70. rész

Gina

Másnap reggel előbb ébredtem fel, mint Kimi, és miután hosszú percekig néztem őt, ahogy békésen szuszogva aludt, megsimogattam az arcát, és az öleléséből kihámozva magam, elindultam, hogy lezuhanyozzak, majd készítsek magunknak valami reggelit. Még csak fél 8 volt, ennek ellenére én boldogan és az életkedvtől majd kicsattanva sürögtem-forogtam a konyhában, palacsintát sütöttem, pirítóst készítettem, narancsot facsartam és magamban már a közös kis életünket tervezgettem. Éppen két üvegpoharat vettem ki a konyhaszekrényből, amikor két erős kar fonódott a derekam köré, és a hasam előtt összekulcsolódtak.

-Jó reggelt Szépségem!-csókolt bele a nyakamba a párom, mire nekem megremegett a testem, ő pedig nevetni kezdett.

-Jó reggelt Kims!-mosolyogtam rá, megfordulva a karjaiban és egy gyengéd csókot leheltem az ajkaira.

-Hogy aludtál Kedves?-cirógatta meg az arcom, majd a karját újra a derekam köré fonta.

-Remekül, de melletted csakis szép lehet az álmom, nemde?-küldtem felé egy csillogó mosolyt, és forrón megcsókoltam őt. Egyszerűen nem tudtam most ellenállni neki és minden adandó alkalmat kihasználtam arra, hogy megérinthessem, hogy megcsókolhassam, hogy vele lehessek.

-Mmm, finom illatok terjengenek itt. Csak nem palacsintát sütöttél?-vigyorgott rám.

-Csak de, bár tudtommal te diétázol, és nem ehetsz édességet!-pislogtam rá ártatlanul.

-Hát jó, ha nincs palacsinta, akkor nincs közös szaunázás!-vágott vissza nagyon alattomosan.

-Ez nem ér, megígérted!-durcáztam, és az öleléséből kibontakozva újra a konyhapult felé fordultam.

-Na jó, adsz egy falatot és cserébe tiéd vagyok egész este!-suttogta buján a fülembe, egészen hozzám simulva.

-Csak este?-mosolyodtam el, én is kezdtem élvezni a kis kötekedésünket.

-Ha ügyes leszel, akkor az éjszaka is!-búgta a nyakamba és éreztem, hogy elvigyorodott.

-Holnap reggel Marknak kell kirugdosnia az ágyból!-közöltem magabiztosan, és az egyik tányérra tettem neki egy fél palacsintát, majd a kezébe nyomtam azt.

-Majd meglátjuk kit kell kiráncigálni onnan!-szúrta még oda, hogy övé legyen az utolsó szó, aztán megcsókolt és majszolni kezdte az édességet.

-Arra gondoltam……-kezdtem bele már más témába.-hogy elmehetnénk ma nézelődni, vásárolni egy kicsit. Az egy hét nem túl sok idő, és addig ki kell festenünk egy szobát, beszerezni a bútorokat, játékokat, és mindent előkészíteni, mire Leena megérkezik.-mondtam lelkesen.-Szeretném, ha nem lenne neki olyan rossz, ez a hirtelen változás, és hogy ha hamar megszokná az új otthonát.-tettem hozzá.

-Csodás anyuka leszel, már most látom!-adott egy puszit a homlokomra.-Egyébként jó ötlet ez a vásárlás, úgysem tudom hogy mit hol kell keresni.-szomorodott el egy picit.

-De én azért vagyok itt melletted, hogy segítsek Együtt majd megoldjuk Drágám!-bújtam hozzá a mellkasához.

-Köszönöm!-suttogta a fülembe, majd az arcát a hajamba temette és így álltunk ott egy kis ideig, aztán megreggeliztünk, és miután összekészülődtünk, elindultunk Zürichbe, hogy elkezdjük beszerezni a kislány szobájának kialakításához szükséges dolgokat. Első utunk egy festékesboltba vezetett, és hosszas tanakodás után végül maradtunk az eredeti tervünknél, miszerint rózsaszín falfestéket veszünk, de végül megállapodtunk abban, hogy sötétebb rózsaszín és fehér festékkel pillangókat is pingálunk a falra, ugyanis Kimi elkotyogta, hogy a lánya imádja őket.

