68. rész

(Gina)

Lassan másfél napja jóformán nem csináltam semmi mást, csak feküdtem az ágyban és a plafont bámulva gondolkodtam a történteken. Hiába is próbált Liz rábeszélni arra, hogy egyek kicsit, vagy beszélgessünk, én nem akartam semmit csinálni és senkivel találkozni, így lassan ő is belátta, hogy most hagynia kel engem a magam kis világában. Annyira szerencsétlennek és elhagyatottnak éreztem magam, mintha rám szakadt volna a világ összes terhe, és nekem az utolsó leheletemmel is azt kellett volna megtartanom. Egyszerűen már nem bírtam tovább harcolni, úgy éreztem , elfogyott az erőm, és csak arra vágytam, hogy valaki magához öleljen engem, hogy biztonságban érezhessem magam a karjai között és hogy szeressen engem.  Annyi nehéz nap után végre boldog lehettem, de hiába is ábrándoztam arról, hogy ez a varázslat most már mindig körül fog venni engem, rá kellett jönnöm, hogy tényleg igaz a mondás, minden csoda három napig tart, és az én esetemben még rövidebb ideig. Azon az éjszakán odaadtam mindenem Kiminek, megbíztam benne, és hittem abban, hogy őszinte velem. Azonban ez az álomkép is szertefoszlott, amikor megtudtam, hogy felesége van, aki végülis már nem is a felesége. Nem tudtam róla semmit, hiszen soha nem beszélt nekem az életéről, mégis képes voltam lefeküdni vele, mert úgy éreztem, megbízhatok benne, de csalódnom kellett ismét és ezek után végképp nem tudtam, hogy mit gondolhatok róla. Lehet hogy ez a kedvesség is csak ámítás volt, hogy megkaphasson engem, hogy elérje a célját? És ahogy az egy hónap alatt végig, azon az éjszakán is csak kihasznált?! Ezen merengésemből kopogás hangja rántott ki, és bár nem akartam beszélni se a barátnőmmel, se a párjával, úgy döntöttem, hogy mégis kinyitom, hiszen befogadtak engem, és én nem lehettem olyan illetlen, hogy még csak ajtót sem nyitok nekik. A sírástól kimerülten lépkedtem oda  a bejárathoz, és amikor kinyitottam, a szemeim tágra nyíltak.

-Kimi!-suttogtam erőtlenül, amikor sikerült kicsit felocsúdnom a döbbenetből.

-Szia Gina!-köszönt halkan.

-Mit keresel te itt?-kérdeztem akadozva.

-Szeretnék beszélni Veled.-válaszolt határozottan.

-Én viszont nem akarok Veled társalogni!-közöltem hidegen, és nekitámasztottam a fejem az ajtó élének.

-Tudom, de végig kell hallgatnod!-jelentette ki ellent mondást nem tűrően, azonban a hangjában rengeteg gyengédség volt.

-De csak néhány perc!-enyhültem meg egy kicsit és beengedtem őt a szobámba, majd egy nagyot sóhajtva utána mentem, és leültem az ágyamra.

-Csalódtál bennem és megbántottnak érzed magad, igaz?-nézett a szemembe. Lassan bólintottam.-Tudom, és igazad is van!-sóhajtott.

-Miért nem mondtad el, hogy házas voltál?-kérdeztem kicsit vádaskodóan.

-Mert nem gondoltam, hogy rád tartozna, és amúgy is, soha nem került szóba.-vonta meg a vállát.

-Persze! Rám végülis semmi nem tartozik. Én csak arra vagyok jó, hogy játszadozz velem, hogy kihasználj, és végül az ágyadba csábíts, nemde bár?-emeltem fel a hangom.

-Nem akartalak kihasználni, és nem csak egy éjszakára kellettél!-tagadta rögtön a vádjaimat.-Te ennél sokkal többet jelentesz nekem!-lágyult el a hangja.

-Ekkor is így gondoltad, amikor hallottad, hogy éjszakákat sírtam át miattad és a beszólásaid miatt?-buggyantak ki a könnyek a szememből.

-Én nem akartalak bántani, én csak……

-Nem akartál bántani?-kiáltottam fel sírva.-Akkor mégis mit csináltál velem egy hónapig? Minden nap odaszúrtál valamit, minden nap megaláztál egy kicsit, és elérted, hogy megutáljam a munkámat, téged, és még a saját életemet is szépen lassacskán!-zokogtam fájdalmasan.

-Annyira sajnálom, de én csak nem akartam, hogy közelebb kerülj hozzám!-hajtotta le a fejét szomorúan.

-Micsoda? De hát miért?-ráztam a fejem értetlenkedve.

-Mert éreztem, hogy kezdelek megkedvelni.-suttogta, közben mélyen a szemembe nézve, és leült mellém az ágyra.

-És ez miért baj?-kérdeztem döbbenten.

