8. rész

(Gina)

Liz se szó, se beszéd kipattant az autóból, kiráncigálta a bőröndjét a hátsó ülésről, majd a lakása felé indult, egyedül hagyva engem az autóban. A kezeimet a kormánykerékre tettem, a fejemet pedig közéjük hajtottam és kitört belőlem a péntek éjszaka óta visszatartott sírás. Iszonyatosan dühös voltam…….dühös az egész világra, dühös a főnökömre, dühös Kimire, de azt hiszem, legfőképpen magamra. Tudtam, hogy elveszítettem a legjobb barátnőmet, és emiatt szörnyen mardosta a fájdalom a lelkemet. Legszívesebben felordítottam volna elkeseredésemben, de tudtam, hogy nem tehetem.

Egyszercsak, a beáramló hideg levegőt érezve, tudtam, hogy valaki kinyitotta az ajtót, ám mielőtt még megnézhettem volna hogy ki az, az illető megfogta  akarom, és kissé akaratosan, ám mégis vigyázva arra, hogy ne okozzon fájdalmat, kicibált az autóból.

-Vedd ki azt a nyamvadt slusszkulcsot, zárd be  a kocsidat és gyere fel a lakásomba!-parancsolt rám Liz keményen és mélyen belenézett a szemeimbe Láttam rajta, hogy ő is sírt, de mire újra lejött már megpróbálta ennek eltüntetni a nyomait. Lassan és kissé bizonytalanul bólintottam, aztán tettem amit mondott és csendesen követtem őt a lakásába. Liz továbbra sem szólt semmit, csak rótta  a köröket  a nappaliban, míg én az ajtónál álltam és a slusszkulccsal szórakoztam, közben pedig próbáltam visszatartani az ismét feltörni készülő zokogásomat.

-Miért kellett szétrombolnod a  légváramat? Miért kellett belerondítanod a boldogságomba azzal, hogy elmondtad, itt hagysz? Miért?-kérdezte, hozzá szokatlan módon emelt hangon, és szinte görcsösen rázkódó testtel. Ugyanannyira fel volt zaklatva, mint én.

-Sajnálom Liz, de nem tudtam már tovább titkolni előtted! Bocsáss meg!-csuklott el a hangom és ismét könnyek szöktek a szemembe.

-De miért mész el, mikor olyan nagyon szükségem van rád? Miért?-sírta el magát ő is, és elkeseredésében megragadta a karjaimat és megrázott kicsit.

-Mert nem bírom már tovább abban az irodában Liz!-válaszoltam suttogva.

-De mégis hova mész? Hova a jó büdös francba, mi?-kiabálta.

-A főnök felajánlott egy állást. Kimi Räikkönen mellé kell egy olyan sajtós, aki a Red Bull-os ügyeit intézi.-mondtam viszonylag nyugodt, de cseppet sem rezzenéstelen hangszínen.

-Hogy ki mellett?-emelkedett Liz hangja egy oktávval magasabb hangtartományba.-Te teljesen megőrültél? Alig töltötted be a 23-at, van másfél év munkatapasztalatod és elmész a „Jégember” mellé sajtósnak? A pasi ki fog csinálni! Ezt remélem tudod!-közölte Liz roppant határozottan és ellentmondást nem tűrően.

-Meg akarom mutatni, hogy képes vagyok egyedül is helytállni, érted? Végre már ki akarok törni abból a szűk térből, amibe zártak. Nem akarom többet azt hallani, hogy apuci kicsi lánya, és hogy elkényeztetett liba, meg csak a pénze miatt van itt.

-De ez nem igaz!-vágott közben Liz.

-Persze, hogy nem! Te tudod a legjobban, hogy nem a pénz miatt kerültem ide, és hogy saját magamnak törtem az utat eddig is. De ezt nem akarja senki elhinni! És ha most bebizonyítom, hogy mire vagyok képes, akkor többet már senki nem kételkedhet bennem és a tudásomban!-magyaráztam türelmesen.

-Már nem beszélhetlek le, igaz?-pillantott rám Liz könnyes szemekkel.

-A nevem már a szerződésen van!-hajtottam le a fejem és megrázkódtam kicsit, ahogy arra a lap alján lévő záradékra gondoltam.

-Annyira hiányozni fogsz drága kicsi Ginus! Te voltál az én pártfogoltam, mindig annyira próbáltam vigyázni rád, segíteni neked, és éreztetni veled, hogy mennyire szeretlek téged!-súgta a fülembe Liz, miközben szorosan magához ölelt.

-Nem lehetek elég hálás neked azért a rengeteg mindenért amit kaptam tőled! A rengeteg segítség, az esti, sőt éjszakai túlórák, aztán később a mozik, a pizsipartik, közös főzöcskézések, bevásárlások, a szülinapi buli! Mindent köszönök neked!-pillantottam rá hálásan és megpusziltam az arcát.

-Én is köszönöm, hogy beléptél az életembe Kicsilány! Lett végre valaki, akivel megoszthattam minden gondom-bajom, aki figyelt rám, mellettem volt, ha szükségem volt rá, és megtanított arra, hogy ne meneküljek a múltam elől, inkább nézzek szembe vele. Annyi szent, hogy jól jár veled ez a pasi!-nevetett egy aprót és a homlokomat az enyémnek támasztotta.-Sikerülni fog amit elterveztél! Biztos vagyok benne, hogy képes leszel bebizonyítani, hogy mit is tudsz te valójában!-bíztatott a legjobb barátnőm rendületlenül.

-Köszönöm, hogy mindig is hittél és továbbra is hiszel bennem! Ez az egyik legnagyobb ajándék amit adhatsz nekem!-öleltem meg őt ismét.

-Mikor indulsz?-kérdezte hirtelen, eltolva magától.

-Holnap délelőtt!-válaszoltam szűkszavúan.

-Ilyen hamar?-szomorodott el ismét Liz.

-Igen, sajnos!-bólintottam.-Annyira fogsz hiányozni!-sírtam el magam már sokadszorra.-Bár azt hiszem, hogy Her Vettellel-bocsánat Sebivel-nem versenyezhetek……-tettem hozzá egy színpadias sóhaj kíséretében.

-Olyan lökött tudsz lenni néha Ginus!-nevetett Liz.-De éppen ez az egyik oka, hogy ennyire hiányozni fogsz!-ölelt magához ismét, hogy kisírhassuk magunkat egymás vállán.

Boldog voltam, hiszen tudtam Liz mellettem áll, történjék bármi is. Ezzel a tudattal már sokkal könnyebb volt hátat fordítani Berlinnek és belevágni valami egészen újba, valami eddig még ismeretlenbe……..