78. rész

Sziasztok! :)


Ezzel a résszel szeretnénk békés, boldog karácsonyt kívánni mindenkinek! :) Való igaz, hogy már el is múlik lassan az ünnep, de mivel mindkettőnknek sok elfoglaltsága volt mostanság, nem tudtuk előbb hozni a folytatást! Reméljük, hogy az elmúlt néhány nap nagyon boldogan, és meghitt hangulatban telt, és kívánjuk, hogy a karácsonyból hátra lévő néhány óra is hasonlóan alakuljon! :)


Puszi,
Szabus&Gina

Másnap reggel nyúzottan ébredtem és először megijedtem, hogy Kimit nem találtam magam mellett, de biztosra vettem, hogy Leenaval aludt a múlt éjjel. Lezuhanyoztam, felöltöztem és miután kicsit rendbe szedtem magam, a konyhába mentem, hogy reggelit készítsek. Oda sem figyeltem arra, amit csináltam, hiszen teljesen máshol jártak a gondolataim, így kicsit meg is ijedtem, amikor két erős kar fonódott a derekam köré.
-Óhh Kimi!-emeltem a kezem a mellkasomhoz.-Megijesztettél!-suttogtam.
-Jó reggel Kicsim!-csókolt bele a nyakamba.-Ne haragudj, nem akartam!-hajtotta a fejét a vállamra.
-Semmi gond!-feleltem színtelen hangon.
-Mi a baj?-kérdezte gyengéden, maga felé fordítva.
-Semmi!-ráztam meg a fejem, és oldalra fordultam, hogy elkerüljem a pillantását.
-Nem csapsz be, tudom, hogy van valami. Az éjszaka történtek miatt vagy ilyen szomorú, igaz?-cirógatta az arcom.
-Nem sürgethetem Leenat, hiszen még csak tegnap óta van itt, és nincs egy napja, hogy az édesanyja elment. Annyi időt hagyok neki, amennyire szüksége van.-vontam meg a vállam.
-Tudom, hogy fáj és rosszul esik, de ez nem ellened irányul, egyszerűen csak hiányzik neki Laura, ami teljesen érthető is.-mosolygott.
-Tudom, és tényleg nem sürgetem. Ahogy tudok, segítek neki, de várok türelmesen, és ha ő közeledik, akkor természetesen…
-Apuci!-toppant be a konyhába a kishölgy és nagy szemekkel nézett ránk.-Nem tudom felvenni!-vágta csípőre a kezeit és ugyanolyan fejet vágott, mint amilyet Kimi szokott, amikor morcos. Nem tehettem róla, kuncogni kezdtem, amikor megláttam rajta a kis ruhácskát, amit teljesen össze-vissza ráncigált magára.
-És akkor most én vegyem fel?-vigyorgott rá Kimi.
-Neeem, csak segííííts!-pislogott fel az apukájára.
-De én ehhez nem értek!-tárta szét a kezeit. Már értettem, hogy mire akar kilyukadni.
-De akkor hogy veszem fel?-görbült sírásra a kis szája.
-Segíthetek Leena?-kérdeztem tőle óvatosan.
-Tudsz?-nézett rám nagy szemekkel.
-Hát megpróbáljuk, oksi?-mosolyogtam rá, aztán odaléptem hozzá, és normálisan felöltöztettem őt, utána pedig még a kezében szorongatott pillangós csatot is beletűztam a hajába.-Na, kész. Nagyon szép lettél!-fogtam meg a kezét és megpörgettem a konyha közepén.
-Jujj de ügyi vagy! Köszönöm!-ölelt meg engem hirtelen, óriási megdöbbenést, de boldogságot okozva ezzel számomra. Meghatottan néztem Kimire, ő azonban elismerően bólintott. Tudtam, és éreztem hogy szépen lassan alakulni fog majd ez a kapcsolat Leena és közöttem, csak türelmesnek kellett lennem.
Nagyon boldog voltam, hogy igazam lett, és tényleg egyre közelebb kerültünk egymáshoz a kislánnyal. Szinte minden nap szerveztünk valami programot, vagy ha otthon maradtunk, akkor sem unatkoztunk, hiszen társasoztunk, filmet néztünk, vagy csak nagyokat beszélgettünk, és hallgattuk a kishölgy önfeledt csacsogását. Egyre közelebb engedett magához, olyanokat is megcsinálhattam, amiket korábban csak Kiminek engedett és volt alkalom, hogy engem kért meg arra is, hogy mondjam el neki az esti mesét. Egy hónapja volt már nálunk Leeena, amikor egy délutánon Kimi hívást kapott, és amikor viszajött a teraszról, nagyon megijedtem, ugyanis az arca sápadt lett, a száját egy vonallá préselte össze és a szemeiben könnyek csillantak meg.
