66. rész

(Liz)

Másnap édes cirógatásokra ébredeztem. Oda fordultam ahonnan ezeket kapni véltem, hátha lesz több is. S mikor a cirógatások után apró kis csókokat is kaptam nem bírtam ki szótanul.

- Mééééég… - suttogtam.

- Kis telhetetlen. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Persze, hogy az vagyok, ha rólad van szó. – nyitottam ki a szemeim, és ott vigyorgott mellettem.

- Fel kéne kelni, és reggelizni… Tommi nemsokára itt lesz. – osztotta meg velem a reggeli programot.

- Hát tedd azt. Én még szundizok, és utána veszek egy jó kis lazító forró fürdőt. – mosolyogtam rá szélesen, mire bosszús képet vágott.

- Te most komolyan aludni akarsz, míg én izzadok a kondiba? – kerekedtek ki a szemei.

- Igen!!! – vágtam rá vigyorogva.

- Nem lehetsz ilyen… - bújt oda hisztisen – együtt kell velem érezned…

- Miért is? – kötözködtem vele.

- Mert szeretsz… mert én vagyok a lovagod. Jó igaz fehér lovam nincs, de kocsim igen. – vigyorgott.

- Na jó te lovag, lásd kivel van dolgod, felkelek… - sóhajtottam hatalmasat, mire a mosolya még szélesebb lett. – De elmegyek zuhanyozni reggeli előtt… ebből nem engedek!

- Oké… - vigyorgott – addig én még alszok egyet…

- Ez nem ér! – csaptam a kezére, mire csak kacagott.

- Siess… - vigyorgott továbbra is – itt várlak…

A reggeli jó hangulatban telt, amit lassan lehetne tízórainak is nevezni, mert majdnem 10 óra volt, amikor nagy nehezen sikerült a konyhát rendbe tennem. Közben Tommi is befutott, így édes hármasban reggeliztünk meg. A fiúk úgy döntöttek, hogy elmennek futni, így én egyedül maradtam a nagy házban. Azon töprengtem, hogy fel kéne hívnom Ginát, amikor megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót, és kikerekedett szemmel néztem kisírt szemű barátnőmmel szembe, aki mellett ott sorakoztak a bőröndjei is.

- Gina! Mi történt? – riadtam meg azonnal.

- Liz, én olyan hülye vagyok… - sírdogált.

- Gyere be… - tereltem be azonnal a nappali felé, és a bőröndöket is behúztuk. Leültettem, és belekezdtem.

- Akkor most elmeséled, hogy miért borultál ki ennyire? – ijedtem meg.

- Kimi… - szinte zokogta a nevét.

- Mit csinált? – kerekedtek ki a szemeim.

- Felültetett megint és kihasznált, becsapott! - beszélt elég rendszertelenül, és közben úgy potyogtak a könnyei, mint a záporeső.

- Hogy mit csinált? Mi történt tegnap este?

- Én… lefeküdtem vele… - zokogott olyan keservesen hogy abba nekem is belefájdult a szívem

- Gina… Istenem. Tudtam, hogy ez be fog következni. És durva volt? - a szívem majd megszakadt, attól, hogy szomorú.

- Nem. - rázta a fejét. - Gyengéd volt, kedves, türelmes, odaadó…

- Akkor nem értelek. Mi okozott neked akkor ekkora fájdalmat? - zavarodtam össze.

- Olyan szép volt az éjszaka, és reggel is hagyott nekem levelet, és rózsát is… - szipogott - Annyira boldog voltam, de aztán beállított a felesége… - buggyantak elő újra a könnyei.

- Kije? - merevedtem meg ültőmbe.

- Beállított egy nő, nagy pocakkal és azt mondta, hogy ő Kimi felesége, és bár eltávolodtak egymástól, a baba majd újra össze fogja hozni őket… - sírt tovább.

- Jézusom… - azt se tudtam, hogy mit mondjak neki. Hisz én tudtam az igazat! Mégse mondhattam el neki! Most mit csináljak? És kié a gyerek? Beszélnem kell Sebbel.

- Most mit tegyek Liz? Mondd, meg mit csináljak! - borult a nyakamba.

