80. rész

(Liz)

Seb lenn izzad a kondiba, így gondoltam, hogy dolgozom egy kicsit, mert egy-két beszámolóval el vagyok maradva. A nappaliban lévő kisasztalra teszem a laptopomat, és leültem a vastag szőnyegre, bekapcsoltam a gépet, majd nekiálltam. Csengetnek. El se tudom képzelni, hogy ki lehet az. Seb nem mondta, hogy vár valakit, Gináék meg nem mondták, hogy beugranak ma. Pont akkor ér fel az alagsorból a lépcsőn, és kíváncsian néz rám.

- Vársz valakit? – nézett rám döbbenten.

- Nem… te?

- Én sem… mindegy. Megnézem ki az. – sétált oda a bejárati ajtóhoz.

Gyorsan mentettem a munkámat, kiléptem a programból, és kikapcsoltam a gépet. Párom egy idősebb őszes úrral tért vissza a nappaliba hozzám.

- Kicsim… engedd meg, hogy bemutassam Vlagyimir Antonovot. – mutatta azonnal be.

- Elisabeth Strassberg, nagyon örvendek. – néztem zavartan Páromra, nem értettem semmit.

- Kicsim… Ő a magánnyomozó. – súgta oda.

- Értem… nagyon örvendek Uram. – magyaráztam zavartan, de éreztem, hogy a vérnyomásom az egekbe szökken, és a tenyerem izzadni kezd.

- Én is örvendek Kisasszony. – nézett rám kedvesen.

- Kérem, foglaljon helyet. – mutattam a kanapéra. – Hozhatok esetleg valamit?

- Nem köszönöm, nem kérek semmit. Gondolom, sejtik, hogy miért jöttem. – egymás mellett ütünk Sebbel a kanapén, és szorongattam a kezét. – Elisabeth… - nézett rám a szemüvege felett, majd vett elő egy barna dossziét – Strassberg, ugye ezen a néven anyakönyvezték?

- Igen… - suttogtam.

- Született Mannheim, 1984. szeptember 16?

- Igen…

- Anyja és apja neve ismeretlen. Ugye ez áll a születési anyakönyvi kivonatában? – néz rám érdeklődve.

- Igen…- a hangom egyre vékonyabb lesz.

- Heppenheimbe lakott egy gyermekotthonban, és ott is járt általános majd középiskolába?

- Igen…

- Berlinben végzett kommunikáció és médiagyakorlaton, és ott is helyezkedett el az ottani Red Bullnál egészen decemberig?

- Igen… - már nagyon ideges voltam, nem tudtam mire megy ki ez az egész. Seb nyugtatólag simogatta a kezemet, egyikünknek sem könnyű ez most.

- Decembertől pedig a Red Bull Racing Formula One Team tagja, mint Sebastian Vettel sajtósa?

- Igen… - a sírás határán álltam.

- Mire akar célozni ezekkel? – tette fel Seb mellettem a kérdést, ami engem is nagyon foglalkoztatott már.

- Csak tisztáztuk a hölgy adatait, és hogy pontosan róla derítettem-e ki valamit. Nem szeretném, hogy a végén mégsem lennének jók az adatok. Nem jó, ha az ember hiú ábrándokba kergeti magát. Ugye érti, mire gondolok? – magyarázta kedvesen.

- Igen… azt hiszem értem.

- Szóval… - vette le a szemüvegét és ránk nézett. – Először is Mannheimbe kerestem adatokat Önről, az ottani kórházban, mivel ott anyakönyvezték. Nem sok mindenre jutottam, így átnéztem, természetesen egy kis kapcsolat révén, az akkori nőgyógyászati kartonokat, hogy ki volt annak idején állapotos, és összevetettem a szülő nők névsorával. Nem volt ez egyszerű, mert volt olyan, aki elköltözött, és volt olyan, akinél a baba nem élve született. – a gombóc egyre csak nőtt a torkomban.

- És jutott valamire? – kíváncsiskodtam szinte cérnavékony hangon.

- Mindjárt, tudom, hogy Önnek ez most a legnehezebb, de kérem, hallgasson végig. – intett türelemre kedvesen.

- Bocsánat… - suttogtam.

- Szóval kijött egy név, akit kezeltek a nőgyógyászaton, mégis olyan volt, mint aki azt a babát nem is szülte volna meg. Nem költözött el, hanem… meghalt. Valószínűleg belehalt a szülésbe… mert ’84. szeptember 16-án halt meg, és állapotos volt. A kartonjai alapján akkortájt kellett volna szülnie.

- Istenem… - suttogtam – Ezek szerint az anyám halott? – buggyant ki az első könnycseppem.

- Minden jel erre utal… nagyon sajnálom. – nézett rám együtt érzően.

- És az apja? Róla lehet valamit tudni? – kíváncsiskodott Párom, de közben a hátamat simogatta.

- Hát, igen… az apa… ő megint egy érdekesség.

- Mire céloz ezzel? – néztem rá.

- Akkor kezdem az elején. Szóval az Ön édesanyja után kellet nyomoznom, hogy kikkel tartotta a kapcsolatot, voltak-e barátai, stb. Sokáig szinte nem is tudtam meg róla semmit. Mintha nem is lettek volna rokonai, mintha csak úgy idecsöppent volna valahonnan. Mert ugye tudják, azért mégis 26 év telt el. Az emberek memóriája is megkopik, így az adatok sem lesznek pontosak. Aztán valahogy a szerencse mégis mellém szegődött. Egy éjszakai klubban emlékeztek az anyja nevére Mannheimben.

- Egy éjszakai klubban? – kerekedtek ki Seb szemei.

- Igen… minden valószínűség szerint ott dolgozott. – próbáltam nem ezen agyalni most, ráérek később is – És ott az egyik pultos emlékezett rá, és arra is, hogy terhes lett, majd egyszer csak eltűnt, nem jelentkezet többet. Fél évre rá meg látták az újságban a gyászhirdetést. Aztán mondott egy nevet az anyjával kapcsolatban, hogy ez a fiatalember, akkor sokat járt ide, sokszor lehetett őket együtt látva távozni, összebújni. Szóval valószínűleg szerelmesek voltak.

- Ő lehet az apám? – kérdeztem szinte Sebbe kapaszkodva, könnyes szemekkel.

- Minden jel erre mutat, azonban valós képet csak egy DNS tesztel lehetne kimutatni. Én nem tudok többet tenni az ügyért Elisabeth. Itt van a kartonja, ebben mindent megtalál. Ha bármi kérdése lenne, Mr. Vettel tudja a számomat. – adta a kezembe a barna mappát, és én azonnal kinyitottam. Egy név volt bekeretezve ott, és az összes vér kifutott az arcomból. Seb kapott el, nehogy leessek a kanapéról.

- LIZ!!! Liz, mi a baj? – kérdezte kétségbeesetten. Felé mutattam a mappát, és azonnal tudta mit kell néznie. – Nem… az nem lehet. – távolodott el azonnal tőlem, és nézett rám kikerekedett szemekkel – Ilyen nincs…