65. rész

Gina

Másnap reggel boldogságban úszva ébredtem fel, hiszen egy csodálatos éjszakát tudhattam a magam mögött. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy ágyba bújtam Kimivel, mert minden pillanat álomszerű volt. Boldog voltam, hiszen most nem a kérkedő, nagyképű arcát mutatta, hanem gy határozott, ám gyengéd férfi volt, aki tudta, hogy mit kell tennie. Hittem, hogy ez a valódi énje, és ez amit az eddig együtt töltött idő alatt ismerhettem meg, csak egy álca, amely része annak a pajzsnak, amellyel körülveszi magát. Ezt a gondoskodó és gyengéd oldalát már ismerhettem Espooból, és tiszta szívemmel örültem annak, hogy most újra felfedte előttem. Lusta, de boldog mosolyra húztam a számat, miközben nagyot nyújtozkodtam, és az ágy másik felén kezdtem tapogatózni, de ijedten vettem észre, hogy a hőn áhított személy nem fekszik mellettem. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy ez az egész csoda csak egy gyönyörű álom volt, de gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és kinyitottam a szemeimet. Rögtön a figyelmem központjába került egy kis papírdarabka, amely az ágy másik oldalán lévő párnán feküdt. A kezembe vettem és olvasni kezdtem a kézírást:

„Jó reggelt Szépségem!

Csodálatos volt az éjszaka, minden pillanatát élveztem. Szerettem volna, hogy a karjaim között ébredj fel reggel, de korán kaptam egy fontos hívást, és halaszthatatlanul Zürichbe kellett mennem. Készítettem Neked reggelit, a konyhában megtalálod. Jó étvágyat hozzá! Amint lehet, jövök haza hozzád. Ígérem, hogy nagyon sietni fogok! Vigyázz magadra addig is!

Csókol,
Kimi

Az arcomon eddig megbúvó mosoly sokkal szélesebb lett, amikor elolvastam a rövid kis levelét, és a szemeim is felcsillantak, ahogy megpillantottam egy krémszínű rózsát, amely szintén ott feküdt a párnáján. Óvatosan a kezembe vettem a törékeny virágot, és behunyt szemekkel beszippantottam a csodálatos illatát. Boldog voltam, és ez az ajándék még boldogabbá tett. Kíváncsi voltam arra a reggelire, és igazság szerint éhes is voltam már, így gondoltam, megnézem mit ügyködött a drága a konyhában. Felkaptam az aprócska kis bugyimat, és a saját ruháim hiányában, Kimi holmija között voltam kénytelen keresni valamit. Az egyik székre ki volt terítve egy hosszú ujjú ing, amire rögtön le is csaptam. Igaz hosszú is volt, no meg bő is, de az ujjait feltűrve éppen a célnak megfelelő volt Éreztem rajta Kimster parfümjét és nem tudtam megállni, hogy ne szívjam be ezt a csodás illatot, amitől egészen megrészegülve indultam el a konyha felé. Nagy meglepetésemre, minden elő volt készítve, nekem csak az volt a dolgom, hogy leüljek és kényelmesen megreggelizzek. A pirítóst, vajat, dzsemet és a teát kivittem az étkezőbe, majd nekiláttam egy kenyérszelet megvajazásához. Éppen csak beleharaptam a kenyérbe, amikor megszólalt a csengő. Morcosan hagytam ott a reggelimet, és miután sikerült lenyelnem a számban lévő falatot, kinyitottam a bejárati ajtót. Egy számomra ismeretlen nővel találtam szembe magam, aki nagy táskákat fogott a kezében és jól látható volt már rajta, hogy kisbabát vár.

-Jó reggelt!-köszöntem, megtörve a csendet.

-Jó reggelt Kisasszony!-köszönt távolságtatóan, és felszegett fejjel mért végig engem, tetőtől talpig.

-Tehetek Önért valamit?-kérdeztem udvariasan.