- Jaj Drága! Fogalmam sincs! – simogattam a hátát. Tudtam, hogy most én vagyok neki az utolsó mentsvár. - Itt maradsz egypár napot és kitalálunk valamit együtt, jó? - néztem rá bíztatóan. -  De tudod mit?! Főzök egy jó teát, és lefekszel az egyik vendégszobában. Alszol egy jót, azt hiszem, rád fér. Ha kedved van, vehetsz egy jó fürdőt is. - mosolyogtam rá bíztatóan, közben imádkoztam magamban, hogy Seb minél előbb hazaérjen.

- Képtelen lennék most lehunyni a szemeimet! - rázta a fejét szomorúan.

- Akkor pihensz egyet, és én itt leszek melletted. - fogtam meg bíztatóan a kezét, de fél szemmel az órát sasoltam. Mikor jöttök már?! - Különben sem fogadok el kifogásokat… úgyhogy nyomás... - mosolyogtam rá.

- Köszönöm! - pislogott rám hálásan aztán kicsit imbolyogva elindult a szobába, ahol múltkor is elszállásoltuk…

Miután elszállásoltam Ginát azonnal lementem a földszintre, és megpróbáltam hívni Sebet. A telefonja az étkezőasztalon szólalt meg. Megpróbáltam Tommit, ő meg ki volt kapcsolva. Na frankó! Most mit csináljak? A sírás határán álltam. Itt van a legjobb barátnőm, és én nem mondhatom el neki az igazat. Hogy kerülhetem én ilyen helyzetbe?! Tudtam, hogy most csak Seb tudna rajtam segíteni, de őt nem tudom elérni. Teljesen elkeseredtem, és leültem a konyhába az asztalhoz, és törölgettem a szemeimet. Gina volt eddig az egyetlen biztos pont az éltemben. Most ez kibővül Sebbel. De Ginához akkor is kötődök… különbséget nem tudok közöttük tenni és nem is akarok. Mind a ketten nagyon fontosak nekem.

- Liz!!! Kicsim!!! Megjöttünk! – hallottam meg a hangját Lovagomnak a bejárat felől, s azonnal megjelent mellettem – Liz! Mi történt? – lett azonnal aggódó a hangja – Miért sírsz Kicsikém? – simogatta az arcomat.

- Gina itt van… - kezdtem bele.

- Seb azt hiszem, én most megyek. – szólalt meg Tommi mellette – Ha bármiben tudok segíteni, szóljatok! Holnap 10-re itt vagyok! – s azzal távozott.

- Gyere… - húzott oda egy széket és ültetett bele az ölébe. Nem érdekelt, hogy most futott le egy hosszabb távot, közel akartam lenni hozzá. – Meséld el, hogy mi történt. Miért van itt Gina? – kérdezte türelmesen.

- Tegnap Ő és Kimi… - suttogtam – lefeküdtek egymással.

- Ez mondjuk várható volt. – jegyezte meg Seb.

- Megjelent Jenni. – tettem hozzá szomorúan.

- Hogy? Mit csinált? Mikor? – sorolta azonnal a kérdéseit.

- Ma reggel, nagy pocakkal. Azt mondta neki, hogy Kimitől van a gyerek, és most minden rendbe jön közöttük. Elzavarta Ginát. – meséltem neki szomorúan.

- Istenem… - lett egyszerre szomorú – Mit akar még Kimitől? Miért akarja teljesen tönkretenni?

- Gina azt hiszi, hogy Kimi hazudott neki és kihasználta.

- Jaj… elmondtad neki, hogy Kimiék elváltak? – nézett rám.

- Nem… azt mondtad, hogy tartsam a számat… megvártalak téged. Mit csinálunk most? – néztem rá vágyakozóan.

- Először is lezuhanyozom, majd aztán beszélünk Ginával. Elmondjuk neki, hogy elváltak. – simogatta meg az arcomat.

- De megharagszik rám, hogy nem mondtam el neki az igazat. – sírdogáltam az ölében.

- Meg fogja érteni hidd el… nekem tettél ígéretet, és tartottad a szavad. Köszönöm Kicsim. – csókolt meg, majd elindultunk fel az emeltre. Tudtam, hogy nem lesz ez könnyű beszélgetés...