-Nos, most hova?-kérdezte kíváncsian, miután lecsukta a csomagtartó fedelét, és kinyitotta előttem az anyósülés felőli ajtót.

-Köszönöm!-mosolyogtam rá.-Szerintem keressünk valami jó lakberendezési boltot, ahol tudunk nézni ágyat, szekrényt, szőnyeget, függönyt, párnákat…..

-Jó-jó, ne sorold tovább!-intett le, de vigyorgott, mint a vadalma.-Tudom hova kell mennünk!-kacsintott rám, aztán beindította a motort, és már indultunk is a következő úticélunk felé. Számomra egy Paradicsom volt ahova vitt, ugyanis minden megvolt abban az áruházban, amire csak vágytam. Nem győzött nevetni rajtam, ugyanis mindent tátott szájjal néztem végig, mintha egy öt éves kislány lettem volna, és egyszerűen nem is tudtam eldönteni, hogy mit kellene vennünk Leena szobájába. A csillárosztályon sétálgatva azonban megakadt a szemem egy pillangós csilláron és éjjelilámpán, amelyek igaz nem passzoltak annyira egymáshoz, de tudtam, hogy a szobában csodásan fognak kinézni, így ezeket rögtön bele kellett tenni a bevásárlókocsiba. Kimi nem ellenkezett, azt hiszem tudta, hogy ebben most én vagyok a főnök. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én vegyem meg a lámpákat, és ebből nem engedtem, még ha a párom erőltette is, hogy ő majd fizet. Sokáig jártattam a számat, mire sikerült valahogyan meggyőznöm, de mire a pénztárhoz értünk, beletörődött abba, hogy neki most nem lehet ebben igaza.

-Jó napot kívánok!-köszönt kedvesen az eladóhölgy, mikor végre mi kerültünk sorra.

-Jó napot!-mosolyogtam rá.

-Készpénzzel vagy kártyával fizetnek?-érdeklődött, miután beütötte a tételek árait a gépbe és kijött a végösszeg.

-Kártyával!-válaszoltam, és közben felé nyújtottam a sajátomat. Lehúzta a gépben, és ahelyett hogy felém nyújtotta volna a kódom beírására alkalmas eszközt, furcsán méregetni kezdte a kijelzőt.

-Valami gond van?-kérdeztem óvatosan.

-Elnézését kérem kisasszony, de ezen a számlán nincs pénz, vagy pedig zárolták!-nézett rám értetlenkedve.

-Óh….én….-dadogtam zavaromban.-Megpróbálná még egyszer, kérem?-néztem rá esdeklően, és éreztem, hogy kezdek vörösödni, és a szokásos pánik is már felütötte fejét.

-Sajnálom, de nem tudok a számlájáról pénzt levenni!-rázta a fejét lemondóan, a második próbálkozás után.

-Itt van tessék, ez biztosan működni fog!-halásztam elő a másik bankkártyámat a pénztárcámból. Lehúzta ezt is, de az arckifejezése ismét olyan lett, mint az imént.

-Sajnálom, de ezen a kártyán sincsen meg a megfelelő összeg!-ingatta fejét, én pedig azt hiszem teljesen lesápadtam.

-Én…..ez nem lehet, hogy nincsen pénz a kártyáimon!-ellenkeztem kicsit elkeseredetten.

-Tessék, itt van az enyém.-nyújtotta át Kimi a vállam fölött a sajátját, én pedig lehajtott fejjel vártam, amíg végeztünk a pénztárnál, aztán a párom előtt sétálva indultam el a parkoló felé, de éreztem a tekintetét a hátamon. Nem szólt hozzám semmit, én pedig nem akartam magyarázkodni, amíg nem volt muszáj, így egész hazaúton nem beszéltünk egymással egy szót sem. A ház elé érve leállította az autót, én pedig rögtön ki akartam szállni, de megragadta a csuklóm, mire döbbenten fordítottam felé a fejem és félve néztem rá.

-Miért nincs pénz a számláidon?-kérdezte keményen, és továbbra is erősen bámult ki a szélvédőn.

-Ez az én ügyem Kimi!-válaszoltam csendesen.

-Arról volt szó, hogy nincsenek titkaink egymás előtt!-felelte diplomatikusan, nekem pedig be kellett látnom, hogy igaza van.

