21. rész

(Gina)

-Mark, azt hiszem, hogy nem volt jó ötlet idejönni!-mondtam elbizonytalanodva, és a hátamat az ülés támlájának vetettem. Már ott álltunk a ház előtt, én azonban még mindig nem voltam képes kiszállni az autóból.

-Nyugodj meg kérlek!-fogta meg  a kezem a személyi edző.-Lehet, hogy ez így most furán hangzik, de Kimi örülni fog neked, és annak, hogy ennyire érdekel téged ő és a családja is!-mosolygott rám bátorítóan.

-Hát, ha te mondod!-sóhajtottam ismét, aztán egy pillanatra behunytam a szemem, hogy feltöltődjek még egy kis energiával, majd kiszálltam az autóból és lassú léptekkel a bejárati ajtó felé indultam. Itt, egyszerűen újra eltűnt minden önbizalmam és akárhányszor felemeltem a kezem, hogy megnyomjam a csengőt, vissza is engedtem, és megráztam a fejem. A még mindig az autóban ülő Mark felé fordultam, aki egyetlen rosszalló pillantással sem „jutalmazta” a bizonytalanságom, helyette inkább bíztatóan mosolygott rám. Egy aprót bólintottam, majd újra az ajtó felé fordultam és mostmár nem hátráltam meg, és megnyomtam a csengőt. Hosszú percekig álltam az ajtó előtt, és már majdnem megfordultam, hogy visszainduljak a kocsihoz, amikor nyílott az ajtó és szembe találtam magam Kimivel. Nem csak az ő arcáról volt leolvasható a döbbenet, hanem az enyémről is. Most nem az a férfi állt ott az ajtóban, akit legutóbb láttam. Akkor nyers volt és rideg, a tekintete úgy csillogott, mint a jég, most azonban csak a tompa fájdalmat, és megtörtséget láthattam abban a gyönyörű jégkék szempárban.

-Jó napot!-köszöntem halkan, megtörve a közöttünk beálló kínos csendet.

-Georgina!-ejtette ki a nevemet meglepetten.-Jó napot! Ön mit keres itt?-kérdezte rögtön, és egy fél lépéssel közelebb jött hozzám.

-Én csak…….szóval……Steve felhívott 23.-án reggel, és elmondta mi történt. Azért jöttem ide, hogy őszinte együttérzésemet fejezzem ki az édesapja halála miatt!-mondtam el, meglepően összeszedetten és egy apró, ám együttérzéssel teli mosolyt intéztem felé.

-Köszönöm!-nézett rám hálásan.-Ez nagyon szép Öntől, főleg, úgy, ami……

-Csss!-emeltem fel a mutatóujjam, ezzel beléfojtva a szót.-Ennek nem itt és nem most van a helye! Tegyük félre ezt az ügyet, rendben?

-Köszönöm!-bólintott.-Jöjjön be, ne itt a hidegen ácsorogjunk!-tárta szélesebbre az ajtót.

-Óhh nem szeretnék zavarkodni Mr Räikkönen, én……

-Kimi!-vágott a szavamba hirtelen.-És egyáltalán nem zavar, jöjjön be nyugodtan!-invitált kedvesen.

-Hát jó! Köszönöm!-egyeztem bele végül, aztán egy nagyot sóhajtva beléptem a házba. Egy kis előtérbe jutottunk, ahol levettem a csizmám és Kimi lesegítette rólam a kabátot.  Csendesen követtem őt, a családias hangulatú házban, ahol most azonban valami megfoghatatlan fájdalom és csendesség honolt. A nappaliba érve, egy a fejét a tenyereibe hajtó, a kanapén ülő asszonyon akadt meg  a szemem, aki a jöttünkre azonnal felpattant a és meglepetten ingatta a tekintetét köztem és Kimi között.

-Jó napot kívánok!-köszöntem a szőke hölgynek, aki ismereteim alapján nem volt más, mint Kimi édesanyja.

-Anya, hadd mutassam be neked a sajtósomat, Georginát.-tolt picit előrébb a Jégember.

-Üdvözlöm, Georgina Hamilton vagyok!-nyújtottam felé a kezem barátságosan.

-Nagyon örülök Kedvesem! A Nevem Paula Räikkönen!-mosolygott rám fájdalmasan, miközben kezet rázott velem.

-Fogadja őszinte részvétem Mrs Räikkönen! Igaz, nem ismertem a férjét, de tudom milyen elveszteni egy olyan embert, akit teljes szívünkből szeretünk.-mondtam szomorúan és nagy nehézségek árán, de visszanyeltem a kikívánkozó könnyeimet.

