50. rész

Gina

Másnap, reggeli után útrakeltünk, és Seb idegenvezetésével körbejártuk az egész várost. Nagyon sokat nevettem a bohóckodásain, és a próbálkozásaikon, amelyek az én felvidításomra irányultak. Hálás voltak nekik, és hogy ezt a lehető legjobban kifejezzem, amikor este fáradtan hazaestünk,  még főztem nekik vacsit, aztán kettesben hagytam őket, én pedig a szobámba mentem, bedőltem az ágyba és már el is aludtam. Néhány nap óta végre először ki tudtam pihenni magam.

A következő napon úgy gondoltam, hogy elmegyek Zürichbe nézelődni kicsit, és így legalább kettesben tudtam hagyni a szerelmeseket is. Örültem, hogy ennyit foglalkoztak velem, és hogy sikerült kicsit felvidítaniuk, de nem lehettem annyira szemtelen, hogy minden áldott percben a nyakukon lógjak. A városközpontban lévő plázában sétálgattam, már néhány papírtáskával a kezemben, amikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a táskámból a készüléket, és igencsak meglepődtem, amikor a kijelzőn Mark nevét olvastam.

-Szia Gina! Nem zavarlak most?-kérdezte udvariasan, miután fogadtam  a hívást.

-Szia Mark, egyáltalán nem zavarsz. Épp vásárolgatok!-válaszoltam kedvesen.-Segíthetek valamiben?

-Hát, igazság szerint nem biztos, hogy örülni fogsz annak, amit mondani fogok!-egészen elhalkult a hangja, ami kissé megrémített.

-Mi történt már megint?-sóhajtottam fel gondterhelten és leültem az egyik üresen álló padra.

-Változott a program, és úgy néz ki, hogy Kimi két nap múlva hazamegy!-felelte, mire nekem hirtelen még a vér is megfagyott az ereimben, és eltartott egy kis időbe, mire sikerült felfognom amit mondott.

-De akkor ez azt jelenti, hogy nekem oda kell költöznöm hozzá?!-a hangomban volt némi kérdő hanglejtés is, holott tudtam én jól a választ.

-Mivel a szerződésedben ez áll…..-sóhajtott.-Te mondtad nekem!-tette hozzá.

-Tudom Mark, tudom…..-bólogattam.

-Ha holnap Baar-ba tudsz utazni, akkor én is odamegyek, adok neked kulcsot, körbevezetlek a házban, hogy mire Kimi is odaér, ne legyen neked olyan ismeretlen a hely.

-Miattam ne aggódj, mert én most is itt vagyok Baar-ban, Sebéknél. Liz meghívott magukhoz néhány napra.-vázoltam fel a helyzetet.

-Óhh értem! Akkor majd odamegyek hozzájuk, ha megérkeztem és segítek átcuccolni Kimihez!-ajánlotta fel roppant figyelmesen.

-Rendben Mark, köszönöm a segítséget!-hálálkodtam.-De ugye nem kell kitakarítanom mire Őméltósága hazatolja a fenekét?-kérdeztem kissé gyanakvóan.

-Dehogy kell!-nevetett fel jókedvűen.-Az nem a te dolgod.

-Na azért!-pusmogtam, mire ő megint csak nevetett.

-Akkor holnap!-búcsúzott.

-Holnap!-sóhajtottam.-Szia!-köszöntem el tőle.

-Szia Gina!-köszönt ő is, majd bontottuk a vonalat. Néhány percig csendesen, a fejemet a kezeim közé hajtva üldögéltem ott a padon, aztán erőt vettem magamon és elindultam vissza Baarba, hogy összepakoljak és felkészítsem magam a holnapi és az az utáni rengeteg, kemény napra.

A nappaliban csak Lizt találtam, amint egy boros poharat forgatott az ujjai között, és valami roppant érdekfeszítő műsort nézhetett a tévében, ugyanis látszott rajta, hogy nagyon elvoltak kalandozva a gondolatai.

-Szia!-közöntem egészen halkan, ő azonban rögtön felém fordította a fejét és érdeklődve pislogott rám.

-Szia drágám! Gyere, csüccs ide mellém, és mutasd mit vettél!-kacsintott rám, és már arrébb is húzódott, hogy leülhessek.

-Most nincs rá idő Liz!-sóhajtottam.-Megyek pakolni. Holnap költözöm!-tettem hozzá fanyar arckifejezéssel.

-Hova?-nézett rám nagy szemekkel.

-Kimihez!-sóhajtottam.

-Jól vagy Gina?-nézett rám furcsán.-Mi az, hogy Kimihez költözöl?-rázta a fejét értetlenkedve.

-Úgy néz ki, hogy két nap múlva hazajön, és tudod jól te is, hogy a munka miatt oda kell költöznöm hozzá.-húztam el a számat.

-És ezt ő is tudja?-kérdezte óvatosan.

