72. rész

(Liz)

- Mit tudunk segíteni? - tudakoltam azonnal.

- Hmm, mondjuk, van kedvetek egy jó kis mázoláshoz? - vigyorodott el.

- Mázoláshoz??? - kerekedtek ki a szemeim.

- Pár vödör rózsaszín festék, ecsetek és mi négyen! - vázolta fel az ötletét.

- Festékcsata lesz, vagy mit szervezkedsz? - vigyorodott el Seb is.

- Rózsaszín falakat, szép pillangókkal! - pislogott ártatlanul.

- Pillangókkal??? - kérdeztük egyszerre.

- Igen, Kimi azt mondta, Leena imádja a pillangókat! - mosolyodott el.

- Oh... és ki festi fel őket? Mert nem hiszem, hogy a fiúkból kinézed, hogy tudnak ilyesmit pingálni... habár megnézném őket rózsaszín festékesen...  – néztem kihívóan Páromra.

- Pedig már készítem Kimit... - mosolyodott el cinkosan.

- Jut eszembe! Mi lesz így a munkáddal? Mert valahogy nem tudom elképzelni, hogy cipeled az apróságot a versenyekre! – váltottam komolyra - A szerződéseddel így mi lesz?

- Tudom, hogy Leenanak és nekem is idő kell, hogy megszokjuk egymást, hogy megismerjen engem, de ettől függetlenül nem akarom eldobni a munkámat. Szükségem van a kihívásokra, na és persze a pénzre is. - tette hozzá halkabban

- A pénzre? Miért? Hisz sose voltak anyagi gondjaid.

- Most sincsenek, de az ember soha nem lehet elég óvatos, nem igaz? - próbált a lehető legőszintébben mondani mindezt, de elég nehezen ment a dolog.

- Te titkolsz előlem valamit! Ismerlek! Tudsz erről te is, igaz? - pattantam fel azonnal Párom öléből.

- Hát, igazából... - kezdett volna el magyarázkodni, de a szavába vágtam.

- Te tudtad, és nem mondtad el! Most már tudni akarom, hogy mit titkoltok MÉG előttem!- kiabáltam dühösen.

- Liz, kérlek, ha valakit hibáztatni akarsz ez ügyben, akkor engem vegyél elő. Én voltam az, aki már ennek az egésznek az elején se mondtam el, hogy volt egy bizonyos záradék is a szerződésemben. – suttogta.

-HOGY MI???? ZÁRADÉK??? És Te ezt tudtad, és nem mondtad el nekem??? - csapott rá mérgesen az asztalra.

- Liz, ne kiabálj vele, kérlek! Ő csak véletlenül látta meg a szerződésemet, és megeskettem, hogy nem mondja el Neked amit olvasott, mert tudtam, hogy akkor dühös lennél. Ezért nem mondtam el ezt, akkor sem, amikor aláírtam a szerződést, mert biztos voltam abban, hogy óriási patáliát csapnál az irodában és nem engednéd, hogy elvállaljam a munkát.

- Nagyon jól gondoltad!!! Hogy lehettél ennyire felelőtlen???? Kimi tudja ezt??? Tudod Gina a dolgokon akkor sem szépít az, hogy hazudott nekem... – kezdett egy világ összeomlani előttem.

- De Liz, az Isten szerelmére! Azzal, hogy nem mondta el Neked, csak a barátságunkat akarta megvédeni, és hidd el, akkor este megtudtad volna a színtiszta igazat, ha nem találom ott Sebet a szobámban, amint a papírjaimat olvasgatja! - kezdett neki is elfogyni a türelme.

- Én... - a konyhapult felé fordultam, és éreztem, hogy a vállam a visszafojtott sírástól rázkódik.

- Annyira sajnálom Liz, kérlek, bocsáss meg nekem! – ölelt át hátulról.

- Van még valami, amit titkoltok előttem? – kérdeztem egy kissé kimérten.

- Nem, nincs semmi! - válaszolt Seb, ugyanis Gina a sírástól meg se tudott volna szólalni.

- És Te titkolsz valamit előttem? - fordultam könnyes szemekkel Párom felé.

- Nem, semmit! - rázta meg a fejét. Egy pillanatra hezitáltam, majd Seb karjaiba bújtam.

- Mit tartalmaz a záradék? - kérdeztem szorosan Páromhoz bújva.

- Az volt a feltétel, hogy minden egyes rendezvény után, amelyekre Kimi nem megy el, nekem kell kártérítést fizetnem! - mondta halkan, majd újra visszazuhantam a székre, amelyiken az előbb ült, és szomorúan lehajtotta a fejét.

- És mennyibe került ez neked? - kérdeztem suttogva, Seb ölelésébe bújva.