-Igen! Mondjuk beenged a házamba!-vágta rá flegmán, és mire észbekaptam már félrelökött az ajtóból és belépett az előtérbe.

-Már megbocsásson, de mégis mi jogon teszi be a lábát ebbe a házba?-ment fel bennem teljesen a pumpa.

-Na és maga mi jogon viseli a férjem ingét?-nézett rám szikrákat lövellő szemekkel, de ez mit sem érdekelt azok után, ami elhagyta a száját.

-Hogy kicsodája?-néztem rá tágra nyílt szemekkel, és a hangom egy oktávval magasabb tartományba emelkedett.

-A férjem, természetesen! Talán nem tudta, hogy házas? Mondjuk persze, egy ilyen egyéjszakás nőnek az ilyet em szokták az orrára kötni!-vetett rám néhány lenéző pillantást.

-Én nem vagyok útszéli ribanc!-ripakodtam rá dühösen.-És……és Ön nem lehet Kimi felesége.-ráztam meg a fejem elbizonytalanodva.-Hiszen soha nem beszélt magáról, nem úgy viselkedett és gyűrűt se hordott.-próbáltam meggyőzni saját magamat, de ez egy kilátástalan szélmalomharcnak tűnt csak egyelőre.

-Ugyanmár!-nevetett fel.-Nem kell ahhoz gyűrű, hogy a felesége lehessek!-kacarászott tovább.-Igaz, mostanában eltávolodtunk egymástól, de ha megtudja, hogy gyerekünk lesz, vissza fog jönni hozzám. Hiszen tudod mit mondanak, egy gyerek összetartja a családot!-mosolygott rám negédesen. Úgy éreztem magam, mint akit ledobtak egy óriási épület tetejéről, és most kibiztosítatlanul zuhan a mélység felé. Az egyik pillanatban még repkedni tudtam volna a boldogságtól, a másikban meg már kicsúszni látszott a talaj a lábam alól.

-Ez nem lehet igaz! Egyszerűen ilyen nem lehetséges!-ingattam a fejem teljesen összetörve, és éreztem, hogy az első könnycseppek utat törtek maguknak és csendesen folydogáltak le az arcomon.

-Hát ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Kimit!-felelt halálosan nyugodtan, karbatett kézzel, és leült a kanapéra.

-Én…….-egyszerűen még egy mondatot sem tudtam rendesen összerakni, annyira össze voltam zavarodva, és ahelyett hogy tovább folytattam volna a „beszélgetés” ezzel a nővel, sarkon fordultam és a szobámba rohantam. Nem volt már erőm ahhoz, hogy felesleges magyarázkodásokat hallgassak, hogy még jobban megalázzam magam, ezért inkább előszedtem a bőröndjeimet és amilyen gyorsan csak tudtam, összedobáltam a holmimat. A szívem apró, kicsi darabokra tört, és tudtam, már senki nem fogja tudni újra összerakosgatni a kis részeket. Csupán egy ember lenne erre képes, de ő nem fogja elhagyni a gyerekét azért, hogy egy kislány összetört szívét újra összeragassza, és nem is várhattam el tőle. Elkereseredetten zokogva vettem le magamról Kimi ingét, és vágtam le az ágyra, majd felvettem a saját ruháimat, és nem húzva tovább az időt, a csomagjaimmal együtt elindultam a földszintre. A felesége lenéző és kárörvendő pillantásaitól övezve szedtem még össze az előtérben heverő cuccaimat, majd a Kimitől kapott lakáskulcsot a cipősszekrény tetejére dobtam és kinyitottam az ajtót, de mielőtt még elhagytam volna a házat, visszafordultam.

-Legyenek nagyon boldogok! Megérdemlik egymást!-vágtam oda ironikusan a kanapén kényelembe helyezkedett nőszemélyneklegközelebbi padhoz érve lerogytam arra, a fejemet a kezeimbe hajtottam és szabad utat engedtem az eddig elfojtott könnyeimnek.