-Minden egyes szponzori rendezvény után, amelyekre nem jöttél el, fizetnem kellett. Keményen fizetni!-suttogtam szomorúan, és lehajtottam a fejem.

-Szóval miattam van, ez is?!-szűrte a fogai között dühösen, de nem tudtam eldönteni, hogy most kire is mérges igazán.

-Nem, Kimi, én…..-kezdtem volna, ő azonban fogta magát, kiszállt az autóból, majd egyenesen a házba ment. Szomorúan dőltem neki az ülés háttámlájának, és máris átfutott az agyamon, hogy még csak körülbelül fél napja vagyunk együtt, máris összevesztünk valamin. Elkeseredetten tördeltem a kezeimet, és nem sokkal később már egy könnycsepp pottyant oda, majd lassan a többi is követte azt.

Egész délután egy szót sem szóltunk egymáshoz, úgy éreztem, Kimi szándékosan kerül engem, ha a közelébe mentem, rögtön távozott onnan. Mérhetetlen szomorúság költözött a szívembe, amiért nem volt hajlandó beszélni velem, hogy még csak rám se nézett. Egyedül vacsoráztam, aztán lezuhanyoztam, felvettem a krémszínű, szatén hálóingemet, és a hajamat átkefélve, a hálóba mentem. Kimi éppen matatott valamit a szekrényben, csupán egy fehér törölköző volt a derekára tekerve, és a vizes tincseiről a mellkasára csöpögött a víz. Nyelnem kellett. Meglepetten nézett rám, majd végigmért a tekintetével, aztán újra a szekrény felé fordult, mintha én ott se lettem volna. Vettem egy nagy levegőt, aztán határozott léptekkel felé indulam és odaálltam elé.

-Miért nem vagy hajlandó beszélni velem?-kérdezem meg mindenféle kertelés nélkül.

-Mert nem bírok a szemedbe nézni!-válaszolta, és közben oldalra fordította a fejét.

-De mégis miért nem?-nyíltak tágra a szemeim.

-Mert nem és kész!-felelt vissza flegmán, ezzel elérve, hogy teljesen felmenjen bennem a pumpa.

-Kimi!-fogtam meg két ujjammal az állát és egy határozott mozdulattal magam felé fordítottam a fejét.-Az Istenért! Ha ilyen gyerekesen viselkedünk, akkor tényleg nem fog a kapcsolatunk egy napnál tovább tartani, de ha így lesz, nem vághatod az arcom közé, hogy azért van, mert én 23 vagyok, te meg 31!-kiabáltam vele dühösen.

-Hát jó!-oldalra rántotta a fejét, hogy lerázza az álláról az ujjaimat, majd újra rám nézett.-Ha annyira tudni akarod, elmondom, hogy cseszettül  mardos a lelkiismeretem, amiért miattam készültél ki az elmúlt egy hónap alatt, hogy éjszakákat sírtál át, és mindennek a tetejébe még az összes pénzed, a SAJÁT kereseted is miattam ment a kukába!-ordította teljesen kikelve magából, nekem pedig könnyesek lettek a szemeim a monológja hallatán.-És tessék, megint ott tartunk, hogy miattam fogsz sírni!-halkult el egy kicsit.-Ezért mondtam tegnap, hogy nem vagyok jó hozzád, hogy nem kellene újrakezdenünk, mert megint csak te fogsz ebben az egészben sérülni!-tette hozzá akaratosan.

-Értsd már meg te agyatlan barom, hogy csak te kellesz nekem!-dobbantottam a lábammal  dühösen, aztán a nyaka köré kulcsoltam a karjaimat és mohón megcsókoltam őt.-Szeretlek te értetlen kölyök, vésd már bele abba a kemény fejedbe!-suttogtam az ajkai közé. Hirtelen a karjaiba kapott, az ágyhoz vitt és óvatosan ráfektetett, ő pedig fölém térdelt.

-Bocsáss meg nekem, kérlek! Nem akarlak elveszteni!-nézett mélyen a szemembe.

-Megbocsátok, csak hagyd már abba a dumálást, és inkább csókolj meg!-mosolyogtam rá kacéran, ő pedig nem tudott tovább ellenállni a nyílt felhívásomnak, szenvedélyesen megcsókolt és kényeztetni kezdett engem.