74. rész

Gina

Már este hét óra volt, amikor Lizék hazamentek, és én még ez után felmostam a parkettát, megtisztítottam az ablakokat, így nem is vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra, és hogy befekhessek a jó meleg ágyikóba. A fürdés után, a hálószobába lépve meglepetés fogadott, ugyanis az éjjeliszekrényemen ott volt egy tálca, rajta pedig szépen kitálalva a hús és a zöldségek, amik az ebédből maradtak még, Kimi pedig éppen ekkor lépett be a szobába, az egyik kezében két poharat, míg a másikban egy pezsgőt tartva.

-Ünneplünk valamit?-kérdeztem az üveg felé biccentve, és az arcomon egy fáradt mosoly jelent meg.

-Hmm, nem kifejezetten, csak gondoltam megéheztél, és igazán rád fér már egy kis lazítás is!-adott egy puszit a homlokomra –Gyere!-fogta meg a kezem, miután letette a kezében lévő dolgokat, és az ágyhoz húzott. Odaült, nekivetette a hátát a háttámlának, aztán az ölébe húzott, és a tálcáért nyúlt.

-Hát, meg tudnám ezt szokni!-nevettem, mikor a párom a számhoz emelte a villát, én pedig levettem arról a húst.

-Micsodát?-kérdezett vissza mosolyogva, és közben bekapcsolta a tévét.

-Hogy ennyire elkényeztetsz engem!-csókoltam meg szerelmesen. Lassan, ráérősen eszegettünk, majd amikor elfogyott a kaja, Kimi letette a tálcát az éjjeliszekrényre, így én végre a mellkasára hajthattam a fejem. Fáradt voltam már, de az agyam folyton kattogott, és ahogy egyre közelebb volt a nap, amikor találkozom a lányával, félelem kerített a hatalmába. Nem tudtam mi a baj, de éreztem, hogy valami nincs rendben most velem sem. Talán attól tartottam, hogy nem fog elfogadni, de azt hiszem a legnagyobb félelmem az volt, hogy túl fiatal vagyok, túl tapasztalatlan és nem leszek képes betölteni az űrt, ami az édesanyja távozásával keletkezik majd a szívében.

-Valami baj van?-súgta a kérdést a fülembe a párom, miközben a karomat simogatta.-Nagyon elpilledtél!-puszilta meg az arcom.

-Csak fáradt vagyok!-vontam meg a vállam, és az éjjeliszekrényen lévő pohárért nyúltam, amiben még ott volt a kitöltött nedű jó része. Belekortyoltam, de úgy éreztem, hogy nem bírom lenyelni, nem kívántam.

-Jól vagy?-kérdezte gyorsan Kims, amint látta az arckifejezésemet.

-Igen, minden rendben!-igyekeztem megnyugtatni, és egy aprócska csókot nyomtam a szájára.

-Úgy érzem, valami bánt téged, igazam van?-nézett a szemembe, és úgy éreztem az a hideg, jeges pillantás a lelkem mélyéig hatol.

-Félek Kimi, nagyon félek!-fúrtam az arcom a mellkasába.

-Mitől Kincsem?-simogatta nyugtatóan a hátam.

-Attól, hogy nem leszek képes felnevelni ezt a kislányt! Illetve nem is attól, hanem hogy mindent el fogok rontani hogy minél jobban akarom őt szeretni, annál több hibát fogok majd elkövetni!-suttogtam sírástól fojtott hangon.

