13. rész

(Gina)

-Igen, Hamilton! Talán valami gondja van a nevemmel?-kérdeztem kimérten, és választ várva néztem a Jégemberre.

-Óhh csak tudnám, hogy miért nem ment inkább Bora Borára a drága rokonával együtt!-sóhajtott fel színpadiasan és beletúrt a szőke tincseibe.

-A kicsodámmal?-ráztam meg értetlenül a fejemet.-Maga mégis miről beszél?

-Kimi, kérlek!-nézett Robertson jelentőségteljesen a finnre.

-Megkérhetsz Steve, de akkor sem fogom véka alá rejteni a véleményem! Nincs szükségem arra, hogy megint belépjen egy Hamilton az életembe!-sziszegte dühösen a szöszi.

-Maga ivott valamit Mr Räikkönen, vagy kérdezzem inkább úgy, hogy Mr „Rénszarvasvadász”?-pillantottam rá, az arcomon egy kissé ravasz mosollyal. A szemei azonnal megvillantak, aztán ismét gyanakvóan kezdett méregetni.

-Ezt mégis honnan?-hebegte zavarában.-Maga beszél finnül?-kérdezte teljesen ledöbbenve.

-Igen!-vágtam rá megggondolatlanul, holott még messziről sem volt igaz a dolog.-Kicsit!-tettem, hozzá, egy nagyot nyelve.-Néhány szót!-próbáltam még tovább finomítani a dolgot, és idegességemben megint nyeltem egyet.

-Remek!-vigyorodott el.-Akkor játszadozzunk kicsit!-nézett rám kihívóan, és mire sikerült szabadulnom a tekintete láncai közül, arra eszméltem, hogy a pasi finnül hablatyol valamit. Elérnie, hogy felmenjen bennem a pumpa, és persze én sem voltam rest, vissza akartam vágni neki, ezért a saját anyanyelvemen kezdtem el beszélni hozzá. Amikor meghallotta a német szavakat, pár másodpercre a torkán akadt a szó-valószínűleg nem számított arra, hogy én majd „visszefeleselek” neki-de aztán újra rákapcsolt, és még nagyobb hangerővel próbált „legyőzni” engem a szócsatánkban.

-Elég!-kiáltotta el magát Steve és Mark egyszerre, mire azonnal csendben maradtunk és én kissé megilletődve ingattam a szemem a három férfi között.-Mint a dedóban!-rázta meg a fejét a menedzser.

-Ez kezdte!-vetette oda Kimi roppant flegmán, aztán karbavágta a kezeit, és nekem háttal fordult.

-Nem igaz, mert ő volt!-mutattam a Jégemberre dühösen.

-Én?-emelte fel a hangját!-Maga tette itt az agyát!-pillantott rám mérgesen, szikrákat lövellő tekintettel.

-Hmm, nem csalódtam magában! Gondoltam, hogy egy óriási tuskó, de azt azért nem számítottam arra, hogy ennyire!-néztem végig rajta kissé lekicsinylően.

-Kimi, Georgina! Elég már!-szólt ránk erélyesen Steve ismét. Még mindig „gyilkos” pillantásokkal méregettük a másikat, ám már nem szóltunk inkább semmit.-Nem hiszem el, hogy összevesztek úgy, hogy még nem is ismeritek egymást! Mire jó ez mégis? Nyugodjatok már le végre, és ahelyett, hogy veszekedtek, inkább beszéljétek meg a dolgokat.

-Megbeszélni? Azt várhatod, hogy mikor ülök én le ezzel a Kis Fruskával egy asztalhoz!-puffogott a Jégember, aztán még mielőtt bármelyikőnk is reagálhatott volna a kirohanására, finnül pusmogva valamit, kicsörtetett a helyiségből.

-Hát ezt aztán jól megcsinálták!-nézett rám Steve mérgesen, és egyben kissé számonkérően is.

-Tehetek én arról, hogy ez a nagyokos egy istennek képzeli magát, aki bármit megcsinálhat?-emeltem fel én is a hangom.

-Tudom, hogy nem olyan könnyű vele szót érteni, de muszáj lesz rájönnöd arra, hogy miként tudod őt megpuhítani!-szólt közbe Mark is.

-Hát az biztos!-sóhajtottam.-Azt hiszem, akkor most elmegyek a szállodába, ahol szobát foglaltattam és majd holnap mepróbálkozom újra ezzel a megismerkedéssel!-húztam a szám egy fancsali mosolyra.

-Elviszlek, rendben?-mosolygott rám Mark.

-Azt megköszönném!-bólintottam egy aprót.

-Ne haragudjon, hogy ilyen végkimenetele lett ennek a találkozónak!-szabadkozott a finn menedzsere.

-Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű, dehát majd csak sikerül normális kapcsolatot kialakítanunk!-vontam vállat,és közben az ajtó felé indultam, a két férfi pedig követett engem.

-Reménykedjünk benne!-mosolygott rám Steve és kinyitotta előttem az ajtót.-Akkor holnap délelőtt újra látjuk egymást!

-Igen!-bólintottam.-Viszlát Mr Robertson!-búcsúzkodtam.

-Viszlát!-köszönt el ő is, aztán megvárta míg elindultunk Markkal, utána pedig visszament a házba.

-Ne keseredj el attól, hogy elsőre nem sikerült vele értelmesen beszélned!-próbált meg felrázni kicsit Mark, a Zürich felé vezető úton.

-Attól félek, hogy másodszorra sem fog menni!-vontam meg a vállam és a táskám cipzárával kezdtem babrálni.-Szerettem volna higgadta maradni, messze menőkig türelmes, de sajnos nem sikerült!-hajtottam le a fejem.

-Óhh, én már évek óta dolgozom vele, de még most is van úgy, hogy ki tud hozni a sodromból!-nevetett a férfi.

-Megnyugtató, hogy nem csak engem tüntet ki a kedvességével!-nevettem fel kissé keserűen.

-Nyugodj meg, lazíts kicsit, és holnap sokkal simábban fog menni a dolog!-bíztatott továbbra is.

-Hát úgy legyen!-sóhajtottam.-Hálásan köszönöm, hogy elhoztál!-pillantottam rá, amint megérkeztünk a hotelhez.

-Nem tesz semmit!-mosolygott, aztán kiszállt az autóból, és a csomagtartóból kivette a poggyászomat.

-Akkor holnap délelőtt jövök érted! Mondjuk 10-re, ha az megfelelő!

-Óhh, ne fáradj, majd fogok egy taxit!-hárítottam rögtön az ajánlatát.

-Ugyan, ne viccelj már!-legyintett.-Csak nem fogom hagyni, hogy taxit hívj, amikor itt vagyok én is!-kacsintott rám.

-Tudok én neked nemet mondani?-tártam szét a kezeimet kissé színpadiasan.

-Hát persze, hogy nem!-vágta rá nevetve.-Akkor holnap! Jó pihenést!-mosolygott rám.

-Köszönök mindent! Vigyázz magadra! Szia!-búcsúztam el tőle, aztán elindultam a hotel főbejárata felé. Miután elkértem a kulcsokat a recepción, felmentem a szobámba, és lehuppantam franciaágy közepére. Valahogy elment a kedvem mindentől a Kimivel való, nem éppen sikeres találkozás után, és semmi másra nem vágytam, csak hogy aludhassak és elfelejthessem ezt a katasztrofálisan alakult délutánt. Így aztán egy gyors zuhanyzás után bebújtam a takaró alá és hamarosan már aludtam is az igazak álmát……..