- Hát úgy 100000 euróba... - gondolkodott el egy picit, válaszadás előtt.

-  Jézusom... - suttogtam, majd a fejemet a német mellkasába fúrtam.

- Tulajdonképpen elvesztettem minden pénzemet. A fizetést és a megtakarítást is. - tette hozzá.

- Tudunk valamiben segíteni Gina? - kérdezte Seb, és nyugtatólag simogatta a hátamat.

- Nem tudom, hogy most igazából mit is kellene tennem, de köszönöm, rendesek vagytok! - mosolyogott ránk félszegen.

- Gina... a barátunk vagy... - nyújtottam felé az egyik kezemet, és odahúztam magukhoz egy ölelésbe zárva.

- Köszönöm, hogy itt vagytok nekem!- pityergett.

- Gina mi itt leszünk neked bármi is történjék, ezt ne felejtsd el...

- Annyira sajnálom Liz, mindent. Bocsáss meg nekem, kérlek! - zokogtam, miközben az arcát a vállamba temette.

- Persze, hogy megbocsátok, de ha ti is nekem, azért hogy nektek estem. Nagyon sajnálom...  – néztem rájuk megbánóan.

- Nekünk nincs mit megbocsátanunk, hiszen teljesen jogos volt a kiborulásod! És kérlek, ne bánkódj ezen. - ölelt meg.

- Köszönöm. – hálálkodtam - Meg tudsz nekem bocsátani? - néztem Seb szemébe. - Most azt gondolod rólam biztos, mennyire hisztis vagyok... - hajtottam le a fejemet szomorúan.

- Dehogy gondolom azt Gyönyörűm! - kuncogott halkan - Szeretlek! - csókolt meg.

- Én is téged Bajnokom... – suttogtam neki szerelmesen.

- Na jó. – törölte meg az arcát - Azt hiszem ideje indulnom. Titeket sem akarlak tovább zavarni és lehet, hogy Kimi is otthon van már.

- Nem zavarsz. - mondtam azonnal - De megértem, hogy sietsz haza a lovagodhoz. – vigyorogtam rá majd kacéran Sebre kacsintottam.

- Apropó Kimi, ő tud erről a pénz dologról? - kérdezte hirtelen Seb, miközben az ajtó felé indultunk.

- Ugye elmondtad neki? – kérdeztem gyanakvóan.

- Kénytelen voltam. - válaszolt szűkszavúan.

- És hogy fogadta? - néztem rá félve már az ajtóban.

- Összevesztünk, került engem egész délután, míg este meg nem kérdeztem tőle, hogy mi a baja velem. Közölte, hogy mardossa a lelkiismerete, amiért kikészített engem, és hogy a pénzem miatta ment fuccsba. Ja és hozzátette, hogy ezért is nem akarta újra kezdeni, mert én sérülnék ebben az egészben. - hadarta el majdnem egy szuszra.

- Akkor ti most nem is... vagytok együtt? - kerekedtek ki szemeim.

- De igen! - bólogatott - Mert aztán megmondtam neki, hogy egy agyatlan barom, de szeretem. És ez után végigszeretkeztük az éjszakát. - pirult fülig a mondat végére érve.

- Ohhh... - vigyorodtam el. - Lehet nekünk is tanulni kéne tőlük... - böktem oldalba Bajnokomat.

- Hát lehet! - kacsintott ránk nevetve. - Na megyek, mert Kimi nem tudja hol vagyok már. Akkor várunk titeket, szobát festeni! - beszélt hozzánk, miközben kifelé araszolgatott a házból.

- Mikor menjünk? - kérdezte Seb mellettem. – Tudod, be kell ütemezni a naptárba. - küldött egy kaján mosolyt felém, én pedig elpirultam.

- Hát, szerintem holnap reggel, mert nincs már sok időnk, és festés után még takarítani is kell, meg berendezni a szobát, és ha jól sejtem ennek a nagy része rám fog szakadni! – sóhajtott fel színpadiasan.

- Segítek szívesen! – szóltam azonnal utána - És holnap reggel ott leszünk!

- Ígérjük nem késünk, de ha igen, akkor is várjatok meg! - kiabált utána a boldog Kereszt apuci.

- Ne aggódj, lehet hogy minket kell kirugdosni az ágyból! – nevetett fel vidáman.

- Nekem elég Sebet kirángatni az ágyból. Kimit meghagyom neked. – csicseregtem vissza.

- Én is így gondoltam! - kacsintott ránk, aztán pát intett és elindult az autóhoz. Mi pedig Sebbel visszamentünk a házba, hogy tartalmasan töltsük el a nap hátralevő részét, hisz holnap ilyesmire nem lesz idő…