat, aztán a keze megállapodott a nyakamon, és miközben csókolt engem, óvatosan maga alá fektetett. Nem bírtam már magammal, és miközben ő a nyakamat, a kulcscsontomat csókolgatta, a pólója alá csúsztattam a kezeimet, és először a hátán, majd a mellkasán simítottam végig. Belenyögött a csókunkba, és nekem sem kellett több bátorítás, egy határozott mozdulattal megszabadítottam a felsőjétől, aztán a hátára fordítottam. Lehajtottam a fejem és apró csókokkal kényeztettem a mellkasát, a hasát, és haladtam egyre lejjebb. A boxeréhez érkezve láttam, hogy már igencsak meredezik a férfiassága, én pedig még egy kicsit húzni akartam, így végigsimítottam a belső combján, ezzel egy hangos nyögést kicsalva a torkából. Hirtelen lefogta a kezeimet és lökve egyet magunkon, ismét fölém került. Ő sem tudott már tovább uralkodni magán, gyorsan lehúzta rólam a hálóingemet, és a melleimet kényeztette. Ahogy végigsimította, csókolta őket, és harapdálta a megkeményedett mellbimbóimat, a kéj hullámai máris átcsaptak a fejem fölött és nem akartam mást, csakis azt, hogy a magáévá tegyen, de minél előbb, ezért lehúztam róla a boxerét, és ahogy megláttam a harcra kész farkát, beharaptam az alsó ajkam. Felvonta az egyik szemöldökét és ravasz vigyor ült ki az arcára, de nem siettette a dolgokat, ugyanis a hasamat csókolgatta tovább, és csak nagyon lassan haladt lejjebb. Az aprócska bugyim csipkeszegélyénél elidőzött egy darabig, aztán végre nem várakozhatott tovább, lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is és finoman belém hatol.

-Kims!-sikítottam egy aprót, ahogy megéreztem őt magamban, de ő megcsókolt, belém fojtva ezzel a szót, majd lassan mozogni kezdett. Valahogy ráérzett, hogy nekem most mire van szükségem, hiszen nem gyorsított, csak amennyit én is megkívántam, mégis hamarosan éreztem, hogy a csúcsra érkeztünk, és ahogy szétáradt a gyönyör az egész testemben, a gerincem ívbe feszült, és felnyögtem. Olyan csodálatos és felemelő érzés volt, hogy ezzel egyidejűleg Kimireterítette a takarót. Nem kellettek szavak, hogy értsük egymást, hiszen a tetteink beszéltek helyettünk. Kimi átölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és így ért utol az álom.

73. rész

(Liz)

Másnap reggel újult erővel, és lelkesedéssel vágtunk neki Sebbel a napnak. Meglepődtem, hogy nem kellett könyörögni neki, hogy keljen fel, és szedjük össze magunkat, mert indulni kell, hisz ígéretet tettünk. Úgy hiszem, hogy Leena érkezése egy más dimenziót nyit mindenki előtt.

A legnagyobb döbbenetem, azonban nem ekkor ért, hanem ahogy megérkeztünk a Raikkonen-rezidenciához Kimi aggódó tekintettel mondta, hogy Gina nincs jól. Türelmetlenül álltam a mosdó ajtó előtt, s vártam, hogy kijöjjön. A fiúkat addig is elküldtem, hogy készüljenek elő a munkához. Kimi a lelkemre kötötte, hogy figyeljek Kedvesére. Nem is akartam másképp tenni, hisz volt egy elméletem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor kinyitotta az ajtót. S mikor megláttam arcomra fagyott a mosoly, annyira nyúzottnak tűnt.

-Óhh Liz, jó reggelt! Nem is hallottam, hogy megérkeztetek!-nézett rám meglepetten, miközben nekidőlt a falnak.

- Jó reggelt Gina! Kimi mesélte, hogy rosszul vag... és nem is festesz jó színben... - néztem rá aggódva.

Nincs semmi baj, jól vagyok. Biztosan a tegnapi vacsora miatt van!-vonta meg a vállát.

Biztos? - néztem rá gyanakodva.

-Persze, biztos!-bólintott lassan.-De miért nézel rám ilyen furcsán?

- Áh... semmi, ha csak ennyi, akkor megnyugodtam. Készítünk reggelit? A fiúk már türelmetlenek... izzana a kezük alatt a munka... - nevettem rá.

-Na hogyne, gondolom!-mosolyodott el.-Kimi, ugye nem szándékozod felgyújtani a konyhát?-csipkelődött a párjával, mikor visszatértünk a konyhába.