-Mi történt?-kérdeztem halkan, és bátorítóan a vállára tettem a kezem.
-Laura…..meghalt…..-annyira tudtuk, hogy ez be fog következni, de erre egyszerűen nem lehetett igazán felkészülni. Ahogy ezt meghallottam, a szívembe fájdalom nyilallt és ez csak erősödött, amikor a szőnyegen játszó Leenara pillantottam. Eddig is igyekeztem az ígéretemnek megfelelően viselkedni, most már azonban még fontosabbá vált ez.
-Mikor lesz a temetés?-suttogtam a kérdést sírva.
-Holnap délután.-válaszolt halkan, közben a lányát figyelve.-El kell mennem.-suttogta megtörten, és letörölte az arcán végigcsorgó könnycseppeket.
-Veled megyek.-simítottam végig a karján.
-Ne gyere Szívem, inkább maradj itthon Leenaval. Szüksége van rád!-sóhajtott nagyot, és a nyakamba borult.-Nem így kellett volna lennie.-suttogta megtörten, azonban nem tudtam neki mit mondani, csak a hátát simogattam, mert a sírás teljesen eluralkodott felettem…
Másnap reggel Kimi a magángéppel Finnországba ment, mi pedig Leenaval otthon maradtunk. A kislány mit sem sejtett a történtekből, vidáman jött el velem a boltba, segített főzni, vagy játszott a szobájában, míg én csendesen sírdogáltam a hálószoba magányában. Még aznap éjszaka Kimi hazajött, és néhány mondatban elmondta a délután eseményeit, de tudtam, hogy semmi ereje és kedve beszélni erről, így nem nyaggattam őt, inkább lefeküdtünk, és egymást szorosan ölelve próbáltunk elaludni.
Lassan viszaálltak a dolguk a maguk megszokott kis medrébe, és akármennyire is fájó volt és nehéz, muszáj volt elfogadnunk, hogy Laura meghalt és ezzel a kislány, boldog családban való felnevelése a mi feladatunk lett.
Egy szép napos délelőttön amíg én a konyhában főztem, Kimi a közeli boltban vásárolgatta a bevásárlólistámon összeírt dolgokat, Leena pedig a szobájában játszott az új babáival. A levest akartam éppen megkóstolni, amikor hirtelen betoppant a konyhába.
-Anyuci!-a kanál a kezemből a levesbe esett, a szívem nagyot dobbant, és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Meghatottan fordultam felé, ő azonban nem értette miért nézek így rá.
-Leena, azt mondtad, hogy…
-Anyuci!-pislogott nagyon bájosan.
-Óhh Leena!-térdeltem le elé, és szorosan magamhoz öleltem őt.-Szeretlek kicsi Hercegnőm!-simogatta a fejecskéjét, közben pedig letöröltem az arcoon végigfolyt könnyeket.
-Anyuci! Kapok almalevet?-nézett rám kérlelően.
-Hát persze, persze, hogy kapsz Kicsim!-mosolyogtam rá kedvesen, aztán gyorsan letöröltem a könnyeimet, felálltam, és a konyhaszekrényhez léptem. Ekkor vettem észre, hogy Kimi a konyhaajtóban áll és minket figyel. Töltöttem Leenanak üdítőt, és a kezébe adtam a rózsaszín, pillangós műanyagpoharát.
-Köszönöm Anyuci!-küldött felém egy csillogó mosolyt, és a másik ajtón át kiment a helyiségből.
-Hallottad?-fordultam Kimi felé.-Hallottad?-nevettem vidáman, és a párom nyakába ugrottam.
-Igen, hallottam!-nevetett ő is, miközben magához ölelt.-Látod Kicsim, csak türelmesnek kellett lenni és te az is voltál!-cirógatta meg az arcom és forrón megcsókolt.
-Szeretlek titeket!-támasztottam a homlokomat az övének, és behinytam kicsit a szemeimet. Újra olyan boldognak éreztem magam.