-Nem tudom!-vontam meg a vállam.-De hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel! Majd rájön!-tettem hozzá kissé flegmán.-De most tényleg megyek, mert erre nekem még lelkileg is fel kell készítenem magam!-grimaszoltam, majd elindultam a lépcső felé.

-Szólj, ha szükéged va valamire, vagy beszélgetni szeretnél!-szól utánam Liz.

-Oké!-intettem vissza, már a lépcsőfordulónál járva.

A szobámba belépve nem várt meglepetés fogadott, ugyanis Seb ott állt az ágyam mellett és láthatóan az ott fekvő papírjaimat olvasgatta.

-Seb, te mégis mit csinálsz itt?-kérdezte számonkérően, miután visszacsuktam magam után az ajtót, és ledobtam a szatyrokat a szőnyegre. Meglepetten kapta fel a fejét, és az arca színének változásából tudhattam, hogy zavarba jött.

-Én csak…..-nyelt egyet.-…….csak Liz küldött ezekkel a törölközőkkel.-mutatta fel az említett dolgokat.

-Én nem erről beszélek!-feleltem idegesen.-Mégis mi jogon olvasgatod te az én papírjaimat?-vontam fel a szemöldököm, és kérdő tekintettel páztáztam az arcát.

-Ne haragudj, nem szabadott volna ezt tennem!-hajtotta le szégyenlősen a fejét.

-Nem, valóban nem!-vágtam rá erélyesen, majd az ágyhoz léptem, összecsaptam a papírokat tartalmazó mappát és a kezembe vettem.-Akkor? Van még itt valami dolgod?-néztem rá jelentőségteljesen.

-Nem, nincs!-rázta meg a fejet.-Megyek!-indult el az ajtó felé, ám mielőtt lenyomta volna a kilincset, visszafordult.-Gina!-vett egy nagy levegőt.-Tudom, hogy nem kellett volna beleolvasnom abba a szerződésbe, és azt is tudom, hogy ez nem az én dolgom, de miért csinálod ezt? Miért fogadtad el így ezt az állást?-nézett rám aggódó pillantással.

-Hogy miért?-kérdeztem vissza erőteljes hangon.-Mert bizonyítani akarok. Meg akarom muatni, hogy képes vagyok megcsinálni, még ha senki nem hisz bennem, akkor is!-válaszoltam, a mondat végére egészen elhalkulva.

-Tudom miről beszélsz, hidd el, de amit csinálsz, az kész őrültség!-rázta a fejét döbbenten.

-Tisztában vagyok vele!-feleltem őszintén.-De muszáj ezt végigcsinálnom!-tettem hozzá eltökélten.

-De ez akkor is butaság!-ágált továbbra is kitartóan.-És biztos vagyok benne, ogy Lizanak tartaná! Erről neki is tudnia kell!

-Seb!-léptem oda elé, és hirtelen megfogtam a kezét.-Kérlek, könyörgöm Neked, ne szólj erről Liznek!-néztem rá könnyektől csillogó szemekkel.

-De ő talán meg tudna akadályozni abban, hogy belemenj ebbe az őrültségbe!-pillantott rám elbizonytalanodva.

-Kérlek, Sebastian, kérlek!-kapcsoldott össze a pillantásom az övével.-Nem tudhat erről, soha nem tudhatja meg!-ráztam meg a fejem.-Könyörgöm, ne mondd el neki, és senki másnak sem!

-Gina miért csinálod ezt magaddal és velem is?-dörzsölte meg a tarkóját, miután lerakta végre az eddig szorongatott törölközőket.

-Muszáj ezt tennem, különben soha senki nem fogja elhinni nekem, hogy képes vagyok megálli a saját lábamon is, hogy lehetek még valaki, annak ellenére, hogy alig vagyok 23.-suttogtam megtörten.-Könyörgöm neked, hogy add meg ezt a lehetőséget!

-Jajj Gina!-sóhajtott fel.-Megteszem, mert nem akarom, hogy miattam szenvedj, de akkor is őrültségnek tartom amit csinálsz.-rázta a fejét lemondóan.

-Megesküszöl, hogy nem mondod el?-kérdeztem tőle komolyan.

-Megesküszöm!-jelentette ki határozottan közben mélyen a szemeimbe nézve.

-Köszönöm!-súgtam elfulló hangon, és gyorsan megöleltem őt.

-Nem mondom, hogy szívesen, mert tényleg nem úgy teszem ezt meg!-húzta el a száját.-Most pedig pihenj, szükséged lesz rá azt hiszem!-indult újra az ajtó felé.-Jó Éjt Gina!-köszönt el.

-Seb!-szólítottam meg, mire ő megpördült.-Hálásan kszönöm!-mosolyogtam rá fájdalmasan. Lassan bólintott, aztán magamra hagyott engem. Szomorúan rogytam le az ágyamra, és csak félve próbáltam belegondolni abba, hogy milyen is lesz életem elkövetkezendő időszaka……