- Reméljük nem! - vágtam rá, mielőtt Kimi megszólalhatott volna. Mosolyogva indultam ela  hűtő felé kiszedni a reggelihez szükséges dolgokat.

-Mit szeretnétek enni? Mit készítsek?-kérdeztem kedvesen a kis társaságot.

- Én ezt a Gyönyörűséget szeretném... - bújt hozzám hátulról kedvesem.

-Csak szóljatok, és elmegyünk itthonról!-jegyezte meg Kimi kissé irónikusan.

Oh, nyugi nem zavarsz... - vágta oda vigyorogva Seb.

-Kössz, hogy megengeded hogy a házamban maradhatok!-dobott be egy bájvigyort  Jégember.-Na most komolyan, reggeliztetek már?

- Igen, szerinted elengedett volna nélküle? - vigyorgott továbbra is a német.

-Hát ennek nagyon örülök, de én akkor is eszek, mert különben nem fogom bírni a festést, és a végén még rád szakad az egész meló!-vigyorgott a barájára.

- Nyugi Kimi nem fogom hagyni, hogy csak Seb fessen. Ki fog otthon dolgozni, ha itt kifullad? - kekeckedtem én is a finnel.

-Kimi, éhes vagyok, készítesz már végre valami kaját is, vagy csak szövegelsz egész reggel?-kérdezte tőle  abarátnpm kissé ingerülten.

- Hoppácska! Asszonykát felhergelted a szövegeléseddel. Ha lejátszanátok, mi addig kimegyünk... - vigyorgott Seb - majd mással töltjük az időt... - csókolt a nyakamba érzékien, s nekem el kellett fojtanom egy sóhajt.

-Na ezt meg sem hallottam, vagy igen?-vigyorgott Kimi.-Valami baj vagy Kicsim?-fordult a barátnője flé.

 -  Szerintem az a baja, hogy totyogsz itt a konyhában, és még mindig korog a gyomra! - vágtam oda a Jégembernek, és Seb keze a popsimra vándorolt, majd simogatni kezdte… őrjítő volt.

-Srácok, muszáj ezt most? Ha inkább ágyban lennétek egéz nap, azt is megértem, csak akkor most döntsétek el!-közölte velünk a barátnőm kissé mérgesen, mi pedig nagy szemekkel néztünk rá.

- Jólvan! Nem kell mindjárt felhúznod magad! - vágtam oda. Rosszul esett, s így inkább kerestem teendőt. - Gyere Seb aadig előkészítjük a terepet, míg ők esznek. Ne legyünk láb alatt..

-Liz, várj! Nem úgy gondoltam, ne haragdj kérlek! Sajnálom!-sírta el magát.

- Addig átöltözünk, és előkészülünk... egyetek csak. - közöltem egy kissé szárazon, s kíhúztam magam után Páromat a konyhából.

A délelőtt nagyon gyorsan eltelt. A fiúk fenn festegettek, én főztem az ebédet, hogy a dolgos emberkéknek legyen mit enni. Gina meg egész nap rohangált. Hol a fiúkat osztotta le, hogy lassan haladnak, vagy nem jól csinálják, hol engem. Már kezdett nálam elszakadni a cérna. Fogalmam sem volt, hogy a fiúk miképp bírhatják odafenn…

-Liz, oda fo kozmálni a rizs, kavard már meg légy szíves!-vetette oda flegmán, mikor ismét belépett a konyhába.

- Azonnal megcsinálom! - vágtam hozzá ridegen - De te is megkeverhetnéd...

-Nem hiszem, hogy sok mindent kértem!-vetette oda  flegmán. Nem értettem, hogy mi van vele, de nem tetszett, amit csinált.

-Nem hiszem, hogy sok mindent kértem!-vetette oda  flegmán. Nem értettem, hogy mi van vele, de nem tetszett, amit csinált.

- Elegem van! Megnézem Sebet! - kzöltem tény szerűen. Egyszerűen szükségem volt rá... a közelsége minidg megynugtatott.

-Most mégis miből?-kiabált utánam.

Nem foglalkoztam vele, úgy rohantam fel a lépcsőn, mintha kergetnének. Szükségem volt rá, nagyon. Ahogy beléptem a szobába egyszerre rám kapta a tekintetét, s én hozzá mentem, és a karjaiba bújtam. Nem érdekelt, hogy összeken a pólójára kent rózsaszín festékkel.

- Én ezt egyszerűen nem bírom… - suttogtam elkeseredve.

-Liz, mi történt?-nézett rám Kimi meglepetten, és letette a kezében lévő festőhengert.

- MI történt Gyönyörűm? - lett Párom hangja kétségbeesett.