-Mert nem akartam bárkihez is kötődni, mert félek, hogy újra megégetem magam!-vallotta be őszintén, és megfogta a kezem.

-Kimi!-tettem a kezem az arcára.-Nem tudom, hogy a volt feleséged mit csinált Veled, de én soha nem tenném azt!-suttogtam könnyektől fojtott hangon.

-Tudom Gina, tudom jól!-támasztotta a homlokát az enyémnek.-Kérlek, ha valaha is meg tudsz, bocsáss meg nekem! Szükségem van rád, most jöttem rá, hogy mennyire, nem akarlak elveszteni téged is!-suttogta egészen közel hajolva az ajkaimhoz, és behunyta a szemét. Megsimogattam az arcát, ő pedig felbátorodott egy kicsit, és gyengéden, egészen óvatosan megcsókolt engem. Nem tiltakoztam, nem húzódtam el, mert olyan szükségem volt erre, mint a levegőre. Lassan, ráérősen, de szenvedélyesen csókolt engem, közben a nyakamat simogatta, aztán egészen közel húzott magához. –Hazajössz velem?-kérdezte zihálva, amikor levegő után kapkodva elváltunk egymástól.

-Igen!-válaszoltam remegő hangon, de hogy megerősítsem a dolgot, bólintottam egy aprót.

-Köszönöm, hogy megpróbálod újrakezdeni velem a rengeteg szemét húzásom ellenére is.-nézett rám hálásan.

-Nem lesz könnyű Kimi, és érzem, hogy még nem tudok teljességgel megbízni benned, de hiszem, hogy képesek vagyunk mindketten változni és lassan majd újra megerősödhet a bizalmunk egymás iránt.-magyaráztam türelmesen.

-Rajtam nem fog múlni a dolog, és ígérem Neked, bebizonyítom, hogy olyan férfi vagyok, aki megérdemel téged!-csókolt meg óvatosan és a kezemet megfogva, felhúzott az ágyról.-Csak ennyi cuccod van?-mutatott rá hirtelen a fal mellett álló bőröndre.

-Igen, mert nem hoztam el tőled mindent. Csak gyorsan el akartam tűnni, mert megalázva éreztem magam amellett a nő mellett.-borzongtam meg kicsit és lehajtottam a fejem.

-Ne aggódj, már eltűnt onnan, illetve én tettem ki, és ígérem, soha többet nem kell találkoznod vele!-simogatta meg az arcom, aztán megfogta a kezem, és a bőröndömet maga után húzva elindultunk a földszintre a barátainkhoz. Amikor meghallották a jöttünket, egyszerre álltak fel a kanapéról, és láthattam, hogy Liz arcára széles mosoly ült ki, amint megpillantotta az összekulcsolt ujjainkat.

-Azt hiszem nem is kell kérdeznem semmit!-harapta be picit az alsó ajkát, mire én boldogan felnevettem.

-Mondjuk úgy, hogy megpróbálunk mindent előről kezdeni, kiborulások, veszekedések és titkok nélkül!-mondtam megfontoltan, és egy pillanatra Kimire néztem.

-Érzem, hogy most menni fog! Kelletek egymásnak ahhoz, hogy igazán boldogok lehessetek!-mosolygott Liz és hozzám lépve egy puszit nyomott az arcomra.

-Minden köszönök nektek!-ingattam a szemem közte és a párja között.-Hálás vagyok hogy már sokadszorra is elviseltetek!-nevettem.

-Ne köszönj semmit, nem szívességből csináljuk, hanem mert a barátunk vagy!-mosolygott Liz kedvesen.-Te pedig vigyázz rá, és semmi susmus, értve vagyok?-fenyegette meg viccesen Kimstert.

-Igenis asszonyom!-vágta magát haptákba, ezzel újabb nevetést kicsalva tőlünk.-Vigyázok rá, és óvni fogom minden rossztól!-váltott komolyabbra, majd megpuszilta az arcom.

-Helyes!-bólintott a barátnőm.

-Menjetek és pihenjetek, rátok fér!-szólalt meg végre Seb is.

-Csak burkoltan közlöd, hogy húzzunk már el tőletek, mert lenne jobb dolgotok is, mi?!-vigyorgott Kimi a barátjára, mire annak igencsak piros lett az arca.

-Héé, ne legyél undok!-vágtam őt finoman oldalba a könyökömmel, mire elvigyorodott.

-Na jó, menjünk!-indult meg egyszeriben az ajtó felé, és engem is húzott magával.

-Majd hívlak!-szóltam még Liznek menet közben.-Köszönöm még egyszer, sziasztok!-búcsúztam el, Kimivel szinkronban.

-Sziasztok!-köszöntek utánunk Sebiék, mi pedig az autóhoz mentünk, és miután bepakoltuk a cuccomat, elindultunk vissza Kimihez. Most megint olyan szépnek tűnt minden, és én olyan boldog voltam…….