-Kicsim, Neked nem az lesz a dolgod, hogy Laura szerepét betöltsd, hanem az, hogy úgy szeresd Leenat, hogy közben saját magad maradsz, nem más bőrébe próbálsz belebújni. Megértem hogy félsz, hiszen fiatal vagy, még nem készültél fel az anyaságra és most hirtelen lesz egy 3 éves kislányod.-türelmes volt, odaadó, és hihetetlenül kedves. Annyira hálás voltam neki mindezért a sok törődésért, de nem tudtam kifejezni, mert a sírás eluralkodott rajtam.-Nézz rám Édes!-emelte fel a fejem, és a szemembe nézett.-Azt jegyezd meg, hogy attól még, hogy a lányom édesanyja leszel, az én szememben ugyanolyan okos, intelligens, gyönyörű és kívánatos nő leszel, mint eddig voltál. Neked nem kell semmin változtatnod, hiszen tudom, hogy könnyen megtalálod majd a közös hangot Leenaval, nekem viszont meg kell tanulnom, hogy miként lehet két ilyen csodát, amilyenek ti vagytok, a lehető legjobban szeretni, és megóvni őket minden rossztól.-mosolygott rám őszintén és gyengéden megcsókolt. Újra kibuggyantak a könnyek a szememből, és az arcomat a mellkasába temetve zokogtam tovább, Kimi azonban nyugtatóan simogatta a hátam és türelmesen várt, amíg nem apadtak el teljesen a könnyeim.

-Szeretlek!-pislogtam rá, miután felemeltem a fejem. Rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt, bennem azonban fellobbant a szenvedély, és a nyaka köré kulcsolva a karjaimat, közelebb húztam magamhoz. Megsimogatta az arcom, a nyakam, a karjaimat, aztán a keze megállapodott a nyakamon, és miközben csókolt engem, óvatosan maga alá fektetett. Nem bírtam már magammal, és miközben ő a nyakamat, a kulcscsontomat csókolgatta, a pólója alá csúsztattam a kezeimet, és először a hátán, majd a mellkasán simítottam végig. Belenyögött a csókunkba, és nekem sem kellett több bátorítás, egy határozott mozdulattal megszabadítottam a felsőjétől, aztán a hátára fordítottam. Lehajtottam a fejem és apró csókokkal kényeztettem a mellkasát, a hasát, és haladtam egyre lejjebb. A boxeréhez érkezve láttam, hogy már igencsak meredezik a férfiassága, én pedig még egy kicsit húzni akartam, így végigsimítottam a belső combján, ezzel egy hangos nyögést kicsalva a torkából. Hirtelen lefogta a kezeimet és lökve egyet magunkon, ismét fölém került. Ő sem tudott már tovább uralkodni magán, gyorsan lehúzta rólam a hálóingemet, és a melleimet kényeztette. Ahogy végigsimította, csókolta őket, és harapdálta a megkeményedett mellbimbóimat, a kéj hullámai máris átcsaptak a fejem fölött és nem akartam mást, csakis azt, hogy a magáévá tegyen, de minél előbb, ezért lehúztam róla a boxerét, és ahogy megláttam a harcra kész farkát, beharaptam az alsó ajkam. Felvonta az egyik szemöldökét és ravasz vigyor ült ki az arcára, de nem siettette a dolgokat, ugyanis a hasamat csókolgatta tovább, és csak nagyon lassan haladt lejjebb. Az aprócska bugyim csipkeszegélyénél elidőzött egy darabig, aztán végre nem várakozhatott tovább, lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is és finoman belém hatol.

-Kims!-sikítottam egy aprót, ahogy megéreztem őt magamban, de ő megcsókolt, belém fojtva ezzel a szót, majd lassan mozogni kezdett. Valahogy ráérzett, hogy nekem most mire van szükségem, hiszen nem gyorsított, csak amennyit én is megkívántam, mégis hamarosan éreztem, hogy a csúcsra érkeztünk, és ahogy szétáradt a gyönyör az egész testemben, a gerincem ívbe feszült, és felnyögtem. Olyan csodálatos és felemelő érzés volt, hogy ezzel egyidejűleg Kimireterítette a takarót. Nem kellettek szavak, hogy értsük egymást, hiszen a tetteink beszéltek helyettünk. Kimi átölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és így ért utol az álom.