- Én ezt egyszerűen nem bírom, amit Gina művel. Egész délelőtt parancsolgat, leoszt, semmi sem jó neki... - szipogtam.

-Én.....Én nem is értem miért ilyen. Hiszen te is tudod, hogy ő nem szokott így viselkedni.-rázta a fejét értetlenkedve a Jégember.

- De miért velem csinálja ezt? Megbántottam? Tettem valamit? - távolodtam el Sebtől, ő meg letörölte a kibuggyanó könnyeket az arcomról.

-Liz.....-hallottam meg hirtelen az emlegetett hangját, és rögtön az ajtó felé kaptam a pillantásom.

- Tudom, megyek már! - vágtam oda - Seb igyekezzetek, mert ha kész a szoba, szertnék haza menni. - néztem Páromra könyörgően.

- Oké, rendben van Kicsim… - cirógatta meg az arcomat.

-Én…..csak szerettem volna bocsánatoto kérni, és tőletek is fiúk. Tudom, hogy nagyon bután viselkedte, nem szabadott volna így beszélnem veletek, de én tényleg nem akartam, hidjétek el. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Óhh ne aggódj, már nem zavarunk sokáig itt, csak nem akarjuk hogy Kiminek egyedül kelljen befejeznie ezt!-közöltem ridegen. Rosszul esett a délelőtti viselkedése.
-Ne haragudj Liz, nagyon sajnálom az egészet!-suttogta, aztán sarkon fordult és újra a földszintre ment.
-Most még ő sértődik meg, és azt várja, hogy utána megy mindenki?-masszíroztam a halántékomat.-Ez már nekem is sok….-ráztam a fejem.
-Biztos vagyok benne, hogy nem várja el ezt.-Tudom, hogy én rövidebb ideje ismerem őt, mint te Liz, de ő nem ilyen, és biztosan kell lennie valaminek, ami ilyet váltott ki belőle…..-vágta oda.
-Nem érdekel, akkor sem fogok meglaáznkodni előtte!-fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.
-Reendben, igazad van, legyen így! De én akkor is utána megyek, mert tudom, hogy szüksége van rám…..-közölte határozottan, aztán letette a festős cuccokat és a Kedvese után indult.
-Várj meg!-kialtottam utána.-Én is jövök!-értem utol a lépcsőmél.
-Meggondoltad magad?-nézett rám meglepetten.
-Meg, de csipkedd már magad!-toltam lefelé a lépcsőn.
-Most hova sietsz?-nyíltak tágra a szemei.
-Sok a duma! Most  abarátnődet akarod megvigasztalni, vagy velem akarsz csevegni?-kérdeztem tőle szúrósan.
-Oké, befogtam!-válaszolt félvállról, aztán a konyha felé indult, ahol Kedvesét vélte megtalálni.
-Gina, mi történt? Ne haragudj azért amit mondtam az előtt……
-Liz, te ne kérj bocsánatoto, semmi okod rá! Én voltam egy buta, hisztis liba. Megértem, ha végérvényesen megharagudtál, nem viselkedtem barátnőhöz méltóan. Annyira sajnálom! Ne haragudj!-pityergett.
-Ez nem igaz, nekem sem lett volna szabad olyan csúnyán beszélnem veled, holott nem is tudom mi a baj.
-Liz, az Istenért! Te ne kérj bosánatot! Semmi okod rá, én volta az ostoba, és csak annyit kérek, hogy ha valaha is meg tudsz, akkor bocsáss meg nekem!-suttogta.
-Itt most nem rólad van szó, hanem arról, hogy Veled mi van!
-Én…..én nem tudom. Olyan furán érzem magam egész nap, és sokszor az érzéseimet sem tudom kontrollálni!-hajtotta le a fejét szomorúan.
-Akkor nem kellene orvoshoz menned?
-Kicsim, miért nem szóltál, hogy nem vagy jól?-kérdezte tőle a párja aggódva, miközben átkarolta őt.
-Nem, nem akarok orvoshoz menni. Minden rendben van, jól vagyok!-magyarázta.

Sziasztok! :)

Gondolom nagyon sokan tudjátok, hogy a mi kedves finnünk ma ünnepli a 32. születésnapját, ezért szeretnénk NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, MÉG SOK-SOK HOSSZÚ ÉS ÖRÖMTELI ÉVET, VALAMINT RENGETEG SIKERT KÍVÁNNI NEKI! :) ♥ Hyvää syntymäpäivää Kimi! :) ♥

72. rész

(Liz)

- Mit tudunk segíteni? - tudakoltam azonnal.

- Hmm, mondjuk, van kedvetek egy jó kis mázoláshoz? - vigyorodott el.