-Köszönöm Drágám, nagyon kedves tőled, hogy idejöttél és osztozol velünk a fájdalmunkban!-szorította meg a kezem és hálásan rám mosolygott.

-Szia Gina!-köszöntött Steve, amikor belépve a nappaliba, meglátott engem.-Rendben ideértél?-érdeklődött.

-Szia!-bólintottam.-Minden rendben volt, köszönöm kérdésed!-válaszoltam csendesen.

-Kimi, Paula, ha nem haragszotok, elrabolnám néhány percre a vendégeteket!-pillantott Steve az említettekre.

-Persze! Menjetek csak!-bólintott a „főnököm”, így aztán Steve elindult, én pedig követtem őt.

-Ne haragudj, hogy így letámadlak, de muszáj a segítségedet kérnem!-jelentette ki kertelés nélkül, amint az étkezőbe értünk, és leültünk az asztalhoz. –Rikku, Kimi másik sajtósa és én sem bírunk már a médiával. Annyira nem tisztelik a család érzéseit, hogy még az itthoni számukat is kiderítették, és a telefon szinte egész álló nap csörgött, mielőtt még ki nem húztuk azt. Megpróbáltunk már beszélni néhány újság szerkesztőségével is, de egyszerűen nem bírtuk leállítani őket. Látom Kimin, hogy iszonyatosan frusztrált emiatt is, és szeretnék neki segíteni, de egyszerűen nem tudok!-mondta Steve vehemensen és teljesen kétségbe esve.

-Nyugodj meg, mostmár a kezembe veszem a dolgokat! Ha máshogy nem megy, akkor radikálisabb eszközökhöz nyúlunk!-jelentettem ki szigorúan és ellentmondást nem tűrően. –Most visszamegyek a hotelbe, a kezembe veszem a telefont, bekapcsolom a gépemet és elintézem, hogy az összes pletykára, és képre éhes újságíró és fotós eltűnjön Espoo-ból!-mondtam, kissé felspanolva magam, aztán felálltam az asztaltól.

-Elvigyelek és segítsek valamit?-kérdezte Steve kedvesen.

-Nem kell, köszönöm!-ráztam meg  a fejem.-Majd megkérem Markot, hogy vigyen el hotelbe!-indokoltam a válaszomat, miközben visszafelé tartottam a nappaliba, nyomomban a menedzserrel.

-Elnézést kérek, hogy máris el kell rohannom, de halaszthatatlan dolgom akadt, amit el kell intéznem!-szabadkoztam rögtön, amint a megláttam a kanapén ülő Kimit és az édesanyját, akik csendesen beszélgettek.

-Nem haragszunk Kedvesem, de ha lesz időd, akkor kérlek gyere még vissza hozzánk-invitált kedvesen Paula, akinek ismét egy fájdalmas mosoly ült az arcára. Elképeztőnek tartottam, és tiszteltem őt azért, hogy még ilyen tragikus helyzetben is képes az emberekkel kedves és közlékeny lenni.

-Úgy lesz, nagyon köszönöm Mrs Räikkönen!-bólintottam mosolyogva.

-Visszavigyem a hotelbe Georgina?-ajánlotta fel Kimi a segítségét.

-Nem kell, köszönöm!-ráztam meg  a fejem.-Majd megkérem Markot, hogy vigyen el hotelbe!-indokoltam a válaszomat, miközben visszafelé tartottam a nappaliba, nyomomban a menedzserrel.

-Köszjük a látogatást! Várunk még vissza Georgina!-nézett rám szeretetteljesen Paula.-Szervusz Kedvesem!-búcsúzott.

Steve kikísért az ajtóig, ám mielőtt még kiengedett volna a házból, maga felé fordított.

-Most életbevágó, hogy le tudjuk állítani a médiát, ezért kérlek, tegyél meg te is mindent, amit csak tudsz!-mondta komolyan, mélyen a szemembe nézve.

-Úgy lesz, erre szavamat adom!-jelentettem ki határozottan.-Később jelentkezem! Szia!-köszöntem el tőle és kiléptem az ajtón.

-Hívlak, ha nekem is sikerül intéznem valamit!-bólintottam egy aprót, aztán Mark autójához mentem, beültem mellé az anyósülésre, és amint elindultunk vissza a hotelhez, elővettem a telefonom, és döbbenten láttam, hogy nekem is számtalan hívásom volt. Tudtam, most nagyon nagy munka vár rám.