16. rész

(Liz)

Sokan azt gondolják, hogy a pilóták élete mennyire könnyű dolog. Részt vesznek kéthetente a versenyeken, a három szabadedzés, a szombati időmérő, a vasárnapi verseny és ennyi. Akik így gondolják, azok közel sem járnak az igazsághoz. Rengeteg rendezvény, sajtótájékoztató van, amin kötelező a megjelenés a különböző szponzorok miatt.

Bízom benne, hogy erre az évre vége van a hajtásnak, és pihenhetünk egy kicsikét. December 22-e van, és a Red Bull magángépén ülünk Sebbel, vagyis én fekszem az egyik kanapén, és csukott szemmel próbálok még egy kicsit pihenni. Berlin felé tartunk, mind a ketten végre a szeretteinkhez karácsonyozni, vagyis én Ginához és a családjához. Már második évet töltöm velük a karácsonyt. Sebnek már tegnap este odaadtam az ajándékát, egy saját készítésű album volt, ami az eddigi sikereiből készített fotókkal és újságcikkekkel volt illusztrálva, a gokartos időktől kezdve, egészen a világbajnoki címig. Nagyon örült neki, és közölte, hogy ez a legszebb karácsonyi ajándéka. Én egy párfülbevalót, és egy nyakláncot kaptam tőle, bukósisakos medállal, de először nem is akartam elfogadni, tekintve, hogy ez nagyon drága, de hajthatatlan volt.

18-án Baden Badenben megtartották a Sportler des Jahres gálát, ahol Seb megkapta az Év sportolója díjat. Szüleivel ment el a rendezvényre, de már 17-én hazament, mert „sürgős elintéznivalója akadt”. Nem mondta meg, hogy mi ennyire fontos, én meg nem faggattam. Neki is van magánélete, amiről nem köteles elszámolni nekem, még akkor is, ha a sajtósa vagyok.

21-én aztán Zürichben volt egy megjelenése egy jótékonysági teniszmeccsen. Most onnan tartunk másnap haza. Tegnap későn este értünk vissza a szállodába, és nem tudtam eleget aludni, így próbálkozom a gépen. Érzem, hogy valaki egy takarót terít rám…

- Seb? – pillantok fel félig nyitott szemmel.

- Aludj csak… nem akarom, hogy megfázz. Lehet én is megpróbálok egy kicsit aludni, míg Berlinbe érünk, csak ne lennének olyan kényelmetlenek ezek a fotelek alvásra. – húzta el a száját.

- Húzzuk ki ezt a kanapét, és akkor mind a ketten tudunk aludni. – ültem fel.

- Nem kellett volna felkelned ezért.

- Ugyan… - legyintettem.

Kihúztuk a kanapét, és megpróbáltunk kényelmesen elhelyezkedni rajta, de az első percben láttam, hogy ez csak akkor lesz kivitelezhető, ha szorosan összebújunk.

- Gyere ide Gyönyörűm… - vont a mellkasához szorosan. Imádtam közel lenni hozzá. Imádtam az illatát… és ebben a boldogságban jutottam el Álomföldjére…

 

Arra ébredtem fel, hogy valaki cirógatja az arcomat, és megpuszil. Tudtam, hogy ki lehet az elkövetőm, hisz félig rajta feküdtem, és körbeölelt az illata is. Megpróbáltam még jobban hozzábújni, ő pedig még szorosabban húzott magához.

- Ugye nem kell még felkelni? – kérdeztem a mellkasába mormolva.

- De azt hiszem muszáj lesz. Nemsokára landolunk. – puszilta meg a fejem búbját. – Gyere Gyönyörűm. – húzott fel magával. - Be kell kötnünk magukat.

- Én nem akarok. – hisztiztem.

- Én sem szeretek távol lenni tőled, de most muszáj, különben a pilóta keresztbe le fog minket nyelni. – emelt fel, és az egyik fotelhez vitt, ahol bekötött. Mellettem foglalt helyet, majd becsatolta az övét. A fejemet a vállára hajtottam, szinte még aludtam. Átkarolt, s megpuszilt.

Leszálláskor Seb a fejébe húzott egy sapkát, és a kabátjának a csukja részét is felhúzta. Sokan voltak a reptéren és nem akarta, hogy felismerjék. Gyorsan összeszedtük a csomagjaimat, hogy mielőbb távozni tudjunk a terminálból. Sebet a gép még továbbviszi Mannheimbe, és onnan kocsival megy Heppenheimbe. A szememmel barátnőmet kerestem, mert megígérte, hogy elém jön, hogy végre megismerhesse Őt. Egyből kiszúrtam a tömegben, és megfogtam Seb kezét, s Gina felé kezdtem húzni.

- Szia!!!!! – ugrottam a barátnőm nyakába.

- Sziasztok világjárók! – köszönt ő is mosolyogva. – Milyen volt az út?

- Liz, nem sokat tud erről mondani, szinte végigaludta az egészet. – mosolygott rám Seb.

- Úgy beszélsz, mintha te nem aludtál volna. – háborodtam fel.

- Hé, nyugi. Nem ám összevesztek itt nekem. – csitított minket Gina.

- Mi veszekedni? Ugyan már. Azt sem tudjuk mi az, ugye Seb? – gonoszkodtam vele, Ő meg mosolygott rajtam, és végigsimított az arcomon. – Jaj, milyen faragatlan vagyok, még be se mutattalak titeket egymásnak. Gina Ő itt Seb. Seb Ő itt Gina a legjobb barátnőm.

- Sebastian Vettel. – nyújtotta felé Seb a kezét.

- Georgina Hamilton. – fogadta el mosolyogva barátnőm. Seb ekkor hatalmas nevetésben tört ki. Ahogy elnéztem még a könnyei is folytak, annyira nevetett.

- Valami baj van? – nézett rá Gina nagy szemekkel.

- Dehogy! – legyintett, és próbálta a nevetését abbahagyni. – Csak most már értem, hogy min akadt ki annyira Niceman. – kacagott tovább.

- Hogy ki? – lepődtem meg.

- Te tudod mi baja van velem? – lepődött meg Gina.

- Azt nem tudtam, hogy te vagy az, de igen, felhívott és elmesélte, hogy kapott egy új embert maga mellé.

- Örülök, hogy veled, legalább beszél. – morgolódott barátnőm.

- Nyugi, Ő nem az a fajta, aki véka alá rejti a véleményét. – nyugtatta meg háborgó lelkét barátnőmnek Seb.

- Hahó! Én is itt vagyok, ám! Vagy akár el is mehetek… - durcáztam.

- Ugyan, ne duzzogj, árt a szépségednek. – puszilt meg Seb, Gina meg csak mosolygott rajtunk. - Egyébként Kimiről beszéltük. – adta meg a választ.

- Ennek nagyon örülök. – durcáztam tovább. Seb odahúzott magához, és szorosan megölelt.

- Ne légy ilyen, hisz mindjárt mennem kell. – nézett rám gyengéden.

- Tudom… - szomorodtam el. – Hiányozni fogsz. – bújtam hozzá szorosan, s próbáltam visszatartani a könnyeimet.

- Te is nekem Gyönyörűm…