- Mázoláshoz??? - kerekedtek ki a szemeim.

- Pár vödör rózsaszín festék, ecsetek és mi négyen! - vázolta fel az ötletét.

- Festékcsata lesz, vagy mit szervezkedsz? - vigyorodott el Seb is.

- Rózsaszín falakat, szép pillangókkal! - pislogott ártatlanul.

- Pillangókkal??? - kérdeztük egyszerre.

- Igen, Kimi azt mondta, Leena imádja a pillangókat! - mosolyodott el.

- Oh... és ki festi fel őket? Mert nem hiszem, hogy a fiúkból kinézed, hogy tudnak ilyesmit pingálni... habár megnézném őket rózsaszín festékesen...  – néztem kihívóan Páromra.

- Pedig már készítem Kimit... - mosolyodott el cinkosan.

- Jut eszembe! Mi lesz így a munkáddal? Mert valahogy nem tudom elképzelni, hogy cipeled az apróságot a versenyekre! – váltottam komolyra - A szerződéseddel így mi lesz?

- Tudom, hogy Leenanak és nekem is idő kell, hogy megszokjuk egymást, hogy megismerjen engem, de ettől függetlenül nem akarom eldobni a munkámat. Szükségem van a kihívásokra, na és persze a pénzre is. - tette hozzá halkabban

- A pénzre? Miért? Hisz sose voltak anyagi gondjaid.

- Most sincsenek, de az ember soha nem lehet elég óvatos, nem igaz? - próbált a lehető legőszintébben mondani mindezt, de elég nehezen ment a dolog.

- Te titkolsz előlem valamit! Ismerlek! Tudsz erről te is, igaz? - pattantam fel azonnal Párom öléből.

- Hát, igazából... - kezdett volna el magyarázkodni, de a szavába vágtam.

- Te tudtad, és nem mondtad el! Most már tudni akarom, hogy mit titkoltok MÉG előttem!- kiabáltam dühösen.

- Liz, kérlek, ha valakit hibáztatni akarsz ez ügyben, akkor engem vegyél elő. Én voltam az, aki már ennek az egésznek az elején se mondtam el, hogy volt egy bizonyos záradék is a szerződésemben. – suttogta.

-HOGY MI???? ZÁRADÉK??? És Te ezt tudtad, és nem mondtad el nekem??? - csapott rá mérgesen az asztalra.

- Liz, ne kiabálj vele, kérlek! Ő csak véletlenül látta meg a szerződésemet, és megeskettem, hogy nem mondja el Neked amit olvasott, mert tudtam, hogy akkor dühös lennél. Ezért nem mondtam el ezt, akkor sem, amikor aláírtam a szerződést, mert biztos voltam abban, hogy óriási patáliát csapnál az irodában és nem engednéd, hogy elvállaljam a munkát.

- Nagyon jól gondoltad!!! Hogy lehettél ennyire felelőtlen???? Kimi tudja ezt??? Tudod Gina a dolgokon akkor sem szépít az, hogy hazudott nekem... – kezdett egy világ összeomlani előttem.

- De Liz, az Isten szerelmére! Azzal, hogy nem mondta el Neked, csak a barátságunkat akarta megvédeni, és hidd el, akkor este megtudtad volna a színtiszta igazat, ha nem találom ott Sebet a szobámban, amint a papírjaimat olvasgatja! - kezdett neki is elfogyni a türelme.

- Én... - a konyhapult felé fordultam, és éreztem, hogy a vállam a visszafojtott sírástól rázkódik.

- Annyira sajnálom Liz, kérlek, bocsáss meg nekem! – ölelt át hátulról.

- Van még valami, amit titkoltok előttem? – kérdeztem egy kissé kimérten.

- Nem, nincs semmi! - válaszolt Seb, ugyanis Gina a sírástól meg se tudott volna szólalni.

- És Te titkolsz valamit előttem? - fordultam könnyes szemekkel Párom felé.

- Nem, semmit! - rázta meg a fejét. Egy pillanatra hezitáltam, majd Seb karjaiba bújtam.

- Mit tartalmaz a záradék? - kérdeztem szorosan Páromhoz bújva.

- Az volt a feltétel, hogy minden egyes rendezvény után, amelyekre Kimi nem megy el, nekem kell kártérítést fizetnem! - mondta halkan, majd újra visszazuhantam a székre, amelyiken az előbb ült, és szomorúan lehajtotta a fejét.

- És mennyibe került ez neked? - kérdeztem suttogva, Seb ölelésébe bújva.

- Hát úgy 100000 euróba... - gondolkodott el egy picit, válaszadás előtt.

-  Jézusom... - suttogtam, majd a fejemet a német mellkasába fúrtam.

- Tulajdonképpen elvesztettem minden pénzemet. A fizetést és a megtakarítást is. - tette hozzá.

- Tudunk valamiben segíteni Gina? - kérdezte Seb, és nyugtatólag simogatta a hátamat.

- Nem tudom, hogy most igazából mit is kellene tennem, de köszönöm, rendesek vagytok! - mosolyogott ránk félszegen.

- Gina... a barátunk vagy... - nyújtottam felé az egyik kezemet, és odahúztam magukhoz egy ölelésbe zárva.

- Köszönöm, hogy itt vagytok nekem!- pityergett.

- Gina mi itt leszünk neked bármi is történjék, ezt ne felejtsd el...

- Annyira sajnálom Liz, mindent. Bocsáss meg nekem, kérlek! - zokogtam, miközben az arcát a vállamba temette.

- Persze, hogy megbocsátok, de ha ti is nekem, azért hogy nektek estem. Nagyon sajnálom...  – néztem rájuk megbánóan.

- Nekünk nincs mit megbocsátanunk, hiszen teljesen jogos volt a kiborulásod! És kérlek, ne bánkódj ezen. - ölelt meg.

- Köszönöm. – hálálkodtam - Meg tudsz nekem bocsátani? - néztem Seb szemébe. - Most azt gondolod rólam biztos, mennyire hisztis vagyok... - hajtottam le a fejemet szomorúan.

- Dehogy gondolom azt Gyönyörűm! - kuncogott halkan - Szeretlek! - csókolt meg.

- Én is téged Bajnokom... – suttogtam neki szerelmesen.

- Na jó. – törölte meg az arcát - Azt hiszem ideje indulnom. Titeket sem akarlak tovább zavarni és lehet, hogy Kimi is otthon van már.

- Nem zavarsz. - mondtam azonnal - De megértem, hogy sietsz haza a lovagodhoz. – vigyorogtam rá majd kacéran Sebre kacsintottam.

- Apropó Kimi, ő tud erről a pénz dologról? - kérdezte hirtelen Seb, miközben az ajtó felé indultunk.

- Ugye elmondtad neki? – kérdeztem gyanakvóan.

- Kénytelen voltam. - válaszolt szűkszavúan.

- És hogy fogadta? - néztem rá félve már az ajtóban.

- Összevesztünk, került engem egész délután, míg este meg nem kérdeztem tőle, hogy mi a baja velem. Közölte, hogy mardossa a lelkiismerete, amiért kikészített engem, és hogy a pénzem miatta ment fuccsba. Ja és hozzátette, hogy ezért is nem akarta újra kezdeni, mert én sérülnék ebben az egészben. - hadarta el majdnem egy szuszra.

- Akkor ti most nem is... vagytok együtt? - kerekedtek ki szemeim.

- De igen! - bólogatott - Mert aztán megmondtam neki, hogy egy agyatlan barom, de szeretem. És ez után végigszeretkeztük az éjszakát. - pirult fülig a mondat végére érve.

- Ohhh... - vigyorodtam el. - Lehet nekünk is tanulni kéne tőlük... - böktem oldalba Bajnokomat.

- Hát lehet! - kacsintott ránk nevetve. - Na megyek, mert Kimi nem tudja hol vagyok már. Akkor várunk titeket, szobát festeni! - beszélt hozzánk, miközben kifelé araszolgatott a házból.

- Mikor menjünk? - kérdezte Seb mellettem. – Tudod, be kell ütemezni a naptárba. - küldött egy kaján mosolyt felém, én pedig elpirultam.

- Hát, szerintem holnap reggel, mert nincs már sok időnk, és festés után még takarítani is kell, meg berendezni a szobát, és ha jól sejtem ennek a nagy része rám fog szakadni! – sóhajtott fel színpadiasan.

- Segítek szívesen! – szóltam azonnal utána - És holnap reggel ott leszünk!

- Ígérjük nem késünk, de ha igen, akkor is várjatok meg! - kiabált utána a boldog Kereszt apuci.

- Ne aggódj, lehet hogy minket kell kirugdosni az ágyból! – nevetett fel vidáman.

- Nekem elég Sebet kirángatni az ágyból. Kimit meghagyom neked. – csicseregtem vissza.

- Én is így gondoltam! - kacsintott ránk, aztán pát intett és elindult az autóhoz. Mi pedig Sebbel visszamentünk a házba, hogy tartalmasan töltsük el a nap hátralevő részét, hisz holnap ilyesmire nem lesz idő…